...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2017. július 18., kedd

Csibehús

Lassan belekezdtem újra, bár csak az épp aktuális fájdogálások számbavétele jelent igazi kihívást. Mivel Csibének befejeződött az idény, így régi tervünk szerint elkezdte a reggeli futásokat. Kicsit velem, kicsit külön. Az a lényeg, hogy csinálja.
Csinálja.
Remélem rendszer lesz belőle...
Egyelőre sikerült normális mederbe terelni az munka-pihenés-alvás arányát is. Reggelente csak az okoz meglepetést, hogy aznap a csípőm, a combhajlítóm, a derekam, vagy mi másom rozsdásodását kezelgessem. Azért reménykedem, hogy ha egy kicsit sikerül összekaparnom magam, akkor ezek szép csendben rendeződnek.
Egyelőre a közös futások nagyon motiválók, másra meg nincs is szükség...

2017. július 11., kedd

Lassan nem fáj

csak valahogy a 7:00-19:00-ig tartó munkanapba nem sikerült még beszuszakolni a futást...
Menni fog, nem csüggedek!

2017. július 3., hétfő

3 kili

Ma gyalogoltam kb. 3 kilit.
A vége már nagyon gáz lett.
Jó, monnyuk aszfalt volt...

2017. július 2., vasárnap

Nyárnyavalya

Nem akar menni nekem ez a nyári futás dolog.
Pedig tényleg nagyon elhatároztam, hogy mostaztánténylegnemnemnem lesznek nullás hetek.
Motivációnak még a KDP bejárását is bevetettem, de ahogy látom ez sem segít.

Múlt szombaton - persze a legnagyobb hőségben - megpróbáltuk Fridivel az első 50-es etapot abszolválni, de aztán kb a felénél szerencsére eszembe jutott, hogy a célautó kulcsát Tarjánban hagytuk...
Pedig szenvedtem rendesen. Kb 150m után éreztem, hogy ez sok lesz. Onnan végig csak hörgés volt, pedig elég városnézős tempó volt.
Annyi hasznom származott belőle, hogy végre egy ismeretlen résszel kevesebb lett.

Azóta annyira sikerült elszarni a derekam, hogy a bal lábam már mozgatni is alig bírom. Egy kis emelés itt, egy kis emelés ott... Sajnos ehhez már a jóga is kevés.

Talán az fog segíteni, hogy egy kicsit most enyhül a munkaroham és kicsit majd tudok pihenni is. (Vagyis csak 8ó munka lesz a 10-12 helyett...)

Egyébként elszánt vagyok, csak hát ez most kevés, ebből nehéz lesz hosszúakat menni.

2017. május 21., vasárnap

UltraBukta

Az alkalomhoz illő időzítéssel közölt interjút a zIndex Simonyi Balázzsal.
(máracsapbólisbalázs.hu)
Ebben olvastam:
"Azért teljesítem a versenyeket, mert ismerem magam, és azért ismerem magam, mert teljesítem a versenyeket."
És ha nem teljesítem?
Akkor nem is merem magam? A nemteljesítés nem az önismeretbe vezet?
No, de ne rohanjunk előre.
Nem is kell mondanom, hogy nemteljesítésemet fergeteges sikernek könyvelem el :) ! Már nem magát a nem beérést...
Az egész a szinte bohózatba illő munkahetemmel kezdődött. Nem részletezném, de ha Zsezse nem masszírozza esténként a hátam, akkor nem is tudom mi lett volna velem. Ásás, kavicshordás, cipekedés, estére meghalás. Pénteken Aligára menet elaludtam a kocsiban... A rajtcsomag felvétel után még rohantam Szemesre befejezni egy munkát. 20:30-kor zártam le a munkahetet. Ez megint annyira reménytelennek tűnt, hogy már kihívásnak éreztem.
Ja. Aliga.
Én tudtam hova kell menni. A Klub Aligába. Egy rohadt tábla nem volt az utcán, egy helyet kevésbé ismerő, ne adj Isten külföldi ugyan hogy találja meg???? A terület baromi nagy. Egyetlen útbaigazító tábla nem volt a pár hektáros területen, hogy merre az arra! Az egyéni frissítők leadása, kis kézzel írt cetlikkel és celluxos rögzítéssel :)))) De legalább ordított a zene, csillogó sátrak és bulivan. Mégbulibb! Sikerült nagyon gyorsan eltakarodnom (a befejezendő munkámnak is hála...).
UB (UtaljBaromigyorsan)
Csak leg-es jelzőkkel tudok beszélni - a produkciómról :)))
Ruházat, kis hátizsák - tökéletes
Nem rohantam. Nagyon nem. Sokáig csak orron vettem a levegőt, így ellenőrizve, hogy még véletlenül sem lihegem el az elejét. Ésnem!
Rögtön kaptunk az elején egy dupla vonatot, így szépen feltorlódtunk a vasúti átjárónál. Innen aztán a tömeg elején találtam magam. Innen szinte egyedül futottam 1-2 emberrel lazán kerülgetve egymást.
Mivel teljesen tapasztalatlan aszfaltos vagyok (életemben még egy félmaratont sem futottam aszfalton) szokatlanul ért az ingerszegénység. A lábam elé nem kell nézni, a környezet meg olyan amilyen... Már az elején motiválni kellett magam a tovább haladásra.
Frissítés.
Alig vittem magammal vmit, a frissítőasztalokra bíztam magam. Nem is lett volna gond, de pl. a kóla nem volt kitöltve! Izó, víz.
Kóla? - kérdem.
Van, töltsek?
Á nem csak érdeklődtem.
Kezdi szétszedni a zsugorfóliázott kólát. (Eddig nem kért senki, gondolom mert nem volt az asztalon...) 1-2 perc és lett kóla. 1-2 perc...
Ami használható volt édes szekcióban: banán-barackbefőtt, sós szekcióban: kenyér, sajt, paradicsom, olívabogyó. Ez nekem egy kis szezamkival, kólával és saját izóval elég is volt végig (mármint a saját végemig...)
Jó ötlet volt a szervezőktől, hogy a váltópontokat és a frissítőpontokat szétszedték, így nem kellett sokat tülekedni az asztalok körül.
Fürednél feltankoltam az előreküldött csomagomból és konstatáltam, hogy az első maraton után nem fáj semmim annyira, ami miatt ne mehetnék tovább.
Tihany környékénél aztán rájöttem, hogy a felvidéken nem lesz a nálam lévő 3dl izó. Szerencsémre egy ismerős épp kísért valakit és gyorsan szerzett nekem egy 0,5l-es flakont. Martinák Anikó, örök hála! Egész sokáig összetalálkoztunk, mindig kérdezte mire van esetleg szükségem, biztatott.
Volt, hogy tök ismeretlen autó állt meg mellettem és adott két jeget, hogy hűtsem magam. Baromi jó érzés volt!
Végig folyamatosan ettem/ittam, nem rohantam, emelkedőket sétáltam. "Csak túlélni a meleget" jeligével haladtam. Ez baromi nagy sikerélmény volt. Kék kutaknál hűtés... Az időjárás nem volt rossz. Meleg volt, de fújt a szél. Tudtam, hogy csalóka, mert azt érzi az ember, hogy nem izzad, pedig dehogynem.
Köveskál.
2. nagy pont. Ordít a DJ, szavamat nem hallom, a pontszemélyzettel, csak üvöltve lehetett kommunikálni. Ötször kellett kérnem levest, mire kaptam. Az előre küldött csomagok a tűző napon. Nincs egyetlen szék, vagy pad! Komolyan basszameg!
Balatonfelvidék így egész simán lement.
Ábrahámhegytől kicsit uncsi, de nem vészes.
Viszont Badacsonytomajtól a római út, az gáz. Faltól falig aszfalt - néhol egész friss, fekete, olvadó bitumen. Szinte szélcsend. Szűk helyen két irányú forgalom, hullámzó, jellegtelen, véget nem érő rész. Itt belesétáltam, mert féltem, hogy felforr az agyvizem. Az volt a taktikám, hogy a meleg időt csak túlélem, aztán 7-8-tól már sokkal könnyebb lesz.
Innen aztán leereszkedve egy szép, 6 kilis, nyílegyenes szakasz jött. Brrr.
Kezdtem egyre jobban érezni az ízületeimet. Csípő, térd, boka.
Az egyenes után volt egy frissítőpont, innen elindulva aztán szinte lépésről lépésre rosszabb lett. Hirtelen halál. Fél óra volt 4 kili.
Ez a fél óra viszont elég is volt arra, hogy elszánjam magam a kiszállásra.
Gyomrom rendben volt. Még pisilni is tudtam, ami nagy szám, tehát vízháztartásom teljesen frenetikus volt. Izomzatilag persze nem voltam fitt, de hát 10x kili után...
Arra a következtetésre jutottam, hogy az izületi gondjaim 1-2 órás pihenés után sem fognak sokat javulni. Ha az emésztésemmel, izmaimmal, fejemmel lett volna gond, akkor adok időt magamnak é s tudom, hogy helyre jön. De így...
A györöki ponton marha kedvesek voltam a fiatal tájfutó srácok. Még egy hálózsákot is adtak, mert a viharos szélben megfagytam volna. A szervezők részéről semmiféle felkészülést nem láttam, amivel az esetleges feladókat kezelték volna. Elég érdekes, tekintve, hogy lehűlés és vihar közelített.
Összegezve.
Ha ez volt a jubileumi versenyem, akkor azt kell mondjam, hogy sokat tanultam a tíz év alatt. Igen, annak ellenére, hogy ez is betli lett, mint sok más idén. Papíron az, de nekem nagy élmény és belső utazás.
Ez az első kóstolás elég is volt, hogy ne nagyon forszírozzam ezt az aszfaltos dolgot.
Maga az UB egy temetni való dolog. Csajok, fanta ijesmi... Teljesen korszakos, magyaros. Adj sok pénzt, ígérek bármit, ha nálam a lé dögölj meg. Még a karakterekért is kár...
Befutó érem helyett van jó kis BU barnaságom:
Fájó ízületeim és a bokám alatt egy vörös folt, ami nagyon fáj.
Meg sok-sok élményem és új tapasztalataim...

2017. május 14., vasárnap

Könyvek

Most fejeztem be egy nagyon jó könyvet. Zsezse vette le a könyvtárban szabad polcról és jól belenyúlt...
Tara Bahrampour: Visszatérés Iránba
Egyrészt az általam alig ismert Irán, másrészt a szülőföldet elhagyók érzései miatt érdekes. Kis áthallással és megfelelő arányítással saját érzéseimet is felfedezni véltem. Bár nem váltottam országot, de azért ötször költöztem és meglehetősen eltérő környezetbe kerültem. A gyerekkor megidézése, a régen minden szebb, jobb volt érzései...

A másik könyvet ugyan most kezdtem, de máris nagyon tetszik.
Szvetlana Alekszijevics: Nők a tűzvonalban
Az író a regényszületés körülményeivel indít. Már ez nagyon tetszik. Számomra olyan, mint valami életfilozófiai értekezés. Mintha pont azokat a gondolatokat olvasnám, amik engem is foglalkoztatnak a futással kapcsolatban. Pont nem azok a kérdések érdekelnek, amiket mindenki feltesz. Pont nem azok az aspektusok, amik kézenfekvőek lennének. Ennek fényében pontosan értem mit hiányoltam a mostanában hájpolt Ultra c. filmből. Szvetlana a nők szemszögéből ír a háborúról. 
Ezmiez? 
Semmi macsó fíling?! Hát ez az! A futás ezen része nevetségesen érdektelen számomra. A kis szöszölések és finom rezdülések az érdekesek. A szürke hétköznapok. Nem a verseny befutója, hanem a tucat kilométer történései.

Egész pazar, hogy az UB pont tíz éves jubileuma lesz annak, hogy 2007-ben, fergeteges 3x9km-es felkészülést követően elindultam életem első hosszabb távján, a Kinizsi Száz-on. Szinte napra pontosan. 
Az az érzésem, hogy ezt a kört is inkább vmi gyorsabb TT-nek kell felfogni. 
8 perces ezrek...
Az esélytelenek nyugalma és az ismeretlen iránt érzett túlfűtött kíváncsiság. Valami ilyesmi volt a hajtóerő.
Most?

2017. május 11., csütörtök

Cipőpróba

Megvolt a teszt.
Működik.
Ami viszont hihetetlen!!!!
Alig fájt a bal hajlítóm. Nemhiszemel. Még a végén meggyógyul? Holnap reggel még megyek egy gyötrésre, hátha...
A cipő meg tényleg jó. Nincs benne nagy etvasz, annyi, hogy nem szorít oldalt. Ez normálisan alap lenne, de hagyjuk. Örülök neki. Kész.
Semmi faxni, szolid, puha felső, puha fűző, olyan mint vmi mamusz. Az alap betétjével ez is kicsi, de egy vékony régivel jó. Így még pont nyerek 20g-ot, ami az én szintemen rengeteget számít. Sztem 5-7 percet egy UB szintű távon, szóval egy bónusz kiadós kaja/pia belefér majd valahol, ha egyáltalán.

Hidegkútról futottam haza, direkt délben, tűző napon, sapka nélkül. Nem vmi nagy dolog, mert nem volt nagy meleg, de kis pénz, kis foci. Vagy mi.
Pulzusmérőt nem viszek, mert kb csak azt mutatja, hogy biztosan mennyi nem a pulzusom. Mivel nem lesz kísérőm asszem kis zsákkal fogok menni, de ezt ráérek eldönteni, hisz rengeteg időm van még. A jövő hét viszont munkailag húzósnak néz ki, ráadásul egyedül vagyok minden fizikai munkára, de hát Olmó papa is megmondta, hogy tevékeny élet az élet.
Így legyen!
Egyelőre a mai aligfájás eufóriájában vagyok így reális dolgokat nem tudok írni.
Ezzel zárom soraimat.

2017. május 10., szerda

-1hét

Égi jelként veszem, hogy bőven idő előtt megjött a csukám. Holnap hajnalban megyek vele egy tesztkört. Ahhoz képest, hogy azt mondták milllyen széles... Hááát.... Ha kiveszem a talpbetétjét és egy egész vékony, régire kicserélem, akkor a bal lábamnak teljesen OK, a jobbnak meg tűrhető...
A múlt hét bősz jógázással és egy futással telt. Füredről kocogtam haza. Nagyon fájt. Viszont megfigyeltem, hogy a 10. kili után talán már nem fájt annyira - vagy csak megszoktam és magasabbra állítódott az ingerküszöböm.
Az első masszír után kicsit javult, de aztán visszaestem. Tegnap előtt aztán megint megkínoztak és most mintha jobb lenne, de persze nem futok, így könnyű... Arra már rájöttem, hogy nem a nyújtással van gond, mert nincs megrövidülve az izom. Egyszerűen csak olyan mintha görcsben lenne. Folyamatosan...

Szóval:
Megjött a cipő.
Nem lesz meleg.
Nagyon kipihent vagyok/leszek.
Motivált vagyok.
Nincs még semmi megszervezve, azt sem tudom, hogy jutok a rajtba...
Frissítés? Az miaz?
Nincs még lámpám.

Csupa pozitív jel, ennek mennie kell!!!!

2017. május 3., szerda

-2hét

Azért pár hónapja nem gondoltam volna, hogy már annak is örülni fogok, hogy az UB előtt 16 nappal sikerül rendelnem egy cipőt, ami LEHET, hogy jó lesz a lábamra.
Erre azt kell mondjam, hogy nemrossz...
Hétvégén sikerült összehoznom egy aszfaltos, hosszabb futást.
Külön szépsége volt a dolognak, hogy április utolsó napján még térdig érő hóbuckák voltak az út mentén. Hmmm?!
Okosanfutok, nemlélegzem, stb... szokásos.
Vadi új felsőmet (is) teszteltem és kb, ez volt az egyetlen dolog ami jól működött a 40 kili alatt. Lenge, nincsrajtamsemmi élmény, Makai Betti nekem varrta. Pipa.
Kajapia. 4 óra alatt alig bírtam meginni 1,5 folyadékot. Egész pontosan nem is ittam meg ennyit, mert maradt. Nagy meleg nem volt, szinte nem is izzadtam, de azért nem lett volna rossz, ha több lemegy.
Kajaként 2 fing, nullkalóriás szelet. Ennyi. Ja, vettem be Ca, Mg, K, bogyót, meg a gyomromra Quamatelt, csak sajna ezzel nem megyek sokra az UB-n. Pozitívum, hogy olyan 35 kilinél éhes lettem - ekkor ettem meg a két szeletet.
És pisiltem háromszor!! Na, ez aztán tényleg nem semmi! Erre büszke vagyok :)! Nemtom miből, de kijött.
A dráma azonban a lábam volt.
A combhajlítóm állapotát csak az épp aktuális fájdalom mértékével tudnám jellemezni. Kicsit fáj, nagyon, kellemetlenül, szaggatóan...
Lábfejemet és a talpamat a cipő tette tönkre. Még három nappal a futás után is érzem a talpam és a talpélem. Ez a 4-es Bondi 25 kili felett felejtős. Tegnap hívtam a cipőgurukat és megmondták a tuti, miszerint az 5-ös Bondi Wide verziója csúcsszuperállat, ladik és mindenföldijó. MIvel pont megjött a családi pótlék és a webben találtam egy uccsó párt, ebből azt a következtetést vontam le, miszerint az égiek velem vannak és épp minden passzol egy jól időzített cipővételhez. Ráadásul ma esett az eső ezért itthon maradtam. Az eső mellett a BUX is esett és épp egy Bondi árányit sikerült is realizálni belőle. Mondom, hogy az égiek...
Cipő megjön, megtanulok enni/inni, rápihentem... ...UB...
simaügy

2017. április 19., szerda

Hörgők, vagy hörgök?

A családon sem ment simán végig a tél végi takonykór és bár rajtam nem ütött ki keményen, azért sikerült 12 futásmentes napot összehozni. Múlt pénteken kis krákogásos futással azért bepróbálkoztam és azóta javul a tendencia.
Nem kell hozzá betegség, elég a nemfutás és máris nem tudok aludni normálisan és állandóan fáj a fejem.
Ez már totál élettani függőség. Nincs mese.
Mivel a bacik nem találtak igazán fogást rajtam, ezért beették magukat a jobb combhajlítómba. Komolyan úgy mozgok mint valami zombi. Ráadásul permanens szobaátrendezésben vagyunk, így jógázni sem tudok rendesen, mert nincs egybefüggő 2*1,5m szabad hely...
Nincs mese, rápihenek. Nem tudom mire, mennyit és időben-e, de rápihenek.
Míg langymeleg, tavaszi szellők lengedeztek én nem tudtam futni csak szipogtam otthon. Most, hogy megint hóvihar van kint, most megint mehetek szopni.
Ténylegnemhiszemel...
Ha eddig volt is valami kis kedvem elmenni versenyre, vagy tt-re mostanra ez teljesen elmúlt. Kigyógyultam.
Próbálom magam vmilyen teljesítménykényszeres helyzetbe hozni, hogy UB-ra legyen lelki munícióm, de eddig nem hatott meg a dolog. Pedig jó lenne.
A Vérkört is terveztem, de ezt is távolinak látom.
Adok magamnak ezért 1-2 hetet és nem dobom teljesen a lovak közé a gyeplőt, már csak a rahedli nevdíj miatt sem, de kb. ez most a legmotiválóbb dolog.
Magával a futással nincs bajom, csak... csak...