"...soha nem érdemes holnapig várni, mert a bal- meg jobbsorsunk a saját kezünkben van. Senki nem állít fel a díványról és senki sem álmodik helyettünk. Álmok nélkül pedig csak droidok vagyunk." (K.B.)

2015. május 31., vasárnap

Izmos hét

Csak a szokásos május.
A szakadó esőben való futást megúsztam (szó szerint és képletesen) nátha nélkül, de a vasárnapi szép időben sikerült betaknyulni.
Heti pihi lett belőle.
Ma egy kis rehab futás volt.
A 'lepényhal megy utoljára' jegyében a szombati Nemszázra depóztam.
Nem értem honnan ez az optimizmus, de egy hét hosszú idő...

2015. május 23., szombat

Gyepű50

A hétvégi össznépi derbi kimarad, de azért a töketlenre sikerült hét végére terveztem a Káli60-at. Már vagy nyolc éve tervezem...
Aztán logisztika, meg felkelés - jó, igen, punnyadékság - okán este gyorsan a Gyepű50 mellett döntöttem.
Múlt héten a keleti Bakony ismeretlen részeit jártam be, most párnyugati ösvény várt rám.

Olyan nyolc körül indultam Farkasgyepűről, teljesen meglepő módon szakadó esőben. Konkrétan 10m alatt teljesen vizes voltam. Ezt ezért én alapjába véve szeretem, kár lenne tagadni. A CCC-s kabala kis széldzsekim volt rajtam. Ha ott viharban bevált, most itt a Bakonyban is be fog - gondoltam.

Rögtön egy ismeretlen résszel indult a menet, kék +.
Széles dózer, kellemetlenül köves és lejt. Monnyuk hőt nem termeltem rajta sokat viszont rögtön konstatáltam, hogy nem lesz sár a túrán, mivel ugye ha patakban fut az ember, akkor ott nincs sár...
Németbánya gyorsan eljött.
Szeretem ezt a települést, szép zsákfalu, nem egy pörgős hely. Itt ellenőrző pont lett volna, de mire észbe kaptam, már át is futottam rajta. Így jártam...
Innen a piros+, amit csak részleteiben ismerek.
Húúúú, ez finom rész, egész jól emelkedett! Felveszem a repertoárba.
A Pénz-lik környéke ismerős. Párás, ködös volt az idő, de szél nem fújt. A friss zöld növényzet baromi jól nézett ki ebben a fel-fel szálló fehér köntösben.
Gyors kódolvasás után kis töketlenkedés, mert szépen tovább indultam a jelzésen. Még jó, hogy az imént általam helyes irányba terelt sporttársak utánam szóltak, hogy nem arra, az arra. Majdnem négykézlábas visszamászás lett a dologból, de az új HOKA tette a dolgát.
(Mert ugye mikor is avassam fel az új Rapát, ha nem ebben a cuppogós dágványban?!)
Itt aztán kis flikk-flakk volt az útvonalban. Kis jelzés, kis szalag, megint jelzés.
Ezt aztán a továbbiakban sem értettem meg igazán.
Ha van egy jelzett út, akkor sztem tök értelmetlen, amúgy jellegtelen, semmi pluszt nem adó jelzetlen csapásokra vinni az utat, ráadásul elég hektikus szalagozási gyakorisággal.
Egy kis telefonálgatás közben szépen leértem az aszfaltra, majd túlfutottam egy letérésen. Aztán vissza, aztán letértem ott ahol nem kellett volna, aztán itinert olvastam a szakadó esőben. Pár percbe azért beletelt, mire rájöttem az útvonaltervező szándékaira... A szép, színes térképmellékletet meg úgy rajzolták, hogy az útvonal alatt pont nem látszottak a jelzések. Finom...
No, végül az ismert kék sáv után egy erdészeti dózer jött, majd megint a kék.
Huuhhh, nem volt eccerű...
Na de ami ez után jött!
A Pisztrángos-tó előtt levittek megint egy szép, friss irtásra, ahol jelzés sem volt. Nyomolvasás a köbön! Old Satterhand kutyafasza volt hozzám képest, ráadásul szedresben, csalánosban, esőben...
És végül..., és végül..., és végül nem volt semmi, hanem négykézláb visszamásztunk a Pisztrángos-tóhoz. Jó volt na!
Innen végre ismerős helyeken kolbászoltunk egy keveset, majd az első, kisebb 15 kilis kör végén megint Farkasgyepűre érkeztünk.
Innen sárga sáv. A 83-as mentén egy darabon, majd meglett a letérés is. Gyanúsan eseménytelen lejtő következett. Kiértünk egy csodálatos bakonyi kaszálóra, ahol bizony villanypásztorok között kellett haladni. Kicsit gyanús is volt a sok állat meg karám. Mire bevillant, hogy ilyen helyen kutya is szokott lenni, már jött is egy borjú méretű komondor.
Fasza.
Jobbra villany, balra villany, elöl eb.
Szépen megfordultam és óvatos, természetes mozdulatokkal majd összeszartam magam.
Most akkor mi lesz? Vissza Farkasgyepűre? Ennyi volt mára? Kapaszkodtam visszafelé és arra jutottam, hogy kievickélek vhogy a 83-as útra és azon besodródom Bakonyjákóra.
Próbáltam tudományosan valami ösvényt keresni, de aztán csak bevetettem magam a helyi flórába. Épp azon gondolkoztam, hogy max. Hunor és Magor járhatott itt előttem, amikor egy jókora agancsot találtam.
Naugye! Montam, hogy jó felé járok, ez biztos a csodaszarvasé volt. Kicipeltem az aszfalt közelébe, majd egyszer visszanézek érte, ha erre lesz dolgom.
Azért azt nem mondanám, hogy nagyon élveztem a főút mellett kocorászást, de 5 perc nem a világ.
A falu is volt vagy 1,5 kili. Túl sokan nem flangáltak kint...
Még a rajtban mondták, hogy a sportpálya mellett lesz egy kis víz.
No, aki ismeri a helyi viszonyokat, az tudja, hogy ez azt jelenti, hogy legalább egy Niagarán kell átkelni úgy, hogy két fehér cápa is részt vesz a mentésben...
Csodálkoztam is, hogy a balszélső helyén milyen simán suhanok ki a faluból.
Nem sokáig.
Már jöttek is szembe a túratársak, hogy bizony itt fennforgás van, mert víz alatt az ösvény.
Noésakkormivan?
Mennyi az annyi?
20-30 centi.
Banyek, ez a gond?
Látom, hogy tényleg szép a kép.
Jobbra a megáradt Bitva hömpölyög, balra a meredek Jákó-hegy oldala némi fiatalos susnyás vegetációval.
Most én megmutatom, hogy ki a betyár a gáton!
20-30cm. Cöcöcö...
Sárga, sáros lé.
Ellepi a cipőmet, a sípcsontom közepéig ér, a térdem fölé, combközépig, majd derékig. Némi keréknyomot vélek érezni a talpam alatt, de a mélység nem igazán csökken. Derékig merülve haladok vagy 20m-t és látom, hogy a jelzéses fa egy tó közepén álldogál. Ott már sodrás is van rendesen. Kicsit balra el, majd combközép mélységűben haladgatok. Megint mélyebb aztán vége, mert innen már mélyül a patakmeder. Nénykézláb kimászom a partoldalra és haladgatok, bújkálok.  Remélem a Suunto sárálló is mert egy seggen csúszás után nem is látom a kezemen olyan trutyis leszek.
Végül is nincs radioaktív veszély, nem lőnek, tehát valahogy csak lehet haladni. Ha 50cm 'magasra' összekuporodom a földön, akkor remek vadcsapásokat veszek észre, így remekül haladok. Van ahol sikerül 55perces kiliket abszolválni.
Remek!
Az ember hajlamos dramatizálni e helyzetet, de utólag visszanézve nem tartott negyed óráig sem ez a kis kerülő. Oszt egy kicsit saras lettem. Vizesebb már nem lehettem...
Egyébként meg ez egy szép rész, csak épp nem áradáskor kell erre jönni.
Valami csoda folytán a kilátóhoz való elágazást is megleltem és egy gyors oda-vissza kanyarral a szükséges kódot is begyűjtöttem. Sajnos kilátás az nem volt, majd legközelebb az is lesz.
Szalagozás segítségével aztán Szarvaskő-vára is feltűnt. Fényképről ismerős, de ezek mellet a fényviszonyok mellett különösen szép volt.
Döbröntén habzsi-dőzsi pont.
Nutellás kenyeret kapok és meleg teát!!!!!
Innen leginkább szalagozáson haladtunk. De ez legalább szép rész. Nagyon szép. Kövér, bakonyi legelők, hagyásfák, ligetek. Csodás!
Aztán egyszer csak az Ödön-forrásnál találtam magam. No, ez ismerős. És előre féltem, mert itt egy olyan részen kell majd átkelni, ahol ősszel több mint 2m-es szűz csalánoson kellett jó darabon haladnom. Most persze keskeny ösvény van és csak fél méter csalán. Piha.
A hidat még épp nem sodorta el az ár, pár deszkája még kilátszott így óvatosan át tudtam kelni rajta.
A másik oldalon nemes egyszerűséggel egy oldalágban kellett haladni, de itt csak térdig ért a víz. Mivel mindkét oldalon fiatal akácos, a kerülésről szó sem lehetett.
A szalagozók idáig jöhettek mert innen aztán csak a helyismeretem miatt nem tévedtem el. A zöld+ most is szép volt. Egy malomrom mellett haladtam el és bár itt pont lett volna, sem embert, sem kódot nem találtam. Volt viszont magas fű és ezer kis erecske. Attól nem kellett félnem, hogy hamar kiszárad a cipőm...
Még egy kis gázlós átkelés, majd végre ismerős dózer!
Innen egy jó darabon megint jelzésen kellett haladni. Víz az volt, de ezek inkább csak tócsák voltak, sár viszont alig.
Magyarpolány szélén azért egy jó kilis cuppogós sárdagasztásba azért belefutottam. Szó szerint. Itt aztán a településen sem szalag, sem a leírás nem segített, a térképvázlatról nem is beszélve. Érzésre mentem. A kálvária itt elég komoly, nem holmi kis földkupacra kell gondolni. Lépcsősor és nem viccel. Itt sem volt sem ember, sem kód.
Leereszkedtem még egy faluszéli kaszálóra, aztán megint vissza a faluba, aztán ide-oda töketlenkedtem ,de végre kitaláltam, az amúgy meseszép faluból
Ide vissza kell még jönnöm!!!
Igen, vissza, de nem a sárga+-en. Szántóföldek között halad és nincs jelzés és cuppogósan vendégmarasztaló... Több mint 4 kili.
Volt két nagyobb trágyahalom is út közben, ott csak arra koncentráltam, hogy a barna vízbe ne nagyon lépjek...
És megint patakátkelés, és egy kis nekirugaszkodás és Farkasgyepűn voltam megint.

Tavaly Lengyelországban ledoktoráltam sárbó, most megszereztem a kandidátusit vízből.
Miről írjam a nagydoktori?

2015. május 21., csütörtök

A sport ami megeszi a gyerekeit

Sokszor jut ez eszembe.
Egész pontosan sokszor jutnak eszembe: Sebastien Chaigneau, Geoff Roes, Elisabeth Hawker, Zigor, Andy Symonds, Kaburaki...
Persze nem fiatalok, de hát melyik nagy név fiatal?
Kilian...
Hova tűntek?
Egyszer csak eltűntek.
De tényleg, hol van Seb, vagy Iker?

Kicsit kígyó a farkába harap effektus.

Amikor elkezdődött az egész, akkor persze az idősebb generáció villantott, mert ez ugye az 'öregek' sportja. Aztán jött egy fiatalabb, de még bőven 20-as évei végén járó generáció, akik most 40-esek.
És jött a pénz és jöttek a szponzorok.
Kellett az eredmény, ehhez pedig az egyre több megnyert verseny. Meg az extrém plusszok...
Évről évre nőtt a versenykilométer, pedig ez esztelenség.
Seb aztán már - nem is emlékszem melyik évben - az UTMB-n sem tudott végig menni. Azóta KO. Geff is hirtelen jött, megnyert mindent, majd zutty. Iker egy fasza év végére feltette a koronát egy TDG megnyeréssel. Azóta?
Nem csillagok vannak, csak szupernóvák, meg hullócsillagok.
Régen egy-egy szponzor pár embert futtatott. Ma meg kell nézni egy salomonos csapat videjót és egy hadsereg szaladgál rajta. Meg utánpótlás tábor... Persze, kell a friss hús mert zakatol a daráló... Gyakorlatilag Kilian az egyetlen, aki már egy jó ideje állja a sarat, bár ő is inkább más területre evickélt lassan.
Szóval ésszel. Számomra ez elég fajsúlyos üzenet.
Ezek fényében különösen értékes egy Német Csabi, vagy Marco Olmo portfólió. Mi szinte lehetetlen lenne ilyet összerakni, mert olyan gyilkos a tempó.
És nálunk?
Hol van Papp Gergő? Mit csinál Carlos? Vagy Kopi Zoli? Kiss Miki egy jó 2013-as év után úgy eltűnt, hogy alig lehetett tudni róla. Most próbálja újra összerakni magát.
Persze más dimenziók, de akkor is.

Az a lényeg, hogy nagyon kell vigyáznom magamra, mert belőlem csak egy van, míg másokból meg sok, ugye :)!

Ez a kiégés sztori azért nem érint meg, csak úgy néha bevillan, hogy milyen ára van a csillogásnak. Mert annak általában van.

2015. május 2., szombat

Ismeretlen utak

Pedig tényleg abban a hitben ringattam magam, hogy jól kihasználom majd ezt a három napnyi tökéletes futóidőt.
De nem.
Sajnos megint KO barátom vendégeskedik, így egyelőre vele küzdök.

Addig is legalább egy-egy rövid túra erejéig próbálom csökkenteni a bakonyi ismeretlen ösvények számát.

Tegnap Kerteskő környékén sikerült felderíteni a régi zöld sáv jelzést, ami persze sokkal szebb, mint a most hatályos. A szurdok után marad a Gerence völgyében és üde kaszálókon halad, néha a patak, néha az erdő felé kanyarodva. A fák alatt full medvehagyma szőnyeg. Pazar.


Az érdekes a dologban, hogy ha az ember fia a szurdok felől érkezik, akkor szabad a bejárás, ha a Szömörke-völgy felől, akkor egy fokozottan védett/szigorúan nagyonbelépni tilos tábla fogadja.
Minden esetre szép.
Nagyon.

Mai nap meg végre elindultunk a keleti Bakony felé, mert ez aztán igazán fehér folt. Pedig tök hüleség. Könnyen megközelíthető Várplota és közelebb is van, mint Bakonybél, vagy Pénzesgyőr. A mai karika lenyűgözően szépre sikeredett. Jövök ide vissza futni amint lábra tudok állni az tuti.
Ez volt a kör.
Kicsit macera volt megtalálni a beszállási pontot, de mostantól sima ügy. Innen meg csoda. Egy széles, két oldalt változó magasságú sziklákkal határolt völgyben haladtunk, majd az abszolút eltérő jellegű, sziklagyepes felső peremen tértünk vissza. Északra van még bőven folytatása, így nem lehet nem visszajönni.
Eccerűen csodaszép volt!





Addig is tömöm magam, pihenek és próbálom mielőbb elhessegetni kedves barátomat...