...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2018. április 1., vasárnap

Mijezamárcijus

Gyakorlatilag minden évek óta járt és bejárt tt elmaradt idén, kora tavasszal :(((
Reguly - Odvas-Kőris - Bakony50
Nehéz volt megállni?
Asszem nem.
Egyelőre 20, vagy 20éspici táv elég. Persze a szintugráshoz pont jó alkalom egy-egy ilyen rendezvény, de valahogy most az időzítés sem volt jó. (Az Odvas-Kőris és a Bakony50 most péntek-szombaton lett volna, egymást követő napokon...). Na neeem...
Ha a januári hullaházi állapot felől nézem, akkor egész jó a helyzet. (Akkor onnan nézem, mert onnan szép :) ). Mostanra sikerült 80 körüli kilikre tornászni az adagot amire tavaly augusztus!!!! óta nem volt példa.
Sajnos 21-én sikerült majdnem KO-ra tenni a derekam, de hála a sok jógának, csak egy kisebb, pár napos kiesés lett belőle. Régebben ilyenkor min. két hét mozdulatlanság és ágyhoz kötöttség volt a jutalom, most egész jól megúsztam (bár 2-3 év alatt még ennyi sem volt...).
22ó jóga. Még soha nem jött össze ennyi egy hónapban és nem mondom, hogy ez a csúcsok csúcsa, de néha tényleg ez tart össze.
Mostanában ráadásul min. napi 8 óra talpon-létrán-fán töltött idő. Gyakorlatilag csak sötétedés után tudok végre leülni, szóval aktív a regeneráció...
A három hónap alatt megtett 665 kili még soha nem volt ennyire kevés, de nagyon remélem, hogy fokozatosan és lassan tudom növelni. És ez lenne a lényeg. A mumus tavaszi időszakot nagyobb kilengés és meghalás nélkül túlélni. Ez persze főleg a munkaszervezésen múlik majd és, hogy mennyit sikerül pihenni. Sajnos mostanában estére annyira fáradt vagyok, hogy aztán már aludni sem tudok.
4-5-6 órák, felkelésekkel tarkítva... Nem ideális.
Erősnek nem érzem magam és pl. pont tegnap úgy keltem mint akit agyonvertek, de egy kis jóga és mentális tréning segítségével csak kiráncigáltam magam egy húszasra. Az a szerencse, hogy már tudom, hogy tudni fogom és nem ijedek meg egy-egy rossz nap kezdettől, mint ahogy 70-nél sem vizel az ember a gatyájába csak azért mert nem tudja emelni a lábat, hánynia kell és szédül és még van 2000 szint és 30 kili :))) ...
Megoldjuk.
A türelem a barátom.
Kicsiben és nagyban is. A szokásos 'jól akarok lenni' szlogen...

Számok.
Pont pár napja beszéltem valakivel, aki nem mér pulzust merőérzi.. Nemtom, jó neki én több mint tíz éve mérek de aki azt hiszi, hogy tudja, az nem tudja, hogy csak azt hiszi, hogy tudja.
Tegnap: -20,34 kili - 145 avg - 5,40p/km
Ma:  - 20,54 kili - 143 avg - 5,40p/km
Ez ugyan az, vagy ma jobb. Neeem?
Tegnap: Tökéletesnek mondható időjárásban, jó erőben, jó kedvvel érzésre egész könnyedén. 4alá
Ma: Már az elején meghalva, iszonyat pofaszélben, érzésre egy helyben járva és csak becsületből nem bele sétálva. 2fölé
Szóval kb. ennyit tudnak magukban a számok.
Viszont ha nincsenek számok, nem derül ki, hogy ez a mai egy igazán hasznos edzés volt. Pont az a fajta amire azt mondom, hogy az ebben az állapotban produkált jó eredményekre kell hajtani, mert ezek fognak számítani 50-100-ig. Hiába virgonckodik valaki az első 20-30-40 kilin, azt mindenki tudja.
Onnan kezdődik az egész veleje, vagy hogy klasszikust idézzek 'onnan válik el a szar a májtól'.
Az elején hozok 20-40s-ot egy kilin, hogy aztán elveszítsek 1-2p-t... Höhö...
És ehhez sajnos erre fel kell készülni, és leginkább fejben!
Jó. Nem leginkább, de hangsúlyosan :) .

Mára már elég okos voltam, ugye ;) !

2018. március 26., hétfő

NemcsakBécs

Valamikor írtam arról - vagy nem - hogy még egyetemista korunkban (olyan 1993-95 táján) jártunk bécsben és ettünk egy jó kis borjúbécsit. Valahol, nem tudom pontosan hol. A pincér olyan kedves volt, hogy nem hagyta, hogy kifizessük a teljes cehhet, mert szerencsétlen, csóró két magyar fiatal... Nehogy má'...
Aztán 2010-ben megint betértünk, mert szerencsésen megtaláltuk a helyet. Leültünk és rögtön odajött, UGYANAZ  a pincér.
Erre mondom azt, hogy kispolgári, megnyugtató állandóság. Vagy mi.

Szombaton Hódmezővásárhelyre kellett mennünk. Ha mentünk Szegedet nem tudtuk nem útba ejteni. Úgy saccoljuk, hogy 1995-1997 táján voltunk először a Kiskőrösi Halászcsárdában, aztán 2002-ben és most. Alig találtuk meg, vissza is kellett fordulni, mert már elhagytuk a várost, de makacsok voltunk és a végén sikerrel jártunk.
Nem változott a minőség. Szálka nélküli halászlé, finom, sűrű és normális kiszolgálás. Az étlap nem egy regény, de ami van az jó.
Ennyi.
Hogy én ezt pofázom állandóan... nemhiszemel...
Vicceltem a többiekkel, hogy akkor hazafelé fagyizunk egy jót.
Hazafelé Soltvadkerten át jöttünk, mert mi ugye árkonbokron át, mint mindig.
Még épp este nyolc körül értünk a faluba?, városba? - ha város, akkor is inkább falu (bocs).
És igen! És igen!
A cukrászda nyitva volt és voltak is benne, nem is kevesen! Úgy, hogy -2 fokban, sötétben az egész település kihalt volt. A fagyis pult teljesen feltöltve, nem állott kis nyamvadt maradékkal, hanem friss, habosbabos fagyival, a sütis pultok dugig, a bonbonok, házi biszbaszok teljes harckészültségben. Én gyors számolással 10, azaz minimum tíz felszolgálót és pultost számoltam össze, akik nem álldogáltak, hanem dolgoztak - mondom, szombat este, akkor már 8 után!
A fiatal srác, aki kiszolgált, kedves, figyelmes, normális, szóval pont olyan amilyen normális országokban egy ilyen munkavállaló, csak hát ugye ez nálunk már kuriózum.

Na, nekem ez az országimázs :)...

2018. március 4., vasárnap

Mottó +

"Fogadd el a sorsod - mondta - Lelj örömöt abban, ami fájdalmat okoz. Fordulj meg és szaladj teljes szíveddel afelé, amitől menekültél. Csak akkor múlod felül a csapást, ha eggyé válsz vele."
 (Salman Rushdie - A Mór utolsó sóhaja)
No, kérem, hát így :))) ...

Mielőtt túl bizakodó lenne a hangulat, sietve elrontanám.
Megint.
Február:
Rögtön a hó elején benyaltam egy takonykórt, ami - mondhatnám - már menetrend szerinti, így február elején, közepén. Csakhogy eddig azzal érveltem magamnak, magam előtt, hogy jól lemerítettem az aksikat ezért dőltem ki. Nos, idén erről szó sem lehet :))...
Ezért volt talán kicsit hosszabb és mélyebb a dolog?!?
Aztán mire felvettem volna a fonalat, addigra tél is lett. Ez magában nem lenne gond, de az addigi egész javuló tendenciát mutató vánszorgásom ismét fájdalmas fordulatot vett... A csúszkálás és havas taposás nagyon nem ízlett a bal oldalamnak.
Pedig tényleg volt pár alkalom, amikor már majdnem elbíztam magam! Szinte szabadkoznom kell magam előtt, hogy jól esett, semmi extra nem történt.
Mouvescount-ban követni próbálom az eseményeket, így azt találtam ki, hogy következetesen rögzítem a futás Fílinget. Ötös skála áll rendelkezésemre, ezeket így osztottam be:
1. KO.
2. Komolyabb megingás, vagy fájdalom.
3. Kis fájdalom, kis megingás, de alapvetőleg vállalható.
4. Nem fáj semmi, nincs eléhezés, frankón megy, energiaszint, erő OK.
5. Perfekt.
Februárban volt három db 4-es futásom!!! No, azért ez már valami! Neeem?
Kis pénz, kis foci...
A hihetetlen szenvedős január után már a pulzusom is kezd helyreállni, ami azért ennyire szerény futásmennyiség után egész biztatónak tűnik.
Próbálom magam nyugtatni, hogy a tavalyi évkezdet 406+245=651km-e után, az idei 217+160=377km ugyan csekély, viszont így nem lőttem el a puskaport rögtön az idény elején. Csak aztán bejöjjön a számításom és végre április-májusra tényleg kamatosan visszaszerezzem ezeket az elvesztegetett időket/kiliket...
Nem mondom, hogy nem vagyok elkenődve és nem legyint meg a kétségbeesés szele, de annyira makacs vagyok, hogy minél mélyebbre ásom magam, annál nagyobb akarással próbálok kievickélni a gödörből.
Az első két hónapban viszont 36ó-nyi jóga+nyújtás sikeredett, amibe bele sem számolom a futások utáni min. 30p-es nyújtásokat! Szóval azért nem mondhatom, hogy csak ülök és várom az égi mannát. Ennek hatását azért érzem is, mert bár a bal oldalam változó intenzitással/módon/hellyel fájdogál, de a lépéseimen érzem a javulást. Ha megy, akkor tényleg jó. Csek ezekből kellene több.
Remélem ha lefut az olvadás és kissé a tavaszba hajlunk tán én is feltámadok.
Tán...
Tám. Tám-tá-rám...

2018. február 2., péntek

Érték

Épp most dúl egy oltári bilivihar ezen írás körül.

Nem mennék bele, csak egy szót emelnék ki.

Érték.

Merthogy, ha van értékvesztés, akkor érték is van.

Nem értem milyen indíttatásból érez bárki is késztetést arra, hogy magának vindikálja azt a jogot, mellyel értéket határoz meg. Mármint magának persze mindenki olyan értéket határoz meg, ami szíve joga, de itt valami közösségi, vagy egyetemleges??? értékről van szó. Próbál szó lenni...

Ez persze nem csak erről az esetről szól. Számtalanszor találkozom azzal, hogy valaki(k) megpróbálják be/el-adni nekem az igazi értéket. Az igazi kávét, az igazi halászlét, az igazi hamburgert, az igazi...

Mondjuk ha azt veszem, hogy a méterből van etalon/ vannak etalonok, akkor arra jogosan mondják, hogy van mihez viszonyítani, van belőle 'igazi'.

No, de monnya már meg nekem valaki milyen az igazi kávé?!?!
Házaként, sarkonként, utcánként, országonként és koronként változik. Érdekel engem ki mit nevez jónak? Elég ha én tudom, hogy nekem mi ízlik. Ettől nem lesz egyik sem értékesebb, vagy értéktelenebb. Nem sértődöm meg, ha az én lecsóm neked nem jön be és a legkevésbé sem érint meg, hogy neked az én 12 órás 100 kilim fabatkát sem ér.
Én elismerem a 31 perces 10.000 m-t, bár nem egészen érzem mennyi munka van mögötte csak magamhoz tudom mérni, hogy az kurva gyors lehet. Emelem kalapom. Ha téged ezért elismernek, engem, meg a 100 kilimért nem, akkor sem téged hibáztatlak ezért.
Értékvesztést kiáltok! Kiáltok? Komolyan nem is tudom ezt értelmezni. Milyen jogon, milyen indíttatásból?

Az rémisztő, hogy ez az írás megszületett.

Még szerencse, hogy az emberi lélek láthatatlan...

2018. január 27., szombat

Alázat

Ebből az egész mélyrepülésből a legmarkánsabb tanulság talán az, amit alázatnak nevezünk.
Ha nem futnék ilyen régóta, ha nem tapasztaltam volna meg a futás 'naposabb' oldalát talán nem csodálkoznék azokon az érzéseken, amiket mostanában megtapasztaltam.
Ezen múlt tükrében baromi nehéz elfogadni, a gyökkettő haladást, zihálást, csoszogást, egekbe érő pulzussal. Ha nem lennének viszonyítási pontjaim talán emészthetőbb lenne a dolog.
De így.
Dráma.
Ha azt nézem, hogy milyen kínkeserves szenvedés volt kedden, szinte a kedvem is elment az egésztől.
Aztán ehhez képest, mintha egy kapcsolót átállítottak volna bennem, pénteken olyat futottam, mintha az eddigi agónia nem is létezett volna.
Mintha nem is ugyanaz a két ember követte volna el.
És igen, türelmetlen vagyok, mehetnékem van és sürgetném azt amit felesleges. Olybá tűnik, mintha hetek óta szütyörögnék, holott csak napokról van szó.
Alázat ember, alázat!
Rakd le a segged, hagyj időt magadnak és szép lassan, óvatosan csoszogj célod felé.
Egyrészről - kívülről - nem értem minek ez a türelmetlenség, másrészről - belülről - viszont megélni baromi nehéz ezt a kínlódást.
Folyamatosan az jár a fejembe, hogy aki felnőtt fejjel, elhízva, szar állapotban elkezdi ezt a szenvedést az micsoda kínokat él meg és még csak tapasztalata sincs arról, hogy milyen jó is lehet ez. Eddig is nagyon becsültem ezeket az embereket, de most még inkább.

Szóval lassú lépésekkel előre!

2018. január 19., péntek

Alakul


Tavaly márciusban volt egy egész jó futásom:
18 kili + 400m szint 4:54-es átlag 149 bpm átlaggal
Most kedden:
10 kili + 80m szint 6:37-es átlag 142 bpm átlag
Csak azért nem volt magasabb a pulzusom, mert folyamatosan sétáltam. Lefelé is...
És elfáradtam.
Nagyon.
Szerda, csütörtök már javult a tendencia, de nem csoda, mert nem hiszem, hogy innen van lejjebb.

A héten már hosszú gatyát is fel kellett vennem, mert annyira lassan mozgok, hogy nem termelek elég hőt, így fázom futás mozgás közben.

De végre hetessel kezdődnek a kg-ok...
Az is valami.

2018. január 11., csütörtök

Kezdet, kezdet, kezdet, kezdet...

Itt kérem az elmúlt nyolc évben folyamatosan újrakezdés van. Permanens újrakezdővé váltam, asszem sírba is így tesznek...
Két sikeres, futós napot követően szerdán 20m után kellett visszafordulnom, mert az előző napi pakolástól úgy beállt a derekam, hogy az utca végéig nem tudtam kiegyenesedni.
Jó újrakezdés :)))...
Engem egy ilyen derékbeállással nem lehet már megetetni. Kétszer fél óra torna és egy kiadós alvás után mára nyoma nem volt a tegnapi delejnek. Azér' ennél korábban kell felkelnie annak a nyavalyának, ami engem ilyennel, hosszú távon meg akar fektetni...
Mára voltam bejelentkezve kedvenc szadomazo terapeutámhoz.
Épp nem sírtam és úgy jöttem el, hogy majdnem repültem.
Közben meg szépen lerombolta saját magam által építgetett önmítoszom, miszerint én sokat, jól és főleg eredményesen nyújtok.
Combközelítő-távolító meg mittomén milyen izmaim ha vannak is merevek mint egy fadrab. Ezek miatt próbálok a combfeszítővel kompenzálni, ami megy is egy darabig, de aztán elfárad és akkor borul a bili...
Azt mondta, hogy nagy szerencsém van, hogy mindenem ép csak nyújtanom kell. Még. Többet. Máshogy...
Nem győzöm és hangsúlyozni, hogy baromi egészséges lennék, ha nem futnék. Legalábbis annak hinném magam.

Tíz éve, mióta elkezdtem futni, soha, mondom SOHA nem ment a mérleg higanyszála 80 fölé. Most megy. Olyan vagyok mint egy kötözött, merev disznósonka. Szterccsben...

Nem baj.

Újrakezdem.

2018. január 7., vasárnap

***** kezdet

Mondjuk kellett hozzá, hogy inkább középtavaszt idéző, napos, enyhe idő legyen, de megvolt és éltünk vele.
Szombaton Lovas-Palóznak környéke volt a cél. Itt volt két jelzés közötti szakasz, amit eddig nem jártam be, most megtettük együtt, kutyával, andalgósan.
Véletlenül ismerősökkel futottunk össze a szőlőben. Meghívás. Pálesz, borkóstolás, beszélgetés... Még szerencse, hogy Bodzának már van jogsija...
Kihasználtuk.



Ma Zádorvár környékére mentünk, de észak felől a kék sávon közelítettük meg, innen még nem mentünk. A Balaton környékén ez a kedvenc helyünk, ha valaha szőlőt, vagy telket veszünk asszem az errefelé lesz. Rálátás a Pécselyi-medencére, a Balatonra, északról erdő szegélyezi. Sokkal kevésbé procc hely, mint Palóznak-Lovas.
Imádjuk.





A héten voltam ultrahangon és asszonták, hogy baromi egészséges vagyok. Megnyugodtam. Naggggyon nagyon.
Bár semmi változás nem észlelek, azon kívül, hogy hízom, mint egy desznyó, holnaptól elindítom a 2018-as futóévet.
Az más kérdés, hogy milyen lesz...

2017. december 29., péntek

Az idei tél egyelőre nálunk teljesen hómentesre sikeredett.
Volt 1-2 reggel, amikor kis szerencsével futhattam volna vmi kis fehér porcukron, de ennél többre nem telt.
Ma reggel is csodálkozva néztem a 10-15cm hóréteggel szaladgáló autókat, aztán a Bakony felé nézve már megértettem a helyzetet. A nálunk éjjel hullott eső már Hárskúton is hó lehetett...
A Papod és környéke teljesen fehér.
Azért remélem lesz ennél több...

2017. december 28., csütörtök

Függő játszma

Lassan zárul a nyolcadik évad, de egyre laposabb a derbi. Ahogy érzékelem a forgatókönyv író is csak harcol önmagával...
Számos ismétlés, ismétlődés... kínlódás... már az írásban is, nem csak az életben.
Kár, hogy nem mondhatom, hogy 'nem lennék a helyében...'

Nem kell hozzá évforduló, vagy vmi kiemelkedő alkalom, hogy ikszedszer megfogadjam, hogy nem hagyom dugába dőlni az írást, már csak azért sem mert legalább eddig eljutott. Most pedig még alkalom is van...

A sok ... meg általában sok-sok oldalnyi kibontatlan folytatást sejtet, de ugye félszavakból is. Ha már magamnak ugye pontpontpont

Bár foggal, körömmel próbálok mindenfajta függőségtől mentes lenni, azért nem egyszerű. Jó lenne, ha pl. az írás azzá válna. Már hogy nem tudom kinek...
Nekem nagyon jó okulás néha felütni a régi lapokat, hogy megpróbáljak magyarázatot találni, régi önmagamra, vagy legalább állapotaimra.

Jelenlegi helyzetértékelés - palackposta nekem.

Pár hétnyi kényszerű futásszünet rádöbbentett, hogy bizony függő vagyok. Nem csak mentálisan, de bizony fizikailag is szenvedek. Fejfájás, alvászavar, étvágytalanság, vagy épp magyarázhatatlan zabálhatnék, emésztési problémák, ízületek nyikorgása... Kész összeomlás.
Arra gondoltam, hogy ezt a hónapok óta tartó csípőmizériát, majd egy kis pihenés helyrebillenti, de egyelőre semmi javulást nem érzek, csak, hogy az általános állapotom egyre romlik. Mára még vmi takonykór is bepróbálkozni látszik, pedig évek óta a nagyobb járványokat is szépen átvészeltem. Kicsit tanácstalan vagyok. Tornáztatom, erősítem, de nem tudom mit tehetnék. Egyelőre nincs olyan doki akihez elmehetnék és meg is bíznék benne. Az más kérdés, hogy pénzem sincs arra, hogy körbehaknizzam a fél hazai ortopéd specialistát.
Ez a kérdéskör meg megnyitja azt a problémakört, amit nagyjából egy éve lezártnak tekintettem, hogy ugye miben is fussak? A pár jó cipőm 1000+kilis. Van néhány jó állapotú (új), de vmiért kérdéses példány. Újra meg nincs keret.
Nem gondoltam, hogy vala is a pénz(telenség) útjában áll majd a futásnak, de egyelőre nagyon úgy néz ki a dolog.
Ha mondjuk nagyon nevezhetnékem támadna, akkor sem tudnék miből. De ez csak teoretikus gond, mivel ahhoz ugye futni kéne első sorban.

Azért ami az idei és talán az elmúlt időszak nagy tanulsága, az az, hogy bizony ezt a lóbádzset, zsírból futást el kell felejteni. Bár megy és nem okoz gondot, de ezek szerint mégis.
Vitamin kell, fehérje kell, nincs mese. Hosszú távon kell. Hiába a tervezett kajálás, odafigyelés, sajnos be kell lássam, hogy nem elég.
Azt is gyorsan kiszámoltam, hogy erre sem lesz pénz :))))
A családnak már decemberben megvettem az egész téli vitaminadagját, de sajnos az allergiám miatt ezeket én nem tudom szedni. Amit tudnék az drága. Jó, akkor hagyjuk...

Nem dráma a dolog, meg nincs armageddon, hisz én választottam ezt az utat, csak most realizálódnak a korlátok. Ennyi.

Még megvárom a januári ultrahang eredményét, aztán ha nincs vmi egetverő gond, akkor lassan belekezdek egy kis mocorgásba, de azt előre megfogadtam - hanyadszor is? - hogy nem feszítem túl a húrt, mert szeretnék végre tavasszal jókat futni. Nem akarom azt a szokásos menetrendet követni, hogy télen kicsinálom magam, aztán tavaszra a langymeleg, virágos futkorászás helyett csak lézengek önmagam árnyékában.
NEM ez NEM szeretném újra eljátszani!
Ezen persze némi vitaminbevitel nyilván segítene, de majd vmi vörksopon megtanulok fotoszintetizálni addig.

Szóval futásmentes, sokolvasásos, sütizabálós, alkoholmentes év vége.

Függőségeim szögre akasztva várják 2018-at.

Hajrá!