...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2013. március 10., vasárnap

100

Asszem ilyen sem volt még.
Soha.
Hogy edzésképp, jószántamból 100-as hetem legyen. Noneeem...

Tegnap még a Komjádiban elmélkedtem, hogy ennél tökéletesebb futóidő nincs is.
Langyos, szélcsendes, épp nem saras... tavaszi...
Sajnos az úszóverseny olyan műfaj, aminél 3-4 ó-s üléssel kap az ember 1-2 percnyi 'akciót'.
De legalább összefutottam Kropkó Péterrel, akinek amúgy is a héten néztem honlapján a gyerekeiről szóló írásait. Jót beszélgettünk a témáról, megnyugtatott, hogy az úszással a lehető legjobb úton járunk...
Kora délután szabadultunk.
Még eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha időben hazaérnénk...?!?

És igen!
17:00-kor neki is indultam, hogy megyek ameddig megyek, ha nagy lesz a sár visszafordulok.
Nem volt.
Pont ideális körülmények. Késő délutáni nyugalom, szélcsend, langymeleg. Sár egy szem se, csak puha, jól futható erdei talaj.
Király-kút oda-vissza 1:09.
Bakkernemhiszemel!
Még a 6 min/km-es átlagnak is örülök, de ez meg még 5 sincs.
Szóval megérte elmenni. Visszafelé ugyan már inkább felvettem a e-light-ot az aszfalton, de látni még bőven lehetett.

Mára meg valami hosszabbat szerettem volna. Ezek mindig elmaradnak valami családi esemény miatt, most meg végre van egy szabad vasárnapunk.

