A családon sem ment simán végig a tél végi takonykór és bár rajtam nem ütött ki keményen, azért sikerült 12 futásmentes napot összehozni. Múlt pénteken kis krákogásos futással azért bepróbálkoztam és azóta javul a tendencia.
Nem kell hozzá betegség, elég a nemfutás és máris nem tudok aludni normálisan és állandóan fáj a fejem.
Ez már totál élettani függőség. Nincs mese.
Mivel a bacik nem találtak igazán fogást rajtam, ezért beették magukat a jobb combhajlítómba. Komolyan úgy mozgok mint valami zombi. Ráadásul permanens szobaátrendezésben vagyunk, így jógázni sem tudok rendesen, mert nincs egybefüggő 2*1,5m szabad hely...
Nincs mese, rápihenek. Nem tudom mire, mennyit és időben-e, de rápihenek.
Míg langymeleg, tavaszi szellők lengedeztek én nem tudtam futni csak szipogtam otthon. Most, hogy megint hóvihar van kint, most megint mehetek szopni.
Ténylegnemhiszemel...
Ha eddig volt is valami kis kedvem elmenni versenyre, vagy tt-re mostanra ez teljesen elmúlt. Kigyógyultam.
Próbálom magam vmilyen teljesítménykényszeres helyzetbe hozni, hogy UB-ra legyen lelki munícióm, de eddig nem hatott meg a dolog. Pedig jó lenne.
A Vérkört is terveztem, de ezt is távolinak látom.
Adok magamnak ezért 1-2 hetet és nem dobom teljesen a lovak közé a gyeplőt, már csak a rahedli nevdíj miatt sem, de kb. ez most a legmotiválóbb dolog.
Magával a futással nincs bajom, csak... csak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése