Milyen szerencse, hogy nem tudtam nevezni az isztriai versenyre!
Megint jött a kalapácsos csávó.
Most utólag persze okos az ember - ez benne a szép.
Február 22-én a hosszú futáskor már a Hajagra felfelé nem volt olyan könnyed az a 8 kilis feladat, mint ahogy szerettem volna. Ment, volt erőm, de azért mégis...
Aztán egy hétre rá a Vérkör (félkör) bejárás már olyan sem volt. Kicsit nehézkesre, elfáradósra sikeredett. Nem volt armageddon, de így utólag szépen beleillik a képbe.
Utána meg snitt...
Megint a megszokott koreográfia.
Ágyból nem tudok kikelni, lélegezni is nehéz, nemhogy mozogni. Teljes KO.
Nemrég voltam vérvételen és akkor persze minden teljesen rendben lévőnek látszott. Látszott...
Március 9-én már egy mezei kocorászásba is bele kellett sétálni. Feladat?!? Azmiaz?!
Próbáltam vegetálni és túlélni. Kicsit talán javult pár nap után, de ez csak annyit jelentett, hogy nem lézengtem és feküdtem egész nap.
Pár nappal ezelőtt aztán hajnali fél kettőkor arra ébredtem, hogy begörcsöl a vádlim. Felüvöltöttem fájdalmamban. Az éjszaka közepén...
Ezt biztató jelnek véltem, mert talán vmi ásványi anyag hiányra utal(hat) a dolog.
Nosza, azóta tolom neki ezerrel a bogyókat és határozottan javuló a tendencia. Vagy csak a mentális tréning?
Tegnap aztán egy bazi jót futottam!!! 22 kili és jó volt. Nem volt gyors, meg emelkedőn zombi vagyok, de nem akartam folyamatosan lefeküdni és élvezni is tudtam a mozgást!!!
Ma meg el tudtam fáradni munka közben. ELFÁRADNI! Mintha olyan egyszerű lenne... Ha én el tudnék érni arra a szintre, hogy el tudjak fáradni az már nyert ügy.
Ezek mennek...
Közben Gabitól kaptam a heti edzésadagom - gyógybogyó módban - meg mellé ezt a kitételt:
Küldöm a hetet, toljuk tovább, és egyúttal
rögzítsük, hogy NEM készülünk tavaszi célversenyre, legyen inkább
legközelebb őszi kihívás:-))
Akkor ez nem tűnt fel, de ma egész nap azon járt az eszem, hogy ez nem jó. Így nem jó. Nem kerek. Hol van ebben a pozitív üzenet? Igen, persze halódik a kollega meg minden, és üljön nyugton, morzsolgasson kukoricát, de akkor is.
Én igen is szeretnék, legalább egy késő tavaszi, vagy kora nyári vmi izét futni. Szeretnék egy kis bizalmat, egy kis együttérző, közös bizakodást. Ne adjuk már annyira könnyen magunkat! Vagy engem. Engem pláne :) ! Engemet! :)
Egy edző bízzon bennem (szavazzon bizalmat, reménykedjen bennem, háta...) még akkor is, ha épp bazi reménytelen helyzetben vagyok. Megcsináljuk, megbuheráljuk. Együtt!
Ez pontosan az az attitűd, ami egy ultra túléléséhez kell.
Nem vagyunk jól, sőt, de jól AKARUNK lenni. És van tervünk a jövőre nézve! Lehet, hogy nem fényes, kicsit rövidebb, kicsit rosszabb, de van tervünk.
Tervünk az van.
Azzal tele a szekrény.
Ingyen van, éjünk vele!
