...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2012. május 24., csütörtök

Kétheti vegyes

Sok minden történt, nem is tudom hol kezdjem?!

T100 napján fiammal futottam. Élete első félmaratoni terep távját nyomta.
Bevállalta a kölök és meg is csinálta!
Pedig nem volt egy egyszerű nap, ezt sokan bizonyíthatják. Meleg volt a javából.
A Piliscsabai Negyvenesek rövidebb távjait már teljesítettük a korábbi években, de most a 20-as került sorra.
Nem ragozom.
Nincs is csodálatosabb érzés, mint amikor az ember a kölkével futhat a napfényes, tavaszi erdőben!!!

Asszem nekem is épp elég volt ez a táv.

Edzőkörnek sem lenne rossz, de gyanítom, hogy már nem lesz túl sok időm koptatni az itteni ösvényeket...

Aztán következett egy horrorisztikus hét. Hajnaltól estig lótásfutás.
A későbbi nyugodt életért most hatványozott pörgéssel kell előre fizetni. Nem esik jól és nem is bírom...
Összesen egy szombat hajnali futásra tellett. Szombat, vasárnap még ráhúztam egy kicsit a munkára, nehogy pihenjek má' egy kicsit.

Közben megjött a második vérvétel eredménye is miszerint a vasam helyrejött.
:)))
Persze...

Viszont a terheléses vércukor mérés eredménye nem lett túl fényes. Nehezen szívódik fel bennem a cukor és a második órában viszont a túlzott inzulintermelés hatására a vércukrom a minimál alá zuhan. Vigyázni kell, mert ebből később bármi is lehet. Mondják a szakik.
Szóval: Nó sok zukker!

Az az igazság, hogy amíg nem futottam, akkor egy teljesen normális embernek éreztem magam.
Most egyre betegebb vagyok - vagy legalábbis annak érzem magam.

Próbálok annyi mindenre figyelni, hogy az már túlzás. Ne egyek tejterméket, ne egyek cukrosat, se sok húst, se sok gyümölcsöt, ne igyak édeset...
Legeljek? Basszameg!

Az ezen való rágódás meg akkor se tenne jót, ha amúgy rendben lennék.
De nem vagyok.
Van nap, hogy azt érzem, hogy max a lélegzéshez van energiám, de arra is csak úgy, hogy kicsit kinyitom a szám és azon hagyom, hogy a levegő magától áramoljon.
Komolyan.

Futástól, mint mozgásformáról nagyon messze vagyok, nemhogy edzéstől...

Azért arra gondoltam, hogy most hét végén, ha már mindent kifizettünk, legalább kimegyünk Emővel Annecy-be egy kis alpesi levegő szívására, miegyébre. Csütörtöktől hétfői annyi minden történhet?! Hátha ragad rám valami ott kint.
Egész beleéltem magam.
Amikor futók - értsd: aktív futók - közelében vagyok, olyan könnyűnek tetszik ez a futósdi. Aztán amikor belekezdek, akkor az első 100 m után rájövök, hogy kevés vagyok ehhez.
Jól el is rendeztük a dolgainkat, de tegnap egy rossz mozdulattal megpecsételődött a sorsom.
Estére már csak feküdni bírtam, azt is kínok közepette.
Már csak röhögök az egészen.
Ilyen még úgy sem volt. Egyszerre erőtlenség, gyengeség és derékfájás, teljes mozdulatlanság.
Mindig van lejjebb :)!

Szóval redukálódtak a célok.
Egyelőre kiegyeznék azzal, hogy normálisan eljutok a wc-ig.
Vagy a zuhanyzás luxusa sem jönne rosszul, de az egyelőre nagyon távolinak tűnik.

Lassan veszélybe kerül a jövő évi UTMB is mert nem lesznek meg a pontjaim. Beszarás, ezt nem gondoltam volna...

2012. május 15., kedd

Sokadik

Igen,
sokadik nekifutás részemről
sokadik újrakezdés
és sokadik fogadkozás
sokadik verseny, ahol csak kibickedem
sokadik videjó
sokadik alkalom, amikor a női nem különleges (futó)teljesítménye lenyűgöz
sokadik olyan élmény, ami nem engedi, hogy feladjam
sokadik alkalom a tanulásra
sokadik alkalom az ismerkedésre
sokadik alkalom az önismeretre
sokadik alkalom a megdöbbenésre
sokadik balatoni naplemente a hit gyűjtésére
sokadik talpra állás és
sokadik megsemmisülés.

Ez egy hét.
Egy hónap.
Egy év.

Egy élet.

Folytattam volna, de ennyi fért bele:




2012. május 7., hétfő

Fussunk neki megint

Megint.
Megint vagy századszor...

Próbálom megemészteni, hogy meg kell emészteni. Hogy emészteni kell.
Lassan belelendülök.
Be kell vallanom, hogy így azért valamivel könnyebb.
11 napos kényszerszünet után egy laza PB-vel indult a visszatérés.
Szép nyugisan.
Kocorászva, alacsony pulzussal.
PB.
Egész jó érzés volt futni úgy, hogy erőm is volt hozzá.
Másnap is PB közeli idővel szaladtam.

Jó, nincs harag.
Próbáljuk meg újra.
Akkor most százegyedszer.
Olyan nincs, hogy egyszer nem sikerül.
Türelem és kitartás.

Nap a napra, lépés a lépésre.

Nem hagyom magam, az biztos.
Ha másért nem csakzértis.
De nem kell csakazértis, mert ez egy nagyon jó dolog önmagában és önmagától is, főleg így május elején.

Ma esőben futhattam és ez külön ritka és különleges, ajándék alkalom.

Köszönöm.


2012. május 2., szerda

Minimál

Olyan minimál üzem, hogy ennél már nem lehet minimálabb.
MB óta nem futottam egy métert sem, viszont már tudok enni és bennem is marad. Hogy mi szívódik fel belőle az persze más kérdés, de már nem akarok egész nap aludni, fel tudok kelni az ágyból, fel tudok menni az emeletre pihenő nélkül.
Apró örömök.
1-2 nap és futni is megpróbálok.
El nem kapkodom a dolgot az biztos.

Most jött meg még a múltkori vérvétel pár eredménye.
Hmmmm...
Pár hete már szedem a D vitamint, de ennek ellenére még min. alatt van az is. Ez nem jó. (Gondoltam linkelek egy cikket, de majd akit érdekel, az úgyis rákeres...)

Tehát elég stagnáló vegetatív szakaszban vagyok, de legalább nem híztam el.
A rizsre és almára egyelőre nem gondolok jó szívvel, de futhatnékom már nagyon van.

Ennek a korai nyárnak megvárom a végét aztán óvatosan belecsapok.