...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2013. június 23., vasárnap

Hangulatjelentés egy kór-teremből

Tegnap odavettem a gépet az ölembe.
Egyszerre szurkoltam az Alpok és Pireneusok bércein nyomulóknak és közben némi lelkiismeret furdalással filmet is néztem. (Örök klasszikus, gyerekkor kedvence...)
Ők meg csak nyomták.
Kicsit persze sírhatnékom volt, de ez nem igazán újság...
Ez a T100 óta letelt időszak a jövőben elég könnyen űberelhető lesz asszem.
A kékes színek jelzik a futásokat...
Magyarázzam?

Péntek volt az első nap, amikor már javult is az állapotom, addig csak a fülem, arcüregem, torkom környékén keringtek a bajok.
Csütörtökön hagyományos, lájtos gyógyszerezésbe is kezdtem, ami egy fütyiség, de megrettentem a szorító időtől. Pénteken jobban, szombaton meg egész jól éreztem magam. Arra gondoltam, hogy egy vasárnap reggeli tollpihe fajsúlyú futással bepróbálkozom. Kilenc nap kihagyás azért nem ideális 120 kili előtt...
Volt már jobb.
15-20-al magasabb a pulzusom :)!

Én komolyan elhittem, hogy egy laza tél utáni, óvatos tavaszt követően végre vállalható versenyek jönnek.
Badarság.
Megint csak a túlélés marad.
Ha nem lenne befizetve a családi nyaralásként is elsütött szállás, akkor nem mennék ki.

De azért nem veszem ezt olyan vérkomolyan. Áhhh...! Tényleg csak röhögök már rajta.
Ez pont olyan mint itt, Abszurdisztánban élni.
Annyira valószínűtlen, hogy az ember már marad és folyamatosan nemhiszaszemének, nemhiszafülének.
Az bennük a cselendzs, hogy mikor már azt hiszi a polgár, hogy felkészült mindenre, amikor minden emberi eshetőséggel számolt, no, akkor is meglepetések érik.
Folyamatosak a kihívások és a felfedező örömével lehet megélni a mindennapokat.
Csak röhögni kell tudni :))))!!!!

Szóval futásszakmailag egyelőre 1 ó-t tudok kis belesétálással futni, 130-140-es pulzus helyett 150 körül, zihálva.
Végre kihívás!
Meg kell oldani, ez van.
Erre azt szoktam mondani, hogy azért szarul lenni, padlót fogni is mennyivel jobb egy traile-n, mint mondjuk egy szénbánya mélyén.
Nézelődöm és jól fogom érezni magam.
Nem tudom már ki volt az a híres futó aki e tárgyban elmondta azt, amit egyáltalán el lehet mondani: A 'jól van-e?' - kérdésre a szemmel láthatóan haldokló futónak az volt a válasza, hogy 'Jól akarom érezni magam.'
Ez ellen a hozzáállás ellen gyakorlatilag nincs fegyver.
Nincs az a vírus, nincs az a bacilus, ami ezt kikezdheti, nincs az a fájdalom, nincs az a rosszullét, ami ezen kifoghat.
Épp meghalok, épp elájulok, de jól AKAROM  magam érezni.
Ez a fegyverem.
Dac?
Lehet, de azért ez több.
Ez a legyőzhetetlen optimizmus.

Itt tartok.

Kedden kiviharzunk.
A kölkök már túráztatják magukat.
Az összes videjót át kellett nézni Mike Wolf, Mike Foot, Jaz Bragg, Iker Karrera Aranburu viszonylatban. Készítik a pólókat, sapkákat a dedikáláshoz.
Beszarás.
Jobban készülnek mint én.
Az, hogy a tavalyi állapotok helyett most komoly hóval is találkozhatunk külön unikum nekik. Ehhez képest egy tengerparti nyaralás tényleg dög unalomnak tűnik fel előttük.
Monnyuk megértem őket...

Ja! Ez volt a -10. hét!
Itt az ideje... itt az ideje... itt az ideje...
... minekis?

2013. június 20., csütörtök

Napi rutin

Egy tasak tartalma a vízbe - zutty...
Kaja.
Másik tasak tartalma a vízbe - zutty...
Fogmosás.
Orrspray, majd orrfújás.
Gargarizálás.
Derék és farpofa krémezés.
Kézmosás.
Lefekvés.
Infralámpa jobbról - 12 perc.
Infralámpa balró - 12 perc.
Infralámpa szemből - 12 perc.
Pihenés.
Nyögés.
Forgolódás.
Orrfújás.

Ez a feladatsor.
Ezt kell napi háromszor.

Nem, ez nem betegség, ez készülés egy nemzetközi terepfutó versenyre.

Csalóka első látásra, de ez a valóság...

2013. június 17., hétfő

Csepü lapu gongyola

Két döglött patkány máját kell felfőzni békanyálas vízben. Holdtöltekor, éjfélkor vemhes macska bajuszát kell bal kézzel a jobb váll fölött átdobni és közben a sűrű főzettel gargarizálni.
Másnap másik kézzel uez...

Lassan már itt tartunk. Tartok.

A múlt hét csütörtökig faintos volt. Futottam volna többet mint ami le volt írva, de azt hiszem futottam is, mert kicsit elszámítottam a köröket.

A legnagyobb hibát akkor követtem el, amikor futó szerkóba mentem bodzavirágot gyűjteni. 16-17 fokban, erős szélben ez kevésnek bizonyult, fáztam mint a fene. Után a mozgás jó volt, meg a szörp se lett kutya, csak hát később ugye...


...később ugye másnap lett.
Mentem volna egy terheléses mérésre, de már reggel éreztem a fejem-torkom-fülem-mindenem. Ezer fok, légkondi óvatosan, de ment. Kocsiból ki és be vagy ezerszer. Délutánra mosotttakony lettem. Lemondtam a randit.
Este vacsimeghívásos baráti hátbaveregetés, éjjel haza.
Szombatra KO.

Azóta küzdünk.
A nátha meg én.
Egyelőre kicsit vezetek...

Közben persze a derekam is új frontot nyitott. T100 óta próbál basztatni. Több kevesebb sikerrel. A futásban igazán nem zavar, de azért a mindennapi életben néha érzem.
A masszőrnek sem tetszik a helyzetem ezért ma
megköpölyözött.

Mire észbekaptam már így néztem ki:
Ahol sötétebb, ott állítólag gyulladás van.
Khhmm...

Tehát csapataink harcban állnak!
Be vagyok gyulladva, ez tuti.

Lassan már Lavaredo-tól is...

2013. június 12., szerda

Kabát

Megint szisztem...

A kollekciót számos Ronhill termékkel bővítettem.
Ezekről hamarosan írok.
Egy bibi volt csak: a kabát.
Az UTMB-n elfogadott kapucnis, vízhatlan felső 150-200 EUR körül szerezhető be.

Van/volt egy kedvencem amit ráadásul az eBay-n megszerezhettem volna. Tavaly Chamonix-ban egy utolsó darabot már majdnem megvettem, de meggyőztem magam, hogy 170EUR-ért nem kell ez nekem, pedig de.
Most pár órát gondolkodtam a megvételén és persze hoppon maradtam, pedig paramétereit tekintve ez verhetetlen és ennyiért ajándék lett volna.

Spongya rá! - ahogy Virág elvtárs mondaná.

Saját jószántamból és saját szórakoztatásomra csinálgatom ez a futóbeszámolós oldalt. Nem látványos, de nem is haladós a dolog. Eddig 22500 hozzászólást bogarásztam át. Néha egész érdekes dolgokra akadok.
Pl.: erre is.
No, gondoltam megnézem milyen a kínálat.
Aztán azt hittem rosszul látok - egy utolsó darab:
Ezt a kabátot próbáltam a magyar Ronhill forgalmazónál. Pont M-es a méretem, ezt tudtam már, de a 170 EUR-s ár kicsit elgondolkodtatott.
Így viszont szállítással együtt 74 GBP-ért (kb. 87 EUR) az enyém lehet!

Ma jött meg, és tényleg már az enyém!!!
Végre nem kell kölcsön kérnem, bármikor használhatom, nem tör a  frász, hogy elszakítom, elhagyom...

Jöhetne már egy kis rossz idő, hó, vagy valami ilyesmi, hogy kipróbálhassam!

2013. június 10., hétfő

Sűrű napok

Baromira elmaradtam az írással.
Ez persze megint akkor történik meg velem amikor sűrű napok jönnek.
Jöttek.

Rögtön június 1-én az UB.
Fájt, hogy nem mehetek, de gyorsan túl tettem magam a dolgon. Ezekben a lemondásokban már elég profi vagyok...
Aszófőn bakterkodtam a vasúti átjárónál. Pont elég volt.
Kicsit jelzést festettem, javítottam, kicsit pontot állítottam, kicsit álldogáltam, meg-meg áztam, aztán hazafelé még szalagszedéssel koronáztam meg a rövid napot.
Idén sokkal jobb benyomást tett rám ez a verseny mint eddig.
Sokkal több mosolyt, baráti gesztust véltem felfedezni. Kevesebb morcos fogcsikorgatást. Meg is erősítette indulási szándékomat.

Ezen felbuzdulva másnap rögtön bele is csaptam a lecsóba!
Már rég kinéztem magamnak egy közelben lévő rendezvényt, de mivel korábban azt gondoltam, hogy az UB közelsége miatt kihagyom, most megnyílt az alkalom a részvétel felé.
Sajnos a részvételi feltételeket böngészve megint csak a futók lehúzását láttam, így a vele egy időben rendezett TT-n való indulást fontolgattam.
Ha jól megnézi az ember, akkor azon kívül, hogy fél órával előbb indul a futó mezőny, semmi érdemi különbség nincs a két rendezvény között. Hja....  az érem a végén... nekem ennyit nem ér meg a különbség.
Szóval egy kis bejárásra gondoltam és nem is tettem rosszul.
Csak átruccantam Tótvázsonyba és a Hajagos-völgyben tettem le az autót, mert itt a kék sáv keresztezi a műutat. Eddig ismerem a jelzést, de innen nem.
Katasztrófa volt.
Már a Kis-Gellára vezető úton eltévedtem és attól kezdve kb. minden kanyarban.  A Nagy-Gella is horror volt, majd utána a régi térképemnek köszönhetően még egy magán lovardába is befutottam. Dzsungelharc és idétlen jelzések. 1óra alatt 6 kilit tettem meg és vérzett mind a két lábszáram, hemzsegtek rajtam a kullancsok és tökömkivolt.
Nagy-Gellan után a jelenlegi...
...és az általam követett régi jelzés...
Nem keseredtem el, hisz ezt újrakezdő kocogásnak könyveltem el. A nagyobb zuhét is megúsztam, épp hazaértemkor szakadt le az ég.
Délutáni családi szieszta gyanánt pedig visszamentünk és járhatóvá tettük a Nagy-Gella ösvényeit. Bozótvágó, fűrész, metszőolló, meg persze gumicsizma, ezek voltak a barátaink.
Ilyen volt egy 'ösvény'...
Hétfőtől meg elkezdtem szépen kocorászni.
Visszanéztem a futónaplóm és majd lehidaltam.
2 éve, azaz két éve nem volt olyan hetem amikor 6 napot futottam volna!
5 napos futóhét is alig akadt.
Nem hittem volna, de a tények ott figyelnek a gépen, nincs mese.
Ha megkérdeznek, biztos sokkal több alkalomra emlékeztem volna.

Nekiálltam, hogy kiköszörüljem a csorbát.
Kértem edzéstervet is, biztos ami biztos alapon...
Voltam ezen a már említett csoda Ampli-fitnesszen is. Baromira lemerített és olyan fáradt lettem egy-egy alkalom után mintha terhestornáztam volna. Izomlázam talán nem volt, de baromira leszedált. A szép emelkedő napok után aztán pénteken egy teljes KO-ba futottam bele.
Reggel még rázattam magam, aztán nem ettem eleget és volt dolgom nap közben is elég. Délben ettem egy keveset, de ez délutánra már lement és öt perc futás után már a minimum pulzusértékért küzdöttem. A Király-völgyben, a csodálatos patak mentén, a délutáni beszűrődő napsugarak között bénáztam, majd bele kellett sétáljak az 1%-os emelkedőbe. Csak mákos tésztára tudtam gondolni. Olyan éhes voltam, hogy az nem is igaz. Csak a zabálás járt a fejemben, semmi másra nem tudtam koncentrálni. Ilyen még nem történt velem. Nem voltam rosszul, csak nem volt erőm és megvesztem az éhségtől. Haza is telefonáltam, hogy hátha így nem kell majd annyit várnom az életmentő szélesmetéltre...

Persze megmenekültem.

Szombaton aztán hajnalban elmentem, hogy kiköszörüljem a csorbát.
Reggel 5-kor indultam. Csodálatos reggel volt. Friss, tiszta, napsütéses. A Király-kúthoz érve nagyot ittam, mosakodtam, majd még egy hurkot is beletettem, hogy megcsodálhassam a tihanyi-félszigetet kora reggeli fényben. A második Király-kút érintésnél három idősebb sporttárssal is összetalálkoztam. Épp tornáztak és invitáltak, de én inkább hazafelé vettem az irányt. Jó két óra volt, nagyon kellett testnek, léleknek egyaránt.

Délután aztán már a Komjádiban ültem, mint ahogy vasárnap reggel is. A kölköknek volt versenye megint, nem lehetett kihagyni, pazar élmény volt.

Viszont a kemény lelátó nem igazán ízlett a hátsómnak.
A héten a lányokon végigvonuló betegség is bepróbálkozott nálam, ezt is éreztem. Ez így együtt megint helyre tette a derekam. Érzem a bal forgóm, mint a T100-on, csak most nem kellett hozzá 80 kili...

A mai Ampli-fitnessz már szörnyen szenvedős volt. 20 percig tartott, de egy örökkévalóságnak tűnt. Mintha sokkolóval rángatták volna az izmaimat. Szörnyű emlék marad...
Délután a masszőr megkínzott és forró tűkkel böködött...
Mondjam még...
Megint szarul áll a bal felem.

Én ezt leginkább ennek a nyomorult betegségnek tudom be, ami ugyan nem nyitott frontális támadást, de azért bennem bujkál és próbál aknamunkát végezni.

A héten aztán beütött a rég várt - frászt várt - ménkű.
Valami fészbúk oldalra linkelték a blogot.
Majd frászt kaptam, amikor azt láttam, hogy mennyi a látogatottság!
Gyorsan letiltottam a publikus hozzáférést...
... és próbáltam magamnak megfogalmazni, hogy miért is nem akarom, hogy többen olvassák ezt a blogot. Aztán hosszas indokkeresés és sok-sok érv felvonultatása után arra jutottam, hogy CSAK. Nem kell megindokoljam, és nem is tudnám tömören összefoglalni.
Viszont az én kis fészkem, az én kis koszom, az én kis nyűglődésem.
Az enyém.
Az enyimééé!

És azért nem akarom, mert CSAK.

Mert nem akarom, hogy bárkinek is bármivel is tartozzam, hogy bárkik, bármit tőlem elvárjanak, hogy bennem, tőlem reméljenek valamit...

Épp elég, ha saját elvárásaimnak nem tudok megfelelni...