...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2017. március 26., vasárnap

Békön50 és más

Csak az nyugtat meg, hogy egy éve is csak töketlenkedtem tavasz kezdetén.
Most sincs másként.
A késői Húsvét kicsit átrendezte a szokásos menetrendet, így egymásra torlódott a Bakony 50 és a Vérkör tt.
Vmi nem volt teljesen rendben a gyomrommal szombaton, mert minden ki akart jönni. Nem is tudtam normálisan frissíteni, így van mire fogni a 9 perces rontást. 40 kilitől igazi kínkeserves szenvedés lett. Lejtőn belesétálás, hogy ne is mondjak mást...
A Vérkör tt meg már elúszni látszott amikor is egy átnevezés révén mégis sikerül majd elmennem. Most Fridi nélkül vágok neki. Eddig nagyon azon treníroztam magam, hogy pályacsúcsot kell menni, de a hétvégi mutatvány kicsit elbizonytalanított. Aztán most megnéztem a tavalyi edzésnaplóm és látom, hogy milyen keserves hetem volt múltkor is a Vérkör előtt. Ez viszont bizakodásra adhat okot :) !
Szóval szépen hullámvasutazom.
Ahogy szoktam.
Remélem a héten végre lecsendesedik a nagy tavaszi metszés/permetezés láz és kicsit talán lazább napjaim lesznek. Eddig nap végére teljesen KO-n kerültem ágyba, talán egy kis pihi segít összeszedni magam.
Következő hétvégére - mivel nem megyünk az Isztriára - talán az Udvariban rendezett futóverseny is szóba jöhet, de erre még aludnom kell. Sokat.
Azért az utóbbi hetek nem lettek túl fényesek és egy-egy hosszabb futáskor belém nyilall, hogy mennyire volt okos döntés az UB nevezés?

2017. március 11., szombat

Egy TT. Megint.

Ez volt tavaly.
Most sem volt nagyon másként. Kicsit meg is lepődtem mikor újraolvastam a tavalyit :)!
Monnyuk annyi változott, hogy Porván, a kocsmai pontnál valahogy megnyomhattam a vekkeren egy gombot, mert csak Zircnél vettem észre, hogy áll az időmérés.
Ezzel együtt 3:20 lett. 6 perccel rosszabb mint tavaly. Ez elszomorít. Pedig olyan jónak tűnt belülről... Pulzuskontroll, tudományosfrissítés, erőtartalékolás, beosztás, okosfutás.
Erre rosszabb!
Ezmiez?
Pedig Érdemes megnézni a Hódos ér menti másodpercre azonos kiliket. Faint na!
Erre meg rosszabb.
Öregszem, öregszem én nem leszek öreg Sam...
Még a suvadást is megcsodáltam tavalyról - már ami maradt belőle.
Nem tudom hol maradt benne az a 6 perc, de ezzel már meg kell próbálni együtt élni :)!
Csesznek előtt idén volt egy bokorugrásom, de ez max 2p. Ennyit tudok felhozni mentségemre.
Megnéztem a megnézhető 5 kiliket: 
2016  -  2017
24:34 - 25:51 +1:17
26:49 - 28:03 +1:14
28:29 - 30:05 +1:36
28:10 - 29:19 +1:09
27:02 - 26:49 - 0:13
itt sajnos megnyomódott az a piszok gomb.
Vagyis egyenletesen lassabb, nincs mese.
Pedig olyan nagyon tudományosan, szép lassan engedtem fel a pulzust 150-ig, majd a Pintér-hegyen 152-153-ig. Erre nem elvész az a szép görbe?!
Remélem a Bakony50 jobb lesz, bár mostanában annyira sok a munka, hogy reggeltől estig kint állok valami fa alatt, felett, közben... Estére olyan hulla szoktam lenni, hogy már az is kihívás, hogy 8-ig ne aludjak el. Eztán elalszom és fél kettő körül kipihenten ébredek. Onnantól csak szenvedés és reggelre mosottszar effekt.

Tegnap óta viszont vitaminkúrára fogtam magam, és remélem, hogy a sárga pisin kívül lesz valami foganatja, mert jó lenne kievickélni ebből az erőtlenségből.

De ez mind piha!
Az élet szép, itt a tavasz, zöldül a lábunk alatt az avar, néha süt a nap és reggel hatkor már világos van. Csupa pozitív dolog. Ép kezem lábam, van mit ennem, innentől Vigyor egész nap!

2017. március 5., vasárnap

Kis utózönge

Még rágódnék ezen a versenycsonton kicsit.
A Bodrikutyán nem vittem magammal a dugókám, mert eccerűen a kocsiban felejtettem a nagy készülődésben.
Számított?
Nem.
Kutyát nem érdekelte, és ezek szerint utólag sem nézi meg senki. Komolyan. Akkor minek dugatttyák a népet? Mer' Csanya mondta, hogy a rajtszámtól, időméréstől és rajtkaputól lesz verseny a verseny.
Ha már verseny.
Nekem a célidőm úgy 10p-el rosszabb az eredménylistán, mint amennyi valójában volt. Engem ez teljesen hidegen hagy, de lehet, hogy valakinek meg számít. Nem vmi ilyesmiért fizettetik a nevezési díjat? Vmi Versenyt rendeznek vagy mi?! Megnéztem a célfotókat és az eredménylistát. Kb. 10 embernél teljesen random jellegű. Szép!
Minekez?
Mert drága pénzért rendeznek versenyeket, amik igazából nem a futásról, hanem minden, e köré szerveződő fütyiségről szól.
No, akkor ezennel véget is vetek nem túl jelentős, viszont teljesen értelmetlen rövidtávú 'verseny' szerepléseimnek.
Ennek persze csak részben oka a fentebb említett szösszenet, más részről meg 20-30-40 kilit edzésből szoktam futni saját magamnak. Ehhez asszem nem kell elköltenem ennyi pénzt, időt, energiát. Sajnos ismerősök nincsenek nagyon ezeken a rendezvényeken, akik vannak azokkal sem lehet érdemben beszélgetni, mert nincs rá idő, egyedül meg lehetek magamban is.

Erről is már többször írtam magamban egy posztot, de most le is írom.
Szóval.
Szerintem az emberek közötti kommunikáció 85-90% teljesen felesleges hablaty. Ez persze nem teljesen igaz abban az értelemben, hogy maga ez az orális érintkezés már magában is pozitív, szociális töltettel bír. De ha ezt veszem, akkor a teljesen néma egymás mellett ülés is bír ilyen jelleggel. Mellékszálként ide vetném, hogy ez nem elhanyagolható, én például kiválóan tudok egyesekkel teljesen némán egymásmellettfutni. ÉS ez nem kis dolog, mert ezt sem lehet akár kivel!
Vissza a főtémához.
Tehát ez a zömében érdektelen diskurzus számomra csak (és szinte kizárólag) két ember között létezik. Már ami a kommunikáció maradék 10-15%-át jelenti.
Nem tudom melyik az a nyelv amiben van egyes, kettes és többesszám. Teljesen teli találat. Ez három, teljesen eltérő állapot.
A legdisszonánsabb viszont a hármasszám.
Ennél rosszabb konstellációt képzelni sem tudok. Semmiben. Tehát 3db Homo sapiens együtt, az maga az armageddon. Érdemes egyébként megfigyelni azokat a viszonyokat amiket egy harmadik személy be- illetve ki- csatlakozása gerjeszt egy-egy kétszemélyes kontaktusban.
Ketten - elvileg - tudunk figyelni egymásra. Szemkontaktus, mimika, szagok és illatok, finom kis rezdülések. Ehhez tényleg alig kell beszélni, ha meg kell, akkor van közlő, van befogadó, egyértelmű irányok, egyértelmű célok, te nekem, én neked.
Ha bejön a harmadik, akkor gyakorlatilag ezekből semmi nem marad. Ezt tetézi, hogy épp ki, kinek játszik és kik vannak ki ellenében, akár másodpercnyi eltéréssel. Már rögtön egy közlő és két befogadó és ez is folyton változik, az oda-vissza viszont létre sem jöhet. Ezt még tudnám fokozni, de teljesen lényegtelen abból a szempontból, hogy ez az édeshármas a halálom. Bár lehetünk nagyon jó barátok külön-külön, de hármasban ennek is vége.
Velem sokszor megesett, hogy azok az emberek, akikkel kettesben remekül megvagyok, azokra rá sem ismerek 'tömegben'.
Értelmes, nyugodt, baráti hangnemben tudok beszélgetni jó pár emberrel, de sajnos ilyen meghitt alkalmakra már nem jut idő.
Úgy vagyok vele, hogy akkor inkább hagyjuk, minek rombolni azt a keveset, ami még megmaradt?

Azért került ez ide, mert egy adalék  ahhoz, hogy miért nem megyek többet ilyen versenyekre.
Meg azért mert most volt rá időm...