...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2018. február 2., péntek

Érték

Épp most dúl egy oltári bilivihar ezen írás körül.

Nem mennék bele, csak egy szót emelnék ki.

Érték.

Merthogy, ha van értékvesztés, akkor érték is van.

Nem értem milyen indíttatásból érez bárki is késztetést arra, hogy magának vindikálja azt a jogot, mellyel értéket határoz meg. Mármint magának persze mindenki olyan értéket határoz meg, ami szíve joga, de itt valami közösségi, vagy egyetemleges??? értékről van szó. Próbál szó lenni...

Ez persze nem csak erről az esetről szól. Számtalanszor találkozom azzal, hogy valaki(k) megpróbálják be/el-adni nekem az igazi értéket. Az igazi kávét, az igazi halászlét, az igazi hamburgert, az igazi...

Mondjuk ha azt veszem, hogy a méterből van etalon/ vannak etalonok, akkor arra jogosan mondják, hogy van mihez viszonyítani, van belőle 'igazi'.

No, de monnya már meg nekem valaki milyen az igazi kávé?!?!
Házaként, sarkonként, utcánként, országonként és koronként változik. Érdekel engem ki mit nevez jónak? Elég ha én tudom, hogy nekem mi ízlik. Ettől nem lesz egyik sem értékesebb, vagy értéktelenebb. Nem sértődöm meg, ha az én lecsóm neked nem jön be és a legkevésbé sem érint meg, hogy neked az én 12 órás 100 kilim fabatkát sem ér.
Én elismerem a 31 perces 10.000 m-t, bár nem egészen érzem mennyi munka van mögötte csak magamhoz tudom mérni, hogy az kurva gyors lehet. Emelem kalapom. Ha téged ezért elismernek, engem, meg a 100 kilimért nem, akkor sem téged hibáztatlak ezért.
Értékvesztést kiáltok! Kiáltok? Komolyan nem is tudom ezt értelmezni. Milyen jogon, milyen indíttatásból?

Az rémisztő, hogy ez az írás megszületett.

Még szerencse, hogy az emberi lélek láthatatlan...

2018. január 27., szombat

Alázat

Ebből az egész mélyrepülésből a legmarkánsabb tanulság talán az, amit alázatnak nevezünk.
Ha nem futnék ilyen régóta, ha nem tapasztaltam volna meg a futás 'naposabb' oldalát talán nem csodálkoznék azokon az érzéseken, amiket mostanában megtapasztaltam.
Ezen múlt tükrében baromi nehéz elfogadni, a gyökkettő haladást, zihálást, csoszogást, egekbe érő pulzussal. Ha nem lennének viszonyítási pontjaim talán emészthetőbb lenne a dolog.
De így.
Dráma.
Ha azt nézem, hogy milyen kínkeserves szenvedés volt kedden, szinte a kedvem is elment az egésztől.
Aztán ehhez képest, mintha egy kapcsolót átállítottak volna bennem, pénteken olyat futottam, mintha az eddigi agónia nem is létezett volna.
Mintha nem is ugyanaz a két ember követte volna el.
És igen, türelmetlen vagyok, mehetnékem van és sürgetném azt amit felesleges. Olybá tűnik, mintha hetek óta szütyörögnék, holott csak napokról van szó.
Alázat ember, alázat!
Rakd le a segged, hagyj időt magadnak és szép lassan, óvatosan csoszogj célod felé.
Egyrészről - kívülről - nem értem minek ez a türelmetlenség, másrészről - belülről - viszont megélni baromi nehéz ezt a kínlódást.
Folyamatosan az jár a fejembe, hogy aki felnőtt fejjel, elhízva, szar állapotban elkezdi ezt a szenvedést az micsoda kínokat él meg és még csak tapasztalata sincs arról, hogy milyen jó is lehet ez. Eddig is nagyon becsültem ezeket az embereket, de most még inkább.

Szóval lassú lépésekkel előre!

2018. január 19., péntek

Alakul


Tavaly márciusban volt egy egész jó futásom:
18 kili + 400m szint 4:54-es átlag 149 bpm átlaggal
Most kedden:
10 kili + 80m szint 6:37-es átlag 142 bpm átlag
Csak azért nem volt magasabb a pulzusom, mert folyamatosan sétáltam. Lefelé is...
És elfáradtam.
Nagyon.
Szerda, csütörtök már javult a tendencia, de nem csoda, mert nem hiszem, hogy innen van lejjebb.

A héten már hosszú gatyát is fel kellett vennem, mert annyira lassan mozgok, hogy nem termelek elég hőt, így fázom futás mozgás közben.

De végre hetessel kezdődnek a kg-ok...
Az is valami.

2018. január 11., csütörtök

Kezdet, kezdet, kezdet, kezdet...

Itt kérem az elmúlt nyolc évben folyamatosan újrakezdés van. Permanens újrakezdővé váltam, asszem sírba is így tesznek...
Két sikeres, futós napot követően szerdán 20m után kellett visszafordulnom, mert az előző napi pakolástól úgy beállt a derekam, hogy az utca végéig nem tudtam kiegyenesedni.
Jó újrakezdés :)))...
Engem egy ilyen derékbeállással nem lehet már megetetni. Kétszer fél óra torna és egy kiadós alvás után mára nyoma nem volt a tegnapi delejnek. Azér' ennél korábban kell felkelnie annak a nyavalyának, ami engem ilyennel, hosszú távon meg akar fektetni...
Mára voltam bejelentkezve kedvenc szadomazo terapeutámhoz.
Épp nem sírtam és úgy jöttem el, hogy majdnem repültem.
Közben meg szépen lerombolta saját magam által építgetett önmítoszom, miszerint én sokat, jól és főleg eredményesen nyújtok.
Combközelítő-távolító meg mittomén milyen izmaim ha vannak is merevek mint egy fadrab. Ezek miatt próbálok a combfeszítővel kompenzálni, ami megy is egy darabig, de aztán elfárad és akkor borul a bili...
Azt mondta, hogy nagy szerencsém van, hogy mindenem ép csak nyújtanom kell. Még. Többet. Máshogy...
Nem győzöm és hangsúlyozni, hogy baromi egészséges lennék, ha nem futnék. Legalábbis annak hinném magam.

Tíz éve, mióta elkezdtem futni, soha, mondom SOHA nem ment a mérleg higanyszála 80 fölé. Most megy. Olyan vagyok mint egy kötözött, merev disznósonka. Szterccsben...

Nem baj.

Újrakezdem.

2018. január 7., vasárnap

***** kezdet

Mondjuk kellett hozzá, hogy inkább középtavaszt idéző, napos, enyhe idő legyen, de megvolt és éltünk vele.
Szombaton Lovas-Palóznak környéke volt a cél. Itt volt két jelzés közötti szakasz, amit eddig nem jártam be, most megtettük együtt, kutyával, andalgósan.
Véletlenül ismerősökkel futottunk össze a szőlőben. Meghívás. Pálesz, borkóstolás, beszélgetés... Még szerencse, hogy Bodzának már van jogsija...
Kihasználtuk.



Ma Zádorvár környékére mentünk, de észak felől a kék sávon közelítettük meg, innen még nem mentünk. A Balaton környékén ez a kedvenc helyünk, ha valaha szőlőt, vagy telket veszünk asszem az errefelé lesz. Rálátás a Pécselyi-medencére, a Balatonra, északról erdő szegélyezi. Sokkal kevésbé procc hely, mint Palóznak-Lovas.
Imádjuk.





A héten voltam ultrahangon és asszonták, hogy baromi egészséges vagyok. Megnyugodtam. Naggggyon nagyon.
Bár semmi változás nem észlelek, azon kívül, hogy hízom, mint egy desznyó, holnaptól elindítom a 2018-as futóévet.
Az más kérdés, hogy milyen lesz...

2017. december 29., péntek

Az idei tél egyelőre nálunk teljesen hómentesre sikeredett.
Volt 1-2 reggel, amikor kis szerencsével futhattam volna vmi kis fehér porcukron, de ennél többre nem telt.
Ma reggel is csodálkozva néztem a 10-15cm hóréteggel szaladgáló autókat, aztán a Bakony felé nézve már megértettem a helyzetet. A nálunk éjjel hullott eső már Hárskúton is hó lehetett...
A Papod és környéke teljesen fehér.
Azért remélem lesz ennél több...

2017. december 28., csütörtök

Függő játszma

Lassan zárul a nyolcadik évad, de egyre laposabb a derbi. Ahogy érzékelem a forgatókönyv író is csak harcol önmagával...
Számos ismétlés, ismétlődés... kínlódás... már az írásban is, nem csak az életben.
Kár, hogy nem mondhatom, hogy 'nem lennék a helyében...'

Nem kell hozzá évforduló, vagy vmi kiemelkedő alkalom, hogy ikszedszer megfogadjam, hogy nem hagyom dugába dőlni az írást, már csak azért sem mert legalább eddig eljutott. Most pedig még alkalom is van...

A sok ... meg általában sok-sok oldalnyi kibontatlan folytatást sejtet, de ugye félszavakból is. Ha már magamnak ugye pontpontpont

Bár foggal, körömmel próbálok mindenfajta függőségtől mentes lenni, azért nem egyszerű. Jó lenne, ha pl. az írás azzá válna. Már hogy nem tudom kinek...
Nekem nagyon jó okulás néha felütni a régi lapokat, hogy megpróbáljak magyarázatot találni, régi önmagamra, vagy legalább állapotaimra.

Jelenlegi helyzetértékelés - palackposta nekem.

Pár hétnyi kényszerű futásszünet rádöbbentett, hogy bizony függő vagyok. Nem csak mentálisan, de bizony fizikailag is szenvedek. Fejfájás, alvászavar, étvágytalanság, vagy épp magyarázhatatlan zabálhatnék, emésztési problémák, ízületek nyikorgása... Kész összeomlás.
Arra gondoltam, hogy ezt a hónapok óta tartó csípőmizériát, majd egy kis pihenés helyrebillenti, de egyelőre semmi javulást nem érzek, csak, hogy az általános állapotom egyre romlik. Mára még vmi takonykór is bepróbálkozni látszik, pedig évek óta a nagyobb járványokat is szépen átvészeltem. Kicsit tanácstalan vagyok. Tornáztatom, erősítem, de nem tudom mit tehetnék. Egyelőre nincs olyan doki akihez elmehetnék és meg is bíznék benne. Az más kérdés, hogy pénzem sincs arra, hogy körbehaknizzam a fél hazai ortopéd specialistát.
Ez a kérdéskör meg megnyitja azt a problémakört, amit nagyjából egy éve lezártnak tekintettem, hogy ugye miben is fussak? A pár jó cipőm 1000+kilis. Van néhány jó állapotú (új), de vmiért kérdéses példány. Újra meg nincs keret.
Nem gondoltam, hogy vala is a pénz(telenség) útjában áll majd a futásnak, de egyelőre nagyon úgy néz ki a dolog.
Ha mondjuk nagyon nevezhetnékem támadna, akkor sem tudnék miből. De ez csak teoretikus gond, mivel ahhoz ugye futni kéne első sorban.

Azért ami az idei és talán az elmúlt időszak nagy tanulsága, az az, hogy bizony ezt a lóbádzset, zsírból futást el kell felejteni. Bár megy és nem okoz gondot, de ezek szerint mégis.
Vitamin kell, fehérje kell, nincs mese. Hosszú távon kell. Hiába a tervezett kajálás, odafigyelés, sajnos be kell lássam, hogy nem elég.
Azt is gyorsan kiszámoltam, hogy erre sem lesz pénz :))))
A családnak már decemberben megvettem az egész téli vitaminadagját, de sajnos az allergiám miatt ezeket én nem tudom szedni. Amit tudnék az drága. Jó, akkor hagyjuk...

Nem dráma a dolog, meg nincs armageddon, hisz én választottam ezt az utat, csak most realizálódnak a korlátok. Ennyi.

Még megvárom a januári ultrahang eredményét, aztán ha nincs vmi egetverő gond, akkor lassan belekezdek egy kis mocorgásba, de azt előre megfogadtam - hanyadszor is? - hogy nem feszítem túl a húrt, mert szeretnék végre tavasszal jókat futni. Nem akarom azt a szokásos menetrendet követni, hogy télen kicsinálom magam, aztán tavaszra a langymeleg, virágos futkorászás helyett csak lézengek önmagam árnyékában.
NEM ez NEM szeretném újra eljátszani!
Ezen persze némi vitaminbevitel nyilván segítene, de majd vmi vörksopon megtanulok fotoszintetizálni addig.

Szóval futásmentes, sokolvasásos, sütizabálós, alkoholmentes év vége.

Függőségeim szögre akasztva várják 2018-at.

Hajrá!

2017. december 22., péntek

Ismerős

Pár nagyon jó  könyv akadt a kezembe.
Ezek közül egy most nagyon aktuális.
Jack London Martin Edenjében jópár ismerősre akadtam. A kor, vagy korrajz szinte a mai napokról is szólhatna. Megtaláltam benne szépen leírva a választ arra a nekem gyakran feltett kérdésre, hogy miért is van nekem annyi nick nevem. Beszél a teljesítményről, annak megítéléséről, az emberek közötti üres fecsegésről...
Baromi jó könyv.
Ma szembe jött velem ez a videjó.
A könyvet és a filmet összekapcsolva látom igazán miért is ment el a kedvem ezektől a videóktól. Mármint a készítésüktől.
Érdemes megnézni, hogy milyen véleményeket kap, monnyuk a fácsén...

https://vimeo.com/248385052

2017. november 12., vasárnap

Sokadszor

Sokadszor.
Ezt nem kell ragozni.


2017. november 9., csütörtök

Epés megjegyzés

Szóval ebből már nem lesz P85 beszámoló.
Még jó, hogy vártam vele, így a megvilágítás annyira változott, hogy nem kell át- és újraírjam a történelmem.
Szóval érzem én egy ideje - monnyuk úgy augusztus  vége óta... - hogy nem jó valami. Nem jó valami, de ez csak futószakmai szemszögből nem százas.
Ha nem futnék, megint egészséges lennék - vagy annak hinném magam.
Szóval nem ragozom, meg csigázom, de vasárnap olyan epegörcsöm volt, hogy a tankönyvek is megirigyelnék. No, ilyen még nem volt, végre valami változatosság!
Olyan uncsi volt, már a szokásos, derék/gerinc/csípő/gyomor négyszögben vergődni, végre valami új kihívás!
Innen aztán Lúdtalp dokival rögtön felgöngyölítettük az utóbbi időszak vélt és valós sérelmeit. Miért fáj, miért gyullad, miért nem megy, miért küszködős...
Szóval végre van papírom róla...

Múlt szombaton voltam futni Fridivel. Mivel Tinnyén át vezetett az utam egy kis nosztalgiafutást szerveztünk, régi ösvényeken. Letámasztottuk  szokott helyen a verdákat, majd nekiindultunk beszélgetősben - ahogy szoktuk. Laktát felett egy picivel... A kerítés 12 perc - mondta Fridi, csak furcsa volt, hogy nem tudunk közben beszélgetni... Nem ragoznám, de megmásztuk a Meszes-hegyet, meg vmi karikát is terveztünk, de épp visszaértem az autóhoz a teljes kóma előtt. Nem is emlékszem mikor szenvedtem ennyit egy ilyen rövid futáson. Azóta kb nem térek magamhoz...
Vasárnap meg ez a műsor...
Az vigasztal, hogy a vesemedence gyulladás határozottan szarabb és tovább is tart, szóval ez is csak viszonyítás kérdése.
A doki ma kérdezte, hogy amikor görcsölt mit vettem be? Nem is értettem, ez valahogy nálam nem opció. Ja, erre lehet bevenni vmi fájdalomcsillapítót? Komolyan nem elvi dolog ez, csak egyszerűen fel sem merül bennem.
Ez olyan mint a Vadlánon a combfájás. Fridi simán bekapott két fájdalomcsillapítót. Nekem eszembe sem jutott. Nem mondom, hogy ez jó, vagy jobb, pusztán csak annyit, hogy eszembe sem jut. Nem opció.

Szóval most már nem csak a derekamra, csípőmre, gerincemre, gyomromra ügyelek hanem az epémre is. Sokszor eszem keveset, nem zabálok, ügyelek, figyelek, kímélem magam...

Akartam írni a végére valamit, de feldöntöttem 0,5l bodzaszörpöt az asztalon, itt folyik, elfelejtettem...