...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2014. február 28., péntek

Február

Nem igazán hittem, hogy a tavalyi, havas, hideg februári teljesítményem alul lehet múlni, de mégis! Tavaszi langymelegben, hóvirágos, napsütéses délutánokon sem jött össze annyi mint egy éve... Egy hét futás, egy hét költözés, egy hét futás, egy hét költözés. Kb. ennyi volt a február.
Nemhiába, rövid hónap ez.

Mi is történt?
Az egyik legtanulságosabb mozzanata a költözködésnek az volt, amikor a terveimet szanáltam.
Minden ilyen firkálmányt hivatalosan 10 évig kell őrizgessek. A pakolás épp alkalmat adott egy kis racionalizálásra. Lesújtó eredménnyel zárult.
1995-2004 közti időszakból olyan 200 cm-nyi tervet dobtam ki (gerincvastagságra vetítve). Ebből a későbbiekre jó szívvel félretett mennyiség olyan 10-15 cm-nyi... (Enni az, amire most is azt mondom, hogy értelmes, vállalható munka volt.)
Ültem a kis irodának kinevezett szobámban és órákon át dobáltam a megsárgult és el nem készült, meg nem valósult terveket a papírszemétbe. Ennyi volt 10 évnyi munka. Csupa papírgyártás, csupa elfecsérelt idő. Jó, hogy megéltünk belőle, de ennél nem volt több. Akár üres papírokat is dossziékba fűzhettem volna.
Jajj de jó, hogy megszabadultam tőle!
Mint egy rossz álom.

Bár egy kicsit talán sajnálom, hogy ezzel a tudással nem lehetek hasznos tagja ennek a társadalomnak, de én nem erőlködök tovább. Nekem papírom van róla, hogy nem kell hasznot hajtsak. Nekem csak fennmaradnunk kell...

Ezen túl meg ha lehetőség kerekedett, akkor egész jó kis futások is adódtak. Talán lehetett volna több, de tényleg nagyon lefárasztott/lefáraszt a folyamatos pakolás és hurcolászás. A legjobban egy 2,0x1,5m-es vízszintes felületre vágynék, ahol legalább egy kis tornát eszközölhetnék, mert a derekam nagyon gyatra állapotban van.
Tegnap épp nem itthon volt dolgom. Egy kis tél végi kertészeti munkát végeztem Hidegkúton és ha már adódott a lehetőség, hát hazafutottam. Az még hagyján, hogy nem ment jól, de lefelé nagyon gázos dolgokat éreztem a gerincem tájékán... Nagyon érzem a torna- és labdás gyakorlatok hiányát. Ennek fele sem tréfa! Most ez fontosabb mint a futás. Holnap talán lesz is időm a nappaliban egy kis helyet keríteni neki.
Hja, holnap!

Kismagyar...

Zsezse 100m gyorsúszásban bejutott az Országos Diákolimpia döntőjébe.
Holnap lesz Kecskeméten.
De nélkülünk.
Ma, igen ma, azaz egy nappal a döntő előtt kiderült, hogy nem indulhat, mert szerepel egy korosztályos ranglistán és ez kizáró tényező.
Ez nem vicc, ez komoly, abszurdisztáni rögvaló.
Végig versenyeztették a városi, majd a megyei válogatón, majd az országos döntő előtt kiderítik, hogy bocs, nem is indulhatsz.
Aranyos nem?
De nem csak ő, rengeteg más gyerek is így járt.
Holnap így Veszprém megyét nem képviseli senki az országos döntőben. Egy részvételi hely, egy esély, egy gyerek küzdése oda lett...
Nem részletezem, mert nincs mit.
Talán annyit, hogy már elég korán megtanulják (megtaníttatják velük), hogy miként működnek az abszurdisztáni hétköznapok.
Így.

Azért ebben a kevés kis februári kiliben volt pár tényleg nagyon ajándék ízű, full flow-os menet is. Ilyenkor nem jutnak eszembe ezek az agyament fütyiségek, amik elől ráadásul nem is lehet elbújni, mert hiába költöznénk kukutyinba, ott is utolérnének.

Egyre kevésbé érzem magamban azt a vágyat, hogy versenyekre, vagy bármilyen sokalakos megmozdulásra elvetődjek. Olyan béke és csend vesz körül a hóvirágos kis ösvényeken, amin bármilyen plusz csak ront.

Furcsa, hogy megint más ösvényeken, más erdőkben és egyáltalán más környezetben futok. Egész nosztalgikus érzés volt a tegnapi hazafutás. A vámosi erdő, ahol nemrég még rendszeresen megfordultam olyan távolinak tűnt. Örömmel láttam, hogy lesz egy olyan TT, ami gyakorlatilag az eddigi futóútvonalaimon visz majd. Remélem nem jön közbe semmi és ott lehetek.

Holnap meg március.
Az már tavasz.
Lehet, hogy majd hideg lesz, meg havazik, de az már tavasz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése