"...soha nem érdemes holnapig várni, mert a bal- meg jobbsorsunk a saját kezünkben van. Senki nem állít fel a díványról és senki sem álmodik helyettünk. Álmok nélkül pedig csak droidok vagyunk." (K.B.)

2013. április 29., hétfő

-18. hét

Egyik szemem sír, a másik..., a másik..., a másik...
fáradt...
Nagyon felemás hét lett.

Hétfőn kipróbáltam, hogy a vízhólyagok mennyire gyógyultak meg.
Meg.
Addig kanyarintottam, míg több mint 20 kili lett belőle.
Nem volt egy fáklyás menet, de soha rosszabbat.

Kedden bemutattam a nagyhalált.
Már-már KO gyanús lett. Az egy órás körömet sikerült 1:18-ra hozni és közben meghalni...
Azt hittem elpatkolok...

Szerdán szigorú lazulás mellett elmentem a cseresznyésbe fotózni és filmezni, no meg új cipőt tesztelni.
Gyönyörű végre az erdő, a cipellő pihe és puha, szóval ebből is 20 kili lett...

Mentálisan feltöltött, visszaadta a futóéletkedvem.
Megérte.
Kellett.

Csütörtökön vissza kellett mennem Tinnyére, így utazás és lótásfutás lett belőle...

Pénteken délelőtt a tűző napon kellett dolgoznom. Kicsit le is égtem, mindenem tele lett porral. Szemem, szám égett, eléggé le voltam gatyásodva, de arra gondoltam kettőkor, hogy épp itt az ideje egy T100 részbejárásnak.
Dobogókő - Kis Rigó - Csikóváralja útvonallal, kulacs nélkül egy zacsi gumicukorral.
Vattát köptem és közben telefonos segítséget is kellett kérjek, mert annyira nem ismerem az útvonal egyes részeit és persze térképet nem sikerült út közben vennem.
28 kili és ki voltam a végére, de egészében azért nem volt olyan rossz.
A Prédikálószék olyan elképzelhetetlen pompában volt, hogy míg élek emlékezni fogok rá.
A Vadálló-kövek felől jöttem ugye.
A bükkök már élénk zöld ruhát öltöttek. Alul odvas keltike pompázott fehéren és lilán, épp csak az út barnállott. A keresztnél a büszke gyertyán teljes pompájában volt. Kék, felhő nélküli égbolt és csillogó Duna.
És ez csak az enyém volt.
Mind.

Szombat úszóverseny. Közben izomláz a javából.

Vasárnap levezetés, mert éreztem a lábaimat a pénteki után.
Így csak 30 kili lett...
Rozsdásan indult és néhol elég vonszolódtam. Ráadásul minden buckára felkúsztam, felbátorodva a Vadálló-köveknél szerzett élényektől.

Az összkép vegyes.
Nem is tudom.
Jó-jó, de nem meggyőző.
Nem felhőtlen az örömöm.
Kicsit izzadságszagú, ragadós és ólmosan munkás.
De azért ez is egy 100-on felüli hét lett és úgy, hogy mindig csak egy rövid lazulóst akartam futni.
Sikerült...

2013. április 24., szerda

Megint egy

HOKA.

A hivatalos neve HOKA Stinson Evo.

Eredetileg egy RapaNui-t szerettem volna, de aztán a próba nem győzött meg.
Vagyis meggyőzött, hogy inkább a biztosat választom, tehát a Stinsont.
A Rapa a jobb harántomhoz hozzáért. Lehet, hogy nem lett volna gond, de mi van ha mégis. Akkor kidobtam 35 rugót és közben elviszik az első próba után is meggyőző Stinsont és mi lesz velem?
A Bondi és a Mafate is 1000km körüli. Nincs semmi bajuk, de félek, hogy a csillapitásuk nem a régi, így az idei hosszabb versenyekre mégis kellene vmi jobb korban lévő.
Szóval ő az:
A dobozban van egy gyorsfűzős cipő (pontosabban 1 pár). Egy garnitúra sima, hagyományos fűző és egy vékony talpbetét pluszban. Hja kérem, 50 ezer magyar egységért...
UK12-es méretű. Az idei széria kicsit nagyobbra sikeredett, így pont jó lett nekem ez a méret.
(A Bondi 12,5-es méretben jó, de ez már határeset. Ennél biztos nem kell nagyobb.)
A súlya szinte megegyezik a Mafate súlyával, 410g.
Bár 50g-al nehezebb a Bondinál, ennek ellenére mégis könnyűnek hat a lábamon. Fene tudja, lehet, hogy csak mentálisan könnyebb az új cipő...
A talpán végig van 'futófelület', nem úgy mint a Bondi talpközepén, ahol ez hiányzik - minek is aszfaltra...
Bondi talp 1000 km után.
Stinson talp 0 km-el.
Az első próba után azt vettem észre, hogy aszfaltra érve olyan hangja van, mint a téli guminak az autón. Ha melegebb időben a téli garnitúrával járkálunk, akkor lehet ezt a darálós hangot hallani. Érzésre is olyan, mintha kis recéken menne az ember. Nem rossz, de furcsa.
Egyelőre sárban nem tudtam próbálni, de porban, murván, füvön, vetésben, erdei talajon baromi jól fog.

Azt mondják, hogy kicsit kevesebb benne a csillapítás, keményebb mint pl. a Mafate. Lehet, ezt nem éreztem. Viszont azt igen, hogy puhasága mellett sokkal precízebben lehet vele lépni, nincs az a Birodalmi Lépegető effektus...

Egyelőre a gyári gyorsfűzőjével használtam, de a gyári pertlin már két kis hibát is felfedeztem. Először a cserén gondolkoztam - félre is tetettem egy párral - de aztán hagytam a fenébe, ha elszakad, majd lecserélem a hagyományos fűzőre. Eddig is megvoltam gyorsfűzés nélkül...

Kilóg a bele, pedig még nem is futott...
Itt látszik, hogy kilóg a fűző bele...
A gyorsfűző kék-fekete szorítójának külön kis gumis tokja van, a lelógó fűzőnek meg egy másik... Huhhh, egy kicsit túl szofisztikált...
A HOKA pertli...

... bevetésre készen...
Ha egymás mellé teszem a két cipőt, akkor elég szembeötlő a fazonok közti különbség. A Bondi szélesebb, laposabb, a Stinson kicsit íveltebb, ergonomikusabb, de jóval keskenyebb. Trampli széles lábfejem ellenére mindekettőben remekül érzem magam.
Az első használatot még kamásli nélkül abszolváltam ,de ez nem lesz sokáig így. Remek, széles hely adódik a cipő sarkán a tépőzárnak. Szinte nekem találták ki.
Tehát egyelőre csilivili és minden működik, de majd az idő és a kilik úgy is helyére teszik ezt a topánt is.

A Bondival egyelőre semmi bajom, nagyon szeretem és ha lett volna a méretemben biztos azt vettem volna.
Egyetlen hátránya csak a minimális talprece, így sárban nem igen szerencsés viselet. Én latyakban és sárban is próbáltam, nem vészes, de hosszabb távon tényleg fárasztó lenne benne a biztonságos haladás.
Oldalról már látszik a használat miatti deformálódás, de ezen az esztétikai problémán kívül teljesen egyben van még.

A fentebbi képen, ahol a talpa is látszik, jól kivehető a sarok külső részén lévő kopás. Ez minden cipőmnél ilyen lesz, tehát 1000 kili alatt itt is szépen jelentkezik.

No, szisztemről ennyit.
Bőven elég.
Kicsit sok is...

2013. április 23., kedd

Ebek hete

Igen, ez a múlt hét az ebeké lett...

Baromi kellemetlen helyen volt, nem is egy, hanem rögtön két vízhólyagom. Egymással szemben, ráadásul le sem tudtam ragasztani őket - pedig próbáltam. Egymásba ragadtak és folyamatosan felszakították egymást, így még járni is csak nehezen tudtam.

Inkább rászántam azt a pár napot, hogy gyógyuljon meg, mert semmi értelme nem lett volna erőlködni velük.
Mostanra legalább normális seb van rajtuk, az is valami.

Szombaton egy bicajos körre azért kimentünk Sebivel. Nem volt valami nagy szakítás, viszont nagyon élveztük a meleg tavaszt.

Kb. így:
Sebi és a héricsek

Szóval megint itt a jó kis tavasz, én meg nem igazán növelem a kilik számát...

Főleg megint a hosszúk hiányoznak.
Pedig vasárnap iskolai kirándulás volt és jól ki is néztem, hogy 45km árán haza is tudtam volna szaladni.
Áááhhh... megette a fene...

Futogatás helyett viszont medvehagymáztunk egy jót.
Rengeteg helyen lehet szedni.
A Bakonyban nehéz olyan helyet találni ahol nincs nagy mennyiségben belőle. Virágzáskor is vissza kellene menni fotózni, mert tényleg fergeteges helyeken találkoztam vele.

Azért lehet, hogy ebek hete lett, de majd petótlom.
Remélem.

2013. április 18., csütörtök

PB éhgyomorra

Még ősszel naggggyot tekertem a kiskörön.
Rég volt...

Tegnap reggel elmentem Vászolyba, egy gyümölcsösbe dolgozni.
Kis metszegetés, kis szöszölés. Aranyélet.
Egész nap nem ettem, csak vizet ittam.
Nem is igazán kívántam, nem volt gond, bírtam.
A nap ugyan hét ágra sütött, de a Balaton látványa és a környéken virágzó fák és bokrok látványorgiája úgy látszik elég tápláléknak bizonyult.
Öt körül hazaindultam és arra gondoltam a csodálatos pécselyi medencét átszelvén, hogy evés ide, vagy oda, nekem most futnom kell!
Hatkor nekiindultam és éreztem, hogy jó.
Ez most jó lesz.
Könnyű léptek, libegés.

Nagyon jó érzés volt.

Az azért bevillant, hogy vajon mikor fog a kalapácsos ledózerolni?
Mivel elemet cseréltem a pulzusövembe, néha a vekkerre pillantottam, de nem volt ok az aggodalomra: 140-145, tehát hosszútávú utazó tempó.
Ez jó.
Nagyon.
5,8 kilinél 0:28-al csekkoltam.
Itt már nagyon éreztem a bal lábamon lévő, tegnap összeszedett hólyagot. Egyre jobban csípett és nyomott. (Futás előtt leragasztottam, talán az mozdulhatott el?)
Le kell szednem a cipőt, mert ez így nem mehet.
Vekker leáll, én leül és megnéztem mi a helyzet.
A ragacs elmozdult és még jobban feldörzsölt mindent, így véres volt az egész cucc.
Jó, akkor csak sima véres legyen, leukoplasztos nehezítés nélkül...
Zokni, cipő vissza, vekker újraindít.
No, ez nem lesz korrekt idő, de legalább tiszta futóidőt mérek.
Felfele ment.
Jól ment.
A pulzusom is, de csak finoman, érzésre.
A nyiladékban sajnos gány keréknyomok, de legalább kemények. Nem ideális egy PB-hez, de nem ez számít, csak a fíling.
Az meg tökéletes.
Keltike, téltemető és ibolya. Virágzó som. Kell még valami? Ja az őzek, persze...
Lefelé a végén pillekönnyű szaladás, felfelé meg örömfutás, aztán levezetés.
0:57:37!
PB.

PB éhgyomorra!

2013. április 17., szerda

Tavaszi szüret


A Bérc kihagyása nagy okosságnak bizonyult!

Szombaton egész nap úszóversenyen voltam a kölkökkel. Sűrű klotyólátogatás volt, közben meg saját buksisimogatás, hogy milyen jól tettem, hogy nem mentem...

Ezek a gyerek úszóversenyek nagyon inspirálóak tudnak lenni. Jó látni ezt a csomó, elszánt de mégis teljesen egészségesen és barátságosan rivalizáló kis csapatot. Nagyon jó fejek és nagyon helyén van mindenük.
A sport tényleg a legjobbat hozza ki az emberekből!

Vasárnap már munkával és koplalással telt.
Estére annyira rosszul lettem, hogy majdnem kihívtam magamhoz a mentőt. Aztán miután orálisan megszabadultam a bevitt kis narancslé és egy darab banán elegyétől rögtön le is feküdtem. Délután már görcsös fejfájás kísért, úgy látszik ez a hányás volt a csúcspont.
Szóval tabula rasa vagy mi volt vasárnap este.

Hétfőn még Pest környékén dolgotintéztem és jöttem haza, mert a főváros és környéke egyre nagyobb stresszfaktor számomra, ha lehet a közelébe se megyek.

Kedden egész napi munka után indultam neki.
Kicsit bizonytalan voltam, hogy kell-e ez nekem, de aztán úgy voltam vele, hogy annyira szép az idő és annyira tavasz van, hogy nem lehet nem kimenni.
Gondoltam, hogy egy kis király-kúti víz nem tehet rosszat a belsőmnek.
Elindultam, de nem volt jó.
Pattogtam a földúton, a combjaim beálltak és nem voltam fitt. Kiértem az aszfaltra és próbáltam lassítani magam. Nézelődni, mélyeket lélegezni. A fajszi kanyar tele van odvas keltikével, mint a budai-hegyek. Friss, kövér, zöld fű közül virítanak a kis virágok. Annyira élettel teli és annyira kedves, hogy már ez jó kedvre derített.
A fajszi kálvária oldalában kell egy kicsit emelkedni. Itt éreztem először, hogy megy és hogy jó ez igazán. Aztán az erdőbe lecsorogva el is múlt ez az érzés.
Sajnos.
A 73-as úton átkelve a fenyőerdőben megint kerülgetni kezdett a jó érzés, ami már-már flow-ba csapott át.
A naplemente már egész narancsosra színezett mindent, az aljnövényzet is kezd ébredezni és így együtt a narancs ezzel az élénk zölddel igazán szép volt.
Vmi basztatni kezdte a bal lábam kisujját. Megálltam és megnéztem, hogy mégis mi a fene lehet. Basszus, egy vízhólyag kezdemény. A Bondiban még soha nem volt ilyennem! Meg egyáltalán...
Ez kicsit rontott a fílingen, de nem igazán hatott meg.
Kedvenc nyiladékomban konstatáltam, hogy a fél órás PB részidőmtől olyan 2 percre lehetek lemaradva.
Pedig csak lötyögök...
A pulzust nem tudtam, mert a vekker kiakadt és vagy 109-at, vagy 90-et mutatott...
Mindegy.

A forrás baromi megduzzadt utolsó ottjártam óta, pedig akkor is erősen folyt már.
Szinte sistereg a víz!
Jót ittam, mosakodtam.
Kicsit szüttyögtem.

Visszafelé olyan erőt kezdtem érezni, hogy nem is tudom elmondani.
Ez a suny kis emelkedő, amin visszafelé kell jönni, mindig is a kedvenceim közé tartozott. Pont annyira emelkedik, hogy épp ne legyen sík, de azért nem halálos. Kicsit neki lehet feküdni és érezni, hogy erő van a lábainkban.
No, most volt.
Egyre jobban ment.

Visszafelé gyakorlatilag flow.

Nem tudom honnan, nem tudom mitől, de olyan ajándék, ami még most is jó érzésekkel tölt el.

És ezért kell elmenni futni!
Ha jó azért,
ha nem, azért,
ha akarjuk, azért,
ha nem, azért...

...mert ilyen ajándékot kaphatunk. Magunktól...

Csak tenni kell érte,
csak menni kell érte,
csak le kell hajolni érte...

Nem lehet otthon várni, hogy majd megjöjjön a jó kedv, a jó erő, a futhatnék.
El kell menni érte az erdőbe.
Ott van.
Ott lehet szedni.

Főleg ilyenkor, tavasszal...

2013. április 11., csütörtök

Bérctelenítés

Ma eldöntöttem, hogy nem megyek.
Semmi értelme.
Fáj a gyomrom és erőm nulla.
Mint a hulla.
145-ös pulzusnál már teljesen KO vagyok.

Szépen ellötyögök, gyógyulok és élvezem a tavaszt.
Semmi értelme nincs most dagonyázni és havat túrni a Mátrába.

Majd lesz jövőre, vagy azután, vagy soha.
Gyönyörű az erdő, minden napszakban is más, ezt élvezem most inkább.

2013. április 10., szerda

Szevasztavasz!

Ma nyílt meg a tavaszi szezon, hisz végre reggel úgy tudtam elmenni futni, hogy mellé emberi körülmények is voltak.

Vasárnap óta kínlódom a gyomrommal, már épp időszerű volt, hisz hétvégén Mátrabérc.

Óráról órára változik bennem, hogy érdemes-e elindulni, de most már mindegy, a kocka el van vetve. Vagy vmi ilyesmi...

Hétfőn futottam egy tempósabbat és majdmeghaltam. Ráadásul izomlázam lett, de nem igazán értem miért... 1 órától?!
Ma egy majdnem 2ó-s kört próbáltam gyomor és erőtesztelés célzattal.
Lehangoló volt.
Nyilván... Ha nem jó a gyomrom, akkor meg mitől lenne erő ugye...

Az erdő viszont csodálatos!
Áprilisban hóvirágszőnyeg?!?
A madarak ezerrel pótolják az elmaradt csivitelésüket, az őzek megkergültek és nincs idejük/kedvük elfutni, így majd beléjük botlom.
Mindez langymeleg levegővel és napsütéssel fűszerezve.

A mátrai pálya gyalázatos lesz, ezt monnyuk gondoltam a hétvégi bakonyi mutatvány óta. Jó, nem lesz PB, bár az elmúlt két év mátrabérces szenvedéseit nem kívánom überelni...

Ahogy ma reggel beértem az erdőbe a szél elállt és olyan simogató, lágy otthonérzésem volt, hogy azt mondtam magamnak:
Nem érdekes hogyan megy, mennyire megy, el KELL menni a Mátrába, mert olyan lesz mint egy szanatóriumi séta. Kell a feltöltődés, még ha erőfeszítés is társul majd hozzá.

Nem lenne gond, ha a trail nem lenne annyira a T100 nyakán. Eccerű lenne oda menni és nem gyalogosokat kerülgetni, de ez van. Kevés normális verseny, de az egymás nyakában...

A T100 előtt mindenképpen szeretnék pár hosszabb pilisi karikát is menni, ez feltett szándékom.

A hétvégét meg hosszú edzésnek fogom fel. Szintgyűjtés és erősítés a hóban/sárban.

2013. április 7., vasárnap

Kőris-hegy

Szombati hosszúnak szántam, aztán nem lett annyira...
Tulajdonképpen ezt az őszi kört jártam be.
Nagyon jó kis kör egyébként és most tényleg végig is értem, nem kavartam el a zöld kereszt-piros sáv táján a Gerence-pihenőnél, mint ősszel. (Ezt felveszem a repertoárba.)
Becsülettel felmentem a csúcsra is.
No, de előtte...

A kék aszfaltján nem volt extra.
A Hideg-völgy, kezdett hideg és havas lenni, pár bedőlt fával.  A bauxitfejtés után armageddon, térdig hó és vártam, hogy luk szkájvólker előlép egy jetivel, mert biztos, hogy előttem nem sokkal itt összecsapott a Birodalmiakkal... Még szerencse, hogy voltam már itt és tudtam merre az arra.
Vaskapu környékén mérsékelt hóban viszont lehetett suhanni lefelé, így toltam neki mint ökör.
A piroson, majd a piros hszögön a Witt-kilátóig élvezetes futás várt rám, sőt csalán híján a Gerence-pihenőig flow!
No, innen.
Odvas-kőhöz is a piros sávon mentem, nem volt gond, bár combosan emelkedett. Szinte végig kifutottam. Innen kezdett komolyodni a hóhelyzet. A Rézbükki utat elérve már nagyon gáz volt. Ha gyalogoltam, akkor nem haladtam és csúszkáltam, ha futottam az magas térdemelés volt a szűz hóban, vagy fél lábbal az egy szem nyomban. Gyökkettővel sem haladtam. Kínszenvedés volt. Az aszfaltot elérve aztán felkocogtam a csúcsra totál leizzadva.
Lefelé hideg, szél és hideg szél...
A kék eleje olyan mint a Som-bokor a Mátrában, csak 50 cm hó volt rajta...
A szalagkorlát átlépésénél úgy bevertem a térdem, hogy ordítottam...
Lefelé elkavartam...
A Parajos környékén, úgy 500m-nél egyik pillanatról a másikra eltűnt a hó. Furcsa volt, hogy pillanatok alatt csak sár volt. Igazán nem volt vészes, csak helyenként kellett a fakitermelés miatt kerüljek, de nem tudtam haladni és közben persze fáztam. Nem tudom mitől, de még a kesztyűm is csupa víz (izzadság) volt, így az is majd lefagyott.
Az aszfaltra leérve, még gondolkodtam egy kis zöld +-en való felfutáson, de nagyon nem volt kedvem hozzá, inkább jól megnyomtam a végét, hogy egy kicsit kimelegedjek.

Háááátt...

Azért is mentem, hogy teszteljem a hegyet.
Arra gondoltam, hogy a jövő heti Mátrabérc viszonyaiba belekóstolok egy picit. Ha itt a Bakonyban 500 m-en van a hóhatár, akkor egy hét múlva a Mátrában 600 m-en lesz. Onnan meg még messze a Kékes...
Jó időt nem lehet menni, az biztos.
Megsérülni viszont sanszos. Baromi bizonytalan az olvadt hókása, alatta folyós sárral.
Nemtom.
Majd alszom rá, de nem biztos, hogy megéri.
Most lett 28,5km/880m 3:05ó.

Ennél hosszabbat kellett volna mennem és futósabbat.

Remélem a héten tényleg vmi tavasz féle lesz és úgy megjön a kedvem, hogy nagyon.

2013. április 4., csütörtök

Kab-hegy 2x

Szerdán volt egy havas, szeles, túlélős.
Csütörtökön meg egy napos, havas, lazázós.

Aszfalton kívül futni még nem lehet.
Mozogni lehet, de futni nem.

Ezért aztán elmentem megint a Kab-hegyhez.
Két hete voltam ott, épp a nagy hófúvások után. Akkor azt hittem, hogy talán utoljára futok havas környezetben.
Tévedtem.

Hétfőn locsolkodtunk.
Kedden meg addig szöszmötöltem, míg végül nem mentem futópadra. Az az igazság, hogy már nem akarok...

Szerdán teljesen értelmezhetetlen idő volt, így kínálkozott az alkalom egy kis futásra. Próbáltam húzni az időt, de végül 14:00 körül átmentem autóval Nagyvázsony mellé és letámasztottam az autót egy bekötőútnál. Rögtön meg is állt egy autó és érdeklődött, hogy mit is ténykedek. Azt hitték én is sittet jöttem lerakni. Aztán mutattam, hogy 3/4-es futógatyában ritkán járnak az erre vetemedő emberszabásúak (nem emberek). Tök szimpatikus gazda volt, a végén be is mutatkoztunk egymásnak és jókívánságai közt neki is indultam a hegynek emelkedőnek.
Olyan ellenszél volt, hogy állni alig bírtam.
Ha már futni jöttem, meg néznek is, akkor legalább meg kellene próbálni...
Sztem 30 fokban előre dőlve futottam.
Szerencsére a sárga, kapucnis széldzsekimet vittem. Két vékony, hosszú technikai poló volt rajtam - elvégre tavasz van. Teljesen komfortosan éreztem magam, csak a combjaim égtek a 0 fokos szélviharban. Itt még nem volt hó. A hideg szellőn kívül más nem hátráltatott. Mentem ahogy tudtam, éreztem, hogy ebből nem lesz itt ma PB, de nem is ezért jöttem.
Nagyjából ez a fíling.
Nyugatról szép feketefenyők, keletről a préri, oszt km-re lehet előre látni. Olyan lelket egyengető feladat. Pláne ilyen időben.
Lassan igazán kezdett emelkedni. Ennek az volt az előnye, hogy a hegy egy kicsit árnyékolt, így normál erősségű szélviharrá szelidült a szembe szél. Egy kis szintemelkedéssel rögtön jött egy kis csapadék is. Olyan ködszitálás szerű genya víz, vagy dara... Mivel itt már fagypont alá került az amúgy sem izmos hőmérséklet, a környezet is egyre fehéredett.
Nem fáztam. Annyira nem, hogy percekig csak azon töprengtem, hogy hogy a fenébe lehet ennyire komfortérzetem. A lábam már bemelegedett, az ilyen időben egyelőre nem tesztelt, nyáron beszerzett salomon dzseki pedig a kapucnijával egyetemben profin működött. Be kell valljam, hogy élveztem a futást. Töredelmesen be kell valljam...
Itt már az aszfalt is egyre jegesedett és a lenti, igen kora tavaszi hangulat igencsak téliesre fordult.
Ezen az úton szerencsére nincs nagy forgalom, de azért az egy kicsit aggasztott, hogy ne pont abban a kanyarban szálljon majd el valaki, amelyikben épp szerencsétlenkedem.
Nem igazán tudom hogy, de nagyon gyorsan teltek a percek és egyszer csak azt vettem észre, hogy az etap végét jelző, gyönyörű fasorra kanyarodom. Már sokszor magam előtt láttam az itt naplementében, zöld búza és aranyló, sárga napraforgók között készülő filmet, de most nem ez a díszlet volt berendezve...
Végül a vadgesztenye fasornál vissza is fordultam, így pont egy kilivel le is rövidítettem a távot.
Lefelé a kilométerköveknek köszönhetően mértem a tempót is, így gyorsan eltelt a visszaút. 4:00-4:40-es ezrek mentek. Persze lejtett, meg a szél is toszogatott...
Újra visszaértem a 'tavaszba':
16,0km/200m 1:24ó - fotózással, filmezéssel együtt egész jó.

Ma következett a második felvonás.
A nap végre sütött és a hőmérő is egész 6 fokig vágtatott, de persze az erdő és mező ettől még ugyan úgy dágványos maradt.
Szóval megint aszfalt.
Tegnap ki is néztem egy, az előzőhöz majd később hozzácsatolható kis karikát. Ez a Kab-hegy megkerülése.
Ott kezdődik ahol a másik eddig véget ért. Nem végig aszfalt, de a nagy része az.
Egy perc híján ugyan akkor indultam el ma is.
A szél alig fújt és tényleg sütött a nap. Nem sokáig monnyuk, de az elején tényleg. Így egy réteggel kevesebb volt rajtam.
A bevezető emelkedőn még nem volt nagy melegem, de aztán megint komfort zónába kerültem. Kis szintemelkedéssel az erdőbe érvén megint full téli kép fogadott.
Nem egy áprilisi pikcsör...
Szépen, finoman hullámzott az út, egy kicsit inkább lejteve. Ahogy kanyarodtam a hegy déli oldalára, a körülmények úgy váltottak tavaszira. 5-6 kili után egész más környzetben haladtam.
Mintha napok múlva készült volna ez a kép, pedig csak percek teltek el... Tudtam, hogy valahol egy jobbost kell majd vennem, és arra is emlékeztem, hogy az útvonal legmélyebben fekvő pontján találom majd az elágazást. Ennek ellenére több mint egy kilivel túlfutottam. Láttam, hogy egy széles murvás út becsatlakozik, de azért még tettem egy továbbfutási próbát. Emelkedett és rossz irányba is fordult, így egy gyors hátra arc mellett döntöttem.
A helyes útnak tűnő dózer is emelkedett persze. Nagyon jó érzés volt felfelé futni. Az aszfaltos lejtő, gyors és üt is...
Rögtön egy szarvas csorádba akadtam, aztán vaddisznókba egy nagy irtáson, ezeket le is filmeztem. Pár kisebb is átfutott előttem 8-10m-re. Láttam, hogy az egyik lemarad a társaságtól. Nagyon lassan mozgott, azt hittem ,hogy nem vett észre. Én nem akartam a nagyok és közte átmenni, így vártam. Lassan kászálódott csak ki a susnyából és nagyon lassan ment át az úton. Meg is botlott, teljesen olyan volt, mint aki be van rúgva. Szerencsétlen nagyon rosszul nézett ki. A fejét csak lógatta és alig vánszorgott. Az út túloldalára nem is bírt felkapaszkodni, pedig nem volt több 50 cm-nél a padka. Összeesett szerencsétlen. Remélem, csak a kimerültségtől. Gyorsan továbbfutottam, hogy legalább én ne stresszeljem szegényt...

Kicsit még emelkedett az út, fordultam észak felé és rögtön tél lett.
Csak a két keréknyom látszott a friss havas úton.
Tiszta tél.
Itt aztán gondolataimba merülve daráltam egy darabig, az amúgy szép, fehér erdőben.Mire aggódni kezdhettem volna, hogy megint vhol túlfutottam, már el is érkeztem a várt elágazáshoz.
Innen megint aszfalt.
Kicsit hullámzó, kicsit emelkedő, kicsit téli...
De inkább ez, mint az amúgy megejtően szép erdei ösvények:
Innen aztán gyorsan a tavaszt idéző, már ismert aszfaltos szakaszhoz érkeztem. Csak csorgás lefelé, vissza az autóhoz.
Átöltözés, nyújtás, majd irány haza.
19,5km/240m 1:51ó - sok fotózással és filmes ökörködéssel ez is elmegy...

Szép volt.
Mindkettő kicsit téli, kicsit tavaszi.
Holnap megint zuhogó eső, meg hideg...
Azt kéne írnom, hogy elegem van, mert az is van, de mindkettőt nagyon élveztem.
Majd jön a tavasz is, ha úgy érzi...