...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2016. december 30., péntek

Lábam, lábam mondd meg nékem...

A mai futás végére ténleg kétségbe estem.
A Bondiban és a Stinsonban egyelőre nem tudok futni, mert a bal lábamra két, fájdalmas bőrkeményedéses dudort varázsoltak. Annyira kitapostam őket, hogy már a kialakult talpvályúk nyomnak.
A Rapa egyelőre töri a lábfejem, monnyuk ez lábragasztással még jó lesz.
A Speedgoat alapból talpragasztással használható, de ma ennek ellenére (a ragasztáson keresztül) feltörte a talpam és a bal lábam kisujját is rendesen kikezdte.
Gyakorlatilag a bal lábamon nincs ép rész...

Az égiek velem vannak, mert az utolsó munkanap végén találtam egy olcsó Bondit (74Ajró). Rögtön megvettem, így viszont már nem tudtam nevezni az isztriai versenyre, amivel egy ajándék is járt volna - asszem túlélem.
Az év elején rá kell feküdjek a tőzsdére, mert nem lesz pénzem nevezni és cipőket is venni.

Egyébként meg a múlt heti lájtos hét után sikerült magamat egy kicsit felrázni. Ebben segített Zserzseli is, akivel tegnap reggel toltunk itt egy kört. Nekem kicsit gyors volt a menet, de legalább felrázott a saját tempómból. Kell néha ilyen.
Egyébként még nem vagyok kibékülve a pulzusommal, magasnak érzem. A fejfájások elmúltak és a bal csípőm körüli bujkáló nyavalya sem százas. Az összkép nem lenne rossz, de képtelen vagyok jólesően, lazán 140 alatt maradni.
Remélem január elején megejthetem a terheléses vizsgálatot, amivel sikerül majd pontosítani a pulzusértékeimet.

2016. december 27., kedd

Év vége m?

Már a Tortúra sem volt egy fáklyásmenet, de azóta sem találok magamra.
Már ott gyanús volt a fáradtság, enerváltság. Utána még kétszer nekiduráltam magam Karácsony előtt, de egyikben sem volt köszönet, épp hogy csak nem kellett belesétáljak...
Két napig kint álltam a fagyban ajándékgyártás címén és meg is voltam győződve, hogy jól megfáztam. Estére alig tudtam felmelegedni a kályha mellett. Nem volt erőm a futáshoz. Fejben sem. Meggyőzetem magam, hogy egy kis pihenés majd jól helyrerántja a dolgokat, de persze nem így lett. Nem is tudom mikor volt, hogy hat napinyi pihenőm volt egyhuzamban?!
Nem volt jó.
Sem közben, sem most, utána.
Egyszerűen nem működöm rendesen futás nélkül, ezt nem tudom mikor fogom már végre megtanulni. Eccerűen kell nekem! Kész. Ez olyan mint a levegővétel. Lehet, visszatartani, de akkor meg csak nagy légszomj marad utána...
Szóval most légszomj helyett megint ólomlábak, rozsdás ízületek, erőtlenség és magas pulzus volt a részem. Nem épp egy örömfutás ismérvei.
Ráadásul a télies, zúzmarás gyönyörű természet helyett, egy olvadó, kissé saras és szeles szürkeség fogadott (ne legyek igazságtalan, a nap sütött!).
Pedig a kalória és tápanyag bevitellel nem lehetett gond mostanában, arra különösen ügyeltem...

2016. december 19., hétfő

Kiscsillag: Ha én lennék...

Ha én lennék a szerelmed
Minden máshogyan menne
Te is máshogyan mennél
El tőlem, mint tegnap este
Megszoknád a hús szagát
Megszoknád az ólmokat
Megszoknád az életem
Miként a sajátodat

Ha én lennék a szerelmed
Szeretnél mert megszoktad
Ahogy megszokásból rugdalod
Magad elé az álmokat
Ha villanyt oltasz a sötétnek
És halkan kicipzározod őt
És magadba rakod a régi semmit
A megszokott soha el nem jövőt

Ha én lennék a szerelmed
Biztos nevetnél néha
Persze nem többször mint most
Csak rosszabb vicceken ha én a
Szerelmed lennék
Mindig máshogy neveznélek
Termések állatok kis izék
Magamban most is beszélek

Ha én lennék a szerelmed
Biztos hogy a miénk lenne
Az egyszerű igazságok boltja
És te eladó lennél benne
Ősszel mindig lemennénk
A tengerpartra szlottyos fügét
Enni a kiégett fű közül
Akkor ha én lennék

Ha én lennék a szerelmed
Sok szerencsét hozzám
Ígérem nem leszel hibás
De sok múlik majd a kémián
Én már elterveztem mindent
Egy életre elég a dolgunk
Igérem nem lesz sok időnk
Egyedül lenni úgy már voltunk

Ha én lennék a szerelmed
Rám mondanád hogy ez Ő
Csak el kéne hinned
És úgy kellenék neked mint a levegő
Ha én lennék a szerelmed
Biztos sokszor bántanálak
Hogy tudsz így szeretni?
Én soha nem tudnálak

2016. december 18., vasárnap

Tortúra

Évek óta tervezem.
Pontosabban évek óta nyaggat Fridi, hogy menjek vele. Aztán vmi miatt eddig nem jött össze. Nehéz a logisztika, vagy mi... Pedig tavaly már nagyon közel voltunk hozzá, de végül nem sikerült. Idén is az utolsó pillanatban mondta vissza a sofőr, de hála a miskolci mászó ismerősöknek megoldódott minden.
Robinál aludtam péntek este, így nem kellett túl korán kelni.
Fridivel a rajtban találkoztam és együtt s indultunk. A cél egyértelműen a hét órás időn belüli teljesítés volt.
Fagyos, de tiszta, száraz idő volt. Az időjárásra és a pálya talajára egy szavunk nem lehet, Fridi szerint is az általa ismert 13 évnyi időszak egyik legjobbjaként emlegette.
Nekiindultunk és én rögtön éreztem, hogy ez nem az én napom. Nehéz, merev végtagokkal mozogtam, olyan érezésem volt, mint egy olajozásra szoruló gépet kéne folyamatos mozgásban tartanom. Talán a családon végigvonuló, de engem eddig elkerülő takonykór keringett bennem? Nemtom, de nem volt jó érzés.
Az elejét a nyári futkorászások alkalmával már ismertem és tudtam, hogy jó adag tempós séta vár rám. Persze Fridi el-el tűnt a távolban, de ez nem zavart, szép komótosan haladtam. Pulzusom jó tízzel több volt átlagban, ezt is a betegség előjeleként értékeltem.
Bükkszent kereszten a pontnál adtam át a kulcsot a leendő sofőrünknek, ezzel 2-3 percet ráhúztunk, de nem is ez, inkább az izzadt cuccokba való kihűlés esett nagyon rosszul. Innen én mentem elől és kicsit próbáltam húzni Fridit.
Mentünk, de nem volt meg az a laza élvezetes futás, amit vártam tőle. Folyamatos munka volt.
Bánkút után megint elvesztegettünk pár percet, mivel Fridi egy kis könnyítésre szorult. Aztán a Török-úton már inkább ő ment elől. Kivéve amikor én... Szóval frankó húztuk egymást. Egész régen járt helyekre ismertem rá, de az emlékek sem tudták feledtetni, hogy az eddig csak egyszerűen nem ideális állapotom inkább szenvedéssé változott. Az utolsó pont után derült ki, hogy végül van esélyünk a hatossal kezdődő időre, így mindent bevettettünk, ami tőlünk telt.
Végül 6:52:24-re telt. Végül is hatossal kezdődik.

Nem esett jól, de meg kellett oldani, megoldottam. Próbáltam jónak látni és próbáltam a későbbi hasonlókra való felkészítésként megélni.
Csak izóval frissítettem és a pontokon kapott teával. Kétszer ettem üres, sós kenyeret. Ez így teljesen tökéletes volt.
Szóval feladat pipa, de az élvezeti értéket, majd később meglelem...

Kilátás Tar-kőről (Zserzseli képe)

2016. december 10., szombat

On Off

Végül nem tartott sokáig ez a soleus ügy. Csütörtökön kezdtem érezni és következő kedden már futottam is vele egy lazát.
Komolyan kezdem azt hinni, hogy az egész csak a közelgő vizsgálat matt volt. Eddig négy alkalomból egyszer tudtam megejteni ezt a mérést...

Ma arra gondoltam, hogy futok egy nem túl hosszút. Persze megint nem lett belőle semmi...
A Bondim szétesőben 1200 kili van benne, a még használható régi Stinsonom is eléggé kitaposott, szép kis gödör van már a talpa közepén, csak mostanában 400 kilit tettem bele. Erre gondoltam, hogy a Rapába megyek, csak a felsője van szakadóban, de 1250 kili után mit várhatna az ember. Erre úgy feltörte a lábam, hogy haza kellett bicegjek.
Bakker!
Pénzem nincs új cipőre, az akciók meg a méretemben nem kecsegtetnek semmivel. Komolyan gondban leszek/vagyok. Az rendben, ha valami hülyeség miatt lesérülök, de hogy a cipőim miatt...

2016. december 4., vasárnap

Kis kényszerOFF

A Tanulegyek után még minden gond nélkül futogattam, de szerdán mintha vmi kis birizgálást éreztem volna a jobb lábam vádlija környékén. Aztán csütörtökön végre eljutottam a Koloska-völgybe és meg voltam győződve, hogy milyen jót fogok futni. (Kis mellékzönge, hogy péntekre terheléses vizsgálatra voltam hivatalos, így ténleg csak egy kis futkorászás volt a cél.) Ahogy elindultam egyre gyakrabban kezdtem érezni azt a valamit az achilleszem fölött, de a vádlim alatt. Kicsit még próbálkoztam, de 3,5kili után inkább visszafordultam és jól tettem.
Azóta kiokosítottam magam, hogy a gázlóizom (Soleus) lehet a bűnös. Vagyis a bűnös én vagyok, szegény soleus a szenvedő fél.
Nemtommi az oka...
Talán a széttaposott cipők? Terhelés? Nyavalya se tudja.
Krémezem, pihentetem és remélem nem tart sokáig.
Gyakorlatilag 1-2 nap nemfutás után már érzem, hogy esik szét a testem. Nincs izomtónus, bedagad a lábam, nem alszom jól, rossz a közérzetem, fejem fáj. Készhalál.
Persze azóta kristálytiszta, hideg idő, verőfény, miazmás...
És persze lehet, hogy csak annyi történt, hogy megint nem akaródzott terheléses vizsgálatra menni. Eddig 4:1 az arány! Négy bejelentkezésre egy vizsgálat jut. Azért ez elég beszédes...

2016. november 27., vasárnap

Tanú legyek II.

A tavalyi fiaskó után idén végre legalább a teljesítés sikerült.
Az adatokat visszanézve újfent kiderült, hogy ennél a menetnél is szinte másodpercre azonos időket mentem. Hihetetlen, hogy idén nem tudtam jobbat menni (jó, 10p javítás volt, de idén már ismertem a pályát és kevesebbet kellett várni a pontokon), pedig érzésre azt hittem, hogy hűhadehűha, meg még jobban is...
Az eleje, az első kaptatót csak nagyon óvatosban tudtam abszolválni. (Idén vittem pulzusmérőt és célom volt, hogy 150-nél NE mutasson többet! Egész jól sikerült is.)

Talán érzésre! a lefelék jobban mentek, de csak érzésre, mert ez nem látszik az adatokon. A fránya adatok, a realitás, a tények mást mutatnak.
Ami viszont tuti, hogy Káptalantótitól jobban ment, pláne a Tóti-hegyről lefelé, ahol egy kuvasz meg is kergetett (max pulzus a görbén :) ). A sprint után persze beálltak a combjaim és a Gulács nem esett jól. Ez egy genya hegy. Épp nem futható felfelé, viszont gyalogolni pazarlás. És hosszú, és sohanemleszvége. Idén itt 2p-t hoztam a tavalyihoz képest.
A célban viszont pár perc ejtőzés után olyan kellemes érzésem volt, hogy legszívesebben kimentem volna még futni.
Talán jobban frissítettem?
Kipróbáltam Csibe izóját. Vittem 2x0,5l-t. Kicsit édesnek tűnt, de finom volt. Egyszer még rátöltöttem vizet és egy gél is lement a Csobáncra menet. Nem volt sok de épp elég volt a célig.

Szóval kezd beigazolódni, hogy ahogy az ember öregszik, úgy kell évről évre többet edzeni az azonos eredményekért. Kicsit hervasztó, de nem adom fel.
Edzés közben asszem, hogy most aztán nagyon megy, egy-egy azonos évszakban soron következő megmérettetéskor viszont az látszik, hogy csak csoszogok előre.

No, ennek elfogadásához kell az igazi lelki erő!

2016. november 20., vasárnap

Eddig jó

Egyelőre annyi a változás, hogy megjött az étvágyam és a reggeli, délelőtti gyümölcsevésen túl állandóan éhes vagyok....

A héten a pihenőnap maradt el. Inkább ez, mintha futás maradt volna ki.
Annyira finom ez a langymeleg tizenplusz fok, hogy ki kell élvezni. Pár nap csak, de ajándék. Ki tudja milyen telünk lesz?

Szóval jól érzem magam nagyon.
Mintha a bal csípőm is kezdene beletörődni ebbe a futás dologba, csak ne kiabáljam el.
Viszont cipőfronton bajban vagyok.
A két Bondi-m 1500+ kilis. Van egy régi Stinsonom, ami nagyon puha és kényelmes, de szerintem újra meg kell szokjam, mert mintha a bal bokám jelezné, hogy nem teccik neki teljesen. A Rapa Nui-m már elég viseletes, talán vmi versenyre kellene még megóvni. A Speedgoat-ot próbálgatom, de egyelőre töri a talpam!!! több helyen is.
Nem tökéletes a felhozatal és fogalmam sincs honnan és miből lesz új cipőm.
Egyelőre hordom őket, amíg le nem szakadnak a lábamról aztán csak lesz valahogy.
Valahogy eddig is volt...

2016. november 17., csütörtök

3000

Tegnap meg is volt a 3000. kili!

No, ilyen sem volt még...
Az eddigi irodalmi adatok:
2010 - 2.450km/77.470m
2011 - 2.178km/89.305m
2012 - 2.287km/73.310m
2013 - 2.935km/74.690m
2014 óracsere miatt nemtom mennyi volt összesen.
2015 - 2.789km/76.068m

Pedig a nyári hónapokban alig futottam. Akkor egyszerűen nem megy nekem.  A meleg elviszi az erőmet, ami marad, azt meg a kertek eszik meg.

Most viszont ahogy bejöttek a mínuszok, rögtön van időm, kedvem, plusz energiám.
Nagyon élvezem.

Kicsit próbálok belevinni egy kis rendszert is.
Hétfőn kezdem és vasárnap tartok szünnapot.
Kedden próbálgatok fartlek-ekkel játszadozni, csütörtökön meg egy kis szintet gyűjteni.
Szombaton hosszú.
A pulzusmérőt is beizzítottam, bár a héten egy kicsit még szenvedtem vele. A hasamra kell tegyem, ez a megoldás - egyelőre.

Szóval elkezdtem a jövő évre készülni.

Tavasszal Isztria, aztán UB. Meg ki tudja mi.
Nem számít más, csak a futás.

2016. november 9., szerda

Fácse

Igen, megtört a jég, fenn vagyok a fészbúkon - asszem így kell ezt mondani.

Egyszer egy riportban Laár András mesélte, hogy felhagyott a vegetarianizmussal, mert egyszerűen ellehetetlenült az életvitele itthon. Sokat utazik, sokszor nem eszik otthon és képtelen már ránézni a rántott sajt-rántott gomba-rántott karfiol triumvirátusra. Nálunk, ha vega vagy, akkor ezt eszed.
Eccerűen nem ment neki, azóta mértékkel fogyaszt húst.

Én is így vagyok ezzel.

Benéztem, hogy mi a helyzet itt (ott), mi az amit tud ez a fácse, mi az amitől működik.

Gyorsan le is írom, már csak azért is, mert hátha majd megváltozik a véleményem és akkor jó lesz visszaolvasni mit is gondoltam erről a kezdetekkor.

No.
Szóval pont egy olyan világ képe sejlik fel bennem, ami elől menekülök, ami elől a futásban találok legnagyobb vigaszt - már ha kell erre vigasz...
A számomra valós értékek és teljesítmények ebben a térben értelmezhetetlen dolgok. Ha eddig hittem ezekben, akkor itt egy jó bizonyíték, hogy gyorsan el kell felejtsem őket. Már ha akarok én itt valamit.
Akarok? (Előző poszt az 'alacsony ívű életpályamodellről'...)
Tehát a valós érték a like, a hype, a megmondás és önfényezés. Most már értem, hogy Csanya miért rendez ilyen sikeres versenyeket. Ezt a teret aztán tényleg neki találták ki.
A szponzor nem azt támogatja eztán, aki a dobogón áll, hanem azt akinek legtöbb a követője. Teljesen logikus, miért is tenne másként.
Nem valós, fizikai teljesítményt kell nyújtani, hanem szájkarate mesternek kell lenni. Kell egy jó teló, szelfibot, mobilinternet és király vagy.
Most persze elgondolkodhatnék azon, hogy savanyú-e a szőlő nékem és mennyire és miért...

Pont a napokban gondolkodtam azon, hogy állandó szülői téma a gyerekek net/fácse/ twitter/snapchat/tökömtuggyami használata. Én is látom itthon, hogy rá tudnak cuppani nagyon, bár azért nálunk hála istennek még a könyvek fogynak.
Kéne-e ezt nekem korlátozni, ha igen, mi alapján?
(Ehhez adalékul egy kis Esterházy riportrészlet. 26:58-tól)
Ha korlátozom őket, akkor lehet, hogy pont lépéshátrányban lesznek majd később, mert egy számomra még elképzelhetetlen jövőben nem az én általam MOST jónak vélt módon töltik idejüket, vagy nem az általam hasznosnak vélt dolgokat tanulják, gyakorolják.
Pl.: a mai világban a gyerekkorunkban még igencsak magasztos tárgyi tudás mára szinte értelmezhetetlen. Minek? Ott a gugli. Fontosabb megtalálni, megérteni és értelmezni az ott olvasottakat. Olvasottakat? Fizikát, nyelvet, filozófiát, vagy egyebet már a jutyubról is felszedhetjük. Nem betű, hanem kép és hang formájában. Szóval a betűfétis nem biztos , hogy nekik annyira hasznukra lesz.

Ezt csak azért szúrtam ide, mert a fácse már ennek a közönségnek szól.
Nekem, nekünk már nem.
Persze ott tudunk lenni, megpróbálhatjuk felvenni a ritmust, de ez sohasem lesz olyan zsigeri, mint nekik.
Ettől had engedjem meg magamnak, hiogy ne legyen szimpatikus az a fajta értékrend amit közvetít.

Vagy miért van, hogy sokan olyat posztolnak, amit egy egyszerű telefonhívással is elintézhetnének vkivel. Fésztufész. Kell a cirkusz, a felhajtás?
Miért vágyunk, hogy mindenért megdicsértessünk?
Miért kell nekünk hősnek és macsónak látszanunk?
Ezek számomra érthetetlen megnyilvánulások és ezzel van tele a net.

Szóval nem fáklyásmenet...

Egy testvér

Jó tudni, hogy nincs egyedül az ember.
Alacsony ívű életpályamodell.

2016. november 8., kedd

Leccgó

P85 kis pihi után igazán töltekezve és motiváltan indítom útjára a 2017-es futóévet.
Ezennel.
Ezerrel.
Motivációs és sorvezető írások egyébként a P85 győztes Muhari Gábortól valók:
Első
Második
Nem mintha egy súlycsoportba lennénk, de azért vannak tanulságok benne bőven.
Az első az, hogy megint elővettem a pulzusmérőt.
Keddenként vmi iramjátékos cuccot terveztem tolni.
Csütörtökön dombedzés lesz.
A részletek még kiforróban, de legalább nem vagyok elkésve. És törve sem.
Ide koppintom, hogy majd legyen min röhögni tavasszal.
Tehát ezzel indult.

Ami fixen tervezek:
Április 7. - Istria
Május 20. - UB

Ahogy bejött egy kis szutyok idő és hideg rögtön lett idő és energiám a gutáshoz. Sajnos be kell lássam, immár sokadszor, hogy nekem novembertől márciusig tart a szezon.
Ez van.

2016. október 31., hétfő

P85 beszámolók

Legszívesebben megszülnék egy 'Így írtok Ti'-t.
Komolyan röhejes, hogy nem tudnak elszakadni a folyamatos mentegetőzéstől, a folyamatos mosakodástól és mint valami szégyellni valót, úgy beszélnek teljesítésük levetett kígyóbőrétől.
Miért gáz 9, 10, vagy 11 órát menni?
Miért nem lehet/kell felvállalni, hogy most kevesebbek vagyunk mint voltunk tavaly, vagy tavaly előtt? Miért kell mindig többnek, jobbnak, szebbnek látszani? Miért nem lehet megelégedni azzal akik, amilyenek vagyunk?
Jó, belátom, az evolúció belénk plántálta, hogy ez fontos a túléléshez. De könyörgöm, ez nem a munkánk és megélhetésünk. Kinek színészkedünk? Magunknak, vagy csak a futótársaknak? Magunk is elhisszük ezeket a leírt dolgokat, vagy legalább legbelül tudjuk, hogy ez, most, így, ciki?

Egész évben nem futottam, futót még képről sem láttam, sérült is voltam és meg is híztam, és hosszút aztán tényleg nem, de ha igen, akkor is csak rövidet és hátratett kézzel. Nem toltam neki, csak az erdő miatt mentem, meg nem is mentem volna, csak arra jártam és versenyezni aztán tényleg nem. Verseny? Azmiaz? Én sohasenemsoha. A részidőket néztem ugyan, de az nem számít, nem azért, ne tévesszen meg senkit, csak úgy magától, véletlenül tudtam öt évre visszamenőleg. Csak enni mentem, és távol voltak az asztalok, köztük kocorásztam.
És persze sérült is voltam, mint már említettem volt. Előtte nagyon és közben egy kicsit és utána kiújult.

Persze ez csak az én szegénységi bizonyítványom.
Szégyenlem.
Tényleg.

Nekem ez fontos.
Fontos, hogy legyen egy pont az életemben, ami lehetőleg hazugság-, ámítás- és számításmentes. Ami kendőzetlenül megmutatja, hogy milyen vagyok. Ami megmutatja, hogy mennyit dolgoztam, hogy mennyit vetettem, és hogy mennyit arathatok.
Mert itt nincs pontozás, művészi érték, szubjektív elem.
Az elején elindul a stopper, a végén megáll.
A többi meg maszlag.

De hát sokan sokfélék vagyunk és ezt bármennyire is próbálom tanulni olykor elfelejtem, felhúzom magam és ilyeneket írok.

P85

Ez jó volt.
Hosszú idő óta, végre egy olyan 50+-os futás amiben nem a gyomrom játszotta a főszerepet. Gyakorlatilag egy nagyon pici - szokásos módon, a Nagy-Szénás körül jelentkező - energetikai megingást kivéve nem volt gondom. Az emésztőrendszeremmel...
Most inkább az a lazaság hiányzott, ami ahhoz kellett volna, hogy tényleg perfekt legyen ez a nap. Már az elejétől kicsit 'ólomlábas' volt a mozgásom és ez később is csak percekre oldódott fel.
Igazán kuriózum, hogy végig rövid ujjú elég volt, ez azért október végén nagyon korrekt az égiektől.
Összefoglalva talán ennyi.
Kicsit megnézegettem a rendelkezésemre álló utolsó három teljesítésem részidejeit és egész meglepő dologra lettem figyelmes.
A három teljesítés:
2011 - 10:11:12
2015 - 9:51:19
2016 - 9:33:45
Testileg, lelkileg nekem vhogy a féltáv a Csévi-nyeregnél van, bár számszakilag ez már picit több, mint a fele (46,7km).
Ha ezt veszem, akkor a két féltáv teljesítési idejei a következőképp alakulnak:
2011 - 4:51 + 5:20
2015 - 4:50 + 5:01
2016 - 4:49 + 4:44
Fontos adat még, hogy 2011-ben még egy picit hosszabb is volt az eleje, hisz akkor még a HÉV megállótól indultunk, a 'klassik' útvonalon.
Ha mondjuk egy Dömösi (29,2km) időt nézek, akkor még megrendítőbb az azonosság:
2011 - 2:49:39
2015 - 2:49:32
2016 - 2:49:47
Ez ugye azt jelenti, hogy 8, azaz nyolc!!! másodpercen belül van.
A korábbiakra nem emlékszem, de idén a dömösi hosszú lejtmenetben nagyon takarékosnak és energiaspórolósnak éreztem a 4:44-5:00-ös ezreket. Sokkal jobban lehetett volna menni, csak vhogy féltem, hogy később visszaüt.
Vagy még a Csévi utáni Kopár-csárdánál (54,8km) mért idők is eléggé egybeesnek.
2011 - 5:42:32
2015 - 5:43:24
2016 - 5:41:52
Itt annyi azért megjegyzendő, hogy 2015 és 2016-ban az Iluska-forráshoz kijöttek Emőék privát frissítésre, tehát ott azért 1-2 percet eltöltöttem, DE idén a hivatalos ponton egyáltalán nem is álltam meg, míg tavaly oda is küldtem motyót, így azzal is szöszöltem - feleslegesen.
Vagyis számomra ez a menet a második felében dől el.
Meg általában is el lehet mondani, hogy ezek a távok általában a második felükben 'érdekesek'. Ez különösen lényeges a Pirosnál, aminek a magassági viszonyai a második félidőben sokkal futó-barátabbak.
Fridivel már évek óta mondogatjuk, hogy a legfontosabb, hogy a Kopárhoz jó állapotban érkezzünk. Ez idén sikerült. Bár már előre féltem, hogy mi lesz majd a Hosszú-árok környékén, meg a Nagy-Szénás lábánál, de nem jött szembe a kalapácsos.
Nagykovácsiba is rendben érkeztem és végre az Ady-ligetig tartó ajándék 6 kilis, jól futható részen sem saját magam összekapargálása volt az elfoglaltságom.
A János-hegy utáni szakaszon is tényleg erőlködés nélkül mentek az 5:00 perc alatti kilik, az más kérdés, hogy igazán erőlködhettem volna, mert itt már tényleg nincs mire tartalékolni. Legalább lesz miből faragni jövőre...
Nem lenne rossz egy nem kibetlizett júliust (204km), vagy inkább augusztust (192km) összehozni, hogy ne nulláról kelljen indulni az őszi szezonra, de ennek ellenszerét még nem igazán látom. (Talán egy jó északi sarkkör körüli nyaralás???)
Szóval összefoglalva idén nem lehet panaszom, de a jövőre nézve azért látom, hogy még van ebben perspektíva. Valahol 9 óra környéke nem elérhetetlen.



2016. október 26., szerda

UB

Nincs mese...
Nincs hova tolni, nincs hova halasztani, szuttyogni előle, meg maszatolni.
Spartathlont akarok futni.
Így: akarok.
Ha akarok, ahhoz meg kell vmi belépő.
Pl.: UB.
Jó legyen UB.
Ma neveztem.
Ennyike.

2016. október 25., kedd

Fridivel

Közös munka melléktermékeként reggel mozogtunk egy kicsit.
Igazi nyugger, megállós, nézelődős kocorászás volt Szentbékkálla környékén. Szedtünk egy csomó almát is aztán azzal futottunk haza.
Piszok enyhe, naptárhazudtoló időben, pazar környezetben.
Ezekért érdemes egyáltalán lenni, élni, futni.

2016. október 23., vasárnap

Vár-völgy

Szép hely Várpalota környékén. Eddig ősszel nem voltam. Érthetetlen, pedig nincs messze és közel is van. Szép, egyenletes és nem egyenletes kaptatók, néhol sziklás, néhol sziklagyepes, vagy épp puha tűleveles, széles, esetleg keskeny ösvények.


Most is kis családi kirándulást ötvöztünk a futással.
Nem ment.
Fáradt vagyok és olyan mint az őszi légy. Ki-ki repül a fényre, de inkább már aludna.
Nem tudom mi lesz egy hét múlva a piroson, de ma ez a húszas is bőven több volt mint elég. Persze, tudom, hogy ez még bőven változhat, de ahogy a heti munkákra nézek ennek nincs nagy valószínűsége.


Tök jó, hogy ma Robival futottam volna, de nem sikerült felhívnia, hogy lemondja. Megint el kell szégyelljem magam, hogy csodálkozom ezen, hisz a láthatatlanná tévő köpenyem már régóta nem tettem le, így hát hogy is... Aki nincs, azzal nem lehet futni, lemondani meg nem lehet kitől, mit.
Kicsit talán szomorú vagyok azért.
Engedelmemmel.



2016. október 19., szerda

Reset

Kicsit resetelni kell a rendszert, mert a folyamatos, kis, sunyi elhajlás mára drámai méreteket öltött.
Csokifalás, kávézás, borozgatás, sörözgetés, knédlizés, galuskázás, tetézve szilvás gombóccal és reggeli rántottázással.
Minek.
Csak egy picivel többet, csak egy leheletnyivel.
Oszt mi lesz belőle.
Hernyótalpas lihegés.
Nem kell.
Szóval néha kicsit visszább kell fogni magamat.
Most.

2016. október 17., hétfő

Pulzus

Ma, hosszú idő után megint felvettem próbából a pántot.
Nagy meglepetést nem okozott, de legalább nem csúszott le és mért is rendesen. Ez is vmi. Ha így marad használom, hátha kiderül vmi.
Egyelőre baromi lassú vagyok és még légszomjam is van mellé. Mint vmi kivénhedt gőzhenger.
Holnap kényszerpihi lesz, mert biztos nem lesz idő futni.
Talán majd szerdára összeáll a rendszer.
Talán.

2016. október 12., szerda

Őszi melók

Őszi?!???
Tél van bakker, tél, nem ősz! Baromi hideg van , meg szél.
A nyár sokáig kitartott, így pár munka igencsak húzódott, most meg hirtelen késésben vagyok. Ehhez mérten robot van keményen.
Ilyenkor érzem, hogy nem mindegy milyen munka mellett edz az ember.
A reggel még elmegy, de kora délutánig azért szép lassan leeresztek. Ha korán nem futok, akkor munka után elég sanszos.
Azért elég eltökélt vagyok, úgyhogy inkább futok reggel, csak 6:30 előtt nem sokat látni még.
No, elég a nyirmogásból.

2016. október 11., kedd

2500

A hétvégi Bakonyi Barangolással átléptem az idei 2500. kilit ami magamhoz mérten bazisok. Tavaly összesen volt 2.788...
Monnyuk azért a produkciómon ez nem látszott.
Az idei tél első szélvédőkaparós reggele volt ez, olyan csípős, de tiszta, fincsi futóidő.
Már az elejétől ólomlábak és kevés, könnyű lélegzetű, suhanós pillanat. (Volt egyáltalán?)
Néha elkapott az érzés, hogy ez megy nekem, de nem tartott sokáig, inkább csak a törekvés maradt.  A törekvés arra vonatkozólag, hogy menjen. Jó ez nekem; jól akarom érezni magam; nem fáj a gyomrom és ehhez hasonló mantrázás...
Quamatel próba, ami bejött, de azért a 6-7. óra környéki billegésen még lenne mit csiszolni.
Összességében szinte a tavalyi P85 teljesítés kopija, csak egy kicsivel rövidebb távon.

No, sebaj, szép lassú nyugger, mert ismét elolvastam ezeket és ráébresztett arra, hogy rohanok. Csak azt nem tudom minek és hova...

2016. október 6., csütörtök

Repül az idő

Vakmajom blogjából:

Miért "repül az idő"? Miért érezzük azt, hogy egyre gyorsabban telik? Egy koncepció szerint az időérzékelésünk nem lineáris, hanem logaritmikus, adott időegységet annak függvényében érzékelünk, hogy az mekkora része az általunk megélt összes időnek. Tehát 4 évesen 1 évet, ami a megélt időnk 25%-a, annyinak érzékelünk, mint 20 évesen 5 évet, vagy 40 évesen 10 évet. Ki ne emlékezne azokra a rettentő hosszú, véget érni nem akaró gyerekkori nyarakra: ezért tűnnek ilyen végtelennek, és ezért tűnnek "mostanában" a nyarak is egyre rövidebbeknek. Vagy emlékeztek arra, hogy mondjuk 6 évesen mennyire nehéz volt barátkozni egy 4 évessel, mert tőle egy világ választotta el az embert? A megélt élet idejének 33%-a. Akkora az életkor és tapasztalatbeli különbség, mint 30 évesen egy 20 éveshez képest. Ebből következően 50 éves kortól eljutni a 75 éves korig, az érzékelésben annyi ideig fog tartani, mint 4 éves kortól eljutni a 6 éves korig, vagy 10 éves kortól eljutni a 15 éves korig.
Az idő és a pénz között sok hasonlóság van, mindkettőt lehet megtakarítani és pazarolni, mindkettőnek csökken az értéke, ha sok van belőle. Egyfajta folyamatos időinflációban vagyunk, ahogy telik, egyre kevesebbet ér egy időegység. Ha a jelenség valós, és nekem eléggé annak tűnik (a mértékén lehet vitatkozni és persze sok minden mástól, pl. időkitöltő aktivitástól is függ, fokozódó aktivitással elvileg lassítható az időinfláció), akkor a gazdasági és tőkepiaci folyamatok érzékelésére, percepciójára is hatással van: többek között idővel könnyebben leszünk képesek nagyobb időegységekben, hosszabb ciklusokban gondolkodni.
Halvány vigasz?

2016. október 2., vasárnap

Talán ősz?

Talán a mai futással záródott is az idei év - kissé hosszúra nyúlt - nyara.
Még a nyári, zserzseli kísérős, éjszakai futás adta az ötletet, meg a lelkiismeretfurdalás, hogy akkor nem tudtam Robival tovább folytatni. De legalább ma sokat gondoltam rá. Ráfér szegényre...

Összességében jó volt, bár még mindig csak keresem magam. Nem tudom elkapni azt az igazán könnyed, föld felett lebegős, sok pozitív energiát adó futásélményt. Kicsit , vagy nagyon munkás, olyan izzadságszagú az egész. Mintha valami edzéstervet akarnék végrehajtani, kedv és elszántság nélkül. Közben pedig kint vagyok és csinálom, tehát vmi biztos hajt...

Reggel egyre sötétebb van. Kimegyek hajnalban a Gulyára, alig látok vmit, csak nyelem a kiliket. Nekem ez nem élvezet. Bocs. Eccerűen én nem ezért futok.

Ma jó volt. Igazán szép és részben ismeretlen terep. A természet még alig hajlott az őszbe, igazán csak a naptár haladta meg a nyarat. A balaton-felvidéki szőlők most is nagyon szépek, a kis völgyecskék folyton le tudnak nyűgözni és ez ma sem volt másképp. Kár hanyagolni ezt a vidéket. Kicsit félek ettől a résztől, mert a jelzések sok helyütt az átlagnál is sokkal rosszabbak. Ma is sokszor kellett keresnem az utat, pedig az országos kéken mentem végig...

A Pirosra nagyon szeretnék menni. Nem érdekel hogy sikerül. Majd úgy fog ahogy, de kellenek ezek a fix pontok az életemben, már csak az emlékek miatt is...

2016. szeptember 28., szerda

Nem megy

Nem akar menni a dolog.
Reggel baromi fáradtan ébredek, mire tudnék indulni már menni kell dolgozni.
Robot után, meg game over...
Ez persze így egyszerű, de mennék és mégse. Tudok és mégse.
Töketlenkedek csak és nem tudom mi lesz ami kizökkent.
Azért várom nagy szeretettel.

2016. szeptember 26., hétfő

80

Nyolcvan.
Igen, ennyit mutatott a mérleg.
Ehhez nem tudok mit hozzáfűzni...

2016. szeptember 24., szombat

Hideg

Jó, persze meleg volt, de azért mér kell az már, hogy kesztyű kell egy reggeli futáshoz? Miért nincs középút - ebben sem? Majdlefagyok reggel...
Ma ezért kora délután mentem.
Jó volt, bár ez az időpont nem a barátom...
Felfelé nagyon érzem a nyári kihagyást, harmat gyenge vagyok. Nemtom mi lesz, ha jövő héten a Pilisbe szeretnék menni?
Király-kútnál ezer éve nem jártam. A palóznaki szőlőkben meg ezerrel megy a szüret.
Napsütés, szélcsend és csend.
Már csak a vadászati idény érhetne véget.

2016. szeptember 22., csütörtök

Kutya II.

Még kihasználva a nyugodt, őszi napot kis hedrázás is befigyelt:


Aztán hazafelé kis futás is lett a dologból. Még sötétedés előtt szerettem volna felfutni a Csatárra, de egy elszabadult, nagy fekete kutya inkább eltántorított ettől. Franc az ilyen kalandba!

2016. szeptember 20., kedd

Ez nem vicc

Tényleg baromi sötét van reggel. Fél hatkor még alig látni vmit. Ma vagy negyven percet alig csoszogtam, mert a gulya-dombi ösvényekből szinte nem láttam semmit.
A hőfok végre tuti, erre nem lehet panasz.
Ma a hajnali jóga közben roppant egy nagyot a bal csípőm. Remélem ezzel most helyrezökkent vmi és innentől működni fogok rendesen. Május közepe óta nyűglődöm és nem igazán javult eddig. Néha jobb volt ugyan, de nem volt benne biztató tendencia. Hátha...

2016. szeptember 19., hétfő

Hajnali sötét

Komolyan setét van még fél hatkor. Brrrr.
De végre futható, kellemes hűvös.
Békasegge, szinte csoszogás, de valahogy megint és újra és újraújra el kell kezdeni!

2016. szeptember 18., vasárnap

Kamu

Dehogy lett itt évszakváltás.
Szombat reggeli kis esőzés ígéretes volt, de aztán feladta a harcot. Addig-addig vártam a családra, hogy betámadunk vmi közeli hegyet amíg nem lett belőle semmi, aztán a napnak is vége lett. Igen ez jó párszor megtörtént már: Nem megyek, mert hátha jön velem vki az erdőbe, hogy addig is kis séta, meg ilyenek és csak hitegetnek, én meg várok hátha és nem lesz persze mozgás... Mint most is.
Ez ma majdnem megismétlődött, de aztán nagy nehezen nekiindultunk.
Bakonybélből támadtunk. Lányok a szedres felé, hátha szüretelnek még valamit, én meg egy kisebb kanyarral utánuk.
Megint kettő körül indultam ami nem jó ómen. Tele volt a gyomrom a késői reggelivel - jó késői... - viszont indulás előtt még tele is ittam magam... Szóval Kőris-hegynek menet majd meghaltam, aztán meg nem voltam jól és mire rendbe jöttem volna, addigra eléheztem vagy mi.
Szörnyű milyen potrohos, tunya, kövér disznó vagyok. Tényleg rosszullét fog el az állapotomtól. Remélem ez már az alja...

2016. szeptember 16., péntek

Tűz

Holnap állítólag vége lesz a nyárnak. Ha mondják... tán elhiszem.
Ezek tükrében tényleg az utolsó nap sikerült egy kerti lángossütést beszervezni. Mobil tábortűz, heverészés, csillagos égbolt bámulás, majszolás.
Ha ennek a fajta életnek vége, holnaptól tán jön az aktív forma?
Remélem.

2016. szeptember 15., csütörtök

Mégvíz

Tökéletes hőfok és olajszerű simaság.
Ez volt ma a Balaton.
Előtte persze kellett veretni rendesen, de a munka utáni csobbanásnak külön értéke van.
Ma olyan fejfájással ébredtem, hogy nagyon. Mire összeraktam magam már lekéstem a futóidőt, így is későn indultunk.
Nincs szerencsém, de nem gondolnám ezt túlgörcsölni.
Majd lesz jó és jó lesz. Majd.

2016. szeptember 14., szerda

Balatoni lét

Ma kis futáspróba, lájtos, nyugger szekcióban. Kisbehalós reggel után vödörkávés rásegítéssel. Háthaugye...
Aztán megint nyár.
Viszont legalább szeptember közepén élvezhettük a tükör sima Balatont.
Pont ideális vízhőfok, ingyen strand és nincstömeg.

2016. szeptember 13., kedd

Javítás

Ma elkészült a hátsó szélvédő, potom 35e Ft-om bánta. Most jöhet a horpadás javítás, ami kicsi ugyan de baromi rossz helyen van és egy lámpabura is kell majd hozzá. Lehet, hogy drágább is lesz mint az isztriai túra lett volna...
Viszont így el tudnék menni a Pilis Ultra Trail-re. Már voltam pár éve és nagyon tetszett. Ez pont az a fajta verseny amire vágyom. Nincs felesleges körítés, főszerep a futásé. Ráadásul kis nosztalgiázás is lenne...
Csak lenne vége ennek a kánikulának!

2016. szeptember 12., hétfő

Ez még nyár

Hiába van szeptember, ez egyelőre tiszta nyár.
Ehhez mérten úgy ébredek, mint akit vertek egész éjjel.
A múlt heti kis lehűlésnek semmi nyoma, vagyis annyi, hogy az edzésnaplómba be tudott kerülni pár futás. A pénteki betli óta noting.
Pedig minden este úgy fekszem le, hogy holnap reggel aztán tuti...
Az ágyból alig tudok kikászálódni...

2016. szeptember 11., vasárnap

TDG partvonal

2008, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013, 2015
Kimaradt 2014 és sajnos 2016!
Ennyi évben töltöttem el egy kis időt a MB egyik, vagy másik, vagy mindkét oldalán.
Hiányzik most is, nincs mit szépíteni.
Juci, Fridi és Csika tolják ma reggel óta a TDG-t.
Egyelőre telefonos segítséget próbálok nyújtani.
Erre még talán jó vagyok.
Tiszta nyugger.

2016. szeptember 10., szombat

Padlizsán

Ma 50kg padlizsánsütés versenyszámban álltam rajthoz, Sajnos fel kellett adjam, csak 40kg-ig jutottam. Nincs mentségem.
Este utcabál, talán ott szépíthetek...
Aztán, hogy lesz-e ebből holnap futás?!?

2016. szeptember 9., péntek

Kettőkor nem

Már többször próbáltam, de soha nem sült el jól.
Kettő körül nem kell futni menni.
Már elcsoffadva, kajálás előtt, ha lehet a legnagyobb melegben.
Ma is teljes KO lett a vége. Épp nem ájultam el.
Otthon persze dupla ebéd 2liter folyadék és pihi.

Megkérdeztem a tegnapi mutatvány árát.
Hátsó szélvédő 35 körül lesz... A zúzást még nem is tudom.
Asszem ezzel eldőlt az isztriai kaland sorsa. Az összeget az autóra fordítjuk. Külföldi verseny neksztájm.
Bravó!

2016. szeptember 8., csütörtök

Ilyen nap...

Vannak napok amiknek nem kellene megtörténniük.
A mai is ilyen volt.
Fél hatkor elindultam futni. Nem volt kellemes, de küzdős volt.
Aztán munka.
Először letolattam egy fát, így megnyomtam az autó hátulját és betörtem a hátsó lámpát.
Kis tétlenkedés és bosszankodás után elkezdtem kaszálni. Egy kő felpattant és betörte a hátsó szélvédőt.
Egyelőre ennyi.

2016. szeptember 7., szerda

Eredmény

Próbálgattam megnézni a régebbi futós eredményeimet a terepfutás.hu oldalon.
Csillog, villog, kakukkol, csak épp az eredményeket nem adja ki.
Persze, tudom, hogy egyedi igényeim vannak és vannak fontosabb dolgok, csak vhogy nekem ez furcsa.
Infografika. Az van. Kb. ez az a szint amire bukik a nép. Színes, szagos érdektelen adathalmaz, viszont szép a dizájn.
Csanya tényleg eltalálta mi kell a népnek.
Ez.

Oszt valahogy állandó gondom, hogy nem értek szót az emberekkel.
Nemistudom.

2016. szeptember 6., kedd

Valamar

Az augusztusi nagy lazulás után igencsak bele kell csapjak a lecsóba, mert a kölkök állandó zaklatása miatt neveznem kellett a Valamar Trail-re.
Persze, mert belengettem nekik 3 nap extra szünetet...
Szóval csak tálalás kérdése a dolog :)...

Nem mondom, hogy zökkenőmentesen indul a felkészülés, de ha mondanám se hinném el magamnak.
A bal csípőm tájékán május óta nincs rend. Ez nem jó, de ha ennyi pihitől nem javult, akkor úgy kell neki.
Szóval, futás.

2016. augusztus 7., vasárnap

Még Bakony

Tegnap sikerült megint valami új gyöngyszemet találni.
Zirctől pár kilire van Pálihálás, de eddig nem sikerült bevennem ezt a kanyart Porva, vagy Borzavár felé menet. Guglin már nézegettem Tündérmajor és Pálihálás környékét de tegnap végre a tettek mezejére léptem.
A pénteki hidegfront és rengeteg eső kicsit élhetőbbé tette a nyári kánikulát. Reggel még esett, meg elintéztem pár dolgot, meg lusta is voltam így aztán dél is elmúlt mire nekiindultam.
Rögtön emelkedő persze és nincserdő és aszfalt és szélcsend és megfőafejem...
A P+ a S- becsatlakozásáig ismeretlen volt. Szép, hullámos, részben jó dózer, de egyes helyeken bizony még alig járhatóan saras. Ideális téli futóhely, de akkor inkább valami árnyas erdei ösvényre vágytam.
Edzettségem nulla és kb úgy is éreztem magam...
A bakonybéli aszfalton csak gurulni kellett (volna), de a Százhalom mellett is csak vánszorogtam felfelé. A Kbarlang jelzésen még talán sosem mentem felfelé, de most ennek is eljött az ideje. Az aszfalttól a barlangig  persze mászós, de legalább nem fújt a szél és izzadtam veszettül. Mire felértem a kilátóhoz niná, hogy rákezdett és szép löketek jöttek szembe, de nyár közepén a hidegrázást meg kell becsülni.
(El nem tudom képzelni mi lesz itt pár hét múlva, ha a Magas Bakony 50-et megint be akarom húzni...)
A P- lefelé alig akar menni, pedig lefelé ugye... Itt végre megnéztem a földvárat is ami mellett eddig csak elfutottam. Most már nem siettem - nem is tudtam volna. Kb innen láttam be, hogy kár a gőzért, ez kirándulás lesz. Mire visszamásztam a P- ra már azt is éreztem, hogy nem megyek el Vinyéig, hanem szépen levágom a dózeren Porva felé. Így is lett. Tavaly itt vígan gurultunk le Csibével, de most 2-3m!!! mély hasadékokat vájt az eső a puha talajú útba. Ugráltam egyik oldalról a másikra. Ettem ittam és nem éreztem a ritmust, nem volt jó a mozgás, szétesett voltam. Aztán Porván már kocorásztam és egész a Szépalma felé menő aszfaltig végig ment. Nem volt jó, de gépüzemmódban ment. Ez is valami. Innen aztán kis térképezéssel megleltem a helyes irányt.
No, ettől a ponttól Pálihálásig gyönyörű bakonyi fíling. Ősszel csoda, de téli is szép lehet, tavaszról meg nem is beszélve. Ide még vissza kell jönnöm.

Futásnak csak jóindulattal nevezném, de kint voltam a természetben, próbáltam élvezni a szép időt és megint megismertem egy kis rejtett zugot.
Megérte elindulni.

2016. július 24., vasárnap

Titkos Bakony

Folytatva a Bakony kevéssé népszerű helyeinek felfedezését:
Nagytevel.

Valami, számomra eléggé megmagyarázhatatlan oknál fogva a bakonyi turistatérképek északnyugat felé nem terjednek Pápáig holott pl. a településbemutatókban szerepel ez a város.

Mos mér eddig? Legalább egyet még ugorhatnánk balra...

A 87-es szelvény. Utak el balra, a semmibe...
Már jó párszor megfordultam Királykapunál és mindig furdalt a kíváncsiság, hogy hová vezethet a S sáv (meg a K+), de eddig kimaradt.
Eddig.
Kis guglizással kiderült, hogy Nagytevelen van tó, és fürödni is lehet. És a Bakonyban van. És nem népszerű.
Bakonybél felől kicsit kacskaringós az út, de megéri, szép a Bakony, na!
Maga a tó és strand a nemtalálokszavakat kategória.
Íme:
Mondom, hogy nincs tömeg.
Ez a kis fenyves is a strand része.
Nyírt, zöld! gyep. Nulla szemét. Olcsó belépő. Kis ráfizetéssel sátorozni!!! is lehet. Van kaja, pia, lángos. Kék kút a strandon belül. Öltöző, zuhanyzó, wc.

Rögtön egyértelművé vált, hogy ha valaha is futóversenyt szervezek a Bakonyban, akkor a rajt/cél itt lesz.
Mert ugye gondoljunk bele pl. egy szeptember eleji időpontba...

Rögtön a tettek mezejére léptem és elindultam, hogy megkerüljem a tavat.

A stranddal szemközti túlpart.
... ez is...
Helyes kis ösvény. Itt futni?!?!
Kilátások.

Van 500m, ahol persze nincs ösvény, de nem gáz (bakonyi mércével (pilisivel járhatatlan)). Aztán belebotlottam egy kisebb 'felső' tóba is, ennek gátján aztán végre átkerülhettem a túlpartra is.

A 'felső' tó.
Végül ráleltem a S sávra ami visszavitt a strand bejáratához. Igazi, bakonyi hullámzós, legelős tájék ez.
Pazar.
Pihepuha S sáv.
Igazi bakonyi fíling.
Bakonybélből pont 15 kili a strand bejárata.
Fut-csobban-fut-eszik/iszik-haza.

2016. július 21., csütörtök

Tervek

Terveztem, hogy jó gyerek leszek.
Terveztem, hogy jó ember leszek.
Terveztem, hogy jó férj leszek.
Terveztem, hogy jó apa leszek.
Terveztem, hogy szabad leszek.
Terveztem, hogy jó kedvű leszek.
Terveztem, hogy szerető és megértő leszek.
Terveztem, hogy
Terveztem, hogy
Terveztem, hogy
sokmindent
Meg persze sok olyat is terveztem, hogy milyen NEM leszek...

Ezek aztán zömmel tervek és nemtervek maradtak, lettek.
Megalkuvás, vagy ésszerű kompromisszum? Vékony a mezsgye. Itt is.

Aztán sokszor meg azon kapom magam, hogy ha már saját terveimet nem vagyok képes megvalósítani, akkor gyertyatartóként ott állok(futok) mások terveinek megvalósításánál.
Lettem volna, ha akartam volna...

Sok mindent át kell tervezzek.

2016. június 21., kedd

Futás otthonról

Milyen jó, hogy nekem nem kell, mert helyettem végigfotózta más:
Itt futok, ha otthonról futok.

2016. május 17., kedd

AzUTH

Eddig egyszer, az első CCC után éreztem ennyire KO-t.
Gyakorlatilag mozgásképtelen vagyok.
Ma reggel elmentünk egy kutyasétára, de a legkisebb lejtő, sőt egy járdaszegély is gondot okozott...

Azzal indult, hogy szerettem volna azért, hogy 14-el kezdődjön a teljesítési időm. Ehhez olyan 7,7-es átlag kell, ami első hallásra nem tűnik kivitelezhetetlennek...

Az Isztrián is ez volt a célom és ha a végén nem az osztrák srác kísérgetésével töltöm az időm, simán hoztam volna ezt az elvárásom.

Csak a viszonyítás miatt:
Istria100 - 108,4km/4470m
UTH - 115km/4100m

Vagyis az Istria100 szintesebb verseny. Papírforma szerint... Sajnos ott az első fél órában nem ment a vekkerem, így nem tudom összehasonlítani a kettőt. Azt tudom, hogy az UTH-n 122km/4493m-t mértem, de ebben az eltévedésem is benne van.

A horvát versenyen végig tudtam futni és a célban és másnap és később is enyhe izomlázon kívül semmi bajom nem volt.

A LUT-el is van összehasonlítási alapom. Aki ezt az UTH-t igazán sarasnak érzi, annak komolyan nincs fogalma arról mijaza sáros verseny. Itt azért voltak olyan részek, amik teljesen futhatók voltak:
- lefelé Dobogókőről
- Pilis-nyereg utáni Z sáv
- 300 grádics
- Pmarót felé a jelzetlen szakasz
- helyen ként a Lukács-árok (igen)
- Préditől Lepencéig szinte végig
- Spartacus ösvény (legfinomabb rész)
- Apát-kúti-völgy végig
- Visegrádi vártól Pap-rétig (már aki tudott itt futni...)
- Nyerges-hegytől a célig helyenként
Így összeszedve ez nem is kevés. Ezen lista ellenére viszont ha ez ember visszaemlékezik, akkor tényleg a sárral való küzdelem ugrik be elsőre.

Ahogy a LUT-on is, úgy itt is kb. 100. kilinél gondolta úgy a bal térdem és mindkét combom, hogy nekik ez elég. Stop. Lengyelországban ezt feladással most egy gyászos célbabicegéssel tudtam kompenzálni.
Nem egy nagy öröm ezt leírni, de eccerűn ennyi van bennem.
Tudom, hogy gyengék a combjaim, hát ennyire azok.

Azért csinálok egy gyors kronológiai jegyzetet - nehogy megszépüljenek az emlékek :) ...

Meglepő, de nem volt gyors rajt. Szép libasorban hagytuk el a várost.
A külterületen csak tócsák voltak, itt még lehetett kerülgetni őket.
Lajos-forrás felé a K+-on volt sár, de nem volt mély. Itt a kis joggolás még hatékonyabb is volt, mint a gyaloglás. Néhol talán vissza is fogtak az előttem haladók, de ezt gondolatban inkább megköszöntem nekik. Valaki számolta az elhaladókat Lajos-forrásnál és nekem a 29-es sorszám jutott.
A Bölcső-hegyen mintha megfogyatkoztunk volna, vagy csak szétszakadt az amúgy sem tömött mezőny? Talán előttem egy, mögöttem egy-két spori volt. Nem siettünk, de haladtunk. Lefelé aztán egyedül maradtam, de nem toltam, csak hagytam, hogy a gravitáció tegye a dolgát. A P- csatlakozástól ismerős terepen már egyedül haladtam és nagyon élveztem az éjszakai erdőt.
(Előzetesen nagyon féltem a lábam felázásától, mert az olasz kaland elég emlékezetesre sikeredett. Gyakorlatilag ettől az egytől féltem igazán. 3x kentem be vastagon az egész lábfejem lanolinos krémmel és majdnem teljesen átvészeltem vele a versenyt.)
Sikáros igazi vizes lábmosótállá alakult. Itt beértem egy sporit akivel Dobogókőig vonatoztunk.
Ide 2:20-at céloztam meg előzetesen, e helyett 2:28 lett. Ha a körülményeket nézem, teljesen OK.
Egész flottul ment a frissítés. Szegény Bozót ugyan megjegyezte, hogy kicsit ragadós az egyik kulacsom, de akkor még nem tudtam, hogy az egyik Sponser gélem 3/4-e a mellkasomra kenődött. Később aztán rájöttem, de a bal oldalam végig kicsit ragadós maradt...
Dobogókőről lefelé is kellemesen és egész sármentesen telt. Szép sorjában fogtam be a sporikat, pedig tényleg nem toltam neki.
Simon-halála nem volt vészes, de nem futottam, csak szépen letipegtem. Klastrom előtt a Pnégyzet, viszont elég technikás, korcsolyázós volt, itt normál esetben szépen lehetett volna lefelé haladni. A kék kútnál kicsit megmosakodtam, hogy legalább a kezeim ne ragadjanak az akkorra jól szétkent géltől. A nyeregig visszafogtam magam, mert tudtam a T100-ból, hogy ez egy becsapós szakasz, nem szabad túltolni. A zöldön aztán megint normálisan lehetett futni, a talaj is tökéletes volt. A Postás úton lefelé éreztem, hogy vlaki tapad rám, de csak a szentléleki ponton láttam, hogy a tavalyi nyertes, lengyel srác az. Gondoltam, hogy elkavart, és persze... Én előbb indultam el a pontról. Egy elég benőtt és számomra ismeretlen ösvényen haladtam. Lejtett - egyre jobban - és kellemetlenül sarasodott - egyre jobban - mindez oldalról belógó ágakkal és egy 'V' alakú nyomvályúval. Le is kellett hajoljak, egy ágat épp félrehajtottam, amikor nagy csattanás után a földön fekve találtam magam. Bakker a fogam is jól összekoccant. Full kontaktban lefejeltem egy kar vastagságú ágat. Pihegtem a földön, próbáltam megnézni, hogy vérzem-e valahol, de szerencsémre a fejlápám felfogta az ütés nagyobbik részét. Feltápászkodtam és elindultam lefelé, de eléggé megrogyasztott ez az ütés, kicsit nehezen találtam magamra. Elindultam egy szalag után balra az aszfaltos fő utcán, de 100-150m után sem volt jelzés. Visszafordultam. Jött a lengyel srác és káromkodott, de ő sem emlékezett merre az arra. Kora hajnalban egy álldogáló figurától kérdeztük meg, hogy látott-e futókat. Az útbaigazítás után aztán már együtt haladtunk. Kíváncsi voltam, hogy milyen tempót megy egy ilyen futó. Nekem innen egész a Szakó-nyeregig teljesen ismeretlen volt az útvonal. Helyenként nehezen járható saras részek voltak - főleg felfelé, de a lejtőkön lehetett haladni. Épp pirkadt. Az égi fény még nem, a fejlámpa már nem volt elég egymagában. A Hirsch-emlékmű után letértünk az ösvényről és jelzésről. Tökön-babon át vezetett az útvonal, de számunkra kissé ritkás szalagozással. Mivel ösvény sem volt többször is elbizonytalanodva megálltunk, hogy vajon merre folytassuk. Ha köd lett volna... Itt beértünk egy másik lengyel srácot, akivel aztán sokáig kerülgettük egymást. Aztán egy régi erdészeti útra érve lassan távolodtak, én meg óvatos duhaj révén megint csak a gravitációra bíztam magam, csak semmi erőlködés ugye - ebben a korban... 100-150m-el lehettek előttem amikor végre a maróti aszfaltra értünk. Itt épp Csermanek szaktársba botlottam, aki már nyargalt vissza az erdő felé - oda-vissza szakaszok finomsága az ilyen magunk elé nézés lehetősége. Oscar gyakorlatilag rögtön vissza is fordult én meg a másik srác még töltekeztünk egy kicsit. A betűtésztás beetetés nagyon frankó volt, hála érte, Zsotyek meg még egy egész banánt is adott útravaló gyanánt. (Az ide tervezett 5:20-as menetidőhöz képest összesen már csak 1p késésben voltam.)
A térképvázlatról emlékeztem, hogy valahol balra majd le kell térnünk az aszfaltról, de hogy mekkora távolságra a ponttól arra már nem. Előttem a lengyel sráccal szépen kocorásztunk az aszfalton. Szalagot néztem és láttam is, még be is néztem, hogy letérést jelöl-e, de nem vettem észre semmi gyanúsat. Aztán elbizonytalanodtunk, megálltunk, majd mentünk tovább. Ezt többször is eljátszottuk. A srác meg egyre távolodott én meg egyre jobban gyanítottam, hogy szar van a levesben, mert már lassan azért csak le kellett volna térni. Megfordultam és a lassan szemerkélő esőben visszafutottam az utolsó szalagig, ami persze a letérést jelölte. Ebből az irányból nézve korrekten, csak hát én eredetileg nem innen közelítettem... 20p időugrás, hopp...
Innen a változóan saras Z sávon haladtam. Szalag megint elég ritkásan volt és maga a turistajelzés sem volt igazán veretes. (Az isztirai versenyen az volt a szöveg, hogy ha nem látsz 50m en belül jelzést, akkor eltévedtél. Én asszem háromszor is elkavartam, de max 100-150m-t, mert a jelzések hiánya miatt még időben visszafordultam. Most viszont voltak olyan szakaszok, ahol ugyan jó helyen jártunk, de nem volt, csak ritkán jelzés. Ez elbizonytalanított. Vagy legyen, vagy ne legyen, de néhol ilyen, néhol olyan... Ez a legnehezebb.)
Egy elágazásnál egy futótárs épp vmi (tév)útról tért vissza egy ismerős kérdéssel, hogy ugyan merre kellene mennünk. Én, miután olvastam Winettout, tudom, hogy a nyomok beszédesek, ezért az előttünk elhaladók többségének bölcsességében bízva indultam tovább a sárban hagyott tapicskolások mentén és 200m után szalagba botlottam. No de addig?! Ráadásul a kereszteződésben egy jókora fújt nyíl éktelenkedett a fa törzsén, mutatva a balra irányt...
Azért fellélegeztem a Szakó-nyeregben, hogy egy nagyobb, ismeretlen részt magam mögött hagytam... A Lukács-árok egész futható volt, a dömösi pont gyorsan eljött. Gyors depózás után, komótosan falatozva, az eleredő esőben indultam neki a Prédi mászásának. Nem olyan vészes ez a hely, csak nem szabad sietni, hagyni kell, hogy élvezkedjen rajtunk ez a hegy, nem szabad bedőlni neki. Fent barátságtalan idő és barátságos pontőrök fogadtak. Innen pedig élvezetes suhanás Lepencéig. Az innen induló Z sáv kissé elbizonytalanított, hogy ugyan mit is keresek én itt, de tudtam, hogy nem tarthat egy ilyen ocsmány rész sokáig és megint nekem volt igazam. Kis kocogásokkal tarkítva, de főleg gyalogolva értem fel a Spartacus ösvényig, ahol viszont frankón lehetett haladni. Itt, pontosabban Szentlászló szélén kezdtem érezni, hogy az eddigi munkának ára van. nincs mit szépíteni, elkezdtem fáradni. Végülis 80 kilinél tartottam. A Kisrigóban viszont az illusztris társaság és a kiszolgálás kicsit helyrebillentett. Ez a pont jókor volt jó helyen. A meleg leves életmentő, a leeresztett ponyva miatt szélvédett is volt a hely, nem kellett átfagyni. Kicsit sokat, 7p-et töltöttem ott, de bőven megérte. (Ide 9:15-el reméltem beérni, e helyett 9:43 lett ami az eltévedéssel együtt még egész jónak volt mondható.)
Azért titkon örültem neki, hogy az Apátkúti-völgyben patakátkelésekre hivatkozva néha nem kell futnom. Fáradtságom ellenére egyszer sem merültem el a vízben, teljesen korrekt, járható maradt ez a szakasz a nagy esők ellenére. A Visegrád előtti Phszög aszfaltos lejtőin viszont már komolyan éreztem, hogy ennek fele sem tréfa, a combjaim teljesen kezdenek beállni. A meredekebb részeken már csak gyalogolni tudtam. Lefele! A ponton családi frissítés várt. A barackbefőtt és tejberizs pont jókor jött, a fellegvári mászás alatt még egy szendvicset is benyomtam. Az időjárásnak hála sok embert nem kellett kerülgetni. A tempós gyaloglással nem volt baj, de éreztem, hogy több felfelé kocogás nem fog menni és a saras lejtőkkel is takarékosan kell bánjak. Itt kezdtek beérni az első rövidtávosok, ők bezzeg tolták neki, nekem meg csak a nyálcsorgatás maradt. Sajnos a finoman emelkedő dózer megfutásából csak a T100-emlékek maradtak, most nem ment. A lejtőket még csak-csak próbálgattam, de az Úrasztal-oldal környéke nem így sem volt leányálom számomra. Egyébként meg imádom ezt a részt, úgyhogy ezen tempó mellett legalább a gyönyörködésre maradt időm. Annak ellenére, hogy milyen hosszú agóniára számítottam egész gyorsan eljött a Pap-rét. Kis nosztalgiával szemléltem régi ponthelyünket. A körülmények most is hasonlók voltak, bokáig ért a víz, de nem ketten, hanem tizenketten voltak a ponton és persze az aszfalton és persze sátor alatt... Hja, azok a régi szép idők... (12:00-es terv helyett 12:43. Szó-szó...)
Itt még bíztam benne, hogy legalább a Vöröskő aljáig lekocogok, de a saras, agyonjárt dágvány láttán kiegyeztem azzal, hogy lassan tipegve nem taknyolok el. Végig csak csúszkáltam és minden egyes combfeszítéssel a sorsot kísértettem. Szinte megkönnyebbülés volt a kapaszkodás, de nem tartott sokáig az öröm, mert a túloldalt megint hasonló körülmények között kellett leereszkedni. A P+-et már nem is ecsetelem a Nyerges-hegyre meg már a mászás sem ment fényesen, konkrétan háromszor kellett megállnom és mély levegőt vennem a folyamatos káromkodás annyira kivettem belőlem a szuflát. Pont mint a LUT-on. Ott is egy véget nem érő, megint és mindig és folyton folyvást emelkedő emelkedő volt a utolsó csepp abban a bizonyos pohárban. Innen aztán márcskazértsefutok. Combjaim teljes KO-ban. A Skanzenig nem akart telni az idő, nem is értem ezeket a helyzeteket, annyira megnyúlnak ilyenkor a percek, meg a távok, valami teljesen valószínűtlen volt az egész. Innen aztán kacskaringó, kanyar leágazás, kitérés, nem csodálom ha valaki eltévedt, mert eléggé figyelős volt a dolog még ebben a nemtempóban is. Néha azért erőltettem valami futómozgást, de egyre ritkábban és egyre rövidebb távokon. Megváltás volt a Bükkös-patak látványa. Pár kanyar és tényleg hazai viszonylatban páratlan befutó.
16:27:37
Legalább lesz min javítani.
Nem volt fáklyásmenet és nem mondanám, hogy máshogy csinálnám.
Ennyit még soha nem sikerült edzenem, mint idén, nagyjából a másfélszeresét futottam eddig a megszokottnál. Úgy érzem, hogy megtettem mindent amit lehetett, ez ügyben ez az izomláz asszem teljesen igazol is.
Frissítési gondom nem volt. Lehetett volna jobb talán, de nem volt, hogy azt éreztem volna, hogy e miatt nem haladok.
A felszereléssel is minden klappolt, a talpam sem ázott fel. Persze éreztem, hogy felgyűrődött a talpbetétem és nyomja a lábam piszkosul - ez eddig sosem fordult még elő - de ez ennek a műfajnak a vele járó szépsége. Pár kisebb kidörzsölés még akadt a lábujjaimnál, de ezek mind eltörpülnek azon érzékszervi iszonyat mellett amit a verseny másnapján kicsomagol lábbelim biztosított. Izzadt, vastagon lanolinos láb erdei iszappakolással 12 órára zacskóba zárva. Megvan?



2016. április 14., csütörtök

Isztria

Gyönyörű és ilyenkor teljesen üres.
Pont nekem való.
Nyugi van. Nincs tülekedés a parkolóért, nincs sorban állás, nincs kánikula, minden üde zöld.
OK. sok hely zárva. És? Pár hely, ahová amúgy sem mennék, az erdő meg folyamatosan nyitva. Vasárnap is.
Egyelőre tökéletes időnk is van. Kis eső, aztán full napfény, langymeleg...
Jó szállás, csend és madárfütty.
Egyelőre családias versenynek néz ki. Percek alatti nevezés, a kötelező felszerelés, meg elfér a gatyám zsebében. A legnagyobb tétel a telefon, így hoztam egy kicsit a péklapát helyett.

A hét elején még egy kis tüszős mandulagyulladás vagy mi próbálkozott de lepattintottam, pont mint lányom a lázát. Azóta kuss van.
Olyan valószínűtlenül csendes, szép és kerek minden, ebből vagy vmi frenetikus futás, vagy vmi nagy pofára esés lesz.

Holnap ilyenkor már a buszon ülök a rajt felé.
Éjfélkor pezsgőbontás.

2016. április 9., szombat

Sokminden

Ideömlesztem most egyben, mert megint csak fejben jegyzeteltem az eddigieket:

Kellett pár tartalmas futás és persze az aggódás miatti rendszeres ápolás ahhoz, hogy ez a talpnyavalya magához képest gyorsan eltűnjön az életemből. Kicsivel több mint három hét ment rá, de mostanra talán azt mondhatom, hogy elmúlt.

Sajnos persze erre aztán nem foghatom, hogy az idei Bakony50, a sokkal jobb téli felkészülés ellenére nem sikerült jobban, mint az egy évvel korábbi. Szinte valószínűtlen, hogy végig szinte másodpercre azonos időket futottam. A végén a pár másodperces eltérést egy nagyobb rövidtávos csoportnak köszönhetem, akik együtt pecsételtettek az utolsó ponton. Ha hozzá veszem, hogy egy kicsit nyúlt a pálya, akkor vmi kis pluszt ki tudok belőle hozni, de ez akkor is harmat gyenge a két időszak edzésmennyiségét elnézve.
Eddig májusig kellet várnom az első ezresig, most már március végén meglett...
Persze ezt is megmagyaráztam magamnak azzal, hogy most fáradtan is annyit futottam mint tavaly jól kipihenten :))))...

A korai Húsvét miatt aztán nyolc nap múlva már az Odvas-Kőris TT-n szaladgáltam. Kicsit ez is izzadságszagú lett, de legalább az is 6p alatti átlaggal.

Ezt követte egy horror hét, amikor megint fáradt voltam és folyamatosan éhes és nemvoltamjól. Egyszer próbáltam haza futni Hidegkútról az új kerékpárúton, de csak az mentett meg, hogy nem volt nálam mobil, így akaratom ellenére is végig kellett szenvedjem. Csak a hátszél tolt haza.

Ezen előjáték után kicsit féltem is a Vérkör TT-től, de a majd egy hétnyi pihenés megtette hatását. Baromi jól ment. Lazán, végig örömfutva. Szegény Fridi szenvedett eléggé így a páros futásból nem lett sok. A végén többször is be kellett várjam a célban is vártam rá vagy öt percet. Az utolsó kiliken csak attól tartottam, hogy végre utolér és akkor egy Fridis véghajrát leszek kénytelen végigszenvedni. Aztán nem így lett.
Asszem ez nagyon jó emlék marad. Simán ment volna egy 15-20p-el jobb eredmény.
Ez volt az első alkalom, hogy próbára tettem milyen is ha Quamatelt szedek futás alatt. A gyomrom végig jól működött, tudtam enni, inni, szóval ha ez bejön akkor tényleg új távlatok nyílhatnak.

Azóta szolid molyolás és óvatoskodás, hogy a jövő heti istriai derbire már ne csapjam szét magam. Ami tőlem telt azt megtettem, nem lehet panaszom az idei évre.
Azért örülnék neki, ha nem valami hülyeséggel koronáznám az eddigieket.

2016. március 13., vasárnap

Egy TT

Tavaly is voltam, idén is mentem.
Talán mintha egy évvel ezelőtt egy picivel téliesebb lett volna a Bakony. Most pont futni való volt a terep is és az időjárás is.
Bár a talpam nem igazán javul. Talán nem romlik?
Szóval nem volt miért nem menni.
Baromi jó volt.
Az elején vitt a lábam és végre jó volt érezni, hogy - legalább pihenten - 5 perces kiliknél gyorsabban is lazán tudok csoszogni. Nem volt gond az emelkedőkkel sem, bár nagy kaptatók nincsenek is ebben a körben. De ami volt az ment.
A sárga ereszkedésen Csesznek felé persze volt dágvány, de lassítás nélkül átvágtattam, sőt egy kisebb csoportot előzve még a kutyájukon is inkább csak átugrottam. A fordító utáni hullámzás jó volt és ment is, sőt a Zörög-hegyről lefelé 4 perc alá is beeresztettem magam, de csak lazán, ahogy vitt a lendület.
A Cuha kicsit eláztatott, de nem vészesen, viszont Vinyén olyan össznépi nemtommivolt, hogy alig találtam meg a tömegben a pontot.
Aztán persze a sárgán felfelé a Hódos-ér mentén megint csak a lelki gyakorlatok segítettek :)... Szörnyű nyúlós ez a szakasz. És bármilyen emlékeket idézek fel, mindig az. Lefelé is, nemhogy 'felfelé'... Darálni, darálni, darálni.
Egy nagy suvadás mellett mentem el és nem sokkal előttem történhetett, mert még mozogtak a rögök. Huhhh, izgi lett volna...
A Porva utáni szakasztól tartottam, nem gondoltam, hogy ennyire baráti lesz a szántóföldek között, de épp megszáradt a híg trutyi. Ha csak egy nappal is korábban jövünk erre, akkor bokáig süppedős lett volna, de így épp el lehetett bicegni a tetején.
És ilyen sem volt, hogy ezt a szakaszt is végig megfutottam! Ez valahogy folyton a TT-k meg egyéb nyalánkságok végére kerül és vagy tűz a nap, vagy fúj a szél, vagy/és én vagyok már talicskafos, szóval egy kis séta folyton színesítette a menetet, de most nem. Pirospontnekem.
Borzavári aszfalt lejtő nem hiányzott és a Pintér hegy is ment, bár az utolsó hangyafasznyi buckába csak belegyalogoltam.
Végül 9 perc mínusz.
És szerencsére nem Celsius...

2016. március 12., szombat

Montamén

Már írtam korábban róla és sajnos igazolódik a félelmem.
Az emberi hülyeségnek ebben az országban nem elég egy obeliszk, sok-sok elkél mert az idiotizmus is az egeket verdesi:
kilátótatrágyadomrais.hu

2016. március 2., szerda

Bekapás+

...nem jár egyedül.
Futáskor nem sérülök meg, de a náthában itthon fetrengve igen?
Pár napnyi hozzászoktató után a bal talpam kezdett jelezni. Eddig még nem volt és nem is szeretném ha lenne...
Krém, masszír, jég, mantra.
Ma próbakör (futás közben nem fáj, csak reggelre kezd durvulni).
Egyelőre semmi, de majd meglátjuk holnap reggel mit mutat.

Nemhiszemel.

2016. február 26., péntek

Ezt bekaptam

Nem is én lennék ha nem így történnének a dolgok...
Túl szépek voltak ezek a hetek ahhoz, hogy igaz legyen.
Múlt héten aztán megkaptam a kegyelemdöfést és a családon átvonuló második takonyhullám elért engem is.
Full null hét.
Monnyuk amilyen idő volt, nem is bánom.
Hétfőn még krákogtam, de kedden már nem hagytam magam.
Meg is kaptam rendesen. Annyira rossz volt, amilyen ilyenkor szokott. Lihegtem, nembírtam, belegyalogoltam, szenvedtem, meghaltam. Azóta jobb de még közel nem százas. Ráadásul egyik nap tavasz, másik nap meg hideg tél. Brrrr....
Az igazat megvallva eddig erre a télre egy rossz szavam sem lehet, mert igazi armageddon nem volt. Talán ha ötször futottam hosszú gatyóban, a 3/4-es bőven elég.

Van pár betervezett szeánsz is:
március 19. - Bakony50, nem lehet kihagyni. Sajnálom, mert pont erre a szombatra szerveztek a Pilisbe is egy jó kis futást, de hát ha helyben van, akkor nem fogok utazni.

március 26. - Iszkiri, vmi nem túl hosszú átmozgatás jelleggel.

április 2. - VérkörTT Fridi kapacitált én meg beadtam a derekam. Egy Vérkör-re feltétlen el akar csalni, ez meg egy kis ízelítő lenne. Legyen.

Rá két hétre, ha minden klappol az Isztriára mennénk családostul, hogy egy százast fussak. Remélem nagyobb baki nem jön közbe, mert jó lenne menni. Kölköket kikérjük a suliból, aztán megyünk (persze Sebi pont ebben az időpontban megy Ciprusra edző táborozni...).

Szóval, ha ezzel az egy héttel kiengeszteltem az égieket, akkor OK, de most többet ne kérjenek tőlem.

2016. február 1., hétfő

Január

Ha azt írtam legutóbb, hogy soha rosszabb évet, akkor most azt kell, hogy soha rosszabb hónapot! 300 kili felett se nagyon szoktam futni, a 400-hoz közel meg egyáltalán, de most 433 kili lett. Ami magában nem is mond semmit, mert én régebben és most is azt vallom, hogy én szeretnék futni többet, de a testem nem hagy. Most végre hagyott.
A legkisebb ellenkezés nélkül és tényleg igazán flow-ban telt ez a hónap. Volt fagyos, jeges, szűzhavas, csúszkálós tél és langymeleg tavaszias futás is. Nem voltam semmilyen rendezvényen, de nem is hiányzott.
Sajnos egyre szaporodnak a részemről kizáró oknak számító kritériumok egy-egy versennyel szemben, így magamra maradok, de egyáltalán nem bánom.
Próbáltam én a hosszú futással töltött órák alatt elemezni, hogy vajon most miért tehetem, régebben meg miért nem tehettem meg, hogy ennyit edzek?
Abban maradtam magammal, hogy végre nyugi van körülöttem és talán bennem is. Nincs házeladás/költözködés, munkastressz, zaj/forgalom/állandó zsizsgés. Sikerült a sok zavaró tényező java részét kikapcsolni, az erre fordított energiáimat más csatornába terelni.
Nincs edzésterv, nincs kötelező penzum. Ha kell pihenek, ha épp olyan az idő, akkor hosszút futok. A téli időszakban egyetlen kötelező csütörtöki munkanapomra is próbálok futást szervezni, de ez egyelőre nem nagyon sült el jól, mindig fáradtan indultam neki. De ez sem zavar, kell ilyen is.
Célként lebeg előttem, hogy jó lenne áprilisban kimenni az Isztriára a 100 kilis versenyre, de ez sem véresen komoly, van még időm nevezni, majd eldől. Ha esetleg nem sikerül, majd lesz más. Vagy nem. Ez a versenyzés asszem nem vonz annyira, hogy bármit ennek rendelnék alá.
Egyszerűen élvezem, hogy kimegyek és megyek, monnyuk egy húszast, vagy huszonötöt, vagy ötvenet.
Megteszem, mert megtehetem.
Kedvem van hozzá: megteheteszem.
Ez csodás érzés.

2016. január 2., szombat

2015

Megkockáztatom: Soha rosszabb évet!

Az idei volt az első teljesen edző nélküli évem.
Jó volt (ez nem jelenti azt, hogy ne profitálnék az eddigi edzős évekből, de asszem egyedül egyelőre jól elvagyok).
Ezzel együtt nem lett kevesebb futott kilim - ugyan több sem. Ha azt nézem, hogy a nyár gyakorlatilag futás mentesre sikeredett, akkor a maradék tíz hónapra elosztva, magamhoz képest pazar. Mert ugye a győzelmi jelentéshez, csak az adatok megfelelő rendszerezése szükségeltetik...

Amiket igazán kiemelnék:

0, azaz nulla napot töltöttem rehabon a derekam, vagy gerincem miatt. Ezt csak olyan ember tudja értékelni és helyén kezelni, aki már átélte, hogy milyen keserv az ezzel való szenvedés és szöszölés. Szóval NEM VOLT ilyen gondom!!!!
Köszönhető ez a jógának, az smr hengernek és a stresszkerülős életnek és ezek egymást erősítő elegyének.

Mivel magamnak futottam, így nagyon kevés szenvedős, nyögős, kiherélős futásom volt. Egy-egy hosszabb kihagyás után persze vissza kellett szokni, de ez általában gyorsan sikerült. Egészében pedig tényleg elmondható, hogy csak akkor éreztem/érzem magam igazán jól, ha futok. Egyszerűen kell a mindennapos életvitelemhez. Sajnos ez ebben a kánikulai nyárban nem tudott úgy működni ahogy szerettem volna, de sikerült ezt is elfogadni.

Ja, elfogadni.
Minden jó. És minden pont úgy jó, ahogy - persze némi túlzással. Ez a mentális attitűd is sokat segített az év folyamán. Szinte gyakorlatommá vált az optimista hozzáállás és jó volt érezni, hogy ez sokszor átragadt a környezetemre is.

Több hosszút futottam. 149 futásból jött össze a 2800kili. Nem volt ez tervezett, de így esett jól. Hosszúakat hosszúkból lehet futni. Ez van.

A terepadottságok miatt nőtt az átlagsebességem, 6perces kilik alatti átlagom alig volt, régebben ez csak nagyon ritkán fordult elő.


Idei nagy futóélmények:
Vmi TT februárban, szűz hóban nyomot taposva.

Gyepű50 - a bakonyi armageddon. Sár-szeder-csalán-iszap-derékig érő árvíz-pásztorkutyák...

Bakonyi Nemszáz - igazi régimódi tt-s fíling. Végig egyedül, kánikulában és néhol szenvedve, de jó kedvvel. Örök emlék marad, asszem ilyenből minden évben kell majd 1-2! Talán a beszámolót is befejezem vmikor...

Lavaredo - igaz betli lett, de amíg ment az igazán bíztató volt és nagyon könnyen vettem. A kint töltött pár nap is jó emlék marad.

Zakopane - a nyári újrakezdés augusztus végén. Csodálatos környezetben. Ide biztos még visszajövök, mert erre a helyre vágytam már évek óta.

MagasBakony50 - nullás nyár után teljesen KO-ra futva, de elnyerve az elsőnek járó ingyenes vacsorameghívást :). Gyakorlatilag az utolsó 10 kilin végig üldöztek és én taknyonnyálon csúsztam csak be a célba.

TDG kíséret Fridinek - hatalmas viharban, elázva, szétázva, meghalva, fáradtan, sokat küzdve...

DuplaÉlmény -  Hirtelen felkérésre, szinte improvizálva és nagyon könnyedén, végig élvezettel kocogva. Nagyszerű emlék marad, hogy sikerült segítenem Krisztiánnak, tényleg vmi tapasztal öreg csókának éreztem magam mellette, de ez azóta mellékhatások nélkül el is múlt.

P85 - végre 10 óra alatt. Kicsit azért lehetett volna jobb, de legalább nincs túl magasan a léc...

Meg persze annyi más, ami nem futás, de talán sportszakmaileg is ide tartozik...

Pl.: nyáron ebédidőben többször lementem az örvényesi strandra. Úsztam egy jót, majd ebédeltem és heverésztem egy kicsit, csak utána mentem vissza dolgozni. Ez nagyon jó volt és erre ezen túl sokkal jobban rá fogok szervezni.

Sajnos az írás nem úgy sikerült ahogy elterveztem. Rengeteget írtam fejben, aztán a realizálás már elmaradt. Ezt azért sajnálom nagyon, mert bazi jó most évekre visszaolvasni bénázásaimat, szenvedéseimet, vagy épp gödörből való kilábalásaimat.

Nem mintha vmi köze is lenne a futásaimhoz, de lehet hogy itt vmi mellékletként megörökítem a NAPIkv projektet. Ez semmi egyéb, mint a egy-egy fotó a reggeli kávéimról. Nem tudom ez miért olyan fontos nekem, de talán majd kiderül. Ilyesmik: