...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2012. december 31., hétfő

Ma ilyen volt

Tihany a balatonfüredi Jókai-kilátóból.




Az év

Mielőtt bármit is tettem volna elolvastam mi volt, és mit vártam egy évvel ezelőtt.
Érdekes és tanulságos...

Aztán ez lett belőle 2012-ben:
180 alkalomból összesen
Idő (kerékpár+torna+futás): 307,5 óra
Táv (futás): 2.287 km

Szint (futás+kerékpár): 73.310 m
ehhez kellett 182.000 kCal
vagyis nyugisan eléldegélhettem volna belőle 72 napig...

Képileg:

Futások 2012-ben from PALL Attila on Vimeo.


2013-ra?

Nagyon kevés verseny, nagyon sok egyedüli nyugis futás.
A körülményekhez igazítva sokkal több táv és sokkal kevesebb szint néz ki, de hogy mi lesz azt majd eldöntik fent...

Úgy kell ennek is nekilátni, mint egy hosszú futásnak. Nem szabad a végét nézni, csak az elkövetkezendő pár métert.
Egy hétre látok előre.
Addig meg általában ki lehet bírni.

2012. december 30., vasárnap

Kétezertizenhárom. Mi lenne más?

Nem mintha mostanában annyira sokat tudnék futni, hogy az bármilyen reményre is feljogosítana, de álmodozni teljesen ingyen van .

Tehát álmok, kommentekkel a la 2013.
Íme:

Március végén szokott lenni a Veszprémi 6h-s futás. Még pontos kiírás nincs, de az eddigi évekből adódóan március vége biztos.
Közel van.
Aszfalt.
Kipróbálom.
Nem is értem miért ne?!

------------------------------------------------------------------------------------------
Mátrabérc-trail.
Április 27-én.
Most úgy érzem kimarad.
Be kell lássam, hogy nekem a tavasz nagyon kényes időszak. A munkák indulnak, sok a tenni valóm, hajszolom, túlhajszolom magam. Erre még jön ez is.
Kell ez? Nem hiszem...
A versenyt körüllengő 'kőkeménycsávókkőkeménycsávóknak' fílingtől a hátam borsódzik, ez is ellene szól.
Viszont.
Most talán kicsit más lesz a tavasz itt lenn, még nem tudom milyen, de más lesz. Találunk telket, vagy nem, gazdálkodni kezdünk, vagy nem...
Meg milyen dolog az, hogy két betli után nem kijavítom a csorbát, hanem egyszerűen visszavonulót fújok?!
Maradjunk annyiban, hogy nem tudom, de inkább nem. (Még a TT-n való indulás is eszembe jutott, de ott is vannak erős fenntartásim...)

------------------------------------------------------------------------------------------

T100 eddig kimaradt, ezért most abszolút prioritást élvez.
Ez ugye május 11.

------------------------------------------------------------------------------------------
UB.
Ide elmennék váltóban, hogy megnézzem egyelőre a felét, mert egyszer meg szeretném csinálni (végig és egyedül), de nincs párom és ötletem sincs honnan lenne.
Pedig most közel is van, jó időpontban is van...
Június 1-2.
Arra is gondoltam, hogy benevezek, aztán megyek amíg megyek és így ha megcsinálom az első felét, akkor az olyan mintha a váltó első emberének szánt részét abszolválnám.
De ez a legkedvezményesebben is 15.000 HUF + ÁFA.
Egy betlihez ez meg sok.

------------------------------------------------------------------------------------------
Rég voltam, de most, ha nem lesz valami elháríthatatlan akadály, akkor meglátogatom. Ez nem más, mint az Ötscher UM.
Jól szervezhető, közel van, nagyon jó szervezés, időben teljesen klappol.
Még a gyerkőcök is futhatnak!
Június 8-9.

------------------------------------------------------------------------------------------
Idén megszenvedtem, de nagyon szimpatikusnak tűnt. Gyönyörű pályával, jól futható, de kemény vonalvezetéssel.
Lavaredo UT.
Június 28.
Nem fogok menni.
Nagyon mennék, de mindent egybevéve drága, bár a külföldiek közül még az olcsón kihozhatók közé tartozik.
Csak családosan tudom elképzelni, mert már megfogadtam, hogy egyedül nem megyek ilyen távol. Ez jár a többieknek is. Így viszont az olcsó szállás is sok.
Másrészt befőzési szezon közepe. A málnázásba épp belerondít.
Fáj.
Nagyon, de ez a realitás...

------------------------------------------------------------------------------------------
Előre váltott helyjegyem van az UTMB-re, amit nem szalasztanék el.
Ez fixen: augusztus 30.


Nyárra még?
Csak olyat, amit promt nevezéssel lehet megtámadni. Ilyenből nincs sok. De talán nem is bánom. Lesz három nyári hónapom, amikor készülhetek nyugodtan.
Erről már írtam is...
Nem biztos, hogy versenyeznem kéne.
Talán a gyerekekkel közösen vmi tri- vagy duathlon? Úszónk van, de a kerékpár gond.Kedv lenne. Pálya is van a környéken dögivel, de nincs bringa. Pénz meg nincs rá, ez garantált. Az én montiszörnyemmel meg azért nem szívatnám magamat...

Őszre nem látok előre, mert az UTMB sok mindent eldönt.
Ha sikerül felkészülnöm és ha sikerül megcsinálnom, és ha sikerül úgy megcsinálnom...
Marha sok a 'ha', ezért nem is érdekel az ősz...

Ez így elég sovány, ha az álmok szintjén nézem, de már álmodni is csak a realitások mezsgyéjén merek.

Szép, napos edzéseket álmodom.
Olyan tavaszt, amikor képes vagyok futni.
Amikor nem viaskodom csak a kilikkel, amikor nem kell nap mint nap belehalnom a futásba.
Ez az IGAZI álom.

2012. december 25., kedd

Murakami

Karácsonyra megleptek Murakami Haruki Miről beszélek, amikor futásról beszélek c. könyvével.
Nem élte meg a 24 órát...

Jó.
Nagyon jó.

'De hát ez az én testem. Az én korlátokkal és tendenciákkal bíró testem. Az a helyzet vele, mint az arcommal meg a képességeimmel: talán nem mindenben való a kedvemre, de nincsen belőle másik, úgyhogy muszáj vele beérnem. Éveink múlásával képessé válunk ilyen engedményekre.'
 És ez megy végig...

Nem egy mély barázdákat szántó anekdotagyűjtemény, hanem 'csak' egy jó könyv. Nem edzésterv, nem versenyleírás, nem diadalittas győzelem, hanem a 'szürke' hétköznapok.
A való világ.

Olyan selymesek, finomak és egyszerűek a sorai, a gondolatai, hogy kedvem kerekedett más könyvei után nézni.

Vmi hasonló érzés flow-ban futni.

2012. december 23., vasárnap

Summerhill

Megint igazi tél.
Hóesés, Karácsony, beigli...
Csak a szöveg, csak a duma.
Futás? - arról majd később...

Olvasom ezt a könyvet és nem akarom letenni.
Szülők!
Nem tehetitek, hogy nem olvassátok!
Nem azért, mert feltétlen egyet kell vele érteni, hanem azért, hogy olyan oldalt villanthasson fel, amely talán mindenkiben ott él legbelül.
Persze nem feltétlen minden 'csak' a summerhill-i iskoláról és az ott folyó pedagógiáról szól.
Sokkal többről.

Életszemlélet, látásmód...

Megint ott tartok, hogy ha az érdekesebb részeket bejelölném, akkor aláhúzhatnám az egész könyvet.

Ez találtam a futásaimról, az edzéseimről, az edzésprogramjaimról. Mintha nekem írta volna:

'Ugyanakkor van egy másfajta fegyelem is. A zenekarban az első hegedűs engedelmeskedik a karmesternek, mert a karmesterrel együtt jó előadást akar. A közlegény, aki vigyázzba vágja magát, nem feltétlenül ilyen elkötelezett a harc hatékonysága mellett. Minden hadsereget elsősorban a félelem szabályoz, és a katona tudja, hogy ha nem engedelmeskedik, megbüntetik. Ha jók a tanárok, az iskolai fegyelem a zenekari fegyelemhez fog hasonlítani. Azonban túl gyakran emlékeztet a hadsereg fegyelmére. Ugyanez vonatkozik az otthonokra is. Egy boldog otthon olyan, mint egy zenekar; ugyanolyan csapatszellem uralkodik benne. Egy boldogtalan otthon olyan, mint a kaszárnyák, amelyeket a gyűlölet és a fegyelem szabályoz.'
(A.S. Neill  - Summerhill)
Próbáltam katona módjára viselkedni. Katona módjára nem gondolkodni, hanem parancsot végrehajtani, megfelelni, teljesíteni. Minden áron.
Nem szabad. Nincs rá szükség.
(Igen, tudom, hogy ez hülyeség, de tényleg ez volt a hozzáállásom.)


'Az otthoni szigorú fegyelem mindig az önutálat kivetítése. A felnőtt egész életében küzdött, hogy tökéletes legyen, szánalmas kudarcot vallott, s a tökélyt most a gyerekeiben akarja megvalósítani. Mindennek az az oka, hogy képtelen szeretni. Mert úgy fél az örömtől, mint az ördögtől. Természetesen ezért találta ki az ember az ördögöt. Azt a fickót, akinek a legjobb dallamai vannak, aki imádja az életet, az örömöt és a szexet. A tökéletesség célja az ördög legyőzése. És ebből a célból fakad a miszticizmus, az irracionalizmus, a vallás és az aszketizmus. Ebből származik a verés, a nemi önmegtartóztatás és az impotencia formájában a test keresztre feszítése.'
(A.S. Neill  - Summerhill)

' A gyerekek jutalmazása kevéssé veszélyes, mint a gyerekek büntetése, de finomabb módon mégis aláássa az erkölcsi érzéküket. A jutalom felesleges és rossz. Díjat ajánlani egy cselekedet végrehajtásáért, egyenértékű azzal a kijelentéssel, hogy a cselekedetet önmagáért nem érdemes elvégezni.
Egyetlen művész sem dolgozik pusztán a fizetségért, hiszen az alkotásban is öröme telik. Ráadásul a jutalom élteti a rivalizáló rendszer egyik legellenszenvesebb oldalát, a másik legyőzésének vágyát.'
(A.S. Neill  - Summerhill)

Miközben olvasom ez szól:

Bartók 

ajánlom mindenkinek

Tortúra idejére...


Tortúra

Az év legrövidebb napja.

Reggel felvettem a futószerkót, mert már nem bírtam a mozgás hiányát.
Futni kell!
Kell futni!
Egy kis deréktorna nem árt előtte. - gondoltam.
Ebből az lett, hogy majdnem fel sem tudtam állni.
Kaptam egy kis derékmasszázst, majd a futóruhát aláöltözetként használva végre felöltöztem.

Elmentem a falu határába és kiválasztottam két fát, amiket kivágtak, becsomagoltak.
Jót beszélgettünk közben.
Fizetés után az egyik fát elvittem egy iskolatársékhoz, ahol ismét jó beszélgetés kerekedett.

Hazaérkezés után diót reszeltünk, gyümölcsöt préseltünk, répát, céklát hámoztunk, beiglit sütöttünk, hülyéskedtünk és jól éreztük magunkat.

Későn ebédeltünk.
Rengeteg salátát, saját joghurtot, sajtokat, frissen sült lepénnyel, friss görög olívaolajjal...

Aztán meg közösen elcsaptuk a délutánt.
Nem,
Tortúra az nem volt...

2012. december 18., kedd

Mi? Én?

Sokszor megfogadtam már, hogy nem írok aktuál fotópolitikai eseményről, de azért néha le kell vezessem ez irányú energiáimat is valahol.
Monnyuk itt...

Adódott ez a T100 szabálymódosítás és az e körül kialakult polémia.

Jó magyar szokás szerint az első zsigeri reakciókból azt hámoztam ki, hogy a 'ki akarnak cseszni VELÜNK...' érzés szüli őket.
Nem igazán értem, hogy általában miért az a megközelítés? Hogy direkt rosszat akarnak nekünk.
Ez nem kormányhatározat...
Mintha meg sem fordulna egyesek sokak fejében, hogy próbálják megérteni mi miért is történik. Lehet, hogy értük?!? Áhhh... kizárt.

Vannak akik képtelenek túllépni azon, hogy NEKEM mi az érdekem, mi a célom, mik a vágyaim. Nem értÜNK egyet azzal, hogy.....   mert NEKEM.... mert ÉN....
Persze, van ilyen és kellenek ilyen érvek, meg indokok is, de, hogy le is írja...?!?

Iszonytató megszorításokról beszélnek, úgy mint 5 dkg lámpa és 10 dkg dzseki meg 13,5 dkg telefon.
Tessék verseny előtt elmenni szarni! - ezt tudom tanácsolni, s a probléma magától meg fog oldódni.
Ha egy aszfaltos maratonról van szó, még lehet, hogy érteni vélném, de itt kőkemény terepfutócsákók sírnak, akik zsíron futják a legkeményebb versenyeket.
Hát hogy a hogy?

Olyan agymenések, miknek során az a javaslat, hogy menet közben, bizonyos limitidőhöz kötve legyen kötelező, monnyuk a lámpa már fel sem tűnnek. Ki, mikor, hogy fogja ellenőrizni? Kinek lesz erre ideje, energiája? Bágátell...

Tényleg elfogadom azt, hogy egy fórumon vessünk fel kérdéseket, járjunk körül ilyen dolgokat. Viszont billentyűnyomkodás előtt pár lélegzetvétel nem ártana.

Egyébként meg erről is pont hasonló a véleményem, mint pl. az UTMB-s szabálymódosításról.
Egy versenynek el kell döntenie, hogy kiket akar megcélozni, milyen jellegű versenyt akar szervezni.
Az UTMB ebből a szempontból az abszolút rossz példa.
Egyszerre akarja a világ elit futóit a rajtvonalhoz állítani és a full amatőröket becsatornázni. Ha komolyan venné a színvonalat, akkor már rég sokkal szigorúbb kvalifikációhoz kellene kötni az indulást. Akár olyanhoz, aminek teljesítése is önmagában egyfajta nimbuszt adna. Ha komolyan vesszük, akkor pl. a Spari kvalifikációja sem piskóta. Ennek ellenére a teljesítési arány nem veri az egeket.
Ha meg az amatőröket szólítja meg a verseny, akkor jól jöhet a szájbarágás és a nagyobb biztonságra törekvés, mert ki tudja mi jár Gizike fejében 50 km után. Hogy reagál, mit képes elkövetni...

A T100 egy fiatal verseny, ráadásul egy kialakulatlan szabályozású sportág egyik első hajtása. Változik az útvonala, a távjai, a szintidők, változnak a frissítők. Hogy a rákba ne változnának a szabályok is?
Azért azt még nem hallottam, hogy egy-egy lebonyolított verseny után a változások rossz iránya, a szervezés színvonalának esése lenne a téma. Sőt!
Nem, nem védeném én a szervező(ke)t. Nem kell, meg tudja/tudják magukat védeni, csak nem jó a szájíze ennek.

Rang volt lámpa nélkül futni.
Én inkább hülyeségnek nevezném.
Rang lehet, még lámpahasználat nélkül beérni, de lámpa nélkül?

Áhhh...nem ér ennyit az egész.


Derekam meg elért egy olyan szintre, ahonnan nem akar már javulni, vagy legalábbis nehezen.
Holnap megfuttatom, mert így nem mehet tovább.

Vajon lámpát vigyek?

2012. december 17., hétfő

Népszerű?

Nagyon tanulságos az, ami kamásliügyileg történt a héten.

Majd seggre estem, amikor az index vmi aloldalcsökevényére kitették a kamáslis videjót. Annyira ezért én nem szoktam forszírozni ezt a dolgot...
Tényleg arra van az egész, hogy ha esetleg egy-egy terepes szeretne, akkor hozzá tudjon jutni élete kamáslijához. Összességében nem akkora bolt ez, hogy különösebb hírveréssel sok száz vevőt kerítenék a portékára.

A nagy nyilvánosság után mi is történt?

Ez:

2009.10.15-én raktam fel a videót.
Azóta durván 1000 lejátszás történt.
Ebből 400-500 a futóblogos linkelés óta. (Igen, ide is betették...)
A hét csinált még 3300 klikket!
A hirtelen generált nagy nézettségből a kamásli iránt érdeklődők átmehettek a kamásliblogos oldalra, ennek statisztikája így alakult ebben az időszakban:

Elenyésző szám a filmezőkhöz képest!
Sőt!
Mint látszik, az adott héten még többen jöttek a futóblogról, mint az agyonnézett index környékéről.
Vagyis az otthon vakaródzók lehet, hogy klikkelnek és bámulnak ki a fejükből, nézik a mozgóképet, mert van, de vevőkört nem jelentenek. Nyilván... Ez 'sporteszköz' ez nem kurrens dolog, meg a plázába sem lehet villogni vele.
Ha tematikus felületnek veszem a futóblogot, akkor onnan a 400-500 látogatóból olyan 8-10 megrendelés érkezett. Ezt mondjuk gyengíti kissé, hogy itt a szottyosabb idő és a karácsony sincs messze...

Szóval én nem hirdetnék ilyen felületen az biztos. Annyit ér, mint szórólapot osztogatni találomra. Szinte semmit...

Erről a mellékszálról úgy vezetném át a történések vezérfonalát végre erre a blogra és a futásra, hogy megemlíteném az itteni statisztikát is.
Először a P85 kapcsán gyógyultak rá orosz oldalak a blogra, generálva ezzel érthetetlen látogatottságot. Le is tiltottam egy időre azt a vonalat.
Rájöttem kis eszemmel, hogy ilyen kurrens kifejezéseket, mint P85, HOKA, Lavaredo... kis trükkel kell emlegetni, mert a kereső rátalál, az meg annyira nem hiányzik nekem. Monnyuk egy-egy szpész megteszi, nem kell nagy dolgokra gondolni.

Máskülönben, meg betli hét lett :(((...

Egész pontosan olyan 10 nap van mögöttem, amikor nem az előrelépésnek, hanem a hátralépés elkerülésének tudtam ujjongani. Csak, hogy ugye örüljek valaminek, mert én olyannagyonpozitívvagyokmindig...

6-7-én futottan és nem volt jó a bal lábam. Egyre rosszabbnak éreztem, de erről asszem írtam is. Aztán bejött egy kis családi megfázáshullám, amiből kimaradtam. Ez valódi csoda, mert ez általában végig megy rajtam. Most nem. (Öröm 1.0.)
10-13-ig ügyintézés, autózgatás, disznóvágás, tehát időm, alkalmam sem lett volna, hogy fussak. Disznóvágás alatt mindkét nap szarrá fagytam, ráadásul süvített a fagyos szél, sár volt, jég volt, minden volt. Minimálisan egy megfázással kalkuláltam, de ez csak tényleg nagyon optimális minimál programként villant át az agyamon. Egy kis torokgyulladást, vagy fülgyulladás dukált volna még ehhez. Erre semmi. Banyek, mi ez, működik az immunrendszerem? Ez miféle újítás, így 40 felett? (Öröm 2.0)
Közben a nagy nemfutásban a lábam is mintha helyre jött volna?!!! (Öröm 3.0)
Ez idő alatt ramaty idő volt. Valóban. Olyan rossz, amiben futni olyan akkumulátor lemerítős jelleggel lehet csak.
Ezeket meg kihagynám.
Nem mondom, hogy +10 fok, szélcsend és fátyolfelhős derengésben fogok ezután csak kimozdulni, de csak ésszel szívatnám magam.
Szóval ezt is 'megúsztam'. (Öröm 3.1)
Disznóvágás alatt viszont nem tudtam elkerülni az emelgetéseket, így a derekamat eléggé leamortizáltam. Konkrétan alig tudtam kiegyenesedni. Ez nem pozitívum, viszont eléggé gáz és világvége előtti pillanatokat generált bennem. De sikerült itt is megtalálni az örömforrást! Nem lett rosszabb és javul! (Öröm 3.2)
Nagyszerű!
Megúsztam náthát, torokgyuszit, derékbeállást és pihentettem a lábam. Mindezt 10 nap alatt.
Juhéjjjj....!!!!

Talán el lehetne kezdeni haladni egy kicsit...

2012. december 14., péntek

Végre!

Végre találtam egy OLYAN blogot...

Nemhiába, ha valakinek az írás a kenyere, az meglátszik.
Rögtön.
Korányi Balázs beszámolóit, hozzászólásait is ezért szeretem/szerettem nagyon. Egyszerűen 'át tud jönni' a fíling.
Ennek a két embernek az 'irományait' olvasva van olyan érzésem, mint amikor jó fotókat nézek:

...magától értetődő...  ...szinte banális...   ...én is meg tudtam volna csinálni...

Pedig nem.

Nincs bennük nagy faxni.
Helyükön vannak az igék és határozók, nem csúsznak szét a sorok, nem ragoznak túl dolgokat és pont annyit csippentenek minden lehetséges írói eszközből amennyi kell.

Bakker, ez mennyire egyszerű!

Mégsem megy.

2012. december 9., vasárnap

Ebeké!

Igen, ebeké ez a hét...

Összesen csütörtökön és pénteken tudtam futni.
Jó volt, nagyon és nem is lehet panaszom, ami ezt a két futást illeti.

A bal bokám viszont nem gondolja úgy, hogy teljesen rendben lenne minden. Ha épp pihen, akkor érzem. Néha jobban, néha kevésbé, de folyamatosan jelez a bokám és a külső talpélem. Ami érdekes, hogy futás közben, mozgás közben tünetmentes, de pl. reggel felkeléskor, vagy mozgásmentes időszakokban (pl. monitorbámulás...) érzem, hogy van és még egy picivel többet is.

Meg azért ez az orkán erejű szél -7 - -8 fokkal azért nem is hiányzik...

Ma egy kis balatonfüredi egészségügyi séta maradt, de tollkabátban is pont elég volt.


Ma felmegyek Tinnyére és csak csütörtökön kerülök haza. Addig sztem futás sem lesz, de lehet, hogy pont jó lesz ez így.
Persze, futnék én, de talán ez a pauza most többet ér mint egy plusz terhelés a bal felemnek...

-38. hét összesen:
3:51 ó
39 km

2012. december 7., péntek

Megint kilátó

Ma a recsek-hegyi Noszlopy G. - kilátóhoz futottam fel.

A környéken majd minden buckán építettek egyet ezekből a szép fa kilátókból.


Köd sem akadályozta a kilátást, szép, napos, tiszta idő volt, a tihanyi-félsziget pompásan látszott.


Egy kicsit keleti irányban látszott a tegnapi fotózás helyszíne a csákány-hegyi Endrődi S. - kilátó (piros nyíl).
Holnap meg mindháromhoz felfutok, ha a hóhelyzet engedi. A harmadik a Balatonfüred feletti, tamás-hegyi Jókai M. - kilátó (zöld nyíl).


A terep néhol elég nehéz volt. A szántóföldek szélén azért rendesen összefújta a havat a szél. Megolvadt, majd megfagyott. Pont nem tart meg és össze is járták. Nyam-nyammm...


2012. december 6., csütörtök

Lábpróba

Három nap elég volt a lábam pihentetéséből.
Reggelre már nagyon nem voltam jól a nemfutástól.

Kinéztem és brrrrr... kicsit későbbre halasztottam a mozgást. Hó ugyan nem volt, de zúzmarásra dermedt minden.

Aztán délelőtt annyira sütött a nap, hogy dél felé mentem egy karikát.
Jó volt.
Nagyon.

Felmásztam a csopaki Endrődi-kilátóba és majd seggre ültem. Azt hitem a környéken mindenhol hét ágra tűz a nap, de tévedtem. A Balatont nem is lehetett látni, csak egy ködpaplan volt a helyén. Tihany meg egy ködbucka volt a nagy fehér habban.



Örültem ,hogy nem hagytam otthon a gépem. Mindig vinnem kéne, mert állandóan adódna téma.

Ha már nálam volt lefotóztam a veszprémfajszi kálváriáról adódó kilátást is. A templom mögött látszódó házak már Nemesvámoshoz tartoznak. Ott a cél.
Háttérben meg a Bakony.

2012. december 4., kedd

Nem lesz könyvblog,

ígérem, de ez az olvasás nálam tényleg olyan, hogy ha van rá idő és energiám, akkor eléggé bele tudok habarodni.

Ken Kesey 'Száll a kakukk fészkére' c. könyvét fejeztem be.
Bakker, ez is nagyon jó és sajnálom, hogy csak most jutottam hozzá.
Rég tervben volt.
Még abban az időszakban, amikor kizárólag depressziós, később öngyilkossá lett írók műveit bújtam :)...
Emlékszem, még gimiben a 'Bűn és bűnhődés' volt rám ilyen hatással. Amilyen állapotban volt Raszkolnyikov, olyan állapotba kerültem én is.

Azért könyvmolyosodás közben hét végén voltam a Bakonyban is.
Bakonyi Mikulás volt.
Fridman barátommal mentem. Egy részről nagyon jó volt újra látni, és dumálni vele más részről meg nem voltunk egy hullámhosszon, így nagyon nem a saját tempómat mentem.
Összességében azért inkább jó volt látni :)!

Életemben nem voltam még az Ördög-árokban, kár lett volna kihagyni. Ide családdal is el kell jönni, a kölkök nagyon fogják szeretni, főleg ha víz is lesz benne... (Monnyuk futni nem lehet ott, de ez csak mellékzönge...)

Egy ideje valami halvány kis bizbaszt érzek a bal bokám tájékán. Még nyáron léptem párszor rosszul és talán a szalagok vagy mi, de nem volt vészes, csak éreztem, hogy van. Ez kizárólag pihenő helyzetben jelentkezett, futáskor soha nem volt vele gond.
Vasárnap szépen araszoltunk a Zörög-tető felé a S hszögön. A murvás út kanyarodott a jelzés meg levágta a kanyart. Két túrázó ment a murvás úton. Az ösvény szinte láthatatlan maradt a vastag avar alatt. Már majdnem mentem volna a dózeren, de a belső hang ellentmondást nem tűrően szorított a jelzett pályára. 'Bakker, minekez?' - gondoltam. 'Ebből gond lesz, semmit sem lehet látni, de sejteni lehet, hogy mély nyomok vannak az avar alatt...' Kb. eddig jutottam a lamentálásba, amikor is tisztességesen kifordítottam a bal bokám. Innen még volt kb 5-6 kili. Nem volt jó...

Mára már egész jó (értsd. rá tudok állni), de azért a héten nagy terhelésnek még nem tenném ki.
Pedig ki fogok menni futni, az tuti, mert ezt az egyre fehérebb tájat nem bírom csak ablakból nézni.

Még a történeti hűség kedvéért beteszem az elmúlt 4 heti termést.

1 hét pihi P85 után, aztán meg nemsok. A sárgák a hosszabbak.

Jajjj.... majdelfelejtem!
Cipő!

Eddig nyűttem a Bondi B-met. 630 kili ment bele. Eddig teljesen OK. Kis kopás a talpán, ennyi. Viszont egy kicsit feltörte a bal lábamon az egyik ujjamat. Nem nagyon, csak kicsit érzékenyebb lett azon a helyen.

A sarasabb erdei ösvények miatt Mafate-ra váltottam. Az olyan mint egy torpedóromboló a másikhoz képest. Jól fogja a talajt, de érzetre sokkal nehezebb, noha az átlagnál még mindig könnyebb. Nemhiába, a jót könnyű megszokni...

Miközben a Futóbeszámolókat szerkesztem hihetetlen gyöngyszemekre akadok a nem is oly rég múltból. Jó visszaolvasni és érdekes néha mikre bukkan az ember. Majd ide is linkelek belőle pár gyöngyszemet.


2012. november 30., péntek

Nem lett

Fusson akinek x anyja van...
Nem lett 300 kili fölötti a november.
Mer' ma nem esett volna jól.
Egész nap dideregtem. Már fázva keltem, aztán meg nem bírtam átmelegedni. Bejött ez a szeles télelő és brrr volt ma.
Párszor ki kellett mennem a szabadba, de nem kívánta egy porcikám sem. Ha nem, akkor nem. Eccerűen nem akarom erre ellőni az akaromkrediteket. Kellenek azok majd később.

Szóval a november lett:
30:54 ó
11 alkalom
294 kili
6585 m szint
(Persze, tegnap örömködtem, aztán rájöttem később, hogy ebből 89 kili a P85...)

Érzésre finom, kicsit ködös, de nem erőlködős.

Soha rosszabbat.


2012. november 29., csütörtök

Kis nyárutó

Nem hittem a szememnek.
Bakker, átlátok az utca másik oldalára!
Miez, itta nyár?
A hőmérőt is megnéztem, és tényleg.
Kis ajándék, bár ma már azért sikerült kétszer is eláznom egy futás alatt.
Hétfő és kedd kimaradt így kicsit nagyobb körre mentem ma. Valahogy fáradt voltam vagy a fenetudja, tavaszi fáradtság is lehetett ebben a melegben, de olyan darálós lett. Meg kicsit az elején melegem is volt, aztán jött a szél és hidegem is lett, és el is áztam, aztán láttam, hogy több lesz mint két óra és nem ittam, nem ettem...
Végére azért hazaértem, de küzdős lett.
A Bondi B után ha néha felveszem a Mafate-t olyan mintha valami ólomcsizmában járnék.  A Bondi nagyon elkényeztet. Puha és baromi könnyű, nem tudok betelni vele. Csak az a baj, hogy sárban nem nagyon műkszik, így a ramatyabb idő beálltával vissza kell szoknom másra. Vagy a Mafate-t, vagy a Gore-s Wings-et fogom nyűni.
Hét végére meg egy kis bakonyi kirándulást teszek, hogy a hosszú futás is meg legyen. Fridi cimborámat is rég láttam és eljön. 2010-ben futottuk már ezt a TT-t, akkor gyönyörű szűz hóban és napsütésben. Felejthetetlen élmény. Ahogy az előrejelzést elnézem, lehet, hogy most is fehér lesz...
Ahhoz képest, hogy november első hetében egy métert sem futottam a hónap 300 kili fölötti lesz. Ilyen 2010 nyarán történt meg velem, meg 2009-ben augusztusban, de abban a CCC is benne volt.
Így saját időbeosztással talán többet is megyek és kevesebb kényszerrel. Hogy mire is lesz ez elég nem tudom, de élvezem és ez a legfontosabb.
A futás mellett végre olvasásra is marad időm.
Egyszerre két könyvet fejeztem most be. Nem szoktam párhuzamosan több könyvet olvasni, de ez most így jött ki.
Nem igazán illenek össze, de mégis nagyon tetszettek így együtt.
Az egyik Vámos Miklós Félnótája a másik Thornton Wilder A teremtés nyolcadik napja c, könyve. Apáknak kell. Okulásul. Egyszerre mindkettő. Ha belejövök, akkor falom a könyveket. Örömmel látom, hogy a gyerekek is ezt teszik.
Sebit néha akkora könyvvel látom, hogy félek, hogy ha leejti eltöri a lábát. Bodza meg már mindent többszörösen is kiolvasott így holnap könyvesboltba és könyvtárba kell vele menni, mert betűhiánya van. Musi bibliai történetekkel szórakoztatja magát, de ez nem tudom honnan jön neki. Eltántoríthatatlanul nyomul a nagy könyvével. Zsesze szegénykém meg úszik rendületlenül és képes este tízkor még felüléseket csinálni... Fanatikus...
Kitől örökölhette?

2012. november 26., hétfő

-40. hét

Valahogy ez a heti négy futás jön ki. Több nem. Vagyis lehet, hogy kijönne, ha nagyon, nagyon-nagyon, nagyon-nagyon-nagyon akarnám, de ezek szerint ennyire nem...

Így jó.

Szóval maradt erre a hétre megint négy.
Hét végére még egy közeli TT-re is elmentem, mondván, olyan utakra visz, melyeket egyedül nem tennék meg.
Így is lett.
Ide menetem.
Kicsit nehézkes volt a térképezés, meg rengetegszer kellett az útkereséssel bíbelődni, de végül azt mondhatom, hogy megérte. Tényleg szépek a romok és varászlatos a környék. Kicsit szokatlan volt, hogy a nap is kisütött . Nálunk vagy két hete folyamatosan köd van. Permanens tejföl. Ez a Veszprém környéki rész állítólag ilyen. Brrr...
Tehát ha ezt nézzük, akkor sokszorosan megérte.
Még ide is eljutottam.
Nem mintha ez olyan nagy kunszt lenne...

Számokban:
4 nap
8:47 ó
86,5 kili


Erre a hét végére a már egyszer teljesített Bakonyi Mikulást néztem ki. A táv majd eldől. Amelyik épp jólesik.

2012. november 19., hétfő

Csendes november

Semmi különös.
Egyelőre nem dőltem kardomba, bár közel voltam hozzá...

Megpróbálok heti 5-6 alkalommal futni.
Megpróbálok egy héten 9 órát összehozni.
Megpróbálok nagyon lassan, ráérősen menni.
Ennyi.

A múlt héten ebből rögtön csak 4 alkalom lett...
A múlt héten ebből 7:29 lett...
A múlt héten lassan, ráérősen mentem.
77 kili jött össze.
Köd volt, néha szemerkélt, néha szél is fújdogált, de inkább csak szürke volt minden.

Ennek ellenére nagyon élveztem.

A -40. héten vagyok.

Ma voltam egy Vekerdy előadáson.
Azt mondta, hogy már Ámerikában is rájöttek, hogy jobb a slow food a fast food-nál. Kint is a slow life-ot hirdetik.


Akkor én ezzel a slow run-al egész modern vagyok...

2012. november 8., csütörtök

Képek

Persze már csak a színorgia végét tudtam elkapni, de ez már csak az én formám...

Otthoni diófa:


Itt dolgoztam ma. Kilátás Tihany felé.:


Kedvenc futóútvonalam, sajnos már lomb nélküli fákkal:


... néhol még lombosokkal...


2012. november 7., szerda

Hullámok

Két hullámról szeretnék írni.

Az első:
Tegnap voltam szülői esten a hatodik osztályban. A tanító elmondta, hogy harmadik osztály után most, hatodikban tér vissza hangsúlyosan a festés. Öt héten keresztül volt nagyjábó uaz a feladat.
Sárga nap, kék égbolt.
Ez elsőre kicsit unalmasnak tűnik... Waldorféknál általában a festést A3 méretű akvarell papírral és 2-3 színnel követik el. Most sárga és kék volt terítéken, de ez most nem lényeg.

A feladat azonos, de a megközelítés más.

1. hét. Először a napot kell megfesteni. Belülről kifele világosodjon a sárga. Utána az eget kell megfesteni, úgy, hogy kívülről befelé világosodjon a kék. A két szín között nem lehet fehér csík, de nem folyhatnak egymásba sem a színek.

2. hét. Mint az első hét de fordítva. Először az eget, majd a napot kell megfesteni, azonos szabályokkal.

3. hét. Szabadon választható sorrendben kell megfesteni a képet, de ha az egyik színt befejeztük, később már nem lehet visszanyúlni hozzá. Tehát ha sárgával kezdtünk és befejeztük a napot, elkezdtük az eget, akkor már nem lehet visszanyúlni, és belepacsmagolni a sárgába. És fordítva.

4. hét. Megint szabadon választott a sorrend, de bele lehet mászni világos kékkel is a az égbolt szélébe. Plusz egy bármilyen motívumot el lehet helyezni tetszőlegesen a képen. (Zsezse egy felhőt festett.)

5. hét. Uaz, mint a 4. hét de két, szabadon választott és elhelyezett motívummal.

Tapasztalat.

Az első hét még elmegy, bár kicsit dedósnak tűnik a feladat.
A második héten röhögés a feladat ismertetésekor.
A harmadik héten a 'Naneee...'
Negyedik héten 'Naneeeee... nemhiszemel.... nemakraommármegint....'
Ötödik héten pedig felszabadult, örömteli játék. Szabad asszociáció, magabiztos ecsetkezelés és öröm...

Indul a hullám, kicsit emelkedik, aztán a mélybe tart, majd a végén magasan az égbe mutat...

A második:

Ezt lehet, hogy már írtam.
Diplomamunkám.
Azt vizsgáltam ,hogy milyen olyan elemi térhelyzetek adódhatnak, melyek hatásai teljesen egzaktul leírhatók.
Pl.: Képzeljünk el egy nagy, sík gyepes területet. Ha ebbe egy darab fát ültetek, akkor ez egy hangsúlyos, súlyponti elem lesz, mint egy felkiáltójelként, elemi pontként hat az észlelőjére. (Ennél kicsit bonyolultabb, de leegyszerűsítve ilyesmi...).
No.

Képzeljünk el egy sinusgörbét és két golyót (vagy egyet...).
A hullámvölgyben statikus, nyugalmi helyzet adódik. MInden erőfeszítés nélkül megülnek a golyók. Igen, ez jó, de nincs kilátásuk, olyan, mintha egy szűk völgyben lennének. Épp ezért felfelé törekszenek. Az indulás nehéz, aztán az inflexiós pontban cudar nehéz, majd a csúcs felé talán kicsit könnyebb. Elérik a hullámtetőt. Innen nagyon szép a kilátás, pazar a helyzet. Ezen állapot megtartása viszont nagyon munkaigényes. Baromi sok munka kell ahhoz, hogy nehogy az egyik, vagy másik oldalra lecsússzanak a golyók.

Tehát van egy statikus, kényelmes nihil, vagy egy küzdelmes, munkaigényes full extrás állapot.

Kérem, tegyék meg tétjeiket...

Hogy miért írtam ezeket le?

Mert ez jutott eszembe amikor ezt hallottam:
Akkor boldogtalan az ember, ha igényei nagyobbak, mint a lehetőségei. Ellenben akkor lehet boldog, ha igényei lehetőségi alatt maradnak.

2012. november 6., kedd

Zsezse

Zsezse pár nap múlva 12 éves lesz.

Szeptemberben, amikor elkezdődött a suli kerestük milyen lehetőségek akadnak sportolásra. Megtaláltuk a VUK-ot is.
Elmentünk, tetszett a kölköknek. Hárman azt mondták, hogy szeretnének járni.
Járunk.
Zsezse előtte annyit járt víz közelében, hogy tudott úszni.
A bemutatkozó. szintfelmérő úszás után leendő edzője teljesen elájult tőle. Milyen jó az alkata, milyen szépen úszik...  ...de kár, hogy nem előbb kezdi... Egyelőre a versenyzést előkészítő, haladó csoportba tették.

Októberben már versenyre is küldték.
Mondtuk Zsezsének, hogy ne lepődjön meg. Ő két hónapja úszik, heti 5 alkalommal, 1-1 órát. Leendő 'ellenfelei' 3-4 éve úsznak, napi 2-3-4 órát.
Kicsit azért izgultunk, mert más mondani, hallani ezt és más megélni a medencében.
100 gyors.
Zsezse még bukófordulót sem tud...

Az első 25-ön még talán 2. volt, 50-en kb. 4. aztán a végén egy fél medencényivel az utolsó.

Bazira izgultunk, hogy mi lesz.
Egy napig volt egy kis csalódottság, de semmi dráma.

Ezen a héten már a versenyzőkkel edz...


Valahol Pilisszántó után jutott ez eszembe. A Kopárig rohantam tőle és közben nagyon szégyenkeztem a saját kishitűségem miatt.
Nem hiszik el nekem, amikor azt mondom, hogy lealáznak minket a gyerekeink.
Van mit tanulni tőlük sok téren...

2012. november 4., vasárnap

Kell ez...?

Komolyan, kell...?

Eddig egy-egy versenyből, vagy megmérettetésből midig megerősödve, optimistán és bizakodva szálltam ki.
Most elveszett ennek a varázsa.
Ennyire negatív, kedvetlen és fásult nem is tudom mikor voltam utoljára. Ha voltam egyáltalán.

Tegnap beérkeztem a célba. Leroskadtam és olyan erővel szakadt rám ez a világvége hangulat, hogy azóta sem tudok tőle szabadulni.

 2007,  2008,  2009,  2011,  2012
13:48, 10:50, 10:19, 10:12, 10:40

Ilyen Piros eredményeim vannak.
Mi látszik ebből?
Az, hogy most betli lett, az egy dolog. Az viszont már sokkal nagyobb dolog, hogy gyakorlatilag nulla fejlődés. Négy év alatt gyakorlatilag nem értékelhető az az út amit megtettem. Az, hogy e közben a mezőny nagy része órákban, több órában mérhető javulást produkált mondhatnám mellékszál. Talán nem is érdekel (annyira), de adaléknak nem rossz...
Addig, amíg arról van szó, hogy elmegyek futni, csodálom az erdőt, mezőt, hallgatom a madarakat, iszom a forrás vizét, télen fázom, nyáron ázom, addig nincs gond. Ez a dimenziója a futásnak örömet ad, boldogságot okoz.
Miért nem elégít ez ki? Miért nem állok meg ezen a ponton? Mit akarok én ezzel a versenyzéssel?
Kell ez...?

Nem vagyok versenyző alkat, sohasem voltam (...hajtó vagyok, ne lőjetek...). A sportnak (játéknak) egész más aspektusai vonzanak, mintsem az, hogy legyőzzem, leelőzzem a másikat. Tehát ezen a vonalon kár elindulni a megoldás felé.
A saját magammal való versengés persze jó duma, de ehhez meg nem kell verseny. Saját kis köreimen futott pb-im bazi élményt nyújtanak, akkor csinálom őket amikor akarom, szabályukat én alakítom. Nem lenne elég ez?
Az az igazság, hogy ha hátralépek, akkor nem találok védhető szempontot ami miatt nekem versenyekre kéne járnom. Hacsak nem a mazochizmus.
Tegnap jött egy futótárs és gratulált.
Majd elsüllyedtem szégyenemben. Már saját magam előtt is, erre ő gratulál...
De mihez gratulált?
Hú de jót mentél? - Ehhez biztos nem...
Hú, de ügyes vagy, végigmentél és befejezted! - Komolyan ehhez? Komolyan ez a szint(em)?
Dobogókőnél is volt pár ismerős, nagyon tapsoltak és biztattak, hogy nagyon faszán jövök.
Ez egyszerűen nem igaz. Vagy ha igaz, mert nekem már ez az idő is jónak számít, akkor ez egyszerűen drámai.
A Piros, nem az a menet, ahol a puszta teljesítés a szememben bármilyen értékkel is bírna. (Ide még visszatérnék majd, hogy egyáltalán mi az, ami bírna...)
Számomra az sem mérvadó, hogy mennyit mutat a célban a vekker.
Nem.
Bőven lehet, egy számszakilag rosszabb célba érés belső érzésre sokkal értékesebb és jobb.
Ha az eddigi teljesítéseimet nézem, akkor a 2009-es volt olyan, ami nagy örömre és bizakodásra adhatott okot. Lazán, kényelmesen, élvezve mentem. Olyan módon, hogy abból a későbbiekben meríteni tudtam.
Tegnap elpusztultam. Szó szerint és képletesen...
Oké, edzetlen vagyok, mostanában kevesebb, az egész évet tekintve meg jóval kevesebb edzés van mögöttem. Futok 2:00, 2:30 hosszú edzéseket elég gyakran. Élvezem őket. Jól mennek. Olyan jól, hogy örömet okoznak.
Ebből én arra következtetnék, hogy egy 8-10 órás futásnak, LEGALÁBB az első harmadát komfortosan kéne megtenni. Nem azt mondom, hogy fáklyásmenet, de azért mégis ismerős mozgásformát csinál az ember...
De nem. Az elejétől a végéig szenvedés.
Erre nekem nincs szükségem.
Erre nekem nincs felesleges, pazarolható vegyértékem. Ha egy tevékenység nem ad örömet, akkor én nem vagyok hajlandó azt folytatni. Nincs rá időm. Inkább elmegyek itthon egy nagyobb körre és pozitív energiákkal bespájzolva délután otthon eszem a tyúkhúslevest a családdal.

2008,  2009, 2011, 2012
8:06,   7:20   9:11,  8:46

Ezek a Mátrabércek.
Nem, nem, az utolsó kettő nem oda-vissza ...
Oké, rendben, szeretem ha felmosom magammal a parkettát. Van egyfajta sármja, amikor a poklot is megjárva az utolsók között bevonaglik az ember a célba.
De asszem harmadszorra nem osonnék be a szőnyeg alatt Szurdokpüspökibe.
Nem.
Ráadásul úgy, hogy nem kevés munkám fekszik benne. Tehát azért mégsem kéne féktelenül edzenem, hogy ezeket a mélyenszántó eredményeket elkövethessem.

Ezek jönnek fel bennem most.
Van a sohatöbbet érzés. Persze én is ismerem.
Pár óra alatt el szokott múlni.
Ez viszont most nemhogy múlik, inkább erősödik bennem.

Azzal, hogy vidékebbre költöztünk egy nagyon racionális döntés végeredménye. Lemondtunk olyan dolgokról amiket nem tartunk értékesnek, vagy fontosnak az életben és felcseréltük olyanra, ami számunkra értékkel bír.
A mai közgondolkodás és értékítélet szerint sok olyan dologra mondunk nemet, ami ritkaság számba megy. Ez nem érdekel minket, mert van egy keret, egy értékrend, ami szerint szeretnénk élni.
Tehát, amilyen lépéseket megtettünk a családdal, azt a saját dolgaimban nem lépem meg.

Ad nekem pluszt, hogy elmegyek egy versenyre?
Nem, nem ad pluszt.
Akkor?


Nagyon negatívan hat rám az is ahogy Fridman futótársam idei évét végignézem. Láttam, tapasztaltam mennyit és milyen intenzíven edzett. Mennyi energiát, kedvet és elszánást tette bele.
A TDG-je egy katasztrófa lett.
Tegnap 10 perccel ment jobbat mint én.
Tehát az, hogy 'az edzés olyan mint a szar - előbb, vagy utóbb kijön' tézis sem olyan biztos.
Erre szoktam mondani, hogy 'kockás papír'.
Összead, kivon és rögtön látja mi a végeredmény.
Érdemes-e ennyit beletenni?
Mi jön ki?
Az arányok, csak azokon van a hangsúly.
2007-ben még nem futottam, aztán 2008-ban már elég rendszeresen. Ebből kijött 3ó Piros javítás. Itt megérte. Sokkal szerethetőbb módon javítottam. Erősebb, magabiztosabb voltam. Mostanra ez elveszett.
A Kevélyre már alig tudok értékelhetően felkúszni. Nemhogy a János-hegy megfutása lenne a gond...

Persze tegnap is voltak szerethető pillanatok, de ezek elvesztek a szenvedés tengerében. Nem azzal van bajom, hogy egy-egy alkalommal nem sikerül, hanem azzal, hogy a tendenciát nem látom biztatónak. Számomra fontos, hogy minden tevékenységemnek lássam a miértjét, lássam az értelmét, hasznát.
Ennek most nem látom.

Igen, és lehet azzal is jönni, hogy 'de hát nem sokan lennének képesek 40 fölött akár a sarokig is elfutni, nemhogy 90 kilit'.
Sajnos, ez nem hat meg. Ettől nekem nem lesz jobb. Az, hogy a zöm tunya, tespedt, és röfög, mint a disznók, engem nem elégít ki.

Én én vagyok.
Edzek.
Edzek, amennyit jó szívvel tudok.
Az edzést élvezem.
A versenyek meg stresszt, sajgó ízületeket, zombijárást, ropogo achilleszt, családtól elvett időt, magaláztatást és tehetetlenséget hagynak maguk mögött.

Kell ez...?

2012. november 1., csütörtök

Futóbeszámolók

Elkezdtem egy ilyet, olyan nehézkes keresgélni a neten...

2012. október 30., kedd

T D G

Kicsit nehézkesen, de legalább elkészült két kis film.
Sokkal kevesebb alapanyagból, de legalább nem volt gond a sok képválogatással.

Ez első film azt mutatja, amikor Gressoney S. J.-ból felmentem Fridi elé.
Kicsit esős, szotyogós idő volt. Ahogy egyre feljebb értem úgy erősödött a szél, néha viharossá fokozódva. Mire felértem a platóra egész tisztességes széllökések voltak. Kicsit elvétettem az ösvényt - ez a film végén talán látszik is. Ahogy visszatértem a helyes útra be is telt a kamera. Rá 1 percre meg jött Fridi is...
Érdemes megfigyelni, hogy mennyire 'futható' a terep - persze uezt lefelé kell abszolválni...

A második meg csak annyi, hogy összeszedtem a kint készült fotókat.

2012. október 29., hétfő

- 43. hét

Nem lesznek őszi képeim.
Ma végérvényesen elmúlt, ami az őszből még itt maradt.
Szombaton langyos, párás, ködös, enyhe őszi hangulatba mentem futni.
Nagyon birizgálta a csőröm, hogy nem találom meg a Hidegkút felé eső átjárót. Ennek már utána kellett nézni. Szépen rá is találtam a gúglörszön kinézett murvás dózerútra.
Szép lassan haladtam rajta, majd ráfordultam a másik végéről már ismert nagy cseresznyeültetvény felé lejtő, kissé rozoga nyomra.
A köd miatt ne láttam sokat.
Aztán mire leértem a gyümölcsfákhoz, szinte földbe  gyökerezett a lábam. Láttam már szép őszi pompába öltözött cseresznyét. Nem is egyet.
De ennyit!
Futkostam fel s alá, mert nem bírtam betelni a látvánnyal.
Persze megint gép nélkül...
Némi tökölődés után aztán megkerültem a szántást és szépen hazaevickéltem. Mire befejeztem a futást a nap is majdnem kisütött.

Délután aztán felkerekedtünk a családdal, hogy immáron fotómasinával felszerelkezve lessük meg közösen a gyümölcsöst.
A bevezető utat könnyen meg is találtuk, de aztán vhol erre egy akkora sárgödör állta utunkat, hogy nem mertem autóval átkelni rajta. MIvel vissza kellett érnünk időre, így nem lettek meg a fotók.
Nem.
A színek, a hangulat, az élmény csak az enyém marad.
Ez van.

Azért ezzel együtt is csak három napi futás sikeredett a héten, de azok legalább jók voltak.
A csütörtökin a felsőörsi TT egy részét futottam meg és használható, majd 3ó-s karika lett belőle 2db 150m-es emelkedővel, ami errefelé nagy kincs. (Éreztem is...)

Aztán ma reggel amikor a behavazott fákat láttam, akkor előkotortam a gépet is. Nehogymá'...
Olyan csend és nyugalom volt az erdőben, hogy az valami leírhatatlan.
Szélcsend, szállingózó hó őszi levélorgia fehér paplan alatt.
Nagyon élveztem.



Pedig a héten azért kicsit elkedvtelenedtem.
Lehet, hogy csak a kezdődő hideg, szürkeség, sötétség és kosz kezd hatni?!

Ami a legjobban bánt, az az, hogy sokáig azzal áltattam magam, hogy ha többet edzek, akkor jobban is fog menni. Ez a 'jobban fog menni' nem azt jelenti, hogy gyors leszek, meg fittipaldi, meg ilyenek, csak annyit, hogy lesz annyi erőm, hogy jobban élvezzem a futást és ne kelljen annyira küzdeni, monnyuk akár egy 50-es távval is.
De nem.
Nem ennyire egyszerű, úgy látom.
Azzal nem is lenne baj, hogy esetleg többet kellene edzeni.
Nem jutok el addig, hogy többet edzek, az a baj!
Novemberben kezdem, decemberben kezd menni. Januárban végre mennek frankón a futások, február kicsit necces a hidegek miatt, de március elejére egész kerek.
Aztán az áprilist már nem érem meg.
Vagy fáj, vagy szúr, vagy a kalapácsos csücsül a nyakamon hónapokig.
Nem jó.
Nem jó ez így.
Persze, fussak kevesebbet, kíméljem magam.
Sztem tényleg baromi keveset futok.
2008 óta 2 hónapom volt 300km-nél több és a 250-et is csak 13 hónap haladta meg.
Más hetente fut ennyit.
Szívem szakad meg, amikor olvasom, hogy más mennyit képes edzeni, hogy mennyit képes tenni saját sikeréért.
Ha a lustaságom miatt nem tudnék futni, legalább okolhatnám magam...
Így csak sima töketlennek érzem magam.
Nekem tényleg az marad, hogy akaratból fussak.

Áhhh...

Nem is érdemel többet a téma.

Ez viszont ma nagyon felvidított, be is raktam a Best of-ba.
Megérdemli.

2012. október 23., kedd

Szamárfülek

Lehet, hogy rossz szokás...

Nem, biztos az.

Olvasok egy könyvet és néha be-be hajtom az oldal sarkát. Nem tudom mit várok ettől, mert nem igazán szoktam visszanézni ezeket a részeket, de ez a szokásom megmarad(t).

Most ezt hajtottam be vmikor éjjel:

"- Lehet. De amikor feljövök az utcáról, egyedül, akkor utálatos előkotorni a kulcsot, és megfordítani a zárban, hogy aztán benyissak egy üres szobába... olyan, mintha egy kriptát nyitnék ki. Éppen elég anélkül is, csak bemenni... oda, ahol legfeljebb a bőröndjeim várnak, más nem.
- Nem vár bennünket sehol semmi - mondta Ravic. - Mindent nekünk kell magunkkal vinnünk.
- Lehetséges. De legalább valami kegyes illúzió lenne. Itt az sincs..."

(Erich Maria Remarque - A diadalív árnyékában)

2012. október 22., hétfő

Ködölés

Persze ma hajnalban nem volt köd.
Meg szép napfelkelte, meg egyáltalán.
Semmi érdekes.
De csak azért, mert vártam.
Géppel.
Aztán jött egy kis pára.

2012. október 21., vasárnap

Köd előttem

köd utánam, de tényleg.

Napok óta olyan ködorgiával társított színkavalkádban futok hajnal és napfelkelte határán, hogy holnap futás helyett fotós cuccal és bringával vágok neki.

Ma pl. 5-10m vastag ködpárna ült a tájon. A fák teteje, a villanyoszlopok teteje már kilátszott, és felettük a kék-narancssárga égbolt a kondenzcsíkot húzó repülőkkel.

A juharok teljes pompájukban, a cserszömörcék égnek, a meggyek és cseresznyék lángolnak, miközben a fenyvesek üdén zöldellnek.

Ráadásul két alkalommal empöttyel (ez az MP3 lejátszó hivatalos neve nálunk) futottam, tesztelve miként hatnak a Sigur Rós számai.
Nem igazán tudom leírni, mert ehhez aztán tényleg kevés vagyok, az viszont mindig eszembe jut, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy ezt átélhetem...

2012. október 15., hétfő

-46. hét

Fel a fejjel, van még 45 hét, hogy csodát tegyek! - mondogatom magamnak...
Ez a mostani nem volt vmi fergeteges.
1 bicaj és 1 futás fért bele, pedig tele voltam tervekkel.
Viszont az egy bicaj kicsit szenvedős volt, annak ellenére, hogy négy napom is lett volna kipihenni a TT-t.
Pénteken aztán tettem egy szép kört, ami azt hiszem már annyira szofisztikált, hogy standard karikává fog válni.
20kili és 275m szint.
Forrás, kilátó és kálvária is van benne. Kis aszfalt, kis dózer, kis fenyőerdei puha ösvény, kis sziklás rész, szóval fullosnak mondható. Ma is megtettem és ma is jó volt, pláne, hogy a köd kicsit titokzatossá varázsolta az amúgy lángoló színekben tündöklő környéket.
Pénteken 1:48 lett, ma egy kis plusz kanyarral - ami szerintem kell még bele - 1:53.

Király-kút 


Ezzel együtt ez harmatgyenge hét lett, de monnyuk ez volt a pihenőhetem és így mindjárt más.
Csak pozitívan!

2012. október 11., csütörtök

Csak egy ha...

Lehet, hogy vmi ilyen címmel fogok új blogba.
Nem mintha itt remekelnék, de dokumentációs célok vezérelnek igazán.

Mióta leköltöztünk a Balcsi mellé elég váratlan fordulatokkal alakulnak a dolgaink.

Tegnap vettünk 3 mangalicát pl.
1,5 éves tartásban egyeztünk meg Nándival. Csak takarmányt ad nekik, meg ződet. A tartásért lehet nála gabonával is fizetni. Ha minden jól megy 700-800 HUF-ért lesz ridegen tartott mangalica husunk. Nembóti.

A 'csak egy ha...' meg onnan jön, hogy megkeresett minket egy szülő, hogy ha van kedvünk, az ő földjén gazdálkodhatnánk. Ő fizet mindent, nekünk csak dolgozni kell. Gyalog 5 percre van tőlünk a birtok és egyelőre 1 ha hasznosításába fognánk bele. Egyelőre az infrastruktúra kialakítása folyik. Remélem a kútfúrók találnak majd vizet és tényleg elkezdődhet a munka.
Asszem akkor tényleg nem fogok mást csinálni.
Mivel az illető szülő az élelmiszeriparban dolgozik, az értékesítéssel nem lesz gond. A felesleg könnyen el fog menni, ezzel nem kell foglalkozzunk. A legfontosabb persze a saját célra történő termelés, de 1 ha-ról azért már brutál mennyiséget lehet betakarítani (akár).

Ha tényleg belevágunk, akkor asszem lesz mit dokumentálni is...


2012. október 8., hétfő

Felsőörs 50

A nyár utolsó nagy rúgásába sikerült szépen, teljes arccal belefutni. Majdnem padlót is fogtam tőle, de azért derekasan próbáltam állni a sarat.

Íme.

Nem kell korán kelni, de jó, hogy a szomszédba kell csak mennem!
Kávézás az ágyban, laza reggeli, molyolás a cuccokkal aztán negyed tízkor átdöcögök Felsőörsre.
Sokan vannak a rajtban, ezt jó látni. Gyerekes családok, fiatal párok, de idősebbek is elkezdhetik. Szép komótosan nevezek, majd 9:40-kor elrajtolok.

Bazi meleg van. Már most is.
Sajnos korábban nem tudtam volna indulni, mert a 24 km utáni pontok csak dél körül nyitnak.
Ez van.
A legkisebb motyómat viszem, ezt is csak azért, mert a kezemben nem akarok végig egy hat decis kulaccsal futni, viszont egy hosszú szakaszon nem lesz frissítési lehetőség. Az első lépéseknél kiderült, hogy nincs jól beállítva. Itt lötyög, ott szűk, fityeg a pertlije... Sosenemtanulomeztmeg...

Otthon már próbáltam nézegetni az útvonalat, de mivel az első felében sok a szalagos rész, ezért ezt az etapot a rendezők jelölésében bízva próbálom megtenni.
Első pont gyorsan megvan, innen jelzésen kell menni, bár a pontőrök nem tudják melyiken is. Khm...
Megyek a tömeggel (jó, nem nagy a tömeg, de vannak). (Egyszerre 8 táv indul, a rövidebbek későbben.)
Megelőzök egy nagyobb csoportot és a kék sávon egyedül maradok. Érzésre jobbra kéne menni valahol, de a jelek nagyon gyatrák. Néhol szalagok is vannak. Jóval előttem, a mezőn is lengedezik egy. Elfutok odáig, majd kissé gyanakszom ,mert innen balra van egy szalaggal megerősített letérés. Előveszem az itínert, próbálok tájékozódni, de semmi nem stimmel. Persze pechemre senki sem jön most. Elindulok egyenesen, majd visszafordulok. Csak nem stimmel ez a balra kanyar. No mindegy, próbáljuk meg. Elindulok, dzsindzsába be, át egy mezőn, aztán egy aszfaltos úton. Ez sem stimmel, nem kéne, még nem kéne keresztezni. Addig nézem a térképvázlatot míg meggyőzöm magam arról, hogy hol is vagyok. Elindulok felfelé, az úton át. Kocogok felfelé, majd látom, hogy visszaértem  szinte a rajthoz. Fasza. Elmegy a kedvem az egésztől. A franc essen bele! Visszamegyek, aztán befejezem és haza megyek. Faszomkivan.
Hülye vagy? Ennyire puhapöcs gyenge vagy, hogy egy ilyen eltévedés kikészít? Szégyelld magad galuska!!! Hátra arc! Kb. 10 perc veszteség, ez van, fütyi voltál. Visszafutok az uccsó kék jelzésig, ahol áramlik a nép a jobbos kanyarban. Bazzzz, persze amikor én itt jártam senki sem volt. Monnyuk jelzés nincs, tehát nem értem miből kéne nekem tudnom, hogy itt letérés van, de mindegy...
Szűk ösvényen haladunk a Csere-hegyi kilátó felé. Mindenki előzékenyen elenged, egy szavam sem lehet. Eszem, iszom, baromi meleg van, tűz a nap, szakad rólam a veríték. Érzem, hogy ez a gyomromnak sem tesz jót, ebből bokorugrás lesz. Frankó. El sem indultam...
52 perc alatt sikerül felérni a 5,5km-nél lévő kilátóhoz. Hááát, ez eddig nem valami fényes... Gyors pecsét, 180 fok, aztán indulás le. Innen Balatonalmádi felé sok lesz az aszfalt és a lakott terület. Lehet, hogy ezt a pakkot talán mégsem kéne becipelnem. Gyors helyzetfelmérés után balos sodrós mellett döntök és elszarok egy kis időt.
Innen újult erővel futok lefelé. Kiérek az aszfaltra. Itt szintén szalagos rész jön. Valahol letér a 40-es táv, aztán majd mi is. Látok egy szalagot, de nem derül ki, hogy csak irány megerősítés, vagy letérést jelöl. Engem nem érdekel én ismerek egy utat, majd megyek onnan. Elindulok tovább, de egy kicsit tépelődöm, hogy talán mégis letérés lehetett. Visszafutok, hogy megpézzem a kis utcát. Befutok, majd 100m múlva szalag. Bravó! Mért nem 5m-re rakták a megerősítést. Látszik, hogy nem sok gyakorlatuk van ebben. Csak a kényes helyeken nincs szalag. Jó lesz ez a továbbiakban.
Itt már annyira meleg van, hogy nagyon. Tűz a nap, Almádi legmagasabb pontjain járok, sehol árnyék, csak full panoráma. Locsolom magam és iszom. Csalinkázás, le, fel. Aztán inkább le. No, ebből, hogy lesz kilátó?!
Aztán végre ismerős részek. A kaptatón eszegetek, próbálom nem hajtani magam az elején, mert lesznek majd jól futható erdős részek, ott kell majd a póver. Felérek a kilátóhoz, kedves pontőrök fogadnak. 10,26 kili/304m 1:25ó. Pecsét, puszi, pá.
A kék csapnál fürdés és palacktöltés (egy 2,5 dl kulacs volt a kezemben és egy 3,0 dl-es a mellényemben.) Viszem a bandanamat is, jól bevizezem és azzal hűtöm magam. Néha a fejemre is csavarom, hátha elég lesz napszúrás ellen.
Kis hullámvasút a hétvégi házak között. Nem esik jól. Meleg van. Nagyon. A jelzést keresni kell, az elején sok időt vesztettem, nincs kedvem az egészhez így. Meg annyira jó ráfogni dolgokra, hogy miért is nem megy ez nekem...
Emelkedik, belegyalogolok, megint hasmars kerülget.
Áááááhh, nemakarom...
De.
Megint sodrós balos...
No, innen kifejezetten jobb.
A kedvem is.
Nézem az órám. Azt mondták a ponton, hogy 3 kili lesz. Ez 15 perc. Max. Most jövök 17 perce. Akkor hogyis?
21 perc lesz a 15. Lélekölő, de ez kell nekem.
Innen sok a túrázó, jól haladok, vissza a rajthelyre. Végre vége lesz a mumus ismeretlen első huroknak, aztán mehetek ismert ösvényekre.
2:03-al csekkolom az első kör végét. 15,76km/470m.
Gyors töltés és kis fürdés után balra a templom felé megyek. Elágazás, szalag sehol. Itiner előhalász, kihajtogat, vizslat, megtalál. Megint nincs szalag ott ahol kellene, csak később. Huhhh...
Végre megvan a Ződ, innen engem már nem szed le senki. Iszonyat meleg van, szakad rólam a víz. Csalinkázok az utcákon majd ismerve a jelzés trükkjeit bevetem magam a patakvölgybe. (Nem értem, ezt helyismeret nélkül hogy lehet megtalálni, de ez most nem az én gondom...) Végre nyugodtan, csak a futással törődhetek. Felveszem a kényelmes tempót és haladok. Sunyi emelkedő Veszprémfajszig és ismerős terep. Haladok az emberek mellett és kezdem élvezni. Csak a meleget nem. A kálváriára csak gyalogolok. 22,45km/642m 2:49 ó.
Itt csak pecsét, aztán le a játszótéren lévő frissítőponthoz. Ahogy közelítek, látom, hogy rengeteg az ember. Szerencsére integetnek, így megtalálom a frissítőasztalt. Feltöltöm a két kulacsot, sós üres kenyeret kérek és tétován érdeklődöm, hogy valóban Király-kútig nem lesz frissítőpont? Nem bizony.
Az innen 22 kili...
Majdmegoldom...
Még csócsálom a kenyeret, amikor szépen tovakocogok. Innen kicsit lejt, aztán majd a dózeren jól be fog sütni a nap.
Lassan beérem a korán induló hosszú távosok csoportjait. Nem mondhatnám, hogy tépem a murvát, de konokul haladok. Jó lenne locsolni magam, hűteni a fejem és a testem, de ez az alig több mint fél liter víz erre azért nem elég. Leveszem a kendőm, törölközöm vele, aztán naposabb részeken megint felteszem. Néha a csuklómra tekerem. Mindegy, csak csináljak valamit, mert ez itt 3 kili sunyi dózer. Jó lenne már a Recsek-hegynél lenni. Lassan beérek az ismerős, lélekölő, hosszú nyiladékba, aminek a vége egyre meredekebbé válik. Végre! Olyan meredek, hogy innen már séta. Akkor legyen séta, de azért nem andalgósan. Felérek, a pontőr a kilátó tetejéről int. 29,39km/790m 3:35 ó.
Felkúszom, majd gyors adminisztráció után elfogadom a házi pogit, meg egy szép almát. Ebben is van vmennyi nedvesség, mindegy milyen formában, most nem lehet válogatni. Lefele befalom a pogácsát, majd a lejtős úton belekezdek az almába is.
Megint szalagozott rész, így inkább oda összpontosítok, az alma félbe marad. Persze megint tétovázok itt ott, mert az őszbe hajló erdőben a sárga szalag azért nem olyan feltűnő...
Becsatlakozom a piros sávra. Innen irány a Koloska-völgy. Lejt és én nem is engedem, hogy menjek kicsit gyorsabban. Nem esik jól. Eszembe jut, hogy itt nyáron láttam a völgy alsóbb részén egy régi nyomos kutat, hátha az működik?! A kézi kulacsom már üres mire odaérek. Próbálom pumpálni a kutat és nagyon gyengén, de jön belőle egy kis víz. Erre jó erősen nekiveselkedek. a kulacsom meg tudom tölteni, de mosakodni már nem tudok. Egy kisrác jön oda és készségesen segít. Nagyon hálás vagyok neki, így lemosom a fejem és a kendőmet is jól bevizezem. Szinte kicseréltek. Sokkal könnyebb léptekkel haladok. Emlékszem, az utolsó ittjártamkor, egy hajnalban annyira fáztak a kezeim, hogy kesztyűről ábrándoztam. Háááát, most azért ez nem jut eszembe...
Viszont futó formának öltözött túratársat előzök! Sétál és kóvályog, látszik rajta, hogy nem annyira élvezi a helyzetet. Kiérek az erdőből, átvágok egy réten és tudom, hogy az erdőt újra elérve emelkedő jön, tehát igazoltan sétálhatok bele. Nagyon kedvetlenné tesz, hogy nem tudom futni ezeket a buckákatt, de ha megszakadok sem megy. Eszem, iszom és tempósan sétálok. Néha bepróbálkozom egy kis futó mozgással, de nem sok értelmét látom. Így is majd szétrobban a fejem a hőségtől, ezt nem kéne fokozni. Kiérek a kis gerincre, ami emelkedik, viszont full napon van.
Még egy kis küszködés és látom is a következő kilátót. Jelzés megint nincs egy ideje. Megtorpanok. Visszamenjek? Nem, kicsit még tovább. Haladok, aztán elkezd lejteni az ösvény. Biztos, hogy lefelé kell menni egy kilátóhoz? Kicsit visszamegyek, találok egy halvány jelzést. OK, akkor tovább le. Pár kanyar és megint felfelé visz az út és már tényleg itt is a kilátó. 36,39km/924m 4:21ó
No, megint egy elcsigázott ember? - kérdi a pontőr.
Annyira, azért nem. - válaszolom.
Már ketten voltak itt! - hallom az infót. Kicsit még csodálkozik, hogy hol is a hátizsákom, de mutatom neki, hogy van azért, ha nem is túl nagy :)!
Gyors búcsú után megfordulok és egy darabon visszafelé haladok a kék jelzésen. Valahogy meg kellene találnom a leágazást, de szerencsémre egy népesebb csoport pont akkor bukkan ki a rekettyésből, így megtalálom a benőtt letérést. Innen egy ördögszántás, futni csak óvatosan tudok, de azért megteszem, amit megkövetel a haza. A jelzés nincs túl festve, így megint benézek egy elágazást. Tétovázom. Továbbfutok. Aztán vissza, aztán megint tovább, aztán nagyon vissza. Szerencsére, mert a kis halovány csapás volt a jó út, ami mellett lazán elfutottam. Jelzés meg olyan szintű, hogy egy régészeti leletmentés, lehet, hogy értékelhetőnek minősítené, de ez nekem sajnos most kevésnek bizonyul...
Leérek Arácsra és hálát adok magamnak, amiért egy hete erre futottam. Innen Nem találnám meg magamtól az utat a szemközti hegyre, de helyismerettel sima ügy. Nem úgy a feljutás. A környék legcombosabb kaptatója. Múltkor lefelé lecsúsztam a morzsalékos talajon olyan meredek. Felfelé egy gyötrelem. Már nem törődöm semmivel és a maradék vizemmel locsolom a fejem. Kivagyok mire felérek és tudom, hogy messze még a forrás. Innen megint úttalan utakon, kertek alatt, jelzések nélkül. Csopakra beérek és nézem, hátha látok valamelyik kertben valakit, hogy vizet kérhessek. Persze minden kihalt. Utolérem a két, még előttem haladó futót, akik nagyon aggódó hangon kérdezik, hogy melyik távon és mikor indultam :)!
A malomnál nagy a vigalom, valami rendezvény készülődik, sok a kiöltözött ember. Én meg csatakosan átvágok közöttük. A 73-as út keresztezése után egy osztálykirándulásba keveredem, ahol az egyik leányzótól kunyerálok egy deci vizet. Életet ment.
Elkezdem az utolsó nagyobb emelkedőt a Csákány-hegyre. A temető mellett visz az út. Hohó!!! Itt kell csapnak lennie! Bemegyek! Nem találom sehol. Visszatérek az utcára, majd éles szemmel kibököm a vízvételi helyet.
Kiengedem teljesen és alátartom a fejem. Megmenekültem!!! Feltöltöm a kulacsokat és bevizezek minden vizezhetőt. Szinte újjászületve kezdem a mászást. Itt sosem fogok tudni felfutni, nemhogy most... Kicsit talán hosszúnak tűnik, de azért véget ér ez is.
Megint pecsét, megint szalag, megint tétovázás, megint rossz helyen a jelzés... Aztán már csak egy kis erőfeszítés és a Király-kút előtt tényleg néha futó mozgást művelek. Élveze és könnyedén megy. Mifene?!
A forrásnál nem türtőztetem magam. Dagonyázom.
Innen lefelé. Néha itt is elkapom a fonalat, de inkább már nem esik jól. A szalagos letérésnél meg bele is sétálok. Nem is érdekel. a hat óra is elment. Egyemegafene.
A faluba felérve még kocogok, így a végére 6:05 lesz.
53 kili/1460m 6:05

Nem repesek az örömtől, de ennél több nem ment.
Olyan érzésem volt végig, mintha valami koloncot kellene vontatnom magam után, mintha valami visszahúzott volna. Lassú voltam.
A tájékozódási töketlenkedés meg igen sok időt vett el. Nem csak az eltévedésekkel, hanem a tétova cammogásokkal, bizonytalankodásokkal. Ha nem tudom biztosan, hogy jó irányba megyek, akkor magamhoz mérten is nagyon tökölős a tempóm. A kétely  mindennél rosszabb. Meg kéne tanulni a körülményeket kikapcsolva, 'csak' futni.

Hát így.

2012. október 7., vasárnap

Tollas?

Ugye nem?!

(Remélem látszik a kép.)

Pedig egyesek tényleg meg vannak győződve, hogy tollas.

Van két hajszálra megegező kiírás.
Az egyik 4.000 HUF, a másik 8.000 HUF (vagy előnevezéssel 6.000 HUF).

Az egyik TT, a másik futóknak van kiírva.
Hja kérem, a futóknak jár plusz érem, meg zokni, meg rajtszám, meg anyámkínnya... Négyezeré...

Tényleg egyesek meg vannak győződve, hogy ha fut valaki, akkor teljesen hülye is.

Az ellátásban nincs különbség (szóról szóra megegyezik a kiírásban), a gyalogosokat ugyan úgy kerülgetni kell.

Szépen ráérek az utolsó nap eldönteni, hogy megyek-e. Reggel odabotorkálok és a futó rajt előtt fél órával szép komótosan elindulok.

Csocsesz...

2012. október 4., csütörtök

Helyiérték

ŰŰŰberkirály bakker nyomomnekiiiiii!
Freki alacsony én meg száguldok mint ménkűűűű!
Azttaszentyit, demegyek. Istenkirályság olyanformábanvagyok, hogy... hogy.... mint kiliandszsornet, aztaszenytyítneki...

Nem zavar, hogy nem havas csúcsok és az Alpok lankái, csak a lapos balatoni táj suhan mellettem, de ereimben zubog az éltető erő.

Eccerűenhihetetlen...

Asszem múltkor ezt a kört 1:20 alatt toltam, most meg itt vagyok a felénél es még nem csippant  30 percet a vekker...

Istenkirályság. Megtolomnekííííí. Pulzusnemmozdul mer nemengedemnekiiiiii...

Kicsit foshatnékom van , de ilyenkor nem lehetaztat... Gázosítok, így könnyebbb.. hadszóljon...

Rebbennek az őzek, hasít a levegő, eccerűen nemlehetigaz...

Asszem valami 7,5 kili a fele és innen 8,5 a második etap. Bakker ezt lenyomom 1:00 alatt akkor én leszek a..... aaa...aaaaa.... mindegy.... űűűberkirály...

ŰŰŰŰŰ de hasítok. könnyen megy. Tényleg kicsit flow szélén, laza légzés laza pulzus és suhanok. Mennyiisaz.. aszonygyahogy legalább 5:00, nem 4:00, nem kb 3:valamennyis ezrek bakker és aliglélegzem. Csak átsűvít a pórusaimon a levegő, gligokén nem kell, ATP szóba sem jöhet, pazarlom a zsírt, abból van és repülőőőők.

No, most még az a qrva hosszú nyiladék kell még..

Tapsolok mer sok a malac, kicsit lassítok, hogy mindegyik csemete felfejlődjön a koca után, aztán nagyon nyakamban a lábam. Nemhiszemel... Lehet, hogy ez már 3:00-as ezrek? Überkirály!!!

Ki az erdőből, jönnek a házak. Órámra pillantok 0:54, nyomom egy kicsit talán pedzegethetem a végén a 160-as tartományt, tojjadnekiökör.

Lefelé, remélem nézik az ablakból. Az egész falu nézi, mer egészfaszán jövök, hatalmaspb, anyámnemhiszemel... Több mint 15 kili egy óra alatt, mennyi is az... nem tudok most számoli, mer elesek bazmeg...

Kicsit farolok a derékszögben, de azért naggyon szerényen még felkocog a házhoz. A végén még kiengedek, sőt levezetekérted...

0:59

Ezigenbazmeg, ez igazánfasza. Lehet, hogy Miskolcra költözöm, vagy a közelbe...


Este van.
Sötét este.
Ülök a gép előtt.

Asszonygyahogy.
Volt az első etap. 5.8 klii
Volt a második etap. 5.7 kili

Ez összesen 11,5 kili meg 150m szint.
0:59 alatt.
Nemszámolomkimennyi...

Jóccakát......
Bili ágy mellé...

Reumatúra

Garantáltan nem leszek reumás.
A mai adag csaláncsípés egy életre védelmet nyújt az biztos.

Kicsit esett, de tényleg csak kicsit, viszont egyáltalán nem volt sár a Bakonyban, ami azért is meglepő, mert évek óta először futottam kamásli nélkül és biztosra vettem ,hogy az éjjeli zuhé miatt persze most fogok tökig sárban dagonyázni. De nem, tényleg nem volt gáz. Vagy murvás, vagy aszfaltos volt az út, esetleg fűvel benőtt, ha ez sem, akkor meg a száraz föld miatt teljesen rendben lévő földes pálya.

Speciális bakonyi mulatság, hogy csak az elágazásokban nincs jelzés. De tényleg! Az az igazság, hogy rá kell érezni a környék jelzésfestési szokásaira és akkor menni fog a dolog. Egyelőre más nyelvet beszélünk, így még Bakonybélből is nehezen jutottam ki. Aztán meg fokozódott a helyzet. Érdekes lenne GPS-en követni a mai útvonalam. Elég tanulságos lenne...

Ezt a két résznyi útvonalat terveztem befutni, de végül a Gerence-pihenő után a Z+-on maradtam és visszatértem az autómhoz. Mire észrevettem, hogy fel kellett volna menni a barlanghoz, addigra már nagyon messze jártam. Mindegy, a sors így hozta...
A 11. pont előtti P- viszont maga a gyötrelem. Ugyan felette megy egy széles dózerút, de hát én ugye követem a jelet vagy mi. A kezem magasba kellett emeljem, így csak a mellkasomat csípte a csalán a pólón keresztül. Az eső miatt behajlottak az ágak, tehát az ösvényt sem lehetett látni, csak ezt a csípős genyát. No sebaj, szokjuk... A lábam még most is bizsereg pedig már nyolc órája hazajöttem.



(Ezt vmiért nem tette ki idejében?! Még kedden megírtam...)

2012. október 1., hétfő

Ünneprontás

Csak, hogy ne legyen fenékig tejfel és fokozódjon a helyzet amit akinek nem inge ne legyen gatyája. Vagy ilyesmi...

Kicsit azért is költöztünk  el, hogy végre magam mögött hagyhassam régi munkámat és talán egy kicsit új vizekre evezhessek. Én.
Persze ez nem megy egyik napról a másikra. Van egy kis átmenet.
A váltás egyik oka az, hogy nem látom értelmét olyan dolgokkal foglalkozni, aminek nincs értelme. Nem látom értelmét folyamatosan olyan terveket rajzolgatni, amiket aztán a kutya nem vesz elő, DE ha gond van akkor!...

Ma voltam egy közeli nagy beruházáson.
Kertészeti terv.
Aha, azt sem tudták, hogy van-e ilyen. Még szerencse, hogy vittem magammal és megmutattam nekik milyen is.
Mivel azonban milliós - lehet, hogy tízmilliós - károk keletkeztek az épületben a helytelen kivitelezés miatt ezért szépen elkezdték előszedni, hogy hol is lehet betámadni a tervezőket.
Mondom, nem volt kertépítészeti tervük. Én mutattam nekik meg, de rögtön megtalálták, hogy mi nincs rajta és hogy miért van baj.
Szóval nem éreztem/érzem magam túl jól a bőrömben.
Ha ez egy normális országban - értsd. európai, ázsiai - országban történik, akkor csak legyint a tervező. De ez itt történt, Abszurdisztánban. Itt nem lehetek nyugodt, hogy holnap nem az én nyakamba varja az egész mutyihadsereg a helyreállítást.
Nem hiányzik ez nekem. Ez a mennyiségű szenny és ezzel járó stressz már olyan szinten lefáraszt, hogy teljesen lebénulok tőle.
Szó szerint.
Nemhogy futni, de mozogni is alig tudtam egész nap és holdkórosként kóvályogtam.
Ez az, ami igazán fárasztó, nem az edzés!
Nap mint nap ebben lenni nem embernek való. Én ezt nem akarom. Nem vagyok kíváncsi rá. Sajnos még beletelik egy kis időbe míg magam mögött hagyom ezt az életet, de úgy vélem ez a hosszú élet(em) titka. Most látszik igazáén, hogy a stressz a fő ellenség és energiafaló szörny.

Egyébként elkezdtem a visszaszámlálást.

A -47. héten tartunk.

Valamikor ezt az egész írást a CCC felkészülés dokumentálására kezdtem. Most kicsit hosszított lett a menet. Nem mintha a táv bármennyit is számítana.
Ha semmi másra nem lesz jó az egész, minthogy minden héten tegyek egy lépést, akkor már megérte.

Holnap Bakony.

2012. szeptember 30., vasárnap

Szeptember

Kicsit felemás volt a hónap, de soha rosszabbat!

Az első napokban a TDG-re készültem - mármint a kísérésre - (Húbanyek, erről nem is írtam...?!) aztán utazás és kintlét. Ezzel elmentek az első napok.
Második héten végre pótolhattam az elmaradt hegyi edzéseket. Összesen 8200m szint jött össze, ennek döntő többsége zsákkal, megpakolva, gyalogolva. Egy éjjel volt, amikor futottam. Az viszont csodálatos volt. Inkább hosszabb, monotonabb részekre mentem mint tavaly, nem volt rövid távom.
Hazajövetel után még pár napig tartott a józanodás, pihenés és ügyeim rendbe tétele, de aztán lassan bejáródott a rendszer, ami azóta is halad. Talán egyre jobban.

Nagyon fontos, hogy hosszabbakat futok, gyorsabban.
Elhatároztam, hogy az eddig sajnos kimaradó hétvégi hosszú menetekre időt szánok.
Minden héten szeretnék egy legalább 30+, de később inkább 40+-os távot. Ezek eddig kimaradtak és szerintem ez nagy gáz. Hiába mentem eddig rendszeresen 1-2, max. 3órákat, ez kevés, ha a célversenyek inkább 7+, vagy azon túl vannak. Ez nem működhet így! A hétvégi családi programok megóvása miatt ha lehet, ezeket az időigényes futásokat péntekre fogom tenni, vagy csütörtökre........, vagy szerdára....

Amíg lehet, addig a bringát is beleteszem a heti mozgásba, mert eccerűen jó.

Az utolsó szeptemberi hét már olyan lett, amilyet szeretnék később is.
18,5+11,5+11,2+2ó bicaj+36km
Ráadásul a szombati hosszú után éjjel még fiammal elcsoszogtunk az Óbudavár éjjeli rendezvényére is. (Ez kicsit fárasztóbb volt, mint a délelőtti 36 kili...)

A szombati karikán folyamatosan az járt a fejembe, hogy ezen a tájékon nagyon pöpec futóversenyt is lehetne szervezni. Baromi könnyű lenne a logisztika, hiszen sok helyen érint utat, vagy települést a Balatonnal párhuzamosan futó turistaút. Már a nevek is megvannak: Balatoni gyors, Balatoni Expressz...
Gyönyörű a környék, a panoráma mesés, a terep hihetetlen változatos, a pálya aszfaltos, földes, tűleveles, köves, brutálsziklás.... mindenféle! Széles, keskeny és egészen szűk ösvények és olyan kaptatók, hogy magam sem hittem a szememnek. Bazi jó!

A hét végére erre mit látok a túranaptárban?!
Ezt.
Majdnem seggre ültem!
Hiszen ez hazai pálya sok helyen!
Nem is kérdés merre leszek szombaton (jó, hogy nem fogok sok időt elvenni a családtól hétvégeken...)!


Ma lementünk együtt Lovas-Palóznak környékére, kicsit sétálgatni, fotózni, fügét és szőlőt enni.
Pfujjdeszarvoltnekünk...
Nagyon csendes, nyugdíjas környék ez ilyenkor. Ez való nekünk.


Kedden fiamat a Bakonyba kell vinni, vmi ottalvós gyakorlatra. Gondolom ha már arra járok, viszek cuccot is, ne fogyjon hiába az a drága üzemanyag...


Spari.
Igen most volt hétvégén és sokszor eszembe is jutott, meg amíg a laptop aksija bírta, addig követtem is az eseményeket az ágyból.
Be kell valljam, hogy egyre közelebb kerül hozzám. Nem mondom, hogy belátható időn belül, de azért nem mondom, hogy soha...

Ráadásul az aszfaltos BondiB Hokámmal kis bibi kerekedett.
Kedden, vagy szerdán beleléptem egy giga tüskébe, ami átszúrta a talpát. Üvöltöttem is akkorát, hogy belezengett az erdő. Szépen leültem, levettem és próbáltam megtalálni mi bökött meg. Nem találtam. Megnyugtattam magam, hogy biztos nincs a talpban.
De, sajnos valahol mégis a vastag talprészben maradt a tüske, vagy egy része. Szombaton futás közben, hegymenetben, amikor amúgy is a talppárnákra terhelek, néha még rendesen megbökött. Megint leültem és próbáltam megtalálni, de a vastag talpban ez reménytelennek bizonyult.
Sajnos lehet, hogy terepen így nem nagyon tudom majd hordani. Ez nagyon bánt.
Marad az aszfalt?!



2012. szeptember 26., szerda

Nyaralás?

Kicsit félve várom, hogy mikor múlik el ez a nonstop nyaralás érzés. Vagyis dehogy várom, de egyszerűen lehetetlennek tűnik, hogy ez huzamosabb ideig fennmaradhat.
Mitől érzem ezt?
Attól, hogy:
- Az iskolaév ugyan elkezdődött, de ez egyáltalán nem nyilvánul meg állandó autóba ülésben, ezzel járó stresszel és időveszteséggel. Reggel elmennek a kölkök, aztán ki-ki a maga idejében hazajön. Fantasztikus, hogy ez ilyen egyszerű is lehet!
- Ezzel rengeteg időt spórolunk és az időbeosztásunkat sem az iskola szabja meg. Tehát én osztom be, az én időmet. Pazar!
- Mivel itthonról futok és ide is érkezem nincs időveszteség. Eddig szinte mindig autóba kellett ülnöm, hogy normálisat futhassak. Vagy a reggeli gyerekszállításhoz, vagy hazafuvarhoz, vagy vmilyen más autós programhoz igazítottam a futásaimat. Így nem akkor futottam amikor akartam, hanem amikor lehetőség adódott rá. Most ez nincs. Reggel hideg van és fúj az északi jeges szél? Futok délben, vagy délután, amikorra javul az idő. Meleg van, hőség, napsütés? Futok kora reggel, futok erdőben és hűs, patak menti völgyekben...
- Rendezett, tiszta, nyugodt környezet. Visszamegyek Tinnyére és olyan mintha a vad keleten lennék. Komolyan. Eddig ez nem is szúrt szemet, de mostanra nagyon érzékelhetővé vált a különbség.
- Hihetetlen ösvények. Ezt tényleg nehéz leírni, de olyan, mintha egy nagy futóparadicsomban lennék. A múltkor is Felsőörs és Lovas felé kanyarodtam kicsit felfedezni az új ösvényeket. Jelzett út. Nyírt - mondom, nyírt!!!! - fű az ösvény mentén, szemét nyomát nem láttam, szűz avarszőnyeg ízlésesen elrendezve kikopott részeken, bővizű - ilyen szárazságban!!!!! - patak csörgedez mellettem, egy lélek sehol, enyhén lejt - vagy hát ugye visszafelé emelkedik :) - és csend. Olyan csend, hogy beleremeg az ember belseje. Olyan flow, hogy tankönyvbe való.
- Azon túl, hogy eljárok futni, folyamatos mozgásban vagyok. Átruccanok egy kertbe bicajjal, elmegyünk megnézni vmit a faluban, vagy csak egyszerűen mozogni van kedvünk, vagy le kell ugrani vmiért a suliba, vagy közértbe. Ez mind-mind kerékpárral, vagy gyalog történik. Az edzésen kívül is rengeteg a mozgás. A közös együttlét.Pont, mint egy nyaralás alkalmával. Vagyis nekünk ez csak nyaralások alkalmával adatott meg. Most meg ezek lettek a 'szürke' hétköznapok kellékei.
- Mindent kisebbnek érzek magam körül. Kisebb az iskola, kisebb a falu ahol lakunk, a ház amiben élünk, a szomszédos települések. Kisebb a város, amihez kötődünk és sokkal közelebb is van mint Budapest. Kisebb a 'dugó' a városban, kisebb a piac, a boltok, a terek... a kosz... Mivel kisebb, ezért beláthatóbb, átláthatóbb, barátibb, kezelhetőbb. Persze még minden új, minden kicsit furcsa, sarkos, bizonytalan de nem rossz, hanem inkább várakozásteljes értelemben.
- Tinnyén állandó matatás ment a ház körül. Kertben, veteményesben, házban, házon. Egy kertes házban állandó bütykölés megy. Ezzel szemben egy bérleményen nincs mit matatni. Persze egy-egy plusz polc, vagy apróbb teendő van, de közel sem annyi a dolog, mint Tinnyén volt. Ha itthon vagyunk, akkor együtt vagyunk és egymással foglalkozunk, nincs az az állandó 'húúú, még ezt meg azt most meg kell csináljam' érzés. Nincsenek halaszthatatlan munkálatok.

Lehet, ezek egyenként nem nagy dolgok, de együtt nagyon erőssé válnak. Azt érzem, hogy béke és lelki nyugalom van bennem. Mély nyugalom. Nem parázok a jövőtől, a munkáktól, a munka hiányától, a pénztelenségtől, betegségektől. Nem, Nyugalom van. Mély nyugalom.
Spari közeledtével benéztem a fórumra is és nagyon szíven ütött egy bejegyzés, Szinte üzenet értéke volt és azóta is sokszor, nagyon sokszor eszembe jut futás közben. Ez az.

Béke, harmónia, hit... valami hasonlót élek meg most.

Futásszakmailag meg úgy alakul a dolog, hogy alakul.
Nincs edzésterv, ami lehet, hogy hatékonyság szempontjából nem előnyös, de nyaralunk vagy mi! Megyek. Önként és dalolva.
Régebben futottam a szokásos Csabai körömet - a kicsit - 10 kili környékén. Most ilyen rövid köröm nincs. 15-16-nál nem tudok nagyon kisebbet. Ez esik jól. Ugyan nagyon még hosszú sem akadt, mert olyan 20-22-nél többet eddig nem mentem. Ebben a tartományban viszont, könnyedén.
Szint itt nincs sok, nagyon keresni kell, hogy azért legyen valamennyi. E miatt viszont gyorsabb a tempó. Monnyuk 18 kili 350m szinttel 1:30-1:40 környékén. Ilyenek mennek. De ezek a számok nem adják vissza, hogy ezek gyakorta flow-ban telnek, ami eddig nagyon ritkán érintett meg. Nyugodtam, olyan alacsony pulzussal, hogy hihetetlen. 130-140 között vígan elvagyok, ha nagyon nyomom 155-ig megy max. Ez 10-15-el alacsonyabb az eddig megszokottól.
Tegnap előtt is olyan szarvasbikával találkoztam, mint amilyet csak mesében lát az ember. Rám nézett, mindketten megálltunk,  maid pár másodperc múlva elugrott a nyiladékból. Továbbfutottam, majd a következő nyiladékban újra szemeztünk. Megint elugrott. Tovább futottam majd pár perc múlva keresztben előttem átrohant az úton. Ezek testközeli dolgok. Itt vadat simán 10!-20!-30!m közelről lehet látni. Rendszeres, hogy őzek nem szaladnak el, csak megmerevedve figyelik a tovahaladásom. Tegnap 10 azaz tíz méter sem volt köztünk. Szinte én ijedtem meg jobban, amikor megmozdult az avar...

Összefoglalva azt írhatnám, hogy:   hurrá nyaralunk!!!

A blogírás is azért ilyen hézagos. Nyaralás alatt az ember pihen. Kikapcsol és próbál olyan dolgokat tenni, amiket hétköznap nem és fordítva.
Pedig a fejemben nap mint nap megírom a posztokat, csak épp le kellene ülni a gép elé...

2012. augusztus 20., hétfő

Megint HOKA

Május 30-án, 360 grammal született.
Az első 48-as cipőm.

Már júniusban elkészítettem a fotókat, de mivel mostanában kezdtem el használni, ezért ily késve adok róla hírt.
Majd 100 grammal kevesebb mint egy Wings!
Még a HOKA-k között is könnyű. Bazi könnyű. Tényleg!
És szép.
Ez tényleg szép.

Végre egy cipő, aminek a fűzője és a fűzése is pont olyan, mint ahogy azt én elképzelem. Mivel alapvetően aszfaltos cipő ezért túl sok redő nincs a talpán. Ez persze sárban nagy gáz, de egyelőre itt június elején esett utoljára, így ezzel nincs sok gond...
Egy kicsit vacilláltam, hogy ebben menjek Lavaredo-ra de aztán mégsem mertem. Nem akartam rögtön első bevetésén atomjaira szaggatni a sziklákon. Nagyon kíváncsi vagyok a tartósságára - mármint talpilag.
Egyelőre a környéken felfedezett ösvények elég barátságosak, így szinte aszfaltos igénybevételnek van kitéve.
Nagyon jól szellőző, de ennek ellenére erősnek tűnő felső része van. Kicsit alacsonyabb építésű, mint a Mafate és mondom, annyira könnyű, hogy nemisigaz.
Baromi nagy, kicsit féltem is rendeléskor, de abban maradtunk a bolttal, hogyha túl ladiknak érzem, nem kell megvennem. Nagynak éreztem, de bevállaltam és egyelőre nem bántam meg.
Monnyuk sok anyag van benne az igaz, de az arányok akkor is mulatságosan néznek ki:

Hivatalosan 45,5-es a lábam :)...
Sok kezdő kérdezi, hogy mekkora cipőt is válasszon. Elrettentésül megmutatnám nekik :)))...

Színében is elég hasonlatos az új Mafatémmel - amiről majd szintén írok - pedig csak találomra rendeltük, örültünk, hogy egyáltalán van...
Az ilyen:





Mondom, szisztem az van, már csak futni kéne...







2012. augusztus 19., vasárnap

Balatoni nyár

Nyaralás ez, persze, a végtelen tunyulás művészete.

Bár ez sem igaz.
Még sok időmet veszi el a visszamászkálás.
Várom nagyon, hogy elinduljon az iskola szezon és végre kicsit normalizálódjon az időbeosztásom.

Ma megint kanyarintottam egy kicsit nagyobbacska kört.
Lassan már érzem komolyan az edzetlenséget. Eddig sem volt leányálom, de ma már komoly jeleit láttam a leépülésnek. Mármint a testinek. (A szellemit még nem vettem észre, vagy annyira előrehaladott, hogy észre sem veszem...). Mint egy öreg aggastyán úgy mozogtam. Persze ilyen élményekkel aztán nehezebb is másnap elindulni.
No, de sebaj, holnap kicsit jobb lesz, aztán még jobb és rövidesen visszajön az íze.

Néha (tényleg csak néha) kapok közös futásokra meghívásokat. Hmmm, nagyon kedves ez ezektől a futóhaveroktól, de nagyon nem érzem, hogy nekem kéne koloncként zihálnom a fülükbe. Tényleg.
Jó hogy nem megy, de legalább magamhoz képest. Nem kéne ezt máshoz mérve is megtapasztalni.
Inkább próbálok illedelmesen hárítani...

Szóval jó volt ez a mai kör, de azért már hajnalban is annyira meleg van, hogy egy 2 ó-s kör necces pia nélkül. Holnap viszek magammal inni.
Ha már vannak új kulacsaim, legalább használnom kéne őket.
A szisztem tényleg már annyira, de annyira, hogy.... csak én vagyok hozzájuk nulla...

Tegnap lefurikáztam otthonról az összes bicajt is, így már mindenkinek itt van a kerékpárja. Végre! Mehetünk együtt bejárni!
Ma papa ment elől, miközben a suliba mentünk egy kis festegetésre. Egy kis hídon kellett áthajtani. A hónom altt egy nagy karton doboz volt, mert mennyünkszemetetkidobniaszelektívebe, vagy mi.
No.
Papa akkorát perecelt a híd végén kartondobozostúl, hogy öröm lehetett nézni. Mindenhol vérzett meg zúzódott. Deénnagyonkeményfaszagyerekvagyok! Ez a lényeg.
Szóval ma megmutattam a kerékpározás 1-2 apróbb mesterfogását a kölköknek, csak, hogy tudják mi a pálya...

Néztük az olimpiát neten.
Fasza volt.
Nagyon élveztük, a fehér szoba falára vetített széles vásznat.
Jó volt, na.
Mostanában olvasok ezekről a milliós elismerésekről.
Elsőre azt gondoltam, hogy mennyire jól van ez, és mennyire megérdemlik. Megérdemlik, igaz, de nincs jól ez így.
Megint az élsport visz mindent. A tömegsport meg béka segge alatt.

Arra gondoltam, hogy
nekem például a legjobban úgy lehet eladni bármit, ha egy számomra ismerős sportoló reklámozza. Egyrészt szimpatikus bagázs, másrészről, mivel tömegsportolok, ezért sok biszbaszra van (van?) szükségem.
Nomármost.
Ha menne a pénz a tömegsportba, akkor egyre többeknek lenne szüksége biszbaszokra, és nem gyógyszerre menne el a della. Egyre nőne a reklámértéke a sportolóknak (akik bizbaszokat, vagy bármit reklámoznak), egyre több normális reklámszerződést tudnának kötni a piacon (nem csak a nyertesek, hanem azok is akik, 'csak'!!! pl. példátlan sportszerűségükkel tűnnek ki). (Az amerikai nyertesek alig kapnak a magyarokhoz képest.) Szóval a tömegsportba öntött pénz hatványozottan megtérül, míg 1-2 sikeres sportoló ajnározása csak nekik jó bót. (Mondom, nem tőlük sajnálom, megérdemelték, csak az összkép, ugye...)

Ma, ahogy futottam a rekettyésben, a világvégén, ahol tényleg nem jár senki, megint friss, ropogós szalagokba botlottam. Felment a pumpám és elkezdtem szedni, de annyi volt, hogy még vissza kell menjek. És tényleg volt mostanában egy kis buli erre.
Most fel is hívtam a szervezőket. Azt mondta az ember, hogy azokat még egy sokkal régebbi túrára, vagy versenyre rakta ki valaki.
No.
Ha én egy erdészeti-, természtvédelmi-, erdeiútvédelmi-, vadászati nemtudomkivagyok, akkor kúúúrvára nem érdekel ki tett ki szalagot. Csak az érdekel, hogy hetek, hónapok óta lengenek ezek a szarok a fákon. És ha rajtam múlik, akkor egy tőlem függő engedélykérelmet biztos, hogy nem adok ki, az tuti. Senkinek. Nem érdekel ki tette ki és leszedi-e maga után a szalagot. Mondtam a csókának, hogy elég furcsa gondolatmenet mentén hagyta meg azokat a szalagokat. Nem volt erre válasza. Vajon miért?
Ma leszedtem párat, de holnap megyek vissza aratni. Rengeteg van. Egy felújított jelzésen!!! Hogy minek egy TT-re szalag, az monnyuk más kérdés, ne nejünk bele, de hagyjuk?
Szedjék le!

Zajlik itt is, mondom!

Az állatok meg nem félnek erre, ez csoda!

És nyírják az erdei ösvényeket.
Komolyan!
Géppel nyírt csapásokon megyek.
Nem egyen!
Beszarás!