"...soha nem érdemes holnapig várni, mert a bal- meg jobbsorsunk a saját kezünkben van. Senki nem állít fel a díványról és senki sem álmodik helyettünk. Álmok nélkül pedig csak droidok vagyunk." (K.B.)

2012. november 30., péntek

Nem lett

Fusson akinek x anyja van...
Nem lett 300 kili fölötti a november.
Mer' ma nem esett volna jól.
Egész nap dideregtem. Már fázva keltem, aztán meg nem bírtam átmelegedni. Bejött ez a szeles télelő és brrr volt ma.
Párszor ki kellett mennem a szabadba, de nem kívánta egy porcikám sem. Ha nem, akkor nem. Eccerűen nem akarom erre ellőni az akaromkrediteket. Kellenek azok majd később.

Szóval a november lett:
30:54 ó
11 alkalom
294 kili
6585 m szint
(Persze, tegnap örömködtem, aztán rájöttem később, hogy ebből 89 kili a P85...)

Érzésre finom, kicsit ködös, de nem erőlködős.

Soha rosszabbat.


2012. november 29., csütörtök

Kis nyárutó

Nem hittem a szememnek.
Bakker, átlátok az utca másik oldalára!
Miez, itta nyár?
A hőmérőt is megnéztem, és tényleg.
Kis ajándék, bár ma már azért sikerült kétszer is eláznom egy futás alatt.
Hétfő és kedd kimaradt így kicsit nagyobb körre mentem ma. Valahogy fáradt voltam vagy a fenetudja, tavaszi fáradtság is lehetett ebben a melegben, de olyan darálós lett. Meg kicsit az elején melegem is volt, aztán jött a szél és hidegem is lett, és el is áztam, aztán láttam, hogy több lesz mint két óra és nem ittam, nem ettem...
Végére azért hazaértem, de küzdős lett.
A Bondi B után ha néha felveszem a Mafate-t olyan mintha valami ólomcsizmában járnék.  A Bondi nagyon elkényeztet. Puha és baromi könnyű, nem tudok betelni vele. Csak az a baj, hogy sárban nem nagyon műkszik, így a ramatyabb idő beálltával vissza kell szoknom másra. Vagy a Mafate-t, vagy a Gore-s Wings-et fogom nyűni.
Hét végére meg egy kis bakonyi kirándulást teszek, hogy a hosszú futás is meg legyen. Fridi cimborámat is rég láttam és eljön. 2010-ben futottuk már ezt a TT-t, akkor gyönyörű szűz hóban és napsütésben. Felejthetetlen élmény. Ahogy az előrejelzést elnézem, lehet, hogy most is fehér lesz...
Ahhoz képest, hogy november első hetében egy métert sem futottam a hónap 300 kili fölötti lesz. Ilyen 2010 nyarán történt meg velem, meg 2009-ben augusztusban, de abban a CCC is benne volt.
Így saját időbeosztással talán többet is megyek és kevesebb kényszerrel. Hogy mire is lesz ez elég nem tudom, de élvezem és ez a legfontosabb.
A futás mellett végre olvasásra is marad időm.
Egyszerre két könyvet fejeztem most be. Nem szoktam párhuzamosan több könyvet olvasni, de ez most így jött ki.
Nem igazán illenek össze, de mégis nagyon tetszettek így együtt.
Az egyik Vámos Miklós Félnótája a másik Thornton Wilder A teremtés nyolcadik napja c, könyve. Apáknak kell. Okulásul. Egyszerre mindkettő. Ha belejövök, akkor falom a könyveket. Örömmel látom, hogy a gyerekek is ezt teszik.
Sebit néha akkora könyvvel látom, hogy félek, hogy ha leejti eltöri a lábát. Bodza meg már mindent többszörösen is kiolvasott így holnap könyvesboltba és könyvtárba kell vele menni, mert betűhiánya van. Musi bibliai történetekkel szórakoztatja magát, de ez nem tudom honnan jön neki. Eltántoríthatatlanul nyomul a nagy könyvével. Zsesze szegénykém meg úszik rendületlenül és képes este tízkor még felüléseket csinálni... Fanatikus...
Kitől örökölhette?

2012. november 26., hétfő

-40. hét

Valahogy ez a heti négy futás jön ki. Több nem. Vagyis lehet, hogy kijönne, ha nagyon, nagyon-nagyon, nagyon-nagyon-nagyon akarnám, de ezek szerint ennyire nem...

Így jó.

Szóval maradt erre a hétre megint négy.
Hét végére még egy közeli TT-re is elmentem, mondván, olyan utakra visz, melyeket egyedül nem tennék meg.
Így is lett.
Ide menetem.
Kicsit nehézkes volt a térképezés, meg rengetegszer kellett az útkereséssel bíbelődni, de végül azt mondhatom, hogy megérte. Tényleg szépek a romok és varászlatos a környék. Kicsit szokatlan volt, hogy a nap is kisütött . Nálunk vagy két hete folyamatosan köd van. Permanens tejföl. Ez a Veszprém környéki rész állítólag ilyen. Brrr...
Tehát ha ezt nézzük, akkor sokszorosan megérte.
Még ide is eljutottam.
Nem mintha ez olyan nagy kunszt lenne...

Számokban:
4 nap
8:47 ó
86,5 kili


Erre a hét végére a már egyszer teljesített Bakonyi Mikulást néztem ki. A táv majd eldől. Amelyik épp jólesik.

2012. november 19., hétfő

Csendes november

Semmi különös.
Egyelőre nem dőltem kardomba, bár közel voltam hozzá...

Megpróbálok heti 5-6 alkalommal futni.
Megpróbálok egy héten 9 órát összehozni.
Megpróbálok nagyon lassan, ráérősen menni.
Ennyi.

A múlt héten ebből rögtön csak 4 alkalom lett...
A múlt héten ebből 7:29 lett...
A múlt héten lassan, ráérősen mentem.
77 kili jött össze.
Köd volt, néha szemerkélt, néha szél is fújdogált, de inkább csak szürke volt minden.

Ennek ellenére nagyon élveztem.

A -40. héten vagyok.

Ma voltam egy Vekerdy előadáson.
Azt mondta, hogy már Ámerikában is rájöttek, hogy jobb a slow food a fast food-nál. Kint is a slow life-ot hirdetik.


Akkor én ezzel a slow run-al egész modern vagyok...

2012. november 8., csütörtök

Képek

Persze már csak a színorgia végét tudtam elkapni, de ez már csak az én formám...

Otthoni diófa:


Itt dolgoztam ma. Kilátás Tihany felé.:


Kedvenc futóútvonalam, sajnos már lomb nélküli fákkal:


... néhol még lombosokkal...


2012. november 7., szerda

Hullámok

Két hullámról szeretnék írni.

Az első:
Tegnap voltam szülői esten a hatodik osztályban. A tanító elmondta, hogy harmadik osztály után most, hatodikban tér vissza hangsúlyosan a festés. Öt héten keresztül volt nagyjábó uaz a feladat.
Sárga nap, kék égbolt.
Ez elsőre kicsit unalmasnak tűnik... Waldorféknál általában a festést A3 méretű akvarell papírral és 2-3 színnel követik el. Most sárga és kék volt terítéken, de ez most nem lényeg.

A feladat azonos, de a megközelítés más.

1. hét. Először a napot kell megfesteni. Belülről kifele világosodjon a sárga. Utána az eget kell megfesteni, úgy, hogy kívülről befelé világosodjon a kék. A két szín között nem lehet fehér csík, de nem folyhatnak egymásba sem a színek.

2. hét. Mint az első hét de fordítva. Először az eget, majd a napot kell megfesteni, azonos szabályokkal.

3. hét. Szabadon választható sorrendben kell megfesteni a képet, de ha az egyik színt befejeztük, később már nem lehet visszanyúlni hozzá. Tehát ha sárgával kezdtünk és befejeztük a napot, elkezdtük az eget, akkor már nem lehet visszanyúlni, és belepacsmagolni a sárgába. És fordítva.

4. hét. Megint szabadon választott a sorrend, de bele lehet mászni világos kékkel is a az égbolt szélébe. Plusz egy bármilyen motívumot el lehet helyezni tetszőlegesen a képen. (Zsezse egy felhőt festett.)

5. hét. Uaz, mint a 4. hét de két, szabadon választott és elhelyezett motívummal.

Tapasztalat.

Az első hét még elmegy, bár kicsit dedósnak tűnik a feladat.
A második héten röhögés a feladat ismertetésekor.
A harmadik héten a 'Naneee...'
Negyedik héten 'Naneeeee... nemhiszemel.... nemakraommármegint....'
Ötödik héten pedig felszabadult, örömteli játék. Szabad asszociáció, magabiztos ecsetkezelés és öröm...

Indul a hullám, kicsit emelkedik, aztán a mélybe tart, majd a végén magasan az égbe mutat...

A második:

Ezt lehet, hogy már írtam.
Diplomamunkám.
Azt vizsgáltam ,hogy milyen olyan elemi térhelyzetek adódhatnak, melyek hatásai teljesen egzaktul leírhatók.
Pl.: Képzeljünk el egy nagy, sík gyepes területet. Ha ebbe egy darab fát ültetek, akkor ez egy hangsúlyos, súlyponti elem lesz, mint egy felkiáltójelként, elemi pontként hat az észlelőjére. (Ennél kicsit bonyolultabb, de leegyszerűsítve ilyesmi...).
No.

Képzeljünk el egy sinusgörbét és két golyót (vagy egyet...).
A hullámvölgyben statikus, nyugalmi helyzet adódik. MInden erőfeszítés nélkül megülnek a golyók. Igen, ez jó, de nincs kilátásuk, olyan, mintha egy szűk völgyben lennének. Épp ezért felfelé törekszenek. Az indulás nehéz, aztán az inflexiós pontban cudar nehéz, majd a csúcs felé talán kicsit könnyebb. Elérik a hullámtetőt. Innen nagyon szép a kilátás, pazar a helyzet. Ezen állapot megtartása viszont nagyon munkaigényes. Baromi sok munka kell ahhoz, hogy nehogy az egyik, vagy másik oldalra lecsússzanak a golyók.

Tehát van egy statikus, kényelmes nihil, vagy egy küzdelmes, munkaigényes full extrás állapot.

Kérem, tegyék meg tétjeiket...

Hogy miért írtam ezeket le?

Mert ez jutott eszembe amikor ezt hallottam:
Akkor boldogtalan az ember, ha igényei nagyobbak, mint a lehetőségei. Ellenben akkor lehet boldog, ha igényei lehetőségi alatt maradnak.

2012. november 6., kedd

Zsezse

Zsezse pár nap múlva 12 éves lesz.

Szeptemberben, amikor elkezdődött a suli kerestük milyen lehetőségek akadnak sportolásra. Megtaláltuk a VUK-ot is.
Elmentünk, tetszett a kölköknek. Hárman azt mondták, hogy szeretnének járni.
Járunk.
Zsezse előtte annyit járt víz közelében, hogy tudott úszni.
A bemutatkozó. szintfelmérő úszás után leendő edzője teljesen elájult tőle. Milyen jó az alkata, milyen szépen úszik...  ...de kár, hogy nem előbb kezdi... Egyelőre a versenyzést előkészítő, haladó csoportba tették.

Októberben már versenyre is küldték.
Mondtuk Zsezsének, hogy ne lepődjön meg. Ő két hónapja úszik, heti 5 alkalommal, 1-1 órát. Leendő 'ellenfelei' 3-4 éve úsznak, napi 2-3-4 órát.
Kicsit azért izgultunk, mert más mondani, hallani ezt és más megélni a medencében.
100 gyors.
Zsezse még bukófordulót sem tud...

Az első 25-ön még talán 2. volt, 50-en kb. 4. aztán a végén egy fél medencényivel az utolsó.

Bazira izgultunk, hogy mi lesz.
Egy napig volt egy kis csalódottság, de semmi dráma.

Ezen a héten már a versenyzőkkel edz...


Valahol Pilisszántó után jutott ez eszembe. A Kopárig rohantam tőle és közben nagyon szégyenkeztem a saját kishitűségem miatt.
Nem hiszik el nekem, amikor azt mondom, hogy lealáznak minket a gyerekeink.
Van mit tanulni tőlük sok téren...

2012. november 4., vasárnap

Kell ez...?

Komolyan, kell...?

Eddig egy-egy versenyből, vagy megmérettetésből midig megerősödve, optimistán és bizakodva szálltam ki.
Most elveszett ennek a varázsa.
Ennyire negatív, kedvetlen és fásult nem is tudom mikor voltam utoljára. Ha voltam egyáltalán.

Tegnap beérkeztem a célba. Leroskadtam és olyan erővel szakadt rám ez a világvége hangulat, hogy azóta sem tudok tőle szabadulni.

 2007,  2008,  2009,  2011,  2012
13:48, 10:50, 10:19, 10:12, 10:40

Ilyen Piros eredményeim vannak.
Mi látszik ebből?
Az, hogy most betli lett, az egy dolog. Az viszont már sokkal nagyobb dolog, hogy gyakorlatilag nulla fejlődés. Négy év alatt gyakorlatilag nem értékelhető az az út amit megtettem. Az, hogy e közben a mezőny nagy része órákban, több órában mérhető javulást produkált mondhatnám mellékszál. Talán nem is érdekel (annyira), de adaléknak nem rossz...
Addig, amíg arról van szó, hogy elmegyek futni, csodálom az erdőt, mezőt, hallgatom a madarakat, iszom a forrás vizét, télen fázom, nyáron ázom, addig nincs gond. Ez a dimenziója a futásnak örömet ad, boldogságot okoz.
Miért nem elégít ez ki? Miért nem állok meg ezen a ponton? Mit akarok én ezzel a versenyzéssel?
Kell ez...?

Nem vagyok versenyző alkat, sohasem voltam (...hajtó vagyok, ne lőjetek...). A sportnak (játéknak) egész más aspektusai vonzanak, mintsem az, hogy legyőzzem, leelőzzem a másikat. Tehát ezen a vonalon kár elindulni a megoldás felé.
A saját magammal való versengés persze jó duma, de ehhez meg nem kell verseny. Saját kis köreimen futott pb-im bazi élményt nyújtanak, akkor csinálom őket amikor akarom, szabályukat én alakítom. Nem lenne elég ez?
Az az igazság, hogy ha hátralépek, akkor nem találok védhető szempontot ami miatt nekem versenyekre kéne járnom. Hacsak nem a mazochizmus.
Tegnap jött egy futótárs és gratulált.
Majd elsüllyedtem szégyenemben. Már saját magam előtt is, erre ő gratulál...
De mihez gratulált?
Hú de jót mentél? - Ehhez biztos nem...
Hú, de ügyes vagy, végigmentél és befejezted! - Komolyan ehhez? Komolyan ez a szint(em)?
Dobogókőnél is volt pár ismerős, nagyon tapsoltak és biztattak, hogy nagyon faszán jövök.
Ez egyszerűen nem igaz. Vagy ha igaz, mert nekem már ez az idő is jónak számít, akkor ez egyszerűen drámai.
A Piros, nem az a menet, ahol a puszta teljesítés a szememben bármilyen értékkel is bírna. (Ide még visszatérnék majd, hogy egyáltalán mi az, ami bírna...)
Számomra az sem mérvadó, hogy mennyit mutat a célban a vekker.
Nem.
Bőven lehet, egy számszakilag rosszabb célba érés belső érzésre sokkal értékesebb és jobb.
Ha az eddigi teljesítéseimet nézem, akkor a 2009-es volt olyan, ami nagy örömre és bizakodásra adhatott okot. Lazán, kényelmesen, élvezve mentem. Olyan módon, hogy abból a későbbiekben meríteni tudtam.
Tegnap elpusztultam. Szó szerint és képletesen...
Oké, edzetlen vagyok, mostanában kevesebb, az egész évet tekintve meg jóval kevesebb edzés van mögöttem. Futok 2:00, 2:30 hosszú edzéseket elég gyakran. Élvezem őket. Jól mennek. Olyan jól, hogy örömet okoznak.
Ebből én arra következtetnék, hogy egy 8-10 órás futásnak, LEGALÁBB az első harmadát komfortosan kéne megtenni. Nem azt mondom, hogy fáklyásmenet, de azért mégis ismerős mozgásformát csinál az ember...
De nem. Az elejétől a végéig szenvedés.
Erre nekem nincs szükségem.
Erre nekem nincs felesleges, pazarolható vegyértékem. Ha egy tevékenység nem ad örömet, akkor én nem vagyok hajlandó azt folytatni. Nincs rá időm. Inkább elmegyek itthon egy nagyobb körre és pozitív energiákkal bespájzolva délután otthon eszem a tyúkhúslevest a családdal.

2008,  2009, 2011, 2012
8:06,   7:20   9:11,  8:46

Ezek a Mátrabércek.
Nem, nem, az utolsó kettő nem oda-vissza ...
Oké, rendben, szeretem ha felmosom magammal a parkettát. Van egyfajta sármja, amikor a poklot is megjárva az utolsók között bevonaglik az ember a célba.
De asszem harmadszorra nem osonnék be a szőnyeg alatt Szurdokpüspökibe.
Nem.
Ráadásul úgy, hogy nem kevés munkám fekszik benne. Tehát azért mégsem kéne féktelenül edzenem, hogy ezeket a mélyenszántó eredményeket elkövethessem.

Ezek jönnek fel bennem most.
Van a sohatöbbet érzés. Persze én is ismerem.
Pár óra alatt el szokott múlni.
Ez viszont most nemhogy múlik, inkább erősödik bennem.

Azzal, hogy vidékebbre költöztünk egy nagyon racionális döntés végeredménye. Lemondtunk olyan dolgokról amiket nem tartunk értékesnek, vagy fontosnak az életben és felcseréltük olyanra, ami számunkra értékkel bír.
A mai közgondolkodás és értékítélet szerint sok olyan dologra mondunk nemet, ami ritkaság számba megy. Ez nem érdekel minket, mert van egy keret, egy értékrend, ami szerint szeretnénk élni.
Tehát, amilyen lépéseket megtettünk a családdal, azt a saját dolgaimban nem lépem meg.

Ad nekem pluszt, hogy elmegyek egy versenyre?
Nem, nem ad pluszt.
Akkor?


Nagyon negatívan hat rám az is ahogy Fridman futótársam idei évét végignézem. Láttam, tapasztaltam mennyit és milyen intenzíven edzett. Mennyi energiát, kedvet és elszánást tette bele.
A TDG-je egy katasztrófa lett.
Tegnap 10 perccel ment jobbat mint én.
Tehát az, hogy 'az edzés olyan mint a szar - előbb, vagy utóbb kijön' tézis sem olyan biztos.
Erre szoktam mondani, hogy 'kockás papír'.
Összead, kivon és rögtön látja mi a végeredmény.
Érdemes-e ennyit beletenni?
Mi jön ki?
Az arányok, csak azokon van a hangsúly.
2007-ben még nem futottam, aztán 2008-ban már elég rendszeresen. Ebből kijött 3ó Piros javítás. Itt megérte. Sokkal szerethetőbb módon javítottam. Erősebb, magabiztosabb voltam. Mostanra ez elveszett.
A Kevélyre már alig tudok értékelhetően felkúszni. Nemhogy a János-hegy megfutása lenne a gond...

Persze tegnap is voltak szerethető pillanatok, de ezek elvesztek a szenvedés tengerében. Nem azzal van bajom, hogy egy-egy alkalommal nem sikerül, hanem azzal, hogy a tendenciát nem látom biztatónak. Számomra fontos, hogy minden tevékenységemnek lássam a miértjét, lássam az értelmét, hasznát.
Ennek most nem látom.

Igen, és lehet azzal is jönni, hogy 'de hát nem sokan lennének képesek 40 fölött akár a sarokig is elfutni, nemhogy 90 kilit'.
Sajnos, ez nem hat meg. Ettől nekem nem lesz jobb. Az, hogy a zöm tunya, tespedt, és röfög, mint a disznók, engem nem elégít ki.

Én én vagyok.
Edzek.
Edzek, amennyit jó szívvel tudok.
Az edzést élvezem.
A versenyek meg stresszt, sajgó ízületeket, zombijárást, ropogo achilleszt, családtól elvett időt, magaláztatást és tehetetlenséget hagynak maguk mögött.

Kell ez...?

2012. november 1., csütörtök

Futóbeszámolók

Elkezdtem egy ilyet, olyan nehézkes keresgélni a neten...