...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2013. december 31., kedd

Idei utolsó

bejegyzés és karika.

Tegnapra még terveztem egy kört, de elkövettem azt a hibát, hogy délutánra hagytam. Délben az új masszőr viszont annyira kikészített, hogy ülni is alig bírtam.
Amikor azt mondta, hogy fájni fog, 10-es lesz a 10-es skálán, akkor már gyanakodtam, hogy ebből nem lesz nagy nyargalászás.
Farizmok környékén rakott rendet. Banyek, nem hittem volna, hogy ennyire fájni tud. Pedig de. Van vmi körteizom vagy mi. Na, abból sztem pépet csinált, de az igazat megvallva tényleg sokkal jobb lett utána. A térdemelés most olyan mintha, mintha, mintha... szóval olyan mint amilyennek normálisan érzi az emberek többsége. Meg most már én is!
Mutatott pár nyújtógyakorlatot is, meg bemegyek hozzá az egyetemre és ott frankó trx-es erősítéseket is tanít. Nagy szerencsém van, hogy rátaláltam. 3 hétre kellett vele időpontot egyeztetni... Ha a veszprémi kézilabdásoknak is jó, akkor asszem nekem sem fog ártani. Ja, és nő!

Szóval ez volt tegnap.

Szombaton Farkasgyepűről csináltam egy húszas karikát, részben dózer és aszfaltos erdészeti utak feltárása céljából. Próbálok a genyább időjárásra gondolva is bespájzolni pár futható útvonallal. Megint sikerült olyan helyekre elvetődnöm, ahol tényleg alig jár ember. Nyom és jelzés alig, viszont baromi szép.

Vasárnap meg Veszprémből mentem, az szintén egy húszas lett. Pár hét és bizony át kell telepíteni a megszokott útvonalaimat. Ennek jegyében indultam az állatkerttől egy felderítő útra. A Tekeres-völgyet már megjártam párszor. Az ősszel kicsit rendbe tették. Bár ne tették volna... Nem értem minek kell pár száz méterenként ormótlan esőbeállókat telepíteni. Teljesen aránytévesztett, esztelen pénzpocsékolás. Gyönyörű sziklafalak elé épített emberi butaság. Ezek helyett egy kicsit az aljnövényzetet kellett volna rendbe tenni... Van olyan rész, ahol konkrétan nem lehet elmenni a kökények, vadrózsák és egyéb szúrós susnyák között. Áhhh... kár érte...
Az amúgy a város magjától alig 5 km-re lévő völgy sokkal több figyelmet érdemelne, de hát ugye Abszurdisztánban vagyunk vagy mi. Asszem ide is ki kell majd jönnünk kicsit ösvényt takarítani.

Ma meg egy évzáró kilátólátogatást tettem. Szép napos időben indultam, de a végére vmi ködös szörny szállt a tájra és olyan hideg lett, hogy nagyon.

Holnaptól tiszta lap.

Új év, új ösvények, régi tervek, új kalandok...


2013. december 28., szombat

2013-nak

még nincs ugyan vége, de filmszakmailag én már befejeztem:

Köreim 2013-ban from PALL Attila on Vimeo.

2013. december 23., hétfő

Majnemvége

No, egyelőre nem nekem.
Csak az évnek.

A keddi előzúzmarázás után szerda, csütörtök sajnos kimaradt, bármennyire is csábító volt a télies környezet.
Pénteken még épp sikerült elcsípni a legfehérebb pompát.
Nem terveztem előre, csak úgy vitt a lábam. Minden kanyarnál rábíztam magam. Lefutottam Füredre, majd az összes bucka érintésével haza.
Szombaton aztán addig addig szerveztük a családi kirándulást, míg az utolsó pillanatban indultam Bakonybélbe.
Egyedül...
A fehérségnek lőttek, de szerencsém is volt, mert a Hárskút utáni lezárt út így gépjárművel is járhatónak bizonyult.
Du. egykor indultam. Napsütésben és nagy-nagy jókedvvel.
Az volt a terv, hogy kipróbálom milyen az aszfalton felfutni a Kőris-hegy tetejéig. Részleteiben ismerem ezt az utat, de egyben még nem tettem meg. Persze lent még száraz volt, aztán Kisszépalmapuszta után kezdett 'havasodni'. Ez nem volt igazi hó, csak a mérhetetlen mennyiségű zúzmara hullott le a fákról. Mivel a Bondi-m volt rajtam, igyekeztem kevésbé csúszós részekre navigálni magam.
Hja, míg el nem felejtem!
Pár eléhezős próbálkozás után most tudományosfantasztikusan frissítést terveztem.
Kis szójatejbe raktam tápióka- és datolyaszirupot. Összesen majdnem 1dl lett az ellátmány. Ehhez fél liter vizet is vittem, hogy legyen mivel leöblíteni. Kb. 40-50 percenként megálltam és kortyolgattam a mannát. Nem is volt gondom, legalábbis energetikailag nem.
Szóval a fehér foltokat kerülgetve felértem a Kőris-hegyre. Innen a már ismert P- jelzésen, majd az eddig nem járt boroszlán tanösvényen ereszkedtem le. Huhhh, ez nemvolt semmi. Az eleje egy baromi meredek, köves és full saras ereszkedés volt. Bondi-ban... Ezt a szakaszt jól megjegyeztem, mert itt jó kis mászási lehetőség adódik felfelé. A Bakonyban nincs túl sok ilyen sztem. Az Öreg-Szarvad-árokban battyogtam lefelé és próbáltam jól megjegyezni az utat, mert jelzés szinte egyáltalán nem volt. Mire elértem a Z+ -et már elég hűvös lett az árnyékos, szűk völgyben, pedig csak három óra volt... Itt kicsit elbizonytalanodtam, hogy megszívassam-e magam egy Odvaskő-barlang mászással, de végül is ezért jöttem, vagy mi. A lépcsőkön még magamba töltöttem a táp utolsó kortyát, majd nézelődés nélkül balos vettem a P- -on. Itt némi fakitermelésbe botlottam, de a fagyott talaj miatt megmenekültem a komolyabb dagonyázástól. A műútra kiérve rögtön fordultam is vissza, hogy a Bakonybéli-Szarvad-árokban már egyszer megfutott Z+ segítségével térjek vissza az autóhoz. Ez pont a legjobb fajta emelkedő. Óvatosan, szinte észrevehetetlenül kezdődik, majd szépen fokozatosan lesz egyre meredekebb. A végébe majdnem belegyalogoltam, de végül kifutottam becsülettel. Kellett is, mert lent baromira fáztam, de ezzel a nyeregben már nem volt gond. A lejövettel annál inkább, mert a sűrű, fagyott avar nem volt épp futóbarát. A dózerra kiérve aztán kaptam megint egy adag fakitermelői ajándékot.
Az egyik kanyarban van egy gyönyörű, majdnem szoliter gyertyán, amit ősszel kétszer is lefotóztam. No, most 3m magas fahegy állt az út mellet, így télies képet nem tudtam készíteni... Egyébként is elég szürkeség volt már és a GoPro-val ilyenkor nem a legszerencsésebb a fotózás.


Összességében jó volt és későbbi referenciakörnek el is tettem. Még 800m szintet is sikerült összeszedni vele.
2:48 lett 135AVG-vel.

Tegnap aztán már csak egy levezető egyórás mocorgásra mentem, sajnos megint szürke, barátságtalan ködmasszában.

Megint jó kis hetet zártam, bár két nap kimaradt, de ezen kár idegeskedni, mert nem rajtam múlt. A feladatul kitűzött 9-10 órás hetek egyre gyakrabban sikerülnek, ezt végre sikerként könyvelhetem el. Ráadásul igazán nagy kedvvel megyek, még a kevésbé barátságos napokon is.

Szegény Bondi-mat a bakonyi szeánsz után teljesen renoválnom kell. A talpa úgy néz ki, mintha egy pitbull szájából szabadítottam volna meg, némi ragasztással azért még megpróbálom rendbe szedni.

A Montrail-es cipőbetörés eredményeként a vádlimban és az alsó lábszáraimban olyan izomláz lett, mintha most kezdtem volna a futást. Járni is nehezemre esik. Tegnap még a puha Stinson-ban is csak inkább tipegtem.
Azt megfigyeltem, hogy szinte csak az első talppárnáimat terhelem, tényleg olyan mintha lábujjhegyen futnék.

Ezt az ünnepi hetet nem szeretném kihagyni, de azért a sok csúszkálásban megkínzott derekamnak és a sajgó alsó lábszáramnak megszavazok 1-2 nap pihit.

2013. december 17., kedd

Végre tél

Nem mondanám, hogy minden változatát szeretem, de alapjába véve a szélcsendes fajtából szinte bármelyik jöhet.
Most épp a ködös, alig hideg van terítéken.

Egyébként a múlt hét elég lájtosra sikeredett.
Hétfő és kedd a Bakonyi Miki kipihenésére ment el, majd szerdán és csütörtökön volt ugyan két jó kis futásom, de aztán a hét végi úszóverseny elvitte a szép futóreményeket.

A csütörtöki futás amúgy nagyon szép kör lett.
Van Almádiban egy kert, amit fenntartok. Emővel ketten lementünk, majd egy kis kurflival én hazafutottam. Bár fáradt voltam és sokat nézelődtem is, épp csak egy picit lett hosszabb mint két óra.

A hétvégi úszóverseny meg zseniális volt. Mint mindig. Mondjuk napi 8-10 órát egy lelátón ülni nem egyszerű, de amit produkálnak a kölkök az nem semmi. A végén szoktak lenni a csapatváltók, amin aztán mindenki kiordíthatja magát. Volt izgalom is, meg hepiend is...

Tegnap aztán már annyira ki voltam éhezve a futásra, hogy egy nagyon szép kis karikát sikerült abszolválni. Köd volt ugyan, de szélcsend. Olyan harapni valóan tiszta volt a levegő. Huhhh, ezt nagyon szeretem.

Ma a sok fehér fa láttán aztán felkaptam a gépemet is és fotóztam, filmeztem út közben. Bár nem szokásom, de most vittem MP3-at és sikerült olyan hangerővel hallgatni, hogy a lépteimet és a zenét is hallottam. Ilyenkor általában nagyon szeretem a csendes, szinte néma erdőt, de valahogy a hétvégi zsivajnak kellett egy kis levezetés.

Nagyon pöpec volt.


A fotózást úgy látszik, hogy megérezte a Bondi-m, mert azóta roham léptekben hullik szét. A talpán akkora lyukat vágott egy kő, hogy egy 10-es érme lazán eltűnik benne...
Egy kicsit készülve a havasabb napokra ma felvettem az évek óta nem használt Montrail Masochist-om, hátha össze tudunk végre szokni. Pár éve nagyon nem sikerült, pár hetes kihagyás lett a móka vége, remélem most, egy óvatosabb hozzászoktatással talán nem lesz ilyen drámai az eredmény.

Nem kéne, de megint, vagy századszor leírom:

...csendes hétköznapok...

2013. december 10., kedd

A puding, mega próbája...

Kicsit izgatott, hogy mennyi ideig megyek frissítés nélkül ilyen ideális futóidőben. Mivel a Bakonyi Mikin már jártam kétszer, ezért teljesen ideális terepnek ígérkezett egy kis önszívatásra.

A tájékozódással nem kell időt töltsek, a pontok helyét és kínálatát ismerem. Mivel TT, így ha elhullanék legalább lesz aki eltemet, tehát nincs mitől félni, menni kell.
Ez volt az elgondolás.

A szép tervet tett követte.
Most vasárnap.
Az eddigiekhez képest elég kevesen voltak, talán a vasárnap kavarhatott be sokaknak.

Szóval fogtam egy kulacs házi meggyszörpöt, egy zacsi gumicukrot és nekivágtam.

Sajnos a hét eleji fagynak már nyoma sem volt, így cuppogós, vendégmarasztaló sár volt végig. Néhol több, néhol mégtöbb...

Az elején, Csesznekről kifelé a Kő-árokban már belekóstoltam a terepviszonyokba. Nagyon jó kedvvel és egyenletes kocorászással kezdtem. Gézaházánál nem hagytam magam elcsábítani és nem ettem, sem csokimikulást, sem szaloncukrot.
Merén keményvagyok!
Innen már helyenként furfangos gyalogoskerülgetésekre kényszerültem, de alapjába véve nem mondhatnám, hogy feltartottak volna. No, az Ördög-árok viszont horror volt. Totyogtak alul, fölül, csúsztak seggen és hason... Sebaj, jól kipihentem magam.
Az egyik kerülésnél aztán majdnem térdig merültem a jeges vízbe.
Mértem, pont négy percig éreztem a hideget, onnantól teljesen komfortosra melegítettem a Stinsonban még bennmaradt kevéske kis vizet.
A második Gézaháza érintésnél aztán teljesen elfelejtkeztem magamról és bekaptam egy szem szaloncukrot.
Bakker, mi lesz a kísérlettel?!
Innen a Cuha-völgyéig tartó szakaszt még soha nem élveztem. Most sem. Sőt!
A Harmadik-árokban olyan kellemes avar alatti sár fogadott, hogy öröm volt nézni. 45 fokban oldalra fordultam és úgy 'futottam' lefelé. Tehát srégen mozogtam, de lefelé haladtam. Hogy én ezt mennyire úúútálom!
A Cuha mentén Zircig csak egyszerűen nem volt jó. A folyamatos csúszkálás, csavarás és forgolódás baromira fárasztott már ekkorra. Próbáltam még a tízes átlagot tartani, de az Ördög-árok béli ácsorgás és szüttyögés miatt láttam, hogy ez nem fog menni. Meg különben is, nem a gyorsaság, csak egy sima meghalás miatt jöttem, vagy mi.
Zircen aztán jól nem ettem meg a frissítésként kapott negyed pizzát.
Nekiindultam a kéken Borzavárnak. A Bakonyi barangoláson még megcsodált őszi bükkösnek már csak a nyomai voltak. Korrekt tarvágás és frissen dózerolt, sima földút fogadott.
Mondom sima.
Mondom főd.
Oldalra lejtő, részben még fagyott, de kellemesen lágy, krémes tetejű, humuszos erdei főd...
No, itt 2:50-nél kezdtem érezni, hogy lassan bajok lesznek.
Bekaptam pár gumicukrot és ittam rá egy keveset.
A kisebb emelkedőket már gyalogolnom kellett és a derekamon már kezdtem érezni, hogy nem tetszik neki ez a csavarmenet.
Lehuppantam a borzavári pontra, majd az elviekben lejtő Csárdás-völgyben próbáltam haladni ismét a Cuha irányába. Becsülettel végigfutottam, de azért nem adnék a koordinációra ötöst...
A völgyben aztán már nagyon vártam a Porva-Csesznek feliratú vasútállomást, de nagyon nem akart közeledni. Kicsit kótyagos volt a fejem és a lábaim kezdtek beállni. Gondolom muníció nélkül nem volt sok kedvük dolgozni... Nagyon jól jött, hogy a patakátkelésekkor nem kellett futnom, ezt töredelmesen be kell vallanom.
A ponton két pohár meleg teát löttyintettem magamba és próbáltam még emberi módom tartani a futórenomém.
A S- elágazását felfelé sétáltam de a Shszögön becsületesen, bár már kissé hörögve futottam, ez talán tényleg a KO határát súrolta. A Zörög-tetőre a Varga-úton sétáltam, mert ugye ki az az őrült aki itt fut, és éreztem, hogy kb. ennyi volt nekem mára az ATP teszt...
De mire szép csendben elszenderedhettem volna a puha levélszőnyegen, elkezdett lejteni...
Brutál volt.
Annyira rossz volt lefelé, hogy azt elmondani nem tudom. Nulla energiával a combjaim semmit nem tartottak, fájt nagyon, pedig azért nem olyan vészes az a kis lejtő.
A faluban már alig hajlott a lábam, szerencse, hogy nem kellett még 1-2 kilit menjek, mert nem tudom mi lett volna velem.

42 kili/950m - 4:38ó
1db szaloncukor,
8 szem gumicukor,
4dl folyadék

2:50-ig bírtam. Addig 152 AVG-vel és 165max pulzussal, tehát nem hajtósan, de azért nem átlagos edzés tempóban. A bakonyi félmarcsi, és a Pilistrél még pont belefért, ezt jól éreztem akkor is, de most már látom, hogy kb. egy harmincas a vége, HA!!! nem gáz a terep, nincs meleg, vagy valamilyen nehezítő tényező.
Viszont teljes lemerülés után olyan 20 perccel már kezdtem érezni, hogy jön vissza valami erő. A baj csak az volt, hogy nem pótoltam folyamatosan utána. Ezt mondjuk már párszor megtapasztaltam. Ha ilyenkor jön egy kis kenyér-kóla, vagy parmezán-kóla mix, akkor ki lehet ebből az energetikai szakadékból jönni, de ahhoz kell a folyamatos visszapótlás. Ez az, ami a Trans D'Havet-en még sikerült, az UTMB-n viszont nem. Ha azt nézem, hogy ott az uccsó 6-6,5 órában nem ettem/ittam szinte semmit, akkor egy szavam sem lehet...
Utána viszont...
Volt már pár eléhezős edzésem is, így tapasztalatból mondhatom, hogy olyan izomláz jön az ilyen alkalmak után, amihez kevés fogható akad. Ilyenkor annyira kizsigerelem magam, hogy az izmaim 1-2 napig használhatatlanok.

1-2 nap?

Hú bakker, akkor holnap futás...

2013. december 6., péntek

2000

Kéterez kili.
És szemrebbenés nélkül teszi a dolgát.

Ő pedig az én Bondi-m/om.

Kicsit persze már legyalultam a sarkának és az elejének a külső részét, merthogy ott gördül végig víziló termetem.

A sötét színű ütéscsillapító rész is roggyant, de ebből én egyelőre nem sokat érzek. Esetleg ha valami csoda folytán lenne egy hasonló, új topánom, biztos nagy lenne a kontraszt de ez a veszély sajnos nem fenyeget.

Lehet, hogy ladik méretével is összefügg, de a cipő első része úgy égbe mered mint egy bohóctopán.

A bal egy kicsit jobban talán mint a jobb, de szerencsére ebből a szögből nem szoktam nézegetni.

A talprész egyetlen nagyobb hibája a jobb első kopórészen van. egy kicsit kezd leválni, de ezt pikk-pakk megragasztom, ezzel nem lesz gond. A minap egy kisujj körömnyi kavicsot operáltam ki a talp puhábbik részéből, de szinte meg sem látszik. Talán beforrt...


A belsején meg igazán azt lehet észlelni, hogy nagyon egybecsiszolódott már minden alkatrésze. Még az általam utólag beragasztott ducktape is belekopott a környezetébe. Nem tudom, hogy ez számított-e, és ha igen mennyit, de egyelőre a külső cipőanyagon a legkisebb szakadás, vagy amortizáció sem látszik, pedig kapja az ívet rendesen. A sarokerősítés meg amúgy nálam kötelező minden új cipőnél, mert a sarkantyúim megennék az anyagot 3-400 kili alatt.


Ebből kéne megállapítani, hogy mennyire vagyok csámpás, de én biztos részrehajló vagyok, így azt mondom, hogy nem is annyira nagyon.


Kb. ezt látom én, ha az orrom elé nézek. Nem egy mai gyerek, de azért még van benne erő. Talán hasonlítunk egymásra? Én bízom benne(m).

Egy Salomont 2000 kili után már fotózni sem lehetne, nemhogy még hordani. Sajnos a méret miatt nehéz lesz újat találni, de valahogy szerválni kellene egyet, mert a magyar bótos ismerős csak tavaszra ígérte az új szállítmányt, ami valószínűleg nyár eleje...
Télen ugyan nem a legszerencsésebb ez a fajta talpmintázat, de én már csak igazán nagy dagonya esetén válok meg ettől a cipőtől. Meg hóban. Abból meg ki tudja mennyi jut az idei télre.

Sajnos a Stinson-ról már nem tudok ilyen jókat írni, de azt majd máskor, mert nem rontanám el ezt a jubileumi, pezsgőbontogatós hangulatot :) ...

2013. december 4., szerda

Fenyő a fő

Hétfői levezető kocogás után kedden szokásosnak mondható körömet róttam.
Visszafelé.
Mármint előre futottam, csak most a kilátóval kezdtem.
Még épp befértem sötétedés elé, de olyan hideg volt a végére, hogy nagyon.

Ma Pannonhalmán volt dolgom, így visszafelé jövet kínálkozott egy észak-bakonyi kör.
Fenyőfőn még nem jártam, viszont a fenyveseket imádom.
Ez lett:
Totál felújított, agyonjelzett Z- -on indítottam el magam.
Csak párszor kavartam el, khm, khm, mert Szentkereszt után amolyan tökön-babon át vezet az út. Vagyis nincs sem út, sem ösvény, mert mindent avarszőnyeg fed. Viszont nagyon kedvesen hullámzik, zegzugos, kedves bakonyi a táj. Néha fenyő, néha tölgyes, sőt még nyírek is vannak.
Háromnegyed óra után fordultam rá a Bécsi-árokra, ahol a Z+-en vezet az út.
Ez is korrekten felújított jelzés. Nyugis hely, mert egy völgy mélyén vezet, így eltévedni nem nagyon lehet.
Épp fakitermelés van majd az egész völgyben, Még szerencse, hogy fagyott, így az agyonszántott úton legalább nem ért tökig a sár. Ha valakit meg akarok majd szívatni, ide hozom, mert ez még békeidőben is nagyon gáz. Maga a völgy szép, csak ugye ide folyik a fél hegység vize... És amikor nagyon gáz és azt hisszük, hogy rosszabb nem lehet, akkor még fokozódik egy kicsit. Mind a dágvány, mind a meredekség. A végén pedig egyáltalán nincs ösvény, csak tökig avar és a távolban fel-fel tűnő jelzések. Szóval jó hely, de azért nem árt tájékozódni a terepviszonyokat illetően... Ami pozitív, az az, hogy nem tarra vágják az erdőt, csak szálalnak. Így legalább nem marad holdbéli a táj utánuk évekig.
A gerincen a P- már ismerős. Szépen hullámosan ereszkedik. Néhol dózer, néhol ösvény. Jól jelzett és helyenként frenetikusan szép. Pl. a Zabola-erdő egy elegyes vörös fenyves. Nyam, nyam... A Kék-hegy egész északi oldala gyönyörű bükkös. A Hálóvető-árok szelíden lankásodik és az egyre homokosabb talajon fokozatosan jelennek meg az erdei fenyők. Fenyőfő határában aztán persze már elegyetlenül a tűlevelűeké a pálya...

Sokszor megálltam, térképeztem, nézelődtem, kihasználtam a gyönyörű napsütést és a fagypont körüli hőmérsékletet. Igazi élményfutás volt.
20 kilis karika lett belőle. Jó, hogy tudom mi van erre, mert a Köris-hegy-et érintő köreimet majd jól ki tudom egészíteni ezekkel a részekkel is. Ha meg nagyon suicid gondolataim támadnak, egyszerűen lemegyek a Bécsi-árokba. Ha azt túlélem, akkor rögtön megjön majd az életkedvem.
A Z+ egyébként a Levél-kúti-árokban folytatódik, amihez volt szerencsém ősszel. Na az is gigaszívás. Pláne rövid gatyóban, mert a 70%-ban hónaljig ér a csalán, plusz meredek és köves és genya...

Kezdem megismerni a Bakonyt, amit azért annyira nem sokan.

No, jöjjön csak valaki erre, majd testhezálló futást szervezek neki...

2013. december 2., hétfő

2013. december 1., vasárnap

Budai tré

Próbálom nagyon erősen mondogatni magamnak, hogy tulajdonképen meglett az, amiért mentem.
2:1x
Ez volt a cél.
Lásd, alább.
2:18:19 lett.
De ennek ellenére és magamhoz hűen mégsem felhőtlen a dolog :)...

Jajjjj nehogymá jólegyennekem...

Egy hete lazán, szellősen bejárósan alig lett rosszabb. Most meg kínlódva, nyomósan és nyomulósan lett ennyi. Nem volt jó. Eccerűen nem esett jól.
Persze azzal nem volt gond, hogy noszogassam magam, hisz a dopping hatott. Az utolsó harmadában csak a kölkök hajtottak tovább, csak az, hogy legyen erőm normálisan belenézni az arcukba. Nem állok meg elöttük, ha legalább nem halasztom meg magam.
Sikerült.
A 0:30, 1:00, 1:30, 2:00 részidőkre emlékeztem. Tudtam, hogy bejáráskor hol is jártam ezekben a kerek időpontokban.
0:30 - Nagykovácsiban épp a S- ráfordulásásnál.
Ma 0:33 volt asszem. És nem volt libegés...
Innen viszont végre teljesen egyedül mentem ami bazira meglátszik a pulzusomon. Rögtön visszaugrott a helyére és innen már nem volt gondom ezzel. Innen is látszik, hogy a versenyhelyzet nem nekem való...
1:00 - Nagy-Szénás kopasz púpja alatt
Ma olyan 1:03-04 könyékén voltam ott. A felfelé ment, de nem voltam friss és féltem, hogy mi lesz a folytatásban. Nem voltam jól, na! (Erre nem lefotóztak...)
1:30 - Phszög
Épp Nagykovitól befogtam egy sporit és pár másodperccel előbb értem a kereszteződéshez, tehát itt már némi előny volt, de csak pár másodperc.
Innen végig futottam fel és nem értettem, hogy majd megszakadok és senki nem kerül közelebb, senki nem tűnik fel. Pedig én nagggyonbírom. Ezek szerint mindenki más is?!
2:00 - Erzsébet erdészlaktól visszafelé jövet
No, itt csalás volt kérem, mert én bejáráskor kifutottam a sorompóig most meg a rét szélén állt a pont. Így a 2:00 a S- elágazásnál ért, ahol Pepe bekiabálta, hogy még 5 kili.
Bakker, hogy lesz ebből 2:1x???
Innen tényleg a lelkem vitt. Volt erőm, főleg lelki, hogy toljam, de nem volt koordinált a mozgásom. Nem tudtam már normális hosszúakat lépni. Ez az a tipikus szétesett nagyonakarom futás(féle).
Innen is még sorra fogtam meg az embereket, bár sok rövid távos is volt köztük. Haladni ezek szerint haladtam, de érzésre nem volt meggyőző.

Lehet, hogy én egy olyan érzést keresek, ami nincs is egy verseny végén?
Fene tudja.

Pulzusgörbeileg asszem szép.
Az erőmet jól beosztottam, nem fogytam el, végig úgy és azt futottam amit elterveztem.
Frissítés nélkül mentem, ez is terv volt és teljesen bejött, ennyi, ilyen intenzitáson megy, bár közben néha kétségeim voltak egy célvonal előtti nagyhalállal kapcsolatban...
A terep most egy kicsit tekknikásabb volt, mert a nap néhol megolvasztotta a sarat. De ez nem igazán volt zavaró.

Szóval leltározhatok én itt asszem és nyugtathatom magam, ettől nem változik meg a véleményem.
Rövid, gyors pálya nem vén potrohos lajhároknak való.
Pont.