Mivel a kedves invitálás miatt a Kék Balaton-t kihagyom, gondoltam, hogy egy részt bejárok a kék sávból. Palóznaktól monnyuk ismerem, de a tamás-hegyi Jókai-kilátó utáni részén még nem jártam.
Pont 1ó kellett a palóznaki elágazáshoz. Itt csatlakoztam a kálváriánál a kékre. Nagy örömömre a kék kút is üzemelt. Előtte ugyan a Király-kútnál feltankoltam forrásvízzel, de azért egy kis potya nem jött rosszkor. Szépen felkocogtam az erdő széléig, de innen csak gyalogolni tudtam, mivel az éjszakai eső azért a tegnapi ideális viszonyokon rontott egy pötynyit... Csákány-hegyet gyorsan elértem. Innen rutinosan haladtam tovább, de majdnem vesztemre. Poénos lelkületű geodéták pont a turistaút közepére verték a földből csak pár cm-nyire kilógó karóikat. Nem egyet. Ááááá... 3-4m-ként, vagy 10-12 kis cölöp figyelt az út közepén. No, egy hét múlva lesz itt nagy örömködés, amikor belerúgnak majd páran...
A letörés végén a temetőben persze még nem működött a csap, de az aszfalt keresztezésénél felfedeztem egy eddig számomra ismeretlen kék kutat. És működött ez is!! Péter-hegy szintén csak gyaloglós, lefelé a Koloska-völgybe meg csak finoman bicegtem, mert akkora sárkoloncokat cipeltem a meredek letörésen, hogy várható volt egy zakó. Ami végül nem jött el, nem úgy mint a völgy alja. Innen aztán a két irányba is elágazó kéket rutinosan megoldottam, remélem majd egy hét múlva nem okoz gondot sokaknak eme kis turistafejtörő :)))...
A Tamás-hegyre felfelé már ősszel elkezdtek egy tarvágást, amit mostanra sikerült teljesen befejezniük. Teljesen értelmetlen és barbár dolog az egész. Az a gyanú fogalmazódott meg bennem, hogy a szomszéd telken épülő csodaházikó tulajának keze lehet a dologban, mert így sokkal szélesebb panorámába gyönyörködhet a drágám. Komolyan... Más okkal nem tudom magyarázni a gyönyörű, koros fenyves letarolását. Gyakorlatilag egy belterületi foghíjtelken. Gondolom nem a faanyag miatt tették. Kis abszurdisztáni rögvaló...
Itt már ködben mentem. Meleg, langyos, tavaszi ködben. Madárcsicsergéses, tavaszillatú ködben. Phuj de jó volt nekem...
No, innen ismeretlen terepen, pont a második órát fejeztem be.
Füredre gyorsan leértem, az utcákon néhol azonban nem volt egyértelmű a jelzés, vagy csak a szememmel van gond, nem látok elég messze és/vagy a kanyarlátásom sem fejlődött ki rendesen...
A Papsoka templom mögötti kis malom nagyon meglepett, igazi kis gyöngyszem, monnyuk valamivel kevesebb thuja autentikusabb lenne, de ez bizton csak vmi szakmai ártalom...
Valamiért azt hittem, hogy innen kertek alján, szőlők között visz az út, de nem. Gyönyörű fenyvesben lehetett haladni. Picit emelkedett, de csak annyira, hogy ne lejtsen :). A széles dózerról aztán egy balra letérést követően az Evetes-völgy (komolyan ez a neve szegénynek) hóvirágosában találtam magam. Furcsa volt, hogy itt találkoztam az első nagyobb virágszőnyeggel. Mifelénk sokkal nagyobb telepeket találtam, teljes virágpompával.
Innen pár pillanat és a Sós-kútnál találtam magam, ami nevéhez méltóan vizes volt. Nem is kicsit. Dagonya a javából, néhol még gyalogolni is nehezemre esett. Aztán az Új-hegy oldalába végre rátértem a Balatonszőlős-Tótvázsony aszfaltjára. Furcsa volt, hogy azonos erőbefektetéssel komolyan tudtam haladni. Az egyre kellemetlenebb emelkedőt végig meg tudtam futni, volt erőm, kedvem, kitartásom hozzá. Egész a Hajagos-völgyi letérőig. Innen a kék balra, én meg a zöldön jobbra, hazafelé indultam. Pont 3ó-nál jártam. Szerencsére ismerem ezt a részt, mert innen Hidegkútig talán 4-5 db jelzés ha van. Az emelkedő sáros volt és inkább egy kis kalóriabevitelre használtam a cammogást. Találtam egy bazi jó szójás szeletet, szinte habzsoltam, pedig 3ó után már nem nagyon szoktam kívánni az ennyire édeset. (Egyébként meg tudományosfantasztikusan próbáltam ügyelni a frissítésre. Is...) (Milyen jó, hogy beírtam a gugliba, most látom, hogy 70 Ft-ra akciózták, veszek is párat...) Kis fel, nagy le, majd Hidegkúton tovább a zöldön. Itt vicces volt az ösvény. 5-6 lépésnyi távolságban feküdtek a télen letört ágak. Tehát 5-6 lépés kocogás, átmászás, majd 5-6 lépés kocogás, átmászás... mint egy jól szerkesztett akadálypálya. Szabályosan és egyenletesen, több száz méteren keresztül. Kissé idegőrlő volt, de végül is felértem a hazai pályának számító Recsek-hegyre. Most kihagytam a kilátóba való felmászást. Szedtem a virgácsokat és közben azon gondolkodtam, hogy bevállaljam-e a fakitermelés felé az átvágást, lévén, hogy azért az 5ó-ba nem szándékoztam belecsúszni.
Végül is nem volt nagy gáz. Kisgáz volt és a szedresben futottam. Egy élmény volt...
Nemtom miért, lehet, hogy a neve miatt, de a Sárkány-völgyben mindig szenvedek. Mire ide érek, addigra már eléggé fáradt vagyok. Elég egyenetlen a terep és tele van pár cm-es kis kiálló tuskókkal. 3-4-szer már pofára is estem itt, de most nem került rá sor. Ellenben egész jó tempót sikerült mennem. Az eső is eleredt egy kicsit, így volt motiváló erő, hogy ne nagyon andalogjak.
Kiértem a nagy erdei tisztásra. Olyan madárcsicsergés volt, hogy szinte fájt... Innen aztán nyílegyenesen haza.
Elfáradtam.
Azt kell mondjam, hogy jó volt, azt kell mondjam, hogy a frissítéssel sem volt gond, erőm is volt még a végén is, de elég volt.
40,3 kili/1073m 4:22ó
Ez volt - a szívem, meg a terep...

Asszem jövő hétre egy kicsit pihenősebb adagot osztok magamnak.
Csak lassan a testtel, nem rohanunk sehova...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése