...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2011. november 30., szerda

Rajt

Rajtol a jövő év.

Szépen, komótosan. Már ezt sem sietem el.
Már a tervezés is szabatos és megfontolt :))))...

A számomra nagyon jónak vélt 2010-es felkészülés anno január 1-én kezdődött. Több hetes betegség után, a nulláról indulva.
Most ezt kihagynám.
Ha eljutok januárig laza futkorászással, sok tornával, akkor még bármi lehet belőle - ezzel bátorítom magam.
Hétfő este terhestorna.
Aztán a többi nap is előveszem a labdát, a polifoamot, a diszkoszpárnát... Horror, de ez benne a szép. Önként a nyaktiló alá.
Valami elementáris erőt érzek. Annyira jó, hogy csinálhatom és annyira vágyom rá, hogy nem is tudom, hogy honnan jön.
Tegnap este is, kint a Garancson.
Köd, szél, hideg és sötét. És nagyon jó volt.
Ma, a reggeli tornám után kicsit zombifutás sikeredett, de nem baj, ilyenkor ez is belefér...

Ráadásul sikerült visszaszoknom rég elhagyott étkezési szokásaimhoz is. Ez is jobb közérzetet ad, ez is sikerélményt ad.
Régóta tudom, hogy ez a jó út, de a gyengébbik énem sokszor letérít...

Reggel csak folyadék.
Délelőtt is csak ivás.
Dél környékén esetleg gyümölcs.
Kora délután ebéd.
Kora este vacsora.

Kb. ennyi a recept. Monnyuk az sem mindegy mit eszem, de az már megy zsigerből, arra nem kell figyelni. A délelőtti nemevés viszont szociális okokból kicsit nehézkes, de nem megoldhatatlan.

Így visszaolvasva is olyan egyszerű, hogy kár nem betartani.

Azt viszont sokkal nehezebb, hogy ne szaladjak bele holmi csoportos futkorászásokba.
Pedig nem szabad.
Nagyon nem.

Saját kis köreimen, saját kis poroszkálás. Ez kell most, ez épít és ez visz előre. Bár nehéz elhinni és nehéz megállni , de az eddigi évek ezt mutatják. Ilyenkor nincs helye semmiféle virtusnak.
Nem mintha bármikor is lenne, de most nagyon nem.

Szóval, most kezdődik igazán az aprómunka ideje.
Az aprómunka.
Amit senki nem lát, amit senki nem érez.
Amit nem látnak meg a teljesítmény mögött, amit csak magunknak végzünk.
Ami nem látványos, ami néha kellemetlen, izzadás szagú és monoton.
De ez az alap.
Ez az, amire aztán építhetünk később, amit nem tudunk pótolni semmivel.
Nem kérdés, hogy alaposnak kell lennünk.

És elszántnak...

2011. november 20., vasárnap

Iszinik és HOKA

Olyan pozitív vagyok, hogy azt már nem is tudom leírni, ennek ellenére azért ma pihennem kellett.

A héten kaptam egy szép tapaszt a jobb térdemre, mert a Piros óta nem százas.
Nagyon sokat segített, szinte nem is mertem remélni, hogy egy ilyen kis öntapadós textildarab mire képes, pedig de.

Már rég elhatároztam, hogy ha nagyon nem tudok már máshol futni, akkor kimegyek a közelünkben lévő Garancsi-tóhoz. (Üvegtigris forgatási helyszíne, ezért nap közben sokszor nagy a tömeg. Nem futók...)
Ez azért jó mert:
- szinte sík
- murvás út vezet a tó körül, nincsenek kövek
- nincs avar
- 1 kör = 1 kili
- közel van
- bármikor leállhatok az autó mellett 500m-en belül
Kimentem hát a csodatapasszal némi átmozgatásra.
Péntek este, vaksötétben, ködben. Lámpa nélkül ugye, mert ennek van sportértéke... Hogy én mennyire fütyi vagyok! Így azért annyira nem tudtam vigyázni a lábamra és elég érdekes volt vakon, csak érzésre futni.
Ahhoz képest, hogy máshol pár méter után vissza kellett volna forduljak, itt azért hat kört szépen lekocogtam fél óra alatt.
A lábam egész biztató volt a HOKA is működött.

Ezen (is) felbátorodva szombaton Iszinik kiséretet vállaltam Dorog-Bp viszonylatban.
Kicsit leharcolt volt a társaság mire Dorogra ért, így nem volt nagy tempó.
Hát ez az!
Olyan nehéz volt lassan futni, hogy néhol majd belehaltam. Mire Kesztölc fölé értünk a sötétség is ránk szállt, így innen sötétben botorkáltunk.
Szó szerint.
Vastag avarszőnyegben, bokáig süppedtünk és közben rugdaltuk a köveket.
Horror volt.
Pilis-nyeregig rossz volt, onnan kicsit rosszabb.
A szerpentinen lefelé végig átkoztam magam.
Eljövök ide lábat kínozni, nem élvezem és tétje sincs. Bravó!
Lefelé a jobb bokám egész emberesen kifordítottam. Ordítottam is rendesen.
A Pilisszántói-nyeregben aztán a habzsi-dőzsi pont kicsit kárpótolt, de a Hosszú-hegy büntetett keményen. Nem volt ösvény, csak avar alatti ágak és kövek.
Már vártam a végét nagyon.
A tempó gyökkető volt, szinte egy helyben kellett toporogni. Meg is lett az eredménye.
A Kevélyről lefelé még a bal bokámat is kifordítottam, és a HOKA nyomott veszettül.
Innen már mindenem fájt.
Jó volt...

Szép ez a terepfutás. Főleg ilyenkor, késő ősszel. Éjjel.

Újabb fogadalmat tettem, miszerint:
Nem megyek olyan helyre ahol nem futhatok saját tempómba.
Ősszel, mély avarban NEM futok már sötétben!

A HOKA meg kicsi, nincs mit tenni. 471/3 az kicsi. Mindenki láthatja, kicsi.
Nem tudom úgy megkötni, hogy ne csússzon előre a lábam.
Lefelé nyomja az ujjaimat.
A csillapítása jó, az működik, de ez a térdfájás is kicsit gyanús.
Már az elején azt írtam, hogy félek, hogy az agyoncsillapítás miatt, majd kicsit feljebb fognak kijönni az esetleges panaszok. Lehet, hogy épp itt tartunk?
A két bokaficam bármiben bekövetkezett volna, azt nem írom a számlájára. A koordinálatlan mozgás viszont a lassú tempó és a térdfájás közös gyermeke.
Nagyon jó hogy könnyen tisztítható.
A sűrű szövésű anyag nem engedte át a port, a kamásli védte a belsejét és a felső részt, így ma reggel egy kefével szinte ujjá tudtam varázsolni.
Kicsit egyszerű, bárdolatlannak éreztem eleinte a felső rész kialakítását - mondhatnám, hogy nem nézet ki túl ergonómikusnak - de nem lehet rá panaszom, a lábfejemet jól fogja.
Egyedül a méretválasztással nem vagyok kibékülve.

Tehát fáj a térdem és mindkét bokám.
Nem volt egyszerű idáig eljutni, de azért sikerült.

Nincs baj!

Holnap torna és pozitív gondolatok!!!

2011. november 17., csütörtök

Csak pozitív

Ez a mai eset is...

Ülök a gép előtt és több napja tervezgetett tőzsdei tranzakcióm gyümölcsére várok.
Begyűjtve az infókat a nagy többség ellentétes irányú elmozdulást vár.
Nem hagyom magam, bízok magamban, igazam lesz.

Csak nem akarja az igazságot.
Nekem pedig el kell mennem itthonról.
Mi legyen?
Pár napja egy technikai malőr miatt nem engedik, hogy az ember profitvédő stopot használjon (ez egy automata amit  be lehet állítani egy általunk meghatározott szintre, így esetleges árfolyamesés esetén automatikusan eladja a részvényt).
Próba szerencse, hagyom aztán vagy bejön, vagy bukok rajta?
Nem.
Inkább kis hasznon.

Most hazaérkezve látom, hogy egy jó minőségű kamera ára szaladt el azon, hogy nem tudtam itthon kivárni a nap végét.
Ütöm a fejem a falba.
Drága délután volt...

DE egyszerűen nem hagyom,  hogy igazán bosszantson.
Az ember edz.
Fut sárban, latyakban, esőben, hidegben, majd mire megjön a tavasz, addigra lesérül.
Nem érdekel.
Mert én vagyok a nyertes, legfeljebb nem látszik.
Ez van.


A Piros óta kicsit fáj a jobb térdem. Néha jobban, néha kevésbé. Vigyázok rá, de azért futok majd minden nap.
Annyira élvezem, annyira jó és annyira felemelő, hogy olyan pozitív energiával tölt el, hogy  lepattan minden rossz.
Nem tudom honnan merítek, nem tudom mi lesz a vége, de nem várom, hogy elmúljék...
Egyszerűen így kellene élni mindig.

Kicsit tovaléptem az esedékes jövő évet illető nyűglődésen is.
Benevezek oda ahova szeretnék, nem tétovázom. Csinálni kell, aztán meglátjuk mi lesz. Attól, hogy tépelődöm, nem lesz jobb.

A november a Piros utáni lábadozás miatt nem lesz egy izmos hónap, de nincs leállás, önsajnálat. Legszívesebben felszántanám a hegyoldalt.
Reggelente kicsit nehezen indul be a gépezet a mínuszokban, de az első napsütötte emelkedő tetején már nagyon kerek a világ. Élvezem minden percét. De várom a havat, a sarat az igazi hideget is. Kell az újjászületés. A tél egy picit a vezeklésről és befelé fordulásról szól. Ilyenkor kell összegyűjteni azt a belső muníciót, amit aztán a tavaszi szezontól kezdődően kisugárzunk majd magunkból. Amiből lehet majd adni másoknak is.

Állok elébe.

Már érzem, hogy itt van a tél de várom a sűrűjét!

2012

Mire nekikezdenék esténként, már nincs energiám, így elmaradnak a posztok.

Ezt MOST beírom, hogy nehogy elmaradjon:

Megvan az első 2012-es nevezésem!

2011. november 9., szerda

A hóhért akasztják

Megvan az a csávó, aki a filmekben kissé viseletes ballonban, lötyögő nadrágban és szebb napokat látott cipőben tűnik fel néha?
Az az arc, akinek mindig van egy tuti tippje, aki mindig tudja a frankót és frenetikus(nak látszó) ötletei vannak?
Aki ennek ellenére csóró és nem képes élni a szellemi tőkéjével. A tipikus balek, vagy ahogy Olmo is megmondta, a looser...

Nos, ha megvan, akkor jó...

Felvételre jelentkezem.

De talán most mégis úgy néz ki, hogy belevágok.
A gyomrom is görcsbe rándul, ha rá gondolok, de próbálom úgy szervezni, hogy ne legyen könnyű a visszaút.

Úgy látszik, hogy a kisebb ötletek helyett egy olyanba csapok bele, ami az eddigi életemmel való szakítással jár. Hogy ez a szakítás teljes lesz és hirtelen, vagy lassú és részleges még nem tudom, csak azt, hogy lépnem kell.
Mint egy sávváltás az autóval...
Jó ez a hely, nem áll, de talán a másik sáv jobb lesz.
Aztán vagy jobb lesz, vagy leállunk és csak nézzük a tova haladókat

A mostani életem alapját még az egyetemi éveim alatt kezdtem összerakosgatni.
Majd' 20 éve...
Minden eddigi döntésemet az befolyásolta, hogy túl sok munka volt már benne, túl sok szenvedés és áldozat. Lehet, hogy nem volt a legjobb, de a saját kis tákolmányom volt.

Nos ennek talán vége.
Tabula rasa!

Lehet, hogy ez a blog is majd némi fordulatot fog venni.
Nem mintha marha sokat írtam volna mostanában futásról, de mégis.
De mégis.
Kevés marad, de a futás biztosan.
Új erdők, új mezők, új dombok és kaptatók...

Bővebbet idejében,
addig is,
fussunk neki!!!

2011. november 2., szerda

Tegyék meg tétjeiket!

A Piros után ma sikerült annyira talpra állni, hogy már futni is tudtam.
Nem mondom, hogy felszántottam az erdei avarszőnyeget, de azért kicsit több mint egy órányit mozogtam.

Valahogy évről évre azt érzem, hogy az idény ilyenkor kezdődik.
Mármint a jövő évi.

Ebben az időszakban szokott mindenki egy kicsit visszavenni az edzésekből, a lendületből, ilyenkor készülnek a nagy tervek és ilyenkor gyűjtünk annyi mentális muníciót, aminek segítségével aztán nekiugorhatunk az alapozásnak.

Én ezzel a vasárnap, hétfő, keddel lezártnak tekintem ezt a szakaszt...

A nyári edzőtábor óta egész rendszeres mozgás adatott meg. Ha nem is volt töretlen, de azért biztató volt az azóta eltelt időszak. Ebben talán csak az olaszországi út volt egy kis hullámvölgy, de ott meg olyan élményekkel lettem gazdagabb, ami bőven kárpótol mindenféle kihagyott edzést.

Kicsit gondolkodnom kell, hogy mit is írjak a mostani időszakról, de csak egyszerűen annyi van, hogy szeretek futni.
Nem zavar a hideg, a sötét, a szél, a meleg, a pára, az eső...
Nem hagyom, hogy bármi zavarjon.

Sok tervem van a 2012-es évre.
Ha sikerülne egy aszfaltos HOKA-t beújítani, akkor még  a flaszterra is kimerészkednék...

Az UTMB-re nevezni fogok, aztán majd a sorsra bízom, hogy eljutok-e a rajtvonalig. Nem esem kétségbe, ha nem sorsolnak ki, nem akarom minden áron, de azért nagyon vágyom rá.
Ecotrail
T100 
Lavaredo
Meg pár ilyen...
A november és december talán már mutatja majd az irányt, remélem nem visszafelé.

Az idei Spari óta viszont talán úgy érzem, hogy kinyílt az a bizonyos ajtó.
Vagy írjam azt, hogy a szellem kijött a palackból ;)...