...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2014. augusztus 23., szombat

Bakonyi betyárság

Egy csoda ez az óra!
A héten próbálgattam végre a navigációs lehetőségeit - ha már ezért vettem igazán...

Csütörtökön egy Bakonybéli körömet módosítgattam és egészítettem ki:
Eddig a Z+ valahogy kimaradt pedig elég szintesnek ígérkezik a térkép alapján.
Most beleszerkesztettem ebbe a kis körbe. Az odvaskői mászás nem maradhatott ki és a Bakonybéli-Szarvad-árok tetején is találtam még egy kis szintet, de jelzetlen ösvényen. No, ennek navigálását az órára bíztam.
Össze is jött ez a 20-as karika.
Bazi jól navigált!
Direkt próbáltam eltévedni is, de nem engedett :) !
A jelzetlen vége persze már nincs is, csak susnya, így az aszfaltig tartó szakaszon már teljesen rá hagyatkoztam. Nem bántam meg.
Lefelé meg olyan flow volt, hogy nemhiszemel...
Monnyuk bazi ideális idő volt.
Eső után, szélcsendes, kicsit saras, oldalról jövő, erős surló fényekkel...

Ezen nekibuzdulva ma főpróbát tartottam navigálásból.
Teljesen ismeretlen terepen, csak az órában bízva (jó, vittem a kezemben térképet is - kellett...)
Nyugati-Bakony, Farkasgyepű kiindulással.
Megint egy 20-as.
Borzalmas volt.
Az elején még szépen haladtam.
Csurgó-kútnál egy bő vizű forrás van, ami 3-4 m-es szikláról csobog le mohás kövekre. Pazar látvány. Padok, asztalok, esőbeálló.
Innen már kicsit necces volt a Köves-patak menti haladás, de azért ilyennel már találkoztam... Az óra baromi jól irányított az el-el tűnő ösvényen. A vadászház után aztán a Z- -on próbáltam haladni, mert én kérem a jelzést követem!
Ez egy 4-5 éves tarvágás.
No comment.
Amikor olyan két méter magas lett a szeder, akkor próbáltam még kerülni, de aztán feladtam éa visszafordultam. Olyan 6,6km-nél látszik is...
Visszamentem a dózerra és kikerültem a förtelmes részt.
Ha már Margit.
Lábat förtelenítettem...
Nincsvége...!
Kicsit jellegtelen, inkább vértesi, mint bakonyi tájon haladtam.
Sár volt, de nem vészes.
Könnyen megtaláltam a S- -ot is, helyenként még haladni is lehetett.
Aztán az óra iránymutatásaival ellentétben egy balost vett a jelzés. Kicsit követtem, de aztán visszafordultam, mert kíváncsi voltam, hogy mi van ott, ahova az óra vinne.
Nos, ott a régi jelzéseket meg is találtam, de bazi bozótharcot folytattam értük.
A biztos pontot jelentő dózerra kiérve megtaláltam az Ödön-kútat, ami bőven folydogált így legalább szomjas nem maradtam.
Itt még lerövidíthettem volna a kört, de én fasza gyerek vagyok vagy mi.
Kicsit féltem a sárga végétől, mert arra azt írták, hogy 'nehezen járható'. Az eddigiekre ez nem volt ráírva, tehát éltem a gyanúval, hogy ott vmi nagy disznóság lehet.
A dózeren nem is kellett sokáig kocorásszak, hogy egy jobbos után egy teljesen érintetlen 2-2,5m magas csalánosban találtam magam.
Leírhatatlan volt.
Átkeltem a patakon, majd a túloldalt csalán+szeder+fiatal gyertyános+közte patak 1000 ágon.
Ide már az ellenségem se hoznám el.
Csak hülye jön ide nyár végén!
A Z+-en végre visszafordultam.
No, ez gyönyörű rész. Mesekönyvbe illő, kaszált rét. Hihetetlen szép.
Egész addig, amíg megint nem kellett átkelnem a patakon.
Itt olyan magas volt a csalán és a dzsindzsa, hogy nem látszott a jelzés. Ha volt egyáltalán.
Kis visszafordulás után egy jókora husánggal vertem magam előtt az utat. Hatalmas pókhálókba 'szaladtam' bele pofával, de már meg sem éreztem. Az átkelés után meg olyan dózer, mintha mi sem történt volna.
No, innen szóra sem érdemes.

Itt-ott láttam, hogy szerveznek olyan futásokat, ahol épített akadályok vannak.
Nekem ez olyan szánalmas, de van piaca.
Itt vannak a természetben az akadályok, nem kell építeni, nem kell felesleges energiákat bele feccölni, csak ki kell menni és meg kell csinálni.

Ja, a végén nincs érem és oklevél.
Akkor nemislyó...

2014. augusztus 10., vasárnap

Buddha

Még az előző suliban, ahová a kölkök jártak, minden évben szerveztek nyáron egy buddhista tábort - sok más mellett. Az ottani programban állandó elemként szerepelt egy közös mandala rajzolás/építés is.
Homokból.
Több napig építették, közösen.
Majd utolsó nap szépen lerombolták.

Amikor először olvastam egy kicsit értetlenkedtem, de aztán teljesen világossá vált számomra a dolog. Ha már buddhizmus...

Teljesen más, de nekem persze mégsem.

Mert mérjük, mentjük elemezzük lassan inden futásunkat. Ami 'jelentőseb(nek vélt)', azt valami szervezett formában tesszük, hogy nyoma legyen.
Nehogymá' hibába?!
Kiskör, nagy kör, Balboa, oboa, vér meg vércukor kör.
Ranglista, sorrend verseny. Érem kitűző, oklevél, kupa...

Minap a lányokkal beszélgetve előjött a 'szép, fehér királyfi szőke paripán' hasonlat. Arról próbáltam meggyőzni őket, hogy nem biztos, hogy kifizetődő várni ezt a manust. Azaz, hogy várni kell, csak nem biztos, hogy fehér lesz (ő, vagy a lova) és nem biztos, hogy egyáltalán lesz lova, meg koronája. Inkább próbáljanak nyitottak lenni a 'hétköznapi csodára'. Van az, csak észre kell venni, csak le kell hajolni érte.

Már unalomig sokszor leírtam, hogy nekem sokkal fontosabb a szürke hétköznapok csodája, mint az ünnepnapok nagy durrogtatásai.

Leírtam, de mégis rajta kapom magam, amikor nem e szerint cselekszem.

Pénteken futottam egy szokásos körömet. Beértem a paloznaki pincékhez. Egy mesés hely ez, gyönyörű kilátással. Mivel már érik az útszéli szilva a mezsgyéken, megálltam és párat megeszegettem. Közben kiláttam, ha már szép. Pár tíz másodperc múlva meg azon kaptam magam, hogy mehetnékem van.
Merezedzés!
Ha jól érzem magam, akkor már az nem is jó.
???
Teljesen abnormális.
Há' nem ez a hétköznapi csoda? Nem ezért kell lehajolni?
Leugrom futni, közben kilátok, eszem, ha kell megállok és beszélgetek.
Nem, mert akkor nem lesz elég ütős és izzadság szagú...

Hányszor hallottam másoktól, hogy vmi trauma, vagy épp kedvtelenség, motiválatlanság hatására felhagytak az Edzéssel és csak saját örömükre futkorásztak.
Ez azt jelenti, hogy normál esetben nem saját örömükre teszik?
Tejóég!
Akkorminek?
Medálért, sorrendért, helyezésért, plakettért...?

Ezeket csak azért írom, mert saját orrom akarom beleverni, saját piszkomba.
Mert mért tartok ott, hogy egyáltalán említésre méltó dolog az ha megállok szilvázni?!

Hogy jön ide a mandala?

Úgy, hogy azt is az együttlétért, az együttlét öröméért, az alkotás, az együtt alkotás pillanatnyi öröméért építik a gyerekek. És aztán nem marad nyoma, csak bennük az ott szerzett érzések lenyomata.

Nincs érem, sorrend, lista, oklevél,
csak az élmény.

2014. augusztus 5., kedd

Döcögés

Ahogy a blog írás fonalára sem tudok igazán rátalálni, úgy a futás sem megy valami fényesen.
A múlt hét főként bringáról szólt, ami nem volt baj, mert párszor összekötöttem a munkába járással, vagy egyéb elfoglaltságaimmal. Ha épp Musival, vagy Sebivel mentem azt is nagyon élveztem Nem volt nagy edzés, de a társaság kárpótolt.

Valahogy kusza lett a nyár ezen része és ez a bizonytalanság és folyamatosan változó programok és elfoglaltságok szabta idő'rend' nem kedvez nekem. Szeretem, ha van vmi rendszer a napok menetében.

Reggel magamhoz képest későn kelek, fáradtan, nehezen tudom összekapni magam. Nehezen indul a nap, ami általában elég hektikus beosztású. Estére már elég fáradt vagyok.

Ma is elmentem, hogy végre futok egyet, de 10p után beláttam, hogy ha nem akarom, hogy mentőcsapat hozzon ki az erdőből, akkor jobb ha visszafordulok.

Mert legalább lenne mit kipihennem...