"...soha nem érdemes holnapig várni, mert a bal- meg jobbsorsunk a saját kezünkben van. Senki nem állít fel a díványról és senki sem álmodik helyettünk. Álmok nélkül pedig csak droidok vagyunk." (K.B.)

2011. március 28., hétfő

Nagyon durva

Ma kérem nyomtam 5,8 km-t  250m szinttel!!! És nem fájt semmi.
Ezért érdemes volt edzeni télen, szenvedni hóban, latyakban, mínuszokban.
Végre látom a gyümölcsét, kezdenek jönni az eredmények...

Péntek este megkaptam a gyógytorna feladataimat, hála drága gyógytornászomnak! Azóta csavarom, nyújtom, horpasztom, feszítem magam, ahol csak tudom.

Vasárnap megint sikerült az asztal túlsó feléről nyálcsorgatnom. Nagyon ideális időben futhattak a VTM résztvevői, irigykedtem és egyben hálát is adtam kis eszemnek, hogy nem neveztem.

Jó volt látni megint az arcokat, kicsit megcsapott a menetszél és alig áztam el, szóval panaszom nem lehet.

Sőt! Fejlécfotó is készült! Olyan, mintha futnék. Bazijó, nekem tetszik és azért mégsem vagyok túlságosan felismerhető :))).

Tehát a mai nappal (direkt megszámoltam) 6. alkalommal megnyitom az idei futóévemet. Sokadik újrakezdő vagyok, miközben nem is hagytam abba...
32 napom van, hogy összekapjam magam a Mátrabércre. Ma tudatosult bennem, hogy 10 óra a szintidő, így a laza PB helyett egy laza szintidőn belüli teljesítésre módosítom a fogadást önmagammal.
50% az esélyem.
Vagy megy, vagy nem.
Ez korrekt kiindulás.
A CCC-n is tesztelt 'esélytelenek nyugalma' c. lelki attitűd remélem be fog jönni, most már csak annyi a dolgom, hogy ne sérüljek le egyszerre kettőnél több helyen. Ez menni fog, ügyelek majd magamra.
 (Most látom, hogy pár poszttal ezelőtt is írtam erről a lelki dologról, szinte szó szerint. Talán mert tényleg komolyan gondolom?!)

2011. március 23., szerda

Még spin

Nem tudom, hogy csinálják mások, de nekem 15 percbe telt mire a min. 130-as pulzusra feltornásztam a frekit. Közben már az 5. percnél KO. volt a combom és gyakorlatilag csutkára toltam a pedálokat. Mire elhallgatott a vekkerem csipogása a lábam már annyira beállt mintha a T100 after partijára futottam volna teljes gőzzel.
Nemtom mit csinálok rosszul, de ennyire puding nem lehetek.
Pedig tegnap műveltem is magam.
Elolvastam ezt meg ezt és ezt.
Azt hittem ezektől sokkal jobban fog menni, de egyáltalán nem. Sőt!
Pedig egy zsebrádiót is kivittem magammal és a Kussuth-ot nyomattam. Épp az atomerőművek mellett/ellen vitáztak magyaros hevülettel, de nem tudott feldobni, viszont megállapítottam, hogy felénk nagyon ritka a levegő...
Az egész megint arra jó, hogy végre észre vegyem milyen kiváltságos állapot futva meghalni. Kellenek ezek a viszonyítási pontok az éleben mert különben nagyon elkényelmesedik az ember fia.
Tehát megint megvan a helyzet pozitívuma!
Érdemes volt felkelni...

2011. március 22., kedd

Spinning

Ennek is van egyfajta szadomazo fílingje, az biztos.

Monnyuk az első 10 perc horror. Nekem futáshoz is kell 30-40 perc bemelegedés, de itt pár perc alatt infarktus közeli állapotban vagyok, miközben a freki alig kúszik a min. fölé.
Viszont nagyon unalmas.
Legalább egy dinamó lenne rajta és áramot termelnék...
Olyan önzetlenül kaptam és olyan önzetlenül házhoz is szállították, hogy nincs pofám nem ráülni naponta és nincs pofám nem meghalni rajta naponta. Utána nyújtás a köbön, majd egy kis csípőügyi torna.

A CCC-n mentálisan az segített sokat, hogy az esélytelenek nyugalmával indultam és ez a nyugalom nagyon hasznosnak bizonyult.
A Mátrabérc és T100 is hasonló attitűddel jön majd el.

Nagyon kíváncsi leszek milyen hozadékuk lesz.

2011. március 21., hétfő

Sokadszor

veszem kezembe Ray Bradbury Marsbéli krónikáját (Európa zsebkönyvek sorozat - regények és elbeszélések).
Van, hogy évekig nem nyúlok hozzá, aztán van, hogy egy évben többször is.
Általában a Farenheit 451-el kezdem.
Be szoktam szamárfülezni néha egy-egy érdekesebb részt, de ennél nem lehet, mert az egész könyvet be kéne hajtani a sarkán. Hihetetlenül jó és nem tudom megunni.
Szörnyű filmeket gyártottak belőle, de a könyv!

Azért jön ez most ide, mert 'analitikusommal' történt mai beszélgetésünkkor többször is szóba került. Próbáltuk kideríteni ennek a sérülésdömpingnek a mentális okait.
Mert, hogy nem a test, nem a matéria oldaláról kell közelíteni, abban szinte teljesen biztos vagyok. Ezek csak tünetek, amikre lehet jeget tenni, meg kenegetni, meg tornáztatni meg mi egyéb, de az igazi okot kezelni így nem lehet.
Érdekes megfigyeléseket tettünk, egész pontosan tettem, az ő vezetésével. Egy-egy ilyen találkozó pont olyan, mint amikor arról beszélünk, hogy kell egy kicsit hátralépve is szemlélni a világot. Saját környezetéből kiszakítva, saját szemszögünk helyett kicsit máshogy átélve. Egész fura dolgok jönnek ki...

Azért, hogy atomi szinten is tegyek a fergetegesen sikeres idei évemért, a gyógytornász tanácsára kerékpárra, vagy spinningre pattanék.

Váratlan és önzetlen segítséget kaptam, így ma a tornácra behajózott egy bazi nehéz spinning gép, arra az eshetőségre is készülve, hogy ha nagy a dagonya, akkor nem fogok kerékpárral bohóckodni a szántásban, hanem fedett körülmények között csapok a km-ek és aerob küszöbök közé.

Rögtön rá is pattantam és tekertem 45 percet. Kicsit megdöbbentő, hogy már 9 napot kihagytam, de éreztem is.
Lehet, hogy más műfaj és szokni is kell?!
Viszont baromi unalmas.
Nem baj, itt a meleg, szép napsütés, madárcsicsergés, épp ideje a tornácon töketlenkedni.

Viszont nem vagyok letörve,
Ez pozitív.
Lehet még belőlem, akár, akár, akár....    .....akár, akár...., meg ehhez hasonló...
Ahogy Spíró is írta:
'Lehettem volna, ha akartam volna.'

2011. március 16., szerda

Mér'?

Az első gondolatom az volt, hogy elkezdem írni a felkészülésem a 2010-es CCC-re, majd az augusztus végi kiutazáskor felteszem a fórumra a blog elérhetőségét, hogy lássák az itthon maradottak milyen vérzivataros egy-egy felkészülés (már akinek nem lenne világos).

Aztán ez nem bizonyult jónak. Arra gondoltam, jó lesz majd esetleg kezdő futóknak, hisz én is számtalan beszámolót, blogot olvastam/olvasok, mert rengeteget lehet tanulni és jó érezni, hogy nem vagyunk egyedül hóbortunkkal.

Mostanra be kell lássam, hogy ez sem működik, hisz ettől csak elszörnyed az ide tévedő.

Talán lelki szemetesláda? Hogy kiírva már ballaszt nélkül hajókázzam tovább?

Nem.
Mostanra folytatásos komédia, drámai elemekkel.

Komolyan érdekel már.
Annyira valószínűtlen, annyira nevethetnékem és sírhatnékom van egy-egy epizód felvételeinél, hogy már érdekel a vége. Izgat, hogy mi lesz ezzel a fazonnal, bár néha kicsit aggaszt a tépelődése.

Azt tisztán látom, hogy ha nem megy a szekér, akkor több a poszt, bár a 'nemfutás-futás' címkék egész egyensúlyban vannak.

De az is lehet, hogy egy sokat hivatkozott reumatológiai szakblog lesz belőle és ebből talán meg is lehet majd élni?

Nemhiszemel - ez kéne címnek.

Álomszerű. Röhejes és bosszantó.

Jó lenne felébredni.

Japán

Te jó ég!

Négyen klikkeltek Japánból!
Leírtam valahol, hogy cumani, vagy mi a szösz?

Elnézést, részvétem szerencsétleneknek.
De tényleg.

Álom

Épp most riadtam fel.
Vannak olyan napok, hetek, amikor érzem, hogy van bennem vmi olyan,aminek a feldolgozása még várat magára.
Nem, nem is igaz, talán még fel sem fogom, hogy van az a dolog, csak a feldolgozáskor válik nyilvánvalóvá a létezése.

Azt álmodtam, hogy egy épp folyó munka kapcsán ott ülök egy egyeztetésen.
Neves építészünk föl-le járkál.
Vagyunk páran, de inkább csak az iroda munkatársai.
Beszámolok neki egy helyszíni bejárásomról és megjegyzem, hogy sajnos az az érzésem, hogy a fákat nem mérték be jól (ez baromi fontos lenne, mert épp kivágni készülünk párat egy épület elhelyezése kapcsán és momentán az eszterházy kastély környezetéről van szó...).
Megkérdi, hogy mit javaslok.
Én azt mondom neki, hogy dolgozzunk a meglévő adatokkal és ha necces részhez érünk, akkor majd kiegészíttetjük a felméréseket a kérdéses pontok szerint.
Olyan vigyorral az arcán, amit csak az ismer(het), aki járt már ilyen egyeztetéseken helyesel, majd mellékesen megjegyzi, hogy nagyon unja, hogy már, hogy mi (egyes szakágak képviselői) egymásnak kaparjuk ki a munkákat. (mármint én kikaparok egy kis felmérési munkát egy geodétának, az ő zsebe terhére).
Le sem esik.
Aztán pár másodperc múlva felállok és szó nélkül eljövök.

Hozzá kell tenni, hogy én ettől az embertől kaptam 2010-ben a munkáim 70-80%-át. Ez baromi függés. Ez kialakít egyfajta viszonyt. (És iszonyt is?)

Ennek az álomnak nem a konkrét történet a lényege.
A koordinátarendszer, amiben zajlik, az a sava borsa.
Hogy egyáltalán megfordul valakinek a fejében az, hogy én bármit is nem a legjobb meggyőződésem és legjobb tudásom szerint teszek, hanem valami homályos hátsó gondolat vezérletére.

Ez a pihekönnyű álom oldotta most fel bennem a legutóbbi - valós - találkozásunkat.

