...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2018. május 22., kedd

20 kili

Épp volt időm kiszámolni, hogy ma több mint 20 kili fűnyírást teljesítettem. Hajnalban épp csak egy kis jógára volt időm, este meg már futásra valahogy nem maradt kraft.
Nemtom, hogy számoljam be, de akár ennek is lehet sportértéke - ráadásul szintes volt a pálya és részben tolni is kellett a masinát.
Ami érdekes, hogy az elmúlt napok baromi gyengeségének ellenére most estére sem vagyok hulla fáradt. Talán jó volt valamire, hogy tegnap gyakorlatilag egész nap pihentem. (Na jó, reggel meg délelőtt volt kis munka, de csak nagyon lájtosan.)
Ha hét közben nem is nagyon van időm/energiám, azért legalább hétvégén próbálok két hosszabbat futni, de nem vagyok meggyőződve róla, hogy túl jót tesz. Max a lelkemnek, hogy tudom, hogy csinálok valamit.

Most jön két hosszú hétvége a Hohe Wandon, remélem, hogy képes leszek kihasználni.

2018. május 15., kedd

1000

Azt hittem sosenem jön már el!
2016-ban márciusban és tavaly is már áprilisban túl voltam az első ezresen...
Viszont!
Az ötvenes pofon hatott!
Múlt héten egész jókat futottam.
Szombaton végre tényleg egész biztató állapotban indultam, hogy aztán konstatáljam, hogy az eltervezett 20-as kör inkább 30-as... Frissítés nélkül ügye. A végére nem volt őszinte a mosolyom. Erre vasárnap rátettem egy tényleghúszast, de az előző napi eléhezést igencsak érezték a csülkeim. Próbálok lavírozni a munkahegyek között, több-kevesebb sikerrel.
Új cipellőm, amiben a Nagymaros-on is voltam nagyon pöpec, de ez nem is hír egy Hoka-tól/ról. Végre valami, ami működik.

Közben sportszakmai változások is zajlanak a családban.
Már régóta cukkolom Musit, hogy ha bemegy a VEDAC-hoz edzésre, akkor ne jobbra forduljon a kapuban (a tornacsarnok felé), hanem balra (az atléták irányába).
Múlt héten a suli benevezte az diákolimpia atlétikai csapatába és tovább is jutottak. Musi távolugrása 4,53m lett, úgy, hogy a tornaórán kívül nem is edzett erre. Aztán a megyein már 5,04m ment. Mondták neki, hogy ezzel korosztályos harmadik lenne, tehát ideje lenne elkezdeni edzeni :) !
Mivel amúgy is edzőváltás volt a tornászoknál és baromi rossz a hangulat, nem kellett sokat győzködni. Tegnap volt az első edzésen, rögtön leigazolták és 3 hét múlva már versenyez. Na, ez kérem a rapid karrier?!!

Mosmár balra fordul.
Megint igazam lett!!!
Margit helyet BesenyőPistabácsi leszek.

2018. május 6., vasárnap

Ajándék nekem

Megvolt és emlékezetesre sikeredett...
Nem én lennék, ha nem sikerült volna pont a héten benyalni egy dáthát. Az egész család végig szipogta ezt a pár napot, pedig tényleg nem jellemző ránk. Nem valami súlyos, csak épp nem komfortos.
Száraz adatok szerint kb. ez volt.
Nem szárazak szerint meg ez:
Kicsit olyan érzésem volt az elején, mintha elfelejtettem volna futni. Olyan idegenül mozogtak a lábaim, hogy ezek érzékelésével el is ment az első emelkedő. Szoktam izzadni, de amit itt műveltem az engem is meglepett. Gyakorlatilag fürödtem saját levemben. Gondoltam is, hogy ennyit lehetetlen lesz visszapótolni. Vittem magammal három, dupla adagban mért izó port három kulacsban és egy vizes flaskát. Így kb. 1l folyadék volt velem.
10. kilinél rögtön beugrottam egy kis bokorlátogatásra, innen rendeződtek a sorok.
Visszanézve az adatokat nem volt ez rossz. Szinte meglepő. Belülről viszont elég vergődős volt. Rögtön az elején átfutott az agyamon, hogy még most ki kéne szállni, mert ebből nagyon nagy betli lesz. Aztán a 13.km környékén rögtön benéztem egy elágazást. Annyira megörültem egy pataknak, hogy sapkavizezés és mosakodás után szépen átkeltem és nekiindultam, de nem kellett volna. Az addigi sűrű jelzés eltűnt így még idejében visszafordultam. Egy sráccal kerülgettük egymást. Ő lassan ellépdelt emelkedőkön, de én pillanatok alatt utolértem lejtőkön. Nem nyomtam neki, mert nem akartam szétcsapni a combjaimat, de így is bőven tudtam döcögni 5p belül lefelé. A legmagasabb pont előtt, a Nagy-Sas-hegynél megint továbbszaladtam volna, de ott szerencsémre visszafütyült az említett spori. Innen aztán nagy lejtmenet következett, egyedül is maradtam. Pontoknál maxra töltöttem mindent és ittam is folyamatosan. 1-2 gerezd almát és pár darab banánt ettem a pontokon, de nem sokat. Épp 4:00 óránál estem egy szép nagyot. Pedig nagyon tetszett ez a keskeny ösvényes rész. Innen már éreztem, a hosszú futások hiányát, de azért kocorásztam. A törökmezői pont után Csáki Lacit is beértem és a patakmederben kanyargó, jól benőtt ösvényen még szépen mentek a 5-6p körüli ezrek. Itt fülledt, párás, meleg volt. Zebegénybe beérve már minden folyadékom elfogyott és kezdtem rendesen kiszáradni. Egy kék kút megmentett. A ponton feltöltöttem a készleteket. Tudtam, hogy nem lesz több pont és két bucka még hátra van. Arra nem emlékeztem a szintrajzról, hogy előbb a kis bucka jön, vagy a nagyobb. Amikor másztam fel, akkor reménykedtem, hogy ez a nagyobb, de nem így lett :) ... Az első még ment, de szépen kúsztunk a déli oldalra, mindezt fél kettő tájékában és kezdett vészesen fogyni a folyadékom, meg az erőm. A második bucka meg egyszerűen nem akart véget érni. Még egy kanyar, még egy le, még egy föl... A lefeléken is csak mászni tudtam lefelé, mert olyan meredek és köves volt ( megnéztem, 11-12p-es downhill...) Kezdtem teljesen megborulni. Le kellett üljek, aztán már feküdtem is. Pár másodpercekre, mert tudtam, hogy ha ott maradok, akkor ott maradok. Itt már nem volt semmim, elfogyott minden folyadékom. Egy kereszteződésnél végre kezdett volna lejteni, de itt meg nem volt jelzés. Elindultam, visszafordultam, próbáltam telefonálni a szervezőknek, de nem sikerült. Tébláboltam, megint elindultam. Végre beért Csáki mester és vele tanácstalankodtunk, hogy merre az arra. Az addigi sűrű jelzést helyett több száz méteren keresztül nem volt semmi. Az utolsó jel, viszont pont levitt a jelzett turistaútról... Végre visszahívtak a rendezők és kis tanakodás után megtaláltuk a jelzést. Majdnem fél órám ment rá. Étlen, szomjan. Innen aztán tényleg elengedtük a dolgot, szépen besétáltunk a 2,5km-re levő célba. Közben egy kék kútnál életet leheltem magamba, de így is több mint fél órát ültem a célban az ájulás/hányás határán.
Ahhoz képest, hogy az utolsó bucka előtt még úgy számoltam, hogy hét órán belül meg lesz, majdnem nyolc óra lett. Az utolsó Quamatelt nem vettem be, így a nyomrom is felfordul, de mivel nem volt már semmim, így nem tudtam mit kihányni. Erre a szakaszra legalább 2l folyadék kellett volna. Ráadásul a ponton csak langyos víz volt, ami menet közben jól fel is melegedett.
De ez persze mind csak kifogás, mert ha jobb erőben vagyok, akkor gyorsabban haladok és nincsenek ilyen gondok. Szörnyű megélni, hogy ennyire béka segge alatt van a felkészültségem és ehhez még állandóan fáradt is vagyok.
Ettől függetlenül jó volt. Szépen noszogattam magam, csoszogtam, ha már nem volt erőm, kis, pici ugrásokkal próbáltam átlépni az árnyékomon. Meghaltam, felálltam. Ez erről szól és ezt szeretem benne.
Mára, egy alvás után meg az agyam olyan, mint egy reset után. Tiszta, friss, a munka és gondok kicsit más távlatba helyeződtek és a nyugalmi pulzusom is mintha helyére zökkent volna :) .
Néha kell egy-egy ilyen jellegű pofon, mert csak ez billent helyre igazán.

Dráma nem történ, csak épp látleletet kaptam magamról. Itt tartok.

2018. április 25., szerda

Na és azáprilis

Az persze teljesen egyértelmű, hogy mivel ma reggel már a 6 (azaz hat) km-es futásomba is bőven bele kellett sétálnom, rögtön elutaltam a pénzt a jövő hét végi 55km-es derbire...
Nem akartam 90 kilire nevezni, mert az azért nagyképűség lett volna, de miután mostanában már majdnem futok heti 55 km-t ez azért jár nekem...
Az az igazság, hogy ezer éve vágytam rá, hogy a szülinapomon szívathassam magam valahol. Hátneszeneked!!!!

A blog faszán nem íródik, vagyis nagyon. Annyira, hogy soha ennyire nem íródott még!

Amikor még megboldogult tervező koromban ültem naphosszat a gép előtt és próbáltam úgy tenni, mintha használnám valamire a nyakamon lévő elcsontosodott bogyót, ez megakadályozott abban, hogy ilyen blogírásos ákombákomokon törjem a törni valót.
Most, hogy fűnyírás, metszés, ásás, permetezés egyéb hasonlók alatt gyakorlatilag parttalanul polemizálok magamban, a blog folyamatosan íródik bennem. Oly annyira, hogy túlíródik, így nincs mit bepötyögni...
El nem tudom képzelni, hogy elég legyen az idő arra, hogy végiggondoljam a sok-sok végiggondolni valót.
Az megvan azért, hogy az emberek menekülnek az egyedüllét elől?!
Minimum zene kell, hogy szóljon, vagy vmi okostelefon, vagy morningsó, vagy háttérbenatévé, vagy bármi, csak ne kelljen egyedül lenni, magunkkal, a gondolatainkkal.
Én nagyon jól elvagyok, oly annyira, hogy nincs az az idő ami elég lenne magammal.
Beteg...
OK. Tényleg lehet, hogy nem 100, de hát monnyuk ez kinek árt?
Egy ultrán azért saját magam közelsége legalább nem jelent újdonságot...

Ismételten sikerült neménvagyok önmagam leleplezése.
Úgy történ, hogy van egy tag, akivel kerülgetjük egymást itt faluhelyen. Szinte valószínűtlen, hogy mennyire elkerüljük egymást, pedig Veszprém nem egy megapolisz... Straván láttam, hogy 1,5 év alatt még véletlenül sem akadtunk össze, pedig...
Szóval most volt egy személyes találkozó.
Gyakorlatilag én beszéltem végig, szerintem szerencsétlen két összefüggő mondatra nem volt ideje. Pedig én ölég hallgatag embernek tartom magam.
Azt vettem észre, hogy azért beszélek, mert, ha beszélek, akkor a másik nem beszél és ha nem beszél, akkor nincs veszélye annak, hogy nem hallom. A süketek taktikája. Nem tudatos, de azért érdekes volt megint szembesülni vele...

Meg azzal is szembesültem, hogy a 10 éves terepfutó múltammal gyakorlatilag őskövület vagyok. Versenyek, versenyzők, nagyöregek, emblematikus eksönkök tekintetében olyannak érzem magam, mint valami ódon, poros, mamutszagú lexikon...

Most magyarázzam valakinek, hogy Terep100, Kilian, Marco Olmo, Anton Krupicka, P85 rajt a HÉV megállóból, Mátrabérc tt, Börzsöny éjszakai (éééérted???? börzsönyéjszakai!!!), sötét lovag(ok), index terepfutás fórum?????
Nem érti, persze én meg a belemet is kibeszélhetem...
Úristendeöregvagyok.

Azért, hogy a sportszakmai szempontok is érvényesüljenek!

Azt konstatáltam, hogy napi 8 óra fizikai munka mellett a futás OK.
Azt konstatáltam, hogy napi 10 óra fizikai munka mellett nem olyan OK, de megoldható.
Azt konstatáltam, hogy napi 12 óra fizikai munka mellett olyannyira nem OK és énáltalam, csak nagyon ritkán megoldható.
Azt konstatáltam, hogy napi 14 óra fizikai munka mellett már csak a lelkiismeret furdalás marad.

Szóval jó tanulság, hogy legközelebb NE tartogassam magam tavaszra! IGEN, novembertől márciusig nyomni kell, hogy aztán a morzsákon eléldegélhessek, mert hiába vigyázok magamra télen, ez nem ad több erőt a tavaszi őrületkor.

Laza vagyok és nyújtok, meg jógázom, csak épp futni nincs már erőm/időm...

Viszont ami igazán nagy újság!
Nagy!
Tényleg!!!!

Hála kopasz haveromnak végre lecserélhetem 1700km-t futott Hokam-at!
Elsemhiszem...
Monnyuk pénzem nem lenne rá, de kis hátszéllel még ez is megtörténik velem.
Örökhála!

Épp kérdezte vki, hogy hova megyek idén versenyezni.
Nem akartam neki részletezni, hogy amíg egy cipőre valót nem tudok összegyűjteni, eddig talán nem kéne nevezéseken töprengeni...
Annyira nem vág földhöz a dolog, mert én választottam ezt az utat, csak szokni kell.

Ebben meg asszem jó vagyok :) !!!

2018. április 1., vasárnap

Mijezamárcijus

Gyakorlatilag minden évek óta járt és bejárt tt elmaradt idén, kora tavasszal :(((
Reguly - Odvas-Kőris - Bakony50
Nehéz volt megállni?
Asszem nem.
Egyelőre 20, vagy 20éspici táv elég. Persze a szintugráshoz pont jó alkalom egy-egy ilyen rendezvény, de valahogy most az időzítés sem volt jó. (Az Odvas-Kőris és a Bakony50 most péntek-szombaton lett volna, egymást követő napokon...). Na neeem...
Ha a januári hullaházi állapot felől nézem, akkor egész jó a helyzet. (Akkor onnan nézem, mert onnan szép :) ). Mostanra sikerült 80 körüli kilikre tornászni az adagot amire tavaly augusztus!!!! óta nem volt példa.
Sajnos 21-én sikerült majdnem KO-ra tenni a derekam, de hála a sok jógának, csak egy kisebb, pár napos kiesés lett belőle. Régebben ilyenkor min. két hét mozdulatlanság és ágyhoz kötöttség volt a jutalom, most egész jól megúsztam (bár 2-3 év alatt még ennyi sem volt...).
22ó jóga. Még soha nem jött össze ennyi egy hónapban és nem mondom, hogy ez a csúcsok csúcsa, de néha tényleg ez tart össze.
Mostanában ráadásul min. napi 8 óra talpon-létrán-fán töltött idő. Gyakorlatilag csak sötétedés után tudok végre leülni, szóval aktív a regeneráció...
A három hónap alatt megtett 665 kili még soha nem volt ennyire kevés, de nagyon remélem, hogy fokozatosan és lassan tudom növelni. És ez lenne a lényeg. A mumus tavaszi időszakot nagyobb kilengés és meghalás nélkül túlélni. Ez persze főleg a munkaszervezésen múlik majd és, hogy mennyit sikerül pihenni. Sajnos mostanában estére annyira fáradt vagyok, hogy aztán már aludni sem tudok.
4-5-6 órák, felkelésekkel tarkítva... Nem ideális.
Erősnek nem érzem magam és pl. pont tegnap úgy keltem mint akit agyonvertek, de egy kis jóga és mentális tréning segítségével csak kiráncigáltam magam egy húszasra. Az a szerencse, hogy már tudom, hogy tudni fogom és nem ijedek meg egy-egy rossz nap kezdettől, mint ahogy 70-nél sem vizel az ember a gatyájába csak azért mert nem tudja emelni a lábat, hánynia kell és szédül és még van 2000 szint és 30 kili :))) ...
Megoldjuk.
A türelem a barátom.
Kicsiben és nagyban is. A szokásos 'jól akarok lenni' szlogen...

Számok.
Pont pár napja beszéltem valakivel, aki nem mér pulzust merőérzi.. Nemtom, jó neki én több mint tíz éve mérek de aki azt hiszi, hogy tudja, az nem tudja, hogy csak azt hiszi, hogy tudja.
Tegnap: -20,34 kili - 145 avg - 5,40p/km
Ma:  - 20,54 kili - 143 avg - 5,40p/km
Ez ugyan az, vagy ma jobb. Neeem?
Tegnap: Tökéletesnek mondható időjárásban, jó erőben, jó kedvvel érzésre egész könnyedén. 4alá
Ma: Már az elején meghalva, iszonyat pofaszélben, érzésre egy helyben járva és csak becsületből nem bele sétálva. 2fölé
Szóval kb. ennyit tudnak magukban a számok.
Viszont ha nincsenek számok, nem derül ki, hogy ez a mai egy igazán hasznos edzés volt. Pont az a fajta amire azt mondom, hogy az ebben az állapotban produkált jó eredményekre kell hajtani, mert ezek fognak számítani 50-100-ig. Hiába virgonckodik valaki az első 20-30-40 kilin, azt mindenki tudja.
Onnan kezdődik az egész veleje, vagy hogy klasszikust idézzek 'onnan válik el a szar a májtól'.
Az elején hozok 20-40s-ot egy kilin, hogy aztán elveszítsek 1-2p-t... Höhö...
És ehhez sajnos erre fel kell készülni, és leginkább fejben!
Jó. Nem leginkább, de hangsúlyosan :) .

Mára már elég okos voltam, ugye ;) !

2018. március 26., hétfő

NemcsakBécs

Valamikor írtam arról - vagy nem - hogy még egyetemista korunkban (olyan 1993-95 táján) jártunk bécsben és ettünk egy jó kis borjúbécsit. Valahol, nem tudom pontosan hol. A pincér olyan kedves volt, hogy nem hagyta, hogy kifizessük a teljes cehhet, mert szerencsétlen, csóró két magyar fiatal... Nehogy má'...
Aztán 2010-ben megint betértünk, mert szerencsésen megtaláltuk a helyet. Leültünk és rögtön odajött, UGYANAZ  a pincér.
Erre mondom azt, hogy kispolgári, megnyugtató állandóság. Vagy mi.

Szombaton Hódmezővásárhelyre kellett mennünk. Ha mentünk Szegedet nem tudtuk nem útba ejteni. Úgy saccoljuk, hogy 1995-1997 táján voltunk először a Kiskőrösi Halászcsárdában, aztán 2002-ben és most. Alig találtuk meg, vissza is kellett fordulni, mert már elhagytuk a várost, de makacsok voltunk és a végén sikerrel jártunk.
Nem változott a minőség. Szálka nélküli halászlé, finom, sűrű és normális kiszolgálás. Az étlap nem egy regény, de ami van az jó.
Ennyi.
Hogy én ezt pofázom állandóan... nemhiszemel...
Vicceltem a többiekkel, hogy akkor hazafelé fagyizunk egy jót.
Hazafelé Soltvadkerten át jöttünk, mert mi ugye árkonbokron át, mint mindig.
Még épp este nyolc körül értünk a faluba?, városba? - ha város, akkor is inkább falu (bocs).
És igen! És igen!
A cukrászda nyitva volt és voltak is benne, nem is kevesen! Úgy, hogy -2 fokban, sötétben az egész település kihalt volt. A fagyis pult teljesen feltöltve, nem állott kis nyamvadt maradékkal, hanem friss, habosbabos fagyival, a sütis pultok dugig, a bonbonok, házi biszbaszok teljes harckészültségben. Én gyors számolással 10, azaz minimum tíz felszolgálót és pultost számoltam össze, akik nem álldogáltak, hanem dolgoztak - mondom, szombat este, akkor már 8 után!
A fiatal srác, aki kiszolgált, kedves, figyelmes, normális, szóval pont olyan amilyen normális országokban egy ilyen munkavállaló, csak hát ugye ez nálunk már kuriózum.

Na, nekem ez az országimázs :)...

2018. március 4., vasárnap

Mottó +

"Fogadd el a sorsod - mondta - Lelj örömöt abban, ami fájdalmat okoz. Fordulj meg és szaladj teljes szíveddel afelé, amitől menekültél. Csak akkor múlod felül a csapást, ha eggyé válsz vele."
 (Salman Rushdie - A Mór utolsó sóhaja)
No, kérem, hát így :))) ...

Mielőtt túl bizakodó lenne a hangulat, sietve elrontanám.
Megint.
Február:
Rögtön a hó elején benyaltam egy takonykórt, ami - mondhatnám - már menetrend szerinti, így február elején, közepén. Csakhogy eddig azzal érveltem magamnak, magam előtt, hogy jól lemerítettem az aksikat ezért dőltem ki. Nos, idén erről szó sem lehet :))...
Ezért volt talán kicsit hosszabb és mélyebb a dolog?!?
Aztán mire felvettem volna a fonalat, addigra tél is lett. Ez magában nem lenne gond, de az addigi egész javuló tendenciát mutató vánszorgásom ismét fájdalmas fordulatot vett... A csúszkálás és havas taposás nagyon nem ízlett a bal oldalamnak.
Pedig tényleg volt pár alkalom, amikor már majdnem elbíztam magam! Szinte szabadkoznom kell magam előtt, hogy jól esett, semmi extra nem történt.
Mouvescount-ban követni próbálom az eseményeket, így azt találtam ki, hogy következetesen rögzítem a futás Fílinget. Ötös skála áll rendelkezésemre, ezeket így osztottam be:
1. KO.
2. Komolyabb megingás, vagy fájdalom.
3. Kis fájdalom, kis megingás, de alapvetőleg vállalható.
4. Nem fáj semmi, nincs eléhezés, frankón megy, energiaszint, erő OK.
5. Perfekt.
Februárban volt három db 4-es futásom!!! No, azért ez már valami! Neeem?
Kis pénz, kis foci...
A hihetetlen szenvedős január után már a pulzusom is kezd helyreállni, ami azért ennyire szerény futásmennyiség után egész biztatónak tűnik.
Próbálom magam nyugtatni, hogy a tavalyi évkezdet 406+245=651km-e után, az idei 217+160=377km ugyan csekély, viszont így nem lőttem el a puskaport rögtön az idény elején. Csak aztán bejöjjön a számításom és végre április-májusra tényleg kamatosan visszaszerezzem ezeket az elvesztegetett időket/kiliket...
Nem mondom, hogy nem vagyok elkenődve és nem legyint meg a kétségbeesés szele, de annyira makacs vagyok, hogy minél mélyebbre ásom magam, annál nagyobb akarással próbálok kievickélni a gödörből.
Az első két hónapban viszont 36ó-nyi jóga+nyújtás sikeredett, amibe bele sem számolom a futások utáni min. 30p-es nyújtásokat! Szóval azért nem mondhatom, hogy csak ülök és várom az égi mannát. Ennek hatását azért érzem is, mert bár a bal oldalam változó intenzitással/módon/hellyel fájdogál, de a lépéseimen érzem a javulást. Ha megy, akkor tényleg jó. Csek ezekből kellene több.
Remélem ha lefut az olvadás és kissé a tavaszba hajlunk tán én is feltámadok.
Tán...
Tám. Tám-tá-rám...

2018. február 2., péntek

Érték

Épp most dúl egy oltári bilivihar ezen írás körül.

Nem mennék bele, csak egy szót emelnék ki.

Érték.

Merthogy, ha van értékvesztés, akkor érték is van.

Nem értem milyen indíttatásból érez bárki is késztetést arra, hogy magának vindikálja azt a jogot, mellyel értéket határoz meg. Mármint magának persze mindenki olyan értéket határoz meg, ami szíve joga, de itt valami közösségi, vagy egyetemleges??? értékről van szó. Próbál szó lenni...

Ez persze nem csak erről az esetről szól. Számtalanszor találkozom azzal, hogy valaki(k) megpróbálják be/el-adni nekem az igazi értéket. Az igazi kávét, az igazi halászlét, az igazi hamburgert, az igazi...

Mondjuk ha azt veszem, hogy a méterből van etalon/ vannak etalonok, akkor arra jogosan mondják, hogy van mihez viszonyítani, van belőle 'igazi'.

No, de monnya már meg nekem valaki milyen az igazi kávé?!?!
Házaként, sarkonként, utcánként, országonként és koronként változik. Érdekel engem ki mit nevez jónak? Elég ha én tudom, hogy nekem mi ízlik. Ettől nem lesz egyik sem értékesebb, vagy értéktelenebb. Nem sértődöm meg, ha az én lecsóm neked nem jön be és a legkevésbé sem érint meg, hogy neked az én 12 órás 100 kilim fabatkát sem ér.
Én elismerem a 31 perces 10.000 m-t, bár nem egészen érzem mennyi munka van mögötte csak magamhoz tudom mérni, hogy az kurva gyors lehet. Emelem kalapom. Ha téged ezért elismernek, engem, meg a 100 kilimért nem, akkor sem téged hibáztatlak ezért.
Értékvesztést kiáltok! Kiáltok? Komolyan nem is tudom ezt értelmezni. Milyen jogon, milyen indíttatásból?

Az rémisztő, hogy ez az írás megszületett.

Még szerencse, hogy az emberi lélek láthatatlan...

2018. január 27., szombat

Alázat

Ebből az egész mélyrepülésből a legmarkánsabb tanulság talán az, amit alázatnak nevezünk.
Ha nem futnék ilyen régóta, ha nem tapasztaltam volna meg a futás 'naposabb' oldalát talán nem csodálkoznék azokon az érzéseken, amiket mostanában megtapasztaltam.
Ezen múlt tükrében baromi nehéz elfogadni, a gyökkettő haladást, zihálást, csoszogást, egekbe érő pulzussal. Ha nem lennének viszonyítási pontjaim talán emészthetőbb lenne a dolog.
De így.
Dráma.
Ha azt nézem, hogy milyen kínkeserves szenvedés volt kedden, szinte a kedvem is elment az egésztől.
Aztán ehhez képest, mintha egy kapcsolót átállítottak volna bennem, pénteken olyat futottam, mintha az eddigi agónia nem is létezett volna.
Mintha nem is ugyanaz a két ember követte volna el.
És igen, türelmetlen vagyok, mehetnékem van és sürgetném azt amit felesleges. Olybá tűnik, mintha hetek óta szütyörögnék, holott csak napokról van szó.
Alázat ember, alázat!
Rakd le a segged, hagyj időt magadnak és szép lassan, óvatosan csoszogj célod felé.
Egyrészről - kívülről - nem értem minek ez a türelmetlenség, másrészről - belülről - viszont megélni baromi nehéz ezt a kínlódást.
Folyamatosan az jár a fejembe, hogy aki felnőtt fejjel, elhízva, szar állapotban elkezdi ezt a szenvedést az micsoda kínokat él meg és még csak tapasztalata sincs arról, hogy milyen jó is lehet ez. Eddig is nagyon becsültem ezeket az embereket, de most még inkább.

Szóval lassú lépésekkel előre!

2018. január 19., péntek

Alakul


Tavaly márciusban volt egy egész jó futásom:
18 kili + 400m szint 4:54-es átlag 149 bpm átlaggal
Most kedden:
10 kili + 80m szint 6:37-es átlag 142 bpm átlag
Csak azért nem volt magasabb a pulzusom, mert folyamatosan sétáltam. Lefelé is...
És elfáradtam.
Nagyon.
Szerda, csütörtök már javult a tendencia, de nem csoda, mert nem hiszem, hogy innen van lejjebb.

A héten már hosszú gatyát is fel kellett vennem, mert annyira lassan mozgok, hogy nem termelek elég hőt, így fázom futás mozgás közben.

De végre hetessel kezdődnek a kg-ok...
Az is valami.