...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2016. április 14., csütörtök

Isztria

Gyönyörű és ilyenkor teljesen üres.
Pont nekem való.
Nyugi van. Nincs tülekedés a parkolóért, nincs sorban állás, nincs kánikula, minden üde zöld.
OK. sok hely zárva. És? Pár hely, ahová amúgy sem mennék, az erdő meg folyamatosan nyitva. Vasárnap is.
Egyelőre tökéletes időnk is van. Kis eső, aztán full napfény, langymeleg...
Jó szállás, csend és madárfütty.
Egyelőre családias versenynek néz ki. Percek alatti nevezés, a kötelező felszerelés, meg elfér a gatyám zsebében. A legnagyobb tétel a telefon, így hoztam egy kicsit a péklapát helyett.

A hét elején még egy kis tüszős mandulagyulladás vagy mi próbálkozott de lepattintottam, pont mint lányom a lázát. Azóta kuss van.
Olyan valószínűtlenül csendes, szép és kerek minden, ebből vagy vmi frenetikus futás, vagy vmi nagy pofára esés lesz.

Holnap ilyenkor már a buszon ülök a rajt felé.
Éjfélkor pezsgőbontás.

2016. április 9., szombat

Sokminden

Ideömlesztem most egyben, mert megint csak fejben jegyzeteltem az eddigieket:

Kellett pár tartalmas futás és persze az aggódás miatti rendszeres ápolás ahhoz, hogy ez a talpnyavalya magához képest gyorsan eltűnjön az életemből. Kicsivel több mint három hét ment rá, de mostanra talán azt mondhatom, hogy elmúlt.

Sajnos persze erre aztán nem foghatom, hogy az idei Bakony50, a sokkal jobb téli felkészülés ellenére nem sikerült jobban, mint az egy évvel korábbi. Szinte valószínűtlen, hogy végig szinte másodpercre azonos időket futottam. A végén a pár másodperces eltérést egy nagyobb rövidtávos csoportnak köszönhetem, akik együtt pecsételtettek az utolsó ponton. Ha hozzá veszem, hogy egy kicsit nyúlt a pálya, akkor vmi kis pluszt ki tudok belőle hozni, de ez akkor is harmat gyenge a két időszak edzésmennyiségét elnézve.
Eddig májusig kellet várnom az első ezresig, most már március végén meglett...
Persze ezt is megmagyaráztam magamnak azzal, hogy most fáradtan is annyit futottam mint tavaly jól kipihenten :))))...

A korai Húsvét miatt aztán nyolc nap múlva már az Odvas-Kőris TT-n szaladgáltam. Kicsit ez is izzadságszagú lett, de legalább az is 6p alatti átlaggal.

Ezt követte egy horror hét, amikor megint fáradt voltam és folyamatosan éhes és nemvoltamjól. Egyszer próbáltam haza futni Hidegkútról az új kerékpárúton, de csak az mentett meg, hogy nem volt nálam mobil, így akaratom ellenére is végig kellett szenvedjem. Csak a hátszél tolt haza.

Ezen előjáték után kicsit féltem is a Vérkör TT-től, de a majd egy hétnyi pihenés megtette hatását. Baromi jól ment. Lazán, végig örömfutva. Szegény Fridi szenvedett eléggé így a páros futásból nem lett sok. A végén többször is be kellett várjam a célban is vártam rá vagy öt percet. Az utolsó kiliken csak attól tartottam, hogy végre utolér és akkor egy Fridis véghajrát leszek kénytelen végigszenvedni. Aztán nem így lett.
Asszem ez nagyon jó emlék marad. Simán ment volna egy 15-20p-el jobb eredmény.
Ez volt az első alkalom, hogy próbára tettem milyen is ha Quamatelt szedek futás alatt. A gyomrom végig jól működött, tudtam enni, inni, szóval ha ez bejön akkor tényleg új távlatok nyílhatnak.

Azóta szolid molyolás és óvatoskodás, hogy a jövő heti istriai derbire már ne csapjam szét magam. Ami tőlem telt azt megtettem, nem lehet panaszom az idei évre.
Azért örülnék neki, ha nem valami hülyeséggel koronáznám az eddigieket.