...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2017. november 12., vasárnap

Sokadszor

Sokadszor.
Ezt nem kell ragozni.


2017. november 9., csütörtök

Epés megjegyzés

Szóval ebből már nem lesz P85 beszámoló.
Még jó, hogy vártam vele, így a megvilágítás annyira változott, hogy nem kell át- és újraírjam a történelmem.
Szóval érzem én egy ideje - monnyuk úgy augusztus  vége óta... - hogy nem jó valami. Nem jó valami, de ez csak futószakmai szemszögből nem százas.
Ha nem futnék, megint egészséges lennék - vagy annak hinném magam.
Szóval nem ragozom, meg csigázom, de vasárnap olyan epegörcsöm volt, hogy a tankönyvek is megirigyelnék. No, ilyen még nem volt, végre valami változatosság!
Olyan uncsi volt, már a szokásos, derék/gerinc/csípő/gyomor négyszögben vergődni, végre valami új kihívás!
Innen aztán Lúdtalp dokival rögtön felgöngyölítettük az utóbbi időszak vélt és valós sérelmeit. Miért fáj, miért gyullad, miért nem megy, miért küszködős...
Szóval végre van papírom róla...

Múlt szombaton voltam futni Fridivel. Mivel Tinnyén át vezetett az utam egy kis nosztalgiafutást szerveztünk, régi ösvényeken. Letámasztottuk  szokott helyen a verdákat, majd nekiindultunk beszélgetősben - ahogy szoktuk. Laktát felett egy picivel... A kerítés 12 perc - mondta Fridi, csak furcsa volt, hogy nem tudunk közben beszélgetni... Nem ragoznám, de megmásztuk a Meszes-hegyet, meg vmi karikát is terveztünk, de épp visszaértem az autóhoz a teljes kóma előtt. Nem is emlékszem mikor szenvedtem ennyit egy ilyen rövid futáson. Azóta kb nem térek magamhoz...
Vasárnap meg ez a műsor...
Az vigasztal, hogy a vesemedence gyulladás határozottan szarabb és tovább is tart, szóval ez is csak viszonyítás kérdése.
A doki ma kérdezte, hogy amikor görcsölt mit vettem be? Nem is értettem, ez valahogy nálam nem opció. Ja, erre lehet bevenni vmi fájdalomcsillapítót? Komolyan nem elvi dolog ez, csak egyszerűen fel sem merül bennem.
Ez olyan mint a Vadlánon a combfájás. Fridi simán bekapott két fájdalomcsillapítót. Nekem eszembe sem jutott. Nem mondom, hogy ez jó, vagy jobb, pusztán csak annyit, hogy eszembe sem jut. Nem opció.

Szóval most már nem csak a derekamra, csípőmre, gerincemre, gyomromra ügyelek hanem az epémre is. Sokszor eszem keveset, nem zabálok, ügyelek, figyelek, kímélem magam...

Akartam írni a végére valamit, de feldöntöttem 0,5l bodzaszörpöt az asztalon, itt folyik, elfelejtettem...

2017. október 30., hétfő

Tudom, hogy tudtam, hogy tudni fogom...

Kicsit majd talán kivesézem jobban ezt a P85 betlit, de jó apropónak bizonyul, hogy Csermanek idei UB-járól szóló, az ultrázás lényegének kvitesszenciáját érintő bejegyzés részletét ide kopizzam:

" Füreden pacsi Jucikámmal (megdumcsiztuk, hogy az első negyvenest letolom magam, hogy tudjon tovább aludni), és aztán felfordulás a Balaton-felvidékre. A nap 9-kor már égetett, igaz, erős szél is fújt. Vászoly mellett olyan szépen hullámzott a tengeri, hogy elhatároztam, hogy ezt bele fogom írni a beszámolómba. Szóval mentem, mendegéltem, tartottam a tempót, a pulzust, vigyáztam az emelkedőkön, a lejtőkön. Gondoltam is arra, hogy tavaly itt kezdtem fejben szétesni, és hogy milyen jó, hogy most nem. Merthogy az tök gáz lenne, ha megint itt, az első harmadban szenvednék egy nagyot. Merthogy ennyi felkészüléssel már ugye nem szenved az ember. Na, de akkor most miért is érzem egy kicsit nehéznek itt ezt a dörgicsei kitett lejtőt? Hát, végül is, nincs is baj, csak nem élvezem most ezt. De ha nem élvezem, akkor ugyan miért mennék végig, hát még rengeteg van hátra… na, nem ragozom a teljes gondolatfolyamot, de kb. 20-25 perc alatt teljesen észrevétlenül megkészültem. Nem egyik pillanatról a másikra, hanem egyszer csak azt konstatáltam, hogy romon vagyok. Jucika lelkesen frissített, folyamatosan biztatott, én meg elkezdtem neki adagolni a problémákat (nem megy, nehéz, meleg van, nincs kedvem, szar minden). Indulás előtt írtam neki egy hosszabb listát, hogy milyen kifogásaim lesznek, és hogy ezekre mit válaszoljon. Komoly energiát fektettem a holtpontom közben, hogy találjak új érveket a kiszállás mellett, hogy elkerüljük az előre betervezett polémiákat – kevés sikerrel. Aztán eszembe jutott, hogy ha kiszállok, akkor nagyon szomorú lesz, hogy biztosan nem csinált valamit jól a frissítéssel, vagy hogy nem volt velem erélyes, és nem akartam, hogy ezt érezze. Valójában ez a gondolat vett rá arra, hogy keressem a megoldást, a kiutat. Innentől minden 20 percben lelocsoltattam magam, minden artézi kút alatt hosszan mosdottam, Köveskálon leültem, meleg levest kértem, megettem nyugodtan, felpakoltam a lábaimat. Néztem, ahogy sorra mennek el az egyéni versenyzők, de mondogattam magamnak, hogy egy ultrán mindenre van idő. Kicsit visszavettem a tempóból, 6:30 körül mentem tovább. "

Nemtom mire volt jó az előző, P85-ös összefoglaló posztom, de arra biztosan, hogy futás közben folyamatosan azon agyaljak, hogy akkor most épp kurvára nem futom el és milyen okos vagyok, hogy nem tolom és 2:49 Dömös és laza vagyok és jólfrissítek...
Az egész 85 kiliből annyi adatot voltam képes megjegyezni, hogy 2:49... az meg idén 2:48 lett. Kb. ezzel el is mondtam minden sikereset erről a futásról...
Na, erről majd később.

Visszatérve Csermanekra, meg a beszámolójára.
Szombaton tényleg annyi történt, hogy éreztem és átéltem valamit, amiről tudtam már előre hogy át fogom élni. A helyet is jól belőttem: Hosszú-árok - Nagy-Szénás környéke.
De mivel tudtam, ezért magam előtt ciki volt, hogy tudom, hogy tudtam. Há' hogy lehet ennyire fütyi?

Szóval ezek aranyos kis önjátékok egy többszörös teljesítésnél.

Ha nekem ez az első teljesítésem, simán végigmegyek.

Ha.

2017. október 21., szombat

Mindenami P85

Kis összegzés, átnézés, átélés.
Én szeretem, bár tudom, hogy nem makulátlan...

Beszámolók - és egy kis mai komment, a régi időkhöz:

2008
9:45-ös indulás! Eboláék épp szívatni akarták a futókat ezért direkt úgy nyitották a pontokat, hogy ne lehessen korábban indulni. Ma már erre ki emlékszik? P85, mindent a futókért...
Dömös már akkor megvolt 2:53 alatt. Azóta több mint egy órát javítottam az időmön, de ez a szakasz maradt -immár hagyományosan - 2:49.
Szénégetőknél még be kellett menni egy kb 30cm széles ösvényre! 30 cm-t értsd úgy, hogy kökényből, vadrózsából álló bokorsorban, volt egy 2m magas, nyiladék vágva. Már ahol. Ott kellett átszenvedni magunkat úgy, hogy az ösvény mellett futott a ma is használatos, széles út. De mi akkor is ragaszkodtunk a jelzéshez. Ki érti ezt :) ?
Nagy-Szénáson lámpakapcsolás! Anyám, ki hiszi ezt ma el?!
Petneházy előtt már volt szalagozás és nem kellett keresgélni a jelzetlen letérést mint 2007-ben! Micsoda fejlődés!
És! És! És Sistergő saját pontja, ami azóta hivatalos pont lett. Talán ez volt az első év, hogy kint volt. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy valaki pusztán szeretetből kimegy az erdőszélre és saját pénzén!!! olyan pontot visz, ahol aksikról működtetett lámpák voltak és habzsidőzsi. Tényleg minden! Ma sincs olyan pont mint akkor. Sistergő pedig pattogott és kiszolgált. Számomra Ő egy igazi önzetlen hőse ennek a túrának és mindig eszembe jut amikor ezen a helyen járok!
A célban nem befutóérem volt, meg zokni, meg mittudomén, hanem Tibicsoki, ami piros volt és 85 grammos...

2009
Nemtom milyen szintű a felmelegedés, de az biztos, hogy évről évre egyre melegebb van a Piroson. Emlékszem, hogy ebben az évben még bőven mellény, meg kesztyű kellett. Itt találkoztam először Pepével, aki akkor még gyalogosan indult, aztán 1-2 év és ő nyert mindent, ami terepfutás volt.
Nagykovácsiban még találkoztam Speróval. Höhhh... ő akkor kezdett futkorászni, de már elkent és azóta Nagykovácsiig biztos kapnék 1-1,5ó-t tőle...
Nagykovácsi után Lúdtalppal és Csabival mentem. Soha nem fogom elfelejteni. Én mentem elől és húztam a sort ők meg hörögtek mögöttem én meg élveztem. Lúdtalp mögöttem!!! Ez milyen élmény volt! A beszámolójában is írt róla. Monnyuk azt sem felejtem el, ahogy Fridi ellépett mellettünk Makkosmária után. Olyan szintű volt a sebességkülönbség, mint egy személyvonat és egy TGV között. Érdekes, hogy már akkor is keresgéltem a végén a jeleket de sajnos ez azóta sincs máshogy. Erzsébet-kilátó - Frank-hegy viszonylatában a mai napig több helyen elbizonytalanodom.

2011
Tölgyikrek - Dömös szakasz. Aha, már akkor is pedzegettem, hogy ez egy elég fontos és könnyen elszúrható szakasz, nehéz meglelni a ritmusát.
Dömösön a frissítésnél jajj, emlékszem, hogy elroppant a koronám, brrrr, millllyen horrorok voltak! Húúúú, beértem Zenyiket Dobogókő előtt? Biztos eltörte a lábát, vagy kiújult a vakbele, vagy átment rajta az úthenger! Micsoda skalp :))) !
Csévi-nyereg előtti séta! No, ez is egy kulcsmomentum. Aki itt sétál az elfutotta...
Ez a szívszúrás itt volt először. 1-2 alkalommal próbálkozott, de a Ca-Mg-K pótlás óta nem volt vele gond. Emlékszem, akkor nagyon szar érzés volt.

2012
Erre nem is emlékeztem :))) ! Még szerencse, hogy ilyen szelektív az emlékezet(em)!

2013-ban szeptemberben, pont a Pirosra készülés közben jól kifordult a bokám. Aszfalton... Sajnos kimaradt e miatt.
2014-ben elmentem a Lemkowynára. Nem kellett volna...

2015 
Ez tényleg bosszantó volt, mert a mumus Hosszú-ároktól szépen lassan felőröltem magam, aztán Nagykovi után a kalapácsossal viaskodtam. Brrr... Pedig addig de szép volt!

2016
Ez nagyon jó volt! Kicsit nyomaszt is, hogy hogy a fenébe fogom ilyen jól érzeni magam...

És most a jó tanácsok!
Magamnak, mintha most kezdeném...

Nagy ajándék, hogy nem a futó verzión indulok. A tülekedés az elején, meg A versenyhangulat egyáltalán nem hiányzik. A tavalyi 7:45 helyett most 7:40-kor fogok indulni így az egyetlen szűk keresztmetszetet jelentő dömösi pontra épp nyitásra érek oda (vagy picit előtte, de bízom benne, hogy nem centizik ki...).
Az elején rögtön mindenki elkezd persze hörögni az aszfalton, pedig innen a Kevélyig beszélgetős tempónál nem szabad jobbat menni. Itt általában olyanokkal szoktam együtt haladni, akik a végén 2-3 órával!!! többet mennek... Szóval nyugi és beszélgetés bárkivel, csak, hogy Ne. Fussuk. El.
Kevélyről lefele, meg dettó mint felfelé. Itt, mint az akcióért rohanó kisnyugdíjasok, tojjják lefelé mint az ökör. Jó, én is, de ésszel.
Csobánka aszfalt. Sorok rendezése, kulacsok ürítése, mert rögtön itt az első frissítőpont.
Csikóváralján mindent fullra, mert messze van Dömös!
No, innen van egy nagyon finom kis türelemjáték a nem elfutni, de lehetőleg a legtöbbet kocogni témában. Csalóka, mert néhol alig emelkedik, de alapjában felfelé hullámzik. Néha bele KELL sétálni nekem. Tölgyikrek után nagyon figyelős, de haladós lefelé. Sikárosnál azt fogom érezni mint mindig, hogy nem haladok, pedig lejt, haza kellene menni, mert ez nem megy. Király-kúti-nyeregig viszont végig kocogós, nagyon élvezetes csak a pocsolyákra kell figyelni!!! A nyeregtől nem szabad erőlködni, mert csalóka, hogy nagyon jól futható, lejt. Egy kis előre dőlés, lassú levegővétel és 4:00p-es kellemes suhanás. Az aszfalton persze olyan érzés lesz, mintha behúzták volna a féket, de nem hosszú. Dömösön gyors és újra fullos töltés. Azt hiszem ide el fogok rejteni valahova izót, mert nem bízom az előre küldött csomag gyors megtalálásában... A ponton inkább fel kell markolni a cuccokat mert felfelé lesz idő a csámcsogásra. Innen azért sok a séta, de a pár futhatót meg kell becsülni. Vannak meredek kaptatók, de nem hosszúak. Inkább a Tost-sziklák utáni gerincre kell tartalékolni, amit viszont illik végig futni. Jó, egy-egy pici - tényleg pici -sétával. Dobogókőn a full outdórba öltözött cigiző turisták kerülgetése, majd frissítés, de nem túl sok!!! mert a lejtőn kijön!!! Lejt, néha sok is a jóból, ilyenkor vissza kell venni, mert szétveri a combot. Szentkereszten aztán lehet tolni, de én a temetőnél lévő kis emelkedőt már csak kabalából is sétálom. Ilyenkor lehet még tápolni, ez fontos, mert kevés ezen a részen az a szakasz ahol ne kéne tolni neki! Szóval kis tápolás, majd Szántóig nyomás. Ott megint pont, kajapia. Itt a murvást nem tudom eldönteni, mindig más taktikával veszem be. Kell ebbe séta? Fene tudja. Az biztos, hogy a balos letörés után jön a már fentebb említett teszt szakasz. Aki a Csévi-nyeregig tartó részen kénytelen belesétálni az elszúrta az elejét. Nekem ez A fele, bár számszakilag már több (Tavaly sikerült innen a negatív split!!! 4:49-4:44) Csévitől igazi csövön kiférős egész a jobbos dózerig, ez kb 2,5kili. Itt én sétálok az zicher, kis tápolás és készülődés a Kopárokra. Van benne meredek de nem hosszú egyik sem, viszont a fenyők között imádok suhanni. Igazi, hajdan volt hazai pálya. Örömfutás!
Kopár-csárdánál vmi gyors depót kellene intézni. Itt nem kell enni, mert a Kakukk-hegyre felfelé lehet. Aki túl gyors az benézi az itteni balos letérést, de én ezen már nem rágódom. Innen az alacsonyabbak előnyben, de nekem sajnos hajlongós futós. Az aszfaltot itt kifejezetten utálni szoktam, de teperni kell. No, a Villa Negrától a Hosszú-árokig egy lelketlen, darálós rész jön ráadásul homokban ami kiszív mindent az emberből. Itt nagyon észen kell lenni, úgy, hogy haladni is kell. Ha szerencsénk van nincs kint a kutya a lovaknál. Monnyuk szerencsénk van... Pont után a Nagy-Szénásig sokat lehet futni, de én itt évek óta energetikai mélyponton vagyok, tehát jó lenne idén ezt kihagyni, és legalább a tábláig felkocogni. Onnan szigorú, de tempós séta egész a két szalmabábúig - remélem Yoyóka kirakja őket... Az emlékfalnál gyors csekkolás után kis futható, majd a meredek aszfalt lefelé. Csak ésszel abszolválandó - az eleje! Lentebb meg csövönkifér effekt - a temetőnél már sok ilyenkor az ember, meg az autós. Figyelős! Kis kurfli be a pontra. Itt jön visszafelé menet egy pofavizit, lehet nézni az üldözőket. Ajándék sétálgatás a faluból, majd nincs mese, jön a munkás szakasz ahol rengeteg időt lehet nyerni, vagy veszteni. Néhol kis, alattomos hullámokkal. Az itteni állapotunk aztán már előre vetíti a végjátékot. Feketefej meredek de baromi rövid, Szépjuhásznénál megpróbáljuk nem elüttetni magunkat, majd a Hárshegyi-körútig mászós. Gyors csippantás, majd nemszeretem, de futni kell. Futni kell! János-hegyre felfelé a szerpentinen séta, de ahol csak lehet, minden kis hajlatot meg illik kocogni. Fent óracsekkolás és ha jól oldottuk meg az eddigieket, akkor már a célidőt is tudjuk, hisz jó esetben innen egy óra a cél.
De milyen egy óra!
Innen kéretik meghalni, nekem ez 5:00p alatti kilikkel sikerült tavaly és egész ügyesnek könyveltem el. Persze aztán itt is van egy-két kis belegyaloglós, de az csak azért, hogy az önérzetünket rombolja. Nekem hiába van hét teljesítésem, ezen a szakaszon van pár kanyar aminél meg kell álljak jelzést keresgélni. Pont a kereszteződésekben nincs jel. Budaörs előtt az a nyamvadt, szűk, alacsony nyomvályút úúúútálom, de nincs más út. Aztán az aszfalton kb 1,5 kili.
Végén zuhany, masszázs, ingyen sör!

Beszámolók másoktól.

2017. október 18., szerda

A mátrix győzelme, avagy VUT2017

Az a szép ebben a játékban, hogy egy bizonyos táv felett - nemtom mennyi az a bizonyos, de a VUT már felette van az ziher - egy nagy és titokzatos mátrix bűvöletébe kerül a vállalkozó delikvens.
A mátrix elemei szinte végeláthatatlan sorakoznak, és egymástól - és persze a terepfutástól - látszólag baromi függetlenek.
Van bennük teljesen profán és egyértelmű elem is, mint edzettség, erőnlét, akarat, motiváltság, de van olyan is aminek sokan nem tulajdonítanak nagy fontosságot, pedig!
Pedig, de!
Számomra ebbe a százkilis córeszban az volt nagyon biztató és vidító, hogy a lehetőségekhez képest a talán legjobban mátrixoltam.
Hiába eddzük halálra magunkat, ha közben általánosan lefáradunk, motiválatlanná válunk, vagy lesérülünk, vagy...
Jó azért nem mondanám, hogy az edzés a gyengék fegyvere, de az biztos, hogy a mátrix leggyengébb eleme lesz a meghatározó.
Szóval Igen, jól döntöttem, hogy az utóbbi 2-3 hétben alig futottam, viszont sokat tornáztam és erősítettem. Odafigyeltem a gyomromra, jókat kajáltam és fejben is el tudtam fogadni, hogy nem ez lesz életem leggyorsabb százasa. Ezt baromi egyszerű így leírni. Utólag. Csak épp a felkészülés során hajlamos az ember csak a matériára gondolni.
Nyomni kell! Sokat! Gyorsan! Oszt csókolom...
Az, hogy az elején mindenki elfut, mintha akciós jégkrémet hirdettek volna a sarki Aldiban, azt már megszoktam, ez nem igazán tud már felvillanyozni. Most sem volt másként. Mivel nagy reményeim nem voltak előzetesen ezért sok apró szakaszra bontottam az egész távot fejben. Voltak emlékeim a nyári bejárásról is és ezekhez viszonyítva próbáltam folyamatosan napirenden tartani a 'milyen faszán megyek és nem fáj még semmi' mantrám.
Már itt vagyok? - ezt kétszáztízszer elmondtam magamnak.
Ráadásul a laza tempó miatt volt időm a frissítésre is. Előre elhatároztam hol veszek be bogyókát, Quamatelt, sőt most végre a koffeintabletta is játszott és talán ennek köszönhető, hogy vagy nyolcszor pisiltem és sokat. Én! Akiből egy csepp sem távozik egy ultrán...
Jól voltak elosztva a pontok, frankón küldtem előre saját izót és nem hagytam a zsákban, hanem magammal vittem és meg is ittam. Rengeteget. Nem voltam rosszul tőle ez is új élmény. A pontokon rendszerint kértem egész banánt és azt menet közben ettem meg. Vagy ötöt letoltam. Saját, szilárd ellátmányból egy fél zacsi gumicukor fogyott. Semmi szezámki, meg semmi szelet. Fura de egyáltalán nem hiányzott. Emőtől kaptam menet közben egy nagyon pici kis szendvicset amit leszenvedtem, de szilárdból tényleg nem fogyasztottam többet.
Volt egy kis baki a privát frissítésben, mert a sztúpánál elkerültük egymást. Én Juhász Peti 13:40-es idejének itinerét adtam a családnak, mondván, hogy annál biztosan lassabb leszek... Ehhez képest a megyehatárnál már annyi előnyöm volt, hogy épp csak találkoztunk...
Szóval előzetesen megbeszéltük, hogy a sztúpa alatt találkozunk. Én tudtam, hogy a bazaltutcából nem érnek a sztúpa elé ezért nem is izgultam amikor nem voltak ott. Aztán a bucka másik oldalán, Zalaszántón nem is vettem magamhoz semmit a ponton, mondván a faluban várnak. Ezzel szemben ők  a sztúpa előtti ponton vártak rám kényelmesen, pedig addigra én már rég elhagytam ezt a részt. Kifutottam a pontról és konstatáltam, hogy a faluban sincsenek. Volt 1dl vizem és nem volt nálam lámpa... Ha sietek, hogy világosban beérjek, akkor elszomjazom, ha sétálok, akkor meg rám sötétedik. Kb. ennyi volt a dráma, de azért nem pánikoltam :))...
Ami új volt, hogy Várvölgytől már előjött az edzetlenség és nagyon fincsi részeket is gyalogoltam. Aztán úgy 70 kilitől eddig még ismeretlen fájdalommal találkoztam. Mindkét combom beállt és annyira fájt, hogy sikítani tudtam volna. Síkon zéró futás, mert azt éreztem szétrobbannak a combjaim, ellenben enyhe emelkedőkön és lefeléken tudtam még kocorászni. Próbáltam mindent közben. Sok víz, kevés víz, só, koffein, Ca, Mg, K, BCAA és ezek különböző kombinációi, de semmi nem használt. Síkon gyaloglás. E miatt rengeteg a pályában maradt. Egy kicsivel ideálisabb felkészüléssel -1,5ó-t simán hozhatónak érzek.
A jelölések nagyrészt jók voltak de a nagyobb utakról kisebbekre való kanyarodás 4-5 helyen nehezen volt érzékelhető. Többször szerencsém volt. Megesett, hogy eltévedt csapat jött szembe és e miatt vettem észre az elágazást, volt, hogy helyi erő figyelmeztetett.
Az oda-vissza szakaszokkal sem volt minden értelmezhető számomra. A Bél Mátyás-kilátónál már javába toltuk lefelé egy sporival, amikor szerencsére a GPS-én észlelte, hogy nem jó az irányunk. A másik kicsit gázosabb volt:
95 kili környékén a Rezi-várnál volt egy életmentő plusz pont. (Ez volt az a szakasz után, ahol nem volt frissítőm.) Két néni volt a ponton, gyorsszervíz után kérdem merre? A vár felé. - jött a válasz. Lefutottam a várig, aminek a kapuján egy nagy szalag volt kifeszítve. Gondoltam be kell menni és valahol a vár másik végén lehet majd kimenni. Bemegyek de ott nem volt semmi ami útba igazított volna. Voltak páran a várban, de azok sem tudták merre kéne mennem. Elkezdtem visszamenni a pont felé és kérdeztem turistákat, hogy nem láttak e jeleket. Aztán amikor megmutatták a nagy sorompót és a dózert, akkor már világos volt, hogy ez itt egy oda-vissza szakasz...
Ráadásul a mögöttem futó srác itt ért be.
Nem vagyok egy versenyző alkat és tényleg nem, de ott azt mondtam, hogy egy nagy fütyi vagyok ha eddig negyedik voltam és a cél előtt simán lehagynak.
Ezt a fajta versenyszellemet sem éreztem eddig, de kellett hogy az utolsó 10 kilben még 5p-nél gyorsabb tempót is produkálni tudjak.
Lámpa épp nem kellett, de ezért a cserszegtomaji közvilágítást kell dicsérni, nem engem.
Szóval fejben és frissítésben ennél összeszedettebb versenyem soha nem volt.
Nulla megingás!
Tényleg!
Más kérdés, hogy fostalicska volt a felkészülésem, de a hozott anyagból, ennyire futotta.
Jövőre nagyon visszamennék.
Fix októberi program, csak ne legyen közelebb a Piroshoz, mert ez a három hét még pont vállalható. Nagyon kíváncsi vagyok mit tudok átmenteni a következő hétvégére...

2017. október 2., hétfő

990

990 perc.
Ez sok. Nagyon sok.
104 kilire, bazi sok.
9:30-as km-ek...
Ez nem a nemzetivágtavagymi...
Ennek ellenére azért nagyon kevés az esélyem ezen a VUT-on azt meg kell hagyni.
Mostanra a derék és csípőnyavalyámat talán sikerült csillapítani, de ez a rajtam lévő erőtlenség tuti, hogy megint valami vashiány, vagy vmihiány következménye.
Ennek ellenére el kell mennem, mert már Fridi is a nyakamon :) !
Már rinyálni is fárasztó.
Komolyan.
Inkább pihenek.

2017. szeptember 23., szombat

Napi rossz

No, rég volt vmi rossz, ezért elmentem ma a szentgáli tiszafáshoz kis szintgyűjtési célzattal.
Már indulás után éreztem, hogy ez kb. olyan lesz mintha már futottam volna reggel 70-80 kilit.
Olyan lett.
140 közelébe sem tudtam menni, max. amikor a pulzusmérő nem jól mért.
Nemtommiez, de remélem lesz vmi front, vagy egyéb, mert ez, így, magától lenhengerlő.
Ja, az óra mért több mint 800 szintet :))).
A Séd folyásával szemben futva lejtett 400m-t a terep.
Szóval kemény volt, csak ezek szerint nem emlékszem minden részletre. Lehet, hogy elrabolt vmi ufó?

2017. szeptember 17., vasárnap

Kezdjetek el élni!

Mai mottó.

Márti dala

Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni
Majd az unokáknak, mikor körbeállnak
Mikor körbeállnak, az ágyadon ugrálnak
Hogy legyen mit mesélni, kezdjetek el élni!

Kezdjetek szeretni, hogy legyen min nevetni,
Hogy milyen bolond voltam, hogy neked udvaroltam
Neked udvaroltam, az öledbe borultam
Többé onnan el sem tudtam menni, kezdjetek szeretni!

Kezdjetek szeretni, hogy legyen min nevetni,
Hogy milyen bolond voltam, hogy neked udvaroltam
Neked udvaroltam, az öledbe borultam
Többé onnan el sem tudtam menni, kezdjetek szeretni!

Kezdjetek nevetni, csak semmi melodráma
Senki bele nem halt még komédiába
Ripacsok, színészek, az élet a tiétek
Minek ölre menni, kezdjetek szeretni!

próza:
jó néha sötétben a holdat nézni,
hosszan egy távoli csillagot igézni.
jó néha fázni, semmin elmélázni,
tavaszi esőben olykor bőrig ázni,
tele szájjal enni, hangosan szeretni.
jó néha magamat csak úgy elnevetni,
sírni ha fáj, remegni ha félek,
olyan jó néha érezni, hogy élek.


Kezdjetek el élni, hogy ne kelljen félni
Az utolsó órában, mikor már mindent megbántam
Ezerszer megbántam, oly sokáig vártam
Hogy elmúlt az élet…
…kezdjetek el élni!

Ezen a héten csak hétszer keltem fel úgy, hogy nagyon komolyan megfogadtam, hogy a VUT közelébe nem megyek.
Fáj.
Ha nem fáj, akkor nincs erőm.
Ha van erőm, akkor kiderül, hogy békafing az edzettségem.

Innen szép nyerni... Nem?
Ez már annyira reménytelen, hogy kezd érdekelni.
Talán Balázs taktikáját leszek kénytelen alkalmazni, bár kérdés, hogy nekem mennyire sikerül majd.

Szóval nem misztifikálnám túl azt a pár gerinctornát, de ma vmi teljesen új volt.
Nem arról van szó, hogy nem fájt semmi, hanem teljesen komfortos érzésem volt futás közben. Bakker, hogy már ennek is örülni kell... !
Ehhez jött, hogy szinte végig esett az eső, szélcsend és kb 15 fok volt. Minden adott egy igazi flow-s futáshoz. Az is volt, bár a speedgoat-ban egyszerűen nem tudok lassítani, állandóan mehetnékem van. Még szerencse, hogy a héten megjött az új - immáron 48-as példányom is, így már csak edzeni kellene.
Azért az motoszkál bennem, hogy tíz évnyi szaladgálás talán hagyott annyi nyomot bennem, hogy egy középhegységi százas nem okoz gondot. Nem fáklyásmenet és nem dobogóért folyó véres küzdelem, de ezt illene lehozni. Ilyeneken jár a fejem és ilyenekkel vigasztalom magam, de csak akkor ha épp jobb pillanatban kapom el a fonalat.
Igazán bizonyítási vágy, már egyáltalán nincs bennem. Magam előtt sem, mások meg ilyen szempontból egyáltalán nem érdekelnek.
Viszont ami nagyon izgat az az, hogy megint át tudjam élni azt az önfeledt futkorászást, ami a legelején hajtott.
Ez pont ilyen volt. 2008-ban...
Sokszor elhatároztam és soha nem sikerült maradéktalanul véghez vinnem. Végül is mégiscsak lett egy kis presszió, meg küzdés, meg akarás, ami persze kis mértékben kell, csak épp nem kell túllihegni akkor, amikor nem lehet.

Ehhez nagyon jó passzol ez a beszámoló is. Talán az első olyan beszámoló Olivértől, ami tényleg nem vmi marketingbeszámoló, hanem az a hangnem amivel én is azonosulni tudok.

Persze lehet, hogy az egész csak a gyengék vigasza...

2017. szeptember 16., szombat

Az öregedés jelei

Ha már nem fut az ember csak beszámolókat olvasgat...
Sajátjait...
2010 BÉF

2017. szeptember 12., kedd

Fehér? Yeahhh!!!

Szal az a diagnózis, hogy megint ott tartok mint pár éve és a derék táji, gerinc körüli izmaim gyengék mint a fos. Egész pontosan felemésztettem saját izmaimat...
Azt monnyuk tudtam és éreztem, hogy mióta futok, a felső testem izmainak töredéke maradt rajtam. A többi feléltem.
Bármikor beszéltem Olival, vagy bármikor szóba került a fehérje téma, mindig az volt a magyarázat, hogy túl van misztifikálva a dolog, normális táplálkozással eleget eszünk, nem kell csodaporokra költeni. Ez persze teccett nekem, mert a bogyó/por/miazmás kiegészítőkért nem vagyok oda.
DE!
Egy kicsit utánaolvasva a dolognak azért nem ennyire eccerű a történet!
Normálisan edzve olyan 2-2,5g fehérjére lenne szükségem, per testtömeg kg. Ez a mennyiség kicsit kerekítve 150g/nap.
Rögtön át is váltottam ezt élelmiszerre.
60 dkg csirkehús
1 kg sovány tehéntúró
54 dkg trappista sajt
38 dkg lencse
428 dkg joghurt !!!
...
Húst alig eszem. Tejterméket módjával, de ekkora mennyiségben biztos, hogy nem.
Azt eddig is észrevettem, hogy ha kicsit is hosszabbat futok, akkor BCAA nélkül baromi kellemetlen, izomláz jellegű, nehezen javuló fájdalmat érzek napokig. Amióta futás közben és után szedtem a BCAA bogyót ez nem jelentkezett.
Csakhogy szép alattomban, a napi kevesebb fehérjebevitellel azt a kis izmomat is sikeresen elvesztettem, amim volt.
Szóval ismét nekiállhatok a gerincerősítéses gyakorlataimnak és zabálhatom a fehérjét.
Azóta már gyártottam magamnak egy jó kis fehérjetáblázatot. Egész meglepő dolgokkal szembesültem, így végül is nem is rossz, hogy ilyen szempontból is megismerem a körülöttem lévő kajákat. Eddig a szénhidrátra, zsírra vigyáztam, de a férjére nem, mondván az úgyis elég.
Hát nem!
Addig is futogatok, de ez csak olyan Maaargitos partfisnyélen vonaglás. Hol itt, hol ott fáj. Kész demensotthon az egész...