Egyeztetés.
Rengeteg szakág képviselője, ott ültünk 15-20-an.
Négy órát ültem, hallgattam az agymenéseket tűzgátló falakról, hangelnyelésről, vasbeton tartókról, acél konzolos felfüggesztésről, helyszíni zsaluzásról, vízcseppentőről... végül is elvoltam, nem lehet panaszom. Aztán a környezetről is megemlékeztünk 2, azaz kettő darab mondatban. (1. Csináljuk a kivitelit az engterv szerint. 2. Le kell menni Fertődre megnézni a fákat.)
Volt még egy futó munkával kapcsolatos kérdésem, ezt félretettük, hogy ne várakoztassuk, az egy órája érkezett belsőépítészeket (a többiek közben elszivárogtak lassan dolguk végeztével, vagy épp ebédelni mentek). Szóval még megvártam ezt a kis eszmecserét is, nem volt sok, 40 perc.
Építészünk kikísérte az utolsó vendéget is majd visszajött egy tányér kelkáposzta főzelékkel és egy fasírttal. Közben visszajöttek a megebédelt fiatal építészek, úgy öten.
Büfiztek, vakaróztak. (Remélem megvan a kép és a helyzet komikuma...)
Én elkezdtem mondani, de szinte nem bírtam beszélni. Csak mutogattam, fél mondatokra futotta, dadogásra. Építészünk ette a főzeléket.
Néha helyeselt, majd tett egy-két megjegyzést.
Én dadogtam még egy keveset, majd eloldalogtam.

Hazafelé éreztem, hogy valami nagyon nem jó és hogy baromi elegem van abból, hogy fél napokat ülök valahol a semmiért, de végül is megnyugtattam magam azzal, hogy egy munkánál nagy részt ezeket az értelmetlen, fölösleges időket fizettettem meg, nem az érdemi munkát. Ha megfizetik, miért ne?

Pedig itt sem ez a lényeg és ez most annyira világos és egyszerű.
A koordinátarendszer, amiben született az a félelmetes.
Vár négy órát, meg egy kicsit, majd főzelékzabálás közben odaröfögök neki valamit.

Az ősi ösztönök máig hatnak.
Egy nagyon kedves rokonunk arra a hírre, hogy épp a CCC-n futok, azzal reagált Emőnek, hogy az ő férje épp valami lövészversenyen van.
'- Tudod, régen elmentek mamutot vadászni, most is kell nekik valami hasonló. Van aki hegy körül szaladgál, van aki céltáblát lyukaszt, ki-ki a saját módján vadássza a mamutját.'
És milyen igaz.

És az is milyen igaz, hogy egy alfa hímnek is néha kell, hogy jelezze a felsőbbrendűségét, helyét a hordában. Néha kell egy kis csicskáztatás, mert az kijelöli a helyeket, tisztázza az erőviszonyokat és még csírájában elfolytja az esetlegesen meggondolatlan kitöréseket.
A fentiek erről szóltak.
És most, így két óra tájékán nagyon kipihentnek érzem magam attól, hogy ez ilyen tisztán lejött. Megoldódott a múltkori rossz érzés.

Olyan kézenfekvő, hogy következő alkalommal szólok majd ezért emberünknek.
'Dezső, én nagyon becsüllek, de ezt a részét hagyjuk. Az embereiddel, az alkalmazottaiddal azt csinálsz amit akarsz és amit ők elviselnek, de velem szemben hanyagold kérlek ezeket, mert nincs nekem erre időm.'
Ezt persze tök barátian és bratyizós modorban, ahogy általában történnek a dolgok...

Oszt legfeljebb megsértődik és nem ad több munkát. Vagy nem sértődik. Vagy nem is mondom, mert félek, hogy megsértődik, vagy mondom, de nem félek, vagy mondom, de csak azért sem félek, vagy mondom mert én tökös vagyok legfeljebb nem lesz munkám, de én nagyon tökös leszek, vagy egyszerűen hagyom és legközelebb jót mulatok az egészen, vagy... ...vagy az egész csak meddő moralizálás, és ok arra, hogy sajnálhassam, sajnáltathassam kis nárcisztikus egómat...

Így telnek errefelé az éjszakák...

Aztán csodálkozom, ha nem megy, meg ha megy, mert miért megy és miért nem.

