"...soha nem érdemes holnapig várni, mert a bal- meg jobbsorsunk a saját kezünkben van. Senki nem állít fel a díványról és senki sem álmodik helyettünk. Álmok nélkül pedig csak droidok vagyunk." (K.B.)

2012. február 24., péntek

Izom, láz

Űberbrutál izomlázam lett a hétfői futás-torna kombó után.
A több mint egy hetes szünet után nem ezzel a menüvel kellett volna nyitnom...

Kedden még épphogy, de szerdán már fogvicsorogva, meghalva és végig küzdve tudtam csak futni. Kicsivel több mint egy óra alatt nullára harcoltam magam.
Szerda és csütörtök képtelen voltam edzeni, inkább csak a legegyszerűbb mozgások szabatos kivitelezésére koncentráltam.

Remélem elégséges lesz ez a pihenés, mert holnapi valami 3 órán túli gerecsei körre megyünk.
Nem hangzik túl jól...

Jó, hogy enyhe az idő, de nagy sár lesz, alattomos jeges részekkel tarkítva.

Kicsit megtört eddigi rendületlen optimizmusom. Nagyon negatívan hatott az elszalasztott, edzés nélküli hét és a 'visszatérés' gyötrelme is.
Olyan 'egy lépés előre, kettő hátra' íze van a dolognak, bár mintha ez menne évek óta...

Nem is értem min csodálkozom.

2012. február 22., szerda

Jó volt

Az utolsó bejegyzés óta eltelt időszak valóban jó volt, bár futásszakmailag nem kimondottan tökéletes...

Síelésünk előtti héten, még baromi hidegben elmentem futogatni, de már éreztem, hogy vmi nyavalya próbál ledönteni a lábamról.
Nem hagytam magam.
Végül kiegyeztünk döntetlenben.
Rezgett a léc, hogy benyelek valamit, de 12-én, vasárnap csak egy enyhe náthával érkeztünk Praebichl-be. Baromi hideg volt és szél. Viszont a nap sütött.
Az első nap még kitartott ez a jó idő, de aztán napról napra romlott. Csütörtök és pénteken a felvonók sem jártak, annyira szakadt a hó. Monnyuk az igazi ok a süvöltő szél és a lavinaveszély volt.
Gondoltam, hogy egy hótalppal elmegyek kicsit szintet gyűjteni, de a szállásunk melletti sípályát egyszerűen nem találtam meg...
A síliftek alatti meredély megmászásától meg a nyakig érő hó tántorított el.
Szóval sikerült egy nullás hetet abszolválni...

Minden esetre Praebichl nekünk ideális hely. Síeléskor nem kell tömegtől tartani, még hétvégén sem. Amikor ezt a filmet összeraktam, magam is meglepődtem, hogy mennyire nem volt senki a pályán, pedig még órákkal zárás előtt jöttünk le. Ott ez fel sem tűnik. Szóval nyugis hely. A kölköket el lehet engedni, sok helyen nem kell őket keresni, ha lejönnek, akkor csak egy helyen lehetnek, lévén, hogy minden pályának közös a végpontja.

Kicsit furcsa volt látni itthon a 10-20 cm havat.
Ránézésre makett jellegű volt, de hétfőn azért megküzdöttem vele rendesen.
Hogy rögtön a sűrűjével kezdjem, elmentem esti terhestornára is.
Majdbeszaratam.
Végre igazán tetszettek a gyakorlatok és most azokon a helyeken érzek brutális izomlázat, ahol tényleg kell.
Fenék, comb, has.

Tegnapra lett volna egy szép futás is, de mivel Sebi fiam is szerette volna felavatni vadi új futónadrágját, nem tudtam nemet mondani.
Baromi jó volt együtt futni a havas erdőben.
Asszem nagyobb öröm nem is érhet, mintha vmelyik kölök  - önszántából - csatlakozik hozzám. Jó, hogy megélhetem ezt is. Remélem egyre többször lesz ilyen alkalom.

Most meg jajjjjgatás és zombimogás, mert fáj sok-sok porcikám.
Nem tudom hogy lesz ebből ma még futómozgás, de megoldjuk.

Elvégre süt a nap és alig fagy.
Ideális körülmények télvíz idején.
Meg kell becsülni az alkalmat.

2012. február 6., hétfő

Tövis még

Lehet, hogy csak egy tüske volt, de jól bedagadt és frankón recsegteti az achilleszem...


Ilyenkor, február elején, derékig hóban, meg fagyban olyan messzinek tűnnek a tavaszi, nyári futások, versenyek.
Az ember hajlamos Patópálosodni, aztán hipp-hopp itt a tavasz.

Aztán terveinknek és álmainknak is szevasz tavasz...

Nincs megalkuvás, nincs lazsálás, futás van, még ha recsegnek is az eresztékek itt-ott...

2012. február 5., vasárnap

Van ilyen

Ma, kihasználva a gyönyörű, havas erdőt egy 3 ó-s kört kanyarintottunk a Szénások környékén.
Nagyon élveztem, ment, suhantam a friss, pihe könnyű havon.

Aztán a 2. óra vége felé éles fájdalmat kezdtem érezni a bal achilleszemben. Néha kellemetlen volt, de néha szinte teljesen elmúlt. Eléggé elszontyolodtam. No, már megint kezdődik vmi nyavalya...

Most, este arra gondoltam, hogy bekenem egy kicsit, hátha segít, ha mást nem legalább mentálisan.
Ahogy végigsimítottam a vádlim alatti bőrt, vmibe beleakadt az ujjam.
Jé, ezmegmi?
Bementem a fürdőszobába és reflektor mellett megvizsgáltam a kérdéses rész az achilleszem fölött a vádlim alatt (nagggyonszakszerűen).
Látom, hogy vmi kiáll?
???????
Egy szemöldökcsipesszel egy több mint 0,5cm es tövist szedtem ki...

No, minggyármás!
Huhhh....

2012. február 4., szombat

Téli XL

Igen, egy hete volt, csak nem jutottam oda, a gép elé.
Ide...

Nagyon jó volt.(Bizonyos szempontból.)
Futásszakmailag mindenképpen.

Lehet, hogy ez nem egy versenyszemléletű hozzáállás, de én azt nevezem jó futásnak, amit élvezek, aminek a végén jól érzem magam és nem élet-halál harcként emlékszem vissza rá.

No ez ilyen volt.

Nagyon nyugisan, nem erőlködve, pulzusra figyelve mentem.
Arra gondoltam, hogy frissítést nem viszek magammal, csak egy müzliszeletet, mert alacsony intenzitáson, hidegben sok nem kell nekem ilyen időtávon.
Bejött.
Lajosházánál vártam, hogy lesz vmi folyadék, de nem volt.
Nem estem kétségbe, hisz még alig több mint fél órája voltam úton.
Mátraszemntimrén már pont jókor jött egy tea, ami kettő lett. Monnyuk 2 dl. Majd 2ó-t mentem eddig, szóval nem lehetett gond, télen 2-3 órára még nem kell frissítő.
Gondoltam, Galyán a Gertrúd presszóban majd megint ihatok vmit. A magammal vitt egyetlen müzliszelet csomagját út közben lassan megbontottam és eszegetni kezdtem. (Ezt a fajtát szeretem a legjobban, mert ez nem olyan száraz állagú, mint a többi, hideg időben sem fagy meg és folyadék nélkül is jól csúszik.)
Ezen a részen végre normálisan futni is lehetett mert egyrészt tartott a hó, másrészt a gyalogosokat sem kellett egy nyomtávon előzgetni.
Persze Gertrúd helyett egy fizetős!!! frissítőpont volt Galyán, tehát az ivás megint ugrott.
Sebaj, haladtam tovább.
Lefeléken nem nagyon eresztettem, mert féltem, hogy a mély hóban rálépek vmi nem kívánt dologra.
A Nyírjes-erdészház utáni emelkedőt meg tudtam futni, ez a szakasz mindig mutatja az aktuális állapotom. Most jó volt.
Gondolkoztam, hogy a pontként nem szereplő és kis kitérővel elérhető Vörösmarty-th-hoz bemenjek-e, vagy reszkírozzak a Pisztrángos-tóig, de utólag jól döntöttem, hogy bementem. A ponton lévő leves baromi tömény és sós volt, így nem voltam benne biztos, hogy a vízháztartásom egyenlegét pozitív irányba billentette...
Innen kellemetlen, szűk és süppedősen havas ösvényen haladtam a tóig, ami nem is volt tó és inni sem lehetett, viszont volt zsírosdeszka, amit én nem vettem igénybe.
Még szerencse, hogy nem toltam neki, mert itt már biztos fejre álltam volna.
Kiváncsi voltam, hogy a rendszeres mászások hatására hogy élem majd meg Gabi-halálát?
Szinte nyugtatólag, pihentetőleg hatott. Lassan majszoltam a szeletem és folyamatosan haladtam, közben meg azt éltem meg, hogy pihenek. Nagyon jó volt.
Utólag visszanézve az edzéseken is mért 600m/h-s VAM érték felett voltam végig.
Híjnye, de jó lenne ezt tudni 20 óra után is!
Felérve végre volt tea, de vmi borzasztó porból, így egy pohár sok is soknak tűnt.
Lefelé aztán már csak az élvezkedés maradt.
Kerülgettem a túrázókat, vigyáztam a jégen és hipp-hopp bent is voltam.
3dl tea és 3/4 müzliszelet elégnek bizonyult.

Jóleső fáradtsággal, elégedetten.
Soha rosszabbat.
Hazafelé azt éreztem, hogy legszívesebben megint mennék egy kört.

Jó zárása volt ez a januári hónapnak.
Az eltervezett 10.000m/hó emelkedést még a hétfő-keddi mászásokkal meg is csináltam, így 10.135m lett a vége. Ennél már csak jobbakat szeretnék.
Baromi módom javulnak a köridőim adott pulzus mellett. Mondjuk ezt nem nehéz most megcsinálni, majd 2-3 hónap múlva nem fognak ennyire javulni...

A januári minimál program - nem lebetegedni, nem lesérülni, kicsit azért mocorogni - működött, most jó lenne egy hasonlóan egészséges februárt prezentálni és akkor még akármi is lehet...

Kedvem jó,
Futni jó,

Más nem is kell...