"...soha nem érdemes holnapig várni, mert a bal- meg jobbsorsunk a saját kezünkben van. Senki nem állít fel a díványról és senki sem álmodik helyettünk. Álmok nélkül pedig csak droidok vagyunk." (K.B.)

2010. november 29., hétfő

47. hét

Ugye megmondtam. Ágyő langymeleg ősz...

A hétfői kiadós esőt szemlélve már előre rettegtem a keddre tervezett BÉF bejárás miatt. Nem igazán volt kedvem egész nap szakadó esőben szüttyögni. Mert ha még verseny csak-csak, de csak úgy...

Szerencsére napsütéses futóidőnk volt. Nem volt nagy iram, de 60 kili környéke és 3000m szint lett belőle. Főleg az lepett meg, hogy a szintet abszolút nem éreztem meg. Monnyuk vittem botot, mert brutál sárra készültem és lehet, hogy ez jelentett nagy segítséget.
Frankó kis verseny lesz ez, főleg ha hozzá számítom, hogy ezt a távot sötétben kell majd abszolválni. Az eddigiektől nagyon eltérő a karakterisztikája, teljesen más hozzáállást igényel. Szerintem aki nem járja be előtte az nagy pofont kaphat.

A szerdámat teljesen elvitte az asztal gyártás, így futni sem mentem, bár így utólag talán jobb is, hogy pihentettem a csülkeimet.

Csütörtökön úgy alakult, hogy a HHH környékén futottam és megint eltévedtem. Nagyon kíváncsi vagyok mennyi idő kell még ahhoz, hogy képben legyek arra felé?!
Féltem, hogy fáradt leszek, de nagyon élveztem és az emelkedőket is bőven meg tudtam futni.

Este az asztal is átadásra került, bár 1-2 csapot bele kell még tegyek:


Szombaton felkerült a hétre a korona.

A Nagy-Szénás környékén futottunk, szikrázó napsütésben, néhol térdig érő hóban. Ismét rá kell érezni a téli futásokra, mert többször is sikerült elcsúsznom. A hó alatti vastag sár nagyon alattomos. A Kutya-hegyről lefelé annyira fájt a bal térdem, hogy azt hittem végem van. Persze húztam a belem futótársam után és meg sem mukkantam, de nem volt leányálom. Azóta még a lépcsőzés sem probléma mentes.

A maradék hétvégén pihentettem, krémeztem a lábam, remélem, csak a hirtelen csavarások nem tetszettek neki. Ez a térdem egy pár évvel ez előtti, hirtelen felindulásból elkövetett teremfoci alkalmával majdnem kificamodott, így vigyáznom kell rá. Azóta soha nem éreztem és remélem, hogy nem is fogom...

Ha nem is volt tankönyvileg tökéletes ez a hét, de a km és szint adatok jól néznek ki, ha az ember kellő távolságból tekint rájuk.

2010. november 26., péntek

P85 film még még

Eredetileg emilnek indult de poszt lett belőle...

Nemrégiben egy elég karakteres családi házhoz kellett kertet tervezzek.
Leültem és húztam 1, azaz egy darab vonalat.
Aztán félretettem jó pár napra. Tudtam, hogy az az egy vonal a lelke az egésznek. Éreztem, hogy megfogtam a lényegét, de kibontani még nem tudtam. Egész a tervleadás előtti napig jegeltem a dolgot. Persze sokszor eszembe jutott és sokszor majdnem le is ültem a folytatáshoz, de a leadás miatti kényszer feszültsége kellett ahhoz, hogy két óra alatt befejezzem.
Természetesen a vonal megmaradt, és arra épült az egész :)))...

Nagyon fontos dolognak tartom ezt a fajta közelítést, főleg az 'alkotás' jellegű dolgoknál.
Pont ez hiányzik a P85 film-ből/nél...
Nincs meg az a vezérfonal, az az ötlet amire fel lehetne építeni. A mag nélkül meg csak csupa máz az egész.

