...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2017. augusztus 19., szombat

Vad lányok likai

Végre egy vállalható augusztus...
Ez persze köszönhető annak is, hogy egy gyenge pillanatomban beneveztem a VUT-ra. Mivel október eleje nincs messze így azért egy 'szokásos' majd' nullás augusztussal ezért elég bátor dolognak tűnt volna egy ilyen mutatvány.
Ahogy írtam is, július közepétől egész rendesen (rendszeresen) - és szép fokozatosan - kezdtem futkorászni.
Nem volt semmi extra, kis Gulya-dombos kavargás, kis Tekeres felé kanyarodás, lassú kilik, lassú halálok. Talán 1-2 hete kezdtem érezni, hogy kezd összeállni a rendszer és már volt olyan is, hogy nem fájt semmim.
Komolyan.
Na!!!
Aztán adódott egy, meg még egy bejárás a VUT útvonalán, amit nem lett volna érdemes kihagyni. Egyrészt végre volt valami, ami miatt végre a húszasaimnál hosszabbat is futhattam, másrészt a számomra teljesen ismeretlen tájegységgel is megismerkedhettem. Meg új futótársakkal.
Az első bejárás múlt szombaton volt, kicsit népesebb csapattal.
Szerencsére egy épp beköszönő hidegfront másnapján, így legalább a meleggel nem kellett küzdenem. Magammal annál inkább. Nem hiába, hogy általában egyedül futok. Sok-sok ok mellett az is az egyik indok, hogy baromira lefáraszt a sajátomtól eltérő tempó. Ezen az elsőn olyan bevásárlós volt. Kis kocogás, kis állás, kis tötyögés, megállás, kis futás. A 10. kilitől úgy éreztem, hogy nem fogom bírni az eltervezett 50-et, mert 20 környékén ki kell majd szállnom. Baromira elkezdett fájni jobb oldalon a horpaszizmom, kedvenc kis saját bejáratú szadistám. (Az UB-ra készülve még Zsuzsa rendbe tette májusban, kb. ezzel a módszerrel, csak nem ilyen kíméletesen... Az meg rég volt, ideje lenne egy generál. Addig is próbálom nyújtani.) Ez nem nagy ügy hisz minden lépésnél érzi az ember... A maradék 45 kilinél ez nem több mint 50-60ezer késszúrás, így végre volt kihívás.
Viszont nem volt meleg. Viszont jó volt a társaság és szép a táj így azért lehetett kompenzálni.
Maga az útvonal baromira figyelős, rengeteg kanyarral, elágazással, susnyázással, kis szemét felfelékkel és kellemetlen lejtőkkel. Track, vagy vezetés nélkül esélytelen a bejárás, mert sok jelzetlen ösvényen (ösvény?!?) halad. Olyan huszonvalahány kilitől aztán kettesben mentünk tovább. Az addigra leamortizált állapotomat most meg a kicsivel komfort feletti tempó tette próbára. Szerencsére a frissítés egész jól megoldódott a sok vízvételi hellyel, így energetikai gondom nem volt, de azért az ismeretlen terep váratlan ajándékainak ízlelgetésével szépen el voltam...
Nagyon örülök, hogy elmentem, mert ez egy elég gyilkos 50-es. Külön-külön nincs benne semmi szokatlanul gyilkos, de így egyben elég genya. Igazán klasszikus, nagyfás erdei fíling is kevés van ezen a szakaszon, de szerencsére október elején már nem lesz kánikula, ami ellen itt nincs sok védelem. Inkább a Kopárokhoz hasonlítanám, markáns szintjeivel, fenyőfáival és murvás, köves talajával.
Ezek után tegnap következett a második felvonás.
Az állatorvosi ló.
Amikor az ember nem követ el nagy hibát, de sok, apró kis bakiból aztán összejön a méretes nyakleves.
Még jó, hogy nemrég írtam micsoda faszántosan kezelem a meleget. Ja. Vagy nem. Az az igazság, hogy én már lelkileg elengedtem ezt a dolgot, az előző front óta elkönyveltem magamban, hogy az augusztusi oroszlánt sikerült kinyírni. Nem. Tegnap még mart egyet...
Ráadásul rögtön a legmelegebb időszakban rajtoltunk, hogy esélyünk se legyen. Az előzetesen bevizezett felső, már induláskor megszáradt rajtam...
Nem vittem normális frissítést, csak pár gyümölcspépet. Próbára. Háááát, próbának nem volt rossz, de azért nem erőltetném újból... Két szezámki sem volt túl sok, még szerencsém, hogy a sok út menti szeder mostanában érik.
Megint nem saját tempó...
Fejben voltam türelmetlen. A Tátikára való feljutás is tekergős és figyelős, de a kis, sztúpa körüli karikán aztán a hiszti határt súroltam. Nem ismerem az uccsó húszast de szerintem ez lesz a nagy lélekvesztő rész. Kis kitérő... Susnya, rengeteg apró kanyar, mint egy ringlispíl, alattomos emelkedők és sohanemérünkoda fíling. A bazalt utca szép, de ami előtte és utána van, az halál. 70-80 kilit  követően ez olyan lélekölő, hogy itt egész érdekes dolgok fognak majd történni emberekkel, azt garantálom. Nagy szerencse, hogy erre majd tudok készülni. De most nem készültem és ez fel is tette a koronát a délutáni csetlés-botlásra. A jobb lábamat már emelni sem bírtam és épp hánynom kellett és eléheztem és szarul voltam és elegem volt.
Betli lett és mentést kértünk Zalánnal. Befejezés után még órákig szarul voltam és majdnem éjfél lett mire egyáltalán olyan állapotba kerültem, hogy el tudjak menni aludni...
Összegezve ez egy egész különleges trail lesz. Olyan ez a pálya, mint egy rövid, pörgős versenyé, csak épp 108 kili hosszan. Szinte kínálja magát az elfutásra. Alig van benne hosszú, egyenletes, nyugis szakasz, olyan mint egy izgága kamasz. Részleteiben nem nehéz, de így együtt... Ráadásul októberben, amikor lehet meleg száraz, de nedves hideg is.
Az biztos, hogy nem lesz tömegrendezvény, mert itt nem adják ingyen a befutószelfit, de a szervezők lelkesedését látva egy pöpec kis verseny válhat belőle.
Ettől függetlenül tegnap nekem elég volt 1/3-ad távot megtennem, egy jókora pofonért.
Erről Pali bá' örökérvényű mondatai jutnak eszembe a gyilkos meleg 2012-es T100 kapcsán.

'Amikor elindultam, reggel kivettem a szekrényből az XXL-es melényt, de harmincnál egy olyan zakót kaptam...'

2017. augusztus 4., péntek

Próbálkozom, tehát vagyok.

Kell azért 2-300 kili ahhoz, hogy egyáltalán elérjem azt a szintet amit már saját magam is futásnak nevezek.
Ez nem sebesség/gyorsaság kérdése.
Mozgás, figyelem, élvezet, fájdalom faktor... ezeknek kell összeérnie úgy, hogy még elérjem a magam minimumát.
Ez pont annyira idő független (kis mértékben függő), mint egy-egy verseny magamnak mért értékelése.
Asszem, most esett le, hogy én miért írtam magam ki teljesen az Oli féle világból. 'Normálisan' az idő és helyezés számít.  Ezt lehet mérni, ezt lehet posztolni tehát icclájf. No, azt nem mondom, hogy ezek engem nem érdekelnek, de csak apró adalékok. Monnyuk az idő, mert a helyezést aztán végkép teljesen hidegen hagy (persze könnyen beszél egy futottak még kategória). (A legjobban az lohaszt le, amikor olyat olvasok, hogy pl. korosztályomban/kategóriámban a 16. lettem. Ez kész...)
Szigorú vagyok vagy mi...
Kicsit nyögve nyelősen megy ez a 'Légy hű magadhoz' olvasása, de már ezért a részért megérte. Talán vmi ilyesmire gondolok én is, csak ez szebb és pontosabb:

' "Ez a hencegő oldala az amerikai természetnek" - gondolta Prentiss. És éppen ez az, amit egy angol olyan nehezen tud megérteni. Az amerikaiak folyton túlzásba viszik azt, hogy emlékeztessék önmagukat, kik és mik ők, míg egy angol inkább arra hajlamos, hogy kevesebbnek érezze magát, mint ami valóban, nehogy elkövesse a súlyos hibát, és bárkinek is eszébe juttassa, amit feltehetően úgyis mindenki tud: hogy ki ő.
És itt van a mindig többnek és nagyobbnak kultusza, mint valami örökös figyelmeztetés. Egy ember hat telefont rak az íróasztalára, csak hogy szüntelenül emlékeztesse önmagát, micsoda elfoglalt személyiség ő. És mindig nagyobb és tökéletesebb felhőkarcolókat építenek, hogy arra emlékeztessék önmagukat, hogy ők most már egy nagyobb és tökéletesebb nemzet lettek, és nem esznek mást, csak tiszta marhahúst, hogy mindig emlékeztessék önmagukat, hogy ők a világnak szarvasmarhában egyik leggazdagabb földjén vannak. A gazdagok képtelen és otrombán nagyszabású dolgokat csinálnak folyton, hogy emlékeztessék önmagukat - ők már igazán nem szegények.
De mintha e dolgok mögött valami félelem lappangott volna. Túl sok félelem volt Amerikában. Senki nem tekintett semmit biztosnak. Attól féltek, hátha egyszer kiderül, hogy mégsem igaz az egész.
Még ennek a mindig nagyobbnak és jobbnak a kultusza is félelmen alapult. Az ország minden reklámját is mintha valami félelemre alapozták volna. Ha nem használod ezt és ezt a fogkrémet, megfeketedik a fogad, rossz lesz a közérzeted, deformálódik a csípőd és elveszíted az állásodat. Ha nem kötsz életbiztosítást, hirtelen majd baleset ér, és ott marad csinos, de minden támaszától megfosztott feleséged a négy gyerekkel és a hitelezőkkel, akik alig várják, hogy elvegyék az otthonodat. Ha nem használod ezt, ha nem eszed azt, és nem veszed amazt, akkor elveszíted a társadalom megbecsülését, az egészségedet, a szépségedet, az életedet - soha nem leszel karcsú, vagy szép, vagy házas, vagy népszerű.
Ez volt a tömegfélelem. A gazdagok félelme pedig az volt, hogy a gazdagság nem is igaz. Persze az ország keleti részén, ahol a gazdag családok régebbiek voltak, ott volt már valami kiegyensúlyozottság ebben a tekintetben. Itt, Nyugaton azonban úgy tűnt, mintha a gazdagok szünet nélkül emlékeztetni akarnák önmagukat a túlméretezett és lobogó gesztusaikkal, hogy csakugyan gazdagok. Még nem szoktak hozzá, hogy biztosnak tekintsék.
Persze, abban is van valami veszély, ha az ember biztosnak hiszi a dolgokat. Láttuk ezt Angliában. És végül is - az ember legyen igazságos. Van ebben az életben valami faragatlan, nyers, egészségtől duzzadó becsületesség... Valami, talán Erzsébet korabeli frissesség... Igen ez az, Erzsébet korabeli.
Amikor Erzsébet királynő idejében az első nagy vagyonok kezdtek özönleni a spanyol tengerekről Angliába, kétség kívül ott is létrejött az életnek ugyanez a bolond, túlméretezett és lobogó színezete. Túl sok evés, csak hogy megmutathassák, hogy van elég ennivalójuk, és túl sok ivás, csak hogy megmutathassák, mennyire bírják. Hangos, pazarló bőkezűség jellemezte akkor Angliát is.
De féltek-e az emberek, mint ezek itt Amerikában?
Itt minden mögött, amit csak kiejtettek a szájukon, ott rejtőzött a félelem. Féltek a néptől és saját kormányuktól. És az a heves gyűlölet, amivel azt mondták, hogy - azok az átkozott vörösök! És az a mélységesen mély ellenszenv, amellyel saját kormányzati rendszerüket szemlélték. De politikai viták mégsem voltak, s Prentiss úgy látta, hogy igen jelentős különbség Anglia és Amerika között. Ha odahaza csak belépett egy kocsmába, rögtön tanúja lehetett, hogy a munkások milyen értelmes és magvas érvekkel vitatkoznak politikai kérdésekről. Itt csak az üres frázisok kórusa pufogott. És az önérzetükön keresztül itt nem lehetett hatni az emberekre. Csak az előítéleteiken keresztül.'

Ez a pár év futkosás tényleg lassan ráébreszt a korlátaimra. Meg talán a fontossági sorrendre...
Hiába futottam tegnap hajnalban egy tényleg biztató 1,5ó-t, ma nem láttam értelmét elmenni reggel, pedig fenn voltam időben. A tegnapi futás után 14:30-ig a tűző napon dolgoztam, aztán haza szédelegtem, hogy 2ó pihenés után este nyolckor zárja a napot. Nem panasz, én választottam, csak épp fárasztó. Ezt vagy belátom, vagy falnak rohanok.

Meleg tűrésben idén nagyot fejlődtem :) !
Az UB-ra készültem és eszembe jutott, hogy bár nem a szokott nyári hőségben lesz, de nekem már a májusi meleg is sok szokott lenni. Szóval az a taktika, hogy egyszerűen nem engedem, hogy rossz körülményként befészkelje magát a tudatomba a meleg. Azt szoktam mondani, hogy fájdalom nincs is, a fájdalom a fejben van. Az meg kontrollálható. No, a meleggel is ez a helyzet. Nyilván izzadok, de nem hagyom, hogy eluralkodjon rajtam maga az érzet. Kizárom. A meleg nincs is, csak kis fodrozódás a tudat szélén, nehogy má' befolyásoljon. És működik. Nem lettem nagy melegkedvelő, de kicsit mintha jobban bírnám. Pl.: tegnap délben egy sziklakertben vágtam vissza a levendulát. Volt benne póver...

Kell a futás, jó a futás, de elsődlegesen jól szeretném érezni magam a bőrömben. Szívem szerint ez heti 100+ kilit jelentene, de eccerűen nem megy. Megy. Pár hétig, aztán úgyis jön a kaszás.
Ha a szeptembert nem egy offolt augusztussal tudnám nyitni és nem megint a nulláról kéne kezdenem, akkor már nagyon boldog lennék. Nincsenek nagy igényeim.

Nincsenek nagy igényeim?

2017. július 18., kedd

Csibehús

Lassan belekezdtem újra, bár csak az épp aktuális fájdogálások számbavétele jelent igazi kihívást. Mivel Csibének befejeződött az idény, így régi tervünk szerint elkezdte a reggeli futásokat. Kicsit velem, kicsit külön. Az a lényeg, hogy csinálja.
Csinálja.
Remélem rendszer lesz belőle...
Egyelőre sikerült normális mederbe terelni az munka-pihenés-alvás arányát is. Reggelente csak az okoz meglepetést, hogy aznap a csípőm, a combhajlítóm, a derekam, vagy mi másom rozsdásodását kezelgessem. Azért reménykedem, hogy ha egy kicsit sikerül összekaparnom magam, akkor ezek szép csendben rendeződnek.
Egyelőre a közös futások nagyon motiválók, másra meg nincs is szükség...

2017. július 11., kedd

Lassan nem fáj

csak valahogy a 7:00-19:00-ig tartó munkanapba nem sikerült még beszuszakolni a futást...
Menni fog, nem csüggedek!

2017. július 3., hétfő

3 kili

Ma gyalogoltam kb. 3 kilit.
A vége már nagyon gáz lett.
Jó, monnyuk aszfalt volt...

2017. július 2., vasárnap

Nyárnyavalya

Nem akar menni nekem ez a nyári futás dolog.
Pedig tényleg nagyon elhatároztam, hogy mostaztánténylegnemnemnem lesznek nullás hetek.
Motivációnak még a KDP bejárását is bevetettem, de ahogy látom ez sem segít.

Múlt szombaton - persze a legnagyobb hőségben - megpróbáltuk Fridivel az első 50-es etapot abszolválni, de aztán kb a felénél szerencsére eszembe jutott, hogy a célautó kulcsát Tarjánban hagytuk...
Pedig szenvedtem rendesen. Kb 150m után éreztem, hogy ez sok lesz. Onnan végig csak hörgés volt, pedig elég városnézős tempó volt.
Annyi hasznom származott belőle, hogy végre egy ismeretlen résszel kevesebb lett.

Azóta annyira sikerült elszarni a derekam, hogy a bal lábam már mozgatni is alig bírom. Egy kis emelés itt, egy kis emelés ott... Sajnos ehhez már a jóga is kevés.

Talán az fog segíteni, hogy egy kicsit most enyhül a munkaroham és kicsit majd tudok pihenni is. (Vagyis csak 8ó munka lesz a 10-12 helyett...)

Egyébként elszánt vagyok, csak hát ez most kevés, ebből nehéz lesz hosszúakat menni.

2017. május 21., vasárnap

UltraBukta

Az alkalomhoz illő időzítéssel közölt interjút a zIndex Simonyi Balázzsal.
(máracsapbólisbalázs.hu)
Ebben olvastam:
"Azért teljesítem a versenyeket, mert ismerem magam, és azért ismerem magam, mert teljesítem a versenyeket."
És ha nem teljesítem?
Akkor nem is merem magam? A nemteljesítés nem az önismeretbe vezet?
No, de ne rohanjunk előre.
Nem is kell mondanom, hogy nemteljesítésemet fergeteges sikernek könyvelem el :) ! Már nem magát a nem beérést...
Az egész a szinte bohózatba illő munkahetemmel kezdődött. Nem részletezném, de ha Zsezse nem masszírozza esténként a hátam, akkor nem is tudom mi lett volna velem. Ásás, kavicshordás, cipekedés, estére meghalás. Pénteken Aligára menet elaludtam a kocsiban... A rajtcsomag felvétel után még rohantam Szemesre befejezni egy munkát. 20:30-kor zártam le a munkahetet. Ez megint annyira reménytelennek tűnt, hogy már kihívásnak éreztem.
Ja. Aliga.
Én tudtam hova kell menni. A Klub Aligába. Egy rohadt tábla nem volt az utcán, egy helyet kevésbé ismerő, ne adj Isten külföldi ugyan hogy találja meg???? A terület baromi nagy. Egyetlen útbaigazító tábla nem volt a pár hektáros területen, hogy merre az arra! Az egyéni frissítők leadása, kis kézzel írt cetlikkel és celluxos rögzítéssel :)))) De legalább ordított a zene, csillogó sátrak és bulivan. Mégbulibb! Sikerült nagyon gyorsan eltakarodnom (a befejezendő munkámnak is hála...).
UB (UtaljBaromigyorsan)
Csak leg-es jelzőkkel tudok beszélni - a produkciómról :)))
Ruházat, kis hátizsák - tökéletes
Nem rohantam. Nagyon nem. Sokáig csak orron vettem a levegőt, így ellenőrizve, hogy még véletlenül sem lihegem el az elejét. Ésnem!
Rögtön kaptunk az elején egy dupla vonatot, így szépen feltorlódtunk a vasúti átjárónál. Innen aztán a tömeg elején találtam magam. Innen szinte egyedül futottam 1-2 emberrel lazán kerülgetve egymást.
Mivel teljesen tapasztalatlan aszfaltos vagyok (életemben még egy félmaratont sem futottam aszfalton) szokatlanul ért az ingerszegénység. A lábam elé nem kell nézni, a környezet meg olyan amilyen... Már az elején motiválni kellett magam a tovább haladásra.
Frissítés.
Alig vittem magammal vmit, a frissítőasztalokra bíztam magam. Nem is lett volna gond, de pl. a kóla nem volt kitöltve! Izó, víz.
Kóla? - kérdem.
Van, töltsek?
Á nem csak érdeklődtem.
Kezdi szétszedni a zsugorfóliázott kólát. (Eddig nem kért senki, gondolom mert nem volt az asztalon...) 1-2 perc és lett kóla. 1-2 perc...
Ami használható volt édes szekcióban: banán-barackbefőtt, sós szekcióban: kenyér, sajt, paradicsom, olívabogyó. Ez nekem egy kis szezamkival, kólával és saját izóval elég is volt végig (mármint a saját végemig...)
Jó ötlet volt a szervezőktől, hogy a váltópontokat és a frissítőpontokat szétszedték, így nem kellett sokat tülekedni az asztalok körül.
Fürednél feltankoltam az előreküldött csomagomból és konstatáltam, hogy az első maraton után nem fáj semmim annyira, ami miatt ne mehetnék tovább.
Tihany környékénél aztán rájöttem, hogy a felvidéken nem lesz a nálam lévő 3dl izó. Szerencsémre egy ismerős épp kísért valakit és gyorsan szerzett nekem egy 0,5l-es flakont. Martinák Anikó, örök hála! Egész sokáig összetalálkoztunk, mindig kérdezte mire van esetleg szükségem, biztatott.
Volt, hogy tök ismeretlen autó állt meg mellettem és adott két jeget, hogy hűtsem magam. Baromi jó érzés volt!
Végig folyamatosan ettem/ittam, nem rohantam, emelkedőket sétáltam. "Csak túlélni a meleget" jeligével haladtam. Ez baromi nagy sikerélmény volt. Kék kutaknál hűtés... Az időjárás nem volt rossz. Meleg volt, de fújt a szél. Tudtam, hogy csalóka, mert azt érzi az ember, hogy nem izzad, pedig dehogynem.
Köveskál.
2. nagy pont. Ordít a DJ, szavamat nem hallom, a pontszemélyzettel, csak üvöltve lehetett kommunikálni. Ötször kellett kérnem levest, mire kaptam. Az előre küldött csomagok a tűző napon. Nincs egyetlen szék, vagy pad! Komolyan basszameg!
Balatonfelvidék így egész simán lement.
Ábrahámhegytől kicsit uncsi, de nem vészes.
Viszont Badacsonytomajtól a római út, az gáz. Faltól falig aszfalt - néhol egész friss, fekete, olvadó bitumen. Szinte szélcsend. Szűk helyen két irányú forgalom, hullámzó, jellegtelen, véget nem érő rész. Itt belesétáltam, mert féltem, hogy felforr az agyvizem. Az volt a taktikám, hogy a meleg időt csak túlélem, aztán 7-8-tól már sokkal könnyebb lesz.
Innen aztán leereszkedve egy szép, 6 kilis, nyílegyenes szakasz jött. Brrr.
Kezdtem egyre jobban érezni az ízületeimet. Csípő, térd, boka.
Az egyenes után volt egy frissítőpont, innen elindulva aztán szinte lépésről lépésre rosszabb lett. Hirtelen halál. Fél óra volt 4 kili.
Ez a fél óra viszont elég is volt arra, hogy elszánjam magam a kiszállásra.
Gyomrom rendben volt. Még pisilni is tudtam, ami nagy szám, tehát vízháztartásom teljesen frenetikus volt. Izomzatilag persze nem voltam fitt, de hát 10x kili után...
Arra a következtetésre jutottam, hogy az izületi gondjaim 1-2 órás pihenés után sem fognak sokat javulni. Ha az emésztésemmel, izmaimmal, fejemmel lett volna gond, akkor adok időt magamnak é s tudom, hogy helyre jön. De így...
A györöki ponton marha kedvesek voltam a fiatal tájfutó srácok. Még egy hálózsákot is adtak, mert a viharos szélben megfagytam volna. A szervezők részéről semmiféle felkészülést nem láttam, amivel az esetleges feladókat kezelték volna. Elég érdekes, tekintve, hogy lehűlés és vihar közelített.
Összegezve.
Ha ez volt a jubileumi versenyem, akkor azt kell mondjam, hogy sokat tanultam a tíz év alatt. Igen, annak ellenére, hogy ez is betli lett, mint sok más idén. Papíron az, de nekem nagy élmény és belső utazás.
Ez az első kóstolás elég is volt, hogy ne nagyon forszírozzam ezt az aszfaltos dolgot.
Maga az UB egy temetni való dolog. Csajok, fanta ijesmi... Teljesen korszakos, magyaros. Adj sok pénzt, ígérek bármit, ha nálam a lé dögölj meg. Még a karakterekért is kár...
Befutó érem helyett van jó kis BU barnaságom:
Fájó ízületeim és a bokám alatt egy vörös folt, ami nagyon fáj.
Meg sok-sok élményem és új tapasztalataim...

2017. május 14., vasárnap

Könyvek

Most fejeztem be egy nagyon jó könyvet. Zsezse vette le a könyvtárban szabad polcról és jól belenyúlt...
Tara Bahrampour: Visszatérés Iránba
Egyrészt az általam alig ismert Irán, másrészt a szülőföldet elhagyók érzései miatt érdekes. Kis áthallással és megfelelő arányítással saját érzéseimet is felfedezni véltem. Bár nem váltottam országot, de azért ötször költöztem és meglehetősen eltérő környezetbe kerültem. A gyerekkor megidézése, a régen minden szebb, jobb volt érzései...

A másik könyvet ugyan most kezdtem, de máris nagyon tetszik.
Szvetlana Alekszijevics: Nők a tűzvonalban
Az író a regényszületés körülményeivel indít. Már ez nagyon tetszik. Számomra olyan, mint valami életfilozófiai értekezés. Mintha pont azokat a gondolatokat olvasnám, amik engem is foglalkoztatnak a futással kapcsolatban. Pont nem azok a kérdések érdekelnek, amiket mindenki feltesz. Pont nem azok az aspektusok, amik kézenfekvőek lennének. Ennek fényében pontosan értem mit hiányoltam a mostanában hájpolt Ultra c. filmből. Szvetlana a nők szemszögéből ír a háborúról. 
Ezmiez? 
Semmi macsó fíling?! Hát ez az! A futás ezen része nevetségesen érdektelen számomra. A kis szöszölések és finom rezdülések az érdekesek. A szürke hétköznapok. Nem a verseny befutója, hanem a tucat kilométer történései.

Egész pazar, hogy az UB pont tíz éves jubileuma lesz annak, hogy 2007-ben, fergeteges 3x9km-es felkészülést követően elindultam életem első hosszabb távján, a Kinizsi Száz-on. Szinte napra pontosan. 
Az az érzésem, hogy ezt a kört is inkább vmi gyorsabb TT-nek kell felfogni. 
8 perces ezrek...
Az esélytelenek nyugalma és az ismeretlen iránt érzett túlfűtött kíváncsiság. Valami ilyesmi volt a hajtóerő.
Most?

2017. május 11., csütörtök

Cipőpróba

Megvolt a teszt.
Működik.
Ami viszont hihetetlen!!!!
Alig fájt a bal hajlítóm. Nemhiszemel. Még a végén meggyógyul? Holnap reggel még megyek egy gyötrésre, hátha...
A cipő meg tényleg jó. Nincs benne nagy etvasz, annyi, hogy nem szorít oldalt. Ez normálisan alap lenne, de hagyjuk. Örülök neki. Kész.
Semmi faxni, szolid, puha felső, puha fűző, olyan mint vmi mamusz. Az alap betétjével ez is kicsi, de egy vékony régivel jó. Így még pont nyerek 20g-ot, ami az én szintemen rengeteget számít. Sztem 5-7 percet egy UB szintű távon, szóval egy bónusz kiadós kaja/pia belefér majd valahol, ha egyáltalán.

Hidegkútról futottam haza, direkt délben, tűző napon, sapka nélkül. Nem vmi nagy dolog, mert nem volt nagy meleg, de kis pénz, kis foci. Vagy mi.
Pulzusmérőt nem viszek, mert kb csak azt mutatja, hogy biztosan mennyi nem a pulzusom. Mivel nem lesz kísérőm asszem kis zsákkal fogok menni, de ezt ráérek eldönteni, hisz rengeteg időm van még. A jövő hét viszont munkailag húzósnak néz ki, ráadásul egyedül vagyok minden fizikai munkára, de hát Olmó papa is megmondta, hogy tevékeny élet az élet.
Így legyen!
Egyelőre a mai aligfájás eufóriájában vagyok így reális dolgokat nem tudok írni.
Ezzel zárom soraimat.

2017. május 10., szerda

-1hét

Égi jelként veszem, hogy bőven idő előtt megjött a csukám. Holnap hajnalban megyek vele egy tesztkört. Ahhoz képest, hogy azt mondták milllyen széles... Hááát.... Ha kiveszem a talpbetétjét és egy egész vékony, régire kicserélem, akkor a bal lábamnak teljesen OK, a jobbnak meg tűrhető...
A múlt hét bősz jógázással és egy futással telt. Füredről kocogtam haza. Nagyon fájt. Viszont megfigyeltem, hogy a 10. kili után talán már nem fájt annyira - vagy csak megszoktam és magasabbra állítódott az ingerküszöböm.
Az első masszír után kicsit javult, de aztán visszaestem. Tegnap előtt aztán megint megkínoztak és most mintha jobb lenne, de persze nem futok, így könnyű... Arra már rájöttem, hogy nem a nyújtással van gond, mert nincs megrövidülve az izom. Egyszerűen csak olyan mintha görcsben lenne. Folyamatosan...

Szóval:
Megjött a cipő.
Nem lesz meleg.
Nagyon kipihent vagyok/leszek.
Motivált vagyok.
Nincs még semmi megszervezve, azt sem tudom, hogy jutok a rajtba...
Frissítés? Az miaz?
Nincs még lámpám.

Csupa pozitív jel, ennek mennie kell!!!!

2017. május 3., szerda

-2hét

Azért pár hónapja nem gondoltam volna, hogy már annak is örülni fogok, hogy az UB előtt 16 nappal sikerül rendelnem egy cipőt, ami LEHET, hogy jó lesz a lábamra.
Erre azt kell mondjam, hogy nemrossz...
Hétvégén sikerült összehoznom egy aszfaltos, hosszabb futást.
Külön szépsége volt a dolognak, hogy április utolsó napján még térdig érő hóbuckák voltak az út mentén. Hmmm?!
Okosanfutok, nemlélegzem, stb... szokásos.
Vadi új felsőmet (is) teszteltem és kb, ez volt az egyetlen dolog ami jól működött a 40 kili alatt. Lenge, nincsrajtamsemmi élmény, Makai Betti nekem varrta. Pipa.
Kajapia. 4 óra alatt alig bírtam meginni 1,5 folyadékot. Egész pontosan nem is ittam meg ennyit, mert maradt. Nagy meleg nem volt, szinte nem is izzadtam, de azért nem lett volna rossz, ha több lemegy.
Kajaként 2 fing, nullkalóriás szelet. Ennyi. Ja, vettem be Ca, Mg, K, bogyót, meg a gyomromra Quamatelt, csak sajna ezzel nem megyek sokra az UB-n. Pozitívum, hogy olyan 35 kilinél éhes lettem - ekkor ettem meg a két szeletet.
És pisiltem háromszor!! Na, ez aztán tényleg nem semmi! Erre büszke vagyok :)! Nemtom miből, de kijött.
A dráma azonban a lábam volt.
A combhajlítóm állapotát csak az épp aktuális fájdalom mértékével tudnám jellemezni. Kicsit fáj, nagyon, kellemetlenül, szaggatóan...
Lábfejemet és a talpamat a cipő tette tönkre. Még három nappal a futás után is érzem a talpam és a talpélem. Ez a 4-es Bondi 25 kili felett felejtős. Tegnap hívtam a cipőgurukat és megmondták a tuti, miszerint az 5-ös Bondi Wide verziója csúcsszuperállat, ladik és mindenföldijó. MIvel pont megjött a családi pótlék és a webben találtam egy uccsó párt, ebből azt a következtetést vontam le, miszerint az égiek velem vannak és épp minden passzol egy jól időzített cipővételhez. Ráadásul ma esett az eső ezért itthon maradtam. Az eső mellett a BUX is esett és épp egy Bondi árányit sikerült is realizálni belőle. Mondom, hogy az égiek...
Cipő megjön, megtanulok enni/inni, rápihentem... ...UB...
simaügy

2017. április 19., szerda

Hörgők, vagy hörgök?

A családon sem ment simán végig a tél végi takonykór és bár rajtam nem ütött ki keményen, azért sikerült 12 futásmentes napot összehozni. Múlt pénteken kis krákogásos futással azért bepróbálkoztam és azóta javul a tendencia.
Nem kell hozzá betegség, elég a nemfutás és máris nem tudok aludni normálisan és állandóan fáj a fejem.
Ez már totál élettani függőség. Nincs mese.
Mivel a bacik nem találtak igazán fogást rajtam, ezért beették magukat a jobb combhajlítómba. Komolyan úgy mozgok mint valami zombi. Ráadásul permanens szobaátrendezésben vagyunk, így jógázni sem tudok rendesen, mert nincs egybefüggő 2*1,5m szabad hely...
Nincs mese, rápihenek. Nem tudom mire, mennyit és időben-e, de rápihenek.
Míg langymeleg, tavaszi szellők lengedeztek én nem tudtam futni csak szipogtam otthon. Most, hogy megint hóvihar van kint, most megint mehetek szopni.
Ténylegnemhiszemel...
Ha eddig volt is valami kis kedvem elmenni versenyre, vagy tt-re mostanra ez teljesen elmúlt. Kigyógyultam.
Próbálom magam vmilyen teljesítménykényszeres helyzetbe hozni, hogy UB-ra legyen lelki munícióm, de eddig nem hatott meg a dolog. Pedig jó lenne.
A Vérkört is terveztem, de ezt is távolinak látom.
Adok magamnak ezért 1-2 hetet és nem dobom teljesen a lovak közé a gyeplőt, már csak a rahedli nevdíj miatt sem, de kb. ez most a legmotiválóbb dolog.
Magával a futással nincs bajom, csak... csak...

2017. április 6., csütörtök

Vérkörök

A tavalyi örömfutás után az idei persze nem lett matyóhímzéses...
A legnagyobb fütyiséget akkor követtem el, amikor kedden sörözni mentem. Nyárias időben, a teraszon üldögélve kicsit későn kapcsoltam, hogy ez még csak március vége...
Hazafelé ballagva már éreztem, hogy gond lesz. Aztán kezdődött a szipogás, ami nem volt vészes, de fájt a fejem és a hangulatom sem volt top-on.
Szombaton azért becsülettel nekiindultam a TT-nek.
Tavalyhoz képest sokkal enyhébb volt az idő.
Egészében nem volt gond, csak a mostanában szokásos tompa erőtlenséget éreztem, de már az lenne furcsa, ha nem érezném.
Frissítettem, odafigyeltem, pulzustmértem... tehát nem voltam rest. Talán ennek is köszönhetem, hogy a Sárkány-völgy aljáig megvolt a 6p átlagom, de onnan szépen lassan bedarált a táv.
Már Csákvár után, a tűző napon, a mély, szabdalt, murvás részen nem volt minden OK., majd az emelkedő végén, a lejtő kezdetén rögtön dobtam egy baromi nagy hátast. Nem is tudom mikor estem ekkorát. Onnan végig gurultam, de már az aszfalt sem ment úgy, mint tavaly. A Sárkány-völgy még helyenként ment, de onnan már csak a lefeléket tudtam futni. A végén meg már nagyon pokolba kívántam az egészet, pláne amikor már a 8 órás teljesítés is elszállt.
Kicsit bánt, mert ősszel azzal indultam neki, hogy faszántosan felépített edzésekkel majd áprilisban nagyon kotta leszek.
Jó, Bodri nem jött össze, mert túl rövid.
Jó, Reguly nem jött össze, mert túl szezon eleje.
Jó, Bakony50 nem jött össze, mert fáradt voltam.
Jó, Vérkör nem jött össze, mert beteg voltam.
Jó, Isztira nem fog összejönni mert nincs pénzem.
Jó, akkor mi a fasz fog már összejönni?

Most taknyom-nyálam egyben. Ha nincs egyben, akkor meg fáradt vagyok. Ez van.
Az UB valami teljesen távoli rettenet, de azért remélem, hogy fejben majd erős leszek :))).

2017. március 26., vasárnap

Békön50 és más

Csak az nyugtat meg, hogy egy éve is csak töketlenkedtem tavasz kezdetén.
Most sincs másként.
A késői Húsvét kicsit átrendezte a szokásos menetrendet, így egymásra torlódott a Bakony 50 és a Vérkör tt.
Vmi nem volt teljesen rendben a gyomrommal szombaton, mert minden ki akart jönni. Nem is tudtam normálisan frissíteni, így van mire fogni a 9 perces rontást. 40 kilitől igazi kínkeserves szenvedés lett. Lejtőn belesétálás, hogy ne is mondjak mást...
A Vérkör tt meg már elúszni látszott amikor is egy átnevezés révén mégis sikerül majd elmennem. Most Fridi nélkül vágok neki. Eddig nagyon azon treníroztam magam, hogy pályacsúcsot kell menni, de a hétvégi mutatvány kicsit elbizonytalanított. Aztán most megnéztem a tavalyi edzésnaplóm és látom, hogy milyen keserves hetem volt múltkor is a Vérkör előtt. Ez viszont bizakodásra adhat okot :) !
Szóval szépen hullámvasutazom.
Ahogy szoktam.
Remélem a héten végre lecsendesedik a nagy tavaszi metszés/permetezés láz és kicsit talán lazább napjaim lesznek. Eddig nap végére teljesen KO-n kerültem ágyba, talán egy kis pihi segít összeszedni magam.
Következő hétvégére - mivel nem megyünk az Isztriára - talán az Udvariban rendezett futóverseny is szóba jöhet, de erre még aludnom kell. Sokat.
Azért az utóbbi hetek nem lettek túl fényesek és egy-egy hosszabb futáskor belém nyilall, hogy mennyire volt okos döntés az UB nevezés?

2017. március 11., szombat

Egy TT. Megint.

Ez volt tavaly.
Most sem volt nagyon másként. Kicsit meg is lepődtem mikor újraolvastam a tavalyit :)!
Monnyuk annyi változott, hogy Porván, a kocsmai pontnál valahogy megnyomhattam a vekkeren egy gombot, mert csak Zircnél vettem észre, hogy áll az időmérés.
Ezzel együtt 3:20 lett. 6 perccel rosszabb mint tavaly. Ez elszomorít. Pedig olyan jónak tűnt belülről... Pulzuskontroll, tudományosfrissítés, erőtartalékolás, beosztás, okosfutás.
Erre rosszabb!
Ezmiez?
Pedig Érdemes megnézni a Hódos ér menti másodpercre azonos kiliket. Faint na!
Erre meg rosszabb.
Öregszem, öregszem én nem leszek öreg Sam...
Még a suvadást is megcsodáltam tavalyról - már ami maradt belőle.
Nem tudom hol maradt benne az a 6 perc, de ezzel már meg kell próbálni együtt élni :)!
Csesznek előtt idén volt egy bokorugrásom, de ez max 2p. Ennyit tudok felhozni mentségemre.
Megnéztem a megnézhető 5 kiliket: 
2016  -  2017
24:34 - 25:51 +1:17
26:49 - 28:03 +1:14
28:29 - 30:05 +1:36
28:10 - 29:19 +1:09
27:02 - 26:49 - 0:13
itt sajnos megnyomódott az a piszok gomb.
Vagyis egyenletesen lassabb, nincs mese.
Pedig olyan nagyon tudományosan, szép lassan engedtem fel a pulzust 150-ig, majd a Pintér-hegyen 152-153-ig. Erre nem elvész az a szép görbe?!
Remélem a Bakony50 jobb lesz, bár mostanában annyira sok a munka, hogy reggeltől estig kint állok valami fa alatt, felett, közben... Estére olyan hulla szoktam lenni, hogy már az is kihívás, hogy 8-ig ne aludjak el. Eztán elalszom és fél kettő körül kipihenten ébredek. Onnantól csak szenvedés és reggelre mosottszar effekt.

Tegnap óta viszont vitaminkúrára fogtam magam, és remélem, hogy a sárga pisin kívül lesz valami foganatja, mert jó lenne kievickélni ebből az erőtlenségből.

De ez mind piha!
Az élet szép, itt a tavasz, zöldül a lábunk alatt az avar, néha süt a nap és reggel hatkor már világos van. Csupa pozitív dolog. Ép kezem lábam, van mit ennem, innentől Vigyor egész nap!

2017. március 5., vasárnap

Kis utózönge

Még rágódnék ezen a versenycsonton kicsit.
A Bodrikutyán nem vittem magammal a dugókám, mert eccerűen a kocsiban felejtettem a nagy készülődésben.
Számított?
Nem.
Kutyát nem érdekelte, és ezek szerint utólag sem nézi meg senki. Komolyan. Akkor minek dugatttyák a népet? Mer' Csanya mondta, hogy a rajtszámtól, időméréstől és rajtkaputól lesz verseny a verseny.
Ha már verseny.
Nekem a célidőm úgy 10p-el rosszabb az eredménylistán, mint amennyi valójában volt. Engem ez teljesen hidegen hagy, de lehet, hogy valakinek meg számít. Nem vmi ilyesmiért fizettetik a nevezési díjat? Vmi Versenyt rendeznek vagy mi?! Megnéztem a célfotókat és az eredménylistát. Kb. 10 embernél teljesen random jellegű. Szép!
Minekez?
Mert drága pénzért rendeznek versenyeket, amik igazából nem a futásról, hanem minden, e köré szerveződő fütyiségről szól.
No, akkor ezennel véget is vetek nem túl jelentős, viszont teljesen értelmetlen rövidtávú 'verseny' szerepléseimnek.
Ennek persze csak részben oka a fentebb említett szösszenet, más részről meg 20-30-40 kilit edzésből szoktam futni saját magamnak. Ehhez asszem nem kell elköltenem ennyi pénzt, időt, energiát. Sajnos ismerősök nincsenek nagyon ezeken a rendezvényeken, akik vannak azokkal sem lehet érdemben beszélgetni, mert nincs rá idő, egyedül meg lehetek magamban is.

Erről is már többször írtam magamban egy posztot, de most le is írom.
Szóval.
Szerintem az emberek közötti kommunikáció 85-90% teljesen felesleges hablaty. Ez persze nem teljesen igaz abban az értelemben, hogy maga ez az orális érintkezés már magában is pozitív, szociális töltettel bír. De ha ezt veszem, akkor a teljesen néma egymás mellett ülés is bír ilyen jelleggel. Mellékszálként ide vetném, hogy ez nem elhanyagolható, én például kiválóan tudok egyesekkel teljesen némán egymásmellettfutni. ÉS ez nem kis dolog, mert ezt sem lehet akár kivel!
Vissza a főtémához.
Tehát ez a zömében érdektelen diskurzus számomra csak (és szinte kizárólag) két ember között létezik. Már ami a kommunikáció maradék 10-15%-át jelenti.
Nem tudom melyik az a nyelv amiben van egyes, kettes és többesszám. Teljesen teli találat. Ez három, teljesen eltérő állapot.
A legdisszonánsabb viszont a hármasszám.
Ennél rosszabb konstellációt képzelni sem tudok. Semmiben. Tehát 3db Homo sapiens együtt, az maga az armageddon. Érdemes egyébként megfigyelni azokat a viszonyokat amiket egy harmadik személy be- illetve ki- csatlakozása gerjeszt egy-egy kétszemélyes kontaktusban.
Ketten - elvileg - tudunk figyelni egymásra. Szemkontaktus, mimika, szagok és illatok, finom kis rezdülések. Ehhez tényleg alig kell beszélni, ha meg kell, akkor van közlő, van befogadó, egyértelmű irányok, egyértelmű célok, te nekem, én neked.
Ha bejön a harmadik, akkor gyakorlatilag ezekből semmi nem marad. Ezt tetézi, hogy épp ki, kinek játszik és kik vannak ki ellenében, akár másodpercnyi eltéréssel. Már rögtön egy közlő és két befogadó és ez is folyton változik, az oda-vissza viszont létre sem jöhet. Ezt még tudnám fokozni, de teljesen lényegtelen abból a szempontból, hogy ez az édeshármas a halálom. Bár lehetünk nagyon jó barátok külön-külön, de hármasban ennek is vége.
Velem sokszor megesett, hogy azok az emberek, akikkel kettesben remekül megvagyok, azokra rá sem ismerek 'tömegben'.
Értelmes, nyugodt, baráti hangnemben tudok beszélgetni jó pár emberrel, de sajnos ilyen meghitt alkalmakra már nem jut idő.
Úgy vagyok vele, hogy akkor inkább hagyjuk, minek rombolni azt a keveset, ami még megmaradt?

Azért került ez ide, mert egy adalék  ahhoz, hogy miért nem megyek többet ilyen versenyekre.
Meg azért mert most volt rá időm...

2017. február 26., vasárnap

Jajjjj

Ez megint nem volt jó :(((...
Szekszárdon voltam ezen a versenyen.
Monnyuk nem igazán értem minek kell nekem ilyenre neveznem, de bízom magamban, hogy amikor megtettem, akkor még tudtam.
Rövid, gyors, saras.
Ebből a rövidet, a gyorsat nem szeretem, a sarat meg utálom.
Az eredménye meg is lett...

Ráadásul sztem megint vmi hiányom van, mert 2-3 hét óta csak hálni jár belém a lélek. A fél család bazi beteg, tehát bennem is lappanghat vmi.

A 31 kiliből kis részletekből összerakva 1 kili lehet értékelhető.  A többi robot. Baromira nem ment. Izomzatilag nem volt gond, de mintha egy traktort kellett volna végighúzni a pályán. Érdekes, hogy közben a légzésem szinte nyugalmi volt, nemhogy nem lihegtem, de több helyen azzal szórakoztattam magam, hogy csak az orromon vettem levegőt. Nem tudom itt milyen összefüggés van a teljesítménnyel, de elég érdekes. (Lehet, hogy a szervezetem tudja, hogy nem érdemes lihegni, mert úgy sincs elég haemoglobin ami elszállítsa az oxigént. Kár a strapáért...)

A frissítést jól belőttem. 1dl sűrű izót vittem és a pontokon 1-1 deci vízzel toltam le. Erre a távra pont elég volt. De nem többre...

A tegnapi poszt persze megint bejött.

Üvöltő szpíker, célkapu, medál, babomfasza, de a pontokon nekem kell a vizet kinyitni és tölteni magamnak, mert a pontszemélyzet bratyizgat vkikkel. Szóval egyre többet kell fizetni a nevezésekért, de ezek az összegek a látványra, körítésre, felesleges külsőségekre mennek el. Évről évre a frissítések, jelölések színvonala változatlan, oda nem jut el a pénz...
'Csak hang legyen és fény...'

A legjobb az volt, amikor kb. az 5. kili környékén észrevettem, hogy a kocsiban hagytam a dugókát. Szóval megint gyarapítottam a nem teljesített versenyeim számát.  A célban nem is engedtem, hogy érmet adjanak és meglepődtem, amikor a helyszíni eredményjelzőn fenn volt a nevem. Akkor minek is kell a dugóka? Jól néz ki?

Szóval elkeserítő érzés, hogy ennyi munkával ennyire középkula értékű futásra telt. Eccerűen hervasztó.

De persze engem ezzel nem lehet meghátrálásra kényszeríteni :)))!

Ja, a legjobb!

November óta, napról napra az motivált, hogy majd az Isztrián mi lesz. Hogy így javítok, meg úgy megyek faszán.
Hát nem.
Nem, mert nincs pénz rá. Eccerűen nem fér bele a keretbe, Szarul állunk. Ez van.
De azért vidámság, nem dőlök kardomba.
Jön a tavasz, ficseregnek a madarak.

Lábam ép, szívem szabad :)))!



2017. február 24., péntek

Hang legyen és fény

Egyre inkább taszít a versenyek hangulata.
Egyre inkább taszítóvá válik a versenyeket körítő máz.
Ma végre megtaláltam azt, ami ezt érthetővé teszi:

(Gyorsan felejtek.- Ez már volt december 25-én :))) )

2017. február 2., csütörtök

Jeges

Ilyen sem volt még.
Gyakorlatilag tükör sima jégpáncél borít mindent. Még az anyonsózott, autók által koptatott utakra is alig lehet rámenni.
Mára egy kis tipegés maradt, bemelegítés egy jó nyújtáshoz.
Ennyi.

2017. február 1., szerda

Az igazán fontos...

Mostanában találkoztam ezzel az 'igazán fontos' szöveggel - persze fácsén - egy-egy színjeles félévi bizonyítványról szóló fotó kíséretében.

Én azért sajnálom, hogy ez 'A' fontos valakinek.
Komolyan.
Komolyan 'EZ' 'A' fontos, mértékadó, értékmérő?
Mit mutat és ki állítja ki?
(Most ebbe nem mennék bele, mert messzire mutat, de a lényegen ez sem változtatna.)
Tegyük fel, hogy értékrendünket hűen tükröző, elfogulatlan, gyerekközpontú, ideális iskola, legodaadóbb tanítója állította ki.
Akkor sem.
Akkor is csak adalék ahhoz amit szülőként tapasztalok, érzek, amit apaként látok.
Egészséges? Testileg, lelkileg.
Jókedvű, felszabadult, vidám?
Kerek, egész?
Milyenek a kapcsolatai, vannak-e haverjai?
Számomra ezek számítanak igazán.

Egy bizonyítvány?
Szóra sem érdemes.

2017. január 13., péntek

Kásahegy

Még szürkeség volt, de már derengett valami világosság az ég alján . Szemerkélt az eső és a zord mínuszok után végre plusz két fok volt. Szép lassan poroszkáltam a néhol havas, néhol jeges, vagy csak vizes úton. Csend volt. Csend volt kívül és belül is. Egy lélek sem járt a Séd partján pedig ilyenkor már pár kutyás kint szokott lenni.
Az jutott eszembe, hogy miképp tudnám én most elmagyarázni valakinek, hogy pont ideális futóidő van. (Persze mindig ideális futóidő van, de most még inkább.)
Aki most ébred és épp kászálódik a puha, meleg ágyból, azzal azért nehezen tudnám megértetni, hogy most nekem nagyon jó. Hogy épp elkapott a flow.
Nem fázom egyáltalán,  esőcseppek simogatják az arcom nem a fagyos szél, maga a futás meg nemhogy nehezemre esne, de teljesen erőfeszítés nélkül megy. Úgy érzem, hogy ebben az állapotban a világból ki tudnék szaladni.
Ez persze nem jön magától.
Azt nem mondhatom senkinek, hogy kapjon futócipőt és most, azonnal jöjjön ki velem a latyakba. Mondhatom, csak nem fogja élvezni. Ezért az érzésért meg kellett és meg kell dolgozni. Ennek az az előzménye, hogy pár napja még a mínuszokban is kint voltam, hogy nekifeküdtem a szélnek, hogy nap nap után begyűjtöttem a kiliket. Ahhoz, hogy élményeket kapjunk, át kell rágni magunkat a kásahegyen.
A kásaevés meg nem szívderítő.
Ha ellustálkodjuk, vagy elblicceljük az edzéseket, akkor egy idő után jutalmul új kásahegy vár ránk. Ez az, amit a kezdők és folytonos újrakezdők nem vesznek számításban. Ez a belépő a flow birodalmába.
De belépő az is, hogy időnként bizony kilépünk a komfort zónánkból. Meg kell tapasztalni, meg kell érezni a hideget, a meleget, a fáradtságot, az éhséget és a szomjúságot ahhoz, hogy legyen viszonyítási alapunk. Különben nem érezzük át ezeket a magától értetődő, apró örömöket. Manapság, amikor légkondicionált, vagy épp agyonfűtött környezetben telnek az emberek napjai, amikor folyamatosan kezük ügyében az étel, ital, amikor elképzelhetetlen, hogy kimaradjon egy-egy étkezés annyira ritkán van igazán hiányérzete az embernek, hogy el sem tudja képzelni, hogy valamely szükséglete, igénye ne azonnal teljesüljön. Sokan vannak, akik, ha kilépnek az utcára már csak egy üveg ásványvízzel teszik, mert mi lesz, ha rájuk tör a szomjúság? Jujjj, mi lesz? Komolyan, mitől kell félni? Fűtsük lakásainkat, házainkat nehogy pulcsit, vagy kardigánt kelljen otthon viselni és jajj mi lesz, ha nyáron megizzadunk!
Javaslom mindenkinek a próbát!
Ha túlélik, jöhet a flow...

2017. január 8., vasárnap

Gyorshalál

No, eddig tartott Fácse béli életem.
Gyorshalál vagy mi.
Az történt, hogy hozzászóltam vmi poszthoz, de mivel nem saját nevemen voltam/vagyok regisztrálva, ezért rögtön kitiltott az egyik admin. Ezt persze úgy, hogy én semmilyen figyelmeztetést nem kaptam, csak egyszerűen repültem, mint az újévi malac, bár az nem repül, de legalább képzavarnak jó. Még szerencse, hogy egy másik, ismerős adminon keresztül ezt megtudtam. Visszavesznek, de akkor befogom a pofám és a sarokban meghúzom magam.
Köszi, de nem.
Hisz értem én. Vkinek van egy saját homokozója, ott rögtön királyleányt kell játszani, mert hát máshol hol? Tegye, essen neki jól (komolyan és szívből), de ehhez ne én legyek a töltelék.
Lehetne érvelni, hogy sztem ez miért furcsa és dölyfös és alpári, de nem tudom, akarom, bírom magam rászánni egy parttalan vitára. Ez az ő felségvizük, ők hozzák a játékszabályokat, eszem, vagy nem eszem.
Köszönöm, nem.
Pont ez történ pár éve, amikor egy szakmai fórumon volt vmi eldöntendő kérdés. Javasoltam, hogy legyen erről körkérdés, hogy minél többünk véleménye elhangozhasson. A fórum tulaja rögtön kioktatott, hogy ez az ő oldala és majd ő eldönti, hogy kiket kérdez meg (hogy aztán a szakma széles rétegeit képviselve lépjen fel...). Azóta több újságcikkben láttam már emberünket, a demokrácia és nyilvánosság szakmai apostolaként megszólalni...

Erről e nevezősdiről is rég írtam volna. Nem mindegy, hogy Nagy Lucifer, vagy cukorfalat, vagy akárki néven írok? Nick név nem jó. Mér? Akkor Nagy Józsiként regisztrálok, akkor jó? Tudod ki van mögötte? Nem. Akkor nem mindegy. Az -athosz- mögötti személyt páran ismerik, de Margitot ki? A legviccesebb az, hogy az engem kizáró admint nick néven említi a másik admin :))). Most kérdezzem meg ki az a Biga? Tökömtudja. Bíró Gábor? Bihari Gabriella? Nemmindegy...

Ez az egész sztori igazán jó apropó, hogy végre megszüljek egy posztot, mert persze napok óta készülök, de fejben annyira szépen megírom, hogy ezáltal a kivitelezéshez szükséges plusz löket már el is száll.

Nagyon jó kis idézetet találtam az ünnepek alatt elolvasott 'Ne bántsátok a feketerigót!'-ban:

'Megvolt a maga véleménye a dolgokról, ami talán nagyban eltért az én véleményemtől, de ... Fiam, mondtam, hogy ha nem veszíted el a fejedet, akkor is átküldtelek volna Mrs. Dubose-hoz, hogy felolvass neki. Azt akartam, hogy megláss benne valami... hogy lásd, milyen is a valódi bátorság, mielőtt még azt hinnéd, az a bátorság, ha egy férfi fegyvert fog a kezébe. Az igazi bátorság az, ha már akkor tudod, hogy veszítettél, mielőtt belekezdenél a harcba, de mégsem hátrálsz meg. Az ember csak ritkán győzhet, de néha előfordul ilyesmi; és Mrs. Dubose a maga nem egészen ötven kilójával igenis győzelmet aratott. Az ő nézőpontja szerint úgy halt meg, hogy senkitől és semmitől nem függött... Ő volt a legbátrabb ember, akit valaha ismertem.' (Harper Lee Ne bántsátok a feketerigót!)

Újra fény gyúlt, vmi árnyékos sarokban :)).
Rengeteg olyan történetet, cselekedetet tudnék felidézni az életemből, ami nem szólt másról, csak erről. 
Nem függeni senkitől, semmitől.
Egész nüansznyi, profán dolgokban is megmutatkozik ez és persze nem igazán tudatos, csak most, hogy ilyen szépen nyomtatásban láttam, már teljesen magától értetődő.
Emlékszem egy időben csak azért nem ittam kávét, mert annyira szokásommá vált, hogy azt vettem észre, hogy hiányzik. Ne má'! Nehogy már én is olyan kávéfüggő zombi legyek, aki mozdulni nem tud a reggeli feketéje nélkül. És nem ittam. És néha most is tartok szünetet, mert az az érzésem néha, hogy már nem olyan ünnep, nem olyan unikális szertartás, csak megszokásból iszom.
Vagy eszembe jut amikor nagybátyámnál dolgoztam. (Soha annyi pénzt nem fogok keresni.) Nem kivételeztek velem, ott sztem mindenkinek jó dolga volt. Csak épp nem a maga ura voltam, hanem függtem valami számomra kontrolálhatatlantól, valami homályos szabályok mentén működő gépezettől. Gyorsan el is futottam. (Már akkor is futottam ugye...)
Egyébként is jó a könyv, de ez a része számomra telitalálat.

Most meg a hét (7!!! atyaég) évvel ezelőtti, első bejegyzés jut eszembe.
Nem is tudom mikor ettem ilyet.
Ma.
Most!