PB éhgyomorra

Még ősszel naggggyot tekertem a kiskörön.
Rég volt...

Tegnap reggel elmentem Vászolyba, egy gyümölcsösbe dolgozni.
Kis metszegetés, kis szöszölés. Aranyélet.
Egész nap nem ettem, csak vizet ittam.
Nem is igazán kívántam, nem volt gond, bírtam.
A nap ugyan hét ágra sütött, de a Balaton látványa és a környéken virágzó fák és bokrok látványorgiája úgy látszik elég tápláléknak bizonyult.
Öt körül hazaindultam és arra gondoltam a csodálatos pécselyi medencét átszelvén, hogy evés ide, vagy oda, nekem most futnom kell!
Hatkor nekiindultam és éreztem, hogy jó.
Ez most jó lesz.
Könnyű léptek, libegés.

Nagyon jó érzés volt.

Az azért bevillant, hogy vajon mikor fog a kalapácsos ledózerolni?
Mivel elemet cseréltem a pulzusövembe, néha a vekkerre pillantottam, de nem volt ok az aggodalomra: 140-145, tehát hosszútávú utazó tempó.
Ez jó.
Nagyon.
5,8 kilinél 0:28-al csekkoltam.
Itt már nagyon éreztem a bal lábamon lévő, tegnap összeszedett hólyagot. Egyre jobban csípett és nyomott. (Futás előtt leragasztottam, talán az mozdulhatott el?)
Le kell szednem a cipőt, mert ez így nem mehet.
Vekker leáll, én leül és megnéztem mi a helyzet.
A ragacs elmozdult és még jobban feldörzsölt mindent, így véres volt az egész cucc.
Jó, akkor csak sima véres legyen, leukoplasztos nehezítés nélkül...
Zokni, cipő vissza, vekker újraindít.
No, ez nem lesz korrekt idő, de legalább tiszta futóidőt mérek.
Felfele ment.
Jól ment.
A pulzusom is, de csak finoman, érzésre.
A nyiladékban sajnos gány keréknyomok, de legalább kemények. Nem ideális egy PB-hez, de nem ez számít, csak a fíling.
Az meg tökéletes.
Keltike, téltemető és ibolya. Virágzó som. Kell még valami? Ja az őzek, persze...
Lefelé a végén pillekönnyű szaladás, felfelé meg örömfutás, aztán levezetés.
0:57:37!
PB.

PB éhgyomorra!