"...soha nem érdemes holnapig várni, mert a bal- meg jobbsorsunk a saját kezünkben van. Senki nem állít fel a díványról és senki sem álmodik helyettünk. Álmok nélkül pedig csak droidok vagyunk." (K.B.)

2014. február 28., péntek

Február

Nem igazán hittem, hogy a tavalyi, havas, hideg februári teljesítményem alul lehet múlni, de mégis! Tavaszi langymelegben, hóvirágos, napsütéses délutánokon sem jött össze annyi mint egy éve... Egy hét futás, egy hét költözés, egy hét futás, egy hét költözés. Kb. ennyi volt a február.
Nemhiába, rövid hónap ez.

Mi is történt?
Az egyik legtanulságosabb mozzanata a költözködésnek az volt, amikor a terveimet szanáltam.
Minden ilyen firkálmányt hivatalosan 10 évig kell őrizgessek. A pakolás épp alkalmat adott egy kis racionalizálásra. Lesújtó eredménnyel zárult.
1995-2004 közti időszakból olyan 200 cm-nyi tervet dobtam ki (gerincvastagságra vetítve). Ebből a későbbiekre jó szívvel félretett mennyiség olyan 10-15 cm-nyi... (Enni az, amire most is azt mondom, hogy értelmes, vállalható munka volt.)
Ültem a kis irodának kinevezett szobámban és órákon át dobáltam a megsárgult és el nem készült, meg nem valósult terveket a papírszemétbe. Ennyi volt 10 évnyi munka. Csupa papírgyártás, csupa elfecsérelt idő. Jó, hogy megéltünk belőle, de ennél nem volt több. Akár üres papírokat is dossziékba fűzhettem volna.
Jajj de jó, hogy megszabadultam tőle!
Mint egy rossz álom.

Bár egy kicsit talán sajnálom, hogy ezzel a tudással nem lehetek hasznos tagja ennek a társadalomnak, de én nem erőlködök tovább. Nekem papírom van róla, hogy nem kell hasznot hajtsak. Nekem csak fennmaradnunk kell...

Ezen túl meg ha lehetőség kerekedett, akkor egész jó kis futások is adódtak. Talán lehetett volna több, de tényleg nagyon lefárasztott/lefáraszt a folyamatos pakolás és hurcolászás. A legjobban egy 2,0x1,5m-es vízszintes felületre vágynék, ahol legalább egy kis tornát eszközölhetnék, mert a derekam nagyon gyatra állapotban van.
Tegnap épp nem itthon volt dolgom. Egy kis tél végi kertészeti munkát végeztem Hidegkúton és ha már adódott a lehetőség, hát hazafutottam. Az még hagyján, hogy nem ment jól, de lefelé nagyon gázos dolgokat éreztem a gerincem tájékán... Nagyon érzem a torna- és labdás gyakorlatok hiányát. Ennek fele sem tréfa! Most ez fontosabb mint a futás. Holnap talán lesz is időm a nappaliban egy kis helyet keríteni neki.
Hja, holnap!

Kismagyar...

Zsezse 100m gyorsúszásban bejutott az Országos Diákolimpia döntőjébe.
Holnap lesz Kecskeméten.
De nélkülünk.
Ma, igen ma, azaz egy nappal a döntő előtt kiderült, hogy nem indulhat, mert szerepel egy korosztályos ranglistán és ez kizáró tényező.
Ez nem vicc, ez komoly, abszurdisztáni rögvaló.
Végig versenyeztették a városi, majd a megyei válogatón, majd az országos döntő előtt kiderítik, hogy bocs, nem is indulhatsz.
Aranyos nem?
De nem csak ő, rengeteg más gyerek is így járt.
Holnap így Veszprém megyét nem képviseli senki az országos döntőben. Egy részvételi hely, egy esély, egy gyerek küzdése oda lett...
Nem részletezem, mert nincs mit.
Talán annyit, hogy már elég korán megtanulják (megtaníttatják velük), hogy miként működnek az abszurdisztáni hétköznapok.
Így.

Azért ebben a kevés kis februári kiliben volt pár tényleg nagyon ajándék ízű, full flow-os menet is. Ilyenkor nem jutnak eszembe ezek az agyament fütyiségek, amik elől ráadásul nem is lehet elbújni, mert hiába költöznénk kukutyinba, ott is utolérnének.

Egyre kevésbé érzem magamban azt a vágyat, hogy versenyekre, vagy bármilyen sokalakos megmozdulásra elvetődjek. Olyan béke és csend vesz körül a hóvirágos kis ösvényeken, amin bármilyen plusz csak ront.

Furcsa, hogy megint más ösvényeken, más erdőkben és egyáltalán más környezetben futok. Egész nosztalgikus érzés volt a tegnapi hazafutás. A vámosi erdő, ahol nemrég még rendszeresen megfordultam olyan távolinak tűnt. Örömmel láttam, hogy lesz egy olyan TT, ami gyakorlatilag az eddigi futóútvonalaimon visz majd. Remélem nem jön közbe semmi és ott lehetek.

Holnap meg március.
Az már tavasz.
Lehet, hogy majd hideg lesz, meg havazik, de az már tavasz...

2014. február 20., csütörtök

Hóvirágos február

Ma, igen ma, rövid gatyóban futottam és annyi hóvirág volt, hogy lépni nem tudtam tőlük...

Múltkor írtam, hogy normalizálódott a helyzet.
Nos.
Azóta elromlott, de megint normalizálódott.
Február 9-15 teljes betli. Kis takony és nagy költözködés miatt.
Aztán vasárnap óta megint funrun van.
Mameg!

Komolyan nemhiszemel!
Ragyogó napsütés és árnyékban +13 fok.
Rövid gatya elő és irány a Bakony 50 első pár kilije.
Oda-vissza.
A Csatár-hegyi kaptató csak meleg volt, de az északi oldal meg olyan virágszőnyeges mint a mesében.

Nem is tudok most másról írni, mert annyira a hatása alatt vagyok.

Kétszer már írtam, harmadszor meg minek...

2014. február 9., vasárnap

Végre

a héten normalizálódott a helyzet.
Nem mondanám, hogy beköszöntöttek a normális hétköznapok, de a nagy felfordulásnak egyelőre vége.
Meg is látszik a futónaplómon...
Bár korántsem voltak ideális viszonyok a hét elején, azért sikerült pár kört tennem.

Ahogy számítottam is rá, a sötétség itt nem akadály. Egyrészt van közvilágítás, másrészt a környező erdőkben sem kell vadászoktól tartani, így sötétedés után is nyugodtan kimerészkedhetek.

Mint kedden is, amikor már tök sötétben és fejlámpa nélkül indultam el.
A Gulya-dombon futogattam.
Ez tőlünk 2-3 kili távolságban van, attól függően mennyire kacskaringósan jutok el odáig. Tulajdonképpen egy parkerdő, kiépített torna- és sportpályákkal, kilátókkal miegyébbel. Persze egész vad és titkos susnyás helyei is vannak. A terep is egész változatos. 20-30 m-es egész meredek és szívatós emelkedőket lehet benne abszolválni, vagy épp lépcsőzni, kinek mi tetszik. Van benne széles, puha fenyőerdei ösvény, meszes, morzsalékos lábtörő, vízmosásos dózer, rendezett gyalogút és ezek kombinációi.
Bár egy városi parknak is felfogható, de ennek ellenére kétszer is találkoztam már egészen szelíd őzekkel is.
Szóval a hét eleji jégben túl sok emberrel nem találkoztam. Főleg este. Óvatosan botorkáltam és persze jól eltévedtem... Nem izgatott, legalább jól megismertem a rejtett zugokat is.
Mostanára már jól átlátom az ösvények szövedékét így tényleg kedvemnek tetsző köröket tudok tenni benne.
Persze azért a Tekeres-völgy és a Csatár-hegy sem maradhatott ki az étlapról...
Mára 20-25 kilit pillanatok alatt össze tudok rántani a környéken, szóval a napi penzum nem lesz unalmas.

Ráadásul a megerőltető edzések után a folyadék utánpótlással sem lesz gond. Tegnap teszteltük a tőlünk 832m-re fekvő Malomkert sörházat. Csak épp beestünk vacsora után, így kajálni nem tudtunk/akartunk. A söröket viszont végigkóstoltuk.
Huhhh.... baromi finomak.

Még 23 évvel ezelőtt voltam Prágában.
Csak egy sörkalauzunk volt és az alapján jártuk be a várost, amit így nagyon jól megismertünk...
Azóta is bennem van egy kép, ami rögtön beugrik, ha Prágára gondolok:
Macskaköves utcán jött velünk szembe egy fazon. Strandpapucs volt a lábán, rövid gatya
át és necc pólót viselt, mint amilyet a fuvarosok általában. Kezében egy üveg kancsó volt frissen csapolt sörrel. Szép ráérősen battyogott. Látszott rajta, hogy vasárnapi ebéd előtt leugrott sörért. Más a pincéjébe megy le borért, ő a sarki kocsmából vitte hazafelé a habzó nedűt.
Ez a hrabali idill számomra - már ha van ilyen egyáltalán.

Na, most itt az én időm!!!
Megkérdeztem, és adnak kimérve sört!
Szóval megfogadtam, hogy amint itt a meleg, fogom a kancsót és leslattyogok ebéd előtt egy kancsó, jéghideg meggysörért a Malomkertbe.

Annyira, de annyira élvezzük ezt a kisvárosi létet, hogy elmondani nem tudom!
És ez csak a kezdet, mert most egyelőre sötét tél van.
Mi lesz, ha eljön a tavasz?!
Nyár?!
Majd a Fricska előtt lógatjuk a lábunkat a Séd 'habjaiban'...

Egyelőre viszont az első számú költözködés után rögtön a kettes számú költözködésbe kell belecsapnunk!
A Nemesvámos-Veszprém bemelegítő viszonylat után egy Tinnye-Veszprém etap vár ránk. Nyolc évnyi türelmes várakozás után ugyanis a héten aláírtuk a tinnyei házunk eladásáról szóló szerződést is, így onnan február végéig el kell hurcibálnunk a motyóinkat. Jelenleg a házunk és a hozzá tartozó csatolt részek 110%os kihasználtságban vannak. Ezt kell majd olyan 130-140%-ig tölteni...
Csak, hogy ne unatkozzunk.
Ha viszont vége lesz.
Na akkor.... akkor.... akkor....
Akkor meglátjuk.

Mostanában általában Laár Andrást szoktuk meglátni.
Hogy ne csak magunkon röhögjünk ugye...

Ez pl. folytonos idézetek forrása a családban.
Ez meg szerintem műfajában maga a tökély.

Ezt is érdemes megnézni, mert szeretem azt amit mondanak, Wahorn és Laár tényleg számomra fontos dolgokat fogalmaz meg a sok hülyéskedés mellett.

No.
Volt futás, honismeret, sör, kultúra.
Kerek poszt...

2014. február 3., hétfő

Január

Valahogy ezek a januárok nem akarnak összejönni nekem.
Tavaly is egész gyatra lett ez a hónapom és most sem lett másként.
Az utóbbi két hétben összesen kétszer bírtam elmenni futni és ezzel együtt is alig haladtam meg ebben  hónapban a száz kilit...
Ennek ellenére eléggé lefárasztottam magam, szóval nagy pihi azért nem volt.
De legalább a költözködés első felvonása lezajlott és ugyan még van mit pakolni, de legalább már átlátható a káosz.
Pár napot belesűrítettem három percbe, de csak az íze kedvéért.

Nagyon azért nem bánkódom, bár ebben az ajándék időjárásban azért kicsit több lehetőség rejtezett, de legalább jól kipihentem magam. Mármint a futásban igénybe vett részeim. Talán majd jól jön ez az év későbbi időszakában.

Viszont nagy eredményként éltem meg, hogy a cipekedést derékfájás és nagy behalás nélkül vészeltem át. Ez nekem nagy mumusom, szóval ha másnak nem, de ennek igazán tudok örülni.

Ezt a hetet viszont már nem engedem, hogy elrabolja tőlem a cipekedés, villanyszerelés, zárjavítás, takarítás, festés és egyéb halaszthatatlannak ítélt munkák hada.
A tegnap beköszöntő tükörjég ellenére végre reggel elmentem futni.
Nem lett túl nagy a tempó, de nem is estem és a csúszkálást is egész jól megúsztam.
Az úttestek már szárazak voltak a sétányokat meg kihagytam, inkább mellettük futottam. Kint az erdőben meg törtem a kérges szűz havat. Csendes suhanás persze nem volt, inkább végigdübörögtem a Tekeres-völgy szélén.
Szikrázott a nap és a sima, fehér felszín úgy vakított, hogy a szemem majd kiégett.
Ennek ellenére annyira élveztem, hogy elmondani nem tudom.

Tényleg kell egy kis kihagyás ahhoz, hogy az ember értékelni tudja milyen jó is a napi futás öröme.