Tegnap voltam gyógytornásznál - csak hogy teljesen légből kapott módon futásról is szó essék. Valami nyáktömlőt emlegetett és annak esetleges csípő tájéki gyulladását. De lehet, hogy nem is az, csak egyszerűen baromira be van szűkülve a jobb oldalam.
Csináltunk pár gyakorlatot és tényleg megdöbbentő volt.
Nem jóga, de legalább személyre szabott és tényleg értelmét látom, ráadásul Kriszta a gyógytornász szerintem tényleg felkészült.
Beszélgettünk az edzőtermi gyakorlatainkról és kiderült ismeri őket, látta az ott készült videókat és el van szörnyedve egyes gyakorlatoktól. Rosszul csináljuk őket és több kárt teszünk velük mint hasznot... Khmmm...
Viszont a kerékpározást nagyon javasolta, mivel azzal nem úgy terhelem a csípőm, hogy rossz legyen, ellenben keringés szempontjából nagyon hatásos.

Bepróbálom ezt.
Tehetek mást?

2011. március 12., szombat

Pillanat

Van az a pillanat, amikor az ember fia hosszú bizonytalankodás, tépelődés, elemzés után elküldi a tőzsdei megbízást.
Leüti az entert.
És abban a pillanatban, amikor a billentyű már elküldte saját kis jelét a gép irányába, az pedig a központi rendszer felé, abban a pillanatban megvilágosodik az ember agya, hogy milyen nagy fütyiséget csinált. Visszaszívni persze nem lehet, a kocka el van vetve...
Ilyenkor nem marad más hátra, mint teljes mellszélességgel kiélvezni saját megaláztatásunkat. Nem sunnyogni, nem okokat keresni, hanem saját szutykunkba verni butuska fejünk nóziját.

Tegnap elküldtem a nevezésem a Mátrabérc-Trail-re és a T100-ra.

Miért? Most komolyan, mi a francért kell ez nekem? Miből következtettem én arra, hogy nekem el kell mennem, egyikre, másikra?

Nem is értem.

Gyakorlatilag idén 20km-nél egyszer futottam többet egyben.
Meg ma...
1-1,5 óránál többet NEM tudok futni fájdalom nélkül. Pulzusom hol az egekben, hol a béka segge alatt. Nem élvezem. Küzdök. Nagyon. Fogcsikorgatok. Nagyon.

Ma Perbálról elfutottam az Antónia-árok aljáig. Ott annyira el kezdett fájni a lábam, hogy járni alig bírtam. Megálltam és azzal vigasztaltam magam, hogy messzebb már nem is lehetnék az autótól. Viszont kezd hideg lenni és egyre fázom. Mire elértem a Nagy-Szénás tetejét majdnem megszültem. Nemhogy futni, de lábat emelni sem nagyon tudtam.
És közben a T100 jutott eszembe... Épp 13. km-nél jártam - ez olyan, mintha Piliscsaba határán szelném a habokat.  A nehezén már túl vagyok, csak be kell gurulni a célba. Vagy nem?

Nem baj.
Elmegyek.
Mindkettőre.
És kiélvezem, a saját faszságom.
Kéjes gyönyörrel fogok szenvedni.
Olyan valószínűtlen, hogy hetek óta nem jutok egyről a kettőre.
Ráadásul nagyon hiányzik a futás.
Csak nem megy.

Nem baj.
Ki kell élvezni a pillanatot.

2011. március 7., hétfő

Sorminta

Nem vagyok elragadtatva ettől a mintától.

Két hét edzés - sérülés - két hét edzés - betegség - két hét edzés - sérülés...

Csütörtökig minden klappolt.
Aztán a leesett vékonyka hóban éreztem, hogy ez csak arra lesz jó, hogy ne lássam mi van a talpam alatt. Igazam is lett...
Nem tudom, mi a franc volt az, izom, szalag, vagy mi, de a bal bokám alatt, a talpélem annyira fájt egy ártalmatlan kis megcsúszást követően, hogy alig bírtam hazaevickélni. Azóta van, hogy aludni sem bírok tőle és van, hogy nem is érzem.
Tökömkivan.
De már nagyon.

Mélyeket lélegzem és gyakorlom a relaxációt, más úgy sem megy...
Semmi sincs csak úgy, önmagáért.
Ezek szerint az idei év az önmegtartóztatás, mélylélegzés éve lesz?

Nem nagyon szeretném...