"...soha nem érdemes holnapig várni, mert a bal- meg jobbsorsunk a saját kezünkben van. Senki nem állít fel a díványról és senki sem álmodik helyettünk. Álmok nélkül pedig csak droidok vagyunk." (K.B.)

2011. január 10., hétfő

Nem kemény. Hülye!

Szombaton persze fájt mindenem. A fejem is. Lemondtam a futrinkázást.

Vasárnap reggel 7-re viszont megbeszéltünk egy laza körözést.
Éjjel próbáltam háton aludni hátha ez is segít. Nehezen ment, de egész lazának és fájdalom mentesnek éreztem a derekam és medencém. Mivel volt még reggel pár percem, gondoltam, hogy egy kis torna nem árthat futás előtt. Pár gyakorlat után lazán hátamra feküdtem és éreztem, hogy nem kellett volna. A lapockámnál becsípődött egy ideg. Azt hittem megszülök. Nagy nehezen feltápászkodtam és értetlenül álltam a dolog előtt. Soha még nem volt gond a nyakammal, vagy a gerincem felsőbb régióival. Sebaj, ezt is el kell kezdeni vmikor.

Töprengtem, hogy mi legyen? Csak nem mondhatom le megint a futást...
Nem mondtam...

Szép volt, laza volt, de küzdős...

Estére már moccanni is alig bírtam.

Ma elmentem a masszőrömhöz hátha csodát tesz. Némileg ropogtatott rajtam, de mire autóval hazakeveredtünk...  ... nem kívánom senkinek...

Marad a zombijárás, nemfordulás, nem hajolás, ágyban fetrengés, jajgatás.

Elérkeztem az abszolút null ponthoz. Innen már csak felfelé vezet út...

1 megjegyzés: