"...soha nem érdemes holnapig várni, mert a bal- meg jobbsorsunk a saját kezünkben van. Senki nem állít fel a díványról és senki sem álmodik helyettünk. Álmok nélkül pedig csak droidok vagyunk." (K.B.)

2016. december 30., péntek

Lábam, lábam mondd meg nékem...

A mai futás végére ténleg kétségbe estem.
A Bondiban és a Stinsonban egyelőre nem tudok futni, mert a bal lábamra két, fájdalmas bőrkeményedéses dudort varázsoltak. Annyira kitapostam őket, hogy már a kialakult talpvályúk nyomnak.
A Rapa egyelőre töri a lábfejem, monnyuk ez lábragasztással még jó lesz.
A Speedgoat alapból talpragasztással használható, de ma ennek ellenére (a ragasztáson keresztül) feltörte a talpam és a bal lábam kisujját is rendesen kikezdte.
Gyakorlatilag a bal lábamon nincs ép rész...

Az égiek velem vannak, mert az utolsó munkanap végén találtam egy olcsó Bondit (74Ajró). Rögtön megvettem, így viszont már nem tudtam nevezni az isztriai versenyre, amivel egy ajándék is járt volna - asszem túlélem.
Az év elején rá kell feküdjek a tőzsdére, mert nem lesz pénzem nevezni és cipőket is venni.

Egyébként meg a múlt heti lájtos hét után sikerült magamat egy kicsit felrázni. Ebben segített Zserzseli is, akivel tegnap reggel toltunk itt egy kört. Nekem kicsit gyors volt a menet, de legalább felrázott a saját tempómból. Kell néha ilyen.
Egyébként még nem vagyok kibékülve a pulzusommal, magasnak érzem. A fejfájások elmúltak és a bal csípőm körüli bujkáló nyavalya sem százas. Az összkép nem lenne rossz, de képtelen vagyok jólesően, lazán 140 alatt maradni.
Remélem január elején megejthetem a terheléses vizsgálatot, amivel sikerül majd pontosítani a pulzusértékeimet.

2016. december 27., kedd

Év vége m?

Már a Tortúra sem volt egy fáklyásmenet, de azóta sem találok magamra.
Már ott gyanús volt a fáradtság, enerváltság. Utána még kétszer nekiduráltam magam Karácsony előtt, de egyikben sem volt köszönet, épp hogy csak nem kellett belesétáljak...
Két napig kint álltam a fagyban ajándékgyártás címén és meg is voltam győződve, hogy jól megfáztam. Estére alig tudtam felmelegedni a kályha mellett. Nem volt erőm a futáshoz. Fejben sem. Meggyőzetem magam, hogy egy kis pihenés majd jól helyrerántja a dolgokat, de persze nem így lett. Nem is tudom mikor volt, hogy hat napinyi pihenőm volt egyhuzamban?!
Nem volt jó.
Sem közben, sem most, utána.
Egyszerűen nem működöm rendesen futás nélkül, ezt nem tudom mikor fogom már végre megtanulni. Eccerűen kell nekem! Kész. Ez olyan mint a levegővétel. Lehet, visszatartani, de akkor meg csak nagy légszomj marad utána...
Szóval most légszomj helyett megint ólomlábak, rozsdás ízületek, erőtlenség és magas pulzus volt a részem. Nem épp egy örömfutás ismérvei.
Ráadásul a télies, zúzmarás gyönyörű természet helyett, egy olvadó, kissé saras és szeles szürkeség fogadott (ne legyek igazságtalan, a nap sütött!).
Pedig a kalória és tápanyag bevitellel nem lehetett gond mostanában, arra különösen ügyeltem...

2016. december 19., hétfő

Kiscsillag: Ha én lennék...

Ha én lennék a szerelmed
Minden máshogyan menne
Te is máshogyan mennél
El tőlem, mint tegnap este
Megszoknád a hús szagát
Megszoknád az ólmokat
Megszoknád az életem
Miként a sajátodat

Ha én lennék a szerelmed
Szeretnél mert megszoktad
Ahogy megszokásból rugdalod
Magad elé az álmokat
Ha villanyt oltasz a sötétnek
És halkan kicipzározod őt
És magadba rakod a régi semmit
A megszokott soha el nem jövőt

Ha én lennék a szerelmed
Biztos nevetnél néha
Persze nem többször mint most
Csak rosszabb vicceken ha én a
Szerelmed lennék
Mindig máshogy neveznélek
Termések állatok kis izék
Magamban most is beszélek

Ha én lennék a szerelmed
Biztos hogy a miénk lenne
Az egyszerű igazságok boltja
És te eladó lennél benne
Ősszel mindig lemennénk
A tengerpartra szlottyos fügét
Enni a kiégett fű közül
Akkor ha én lennék

Ha én lennék a szerelmed
Sok szerencsét hozzám
Ígérem nem leszel hibás
De sok múlik majd a kémián
Én már elterveztem mindent
Egy életre elég a dolgunk
Igérem nem lesz sok időnk
Egyedül lenni úgy már voltunk

Ha én lennék a szerelmed
Rám mondanád hogy ez Ő
Csak el kéne hinned
És úgy kellenék neked mint a levegő
Ha én lennék a szerelmed
Biztos sokszor bántanálak
Hogy tudsz így szeretni?
Én soha nem tudnálak

2016. december 18., vasárnap

Tortúra

Évek óta tervezem.
Pontosabban évek óta nyaggat Fridi, hogy menjek vele. Aztán vmi miatt eddig nem jött össze. Nehéz a logisztika, vagy mi... Pedig tavaly már nagyon közel voltunk hozzá, de végül nem sikerült. Idén is az utolsó pillanatban mondta vissza a sofőr, de hála a miskolci mászó ismerősöknek megoldódott minden.
Robinál aludtam péntek este, így nem kellett túl korán kelni.
Fridivel a rajtban találkoztam és együtt s indultunk. A cél egyértelműen a hét órás időn belüli teljesítés volt.
Fagyos, de tiszta, száraz idő volt. Az időjárásra és a pálya talajára egy szavunk nem lehet, Fridi szerint is az általa ismert 13 évnyi időszak egyik legjobbjaként emlegette.
Nekiindultunk és én rögtön éreztem, hogy ez nem az én napom. Nehéz, merev végtagokkal mozogtam, olyan érezésem volt, mint egy olajozásra szoruló gépet kéne folyamatos mozgásban tartanom. Talán a családon végigvonuló, de engem eddig elkerülő takonykór keringett bennem? Nemtom, de nem volt jó érzés.
Az elejét a nyári futkorászások alkalmával már ismertem és tudtam, hogy jó adag tempós séta vár rám. Persze Fridi el-el tűnt a távolban, de ez nem zavart, szép komótosan haladtam. Pulzusom jó tízzel több volt átlagban, ezt is a betegség előjeleként értékeltem.
Bükkszent kereszten a pontnál adtam át a kulcsot a leendő sofőrünknek, ezzel 2-3 percet ráhúztunk, de nem is ez, inkább az izzadt cuccokba való kihűlés esett nagyon rosszul. Innen én mentem elől és kicsit próbáltam húzni Fridit.
Mentünk, de nem volt meg az a laza élvezetes futás, amit vártam tőle. Folyamatos munka volt.
Bánkút után megint elvesztegettünk pár percet, mivel Fridi egy kis könnyítésre szorult. Aztán a Török-úton már inkább ő ment elől. Kivéve amikor én... Szóval frankó húztuk egymást. Egész régen járt helyekre ismertem rá, de az emlékek sem tudták feledtetni, hogy az eddig csak egyszerűen nem ideális állapotom inkább szenvedéssé változott. Az utolsó pont után derült ki, hogy végül van esélyünk a hatossal kezdődő időre, így mindent bevettettünk, ami tőlünk telt.
Végül 6:52:24-re telt. Végül is hatossal kezdődik.

Nem esett jól, de meg kellett oldani, megoldottam. Próbáltam jónak látni és próbáltam a későbbi hasonlókra való felkészítésként megélni.
Csak izóval frissítettem és a pontokon kapott teával. Kétszer ettem üres, sós kenyeret. Ez így teljesen tökéletes volt.
Szóval feladat pipa, de az élvezeti értéket, majd később meglelem...

Kilátás Tar-kőről (Zserzseli képe)

2016. december 10., szombat

On Off

Végül nem tartott sokáig ez a soleus ügy. Csütörtökön kezdtem érezni és következő kedden már futottam is vele egy lazát.
Komolyan kezdem azt hinni, hogy az egész csak a közelgő vizsgálat matt volt. Eddig négy alkalomból egyszer tudtam megejteni ezt a mérést...

Ma arra gondoltam, hogy futok egy nem túl hosszút. Persze megint nem lett belőle semmi...
A Bondim szétesőben 1200 kili van benne, a még használható régi Stinsonom is eléggé kitaposott, szép kis gödör van már a talpa közepén, csak mostanában 400 kilit tettem bele. Erre gondoltam, hogy a Rapába megyek, csak a felsője van szakadóban, de 1250 kili után mit várhatna az ember. Erre úgy feltörte a lábam, hogy haza kellett bicegjek.
Bakker!
Pénzem nincs új cipőre, az akciók meg a méretemben nem kecsegtetnek semmivel. Komolyan gondban leszek/vagyok. Az rendben, ha valami hülyeség miatt lesérülök, de hogy a cipőim miatt...

2016. december 4., vasárnap

Kis kényszerOFF

A Tanulegyek után még minden gond nélkül futogattam, de szerdán mintha vmi kis birizgálást éreztem volna a jobb lábam vádlija környékén. Aztán csütörtökön végre eljutottam a Koloska-völgybe és meg voltam győződve, hogy milyen jót fogok futni. (Kis mellékzönge, hogy péntekre terheléses vizsgálatra voltam hivatalos, így ténleg csak egy kis futkorászás volt a cél.) Ahogy elindultam egyre gyakrabban kezdtem érezni azt a valamit az achilleszem fölött, de a vádlim alatt. Kicsit még próbálkoztam, de 3,5kili után inkább visszafordultam és jól tettem.
Azóta kiokosítottam magam, hogy a gázlóizom (Soleus) lehet a bűnös. Vagyis a bűnös én vagyok, szegény soleus a szenvedő fél.
Nemtommi az oka...
Talán a széttaposott cipők? Terhelés? Nyavalya se tudja.
Krémezem, pihentetem és remélem nem tart sokáig.
Gyakorlatilag 1-2 nap nemfutás után már érzem, hogy esik szét a testem. Nincs izomtónus, bedagad a lábam, nem alszom jól, rossz a közérzetem, fejem fáj. Készhalál.
Persze azóta kristálytiszta, hideg idő, verőfény, miazmás...
És persze lehet, hogy csak annyi történt, hogy megint nem akaródzott terheléses vizsgálatra menni. Eddig 4:1 az arány! Négy bejelentkezésre egy vizsgálat jut. Azért ez elég beszédes...