...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2013. november 30., szombat

Dopping

Ma doppingvétséget követtem el.
Be kell ismerjem.

Megint úszóversenyen voltam a kölkökkel.
Jó ideje nem tudtam elmenni - egész pontosan az idei évadban csak egyszer voltam.
Meg ma.

Nem ragozom:

2013.05.12. - Páll Emma

2013.11.30. - Páll Emma
A versenyen kívül az azt jelenti, hogy túl jót úszott.
Komolyan.
Aki a magyar ranglista 20. idejénél jobbat úszik, azt kiveszik a helyezettek közül és külön díjazzák. Most ne menjünk bele, hogy ez miért van így...
Nem ez a lényeg.
Szóval Musi 1, azaz egy év alatt eljutott oda, hogy korosztályában benne van az első 20-ban.
Kemény munkával, önként és dalolva, megőrizve leggyermekibb énjét, jó kedvét...

A listán látszik, hogy sok azonos név van. Sok javítás van. De ennyi?!
Sajnos? nincs róla fotóm, de az első versenyen a lista legvégén volt.

A legjobban az dob fel, hogy arra gondolok, hogy ezt milyen jó kedvvel és milyen nagy-nagy akarattal érte el.

Hát így.

2013. november 23., szombat

Budai karika

Tegnap megejtettem a bejárást.
Sok újdonság nem volt benne. Az elején és a végén volt 2-2 kili, amit eddig nem ismertem, egyébként tényleg hajdan volt hazai pálya. Minden méterén, minden kanyarjában, minden emelkedőjében újabb sztorik bukkantak fel a fejemben...

Baromi gyors ez a kör az rögtön lejött belőle. Az elsők bőven 2ó-n belül fogják abszolválni és én nagyon nem sajnálom tőlük.

Kicsit volt is időm elgondolkodni ezeken a rövid távos futásokon és tényleg úgy érezem, hogy ebből már kinőttem. Ezt úgy értem, hogy ahhoz, hogy javuljak ezeken a távokon, főleg gyorsulni kellene. A gyorsulás pedig minden tekintetben sérülésveszélyt rejt magában.
Haladok lefelé a kutya-hegyről és épp az jut eszembe, hogy ez überfasza és nagyon ott vagyok a szeren, de ha az egyik avarkupac alatt monnyuk egy méretes ág, vagy szikladarab van, akkor nekem reszeltek. Míg uez. nyugdíjas tempóban nem okozna akkora gondot.
Szóval asszem maradok inkább a hosszabbaknál...
Persze edzésen az ilyen 20-30-as körök nagyon fincsik. Nagyon élvezem őket, és persze jobban meg tudom nyomni őket, mintha vmi hosszabbat mennék.
Ezeknek még igazi FUTÁS érzete van.
Mostanában tényleg sikerül jól összeszervezni a napjaimat és marad idő, energia a futásra, így persze több élvezetet, örömet is nyújt.
Érdekes, hogy évek óta a november az, amikor igazán kedvemre szaladgálhatok.
Előtte még munkailag sűrű az ősz, utána meg az időjárás szab gátat a végtelen nyargalászásnak.

Hja, nyargalászás.
Eddigi futóéveimben még soha nem léptem túl a bűvösnek mondott 2500km/év-et. Most meg már november vége felé meghaladtam. Nem beszélve arról, hogy van még 5 hetem az idei év végéig!
Olyannagyon edzettleszek, de ollyannagyon, hogy nemhiszemel.

Szóval megvolt a bejárás, élveztem, jól beosztottam az erőmet és megnyugodtam, hogy ez a táv még pont frissítés nélkül is jól abszolválható.
Kis levezetéssel és utcákon való eltévedéssel a végén 2:25 lett, tehát 2:1x-el ki leszek békülve.

Remélem, hogy egy hét múlva is így gondolom majd...

2013. november 21., csütörtök

November rain

Volt valami ilyen című sztori asszem.
Mindegy.
Ez most az enyém.

Szóval tegnap esőben indultam neki, de amikor kiszálltam az autóból épp elállt. Amikor majd 2ó múlva visszaérkeztem épp eleredt.
Megúsztam.
Ma nem.
Ma nem lehetett.
Köd volt és közben szitált, meg csöpögött, meg esett.

Majd írok a szisztemről is egy külön kis posztot, mert megérdemli(k).
Ez volt rajtam tegnap először és olyan jó, hogy nagyon.
Ez meg felül és nem először, de most végre a legjobbkor vettem fel.

Tehát a szél és eső tehet egy szívességet...

Halkan, csendesen esett az eső, finoman cuppogott a talpam alatt az avar meg a sár és ez maga volt a tökély.

Tegnap magától szövődött egy nagyon kellemes karika. Még egy kis szint is van benne a lehetőségekhez képest.
Ma csak a Király-kút felé futottam volna, de nem volt szívem nem lemenni. Olyan sejtelmes volt az erdő, hogy végül lekocogtam és ittam egy jót a forrásból. Talán számolnom kéne hanyadszor érintettem ezt a helyet, de érzésre már haza járok ide.

Jövő héten elmegyek a Budai-hg-be, mert rég járt hazai ösvényeimet verseny érinti. Nem lehetett kihagyni.

Holnap úgyis Pestre kell menjek, így megpróbálok majd egy laza bejárást is rittyenteni.

November, meg rain ide, vagy oda élvezem a futást és végre időm és energiám is van hozzá.
Ez olyan ritkán jön össze, hogy nem lehet kihagyni.

2013. november 20., szerda

Papod

Ha már nagy valószínűséggel a veszprémi papod utcába fogunk költözni,
Ha már elcseszerintettem a gyomromat hétvégére és nem tudtam futni, de azért valami mozgást csak össze kellett hozni,
Ha már a kölkök amúgy is mozgáshiányban szenvedtek,
Ha már szép időnk lett hétvégére,
Ha már sokszor hallottunk felőle, de eddig csak a távolból láttuk,

szóval ha már, akkor nézzük meg a Papod-ot.

Érdekes, hogy mielőtt kinőtt volna a kilátó a tetején, nem igazán tudtam Veszprém felől belőni a környező hegyeket. Most már gyerekjáték. Végre a papodi csúcshoz viszonyítva minden helyére került.

Nemrég vettem egy vadonás új Bakony térképet is, tehát minden teknikkaji háttér adott volt.

A terv az volt, hogy Hárskútról fel, aztán vissza.


Az látszik, hogy az oda vezető piros sávot kicsit felturbózták - gondolom az átadás miatt.

Rögtön feltűnt a szagszerűség. Látszik, hogy sok jelzést festhettek már korábban is...

Gyorsan felértünk, ennek okán kitaláltuk, hogy Psávon tovább, majd P+ és Phszög útvonalon egy kis kunkort teszünk.

Eddig azt hittem, hogy ismerem a kiismerhetetlen bakonyi jelzésfestők minden titkát.
Kérem szépen, azt kell mondjam, hogy tudtak újat mutatni.

A csúcsról már nem sikerült a Psávon lejönni, azt a térképen is jelölt északra tartó, egyébként szép dózeren hagytuk el. Később persze jobbról megérkezett, majd teljesen talányos helyeken fel-fel bukkant a Psáv. A P+ kereszteződésnél lazán három ágon folytatódott a sáv jelzés. A P+-et végig sávval is jelölték. Az irányok és nyiladékok köszönő viszonyban sincsenek a térképen jelzettekkel. a P+ és Phszög kereszteződés nem létezik, ahogy az egész Phszög sem. A gerinc helyett egy tarvágástól sújtott kis völgyben caplattunk a Papod alatt. Olyan meleg volt vasárnap délben erre felé, hogy, hogy nagyon...
Majdnem parasztlázadás lett a dologból, de végül a Phszög, Psáv kereszteződés előtt 100m-re feltűnt az első! Phszög jel.
Innen aztán már gyerekjáték volt a visszaút és még a Borzás-hegyi-barlangot (vagy amit annak neveznek) is sikerült megtalálni.

A kilátó egyébként szép, olyan tipikusan bakonyos, csak kicsit nagyobb a szokásosnál.

Futni élmény erre felé, csak jelzéseket ne keressen az ember...






2013. november 10., vasárnap

Nem fél, de él!

Megvolt.
Életem első félmaratonja.
Huhhh, most már legalább tudom, hogy miért nem csinálok ilyet...

21,1 kili és 370m szintnek volt kiírva.

Gyorsnak nem mondható nevezés és kis bemelegítés után készülődtünk a rajthoz.
Hosszú gatyók, mellények, polár felsők...
Bakker ezmi?
Én rövid gatyában és vékony hosszú felsőben.
Kicsit megnyugodtam ezért amikor pár hasonszőrűt is láttam.
8-9 fok volt, szélcsend és felhős ég.
Csúcsszuper ideális idő.

Nem mondom, hogy nem volt időtervem, mert volt időtervem.
100 perc.
Olyan volt ez a terv, hogy ha ennyi lesz, akkor überkirályfasza és nagggyon elégedett vagyok.
Amúgy is, de akkor jobban.
A bibi csak az volt, hogy én ilyet még nem futottam, így elképzelésem sem volt az erőbeosztásról. Ráadásul a szintrajz szerint a végén lesz egy nagyobb emelkedő. Pár beszélgetésfoszlányból az is kihallatszott, hogy kemény emelkedők vannak a végén.
Szóval az elején gyorsan, majd fokozó és a legvégén meg mégjobban nyomni.
No nem, nem vagyok én Balázsok :)...
Azt tudtam, hogy három pont lesz: 8,6/14,4/16,7 kiliknél.
Ehhez kell 41p/68p/80p-es részidő - ez ugye tudomáynosfantasztikus. Meg a végén egy 100-as csekk.

A rajtot a szűk járdán lőtték el.
Kicsit beszorultunk és töketlenkedtünk, de nem volt vészes.
A Bakonyi Mikulásról már ismert útvonalon haladtunk, csak most kifele Zircről, Vinye felé. Ahogy távolodtunk a várostól úgy lett egyre sarasabb a pálya.
Én azt a taktikát próbáltam tartani, hogy minél kevesebb ingadozás legyen a sebességemben (talán a pulzusomban). Ez azt eredményezte, hogy míg a körülöttem lévők pipiskedve pötsöltek egy-egy dágványnál én keresztültrappoltam mindenen. Először csak a saras részeken, majd a Cuhán is. Az első vizes bemutatómnál nagy felhördülés volt, gondolom az aszfaltosok még nem láttak ilyet a Szigeten :).
Páran kerülgettük egymást, de egészen jól széthúzódott a mezőny. Előttem 1-2, mögöttem meg kitudja, pár futó.
Nagyjából darálás volt és nem igen mertem az órámra nézni, mert 160 körül pörgött a számláló.
Az első ponthoz 43p-el érkeztem.
1 deci víz oszt uzsgyi. Itt pár tíz méteren szembe jöttek az üldözők. Voltak úgy 5-6-an. Két srác ment előttem akiket a patakátkeléseknél rendre lehagytam, aztán ők teljesen értelmetlenül tempót váltva visszaelőztek, majd beálltak elém hasonló tempóban.
Innen a széles dózeren már nem volt a sár gond, de vagy 7-8 lábmosás be volt iktatva. Ezek 3-4 lépésnyi patakátkelések voltak, max. 30cm vízmélységgel.
Kicsit cuppogtam, de egyébként nem volt gond. Talán mintha azt éreztem volna, hogy túlhűl a vádlim és mintha ez nem tetszett volna neki, de nem hagytam magam.
Az egyik patakos előzésnél a spori megjegyezte, hogy látja, hogy nem ez az első ilyen versenyem. Nem akartam elkeseríteni :).
Utána már ő is szépen beletrappolt a vízbe.
Tolni kellett. Néha egészen kellemes utazásnak éreztem és próbáltam flownyomokat felfedezni, de hazudnék, ha azt mondanám,  hogy úsztam a felhőtlen boldogságban. Nem fájt, nem nyomott, nem csípett, de nem volt komfortos. Néha olyan érzésem volt, hogy egy helyben futok. Nem akarok/tudok haladni.
A következő pont 67p-nél volt meg, tehát behoztam a lemaradásom és még egy bő perc bónuszom is kerekedett. Megint 1 dl víz zutty.
Itt kicsit köves, szlalomos, patakos egyveleg következett.
Be is fogtam pár embert akik töketlenkedtek. Egy-egy kisebb felszökés is beköszönt és kezdtem félni, hogy mikor áll utamba az a nagy kaptató. Egy enyhe emelkedésű rétet kereszteztünk és nagyon jólesett felfelé futni. A lihegések elmúltak mögülem. Egy srác jött velem. Beértünk újra az erdőbe visszakanyarodtunk Csesznek felé. Kicsit emelkedett még, de bőven futható maradt. Aztán pár perc után bele kellett gyalogoljak, mert nem láttam értelmét a felesleges erőlködésnek. A srác megelőzött, de pár lépés után már ő is sétált. Ez viszont nekem ment jobban.
A rövid meredek emelkedő végén is volt egy csekkolás, de érzésre ez nem lehetett a 16,7 kilis, pedig de. (Ezt akkor nem tudtam.) 79p. Itt megint a látóterembe került 2-3 spori, mert egy nyílt, hullámzó részre értünk fel. A szántó szélén haladtunk, változóan saras részeken.
De bakker, hol AZ emelkedő? Ez volt? Ez 50m-nél nem volt több?! - gondoltam magamban.
No sebaj. A sétálós srác leakadt a pontnál, a következő, idősebb, Szigethalmi pólós egyre közelebb került. A távolban is egy-egy felfelé sétáló alak tűnt fel. Nyam-nyam...
A szigethalmist követve jól mentünk, talán 2-3 embert fogtunk be. Bennem meg egyre jobban bizonyosságot nyert, hogy itt átvágtak, mert itt nem lesz több komoly emelkedő. A sárga sávon haladtunk és felrémlett bennem, hogy nem is oly soká jobbról bejön majd a zöld sáv.
Onnan meg már nagyon közel a falu széle!
Egy kisebb buckán tempót váltottam és állva hagytam az emberem, majd a nyakára szöktem annak az emberkének, aki már Zirc óta előttem fickándozott, úgy 100-200m-el.
Lejteni kezdett. Loholtam bele a nyakába. Tolja csak neki, hátha belefárad :)! És igen! A zöld becsatlakozásánál félreállt cipőt kötni.
Hát persze aranyom, ezt vártam!
No, innen jött az a rész, amit jó, hogy nem vett filmre senki.
Artikulálatlan és koordinálatlan sprint.
Még beértem egy embert.
Az utcán sárga szalagokat láttunk, ahogy eddig is egy-egy kérdéses részen. Emlékeztem az útvonalleírásból, hogy balra, majd jobbra tarts lesz. Balos megvolt, itt majd megszakadtam és minimum három adag fogzománccal lettem könyebb, aztán egy T elágazásnál bedobtam a jobbost. (Mint utóbb kiderült, ezt nem kellett volna...) Olyan meredek utcába érkeztünk, hogy alig hittem a szememnek. Toltam neki, de bele kellett sétálni. És még fel és még kanyar és nincs szalag. Az ember mellettem elkocogott, de ő is belegyalogolt. 5-10m-en belül voltunk. Hol a cél? Sehol szalag, a vár már ott volt mellettünk.
'Bakker én nem fordulok vissza az biztos!'
Kérdeztem, de ő sem tudta.
Talán itt?
Megálltunk, nem ez csak egy étterem. Hogy hívják a célt? Nem Erzsébet Vendégház? De! Akkor ott egy tábla. Tétován elindultunk és láttuk, hogy autók állnak arra. Gyerünk lefelé. Még 100m kellett hozzá és beértünk.
Huhhh, ez a végére nem hiányzott.
104p lett.
Asszem pulzusgörbeileg nem rossz:
Összegezve.
Nem maradt bennem sok. Talán ha tudom, hogy nincs nagy emelkedő (190m lett az össz szint), akkor... Akkor lehet, hogy jobban elfutom... Nincs talán.
A Bondiban nyomtam.
1700 kilin túl van, de imádom. A saras részeken persze nem tartott és nagyon észen kellett lenni, de ezen sem múlt semmi.
Zuhany után azt éreztem, hogy akár mennék még egy kört.
Intenzív terhelés volt, de rövid, asszem ehhez tényleg már öreg vagyok. A fiatal csikók 80-90 perc alatt nyomták.

Gratula nekik, szép munka volt!

2013. november 9., szombat

Fél? Maraton? Fél.

Azon vettem észre magam, hogy készülődöm - legalábbis lelkiekben - egy félmaratoni távra.
Megbuggyant?
Yessz!

Nem mintha ezen a héten jelét adtam volna acélos gyorsaságomnak. Azt, hogy tegnap Hidegkútról hazafelé futva olyan 140 körüli frekinél bele kellett sétálni az emelkedőbe nem biztos, hogy jó előjel, de legalább lesz benne kihívás.

Ezt találtam a teljesítmény túrák között és nagy előnye, hogy nincs messze.
Meg az, hogy a Cuha völgye tényleg nagyon szép.

Ami viszont bizakodásra adhat okot, az az, hogy végre megint van spenót.
Ha van, akkor én zabálom.
Ha futásszakmailag ez a hét nem is volt frenetikus, de tápanyagellátásügyileg szépen kerekedett.

Ilyenek mentek:
sült céklasaláta, spenótos tojással
saját sonkából készült hemendex

saját sonka spenótos kukoricával és egy kis maradékrizzsel

És még mondja azt valaki, hogy nehéz és kellemetlen dolog a felkészülés!?!

2013. november 8., péntek

Matek

Ez tiszta matek.

Mi néz így ki?

1. Az az ábra amit kis előrajzolás után képes vagyok egyedül is lerajzolni...

2. Ez kérem a mi kis sportunk fejlődéstörténete.
Ha belegondolok, hogy 2008-ban talán nyolcan álltunk terepfutók a Piros rajtjában. No futó frissítés, no dugóka, no rajtszám...
Most meg.
Az volt az 'A' szakasz. Kicsit nyögvenyelős, kicsit zötyögős. Kellett pár elvetemült és pár szájtépő hozzá.
Szinte bármivel ki lehetett tűnni a 'tömegből', még csak nagy teljesítmény sem kellett hozzá. Az nyert versenyt nagyjából (már amennyire egyáltalán voltak versenyek) aki odaállt és nem tévedt el.

Most valahol a 'B'-végén járhatunk. Hirtelen nagy érdeklődés, nagy felfutás. Itt nagyon észen kell(ene) lenni mert évekre eldőlhet a későbbi irány. Szabályok, szokások. Ilyenkor csontosodnak meg olyan dolgok, amiken aztán később már nehéz lesz változtatni.
Érvényesülni a beletett munka arányában lehet. Sok futással, sok edzéssel jobb eredményeket lehet prezentálni. Sztem itt még nem az egyéni kvalitások mentén megy a harc.
Ahogy látom, akinek valami oknál fogva több ideje van edzeni, az nyer. Van aki hetekre, hónapokra tűnik ki, de csak kevesen maradnak nagy nyertesek éveken keresztül. Itt még messze nem nüanszokon múlnak a dolgok. Egyszerű a recept, mert 'csak' sokat kell edzeni.
Persze ezzel nem kisebbíteném az eredményeket, csak épp azt szeretném érzékeltetni, hogy kevés igazán szoros eredmény születik és nem finom edzéselméleti kérdéseken múlnak a percek és órák.

A 'C' már sokkal nyugisabb. A gyarapodás időszaka. Megy a szekér, növekszik és gyarapszik maga a sport is és a közönsége is.
Az egyéni eredményekre is ez az igaz. Még mindig az edzésmennyiség számít, bár sűrűsödik majd a mezőny. Itt már csak nagyobb edzésmennyiséggel lehet majd labdába rúgni igazán. Itt fognak majd feltűnni az ifjak és mi vén faszok már csak távolról nézzük a díjkiosztót. (Nem mintha én nem ezt tenném most is...)

'D'-nél már nyomni kell rendesen, hogy legyen előrelépés. No, majd akkor lehet marakodni a koloncon. Tépni egymást a zsíros falatokért. A versenyszervezők nagy harca lesz. Már nem elég mindenből jót adni, már kell az a plusz ami a többieknél nincs, kell vmi truváj a sikerhez.
Az egyéni teljesítményeknél is ez fog bekövetkezni. Egyre csökkennek majd az első közti különbségek és az egyéni kvalitásokon lesz a hangsúly. Itt már nem mindegy ki mit hoz az ősöktől, tehát lehet majd hátrafelé is mutogatni...

Az 'E' a kispolgári elégedett és bejáratott üzletvitel időszaka. Ilyenkor kell nagyon vigyázni, hogy maradjon még spiritusz, legyen még erő új dolgokra.
Valami ilyesmi zajlik most a klasszikus élsportban. Már a kis különbségek is elkopnak, kell néha vmi kis plusz (khm, khm...) az eredményességhez. Az eredményességhez már nem az élvezetes futásokon keresztül lehet eljutni, az vhol 'C' közepénél már elvész...

Mi a fészkes fenéért írom ezt le?
Mert ma sokadszor eszembe jutott.
Mert ma sokadszor eszembe jutott a 2010-es T100-on Carlos-tól hallott ksi mondatocska, miszerint 'Százas hetekből nem lehet T100-at futni'. Ezen sokat röhögtem magamban. Sztem sem lehet, én még nem próbáltam, a százas heteket sem sokszor, de mostanában egyre gyakrabban befigyelnek.

És bizony itt a pont, itt az a pont ami akkor és még most is meghatározó tényező.
Ki mennyit fut. Időben, kiliben, szintben.
Nincs nagy hókuszpókusz.
Ez van.


2013. november 6., szerda

Fácse

Belenéztem ebbe az arcoskodó könyvbe.
Kár lenne rögtön sápítozva, öreg urasan csúnyákat mondani. Pedig kitelne tőlem...
Nagy általánosságban meg nem nyitnám meg magammal azt a vitát, hogy ez mennyire jó, vagy sem, mennyire hasznos, vagy sem.

Ami viszont kívülállóként rögtön szemet szúrt.

Az egész egy reklámfelület.

Minden és mindenki! reklámozza magát. Gyakorlatilag ügyesen szerkesztett és tálalt reklámbejegyzések sora.
Vedd meg, használd, kend fel, edd meg, gyere el...
Akció – és reakció – már az egész világ. E nélkül már az ágyból sem tudnánk igazán kikelni.
Az, hogy egy-egy bolt, vagy brand el akarja magát adni, az még érthető lenne, de a személyekhez kötődő bejegyzések sora is egyfajta önreklámról szól.
Tényleg ennyire láttatni akarjuk magunkat?
Tényleg ennyire fontos számunkra, hogy mindenki tudjon minden megmozdulásunkról?
Klikkelj rá, küldd tovább, oszd meg! - az új mérce és mértékegység. A megfelelési vágy és önigazolás objektív fokmérője. Hányan ismernek és kedvelnek.

Persze jogosnak tűnő kérdés, hogy akkor ez a blog mi, ha nem magamutogató, önreklámozó megnyilvánulás?
Úgy érzem, hogy az egész tálalásából, indíttatásából fakadóan nem az. Ide az jön, az klikkel aki akar – ki az te jó ég?! Itt nincs közös témákon való, közös rágódás. Önrágódás, az igen ;)...

Szóval ez a fácse, olyan nekem, mint a mozifilm előtti reklámblokk, csak épp másfél órás bevezető után érzem rövidnek az öt perces remekművet...

Nem baj ez, nem kötelező – még.

Az is eszembe jutott, hogy bárkivel beszélek arról, hogy nincs tévénk, rögtön megfigyelhető egyfajta szégyenlős hárítás az illető részéről.
Ááááááá én sem nézek ám tévét, vagy csak nagyon ritkán. - jön ilyenkor a reakció. Persze ez lehet igaz is. De mennyiben más a tévézés és mondjuk egy közösségi oldalon való függés? Ez persze nem az oldal hibája és nem csak a Fácséról szól, de mondjuk itt talán szembeötlőbb ez a fajta viszony. A tévében is mások élik meg/át azokat az élményeket, amiket akár személyesen is megtapasztalhatnánk az által, ha épp nem a monitor előtt gubbasztanánk. A gyerekeknek szoktam mondani, hogy ügyeljenek arra, hogy legyen MIT megosztani másokkal. Jobb az író, mint az olvasó szerepe...

Én pl. imádok az edzésadatokkal bíbelődni, de azért próbálok ügyelni arra, hogy legyen mivel...

2013. november 1., péntek

UTMB+

Lassan talán a beszámolómat is illene befejezni, de előtte még pár gondolat erről a családi nyaralásról.

Mivel nálunk nincs tv, így a 'látványsportok', csak eléggé korlátozottan kápráztatnak el minket. Három kölök úszik, Bodza, a legnagyobb meg röplabdázik.
Ez eléggé behatárolja, hogy kik is a sztárok a gyerkőcök számára.
No meg a terepfutás vagy mi.

Mer' a papa mindigcsakaztnyomatja...

Komoly viták alakulnak ki közöttük Kilian, Olmo, Krupicka, Wolfe és Foote viszonylatában. Élvezet hallgatni :).

Ezek fényében a családi nyaralásként beszervezett UTMB főnyeremény volt.
Csak kapkodták a fejüket. Itt egy Krupicka, ott egy Nuria Picas, amott egy Fernanda...
A befutókat is végignézték, és mivel nekem gyorsan véget ért az idei menet, kimentünk pacsizni a nagyokkal.

Ha belegondolok, hogy annak idején én monnyuk Maradona-val vagy Rummennige-vel pacsizhattam volna...
Nagy élmény volt nekik, ezt bizton állíthatom.

Másnap, az eredményhirdetéskor meg autogram vadászatra indultunk.
Eredményekben gazdag estét zártunk...
Elől Fernanda Maciel szignója és megjegyzése. Vele már Lavaredo-n is találkoztunk és másnap már előre köszönt nekünk :)...

Elől az első Frosty - nagyon kedves volt.
Michael Foote nem akarta elhinni, hogy tőle autogramot akarunk kérni, de Frosty névjegye meggyőzte.
Chaigneau-ba belebotlottunk, vagyis ő belénk. Még rajzolt is egy hegyre mászó emberkét, de halványra sikeredett. Minket látva aztán egész csődület lett és mások is megrohanták. Bazi barátságos volt.
Zigorral már ismerősként üdvözöltük egymást, mert előző nap az én pólómat is aláírta, aztán később szembe jött velem az UTMB-n. Ő már feladta én meg (még) versenyben voltam és kérdőre vontam, hogy mi a fenét csinál velem szemben kocorászva...
Lizzy-nél már alig fogott a toll és megegyeztünk, hogy ez a rajzolás nagyobb cselendzs mint egy kör itt a hegyek között.
A nagy TNF-es buli közben Wolfe is firkált, immáron pirossal, majd egy kicsit ugyan várni kellett, de Jezz Brag is rákerült a pólóra. Mármint a neve...
Dawa végigpuszilta az egész családot és majdnem elnézést kért, hogy nem ő jött oda hozzánk. Mindezt úgy, hogy egy megpakolt hátizsákkal épp rohant valahova...


Estére a kölkök teljesen be lettek zsongítva. Mindegyik terepfutni akart. De rögtön. És nagyon. És magasra.
Ezen felbuzdulva az utolsó nap a Vallorcine-Chamonix távot abszolváltuk, hogy lássák milyen is a sztori vége. Azt hittem azért egy kicsit megviseli őket majd a hegymenet, de csak röhögtek az egészen. A Flegere-en kérdezték, hogy mikor jön az emelkedő :)


Én igazi nagy skalppal vigasztalódtam.
Az expón az Öreget megkértem, hogy firkantson már a pólómra. Úgy meglepődött, hogy a feleségét is odahívta, hogy nézze már meg ezt az őrültet, aki tőle autogramot kér.
No, ezt meg én nem értettem.
Nekem asszem ő a námbervan.

És az is marad.