...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2011. január 26., szerda

Gerecse

Lehet, hogy öreg vagyok már és azért élem meg szarul, ha egy futás nem olyan lesz, mint amilyennek várom. No nem azt várom, hogy csak ismert terepen, ismert körülmények között fussak, de nagyobb vonalakban azért szeretem tudni mi vár rám.
Kb. milyen hosszú lesz? Kell-e frissítőről gondoskodni? Lesz-e út közben forrás? Lesz-e benne sok aszfalt? meg ilyenek.

Ma voltunk a Gerecsében. Laza két órás körre mentünk. Kicsit több lett mint három...
Nekem két-két és fél óra után már jól tud esni egy kis inni- (talán enni-) való. Most nem esett, mert nem volt. Egész pontosan inni tudtunk, mert egy futótársunkhoz betértünk út közben.

Szóval nyűgös tudok lenni.
Ráadásul eltévedtünk, futótársam bizonytalankodott az útvonalat illetően. Amikor benyögte, hogy egy kicsit több lesz, mint három (az a kettő), akkor nem gondoltam rá jó szívvel.
Az erőmet is máshogy osztottam volna be, a lelkemet is máshogy készítem fel...

Ilyenkor aztán gyorsan előjönnek mindenféle alattomos csípő-, derék-, láb problémák.

A hab az volt a torta tetején, hogy több helyen nem is lehetett futni a fakitermelés miatt összetúrt és megfagyott utakon.
Ennek ellenére a táv nagyobb része nagyon jól ment, magamhoz mérten alacsony pulzussal, ráadásul a tegnapi terhestorna után egyáltalán nem éreztem magam fáradtnak.

Egy kicsit visszakanyarodva a kezdeti gondolathoz.

Amikor az ember alkot valamit, az általában (jó esetben :)  ) a tervezéssel kezdődik. Ilyenkor fogalmazódnak meg az ideák. Kicsit talán a földtől is elrugaszkodhatunk. Aztán ahogy egyre konkrétabb formát ölt a dolog, úgy kezd minket lehúzni a drága anyaföld gravitációja. Mihelyst a részleteken is morfondírozni kezdünk, úgy alakul a projekt, és sok esetben bizony veszít a kezdeti idea misztikus mivoltából. A kivitelezéskor aztán sok-sok csorbát szenved a dolog, s ki-ki ügyességén múlik, hogy végeredményben hová is jut el.

Munkám során ezt élem meg nap mint nap. Farigcsálom az ideáimat, majd amikor nagy nehezen összerakom a kész pakkot, akkor jön egy idegen (többnyire a megrendelő/beruházó) és szisztematikusan kezdi szétbarmolni a munkám (amihez ő nem ért persze, de meg van győződve ennek ellenkezőjéről...). Ezzel persze magának tesz rosszat, de ezt nem igazán látja be...

Annak a képessége, hogy a kezdeti ideáinkat milyen mértékig tudjuk valóra váltani, hogy milyen ügyesen tudjuk azokat megvalósítani, nagyon nagy ajándék a sorstól. Ezen képességünk meglétéről csak mi magunk szerzünk tapasztalatokat, hisz az ideák is bennünk születnek.

Ezt én napokig is írhatnám, akkor sem tudnám olyan szemléletesen megeleveníteni, mint kedvencem, Woody Allen:

'Mit gondol, melyik a filmkészítés legkielégítőbb része?
Kigondolni egy filmet.Ahogy halad előre a folyamat, és csináljuk, a szereplőválogatástól a forgatáson át a vágásig, számomra egyre rosszabb, mert egyre távolabb kerülök az alapötlet idealizált tökéletességétől. Amikor kész a film, megnézem, és csalódott vagyok, nem nagyon tetszik, és azt gondolom, hogy egy évvel azelőtt ültem a hálószobámban és volt egy annyira szép filmötletem, és minden egyszerűen nagyszerű volt. És aztán, apránként egyre több sebet ejtettem rajta, az íráskor, a szereplőválogatásnál, a forgatáskor, a vágásnál, a hangkeverésnél - meg akarok szabadulni tőle. Nem akarom újra látni. A szép az ötlet megszületése. Amikor az ember hozzákezd a filmhez, annyira grandiózus tervei vannak, olyan nagyszabású céljai, törekvései. És a vágás idején már csak azt reméled, hogy össze tudod valahogy rakni. Hogy nézhető legyen. A filmkészítés nagy küzdelem. De maga a küzdelem ténye segít. Inkább küszködöm filmekkel, mint mással.'

2011. január 24., hétfő

Lazulás

De nem úgy ám!

Á, egyáltalán nem. A szombati disznóvágós nap kivételével mentem futni. Amire rájöttem, AZ a lazulás!

A sziklamászó tanfolyam elején sokszor, aztán később egyre ritkábban esett meg velem, hogy a falon kapaszkodva remegett kezem-lábam.
Az ember áll egy 2-3 cm-es sziklabütykön egy ideje és kellően be van már szarva a folytatást illetően, akkor bizony elkezdenek remegni az izmai. Ez testi és mentális elfáradás eredménye. Elég kellemetlen, mert  egyre kevesebb erőt tudunk kifejteni, egyre bizonytalanabbak leszünk, így egyre kilátástalanabb a helyzet és a remegés ettől még fokozódik.
No, ilyenkor pont nem azt kell tenni, amit az ösztönünk diktál. Vagyis nem görcsösen kapaszkodni és akarni! Ilyenkor kicsit hátrébb kell lépnünk (csak mentálisan, mert különben reszeltek!), kicsit kívülről kell szemlélni a dolgot.
A mély lélegzet vétel segít. Pár. Kettő, három. Aztán meg kell magyarázni magunknak, hogy nem olyan kilátástalan a helyzet. Nyugi. Hideg fej. Meg bírod csinálni és menni fog.

És általában megy is. A lélegzetvételekkel egy időben meg tudom szüntetni a remegést...

Ez így leírva baromi egyszerű, de monnyuk 100m mélységgel a seggünk alatt egy kicsit összetettebb...

Szóval tudtam, hogy ez megy nekem.

Nem azt csinálni amit az ész diktál.

Ha a futásban elérek egy bizonyos pontot, fáradtság, vagy nagyonakarás, vagy mittudomén mi miatt, kissé görcsös leszek. Nagyon AKAROK futni. Azt már megfigyeltem, hogy ilyenkor baromira felhúzom a kezem.
Mint ahogy itt is nagyon jól látszik. Mást eddig nem igazán figyeltem meg ezzel kapcsolatban.

A jobb combhajlítóm problémáját viszont egyértelműen a csípőm jobb oldalának és a derekamnak a görcsös kötöttsége okozza.
Arra gondoltam, hogy a nyújtáson túl némi mentális segítséget próbálok bevetni.
Pénteken és vasárnap is kicsit hosszabbat futottam a megszokottnál.
Amikor a szokásos 'adagomat' túlléptem próbáltam nagyon ügyelni a lépéseimre. Ráadásul kettesben futottunk, ami mindig magában rejti egy kicsit a tempó gyorsulását is.
Szóval, amint éreztem azt a pontot, amikor nagyon akarnék futni, amikor kezdenék erőlködőssé válni, amikor kezdeném felhúzni a kezeimet, akkor teljesen lehetetlen módon próbáltam egyre lazábbá, egyre lassabbá, egyre nyugodtabbá szuggerálni magam. A lélegzetvételre is odafigyelve, a medencém gyógytornászomtól tanult helyes szögben tartására figyelve eszetlenül azt csinálni,amit normálisan nem tesz az ember.
Persze működött.
Egyre nagyobbakat tudtam lépni, egyre lazábban és mivel nem fájt a combom egyre kevésbé kellett akarni a futást.
Ezt egyébként nyújtáskor már korábban is bevetettem.
Egy sima törzsdöntésnél is ki lehet próbálni. Előrehajolok. Próbálom nyomni. Már szinte fáj. Már fáj. Persze mert feszül minden. Aztán megpróbálom ellazítani magam, mély lélegzetet veszek és sokkal előrébb tudok hajolni. Sokkal.

Sztem a jóga is valami hasonlót tud, csak sokkal specifikusabban és persze profibban.

Ez a fenti viszont teljesen saját tapasztaláson nyugvó, saját recept. Kár, hogy eddig nem jutott eszembe, mert jól működik.

Szóval most már futás közben sokkal jobb, csak ülni ne kellene annyit...

Jajjjjjj! Majd elfelejtettem, hogy ma  1 éve született az első poszt!

2011. január 20., csütörtök

Asics Gel Trabucco 13

Asszem fogok írni az új szerzeményekről, meg a régiekről is, hátha még hasznát lehet venni vmikor...

December 29-én kaptam kézhez ezt a cipőt, azóta kb egy 100-ast tettem bele.

Adatai:
Méret: US 12 1/2
Jó, de csak vékony zoknival az igazi, talán a 13-as már túl nagy is lenne, fene tudja...
Súly: 457 gr
Teljesen átlagos, ebben a ladik kategóriában.






A régebbi verziót már használtam, az szélesebb és alacsonyabb felépítésű volt. Ennek viszont brutálisabb a talpa, nagyon jól tapad és a sarat gyorsan ledobja. Remélem nem kell pár kili után javíttatni a bütykeit, mint az elődjének.
Nagyon kényelmes, olyan mint egy párnázott karosszék, hogy szemléletes képzavarral éljek.
A fűzője meglepően vékony, így a footpod felrakása után is normálisan lehet fűzni a cipőt.
Az orra nem túl kemény ennek sem, így egy-egy figyelmetlen rúgás sajnos körömvesztésbe kerülhet.
Nagyon jól szellőzik, de ennek ellenére eddig télen sem volt hideg - monnyuk én kamáslival használom mindig. Kicsit még furcsa, hogy világos színű, de nem hiszem, hogy ez sokáig így lesz...

Motiváció

Nemtom mitől, de baromira kedvem van futni.

Monnyuk nem megy. Szép lassan kocorászom, hogy a nyavalyáim ne jöjjenek elő, pulzusom magas, ennél már csak a testsúlyom magasabb, de ennek ellenére baromi nagy kedvvel megyek.
Ez jó. Remélem ez kihúz majd ebből a dágványból.
Nyakam már működik, ha nem is 100-as.
Jobb combhajlítóm csak futás után és inkább az autóban üléskor érzem, szintúgy a derekamat.
Amíg futok egész egyben vagyok, csak ne kelljen megállni.
Végül is ez nem rossz állapot.
A keddi terhestorna után még érzem a combjaimat, de azért a futás még megy.
Ott is.
Az esti edzésen baromira motivált vagyok. Csinálom a gyakorlatokat és nagyon élvezem. És megy is. Ami nem megy, az meg nem is fog soha, szóval azzal nem is törődöm.

2011. január 19., szerda

Kopár kör

Nem ragoztam túl, de talán érzékelhető egy kissé, hogy miért szeretem...

Kopár-kör

2011. január 16., vasárnap

Ma meleg

volt, szinte tavaszias illatokkal.
Tegnap családi kirándulás keretében kutattunk fel még ismeretlen ösvényeket. Pár futómozgást azért imitáltam és arra az elhatározásra jutottam, hogy ez az ajándék tavaszt ma kihasználom pár lépés megtételére.

Úgy is lett.

A Kopár csárda környéke elég izgalmas terep. (Egyébként itt halad át a P85 útvonala is.) Úgy 30 éve itt nem volt egyéb csak 'kopár' hegyek. Aztán hihetetlen munka árán fásításba kezdtek. Feketefenyővel, ami nem épp pilisi faj, de én nagyon szeretem. Mára a mikroteraszokon már komoly erdő nőtt, a hajdani fa támfalak, lépcsők, árkok lassan elenyésznek, csak az avatott és kutató szem veszi észre, hogy itt minden emberkéz műve. A rendesen felszabdalt terep olyan, mintha egy nagyobb hegység domborzatát kicsinyítették volna le, vagy egy terepasztalt nagyítottak volna kissé. Egész liliput ösvények, kanyarok, éles letörések tarkítják. A fenyőerdő miatt ezt nem igazán érzékeli az ember, olyan mint egy izgalmas bújócska. Megspékelve a tűlevelek puha szőnyegével és az összetéveszthetetlen fenyő erdei illatokkal. Nagyon szeretem. Régebben csak a Fehér-hegy kaptatójára jártam, de most elhatároztam, hogy jobban birtokba veszem a terepet. Nagy előnye, hogy az egész terület laza mészkő - itt is murvabánya volt és van - így nem saras, a víz gyorsan eltűnik róla. Ez kell nekem! Nyam-nyam! Ráadásul meredek kaptatók és lejtők váltják egymást, a mikrodomborzata nagyon érdekes. Szóval ma kanyarítottam egy 1 ó-s kört. Kicsit még csinosítgatom és egész jó lesz, ráadásul a gázvezeték építése óta a betemetett gázpászmán ragyogóan lehet futkorászni. Jókora emelkedő vált járhatóvá. Kb. erről a környékről beszélek.

A nyakam-hátam nem jó még, de futás közben nem zavart. Forgolódni nem igen tudok, de nem is kell, hátra meg amúgy sem szoktam nézni. Szóval holnaptól tesztelem a környéket és a futókámat is.

Végre!

2011. január 14., péntek

Bent

Csak viszonyítás kérdése, hogy mennyire van odakint rossz idő. Most, hogy nem tudok kimenni futni - meg úgy egyáltalán - nagyon kívánatosnak tűnik. Bár ha belegondolok, hogy mi lehet az erdőben... Brrrr... Ennek ellenére azért szívesen váltanék papucsról saras futócipőre.

A hétfői kínzás után kedden még egész nap ágyban fetrengtem és szenvedtem. Szerdán már legalább ülni tudtam. Jól ki is használtam az alkalmat egy kis munkára. Tegnap be kellett mennem a városba és nagyon örülök neki, hogy nem én vezettem. Az autókázás még baromira nem megy. Gondolom az ülés közbeni zötykölődés nem épp ideális gyógymód... A javulási folyamat nem gyors, viszont lassú. Ülni monnyuk már tudok fájdalom mentesen, csak forgolódni ne kelljen. Járni, futni... mint egy hadirokkant...

Ha kis erőlködés után oldalra fordulok, azt látom, hogy köd van, ködszitálás, talán eső. Minden szürke és saras. Néhol hófoltok tarkítják az egykoron zöld gyepet. Normálisan azt mondanám, hogy szutyok. De suhanva a szabadban inkább gyönyörű...

2011. január 10., hétfő

Nem kemény. Hülye!

Szombaton persze fájt mindenem. A fejem is. Lemondtam a futrinkázást.

Vasárnap reggel 7-re viszont megbeszéltünk egy laza körözést.
Éjjel próbáltam háton aludni hátha ez is segít. Nehezen ment, de egész lazának és fájdalom mentesnek éreztem a derekam és medencém. Mivel volt még reggel pár percem, gondoltam, hogy egy kis torna nem árthat futás előtt. Pár gyakorlat után lazán hátamra feküdtem és éreztem, hogy nem kellett volna. A lapockámnál becsípődött egy ideg. Azt hittem megszülök. Nagy nehezen feltápászkodtam és értetlenül álltam a dolog előtt. Soha még nem volt gond a nyakammal, vagy a gerincem felsőbb régióival. Sebaj, ezt is el kell kezdeni vmikor.

Töprengtem, hogy mi legyen? Csak nem mondhatom le megint a futást...
Nem mondtam...

Szép volt, laza volt, de küzdős...

Estére már moccanni is alig bírtam.

Ma elmentem a masszőrömhöz hátha csodát tesz. Némileg ropogtatott rajtam, de mire autóval hazakeveredtünk...  ... nem kívánom senkinek...

Marad a zombijárás, nemfordulás, nem hajolás, ágyban fetrengés, jajgatás.

Elérkeztem az abszolút null ponthoz. Innen már csak felfelé vezet út...

2011. január 7., péntek

Kemény

Lassan végre a hó is, meg a szenvedés is...

A keddi terhestorna után szerdán futottam egy nagyon jót. Furcsa is volt, hogy izomláz helyett inkább erőt éreztem a lábaimban. Nem tartott sokáig, mert a szokásos köröm végére már nagyon anyázós hangulatban voltam. A hó egyre mélyebb lett és nem tartott. Mintha sivatagi homokban futottam volna. Egy helyben... Mire az autómhoz értem, már alig tudtam beszállni, annyira beálltak a csülkeim. Szép...

Ma délután egy kis fahordásra adtam a fejem, mert félek, hogy ha a hó elolvad, akkor már szánkóval nem lehet majd a kert végéből felhúzni a fát. Szóval vonszoltam a fát és baromi fáradtnak éreztem magam. Kicsit szorítottam, hogy ne szólaljon meg a telefonom. Hátha futótársam is elfelejti a mára betervezett, közös szeánszot. Már az utolsó körnél tartottam és kanapéra heveredésről és olvasásról ábrándoztam, amikor mégis csak szólt a mobil. Na ennek lőttek. És igen.

Lassan átöltöztem s vártam a végzetet.

Négykor indultunk, a sötétség hamar ránk borult. Az első emelkedőt még virgonc módjára abszolváltam, de amikor a második, szűz havas lankához értünk, pont ájulhatnékom volt. K.O. Próbáltam még küzdeni egy kicsit de nem sok értelme volt. Aztán egy útelágazásnál a 'toronyiránt' kifejezés bemutatása végett hitetlenkedő futótársa elé kerültem. 'Tényleg itt fel?' - Tényleg...
Négykézláb fel egy havas meredélyen. Egyre jobban éreztem magam. Monnyuk a fülemen is levegőt vettem. Fent aztán rögtön futás nehogy má' levegőt tudjon venni szeretett barátom...
A Kutya-hegy környékén csodálatos zúzmarás csodavilágba kerültünk. Inkább lefeküdtem volna. Nehezemre esett innen lefutni. Végre ideális nyomokat is találtunk és szép lassan visszaereszkedtünk az autóhoz. Az utolsó 2-3 km-en már nagyon fájt a derekam és lábam. Nem mehet ez így tovább...

Ennek jegyében megbeszéltünk holnapra egy 2-3 órás kanyart. Holnap utánra egy 2 órást...

Nooormááááális?

2011. január 3., hétfő

Tőzsde

Erről már régóta szerettem volna írni.

Nagyon sok analógiát vélek felfedezni ebben is. Mármint a futásban-tőzsdézésben. Mindkettőben kispályásként figyelem az eseményeket és próbálok tanulni belőlük.

Aki gyenge, nem bízik magában, korán feladja az menthetetlenül elvérzik. Itt is, ott is. Vannak nagyon egyszerű, könnyen elsajátítható, jól működő ökölszabályai, de ha áthágod őket, akkor neked reszeltek.

Demo szinten nem igazán érdemes vele foglalkozni, mondjuk talán az alapvető tanulás szintjén.

Mivel vérre (zsebre) megy, van tétje is, nem lehet csak ÚGY legyinteni az esetleges kudarcokra. A kudarcokért CSAK magunkat okolhatjuk. (Persze lehet külső körülményekre hárítani sok mindent, de az csak duma.)

Nincs mellébeszélés, a végső eredmény megmutat mindent. Lehet vkinek nagy ötlete, zseniális kombinációja, nagy esze, ez nem számít, csak a végeredmény.

Nagyon edzi az ember önbizalmát. Valahányszor meginogtam és nem a saját fejem után mentem, rögtön buktam.

Nem szabad elájulni a kezdeti nagy tempótól. Itt sem. Szép lassan, apró célokat kitűzve és vasakarattal, keményen betartva szabályainkat lehet csak célt érni.

A szabályok nagyon egyszerűek a többség mégsem képes betartani őket és menthetetlenül elbukik.

Nagyon meg kell becsülni a kis, biztos lépéseket és csak azokat.

A szisztem nem ér magában semmit.

Amikor azt érezzük, hogy nagy gáz van, akkor kell a leghidegebb fejjel, a legracionálisabban dönteni. Mint egy-egy holtpontnál. A legszarabbul vagy, de a legfontosabb döntéseket kell éppen akkor meghoznod.

Nem kell mindig jól járni. Néha a bukta is jó. Be kell ismerni a hibát, tanulni kell belőle és menni tovább, nincs idő nyirmogni.


No. Megyek a szőnyegre, mert ugyan jó a tőzsde, de a derekam nem lesz jobb tőle...

2011. január 2., vasárnap

2010, mi más?

Ünnepi kiadás, bár ez nem az 52. hét, hanem 52 hét...

A száraz adatok:

táv - 2.450 km

szint - 77.470 m
Nevetséges...

Jól indult az év, de aztán az április-május, sőt még a június is csak agóniára volt elég. A nyáron próbáltam összeszedni magam, de nem igazán ment, a CCC ennek ellenére nagyon vidámra sikeredett. Az ősz nem volt rossz, de a P85 megint kimaradt, pedig nagyon vártam. Az év végére boka, comb, derék nyavalyák...

Nem is ezek a fontosak, a jó dolgokat viszont összegyűjtöttem, hogy lássam, milyen egészen frankó kis év volt ez ;))).

Lássuk:

- Megtanultam öltözködni. Komolyan! Azt kell mondjam, hogy egyre jobban közelítem azt a vékony kis határvonalat, ami a még elviselhető, komfort és az alul öltözés között húzódik. Hülyén hangzik, de ez fontos, pláne hosszabb távoknál.
- Kezdem érezni, hogy mit és mikor kell ennem/innom. Az izó italok szinte teljesen kilőve. Indításként lehet vmi lötty, de utántöltésekkor egyre hígabban kell igyam, vagy teljesen vízre átállva kell haladnom. A kóla egyelőre még nincs agyontesztelve, de egy kicsi, esetleg hígítva, még esélyes lehet. Kajaként mehet pár gél néha napján (inkább ritkábban), de szezámki az egyértelmű király - egyszerre sós és édes. 4-5 óra környékén kell már kenyér. Akár csak sózva, vagy egy kis vajjal, de kenyér legyen. Jöhetnek gyümölcsszeletek, sajt, alma, banán. Szépen aprózva, de szinte folyamatosan.
- 'Szlórán' egyre igazoltabban működik. Élvezem és eredménye is van.
- A szisztem kezd összeállni. Ruha szintjén is, meg egyebek terén is.
Ivótartályok eladva/elajándékozva, kézi kulacs frankón működik. Hátizsákom tökéletes, egy még kisebb még talán jó lenne, de az már tényleg csak hab lenne azon a bizonyos tortán... Esőkabát, karmelegítő, kamásli perfekt.
- Futottam aszfalton és még élek. Vannak pozitív oldalai is ennek a műfajnak, kicsit pedzegetni fogom ezt is.
- Elkezdtem ezt a blogot és még nem hagytam abba.
- Belekóstoltam, hogy milyen is az asztal másik oldalán és nagyon sokat tanultam.

Van még persze ezernyi kis mütyűr, meg futások, meg fények, meg hangok, meg mozdulatok, meg hangulatok, meg mosolyok, meg arcok, meg futótársak, meg futótársnők, meg...