...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2010. december 31., péntek

Woody Allen

'Stig Björkman: A Játszd újra, Sam! témája az álmodozás, ami tekintélyes részét lefoglalja az életünknek. Milyen szerep jut ebben a filmeknek? A darab és a film főhőse megpróbál úgy élni, ahogy a filmekben látta.

Woody Allen: Azt mondják, ha van jelentős motívum a filmjeimben, az a valóság és a fantáziavilág közötti különbséggel áll kapcsolatban. Ez a téma gyakorta felbukkan nálam. Ami szerintem röviden összefoglalva annyit tesz, hogy utálom a valóságot. Még akkor is, ha pechemre, ez az egyedüli hely, ahol ehetünk egy jó marhasültet. Azt gondolom, ez a gyermekkoromra vezethető vissza, amikor állandóan a moziba menekültem. Befolyásolható gyerek voltam, és abban a korban nőttem fel, amit a mozi aranykorának szokás nevezni, amikor azok a csodálatos filmek egymás után jelentek meg a vásznon. Emlékszem amikor a Casablancá-t és a Yankee Doodle Dandy-t bemutatták - a nagy amerikai filmeket - Preston Sturges, Capra filmjeit... Azokba a filmekbe menekültem. Magad mögött hagytad a szegényes házadat, minden iskolai, családi problémádat, mindent, és elmentél a moziba, ahol tetőtéri lakásokat láttál, fehér telefonokat, a nők kedvesek voltak, a férfiak mindig bölcseket mondtak, a dolgok viccesek voltak és jól végződtek, a hősök igazi hősök voltak, egyszerűen minden nagyszerű volt. A mozi rontott meg engem, nagyon komoly befolyást gyakorolt rám. Ismerek sok olyan korombelit, aki sosem heverte ki a hatását, akinek valódi gondot okozott az életében, mert idősebb korukban, ötven-hatvan körül sem értik, hogy miért nem úgy működnek a dolgok, ahogy a vásznon, miért van az, hogy amin felnőttek, amire vágytak, amit éreztek és amit valóságnak gondoltak, nem igaz, hogy a valóság sokkal nyersebb és rondább. Amikor a moziban ültél, azt gondoltad, az a valóság. Nem az jutott eszedbe, hogy mindez csak a vásznon létezik. Azt gondoltad: hát, én nem így élek. Én Brooklynban lakom lakom egy szegény környéken, de sok embernek a világban ilyen otthona van, lovagol, szép nőkkel találkozik, esténként koktélokat iszogat. Ez egy másik élet. Amit az is alátámasztott, hogy olvastad az újságokat, ahol olyan embereket láttál akiknek más és boldog az életük, olyan, mint a filmekben. Ez elég nyomasztó, nem is tudtam soha felülemelkedni rajta. Sok embert ismerek, akik szintén nem. És ez mindig ott van a munkáimban. Annak az érzete, hogy uralom a valóságot, hogy képes vagyok forgatókönyvet írni róla és úgy alakítom a dolgokat, ahogy én akarom. Végül is ez az, amit az író és a rendező csinál - olyan valóságot teremt amelyben élni szeretne. Kedveled azokat az embereket akiket megalkotsz. Szereted ahogy öltözködnek, ahogy élnek, ahogy beszélnek, és hónapokon keresztül lehetőséged nyílik arra, hogy ebben a világban lehess. És ezek az emberek szép zenékre mozognak, és te ott lehetsz közöttük. Ezért érzem úgy, hogy a valóság kellemetlenségével szemben, a filmjeimben mindig egy idealizált élet vagy fantáziavilág nagyszerűségének mindent átfogó érzése uralkodik...'

Woody Allenről
Beszélgetések Stig Björkmannal
(részlet)

2010. december 21., kedd

A szabály

Mint fogalom, mint olyan...

Minap voltam egyik lányom iskolájában szülői esten (ez Waldorfoséknál olyan, mint normál isiben a szülői értekezlet, csak tovább tart, süti is van és néha egész okos dolgok hangoznak el).
Már többször is érintettük a szabály és szabálykövetés témáját. Rendszerint nem szólok bele ezekbe az eszmecserékbe, mert már kettőnél több ember előtt is baromi nehezemre esik dumálni, nemhogy huszonvalahány előtt. Tartom magamban, igyekszem visszafolytani (néha az indulatomat is), aztán olykor sikerül kirobbantani magamból egy 'Nesze nyuszika baszd meg a létrádat!' c. eposzt...

Arról van szó, hogy az egyik tanító tilt vmit, a másik nem. Ezért az egyik osztálynak szabad (monnyuk ping-pongozni szünetben), a másiknak nem. Ez ellen az iskola és a tanárok közösségének kell tennie, az ottani szabályokat ők hozzák és ők tartják, tartatják be. Vagy nem. Vagy nemigen...

No, ennél nagyobb ökörséget nehéz elképzelni.

Sikerül kis társadalmunk mutyivilágát, már iskolás korban lemodellezni.

Nem az egyes szabályokkal és azok horderejével van a gond, hanem egyáltalán azzal a fogalomzavarral, amely majd ahhoz társul, hogy vannak szabályok, de mégsincsenek. Hogy egyáltalán megforduljon kis eszükben az, hogy egy szabály be nem tartása egyáltalán opció legyen.

Én szülőként is próbálom magam ahhoz tartani, hogy bizonyos határok nagyon keményen betartok és betartatok. Vannak olyan dolgok, amiket egyáltalán nem lehet megkérdőjelezni és ebből nem engedek. Ilyen 'etalonok' nem képezik vita tárgyát, mert velük kapcsolatban nyelvtanilag lehetetlen eldöntendő kérdést feltenni. Eccerűen ilyen nincs.
Ha egy szülő elkezd üngyürbüngyürkézni azon, hogy veszünk-e ma kabátot, vagy sem, hogy megyünk-e aludni, vagy sem, mosunk-e fogat vagy sem, meg stb, stb. akkor az elveszett. Megásta a sírját, elenyészett, híre, hamva nem marad...

Ezek kemény dolgok, na!

Lehet persze ebbe is fifikát tenni. Én például sohasem kérdezem meg, hogy 'Kérsz-e répát kicsi fiacskám?' Mert arra ugye adható olyan válasz, hogy 'Nem!'.
Ellenben, ha azt kérdem, hogy 'Mennyi répát kérsz?', akkor az ugye nem is kérdés, hogy eszik belőle, max. a mennyiségről vagyok hajlandó szűk keresztmetszetű vitát nyitni.

Persze nem igazán a zöldségfogyasztatás terén elért kimagasló eredményeimmel szeretnék dicsekedni, pusztán a szabályok kerülgetése kapcsán hoztam fel példának.

Célszerű bizonyos szabályok mentén élni, ez azért nem egy egetverő megállapítás. Lehet ezt erkölcsnek, mert belső zsinórmértéknek, meg mittudoménminek is hívni, de az a lényeg, hogy tartsuk be!
És ebben nem igazán ismerek szürke zónát!
Sokszor a szememre vetik (meg talán én is magamnak?!), hogy fehéren-feketén látom a világot.
Lehet.
De egy szabály vagy be van tarva, vagy nincs. Ezen nem látom be, hogy sokat lehetne filozofálni.

Abban a pillanatban, ha kezdjük fellazítani, felpuhítani a határokat, rögtön jön egy zsíros hajú esztéta és szarrá alázza a kereteinek.

Most hirtelen egy közeli, futós példa jut eszembe:
P85.
Ez egy olyan verseny volt, ahol előre megadott pontokat kell érinteni menet közben. Ezeken a helyeken ellenőrzik a versenyzők áthaladását. Valamely pont kihagyása a teljesítést annulálja.
Ezek után a két első helyezett pontot hagyott ki.
Ha a célban rögtön kizárják őket, akkor max. saját fütyiségüket okolhatták volna, mert a pontkihagyás mint szabály, olyan eleme a versenynek, mely nem lehet vita tárgya.
Egyébként két szabály van, ami terepfutásban véresen komoly. (Persze most minden sor után írhatnám, hogy SZERINTEM. Tehát mindig oda kell tenni hogy: Szerintem!).

1. Ellenőrző pontok érintése.
2. Saját erőből, saját lábakon való teljesítés (no bicaj, no roller, no fakutya, no görkori) csak LÁB!

Ennyi. A többi maszlag és tupír.

Tehát beér a delikvens.
- Érintett minden pontot?
- Nem.
- Köszi, hogy eljöttél, próbáld meg jövőre, ott hátul a zuhany. Szia.
Ennyi.
Hja, hogy első, hogy második. És?

És innen jön a duma.
Kaptak büntetőperceket a kihagyás miatt.
Beszarás.
Mennyit? Miért pont annyit? Az egyik ennyit kapott, a másik annyit, miért? Egy pontnál mondjuk 20p, akkor két pontnál 40p? Akkor én kihagynék 5 pontot 100 percért. Jó? Nem? Miért?
Kap 50p. büntetést. És mi van akkor, ha a pont felé menet épp megbotlott volna egy gödörben és meghúzta volna a lábát. Akkor lehet, hogy 118,5 peccel ment volna rosszabbat. És ha a ponton evett volna valamit, amitől később rosszul lesz, akkor lehet, hogy visszaesik a 14. helyre?!
Soha nem tudjuk meg. de mind lehetséges forgatókönyv - és ilyen gyártható még ezer.
És miért?
Mert egy lapvető szabályt PUHÁN kezeltünk. Kész, meghaltunk, legyilkoltak minket elveinkkel szabályainkkal együtt.
Ráadásul pályacsúcs lett. De mennyivel? Mennyit futott valójában az első?

És megmagyarázza.
Ilyenkor szakad le a pofám.
Megmagyarázza. (No nem a versenyző, hanem a töketlen rendező. Aki felrúg egy szabályt, pláne a sajátját, az mindig nagyon okos!)
Asszongya, hogy nem volt jelzés annál a kanyarnál, ahol le kellett volna térni.
És? Más megtalálta?
Igen.
Jó, ugorjunk...
Igen, de szegény még nem járt ezen a versenyen.
És? Készült a versenyre? Elolvasta a kiírást? Ott szerepel, hogy van pont Nagykovácsiban? Igen. Akkor miért nem fordult vissza a falu határából, amikor észlelte, hogy nem csekkolt?
Ugorjunk...
Egyszerűen nincs érv, csak rendezői maszatolás.

Hangsúlyozom, hogy az én futóteljesítményem messze nem ér fel ahhoz, hogy beleszóljak a dobogó körüli viadalba. Nem is ez, és nem is EZ az eset speckó amivel gond van!

Azzal van gond, hogy nemhogy a törvényeket és általánosan elvárható erkölcsi szabályokat nem tartunk be, de SAJÁT szabályainkat sem! Akkor meg mi a jó..... tól várjuk, hogy bármi működő képes lesz?

Ha egy határidő nekem szent és sérthetetlen, akkor az AZ.
Eszembe sem jut, hogy megkérdőjelezzem
A boltban a pénztárnál fizetni kell.
Ez többségünk számára evidens. És hogy fel vagyunk háborodva, ha vki nem tartja be!
De miért is?

Én a saját előírt edzéstervemet is szent és sérthetetlennek tartottam. Ha bele pusztultam akkor is megcsináltam, csak fizikai akadály tántoríthatott el ettől.
Az idők, pulzustartományok, ismétlések mind-mind pontosan a helyükön voltak. Komolyan szarul éreztem magam, ha egy emelkedő futást nem az edzés 2. felében végeztem, mert monnyuk nem volt rá bucka...

Mivel nem értek hozzá, ezért megkértem valakit, aki szerintem ért hozzá, hogy segítsen nekem. Azon túl, hogy fizetek érte, betartom az utasításait, mert bízom benne. Ha nem bíznék, akkor ugye nem kértem volna meg. Ha meg nem tartom be az edzéstervet, akkor belepiszkálok egy olyan dologba amihez nem értek. Ha meg belepiszkálok, akkor nem sokat ér. Ha nem sokat ér, akkor meg minek fizessek érte...
Ahh... elvesztettem a fonalat...

A múlt időt csak azért használom, mert ebben a játékban a saját testem és énem csak én ismerem. Ugyan megpróbáltam figyelmen kívül hagyni ezen nüasznyi dolgot, de rá kellett jönnöm, hogy nem megy. Ez esetben nem megy és kell egy fajta felülbírálata a dolgoknak.
No, itt aztán rögtön jönnek a kérdések.
Fáj? Tényleg? Ez már annyira, hogy nagyon? Kimerültem? Nagyon? Annyira, hogy nagyon nagyon? Pihenjek még, vagy azért forszírozzam?

Mondom, ha elkezdjük áthágni a szabályokat, akkor csak a duma marad, de abból már annyi félét hallgattam...

2010. december 19., vasárnap

50. hét

Maradjunk annyiban, hogy széllel szemben nem megy.

Lehetünk nagyon kemények, nagyon elszántak, de előbb utóbb a lábszárunkra szárad az anyag. Az meg nem jó érzés...

Tavaly előtt sikerült januárra teljesen lemeríteni az aksikat, így lebetegedtem egy teljes hónapra.
Tavaly az új cipő és influenza kombó nullázta le a decembert.

Idén szeretném kihagyni mindkettő bevezetést és másképp próbálnám meg elkezdeni az alapozást és az új évet. Ennek jegyében töketlenkedem, hogy most fáj, vagy nem fáj, terheljem, ne terheljem, menjek -14 fokban futni, vagy ne... (múlt héten már írtam erről ...)

Nagyon keskeny ösvényen próbálok lavírozni.

Úgy látszik, hogy szegény Masochist cipőmmel nincs szerencsém, mert a héten megint a múlt évi tünetek kezdtek jelentkezni a bokámon. Hirtelen beletapostam a fékbe és szerda után csak vasárnap mertem futni menni. Persze más cipőben...
Egyelőre nagyon remélem, hogy ennyi volt a dolog és még az első halvány tünetek kezdetén sikerül elkerülni egy komolyabb bajt!

Tényleg rokkantblog...

Kedden elmentem az alapozás első tornatermi edzésére is. Nem volt nagy tömeg, nagyon teccett, hogy csak hárman izzadtunk és hörögtünk. Alapjába véve nem volt vészes. Azok a feladatok, amiket a derekam miatt amúgy sem tudok megcsinálni persze most sem mentek, de nem is forszírozom őket, jobb a békesség. A többi meg necces volt persze, de hát azért megyek...

Egyébként meg nagyon kedvetlenül dolgozom, mindent megteszek, hogy minél kevesebbet kelljen a gép előtt ülnöm, de persze megint év végére marad egy csomó leadás...
Meg persze számla sztornó... hogy legyekszíveséselnézéstéscsakmajdjövőre... de persze a munka legyen kész minél előbb...
Komolyan még soha ennyire nem éreztem szarul magam... mármint munkailag, meg hangulatilag, meg közhangulatilag, meg kilátástalanságilag... ebben az országban.


Ide most írtam pár sort erről, de kitöröltem, mert attól is rosszul vagyok, hogy itt majd egyszer talán visszaolvasom...

Szóval marad a kis család, a futás, meg az a pár futó, akikkel jó váltani pár szót. Egyébként füldugó... vagy nekem már az sem...

2010. december 13., hétfő

49. hét

1. Nagyon jó hét volt, mert élveztem a futást és magamhoz képest ment is.

2. Szar hét volt, mert egyre jobban fáj a jobb combhajlítóm, ezért megszenvedtem a futásaim végét.

Akkor most milyen is volt?
Ilyen...

Hideg, havas és gyönyörű, meleg, saras, csúszkálós és szörnyű, aztán megint hideg és havas és jeges és még szörnyűbb!

Jó ez a terepfutás...

- Pihentessem a lábam, vagy óvatosan terheljem?
- Élvezem a mozgást, hiányzik, miért ne tegyem?
- Inkább pihenni kéne, pihentetni, hogy ne legyen nagyobb baj.
- Ha most leállok, biztos elkap vmi nyavalya, mert körülöttem sok a náthás, köhögős.
- Inkább rövidebbeket kéne futni, max. 1ó-t és utána még többet nyújtani.
- Kenni kéne, masszírozni.
- Inkább a gerinctornára kéne figyelni és naponta csinálni.
- Vagy talán kis átmozgatás után futni és nyújtani?
- Edzőterembe kéne menni és megpróbálni futópadon nyomulni.
- Nem kéne erőltetni a kinti futást, mert nagyon igénybe veszi az izületeket. Boka, térd brrr... meg gerinc, porckorong, csípő brrrr....
- Olyan jó a szabadban kocorászni, beszívni a tiszta, hideg levegőt. Az első pár perc kicsit nyűgös, de aztán olyan jó érzés, nem beszélve utána a forró zuhanyról ...
- Nem kéne ellőni az utolsó patronokat, hosszú még a tél. Kell az erő fizikálisan és mentálisan is.

...ezek mennek folyamatosan.

Szombaton a Börzsönyben voltam.
Ez volt életem első teljesített TT-je 2006-ban.
Sötétben indultunk és sötétben érkeztünk.
Ilyen volt.
Olyan távolinak tűnik, mintha legalább tíz éve történt volna.
Idén kicsit havasabb, szelesebb, jegesebb és hidegebb volt.
Közös futásnak indult, de végül egyedül mentem. Egyszerűen a hideg nem engedte, hogy lassabban menjek, mert odafagytam volna Holló-kő szikláihoz.
A lefeléket nagyon megszenvedtem, mert a friss hó sok helyen tükörjeget takart. Én ugyan nem zakóztam, de sokan igen. Viszont annyira beállt a derekam a sok egyensúlyozástól, hogy a végén lefelé!!! menet gyalogolnom kellett és a derekamat masszírozgattam.

Érdekes megfigyelést tettem.

A pulzuskontroll miatt a felfeléket, csak nagyon óvatosan, szinte minibálban kocogtam meg. Aztán később, mikor már a derekam és ezzel együtt a combhajlítóm is beállt a síkokon is csak módjával haladtam. Ennek ellenére több sporit is gyorsan beértem. Pedig szemmel láthatóan kocogtak ők is. Egyszerűen nem hittem el, hogy lehet az én tempómnál is lassabban 'futni'. Pedig ezek szerint lehet. Próbáltam lassítani és figyelni arra, hogy a leglassabb fokozatban maradjak, de ennek ellenére egyre közelebb kerültek. Nem mondom, hogy nem esett jól.
Mármint a hó...

Hazafelé viszont a csillagokat láttam, annyira fájt a combom. Ráadásul csak gyökkettővel lehetett haladni a csúszós utakon, több mint két órán keresztül araszoltam. Nem volt kellemes.
Vasárnapra viszont megint alig éreztem, csak az a baj, hogy az az 'alig' még mára is megmaradt.

Asszem irány a polifoam...

2010. december 10., péntek

De nem sokáig :(((.

Szerdán bemutattam a sárban úszás c. műsorszámot. Hihetetlen mi volt az erdőben. Ráadásul már nem tudok olyan helyre menni, ahol ne irtanák az erdőt. Ez persze azt jelenti, hogy az utak gyalázatosak...

A jobb combom nagyon kikészült a végére.
Tegnap ki is hagytam a futást, viszont újra belekezdtem az év elején még rendszeresen művelt gerinc erősítő tornámba. A baj ugyanis nagy valószínűséggel onnan ered. Nem a combomat kell kenegetni, hanem a derekamat/gerincemet rendbe tenni. A múlt téli alapozás és rendszeres tornáztatás hatása eddig tartott. Ez van. A tünetmentes időszakokban persze én is hajlamos vagyok elfelejteni ezen edzés fontosságát, de kamatostul visszaköszön...

Viszont erősen megfogadtam, hogy ezentúl nem múlik el úgy nap, hogy valamit edzek. Legalább egy kis erősítés, legalább egy kis gerinctorna, mindegy, de kell vmi. Ha esetleg beteg lennék, akkor is lehet ezt művelni, eccerűen nincs kibúvó.

Ide is leírom, mert így számon kérhetem magamon, nincs menekvés. Ráadásul jó érzéssel tölt el, hogy tettem egy lépést előre, egy vmikori/vmilyen cél/verseny/siker érdekében.

Ma pl. már sikerélményem volt, hogy a mérleg nem kövér számmal indított ;)!

2010. december 7., kedd

Egyszerűen jó!

Tényleg. Nagyon rég nem futogattam ilyen jókat.
Valami rejtélyes oknál fogva nagyon motiváltnak érzem magam. Ráadásul jól alszom és magamhoz mérten sokat. És zabálok... Mióta elkezdtem rendszeresen futni, még soha nem mentem 80kg fölé, de most ez is összejött. Nem mintha örülnék neki, de ez is kell a jóllakott ovis filinghez...

Ezt az állapotot kellene konzerválni minél tovább.

Tavaly előtt januárra merül le az aksi és 4 hetet beteg voltam, tavaly, meg épp december volt szinte nullás. Egyszer azért megpróbálnám, kihagyni ezt a műsorszámot. Nem nagy öröm 'megint elölről kezdeni'.

Egyedül a jobb combhajlítóm zavar, de az is inkább futás végén, vagy futás után. Például, most ülés közben kifejezetten zavaró. Olyan mintha görcsölni akarna. Esetleg egy kis masszírozás jót tenne neki. Csak hát mikor megyek én olyan helyre...

Nézegettem a jövő évi túra/futó naptárakat.

Asszem jövőre nem megyek külföldi versenyre.
Mire egyenleget vonok, mindig az jön ki, hogy irreális a családi büdzsé tükrében. Nincs rá pénz. Ez van.
A naptárra pillantva igazán hely sincs, hisz jövőre a haza kínálat is igen biztató.

Csak felsorolás szerűen (nem azt jelenti, hogy ezekre mind megyek, de benne lennének a bugyorban):


01.29. - Téli Mátra
02.26. - Zöld 45
03.06. - Göcseji Galopp 55
03.27. - VTM
04.16. - Gerecse 50
04.30. - Mátrabérc-Trail
04.30. - Sárga 70
05.07. - Börzsöny Terepfutóverseny 45
05.14. - Terep 100
05.20. - Kazinczy 200
06.04. - Mátra 115
06.23. - 4x56
06.25. - UB
07.16. - Budapest Terep Kupa 85
08. ????
09.10. - Vadrózsa 50
09.24. - BÉF 60
10.08. - Less Nándor 100
10.15. - Via Dolorosa
10.29. - P85
11.19. - ISZINIK 100

Egyedül augusztus kérdéses, de más hónapban nincs sok értelme külföldre menni egy kis önkínzásért. Így lenne egy nyugodt augusztusom és talán az ősz is kipihenten, vérszemesen kezdődhetne.

Az idei évből okulva a tervezgetést sem bonyolítanám túl, a fene tudja mikor lesz vmi nyavalyám megint, aztán csak csorgatom a nyálam. Nem, ez idén elég volt. (A fenti listából idén 1, azaz egy darab versenyre sikerült eljutnom résztvevőként...)

Visszatérve a címre.

Egyszerűen jó.

Olyan jó, amilyennek lennie kéne mindig.

2010. december 5., vasárnap

48. hét

Ez kezdésnek egy kicsit erős...

Be kell valljam, hogy hétfőn csak azért nem mentem ki futni, mert egyáltalán nem volt kedvem a vízszintes hóeséshez. Lehet, hogy ez a punnyadtság kezdete, de vállalom, mert így történt. Talán ez az ajándék november tett ilyen hitszegővé, de azért jó lenne találni valakit/mit akire/amire rá lehetne fogni ezt a dolgot...

Számomra akkor kezdődik el igazán a tél, amikor a jegesvödröt hóval tudom megtölteni és így tudom hűteni a fehérbort. Márpedig ez megtörtént a héten,

tehát hivatalosan is megnyitom a 2010/2011 évad telét!

Kedden a Hárs-hegy környékén törtem a jeget, csütörtökön meg szokásos körömön balettoztam a hóban (az idő és pulzusadatok persze lehangolóak).

Tegnap a Bakonyban voltam.
Nem bántam meg.
Azt hittem, hogy a Pilisben és a Budai-hegységben nagy a hó, pedig ez smafu ahhoz képest, ami ott fogadott. Alpok ihlette, giccses képeslapokon látni csak ehhez foghatót. Kristálytiszta égbolt, szikrázó napsütés, a fákat és a terepet borító vastag hólepel, bónuszként néha a cseszneki vár látványa.
Futni monnyuk baromi nehéz volt, főleg a vége felé, amikor már három fős csapatunknak kellett a térdig érő hóban az utat törni. A 40-es távon indultunk, de végül a 30-as is elégnek bizonyult.
Alaposan elfáradtam. A gyökkettő tempóhoz is teperni kellett rendesen. A boka és térd izületeimet alapos tesztnek vetettem alá. Szerencsére a fáradtságon kívül mást nem érzek.
Egyébként nagyon élvezetes volt maga a futás. A téli erdő amúgy is különösen csendes. A hó ropogásán és a patak csobogásán kívül szinte teljesen nesztelen helyeken haladtunk. Éles kontrasztként hatott az egyetlen kitett dombtető, ahol metsző szél és kellemes hascsikarás elegye borzolta az idegeimet. Majd megfagytam, ezért tolni kellett a majd szűz hóban, egyébként meg inkább félreálltam (guggoltam) volna...


A jobb combhajlítóm viszont makacsul érezteti velem, hogy van. Létezik. Dolgozik. És kellemetlenkedik.

A tavaly csúfosan leszerepelt Montrail cipőmet vettem elő újra és próbálgatom, hátha összeszokunk. Egyelőre nem lehet panaszom, bár olyan érzésem van benne, mintha a sarkam 'gödörben' lenne. Egy kölcsönben nálam lévő noene talpbetéttel azért megspékeltem, hátha...

Legszívesebben most is mennék egy laza kört, de az eszem inkább a csendes vasárnapi ebédre szavaz.

Talán tényleg ez a lejtő kezdete?

Ha már itt tartunk a lejtő kezdetén.

Kir.

Bár sok rokon él francia honban és gyermekkorom szünidőt meglehetős számban töltöttem ott, nagy nagy vonzalom nem alakult ki. Vagyis bizonyos értelemben igen.
Például életem első közterületét pont ebben az országban terveztem, akkor, amikor Montpellier-ben töltöttem szakmai gyakorlatomat. Ez volt a Carriera park.
Ez az egész 6 hetes gyakorlat megérne több posztot is, de majd máskor...

Szóval 'kir'.

Sajnos az idei fekete ribizli termésünk nem volt elég bőséges, ezért saját készítésű málnaszörp és helyi, száraz fehérbor vegyítésével követjük el. Igen, ez a vegyítés akár szentségtörésként is hathat, de engem nem érdekel, hogy minek hat, mert finom. A széplelkű bor sznobok meg bekaphatják...

Ráadásul mindez hidegtől gyöngyöző, hóval töltött, jeges vödörben hűtött fehér borral. Nyam, nyam...

Jahh kérem, hogy ez egy főleg futásról szóló blog?

Denemis...