...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2013. augusztus 29., csütörtök

-1 nap

Asszem vége a halogatásnak.
Vége, annak, hogy majd holnap lesz valami, majd holnap jobb lesz, majd holnap jobb leszek, majd holnap többet teszek érte, majd minden nap teszek érte...
Nem, egyelőre ez ennyi.
Hogy mi jön ki belőle?
Vasárnap már tudni fogom, egyelőre a szokásos klimax jellegű hullámzást élem.

Már szombat óta itt vagyunk a családdal Chamonix-ban.
Kirándultunk, sétálgattunk többször is.
Pár nap alatt olyan hétköznapivá vált a lét itt, hogy nincs bennem az eddigi chamonix-s frász. Reggel lemegyek a pékhez, beugrom a közértbe, elmegyek futni. Séta közben Krupickával, Kiliannal, meg hozzájuk hasonlóan csak képekről ismert emberekkel találkozunk olyan természetességgel, mintha ténleg itt töltenénk a hétköznapjainkat. Olyan az érzésem, hogy már hónapok óta itt élünk.
Ebből adódóan az UTMB sem tűnik olyan elérhetetlen, távoli célnak. Itt van mellettünk a pálya, itt futok reggel, mintha hazai vizeken eveznék. A Mont-Blanc tömbje itt tornyosul fölöttünk, hol jobban hol kevésbé láthatóan a horizontunk részévé vált. A hegyek barátságosak, az időjárás baráti.
Jó, van hogy esik, meg köd van, de semmi sem szélsőséges.
Ez fontos.
Szóval olyan langymeleg, amiből nehéz kinézni valami nagy-nagy traumát.
Persze azt nem gondolom, hogy egy vasárnapi korzó elé nézek, de ebből a szemszögből nem tűnik félelmetesnek a dolog. Semmi olyat nem kell csinálnom majd, mint amit eddig ne tettem volna. Amit ne tettem volna szabad akaratomból, saját magam boldogítására, saját magam kedvére.
Ennyire egyszerű?
Lehet.
Remélem.

Más részről viszont tegnap este és ma reggel láttam a sok TDS-es beérkezőt. A sok gyűrött, szenvedős fejet, a sok bicegőt. Ez azért kicsit elgondolkodtat.
Meg az egész hajcihő, felfordulás, ami itt körülvesz minket.
Vihar egy pohár vízben.
Vihar egy pohár vízben?

Azért próbálom minél racionálisabb mederbe terelni az egész versenyt.
Próbálom nyugtatni magam olyan dolgokkal, amik innen a klaviatúra mellől pofon eccerűnek tűnnek.
Például:
Ha arra ügyelek, hogy tartsam az 5km/h-s átlagot, akkor űberkirály időm lesz, elégedett leszek és fasza gyerek. Tehát elég 14 óra alatt elérni Courmayeur-be, 20 óránál fenn állni a Ferret-hágón, vagy 24 óra környékén Champexba érni. A tavalyi négykézlábas Lavaredo 120 kilije 22 óra volt. Ott órák maradtak benne, tehát teljesíthető, a plusz idő a további 40 kilin még lazán elherdálható...

Ilyenekkel áltatom magam.

Időterv?
Nincs.

Persze annyit nézegettem már ezeket a nyavalyás adatokat, hogy álmomban is tudok pár aranyszámot.
12-14 óra Courmayeur
20 óra környéke Ferret
24 óra környéke Champex
Utána a három bucka 5-4-3 óra, de ennél jobbat kéne menni. Nem tudom hogy, de talán picit...

32-34 óra esetén megemelkedek és elrepülök az égbe
35-37 óra a reális. Itt egy jó érzésű teljesítés még nagy örömet tud adni, az tuti.
38-39 Itt van egy luk, amivel nem igazán tudok mit kezdeni.
Ha négyessel kezdődik, akkor most nagy csalódást érzek, de bentről lehet ennek ezer oka és lehet, hogy egy 41 órának is nagyon fogok örülni.
Szóval fene tudja.
Annyi fix, hogy jól AKAROM magam érezni. Lehet, hogy ez luxus, lehet, hogy ez ábránd, de a 2010-es CCC óta tudom, hogy van ilyen.
Létezik.
Nehéz elkapni, nehéz visszafogni, majd elengedni magunkat, de létezik ilyen ultra.
Ha ez sikerül, ha nem kopik le sok fogzománc, akkor jó.
Egész pontosan nem is fogzománc kérdése.
Az kopni fog.
De ha nem olyan lesz mint a fosóhomokban futni, vagy tengerbe vizet hordani, akkor az nagy királyság. Akkor az már flow, vagy mi. Vagy annak az előszobája.
Ez tényleg olyan, mint egy érettségi.
Itt eldől, hogy mit tanultunk eddig...

Ez az utolsó két hét nem lett túl fényes futásszakmailag, de nem görcsölök rajta.
Olyan lett, amilyen.
Pénteken például a osztrák szállásunk mögötti buckán kocogtam 31p alatt 450 szintet. Jó volt, szép volt. Kicsit megint elgondolkodtam az ottaniak lehetőségein...
Itt futottam is meg túráztunk is, tehát nem tétlenkedtem, csak nem lett olyan nagyfiúsan kimunkált...

De hogy legyen valami kis csavar a dologban kedden összeszedtem valami kis idegbajt a derekamba-lábamba. A bal csípőmtől a bal combomon, térdemen át egész a talpamig érzek egy ideget. Néha egészen kellemetlenül. Párszor már felkeltem rá annyira zavar éjjel. Felfelé kevésbé, de lefelé eléggé érzem.
Még jó, hogy idén nem volt ezzel gondom...
Mi lesz ebből?
Remélem az adrenalin elnyomja.
Remélem, helyrejön.
Remélem nem lesz rosszabb.
Egyszerűen nincs hatalmam felette. Komolyan, mi a fészkes fenét kezdjek ezzel most itt?
Röhögök rajta.
Meg kell oldani
Van amit közben, van amit előtte.
Ezt előtte fejben, a bajt meg majd közben.

Azt már az itteni kirándulásaink tapasztalataiból látom, hogy az eleje nem lesz a kedvencem.
Elég szűk és enyhén hullámos a terep, ahol a zöm majd meg akarja váltani a világot.
Ha előre kerülök végiggyalogolnak rajtam, ha hátra, akkor baromi sokat kell majd kolbászolni a tömegben.
Ez a rajt dolog még nem világos még, de azért annyira nem köt le, csak a történelmi hűség végett írom ide.
Bármi lesz, én megoldom és jó lesz.

Mondom, jó lesz.

2013. augusztus 20., kedd

Nagy és hátizsák

Keresgetek egy megfelelő, nagy zsákot.
Az az elvárásom, hogy az ideális kiválasztott minimum az alábbi szempontoknak feleljen meg:

  • Beleférjen az UTMB kötelező felszerelése.
  • Ne legyen derékpántja.
  • Nem lötyög rajtam és jól beállítható legyen a girhes hátamon.
Pár hete kaptam kipróbálásra egy UltrAspire Omega zsákot.



Futottam benne már rövidebbet és hosszabbat is.
Mondhatom talán, hogy elég jól kiismertem.
420g.
Az én elég könnyűnek számító Nathan-om 390g és abba egyértelműen nem férnek el az UTMB-s cuccok, szóval az a 3 dkg azt hiszem nem vág földhöz...
Van egy nagyobb és egy kisebb zsebe a háton, illetve egy hálós rátét amiben pl. egy széldzseki simán elfér. A vállpántján van jobb oldalon egy szimpla zseb, a bal oldalon egy cipzáras tartó egy kisebb rekesszel. A vállpántokon, feljebb van még egy-egy kis 'gyógyszeres' tasak. Az egyik egy egyszerű, mély zseb, a másik mágneses füllel záródó kis tároló.

Az első felvételkor nem tetszett, mert feljebb akartam állítani és egyszerűen nem tudtam. Nem értettem, hogy miért nem tudom magasabbra tenni a zsák részt, az miért a hátam közepén fekszik. Minden eddigi tatyóm magasabban, a lapockáim között tanyázott, ez meg egész lent ragadt.
Aztán felhagytam a kisérletezéssel és az első futáskor rájöttem, hogy azért nem megy nekem az állítgatás, mert ezt pont oda tervezték, ahová első felvételkor is beállt.
Tökéletesen.
Egy kicsit talán hosszúkás is a fazonja és ez okozza az elsőre talán furcsa 'lelógó' érzést.
A kötelező felszerelés egyébként lazán eltűnik benne.
Én az ivótartályt rögtön kioperáltam belőle, de ez is tartozéka a zsáknak.

Fontos, hogy elől nem nyomja össze a gyomromat és nincs derékpántja sem. A két mellhevedert kis fém kampókkal lehet oldani-zárni. Ez nem rossz, de sötétben, vagy/és fél kézzel azért bajos a működtetése. Meg lehet oldani, nem gond, de azért szokni kell.
A heveder állítása fél kézzel is egyszerű, ez már rég kitalált szisztéma, nehéz lenne elrontani. Itt sem sikerült.
Oldalt is hasonló az elv.

A Nathan háti tatyóimhoz képest a jobb oldali zsebben egy kólásüveg jól elfér, pláne, hogy a nyakát külön meg lehet kötni, így még véletlen sem borul ki és nem is himbálódzik futás közben. Ezzel az 1l-es korlátot simán teljesítem, mivel a másik fél litert kézikulacs formájában cipelem majd magammal.
Nagyon nüansznyi, de fontos dolog, hogy a húzós fülek végére kis fogantyú, vagy karika került, így a teljesen nyitott állapotú szorítókkal nem kell bajlódni. Ez eddig sokszor bosszúságot okozott más zsákjaimnál.
A cipzárak végére is használható méretű, ergonómikus húzóka került.
A bot szállítása is megoldott és nem valami szükségmegoldással, hanem normális, korrekt módon a zsák két oldalán. A botot tartó alsó, hálós zsebben ráadásul még egy kisebb kulacs, vagy egyéb kis méretű cucc is elfér.
A rögzítés kampós, gumis megoldása egy hosszú fogantyúval ráadásul gyorsan oldható és stabil rögzítést ad. Ez végre nem egy barkácsolt vacak a zsák oldalán.
Ami nem tetszett:
  • Köves, döcögős lejtőn a kis mágneses zseb lifeg. A mágnes meg minden lépésnél visszazárja és ez kopogó hangot ad. Egyrészt túl lehet élni, másrészt meg kellene tanulni lejtőn lefelé futni...
  • A két mellheveder magassága nem állítható. Nekem jó, de nem biztos, hogy mindenkinek. Persze ez a modell is különböző méretben készül, de akkor is.
  • A legfelül lévő kis zseb hálós kivitelű. Talán szerencsésebb lenne a zsák vízhatlan anyagából, mert ide telefon, irat, pénz kerülhet. Persze lehet zacskózni, de itt a dizájn kicsit talán fontosabb volt a praktikumnál?!
  • Nem az enyém.


2013. augusztus 19., hétfő

-2. hét

Ebben a folytonos utazgatásban csak az a rossz, hogy valahogy hosszabb futásokra nincs időm, energiám.
Ez meg baj.
Nagy.
Mert ugye mire is készülök?!
Ennek okán aztán kiszorítottam magamnak egy hétfői bakonyi kirándulást.
Bakonybél közel van, így a már megszokott kék kutas parkoló lett a bázis és a sűrű szintvonalak felé vettem az irányt.
Ismeretlen részek felé.
Kék odu jelzésen Likas-kő - mászás, néha belekocogva
Kék hszög Tönkölös-hegyre - kis jelzéskereséssel tarkított mászás
Kék hszög a Vár-hegyre - lobogás, gyönyörködés. A várban eltévedtem. Komolyan.
Térképezés után a kék romon le a műútig, majd visszamászás és joggolás a Tönkölös-hegyre.
Zöld hszög és zöld+ igénybevételével egész jó kis ereszkedés a Bakonybéli-Szarvad-árokban egész a piros odu jelzésig, ami egy lépcsősor.
Bakker, ez egész jó kis emelkedő!
Benéztem még az Odvaskő-barlangba, majd a már ismert piros sávon felkocorásztam a Kőris-hegyre, ahol felmásztam a katonai radar által meggyalázott kilátóba is - ezt eddig nem tettem meg.
Innen tettem egy bónusz hurkot a kék odu és kék sáv jelzés segítségével.  Ez kicsit csalódás volt, mert a kék sávon jelzett szintvonalmennyiség nem tükrözi azt, hogy ez nem is emelkedik annyira. Vagy én vagyok egyre keményebb ugye.
A második Köris-hegy érintés után a kék sáv másik ágán - immáron ismert útvonalon - próbáltam terhelni a combizmokat.
A végére elcsoffadtam.
Lehet, hogy nyáron kevés 3:22-re fél liter víz?
Igen, lehet...
1300m szint és 24,6 kili lett.
Sokszori térképezéssel, nézelődéssel még elfogadható.
Számomra.
Ez az elszomjazás viszont odavert rendesen. Egész nap csak kóvályogtam.

Másnap kihagytam a Szabadiba való bicajozást.
Szerda reggel tettem egy aszfaltos kört a megérkezett kellemes és egész futóbarát időben, de annyira untatott, hogy ez inkább csak mentális tréningnek volt jó.

Csütörtökön viszont egy Rax-os kiruccanás szerveződött.
Hajnali kelés, gyors ráközelítés, gyors nekiugrás.
Kicsit féltem, hogy mi is lesz ebből, lévén, hogy futópartnerem más súlycsoportban szeli a habokat. Gondoltam, hogy egy kis borulás még belefér, de a nagy zakóhoz nem volt kedvem.
Az első felfelé még egész jó móka volt.
A szintúton szerencsém volt, mert vigyázott a lábaira...
Az első ereszkedés végén pedig a legártatlanabb részen odaverte magát. Nem kicsit.
No, így fél lábbal már kiegyenlítődtek az erőviszonyok.
Kis elsősegély után nekivágtunk egy második buckának, aztán hosszú lejtmenettel értünk vissza az autóhoz.
Lefelé ő fél lábbal haladt úgy, mint én két egésszel. És tolnom kellett...
Szóval vannak még dimenziók.
31 kili,  2160m szint 4:40 alatt.
DE!
Végig ittam és ettem! A magammal vitt kóla nagy királyság, ez UTMB előtt egy nagyon hasznos, majdhogynem sorsdöntő felismerés lett!
Energetikám végig jó volt. Mondhatnám, hogy tökéletes.
Hazafelé, az autóban ülve a fáradtság legkisebb jelét sem éreztem, legszívesebben még egy kört mentem volna. Pedig a freki azért dolgozott rendesen.
160-as max és 144 avg lett! Ez mostanában nagyon magasnak számít.

Másnap a tűző napon azért levezettem egy másfél órás bicajjal.

Szombatra aztán eléggé beálltak a combjaim és kedvem sem volt megint egy aszfaltos körhöz.
Inkább tegnap - vasárnap - este lementem a szokásos köröcskémre. Sajnos annyira rámsötétedett már 20:30 környékén, hogy le kellett vágjam a végét. Így is csak a helyismeret miatt tudtam visszatalálni a kocsihoz. Sajnos már egyre korábban sötétedik, itt a tél lassan...
Viszont olyan pb. szagú volt az egész, hogy alig hiszem.
Kicsit még fura állapotú combokkal indultam neki, de gyorsan elmúlt ez az érzés és nagyon könnyed és élvezetes futás lett belőle.

Ilyen hetek kellenének! Minél több.

Sztem le is csavarom lassan a gázlángot, mert a visszaszámláló 11 napot mutat.

Laza sprintek és átmozgatások következnek.
Mint egész évben :)!

-3. hét

Baromi mozgalmas volt, mint általában a nyár mifelénk...
Hétfőn próbáltam még itthon szintet gyűjteni szokásos nagy recsek-hegyi körömmel, persze úgy, hogy a végén azt a kis emelkedőt ismételgettem párszor.
Kedden már a Nagy-Szénáson túráztattam magam szintén szintgyűjtés végett. A régebben sokat járt piros sávon bóklásztam le-fel.
Szerda már a kölkökkel a Szigetközben ért. Dunaszigetre mentünk evezőstáborba. Tudtam, hogy itt azért a hegymeneteket hanyagolnom kell majd és igazam lett...
Viszont akadt egy futótárs, akinek a lassú kezdés 4 perces kiliket jelentett, majd ezt még fokozta. Mindezt a Duna töltésén adtuk elő. Életemben nem futottam még 1:17 alatt 18 kilit, de most erre is sor került.
Viszont utána a tiszta, és halakkal teli Duna holtágban lehetett fürödni és egyben futóruhát öblíteni.
Aztán evezés, majd másnap megint futás-evezés.

Vasárnap már megint otthoni kör. Mostanában nagyon szeretem ezt a karikát.
A melegen túl viszont látszott, hogy dühöng a balatoni-nyár.
Normálisan még élő emberrel nem találkoztam erre.
Most meg...
Egy paraszt épp a Király-kútban - igen benne, a forrásfoglalásban, nem a patakban - fürdette a kutyáit és röhögött rajtam, hogy nem tudok inni.
Utána a Tódi-rét előtt quad jött szembe...
Paloznakon egy borozó társaságon futottam keresztül, akik jobban meglepődtek rajtam, mintha E.T. suhant volna el mellettük.
Visszaérve a Nosztori-pihenőnél egy kövér-audis-vállalkozó motoroztatta a kölkét a védett gyep közepében, mert az jó.
Na bassz, ittanyár!

Azért a sok utazás ellenére sikerült ötször is felhúzni a futócipőt. Szintet és tempót is gyűjtöttem. Lehetett volna több, de soha rosszabbat.

-4. hét


Volt ez a fájó emlékű TD'H.

Utána július utolsó és augusztus első csonka hetében csak bicaj volt terítéken (-4. hét). Nem mintha bármi bajom lett volna, de azért egy kis félsz volt bennem.
Volt egy Nemesvámos-Kapolcs-Nemesvámos út. Sok aszfalttal és persze tűző napon. Bírtam.
Másnap Nemesvámos-Balatonszabadi. Főleg kerékpárúton és persze nagy melegben.
Egy nap Balatonozás után vissza majdnem uez., de egy kis eltévedéssel, bicajcipeléssel, susnyaharccal megfűszerezve. Étlen-szomjan és persze délben. No, ez kicsit megrogyasztott, de azért megmaradtam.
Levezetésképp meg a már említett családi 70 kilis bakonyi karika, amibe én azért még rátettem egy lapáttal. Persze egy láncszakadásos, váltótöréses bibi miatt aztán toltam az egyik szekeret a végén pár kilin keresztül, de tényleg csak a legvégén.
Ez az 'Ismerjükmegnagyon a Bakonyt' project egész jól halad. Ez a bicajozás is sok újat hozott. Pl. felfedeztük a Pisztrángos-tavat:
Fel kell vegyem a repertoárba, mert nagyon szutyok időben is beiktatható, aszfaltos, dózeres utak közelsége okán.

Tehát ez a hét plusz futó kiliket nem, de a családi nyaralásokkal bűvészkedés és kíméletes edzés terén nagyon gyümölcsöző lett.

2013. augusztus 16., péntek

Felkészülés

Annyira jól halad, hogy írni sincs időm.
Komolyan.
A TD'H-et követő héten csak kerékpároztam.
Az utolsó napon a családdal.

Annyira jó volt, hogy hétvégén megint megyünk.