Tegnap este találtam/kerestem/néztem/letöltöttem pár Queen számot. Soha nem voltam nagy rajongójuk, de azt azért el kell ismerjem, hogy 'lehet szeretni, lehet nem szeretni őket, de megkerülni nem'. És eszembe jutott, hogy ez milyen jól illik a P85-höz.

Ráadásul a zenék címe is elég beszédes:

Dont't stop me now
Flash
It's a hard life

Ezt szeretem is:
Under pressure

Marad egyelőre a fonalkeresés, bár a keresésben nem hiszek, általában megtalál engem az a fonal nagy keresés nélkül is. Az más kérdés, hogy mennyire sikerül kibontani...

Mert ez is olyan mint egy dobócsel. Igazán addig érdekel, míg el nem repül az ellenfél, a ziccer meg néha kimarad...

2010. november 21., vasárnap

46. hét

Asszem fogok írni heti összefoglalót, hogy egy kicsit a témánál (is) maradjak.

Az az érzésem ,hogy az utolsó víg őszi hetet zártuk.
Napfény, madárcsicsergés, rövid gatyó...

Jövő héttől felejtős...

Ennek jegyében vasárnap-hétfő-kedd kicsit belehúztam a levesbe és bár szerdán talán valahogy cipőkanállal még belefért volna egy szűk óra, de végül inkább pihentem. Nem tettem rosszul. Kellet ez a nap.
El is gondolkoztam, hogy talán az edzésbeosztásnál is célszerű lenne inkább a saját ritmusunkat követni, nem pedig a naptár merev kereteit. Mindenki hetekben, meg hónapokban gondolkodik, pedig ez egyáltalán nem evidens. Miért is gondoljuk, hogy saját bioritmusunk 7-el, vagy 30-al osztható.
Brrrr... Pláne héttel.
Már a szeme sem áll jól.
Arra gondoltam, hogy egy 3+1, vagy 4+1-es edzésrend lehet, hogy jobb lenne?
Küldtem levelet ez ügyben a szagértőnek, hátha tolerálható ez a kérés. Monnyuk így a hosszú hétvégi futások nem biztos, hogy szombat-vasárnapra esnek, de ez engem nem zavar, mert többször vagyok hét közben szabad, mint hvégén.

Szóval szépen gyűjtögettem. Végre szintet is. Összehoztam egy 1,5 ó-s kört kétszeri Nagy-Szénás érintéssel. 13 kili és 640 m szint. Ezt most csiszolgatni fogom.
Sunyi emelkedővel indul, fel a piroson a Nagy-Szénás-ra, aztán meredekebb részeken át fel a csúcsig. Másik oldalon le, jó hosszan, a favágók által feltúrt részek érintésével, immáron jelzetlen úton. Egy kis alig járt, mély avaros, némileg bujkálós ösvényen újra fel, majd a K+-ra cuppanva köves emelkedőn lehet nyomni a Kutya-hegyre. Itt van egy kis vízdepóm, ez aranytartalékként, végszükség esetére szolgál. Innen már csak egy ugrás a Nagy-Szénás II., majd lefelé vissza a rajthelyig...

A héten még megpróbáltam kihasználni az utolsó alkalmakat olyan ház körüli munkák elvégzésre amik a derekamra nézve veszélyt jelenthetnek.
Pl. csütörtökön a fenti kör abszolválása után feltalicskáztam egy csomó kockakövet a teraszhoz. Úgy pihenésképp. A 10. kanyar már nem esett jól annyira...
Egy kicsit eltöprengtem azon, hogy a futás utáni pihenés talán máshogy fest egy városi lakásban, mint itt a prérin.
Volt még ezen kívül burkolás, glettelés, festés, favágás, cipekedés és némi famunka...

Jahhh! Famunka!

Zselyke lányom szülinapja lesz a héten és erre készítek egy asztalt. Nagyon tetszik ez a fajta munka.
Ferencnél dolgozom.
Ferenc nem Feri, Fecó, hanem Ferenc.
Pont szüleim korosztálya. Ennek ellenére gyermekeim egy idősek az ő legkisebb lányával.

Hivatalosan ötvös. Az Iparművészetit végezte és sokáig saját műhelyében dolgozott. Vannak szobrai is itt-ott... Aztán kiköltözött Pcsabára és most nem a fémet püfföli, hanem a fát simogatja. Az az emilcíme is, hogy fafemsimogato. Hirtelen ezt találtam róla a neten.
Nagyon sokat tudnék írni arról amit Ferenc(-ék)-nél át/meg-élek.
Párat azért kiragadnék, mindenféle rendszer nélkül, csak hirtelenjében.
Ferenc nem utazik. Sehova. Van egy külső szemlélő számára átláthatatlanul dzsumbujos kertjük, tele száradó fákkal és ő innen nem nagyon mozdul ki. Hozzá persze jönnek sokfelől, de ő általában otthon van. Néha-néha egy-egy munka miatt megy el, de igazán a műhelyében szeret dolgozgatni.
Sokszor megyek fel csak úgy...
Leülünk a teraszon, előveszi a kézi kávédarálót, darál egy kis kávét, felteszi, tejet habosít, lefő a lé, isszuk. Néha csendben, de legtöbbször jókat dumálgatva. Pont azok a témák kerülnek szóba, amiket valamilyen oknál fogva ez ember a szüleivel is megbeszélhetne, de sajnos nem teszi.
Én nem teszem...
Mostanában keveset ping-pongozunk, de régebben, nagyban ment a dolog. (Érdekes volt megnézni ezeket a fotókat. Jó volt a hangulat...)
Szóval fával dolgozik, de ez nem az az asztalos szint. Nála egyenes fadarab, léc, gerenda nem igazán létezik. Ha lehet, csapol, ragaszt, és keveset csavaroz, szögel.
A legjobban az fog meg az ottani munkában, hogy nem akarjuk feltétlenül megerőszakolni a fát. Inkább csak megtalálni a nekünk legjobban oda valót, egy kicsit kibontani a burkából és a lehető legtöbbet láttatva meghagyni belőle a javát.
Elég rég voltam nála és van pár félbehagyott munkám. Egészen pontosan csak félbehagyott munkáim vannak ott. Ez a szülinapi ajándék talán a határidő miatt el fog készülni. El KELL készüljön!
Munka közben arra gondoltam, hogy bazi jó filmet lehetne készíteni erről. Olyan egyedi és magával ragadó a környezet. Maga a munka, az alkotó folyamat is olyan érdekes, hogy már most érzem az ízét...

Ez is olyan jellemző rám. Mármint a félbehagyott munkák...
Emlékszem, többször veszekedtem csapattársaimmal egy-egy kosármeccs kapcsán. Engem addig érdekelt a történet amíg átvágtam az ellenfelet. Egy dobócsel, egy testcsel, egy jó passz. Nekem sokkal nagyobb örömet okozott egy győzelmi zászlóként tovaszálló ellenfél, mint maga az ennek révén megszerezhető pont. Volt, hogy a csel után egyszerűen elröhögtem és a 100%-os ziccert kihagytam, mert az már nem érdekelt. A neheze megvolt, a győzelem learatása már nem érdekelt. Ez monnyuk csapatsportban elég necces helyzeteket szült...

Volt egy olyan szerelésem (prakker), ami annyira valószínűtlen volt, hogy a bírók állandóan lefújták. Volt, hogy kipontozódtam miatta, de én tudtam hogy teljesen szabályos és bár a további játékomat kockáztattam, a legtöbbször nem hagytam ki. 99%-ban sikerült és 90%-ban befújták mint hiba. A többiek meg őrjöngtek, hogy miért csinálom. Az ellenfelet ziccerbe engedtem, majd félig hátulról, egy ütem késéssel felugrottam vele együtt. Mivel úgy érezte, hogy lemaradtam, szépen elengedte a labdát. A labda szállt a levegőben. Én közben olyan magasra emelkedtem, hogy néha az ellenfél feje, nekem derék magasságban volt. Az ütemkésés miatt a labdát már elengedte, tehát szó sem lehetett arról, hogy a kezéből ütöttem volna ki. A levegőben a gyűrű felé szálló labdát baromi erővel lecsaptam. Olyat szólt, hogy majd beszart szerencsétlen. Mivel más irányból érkeztem, így nem is estem rá. tehát így sem értem hozzá. Ennek ellenére lefújták, mert a testem takarásában egyszerűen nem hitték el, hogy nem érek az ellenfélhez. NBII-ben néha volt két bíró, akkor nem volt baj...

Vagy emlékszem a kötényekre. Gimnáziumban volt, hogy egymás után három kötényt adtam és annyira röhögtem a végére, hogy nem lőttem be a gólt. Egyszerűen nem az volt a lényeg...

Nem is igazán értem, hogy miért és hogyan kanyarodtam ide, de nem is számít...

Talán az számít, hogy nagyon szerettem azokat a sportokat és helyzeteket, ahol az erőn kívül a fifika is sokat nyomott a latba.  
(Most legszívesebben hoznék egy csomó kosárlabdás példát, mert ott az utolsó 5 perc is néha eltartott fél óráig és vérre menő taktikai csata ment. Csak észharc... De ez nagyon hosszú lenne...)

Ahogy már talán írtam is.
Azt érzem, hogy a táv hosszával és az idő hosszával már egyre nagyobb szerepet játszik az ész. Az intellektus, az önfegyelem, a probléma megoldó képesség. Nyilván kell erő, edzettség, de mindezek fabatkát sem érnek ész nélkül...

No. Most aztán csak a hetem nem foglaltam össze...

2010. november 18., csütörtök

imázs

Jól kitaláltam, hogy milyen legyen a blog új arca, teljesen egyedi lett...

2010. november 16., kedd

Irány

Szeretem ha van perspektíva :)))...


2010. november 15., hétfő

Az

Csak az arcokat nézzétek, a gesztusokat és nyissátok ki a fületeket...

2010. november 14., vasárnap

Blog

Sajnos nem vagyok egy bitkirály, így óhatatlanul is nyomokat hagyok magam mögött. Legutóbb is megtalálta vki a blogot, ami magában talán nem is lenne baj, de feltette a blogroll-jába, ahonnan aztán bárki ember fia ideklikkelhetne.
Ezt meg nem akarom.

Meg nem tudom mondani, hogy miért, de nem.

Szóval lehetne titkosítani, de ahhoz kellenének emilcímek és ezzel tényleg kontrollálhatnám azokat akik veszik a fáradtságot és nem sajnálva idejüket átfutják soraimat.
Ez a belterjesedés meg azért nem tetszik, mert azért hátha olvassa olyan is, akit abszolút nem ismerek és talán kell neki egy kis adalék ahhoz, hogy fusson. Elkezdje, vagy folytassa. Bár amit itt olvas az után lehet, hogy abbahagyja :)))...

Szóval a tipikusan baszni és szűznek maradni esete. Akik ezt játsszák azoktól nagyon ki szoktam akadni.

Vannak olyanok itt, amiket szűk körben talán leírhat az ember. Egymás között megbeszéljük - mondhatnám rá. Nagy nyilvánosság előtt viszont nem túl szerencsés, mondhatni inkorrekt... gondolok itt olyan posztokra, ahol a szereplők jól azonosíthatók. Bár lehet, hogy túllihegem, nekem ez gondot jelent. Ha meg a témáimat szűröm meg, akkor meg minek írok...

Nagyon nem igénylem az írott reakciókat, mert tényleg nem azért pötyögök, de most kifejezetten érdekelne a véleményetek!
Titkos, vagy nem titkos?

P85 film még

Ez volt az első verzió, de ez kissé hosszú lett, mint ahogy a folytatás is az lett volna...


P85 bevezetés (1. változat) from PALL Attila on Vimeo.

2010. november 13., szombat

P85 film

Az egyes verzió bevezetője hosszú. Nagyon. A folytatása még hosszabb lenne. Nyúlósan az. Mert a Piros is az...

A kettes már beláthatóbb, de egyelőre a folytatás meghaladja bitképességeimet.

Marad a bevezető:


P85 bevezetés (2. változat) from PALL Attila on Vimeo.

2010. november 12., péntek

Rendszer

Ha már ilyen szépen válaszoltam az alábbi posztban, akkor egy pötynyit leírom ide is. Épp ma jutott eszemben vezetés közben.

Elfogadok én egészen szélsőséges nézeteket, legyen az vallási, politikai, terepfutási, bothegyezési, vagy mittudoménminek a tárgyában.
DE!!!
Legyen koherens!
A legbutább döntést/választást is meg tudom emészteni, ha van benne rendszer, ha átgondolt. Amennyiben úgy adódott, hogy kissé elhajlott piciny ágacskánk azon a nagy-nagy családfán az állatokétól, akkor mondjuk ez lehetne egy olyan momentum amelyre ráfoghatnánk másságunkat.

Ebbe a gondolatkörbe tartozik azon vesszőparipám is, hogy a fent emlegetett, akár ordas nézeteinket is nevén nevezve vállaljuk. Nem az a gond, ha vmit máshogy, nagyon máshogy gondolunk. Az a gond, ha ezt másnak akarjuk láttatni. Ha tudva gondolati másságunkat mégis a vállalható többségi csapásirányhoz igazítva tálaljuk a mondókánkat, vagy ahhoz simítva magyarázzuk meg.

Persze megint szájtépés...

De mentségemre legyen mondva, hogy csak ma nem futottam és holnap megyek egyedül egy hosszút.

2010. november 9., kedd

Ágtörés!

...vagyis inkább áttörés!!!! Érteeed?!

A hétfői nappal végre tényleg a régi kerékvágásba zöttyent az életem!
Szinte hihetetlen!
Annyira vágytam már az én kis kiszámíthatóan kiszámíthatatlan időbeosztásomra, a megszokott stresszfaktoromra, a reggeli futásaimra, hogy csak most érzem igazán mennyire más így az élet! Olyan érzés ez mintha eddig álltak volna a fejemen most meg leszállt volna az illető...
Hétfőn rögtön PB-t mentem szokásos lazulós körömön. Olyan alacsony volt a pulzusom, hogy alig hittem a vekkernek. Végre lehetett tolni! Az órácska végén is a rég megszokott és rég hiányolt ismerős fáradtság érzet, mely nem keverhető és keverendő össze a kimerültséggel és bármilyen más fáradtsággal. Inkább pezsdítő, mintsem hervasztó ez!

Ma rég nem rótt ösvényekre tévedtem. Első futásaim és első emelkedőfutásaim helyszíneire.
De kellenek ezek!
Bár néhol olyan árkokat vájt a tavaszi/nyári csapadék, hogy lazán beléjük is állhattam volna, de alapjában véve semmi nem változott. És ez nagyon jó!

Már nagyon rég azon töröm a fejem, hogy készítek egy filmet a különböző évszakokban felvett futásokból, de többször bevillant az is, hogy képek nem is kellenének, csak a zajok. Annyira más a téli lihegés, a hó ropogása, a latyak csattanása, a csendes erdőben, vagy a tavaszi madárzsivajt megtörő cuppanós léptek, ragacsos, saras csúszkálások nesze. A nyári verejtékes zihálás, a patakok csobogása, a forrásból való kortyolás, vagy arcmosás zajai. A hulló falevelek, a zúzmarás lépések, a ködös, csöpögős hidegek és mondjuk egy tábortűz pattogása...

Persze megint furcsa, de ez talán egy süketnek sokkal meghatározóbb, mint másnak. Aki lassan elveszt valami fontosat az nagyon vágyakozik utána és nagyon felértékeli magában annak a dolognak a jelentőségét...

Szóval mostantól: reggel futás, zuhany, reggeli, oszt munka!

2010. november 4., csütörtök

No jó, egy kis futás...

Annyira tipikus, hogy akinek nem megy az dumál róla...

Mostanában csak a számat tépem és nem az ösvények avar szőnyegét.

Pedig nem is. Kedd, szerda, csütörtök. Futottam.

Jó, nem is. Kocorásztam.

A disznótoros nem tett jót, az biztos, talán mára hevertem ki teljesen. Kár erőltetni, nem megy nekem ez a húsevés...
Szóval ma frankó volt. A hátamnak kutya baja. Pont jól időzítettem, csak a számomra legfontosabb egy héten fájt. Bravó!

A P85-ről nem is írtam, pedig kellett volna.
Fotóztam, meg videjóztam egy csomó frankó kölcsön cuccal. Mentálisan brutálisan fárasztó volt. Fizikálisan meg azért, mert nem ettem/ittam egész nap semmit és a végére már annyira görcsölt a fejem, hogy járni alig bírtam. Aztán az egyik privát ponton jól belelegeltem az ellátmányba. Nem volt szép dolog, de eccerűen élet/halál kérdése volt...

Nagyon irigykedtem a résztvevőkre, de most ilyen lapot osztottak. Idén sokadszorra...

De ma tényleg frankót futottam. Olyan valószínűtlenül meleg volt, hogy szinte tavaszias hangulatom volt. Annyira, hogy túl is szaladtam egy kereszteződésnél, mert a lehulló levelek teljesen átrajzolták az erdőt. Megint más és megint máshogy szép a természet.

Ismét bebizonyosodott, hogy a lefelé és sík futás nem megy. Enyhe emelkedőn, kényelmes tempóban annyi a pulzusom felfelé menetben, mint enyhe lejtőn lazán lefelé. Nem értem. Nem tudok olyan lassan futni lefelé, hogy lemenjen a pulzusom. Ilyen nincs és mégis van.
Erre még ki kell találni valamit, mert míg a többiek pihenni tudnak a lejtőkön, addig én dolgozom rendesen...

Végre ilyen problémák! Nyam, nyam...!!!!!

2010. november 1., hétfő

Széllel szemben. Még, még, még...

Kezdik kapizsgálni. Nemhiszemel! Kezdik?!

Pedig csak párszor mondtam el itt-ott suttyonban, csepegtetve és lőn!

Halvány derengés!!!!

Pénz van.
Ha nem is sok, de van.
Csak jó magyar szokás szerint, nagyon nehéz, verejtékes munkával sikerül lehúzni klotyón...

Onnan kezdeném, hogy nem igazán értem mi keresni valója van a terepfutásnak az UMSZ-ben.

Vanasszonygya:
S70
T100
M115
P85
Kb. ennyi ultra van, ami terepen zajlik (máramennyireultra). Nem hiszem, hogy sokat kihagytam...

Szóval csá' UMSZ! De akkor merre az arra?

Csak azért veszem alapul az MSTSZ-t, mert ott tudok pár adatot és némi (monnyuk kevés) áttekintésem is van.

Ez, mivel országos sportági szagszövetség, kap 1,5 millió!!!!!!!!! HUF-ot.
Ezt a szagszövetséges dolgot elég nehéz megkapni, de mivel lobbiereje van az MSTSZ-nek (nem kicsi) megvan neki. Hurrrrrá!
Alapszabálya szerint bajnokságot KELL NEKI szervezni. Azért kap pénzt.

Waldorfos óvoda fenntartásban van némi tapasztalatom. Pár évig voltam egyesületi titkár is. Ott is azt hangoztattam, hogy lehet sok mindent csinálni, de ha Állambácsi ad valamit, akkor legalább a min. feltételeket teljesítsük.

Ez jelen esetben annyit tesz, hogy kellene pár egyesület (van/vannak!!!), azokba/azoknak kellenének igazolt versenyzők. Szerintem ez nem olyan nagy gáz. Ha vki elmegy focccizni, vagy kosarazni, vagy lengőtekézni, akkor természetesnek veszi, hogy lesz kék (tényleg, még kék?) könyvecskéje. Elcsoszog a sportorvoshoz évente és kap bele pecsétet. Ráadásul egy csomó helyen kérik már ezeket az igazolásokat, legalább ez is le lenne tudva.
Meg kurva jól hangzik, hogy igazolt terepfutó vagyok. Neeem?

Ha lenne 500 terepfutó és TT-s emberke, akkor ez a lóvé 4-5 milla lenne!!!!
De nekünk nem kell!
Pfujj az a rohadt pénz. Pfujj de gusztustalan. Le kellene igazolni, meg vérnyomást mérni, meg minden... pfujjj...

Jó, jó, vegyük a mostani alapesetet. Rühelljük a sok pénzt, van 1,5 millánk.
0,5 millió a fenntartás. Nem tudom mire, de vegyük azt, hogy ennyi.

Marad 1 millió HUF.
Ma ebből az MSTSZ szervez pár versenyt, amire a kutya nem megy el. Hogy miért nem azt nem egészen értem, de nem megy el és ezzel el is úszott a pénz.

Véleményem szerint egy szövetség NE saját versenyt szervezzen!
(Jó, ha már minden nagyon megy, akkor egy egyfordulós kupát nyomhat. Mondjuk az idei Budapest Kupa fasza is lenne. Csodálatos útvonalon, jó időpontban, de ez más tészta...)
Mindenki sír, hogy nincs pénz. Rendben. Magyar ember pénzből ért. Árérzékenyek vagyunk, vagy mi?!

Azt mondom én szövetség, hogy a 2011-es évben támogatok 5 versenyt 200.000 - 200.000 HUF-al. Cserébe azt várom el, hogy
  • rajtszám
  • tömegrajt
  • időmérés
  • ilyen, olyan eszem iszom
  • startpisztoly
  • wunderbaum illatosító a klotyóban
  • stb.
Szerintem lenne jelentkező.
Ezeken túl az fenti követelményeket betartóknak - és persze a támogatott versenyeknek -az igényeit felmérve sokkal kedvezőbben tudok
  • pólót nyomtatni
  • fénymásolni
  • izóbármit beszerezni
  • grafikussal megegyezni
  • éremkészítővel tárgyalni
  • stb.
Sokkal jobbak a tárgyalási esélyeim egy esetleges szponzorral, hisz nem 50-60 résztvevőre, hanem 8-10*50-60 résztvevőt tudok felmutatni.
A maradék kóla pedig nem szétosztásra, hanem a következő versenyre kerül... Baromi sok pénz megy el így.

Nem egyes versenyszervezőkre hárul az
  • asztalok
  • székek
  • kannák
  • kis tálak
  • kis kések
  • ponyvák
  • stb.
beszerzése, hanem közösen szerezzük be ezeket és a támogatott versenyekre önköltséggel tudjuk akár bérbe adni, akár ingyé rendelkezésre bocsájtani.

Tehát legyen egy átlátható, tényleg minimális elvárásunk, de cserébe adjunk pénzt, vagy legalább az együttes nagyság erejét. Más tészta, hogy ennek a közösségi, közösségépítési része sem elhanyagolható.

Ha már így összejöttünk, akkor ezen szövetségen belül egyeztethetők a versenyek időpontjai is és nem lesz egymás nyakán pl. a Mátrabérc és T100, mint ahogy jövőre egymás nyakán lesz. Bravó, ügyesek vagytok fiúk. Nem volt eccerű, de sikerült...

Én mint futó pedig nyugodt lehetek, hogy ha egy szövetség által támogatott rendezvényre megyek, akkor lesz

  • rajtszám
  • időmérés
  • ilyen, olyan eszem iszom
  • startpisztoly
  • wunderbaum illatosító a klotyóban
  • stb.
Ha meg nem wunderbaumos, akkor jövőre nem támogatom.

Egy kis odafigyeléssel egyébként az 500-as létszám is elérhető (legalább adminisztratíve!) és akkor a 4-5-szörös pénz csodákra lenne képes...


Ha ez már megy, akkor lehet bajnokságot is kiírni, de nem ezzel kellene kezdeni. (Lehet, hogy kéri az állambácsi, akkor meg írjunk ki valamit bánom is én, de ez huszadlagos ebben a sorban.)

Biztos kihagytam ezt-azt, de mindjárt jönnek a vendégek az idei első disznótorosra és marhára bejönnek az illatok a konyháról.
Értitek?
Bocs.