"...soha nem érdemes holnapig várni, mert a bal- meg jobbsorsunk a saját kezünkben van. Senki nem állít fel a díványról és senki sem álmodik helyettünk. Álmok nélkül pedig csak droidok vagyunk." (K.B.)

2013. március 31., vasárnap

A futás más aspektusa.

Silence from ARC'TERYX on Vimeo.

Március

Ez volt a hónap számokban:

17 alkalomból:
szint: 7200m
táv:330,7 km
idő: 32,36ó

Egyébként meg soha nem futottam még ennyit egy hónapban...
Többször eszembe jutott egyik neves terepfutónk megjegyzése, miszerint 100 kilis versenyt nem lehet megcsinálni 100-as hetekkel.
Ennyiből még én sem próbáltam monnyuk, de lehet, hogy megteszem :)!

Érzésre meg egyszerűen jó volt.

Ha kellett pihentem, ha kellett futópadoztam, ha nem volt alkalmas a terep inkább aszfalton kocorásztam...
Nem bántam meg. Legalábbis eddig.
Próbáltam szem előtt tartani, hogy ne feleslegesen nyüstöljem magam.

Tegnap is.
20-30 cm vizes hó. Szemerkélő eső. A hó alatt sár.
Semmi értelme nincs ilyenkor erdőbe menni.
Persze lehet keménykedni, de most nem lenne sok értelme. Esetleg vmi sérülést összeszedni. Nem hiányzik, jön az kéretlenül is, ha nem muszáj nem játszom rá.
Szóval tegnap inkább kipróbáltam ezt a rég tervezett kört.
Jó volt.
Annyit finomítottam rajta, hogy Füredről indultam.
Így egy szinte sík résszel indul a kör, majd Tótvázsony utánig nagyjából folyamatosan emelkedik. Aztán lejtő. Persze kis disznó hullámokkal.
Kajapia nélkül mentem és a végére nem volt őszinte a mosolyom...
2:18ó lett nyugis tempóban.
Kicsit persze megcsapott az UB szelleme is, hisz az Aszófő-Pécsely szakasz azonos A versenyével.

Asszem eldöntöttem, hogy nem lesz idén UB.
Párban sem.
Baromi sok az az aszfalt nekem egyelőre. Ráadásul a vele párhuzamosan futó M115 a nyár végi UTMB-re talán jobban felkészít, mint egy nagyjából sík aszfalt.
Pedig olyan ajánlkozást kaptam az UB páros teljesítésre, hogy szavam is elállt.
Komolyan.
Azt érzem, hogy ha aszfalton futok, akkor az egész testemet sokkal jobban megviseli a futás.
Derekam, gerincem, hátam...
Az utóbbi két hétben a tornát is hanyagoltam, de újra fel kell venni a fonalat, mert hiába edzem a lábaimat, ha a vázrendszerem nem követi a lépést. A hosszabb futások után nem a lábaim jeleznek, tehát a gyenge pont nem ott van.
Tehát szőnyegre fel!

A legnagyobb élmény meg egyelőre az - hogy századszor is elismételjem - hogy itt az április és még egyben vagyok.
Nem is merek belegondolni milyen lesz tavasszal edzeni!

Egészségesen!

2013. március 25., hétfő

A lényeg

nem az, hogy mi volt szombaton, hanem az, hogy mi nem volt vasárnap!
Nem volt fáradtság, nem volt izomláz, nem volt kedvetlenség.
Ez bazi fontos!
Végre nem érzem, hogy itt a tavasz én meg leeresztettem mint egy lufi.

Hja, hogy még nincs is itt a tavasz?
Ez igaz.

Ma komoly hóesésben araszoltunk, van ahol már 20-25cm vastag az összefújt hóréteg.
Március végén...
Szép...

A bérletem kihasználva megint terembe mentem és olyan örömfutás volt, hogy csak na.
Na!
Főleg a hegymeneteket forszírozom, mert ezekkel bajban leszek úgy érzem. Amint tényleg kitavaszodik egy kicsit jobban majd a Bakony fele kell nézzek, mert gáz lesz a kevés szint.
Egyelőre viszont nem lehet panaszom, remélem szép lassan építkezve, apró lépésenként azért csak kihúzom ezt a mumus időszakot.
Nem akarom elkiabálni, de egész télen 1,5 napot voltam beteg, az is inkább a betegség előszele volt csak.
Ilyen nagyon rég nem volt. Vagy tél elején, de inkább március környékén bekaptam vmi szutykot. Most ez is kimaradt.

Csak el ne kiabáljam!

2013. március 24., vasárnap

Bakony(ban)50

Huhh de jó volt!
Nagy szerencsénk volt ezzel a fagyos, téli idővel. A saras, mocsaras részek egész járhatók maradtak, csak néhol kellett a dágvánnyal küzdeni.

Így volt:

Reggel lecsorogtam Városlődre és vonattal szépen visszajöttem a célba, Veszprémbe.
Nem sokat tökölődtem, 7:10-kor el is indultam a rajtnak helyet adó vasúti váróteremből.
Tiszta, száraz idő volt, a nap is kisütött, de a -6 fok nem éppen tavaszt idéző. Mozognom kellett, kicsit jobban is mint szerettem volna, mert fáztam. A városi szakaszt, a pár napja megejtett bejárásnak köszönhetően simán vettem.
Egy óra sem kellett és végre a Csatár-hegyhez érkeztem (2. EP). Ez volt az első bucka, innen ismeretlen rész következett. Lefelé a sok kidőlt fatörzs és a mély, száraz(?!?) avar miatt nem tudtam úgy haladni, ahogy szerettem volna. Ezen a környéken látszott, hogy normál esetben rengeteg hóvirág nyílik itt, csak mostanában vagy épp már elfagyott, vagy még nem bújt ki egy részük. Lecsorogtam a Séd partján vezető ösvényre és a fagyott keréknyomok között igyekeztem nem kitörni a bokámat. Közben próbáltam emlékezetből felidézni, hogy melyik oldalon is fogunk tovább haladni, de nem kellett sokat töprengenem, mert a Márkói hídhoz érve meg is kaptam a választ.
Egy lájtos EP (a 3.) után átkeltünk a Séden, majd a másik parton folytattuk utunkat. A patakparton végig fakitermelés nyomai látszottak, viszont jelzések nem. Mivel januári, bándi kirándulásunk óta tudom, hogy a piros sáv a túlparton halad, egy idő után próbáltam az átkelési lehetőséget keresni. Mindhiába. Aztán néha feltűnt vmi pirosas anyagdarab a fákon.
Talán szalagozáskezdemény?
Más támpont híján próbáltam követni. Ezen a részen a patakmeder szélén egy szántóföldön vezetett az 'út'. Nagy szerencse volt, hogy még bőven fagyott, mert különben rettentő nagy sártengerben kellett volna előreevickélni.
Azt nem is mondtam, hogy a Bondi-ban futottam, számítva arra, hogy sok aszfaltos rész lesz, és reménykedve, hogy sár viszont kevés...
Szóval meg-meg állva töketlenkedtem előre. Mivel az anyagdarabok egyre sűrűsödtek, így teljesen ezekre hagyatkoztam. Már felismertem a túlsó parton vezető piros jelzés dózerútját, de egy megduzzadt patak és a vadkerítés eltántorított a megközelítésétől.
Egyszer aztán a patakot elhagyva éles jobbost vett a 'szalagozás'. No, itt megálltam egy kicsit, hogy most hogy is a hogy is? Végül úgy döntöttem, hogy ha eddig megbíztam a piros posztódarabban, akkor ezután is így kell tennem, már csak a következetesség miatt is. Kis emelkedő után be is vitt a bándi faluszélre. Innen már be tudtam tájolni magam és nagy kutyacsaholások közepette befutottam a faluba.
No, innen aztán aszfalt. Nem volt szívderítő, de ezt már olvastam a beszámolókból, így lelkileg készültem rá.
'Az elején sok az aszfalt...'
Bánd után a 8-ast is kereszteztem, majd bazi kellemetlen ellenszélben, nyílt terepen át értem be Herendre. Brrrr...
Itt feltűnt előttem egy kocorászó emberke is, így legalább az elágazásoknál nem nekem kellett az amúgy nem sűrű jelzéseket keresnem. A vasútállomáson volt a következő EP.
A pontokról általánosságban elmondható, hogy egy kivételével komótos nyugdíjasok üzemeltették. Akkurátusan beírtak, lepecsételtek, megnéztek, ellenőriztek mindent. Néha kicsit idegtépő volt, de egyébiránt nagyon aranyosak voltak.
Az állomásról nem akartak továbbengedni a nénik, mert látták, hogy a levetett hátizsákom alatt át van izzadva a kabátom :)))!
'Ilyen időben ne menjen így sehova!', 'Kész tüdőgyulladás!'
Aranyosak voltak, no!
Kérdeztem, hogy merre kell továbbmenni, mondták, hogy csak a jelzésen tovább.
El is indultam a tömeget követve (Innen indult a rövidebb, asszem 25-ös táv is). Aztán pár száz méter után láttam, hogy mindenki jobbra tér, a jelzést elhagyva. No, akkor ennyit a jelzéskövetésről...
Arra emlékeztem a beszámolókból, hogy a sárga sáv helyett vmi hosszú aszfaltra kell letérni. Ez volt az. Bazi hosszú, egyenes, jól belátható és hullámzóan emelkedő aszfalt következett. Brrrr...
Több száz méterre be lehetett látni.
És emelkedett rendesen.
Azért végig megfutottam becsülettel és vártam, hogy mikor tévesztem el a balos letérést. Persze ahogy távolodtam Herendtől és ahogy közeledtem az elágazáshoz, úgy fogytak a turisták is - ez az én formám.... Reméltem, hogy nem futok túl.
De nem, egész rendesen fel volt festve a sárga sáv. Innen aztán szapora gyaloglás és evés-ivás.

Volt még valami flik-flakk a sárgában, meg egy sárga-piros-fehér sávos különös jelzés. Egy kicsit meg is kavarodtam, de amint láttam magam felett egy kisebb csoportot a susnyáson át valahogy rávergődtem a jelzett ösvényre.
Innen hullámzó hegymenet volt, amit szintén sikerült nagyrészt futva abszolválni. Megint feltűnt pár futó előttem. Már-már utolértem őket, amikor egy elágazásnál dobtak egy jobbost.
Hátezmi?
Elővettem az itinert de nem tudtam kihámozni belőle, hogy miért is kellene nekem itt jobbra fordulnom, elhagyva a jelzett szakaszt. Elindultam jobbra a jelzésen, aztán mégis inkább utánuk futottam. Szerencsére, mert 100m után már látszott a következő, immár 5. EP.
A S+ a valóságban nem létezik.. Mármint felfestve nem...
Szóltam is a ponton e miatt, de azt mondták, hogy eddig senki nem tette szóvá.
Hja, aki elmegy balra a jelzett úton, az nem is fogja itt soha a büdös életben...
Ezen a 'nagy' ponton volt tea és víz, így feltöltöttem a kulacsokat, mert innen a célig nem lesz vízvételi lehetőség. 26,6 km-nél jártunk és 2:35-ek csekkolam. A remélt 5ó-t még tarthatónak éreztem, így rögtön indultam is.
Az előbb már említett futók itt megint dobtak egy balost az aszfalton, de ezt nem vettem be, itt jól látszott a S+.
Gondolom túl hosszú volt nekik az 50-es...
Az enyhe lejtőn jól lehetett végre haladni. Egyre nagyobb hófoltokon kellett átkelni, majd összefüggő hómező fogadott a P sávot elérve. Innen a tempós ereszkedés hatására, vagy nem ezért, de egy komoly technika félreállást iktattam a programba... Hiába, a természet lágy ölén...
Itt aztán baromi jól haladtam, mert a keményre fagyott hó jól tompította a lefelé futást. Egyszer mondjuk majdnem megjártam, de egy szépen kivitelezett piruett megmentett a taknyolástól. A hófoltok ritkultak, majd egy balos kanyar után egy szétjárt sáros útra kellett térni, aminek a felső 2-3cm-re már felengedett a fátyolos napsütés hatására, de alatta még fagyos maradt a talaj. Na, ez nem volt piskóta. Nem volt vészesen hosszú, de azért ízelítőt adott abból, amiért nem szeretek ilyenkor erdőbe járni...
A Fodor-tanya utáni szakasz csodálatos bakonyi táj. Gondozott legelők, tisztások, eldugott épületek, idős facsoportok. Gyönyörű rész. A Gella-patak átkelése jól ment, az Öreghálást pedig sikerült megfutni, csak a csudaszép, kúria szerű épület melletti dagonyát kellett négykézláb megmászni...
Az EP-n (6.) kérdeztem, hogy mikor következik majd az, a célban már előre jelzett rész, ahol le kell térni a piros sávról. Fingjuk nem volt. Aztán ideadták a rövidebb táv térképét, majd mikor szóltam, hogy ezzel nem sokra megyek, akkor odaadták az 50-eshez tartozót, de fordítva tartották... Képben voltak na!

Azért megnyugtatásképp baromi bizonytalanul mondták, hogy merre menjek tovább :)))!!!
Végül a Fekete-séd átkelésnél megtaláltam ugyan a kiegyenesítendő hurkot, de a beígért pallók nem voltak a helyükön. Vki trükkösen áthúzta őket a túlpartra... Just for fun!
Azért némi keresgélés után találtam egy korhadt, tetején fagyott mohával borított tuti rönk átkelőhelyet. Túléltem.

A túlparton rögtön bevillant, hogy én itt már jártam egyszer. És igen! Nyáron a piroson jöttünk Pápavár felől a családdal és betértünk a Tiszta-víz-forráshoz. Most térden felül ért a sár. 'Bakker, ezen nem tudok átjutni!' - gondoltam. Némi keresgélés után találtam egy helyet, ahol a fagyott keréknyomok tetején átugráltam a békés 'túlpartra'. Huhhh, ezt megúsztam megugrottam!
A nyáron még rendezett környék mára kissé átalakult a fakitermelés hatására...
A felfelé vezető út egyébként gyönyörű és változatos. Néha lombos, néha tűlevelű az erdő.
És emelkedik...
Próbáltam némi kajálással alibit szerezni egyes részek nemmegfutásához, de a zömét azért kocogtam.
Az aszfalt megváltás volt, és balra fordulva a lejtő már egy kissé ütött is. Kanyargott és én nagyon vártam már a következő, 7. EP-t, ami jött is.
35,7km 3:36.
És innen zömében lejt!!! Meglesz az :))!!! - gondoltam.
Innen azért úgy lejt, hogy inkább hullámzik.
Hááát, azért nem volt őszinte a mosolyom...
Az is elkezdett a fejemben járni, hogy eddig összesen 1-1,5 zacskó gumimacit ettem, ami azért nem sok. Úgy számoltam - tudományosfantasztikusan 1 zacsi/óra az a dózis, ami kellene. Volt nálam más is persze, de nem nagyon kívántam egyebet. Ittam talán egy kicsivel többet mint 1 l? Ez sem sok... Szóval próbálta tömni magam, mert nem szerettem volna egy kalapácsossal való viaskodás miatt lelassulni. Annyira ezekre figyeltem, hogy gyanús lett, hogy nincs jelzés. Lejtett. Erősen. Én itt vissza nem fordulok az tuti... De nem is kellett. Egy széles dózerra érkeztem és éreztem, hogy jobbra térve a ponthoz érek. Így is volt. Még száz métert sem kellett visszamennem és megtaláltam a jager-réti EP-t.
Kicsit furcsállták, hogy honnan is jövök, de nem nagyon izgatták magukat. Viszont akkor pakoltak ki a kocsiból és vagy két percig bénáztak. Aztán azért nem adták oda az igazólófüzetem, mert nem tudták ráírni az időt!! Mondtam nekik, hogy annyiradenemérdekelengem... Adják már ide! Megkérdeztem, hogy hogy is a tovább?
'Itt a völgyben jó hosszan egyenesen előre, aztán lesz egy levágás balra...'
Na ezzel megint kint leszek a vízből...
Itt, a völgy alján egész meleg volt, vagy csak annak éreztem, de ki kellett gombolkozzak rendesen. Itt kellett volna jól megnyomni, de nem ment úgy, ahogy kellett volna. Fárdtam, ezt kár lenne szépíteni.
Elfutottam egy vadászház mellett és egy négyes elágazáshoz értem. Jelzés nyista. Bakker, merre?!
Vissza? Nem.
Kicsit vissza, fel? Nem.
Előre, balra, fel? Talán.
Előre, jobbra le? Talán.

Utóbbi mellett döntöttem, aztán visszafordultam, aztán megint nekiindultam. Közben a tőlem balra, egyre emelkedő utat és a jobbra, alattam lévő patakpartot is vizslattam, hátha egy nyomorult jelet látok. Mégis az országos kéken vagyok, vagy mi?
Aztán láttam, hogy az én utam élesen visszakanyarodik. Bazzz, ez biztos nem jó!
De nini! A kanyarban egy kék sáv! Persze, lent jött a patakparton, most meg keresztezi az aszfaltot! Huhh, ezt megúsztam...
Itt aztán dzsindzsás patakfutás következett. Kis futás, kis átkelés, kis futás, nagy átkelés... Ösvény nincs, jelzés ritkán... Aki x-edszer jön annak nem gond, de nekem azért nem volt egyértelmű...
Aztán egy nagyobb kereszteződés után már javult a helyzet és egy régi vasúti töltésen vezetett az ösvény. Aztán már nem is ösvény, hanem széles dózer.

Én meg egyre fogytam.
No, ez még nagy hiányosság. 4ó környékén már nem megy igazán. Jó, futok, de nem pörög már úgy, ahogy kéne...
Ezért kell a több hosszú futás, ez így nem lesz jó...
Szóval lankadtam, na...!
A balos levágás is a fülemben volt még a pont óta, de hogy az mekkora és jelzett-e? Szóval azért sasoltam balra és ösztökéltem magam...
Végre, már messziről látszott a sárga/fehér bólya!
Én meg levágtam balra, azannyátneki! Ezzel nyertem 8,5m-t! Legalább...
Pecsét után még rákérdeztem, hogy van-e valami nehezen azonosítható az útvonalban, de azt mondták, hogy nincs.
Ajjaj, ettől féltem....!
Alighogy elhagytam a pontot, egy patakmederben folytatódott az út.
Ösvény.
Nyom.
Nyomse...
Vadcsapás...
Eltévedtem...
Nemhiszemel!
Itt a vége, és én most kavarok el...
Még egy kicsit forszíroztam, de nem ment.
Egy szűk patakvölgy, kacskaringózó, megáradt patakkal, rengeteg kidőlt fával. No, itt merre?
Visszafordultam, hogy megkeressem az utolsó, még tuti jelzést. Persze gyökkettővel, kidőlt fák, alatt, felett...

Meglett a drágám. Próbáltam nagyon belelátni a susnyásba, hogy itt hogyan is kéne tovább menni, de nem jöttem rá.
Viszont!
Fent a túlparti domboldalban jelzést pillantottam meg!
Hja, így már más.
Ezek szerint az a pár összetorlódott korhadt rönk egy átkelő akar lenni, csak nincs ráírva... Legközelebb menni fog.
Most maradt a káromkodás és a tempós gyaloglás a kaptatón. Kiértem egy rét szélére, ahol ugyan nem volt már jelzés, de látszott a falu. Innen aztán árkonbokronáltal...
Volt még egy kis totyogós, olvadtsaras rész, de legalább megint találkoztam pár jelzéssel. Kiérve az aszfaltra nem is tudtam, hogy örüljek, vagy sem. Leginkább már elegem volt, de azért becsületből bekocorásztam a célba.
51km/950m 4:57ó
Huhhh, végre tízes átlag...
A második felében jól látszik a sok töketlenkedés és patakátkelés...

Gyenge vagyok még ehhez.
De legalább látom a célt :)))!

2013. március 19., kedd

Pihenő 7

Annyira összhangban vagyok a természettel, hogy természetesen a természet a pihenőhetemre szervezete ezt a már-már természetellenes természeti jelenséget...
Sehol nincs hó, a szántóföldek szárazak, csak az utak és ösvények vannak nyakig hóban. Bravó, ez nem kispálya!

Tehát így kerekedett ki a -23. hetem 36 kilire...

Nem akartam igazán széllel szemben, mert nagyon orkán erejű volt és én hallgatok az idő szavára. Pihentem.

Viszont!
Tegnap elmentem futópadra edzeni, mert
1. szar idő volt, nem tudom mit néztek a meteurulógusok, de nálunk esett az eső, a jég, a dara és fújt a szél...
2. van még pár egység a bérletemen és annyira szarrágó vagyok, hogy csakazértis lejárom/lefutom.

Megint inkább a permanens hegymenetet gyakoroltam. Össze is szedtem több mint  700m szintet. Jó volt, bár unalmas...

Ma meg végre déltől sütött a nap és arra gondoltam, hogy ebből menthetetlenül aszfalt lesz, lévén minden suhanásra alkalmas ösvény tökig hóban áll. Vagy sárban...

Egy ajkai utunkon már kinéztem a Nagyvázsony-Ajka utat magamnak. Szép helyen megy, nem forgalmas, van benne jó sok, hosszan elnyújtott szint.
'Itt az idő, most vagy soha' - gondoltam így március lévén.

Kiruccantam, letettem a gépet, majd szépen elkocorásztam a Kab-hegyi felhajtóig. Mivel sötétedésre vissza kellett érjek, így nem mentem fel, de ezt később pótolni fogom.
Baromira megtetszett.
Van benne három, végeláthatatlan, mentálgyilkos egyenes. Oda zömében emelkedik, vissza zömében lejt. Erdős, ligetes, fasoros és szántóföldes részeken megy. összességében futófilmre való környék.
Nem téptem az istrángot és mostani szokásomhoz híven nem foglalkoztam a pulzussal (mármint a mérésével), csak érzésre, jó érzésre mentem. Itthon aztán csodálkoztam is, hogy mennyire egyenletes lett ez a produkció - az elején még kicsit bohóckodott az új mellkaspántom, biztosan nem volt elég nedves.
18km/190m - 1:32ó
Asszem felveszem a repertoárba, ráadásul ki is tudok ide bicajozni a régi, harckocsik járta utakon.

Itt őrizték nemrég a magyar nukleáris tölteteket, tulképpen elfutok az egykori bázis közelében. Következő alkalommal bekanyarodom, megnézem mi van ott?!

Szombaton elmegyek erre a TT-re, mert közel is van és végre részben olyan helyen járok majd, ahol eddig nem. Az idő sem lesz vészes talán...

Ma végre pontot tettem a nyári programok végére.
Júliusra kerestem vmi futnivalót, de nem igazán találtam olyat ami igazán megfelelt volna. Aztán táv/szint és költséghatékonyság szempontjából ennél maradtam. Tehát a július is 'betelt'.

Most már csak futni kell!


2013. március 16., szombat

Tavaszi szél vízeeet áraaszt...

ja, persze, nooormááális?

Mondtam, hogy pihenőhét lesz. Nemmegmontam?!

Hétfő szieszta, kedd kis kocorászás jegyében telt.
Szerdán megint sikerült 13:30-kor elindulni.
No, ezt nem kellett volna.
Már második alkalom, hogy 13:00 után indulok, enyhe, vagy semmilyen reggeli után és megborulok, mint a szarosbili.
Szóval elindultam és éreztem, hogy csak lájtosat szabad menni.
No, akkor Király-kút felé - gondoltam.
Lecsorogtam szépen 36p alatt. Ittam, szüttyögtem, néztem a forrásban éldegélő és mostanra feléledt állatkákat, meg a víztükörből is visszanézett rám egy...
Aztán gondoltam, hogy elnézek a csere-hegyi kilátó felé, mert nehogymá' csak ilyen rövidet menjek...
Szóval csorogtam lefelé.

(Itt látszik az útvonal és pár megjegyzés is az útvonalról. Az 'infó pontokra' lehet kattintani.)

Nem a szokott útvonalon mentem, hanem lecsorogtam Palóznak széléig a kék sáv becsatlakozásához. 'Legyen benne egy kis emelkedő is' címszó alatt. Ráfordultam a jelzett ösvényre és szinte ajándéknak éreztem, hogy csak gyalogolnom kellett felfelé. Kezdett fogyni a muníció...
A kilátó előtt szedtem egy kis szemetet, aztán felmásztam a rozoga favázra. Egész tiszta volt az idő, Tihany is jól látszott. Lekecmeregtem, majd nekiindulva a haza útnak arra gondoltam, hogy a Király-kút felé jobb lenne haza futni, mert ott még ihatnék egyet. Így eddigi szokásomtól eltérően nem balra a kék hszögön folytattam az utam, hanem a kék sáv becsatlakozást elhagyva egyenesen előre haladtam. Lejtett, bár eléggé szétgányolták ezt az amúgy fergetegesen jó erdei ösvényt a favágók.
Sebaj, legalább a lejtő okán gurultam vmennyire...
Kiérve a kereszteződéshez hirtelen megint korszakalkotó ötletem támadt, miszerint itt, az őszi Felsőörs 50-en valahol kicsit jobbra, aztán balra tartva mentünk és én azóta sem jártam be az akkori utat. Mivel már kurvára nem hiányzott a futás, így a legjobb alkalom kínálkozott arra, hogy felfedezzem ezt az ismeretlen erdőrészletet. Dobtam egy laza jobbost.
Pár tíz méter után persze nem akart jönni a balos letérés, viszont kellemesen lejtett az út, saccra pont rossz irányba...
Innen aztán jött az az ismerős érzés, amikor is az ember futó fia arra gondol, hogy itt már nagyon nem kéne visszafelé menni, mert emelkedni fog, meg minden lépéssel egyre hosszabb is a visszaút és tiszta, ép elmével próbálja magát meggyőzni, hogy az escher képek egyikében fut, tehát ha még egy kicsit lejt, akkor pont elér egy magasabb ponton lévő ismert részhez.
De nem. Jelentem, hogy a Balaton ezen részén még a hagyományos geometria szabályai érvényesek. Tehát ha lefelé haladunk, akkor egyszer felfelé is kell mennünk. Pech...
Teljesen beletörődve haladtam lefelé. Lassan a házak is megjelentek, aztán már az aszfaltra érve az utcára is ráismertem. A kálvária tetejéhez értem. Itt ugyan van egy kék kút, amit még vasárnap csekkoltam is, de valami miatt nem álltam meg?!
Bedőltem a kanyarban és elkezdtem a sunyi emelkedőn való araszolást. Hogy miből, mitől futottam azt monnyuk még most sem értem, de határozottan ment. Aztán az aszfalt végén, a rozzant szekérúton már csak a gyaloglás...
No innen már csak a mantrák vittek előre:
Minden futólépéssel közelebb lenni a célhoz...
Milyen is lesz Trient-ben augusztus végén? Ez ahhoz képest társasutazás...
A táv adott, attól, hogy szüttyögök nem lesz előbb vége, sőt...
Meg az ezekhez hasonlók...
Király-kútig vagy háromszor kellett belesétáljak.
Betli volt na!
Aligéltem!
A forrásnál ittam, nyújtottam...
Onnan is séta, futás, séta, futás.
Még addig elfutok, még egy kicsit, még egy csöppet, nemállokmeg, mégbírom...
Fajsz előtt az erdőben kicsit még sétáltam, hogy mégse a főutcán ájuljak majd el...
Az aszfalton is egy picit beleoldalogtam.

Nem ragozom, mert elég volt ez eddig is...
Teljes KO.

Mikor hazaértem nem volt még senki otthon.
Levettem a cipőmet, bementem a konyhába és úgy ahogy voltam csatakosan magam elé vontam egy bazi serpenyő karfiolos bulgurt. A hatszemélyes adag 2/3-át megettem rögtön. Csak az íze kedvéért.
Mivel ezzel csak a gyomrom lakott jól egy kis csokit is utána küldtem, hátha segít.
Segített.
Megmaradtam...

24,6kili/412m - 2:30ó

Amikor már észnél voltam, egy kicsit meg is ilyedtem, hogy ez egy OLYAN KO. volt-e?
De egyelőre úgy néz ki, hogy nem. Ez nem a kaszás műve volt...

Hála a tavaszi fuvallatoknak egyelőre pihentetni tudom magam és epedve várom, hogy mikor szabadulunk ki a hó fogáságából.
Az időjárás is szabadságot vett ki számomra.

Nemmegmontam, hogy pihenőhét?!

2013. március 10., vasárnap

100

Asszem ilyen sem volt még.
Soha.
Hogy edzésképp, jószántamból 100-as hetem legyen. Noneeem...

Tegnap még a Komjádiban elmélkedtem, hogy ennél tökéletesebb futóidő nincs is.
Langyos, szélcsendes, épp nem saras... tavaszi...
Sajnos az úszóverseny olyan műfaj, aminél 3-4 ó-s üléssel kap az ember 1-2 percnyi 'akciót'.
De legalább összefutottam Kropkó Péterrel, akinek amúgy is a héten néztem honlapján a gyerekeiről szóló írásait. Jót beszélgettünk a témáról, megnyugtatott, hogy az úszással a lehető legjobb úton járunk...
Kora délután szabadultunk.
Még eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha időben hazaérnénk...?!?

És igen!
17:00-kor neki is indultam, hogy megyek ameddig megyek, ha nagy lesz a sár visszafordulok.
Nem volt.
Pont ideális körülmények. Késő délutáni nyugalom, szélcsend, langymeleg. Sár egy szem se, csak puha, jól futható erdei talaj.
Király-kút oda-vissza 1:09.
Bakkernemhiszemel!
Még a 6 min/km-es átlagnak is örülök, de ez meg még 5 sincs.
Szóval megérte elmenni. Visszafelé ugyan már inkább felvettem a e-light-ot az aszfalton, de látni még bőven lehetett.

Mára meg valami hosszabbat szerettem volna. Ezek mindig elmaradnak valami családi esemény miatt, most meg végre van egy szabad vasárnapunk.

Mivel a kedves invitálás miatt a Kék Balaton-t kihagyom, gondoltam, hogy egy részt bejárok a kék sávból. Palóznaktól monnyuk ismerem, de a tamás-hegyi Jókai-kilátó utáni részén még nem jártam.
Pont 1ó kellett a palóznaki elágazáshoz. Itt csatlakoztam a kálváriánál a kékre. Nagy örömömre a kék kút is üzemelt. Előtte ugyan a Király-kútnál feltankoltam forrásvízzel, de azért egy kis potya nem jött rosszkor. Szépen felkocogtam az erdő széléig, de innen csak gyalogolni tudtam, mivel az éjszakai eső azért a tegnapi ideális viszonyokon rontott egy pötynyit... Csákány-hegyet gyorsan elértem. Innen rutinosan haladtam tovább, de majdnem vesztemre. Poénos lelkületű geodéták pont a turistaút közepére verték a földből csak pár cm-nyire kilógó karóikat. Nem egyet. Ááááá... 3-4m-ként, vagy 10-12 kis cölöp figyelt az út közepén. No, egy hét múlva lesz itt nagy örömködés, amikor belerúgnak majd páran...
A letörés végén a temetőben persze még nem működött a csap, de az aszfalt keresztezésénél felfedeztem egy eddig számomra ismeretlen kék kutat. És működött ez is!! Péter-hegy szintén csak gyaloglós, lefelé a Koloska-völgybe meg csak finoman bicegtem, mert akkora sárkoloncokat cipeltem a meredek letörésen, hogy várható volt egy zakó. Ami végül nem jött el, nem úgy mint a völgy alja. Innen aztán a két irányba is elágazó kéket rutinosan megoldottam, remélem majd egy hét múlva nem okoz gondot sokaknak eme kis turistafejtörő :)))...
A Tamás-hegyre felfelé már ősszel elkezdtek egy tarvágást, amit mostanra sikerült teljesen befejezniük. Teljesen értelmetlen és barbár dolog az egész. Az a gyanú fogalmazódott meg bennem, hogy a szomszéd telken épülő csodaházikó tulajának keze lehet a dologban, mert így sokkal szélesebb panorámába gyönyörködhet a drágám. Komolyan... Más okkal nem tudom magyarázni a gyönyörű, koros fenyves letarolását. Gyakorlatilag egy belterületi foghíjtelken. Gondolom nem a faanyag miatt tették. Kis abszurdisztáni rögvaló...
Itt már ködben mentem. Meleg, langyos, tavaszi ködben. Madárcsicsergéses, tavaszillatú ködben. Phuj de jó volt nekem...
No, innen ismeretlen terepen, pont a második órát fejeztem be.
Füredre gyorsan leértem, az utcákon néhol azonban nem volt egyértelmű a jelzés, vagy csak a szememmel van gond, nem látok elég messze és/vagy a kanyarlátásom sem fejlődött ki rendesen...
A Papsoka templom mögötti kis malom nagyon meglepett, igazi kis gyöngyszem, monnyuk valamivel kevesebb thuja autentikusabb lenne, de ez bizton csak vmi szakmai ártalom...
Valamiért azt hittem, hogy innen kertek alján, szőlők között visz az út, de nem. Gyönyörű fenyvesben lehetett haladni. Picit emelkedett, de csak annyira, hogy ne lejtsen :). A széles dózerról aztán egy balra letérést követően az Evetes-völgy (komolyan ez a neve szegénynek) hóvirágosában találtam magam. Furcsa volt, hogy itt találkoztam az első nagyobb virágszőnyeggel. Mifelénk sokkal nagyobb telepeket találtam, teljes virágpompával.
Innen pár pillanat és a Sós-kútnál találtam magam, ami nevéhez méltóan vizes volt. Nem is kicsit. Dagonya a javából, néhol még gyalogolni is nehezemre esett. Aztán az Új-hegy oldalába végre rátértem a Balatonszőlős-Tótvázsony aszfaltjára. Furcsa volt, hogy azonos erőbefektetéssel komolyan tudtam haladni. Az egyre kellemetlenebb emelkedőt végig meg tudtam futni, volt erőm, kedvem, kitartásom hozzá. Egész a Hajagos-völgyi letérőig. Innen a kék balra, én meg a zöldön jobbra, hazafelé indultam. Pont 3ó-nál jártam. Szerencsére ismerem ezt a részt, mert innen Hidegkútig talán 4-5 db jelzés ha van. Az emelkedő sáros volt és inkább egy kis kalóriabevitelre használtam a cammogást. Találtam egy bazi jó szójás szeletet, szinte habzsoltam, pedig 3ó után már nem nagyon szoktam kívánni az ennyire édeset. (Egyébként meg tudományosfantasztikusan próbáltam ügyelni a frissítésre. Is...) (Milyen jó, hogy beírtam a gugliba, most látom, hogy 70 Ft-ra akciózták, veszek is párat...) Kis fel, nagy le, majd Hidegkúton tovább a zöldön. Itt vicces volt az ösvény. 5-6 lépésnyi távolságban feküdtek a télen letört ágak. Tehát 5-6 lépés kocogás, átmászás, majd 5-6 lépés kocogás, átmászás... mint egy jól szerkesztett akadálypálya. Szabályosan és egyenletesen, több száz méteren keresztül. Kissé idegőrlő volt, de végül is felértem a hazai pályának számító Recsek-hegyre. Most kihagytam a kilátóba való felmászást. Szedtem a virgácsokat és közben azon gondolkodtam, hogy bevállaljam-e a fakitermelés felé az átvágást, lévén, hogy azért az 5ó-ba nem szándékoztam belecsúszni.
Végül is nem volt nagy gáz. Kisgáz volt és a szedresben futottam. Egy élmény volt...
Nemtom miért, lehet, hogy a neve miatt, de a Sárkány-völgyben mindig szenvedek. Mire ide érek, addigra már eléggé fáradt vagyok. Elég egyenetlen a terep és tele van pár cm-es kis kiálló tuskókkal. 3-4-szer már pofára is estem itt, de most nem került rá sor. Ellenben egész jó tempót sikerült mennem. Az eső is eleredt egy kicsit, így volt motiváló erő, hogy ne nagyon andalogjak.
Kiértem a nagy erdei tisztásra. Olyan madárcsicsergés volt, hogy szinte fájt... Innen aztán nyílegyenesen haza.
Elfáradtam.
Azt kell mondjam, hogy jó volt, azt kell mondjam, hogy a frissítéssel sem volt gond, erőm is volt még a végén is, de elég volt.
40,3 kili/1073m 4:22ó
Ez volt - a szívem, meg a terep...

Asszem jövő hétre egy kicsit pihenősebb adagot osztok magamnak.
Csak lassan a testtel, nem rohanunk sehova...

2013. március 7., csütörtök

Tavasz

Tizenpárnapja készültek itt alább fotók.
Full tél.
Tökömelhagyom hóbuckák, hideg, szél, vérfarkasok...

Ma, amikor kinéztem, szemem a nulla környékén kereste a higanyszálat, de olyan magasra kellett emelni a tekintetem, hogy belefáradtam.
Valami 14 körül volt.
Reggel.
Nemhiszemel.

Vasárnap a budai-hegyekben mentünk Fridivel egy kört.
Reggel még bőven fagypont alatt volt.
Tinnyéről indultam, a falu határában trakeszt előztem :)). Hegymenetben úgy otthagytam, hogy jó volt nézni. A pulzusomat is... Kicsit késésben voltam, így átvágtam a fagyott szántóföldön. A nap már kor reggel is melegen sütött. Szép volt az alul deres, fagyott vetés a meleget árasztó nap épp szembe tűző koronájával.

Volt valami bája annak, hogy az erdőben beszéltük meg a találkát. Más lehet, hogy kávézóban, aluljáróban, buszmegállóban, sörözőben találkozik a haverjaival, én a 'sárgán a létránál'...

Nyomtunk egy ismerős kört, de monnyuk a hegymeneten van még mit csiszolnom. Persze nem is vártam mást, csak furcsa volt szembesülni az ismerős emelkedőkkel.
Irtás persze orba-szájba... Megint letermeltek egy nagy részt a Meszes-hegy oldalában. Mind erőműbe megy... Legyen olcsó áram. Olcsóbb. Hogy bénulna meg aki kitalálta...
Két depóhelyünket is ellenőriztük. Kicsit szét volt dobálva ugyan az egyik, de az anyag ott volt a helyén.
A tempóra nem lehetett panasz, nem megszakítós, inkább beszélgetős, de visszafelé már felolvadt az addig fagyos szántó, így kicsit küzdős lett.
22kili/500m - 2:10ó - soha rosszabbat...

Hétfőn egy kicsit haladósabbat próbáltam, de olyan hó, jégkása és sár volt, hogy majd otthagytam a cipőm. A Budaiban ehhez képest ténleg tavasz van...

Ehhez mérten kedden inkább aszfaltoztam. Nem bántam meg. Kicsit a tempót is szem előtt tartottam, nem andalogtam. Jó volt!

Ma csak délután mentem volna futni, de mivel nem volt áram, így gyorsan átszerkesztettem a programom.  Pedig olyan helyes kis kört néztem ki magamnak...
Tíz körül nekiveselkedtem. Gondoltam felnézek az erdőbe, hátha kicsit javultak a viszonyok.
Nem rossz, azt kell mondjam.
Helyenként dagonya, de azért vállalható. Próbáltam minden buckára felmászni. Sok helyen még a nagy hó miatt kidöntött fák és ágak teszik nehézkessé a haladást, ahol meg nem, ott a terepjárók által szántott barázdák teszik emlékezetessé az utat.
A dombocskák tetején viszont már összefüggő szőnyegben nyílik a hóvirág!!!

Nem vittem magammal még inni sem. Csak úgy nekiindultam és szinte elágazásonként improvizáltam az útvonalat. Jó volt, de a végére nagyon kiszáradtam. Olyan sós volt a fekete ruhám, mint valami 50-60-as táv végén...
Kis vívódás után aszfalton jöttem haza, de nem bántam meg, mert pont elég volt ennyi.
22kili/400m - 2:10ó
Pedig olyan tötyögésnek éltem meg... Ez magamhoz mérten teljesen rendesnek érzem.
Hétvégére próbálok összehozni valami hosszabbat is.

Ha a kalapácsos idén tavasszal nem ad randevút, még akármi is lehet belőle...

2013. március 4., hétfő

Summerhill

Asszem írtam vmikor arról, hogy olvastam az erről az iskoláról szóló, azonos című könyvet.
Sőt, mintha idéztem is volna belőle...
Mindegy, egy kis ízelítő róla/belőle...