Emlékszem amikor majd 30 éve a doki ráírta a leletre, hogy Lyme. Olyan misztikus volt, főleg miután a patikus is kikerekedett szemmel adta oda a dupla adag antibiotikumot...
Ma voltam gasztroenterológián, ott mondta a doki, hogy ugyan belém fognak turkálni minden lehetséges nyílásomon keresztül- csak, hogy érezzem a törődést, de szerinte a panaszaim egyértelműen burnout-ra utalnak. Az összes leletem jó lesz...
Fasza.
Hazafelé nem voltam rózsás kedvemben és szerencse, hogy Százhalombattára kellett menjek, mert így volt idő rágódni.
A megfogalmazás a legnehezebb az egészben. Hogy érthetően elmondjam, megmagyarázzam valakinek, hogy mit is érzek.
Szinte bármit el lehet érni akarattal. Tényleg, szinte mindent. Beteg leszel, elveszted a lábad, vagy karod, megvakulsz... nem piskóta dolgok, de néha egész elképesztő dolgokat lát az ember olyan történetekről, amikor valaki ilyen vert helyzetből állt fel.
Nekem az a bajom, hogy pont ez az akarat romlik el.
Fáradt lehetsz, az ellen akarattal tudsz dolgozni, de ha pont ez az akaratmotor romlik el, akkor mihez kezdesz? Mivel fogod magad kiráncigálni a gödörből? Akarat nélkül semmi sincs.
A hited és a tartásod mindig maradjon meg - ugye.
Azt hiszem egyelőre ezzel a hittel kell megoldjam a dolgaimat...
Mára eljutottunk oda, hogy a család az asztalnál kezdi elpakolni a közelemből a kaját, mert gyakorlatilag folyamatosan ennék. Már dugig vagyok, de állandóan éhesnek érzem magam. Minden sejtem kajáért ordít! Még, még, még!
Szörnyű.
Közben nincs erőm mozogni, egyre rosszabb a derekam és egyre fáradtabb vagyok.
Huhhh... jó lenne elérni már a gödör alját, de csak reménykedni tudok.
Nyilván teljesen más kategóriákról szól ez a cikk, de az érzéseik nagyon ismerősek...
És ha már Anna-t emlegették, akkor ez ide való.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése