Az adatokat visszanézve újfent kiderült, hogy ennél a menetnél is szinte másodpercre azonos időket mentem. Hihetetlen, hogy idén nem tudtam jobbat menni (jó, 10p javítás volt, de idén már ismertem a pályát és kevesebbet kellett várni a pontokon), pedig érzésre azt hittem, hogy hűhadehűha, meg még jobban is...
Az eleje, az első kaptatót csak nagyon óvatosban tudtam abszolválni. (Idén vittem pulzusmérőt és célom volt, hogy 150-nél NE mutasson többet! Egész jól sikerült is.)
Ami viszont tuti, hogy Káptalantótitól jobban ment, pláne a Tóti-hegyről lefelé, ahol egy kuvasz meg is kergetett (max pulzus a görbén :) ). A sprint után persze beálltak a combjaim és a Gulács nem esett jól. Ez egy genya hegy. Épp nem futható felfelé, viszont gyalogolni pazarlás. És hosszú, és sohanemleszvége. Idén itt 2p-t hoztam a tavalyihoz képest.
A célban viszont pár perc ejtőzés után olyan kellemes érzésem volt, hogy legszívesebben kimentem volna még futni.
Talán jobban frissítettem?
Kipróbáltam Csibe izóját. Vittem 2x0,5l-t. Kicsit édesnek tűnt, de finom volt. Egyszer még rátöltöttem vizet és egy gél is lement a Csobáncra menet. Nem volt sok de épp elég volt a célig.
Szóval kezd beigazolódni, hogy ahogy az ember öregszik, úgy kell évről évre többet edzeni az azonos eredményekért. Kicsit hervasztó, de nem adom fel.
Edzés közben asszem, hogy most aztán nagyon megy, egy-egy azonos évszakban soron következő megmérettetéskor viszont az látszik, hogy csak csoszogok előre.
No, ennek elfogadásához kell az igazi lelki erő!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése