...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2017. április 19., szerda

Hörgők, vagy hörgök?

A családon sem ment simán végig a tél végi takonykór és bár rajtam nem ütött ki keményen, azért sikerült 12 futásmentes napot összehozni. Múlt pénteken kis krákogásos futással azért bepróbálkoztam és azóta javul a tendencia.
Nem kell hozzá betegség, elég a nemfutás és máris nem tudok aludni normálisan és állandóan fáj a fejem.
Ez már totál élettani függőség. Nincs mese.
Mivel a bacik nem találtak igazán fogást rajtam, ezért beették magukat a jobb combhajlítómba. Komolyan úgy mozgok mint valami zombi. Ráadásul permanens szobaátrendezésben vagyunk, így jógázni sem tudok rendesen, mert nincs egybefüggő 2*1,5m szabad hely...
Nincs mese, rápihenek. Nem tudom mire, mennyit és időben-e, de rápihenek.
Míg langymeleg, tavaszi szellők lengedeztek én nem tudtam futni csak szipogtam otthon. Most, hogy megint hóvihar van kint, most megint mehetek szopni.
Ténylegnemhiszemel...
Ha eddig volt is valami kis kedvem elmenni versenyre, vagy tt-re mostanra ez teljesen elmúlt. Kigyógyultam.
Próbálom magam vmilyen teljesítménykényszeres helyzetbe hozni, hogy UB-ra legyen lelki munícióm, de eddig nem hatott meg a dolog. Pedig jó lenne.
A Vérkört is terveztem, de ezt is távolinak látom.
Adok magamnak ezért 1-2 hetet és nem dobom teljesen a lovak közé a gyeplőt, már csak a rahedli nevdíj miatt sem, de kb. ez most a legmotiválóbb dolog.
Magával a futással nincs bajom, csak... csak...

2017. április 6., csütörtök

Vérkörök

A tavalyi örömfutás után az idei persze nem lett matyóhímzéses...
A legnagyobb fütyiséget akkor követtem el, amikor kedden sörözni mentem. Nyárias időben, a teraszon üldögélve kicsit későn kapcsoltam, hogy ez még csak március vége...
Hazafelé ballagva már éreztem, hogy gond lesz. Aztán kezdődött a szipogás, ami nem volt vészes, de fájt a fejem és a hangulatom sem volt top-on.
Szombaton azért becsülettel nekiindultam a TT-nek.
Tavalyhoz képest sokkal enyhébb volt az idő.
Egészében nem volt gond, csak a mostanában szokásos tompa erőtlenséget éreztem, de már az lenne furcsa, ha nem érezném.
Frissítettem, odafigyeltem, pulzustmértem... tehát nem voltam rest. Talán ennek is köszönhetem, hogy a Sárkány-völgy aljáig megvolt a 6p átlagom, de onnan szépen lassan bedarált a táv.
Már Csákvár után, a tűző napon, a mély, szabdalt, murvás részen nem volt minden OK., majd az emelkedő végén, a lejtő kezdetén rögtön dobtam egy baromi nagy hátast. Nem is tudom mikor estem ekkorát. Onnan végig gurultam, de már az aszfalt sem ment úgy, mint tavaly. A Sárkány-völgy még helyenként ment, de onnan már csak a lefeléket tudtam futni. A végén meg már nagyon pokolba kívántam az egészet, pláne amikor már a 8 órás teljesítés is elszállt.
Kicsit bánt, mert ősszel azzal indultam neki, hogy faszántosan felépített edzésekkel majd áprilisban nagyon kotta leszek.
Jó, Bodri nem jött össze, mert túl rövid.
Jó, Reguly nem jött össze, mert túl szezon eleje.
Jó, Bakony50 nem jött össze, mert fáradt voltam.
Jó, Vérkör nem jött össze, mert beteg voltam.
Jó, Isztira nem fog összejönni mert nincs pénzem.
Jó, akkor mi a fasz fog már összejönni?

Most taknyom-nyálam egyben. Ha nincs egyben, akkor meg fáradt vagyok. Ez van.
Az UB valami teljesen távoli rettenet, de azért remélem, hogy fejben majd erős leszek :))).