"...soha nem érdemes holnapig várni, mert a bal- meg jobbsorsunk a saját kezünkben van. Senki nem állít fel a díványról és senki sem álmodik helyettünk. Álmok nélkül pedig csak droidok vagyunk." (K.B.)

2014. március 31., hétfő

Szépítés

Pedig nem szépíteném.
Végre sikerült háromból egy TT-t abszolválni. Annyira azért nem nagy dicsőség...

Tavalyhoz képest azért nagy volt a különbség.
Péntek este még a Herendi elágazáshoz és Németbánya szélére depóztam egy-egy fél literes vizet, mert út közben nem volt sok frissítési lehetőség. Leraktam a célban az autót és szépen visszavonatoztam. Így kicsit nyugisabb reggelem volt.
Szombat reggel +10 fokot mértem, nem pedig -6-ot, mint egy éve...
Ennek persze az is lett a következménye, hogy izzadtam, mint a ló. A frissítésem centire kihasználtam, a depóim pont jó helyen és időben értek. Csak datolyát és a magammal vitt citromos, hígított kólát 'ettem'. Perfekt lett.
A pulzusom ugyan kicsit magasabb volt, mint ahogy szerettem volna, de végig kitartott. Az egy éve mért 148AVG most 154 lett!
A terep tökéletes volt, sarat szinte nem is láttam. Volt viszont fakitermelés. Jól futható, enyhén lejtő részek mentek veszendőbe farönkön ugrálásokkal. A végén a kék sávról le is kellett jönni, mert rádöntötték a fél erdőt a völgy mélyében kanyargó, keskeny ösvényre. Még szerencse, hogy felette a domboldalban egy széles dózer kanyarog. Kicsit ugyan hosszabb, de legalább járható...
Az erdő viszont frenetikus volt.
Épp nyiladozó, rügypattanó pillanatok vannak most. Az aljnövényzet tobzódik, a medvehagymások pompáznak. Nagyon tuti időpontra került most ez a futás.

Összességében az előnyöket és minimális hátrányokat is figyelembe véve az idei, számszakilag jobb idő, nekem a tavalyival egyenértékű.


Bakony50 50km/950m - 4:41:35

2014. március 24., hétfő

0:2

Tegnap sikerült futni egy jót, csak épp a hivatalos teljesítésem maradt el.
Megint.
Nemmegyez.

Vasárnap volt a Papod50 nevezetű TT.
Közelben, részben ismerős, de részben hiánypótló újútmegeismerős helyeken.
Kelleznekem pont hu.

Az időjárásguruk előrejelzésétől eltérően baromi jó időben indultam neki. Esőkabát azért volt nálam, de csak amolyan wodoo bábunak hajtogatva
Az indulási időszak legvégén startoltam, mert tartottam attól, hogy nem lesz esetleg nyitva 1-2 pont. Mer én nagyongyorsvagyok. Vagy mi.
Az útvonal elejére rögtön kíváncsi voltam, mert Zirc-Nagyesztergár-Olaszfalu-Eplény viszonylatában nincs hivatalos turistaút. Most már nagyjából értem is hogy miért. Mert nincs is ott semmi különös. Jó, ez nem teljesen igaz, de Zirc és Olaszfalu között tényleg csak a szántóföldek közötti murváson, kövesen haladtunk. Olaszfalu-Eplény között tökönbabonát, de itt legalább szép helyeken.
A tájékozódást korrekt szalagozás segítette, az eltévedés lehetősége nagyjából fel sem merült. Vmi ilyesmi lehetett az első etap.
(A szombati bicajozást azért igencsak éreztem még a combjaimban. Olyan szélben abszolváltam a Veszprém-Hidegkút-Veszprém menetet, hogy lefelé is komolyan tolni kellett, mert különben visszafújt a szembeszellő...)
Azért, hogy rögtön ellentmondásba keveredjek magammal, persze az első ellenőrző pont előtt kicsit túlfutottam egy jobbos letérőn és kis tökölés és túratárs GPS-nézegetéssel egybekötött útkereséssel töltögettem, egyébként baromi drága időmet. A sportpályánál aztán visszafutva észrevettem a már egyszer megelőzött kutyás csapatot, tehát nem vesztettem sok időt/távot/szintet.
A csekpontnak kinevezett vendéglátóipari egységben pecsét-tea-rétes édes hármasa várt. Volna. Ha nem egy lassított felvétel kellős közepén találtam volna magam. A pontra úgy tízen érkeztünk, de a csapos csiga lassúsággal, és kettesével szedegette elő a bögréket. Kettő elő, kettő tölt, kettő elő, kettő tölt... A rétes meg szép volt, de nekemerrenincsidőm...
Egy rossz szavam nem volt, hisz TT vagy mi. Aki siet, az siessen.
Vizet sem vételezve tovább is indultam.
Itt hátba csapott egy futótárs, aki a rövidebb távon indult. Innen aztán jó darabon együtt haladtunk.
Előzetesen abban reménykedtem, hogy az Eplény-Hárskút szakaszon végre megismerem majd a Psáv elég hektikusan jelzett szakaszát de tévedtem. Mivel a szervezők tájfutók, ezért itt is bevetettek apait-anyait. Szalagozás mentén futottunk át mindenen ami anyaföld és biotóp.
Nem volt egy különösebben attraktív rész így kora tavaszi szürkeségében, de legalább csak a folyamatos emelkedő leküzdésével terheltem magam.
Vmi harci kétéltű nyomaiban mentünk toronyiránt a csúcsra, néhol egész komoly lejtőszögben, ráadásul az általa letaposott szúrós aljnövényzet épp rajtunk akart bosszút állni elnyomatása miatt. A 60 foknál enyhébb részeken próbáltam volna belekocogni, de reménytelen volt az ellenséges vegetáció folyamatos akadályozása miatt.
A futótárs jóvoltából azért egy szösszenettel saját tempó felett mentem, de tényleg csak egy hajszálnyival.
Közben éreztem, hogy a gondos előrelátással összerakott frissítést is el kellene kezdenem fogyasztani, mert lassan két órája startoltam. Még nem volt gondom, de féltem, hogy ha lesz, az nagy lesz...
A víz-datolya kombó jól csúszott és még levegőhöz is jutottam közben.
A futótárs standard 50-100 m-el előttem haladt.
A csúcstól már ismerős rész végre kicsit nyugtatta az idegeimet és normális, járható ösvényeken vezetett.
Nagyontudományosan Ca/K/só háztartásomat is rendeztem, mert tudtam, hogy most egy jó adag futható rész következik. És lőn.
A 24km-nél lévő hárskúti pontra 2:16-al érkeztem - még hivatalos pontnyitás előtt. Kis szöszölés mellett azért kaptam pecsétet és egy saját gyártású sós kenyérszelettel is gazdagabb lettem. Nomeg a vízkészleteimet is fullra töltöttem.
Innen darálás volt, enyhe le és enyhe fel jellegű terepen.
A Hajagot kellett betámadni eddig ismeretlen keleti lankái felől. A januári karikámnál épp az ellenkező oldalát vizitáltam. Felhagyott majorok, hajdan volt, mára benőtt legelők és sunyi emelkedők...
A Rák-tanya már újra ismerősként köszöntött rám 29 kilinél.
Az eddig kb. 10km/h tempóra nyitást hirtelen visszavették a szervezők, így több mint fél órával előbb érkeztem. Nem volt probléma, a pontérintést igazoló szignóhoz való toll felkutatásáig ettem egy kis medvehagymás pogácsát, majd tovább is libbentem. Az itiner szerint a hiányosan jelzett Ssávot kellet követni. Ez nem okozott gondot, hisz januárban eléggé beleástam magam ennek a résznek a felderítésébe. Idegeneknek erősen korhatárosan ajánlott, hardcore részek vannak benne...
Töredelmesen be kell valljam, hogy a Szent-kút felé menet már baromi melegem volt, nagyon sütött a nap és én is kezdtem nagyon szomjas lenni. Kicsit untam...
Itt újabb időeltolódás miatt már több mint egy órával voltam a pontnyitás előtt.
Persze no point...
Kicsit tébláboltam, majd nekiveselkedtem a P+ kaptatójának. Egy félreolvasás miatt abban a hiszemben mentem, hogy 42,1 kilinél tartok 3:23-as menetidővel.
A magyar kiliandzsornet.
Nagyon büszkevagyok ám énrám.
Bakker, de erős vagyok.
Ilyeneken gondolkodtam, ami kicsit feldobott, mert amúgy ezen a szakaszok megint csak fejvesztés terhe mellett lehet futni a kiálló kis ágdarabkák miatt.
Aztán mire elkezdett lejteni a Zsáv, addigra én is lekászálódtam a rögvalóba, így rájöttem, hogy a 3:23 igaz ugyan, de csak 36 kili tartozik hozzá...
Próbáltam egy kicsit tolni neki, mert tudtam, hogy egy Pénzesgyőr-Bakonybél túrán vesz részt a legkisebbik lányom és reménykedtem, hátha szembetalálkozunk. Aztán a Kertes-kői-szurdokhoz érve messziről még láttam egy csoport végét, amelyik a jelzésről letérve kiegyenesíti az utat és éreztem, hogy lekéstem a találkozót.
A kövek között valami zergeprodukciót próbálgattam, de aztán rájöttem, hogy öreg vagyok én már ehhez... Sikerült száraz lábbal átvergődnöm a túlpartra és a hullámzó terepen a sok kidőlt fát kerülgetve próbáltam magam a tízes átlag bűvöletébe tartani.
Ez gyönyörű rész volt egyébként.
Dús aljnövényzet, keltikék, kankalinok, gyöngyikék minden felé. A kövek és fák mohásak, tisztára hobbitország.
Pénzesgyőr határához közeledve aztán jött egy olyan rét amilyennel még nem találkoztam.
Egy dagonyás, vizes rétre kiterelhettek egy szürke marha csordát ami elhagyta a tetthelyet, és a tavaszi szárazság kőbe dermesztette a zsombékokat.
Imádtam!
Pénzesgyőrben ismét pont várt és mivel a vizem teljesen elfogyott, nagyon reméltem, hogy nyitva lesz a Büfé jellegűnek nevezett műintézmény.
Előtte még volt egy aszfaltos kereszteződés. Eddig vagy szalag, vagy jelzés, vagy a terepismeret kisegített, de itt persze egyik sem. A fáradtságból is adódó anyázások közepette levettem a zsákom és előkutattam a vész esetére magammal hozott térképet.
Jobbos.
Visszapakol, visszavesz, elindul.
Nagy szerencsémre épp a kocsmát nyitó nénivel egy időben érkeztem, így megmenekültem a szomjhaláltól. Pecsét, víz és uzsgyí.
A falu határában szerencsére kikötött fenevadak fogadtak - hírhedt ez a rész az ebekről - de a látvány nem volt megnyugtató...
Innen hullámzó felfelé, ami nehezemre esett. Jó, hogy jó vagyok, de nem ennyire :)...
Már nagyon nincs messze, már nagyon közel van, no még egy bucka, megint egy kis hullám, stb, stb...
És akkor elkezdett esni. Először kicsit. De csak kicsit esett kicsit. Inkább már eléggé, majd egyreinkább és végül nagyon.
Ez így eléggé tavaszi lett.
Szeretem az esőt, nem volt gond, csak a táv nem fogyott valahogy.
Becsatlakoztam a Bakonyi Barangolásról már ismert részre és örültem, hogy most nem fogok elkavarni úgy mint ősszel.
Apró örömök...
Itt már valami 4:5x-et mutatott az órám és elkenődtem, mert megint valami mászás jött és én egyre távolodtam a kis tízes átlagomtól.
Mire visszaértem a Bagolyvárhoz épp túlfutottam az 5 órán.
Ráadásul a rendezők sem voltak már/még ott, pedig kellett volna nekik.

Szépen megmosakodtam, átöltöztem és különösen nem izgattam magam.
A felszolgálók mondták, hogy mivel még sok a vendég, a célba érkezőknek járó levest esetleg a teraszon tudnák nekem felszolgálni.
Azt hittem vicc.
Kint zuhogott.
Ki kellett volna ülnöm az esőbe és tényleg kérni kellett volna, hogy hozzák ki...

2600 HUF-ért ettem egy szelet kenyeret, ittam 1,5 dl teát és kaptam egy A4-es itinert. Volt szalagozás és ehettem volna egy levest az esőben.

Várom, hogy mikor hív fel a szervező, hogy bocsánatot kérjem amiért nem volt senki a célban a megadott időben.

Lehet, hogy naiv vagyok?

Papod50 - 50km/1085m - 5:01:31

2014. március 18., kedd

A tegnap képei

Találtam képeket a tegnapi menetről.

Ha nagyon akarom, akkor látszik, ahogy épp suhanok le a kálváriáról.

2014. március 17., hétfő

Sárkány-völgy

A harmatos téli(nek mondott) hónapok után azért reménykedem, hogy a március már jobban sikerül.
A célul kitűzött 9-10 órás heti edzésmennyiség az elmúlt két héten könnyedén meglett. Remélem a folytatással sem lesz gond.

Vasárnap elmentem a kiszemelt TT-re.
Nagyon élveztem, hogy bármennyire is bejártam ezt a környéket, pár új csapást azért tartogatott számomra.
Elég ramaty időben indultam, de okosan nem öltöztem túl, így az egyre javuló körülmények ellenére épp nem kellett nekivetkőzzek.
Persze a túlzott helyismeret a végén betett a teljesítésnek, mert beletettem egy 1,5 kilis, 150m-es hurkot, amivel kimaradt egy betli pont. Rájöttem, de nem volt kedvem visszafordulni. Épp Palóznakról kellett a piroson felkapaszkodni a szőlőhegyre és azt hittem, hogy ez majd mennyire megzakkant, de nem. Majdnem végig kifutottam ezt is, és a darálós, nemszeretem utolsó 10-esre is maradt lelki és testi erőm.
Jó volt, szép volt, de valahogy ez a 10-es átlag nem akar nekem sikerülni.
Alattomos, meredek felfelék és hajolgatós köves lefelék mellett nem vagyok képes hozni ezt az átlagot. Monnyuk nem kéne panaszkodni, mert tényleg csak kora tavasz van, csak egy kicsit elkeserít, hogy mennyire öreguras poroszkálás amit művelek.
Összességében jó volt. A frissítést nagyon eltaláltam, rengeteget ittam, főleg a második felében, amikor baromira elkezdett melegedni az idő.
 A múlt heti 3 órás bakonyi kör után teljesen testhezálló volt ez a 4,5 óra.

Amikor ott szüttyögök 4 óra környékén, akkor olyan távolinak tűnik egy T100.
Belegondolok, hogy még a Kisrigónál sem járok és már mennyire egy kripli állapotban vagyok. Fényévnyi távolságban van ilyenkor egy 100-as. Aztán persze nyugtatgatom magam, hogy majd eljön annak is az ideje, meg hogy mindig épp az a nehéz ami előtt állunk. Ha ötven, akkor ötven, ha száz, akkor száz. Kár ezen merengeni, de azért merengek rajta, persze...

Meg az is eszembe jutott futás közben, hogy milyen is volt az első két Mátrabércem.
Sima TT.
Fapados, tülekedős.
Lementem előző este Szurdokpüspökibe, átvonatoztam. A Sólyom-kútnál aludtam az esőbeállóban. Hajnalban keltem, összeszedtem a cókmókomat, neveztem, átfutottam, hazavezettem és boldog voltam.
Most meg sokaknak buszos szállítgatás, felfestett, lezárt, felsepert pálya kell, mert különben nem lehetnek kőkemények.
Babámfasza...
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy bezzeg a szép időkben, mert nem bezzeg. Csak épp a lényegre nem figyelünk, a körítésre koncentrálunk a legfontosabb helyett.
Nekem a természetben való bóklászás öröme mellett nagyon hiányzik, hogy néha a sok ismerős között is mozogjak. Nem kell full kontakt, nem kell trécsparti, befutócsomag, szpíker, csak, hogy vhol együtt fussunk.
Csordaszellem vagy mi.
De ez egyre inkább csak vmi teljesíthetetlen kívánalom marad.
Áhhh, mindegy, majd máskor...

Ha minden klappol, akkor vasárnap Papod50.

2014. március 14., péntek

Hát ja...

Épp ez jutott eszembe ma, amikor végre kifutottam a Csatár-hegyre és egy kis szintes menetet abszolváltam:

Azt jól érzékelem, hogy 5:30-as rajt 7500Ft-ért, a 6:00 1300Ft-ért abszolválható a MB-en? 6200-ért elég drágának tűnik a kőkútpuszta-vasútállomás résztáv. Ja, és 1300-ért bekerülhet az eredményed egy 1987 óta létező listába. Ha ezt 7500-ért nem adják, akkor az azért elég szar.

Már írtam annó a P85 kapcsán a magyar hülyéneknézésről, de most megint eklatáns példájával állunk szemben.
(Innen most kitöröltem a véleményem az egész versenyről. Jobb a békesség.)
Ha nem ma gondolkodtam volna rajta? Pedig de...
Spongyát rá, van választék hála az égieknek, szponzorálja ezt más.


Ma történelmi pillanatok keretében átadtuk tinnyei házunk kulcsait a vevőinknek!
Így egy ingatlannal és rengeteg gonddal lettünk könnyebbek!

Azt hittem, hogy meg fog viselni lelkileg, hisz a gyerkőcök ide születtek és itt is cseperedtek, de egyáltalán nem. Mintha egy baromi nagy tehertől sikerült volna megszabadulni

Ennek örömére a mostani hétvégével kezdődően balatoni-bakonyi TT-k kényeztetnek.

Most vasárnap gyakorlatilag az utóbbi másfél év ösvényeinek összefoglalásaként Sárkány-völgy TT.

Jövő héten, szintén vasárnap a Veszprémet északról uraló Papodra lehet futkorászni.

Rá egy hétre a már legendás Bakony50.

Következő szombaton megint helyi járat.

Egy ideig nem kell sokat utazgassak szervezett eseményért, nem mintha nem lennék meg nélkülük.

Most vasárnap megint voltam a Bakonybélből induló, főleg szintet gyűjtő körömön és nagy meglepetésre szinte semmi visszaesést nem érzékeltem a legutóbbi körözésem óta.
Ja, de!
Több turistával is találkoztam!
Komoly forgalom volt, bár ez talán a néhol összefüggő medvehagyma szőnyegnek volt köszönhető.

Az igazi tavasz beköszöntével végre megint előkerült a bicaj is, így egy Almádiba, Hidegkútra, Akaliba való lecsorgás is színesíti a heti edzéseket.

És megvolt az első csapolt sörért való leslattyogás is!

Kánaán!

2014. március 6., csütörtök

Kispolgári sarok

A sokszor le- és megírt kis(nyárs)polgári lét...
Rengetegszer álmodoztam arról, hogy milyen tökéletes is lehet az.

Észrevétlenül zöm lenni.
Nem kitűnni, nem szem előtt lenni, viszont élvezni a mások számára ugyan egyhangúnak, egysíkúnak és izgalommentesnek látszó, bár belülről korántsem ilyen létet.

Szerintem ennek vannak elengedhetetlen kellékei.
Ilyen lehet például egy kis olvasósarok.
Lehet esetleg egy nagy fotel, állólámpa, könyvespolc, meg ilyenek...

Ma rájöttem, hogy van/lett ilyenem.
Ilyenné lett egy hely a házban.

A cserépkályha ajtajával szemben, ahonnan megrakni is könnyű.
A könyvespolc mellett.
A lában meg felrakom a meleg padkára, hmmm...
Mögöttem állólámpa.
Tök véletlen, de a polcon, mellettem csupa pár percre is kinyitható szerzemény:
Vámos Miklós: 135 Lehetetlen történet
Popper Péter: Tűnődések napról napra
Para-Kovács Imre: Én-Teriőr
Keresztury Tibor: Kételyek kora
Révai Gábor: Beszélgetések nem csak gyerekekről
...
Ezek csak úgy véletlenül kerület oda, nincs szándékosság, de pont stimmelnek...
Ezt még kiegészíti egy kis hely a hetilapoknak.
Van hely a polcon a kávéscsészének, pohárnak.
Van pzs tartó és egy ceruza.

Ja, és itt szoktam olaszul tanulni, mert pont kézre áll minden, ami kell. (Rég terven volt már ez, mert tényleg nagy kedvem lenne vmennyire pötyögni ezt a nyelvet.)

Apró örömök...