"...soha nem érdemes holnapig várni, mert a bal- meg jobbsorsunk a saját kezünkben van. Senki nem állít fel a díványról és senki sem álmodik helyettünk. Álmok nélkül pedig csak droidok vagyunk." (K.B.)

2010. július 25., vasárnap

És lőn.

Megvolt a heti szaunában futás. Kétszer este, kétszer hajnalban, közben jajjgatás, mert nagyon nem ízlett az ízületeimnek az aszfalt.

Futottam egy oda-vissza húszast az UB egyik etapján. Az általunk vitt frissítőpont előtt és után. Kora hajnalban. Piszkosul lehet aszfalton haladni, de piszkos ára is van szóval az egyenleg nem meggyőző. Egy-egy hét kis gyorsításként még belefér az életemben, de több semmiképp.

Sikerült km-et gyűjtenem a héten, sőt a mai napra egy tavaly már teljesített TT néztem ki. A Balatonnál elszenvedett hőguták után kifejezetten jól jött az eső, szél és viszonylagos hideg. Ez az én világom!

A rajtban rögtön kellemes hír fogadott, miszerint a túra elmarad! Aranyos. A pontőrök az éjjeli csapadék miatt nem tudtak kijutni a pontokra. Ez a felettébb érdekes adalék, rögtön sokkal érdekesebbé tettel a dolgot, hisz nagy szívás néz ki! Gyors átöltözés után neki is indultunk futótársammal.

(Tavaly szaggattunk rendesen vhol 165 táján, néha magasabb frekivel, így 3:32-t toltunk, a pályacsúcs 3:22 lett). Most szigorú instrukciók alapján 160 környékén kellett maradjak max. 165-ös 'kilengésekkel'.

Rögtön az élre álltam és bár combjaim voltak már lazábbak és könnyedebbek, de azért bőven az előírt pulzusértékeken belül haladtam. Nagyon ízlett a eső és a hűvös szél. A kék jelzést egy patakmeder mellé terelték tavaly óta, így rögtön 3-4 átkelést lehetett abszolválni. Már az elsőnél láttam, hogy ez pipiskedve nem fog menni, így mentem torony iránt, néha sípcsont középig gázolva a vízben. Az erdő varázslatos volt, néha olyan szürkeség volt, hogy akár a fejlámpa is elkélt volna. Bár megfogadtam, hogy részidőkkel nem hergelem magam, azért néha rápillantottam az órámra és láttam, hogy kis lemaradásban vagyunk 2009-es időnkhöz képest.

Nagybörzsöny-Magosfa  2009(1:37/166max/163avg.) 2010(1:42/165max/157avg.)

Érzésre nagyon vegyes volt a kép. Néhol nagyon könnyedén ment, néhol - főleg a meredekebb részeken - viszont nehézkesnek, lassúnak éreztem magam. Társam közben látótávolságon kívülre lemaradt tőlem. Ettem, ittam és nagyon figyeltem a vekker csipogására.

Megtettem a Magosfához vezető kitérőt, majd a Csóvi és NHH felé indultam. A meredekebb lejtőkön nagyon óvatosan haladtam, hisz az átázott talaj nagy zakózások lehetőségét rejtette magában. Ebben a régióban varázslatos köd fogadott. Majdnem öt éve (is) voltunk hasonló hangulatban, fényekkel ezeken a részeken csak akkor ősz volt. 

(Nagyon élvezem, hogy ilyesfajta memóriám szinte végtelen és több évre visszamenőleg vissza tudom hívni a képeket, eseményeket, hozzájuk kötődő sztorikat. Így lesz számomra személyes és meghitt egy-egy hely, egy-egy túra és persze a hozzájuk köthető emberek. Pl: a kék hszög, ahol életem első TT-jén majd meghaltam. Azóta is tisztelem, becsülöm. Vagy idén a téli BÉT-en lefelé ugyanitt térdig érő porhóban...)

Kicsit lassúnak éreztem a haladásom, de megint csak azzal nyugtattam magam, hogy majd talán a végén visszakapom az itt bennhagyott perceket. (Pedig nem a pulzuskontroll miatt nem mentem gyorsabban...) Menet közben annyira elgémberedtek az ujjaim, hogy csak nagy szenvedések árán tudtam letépni a gélem tetejét, és így is alig tudtam kiszipkázni  a tartalmát. (Erre figyelnem kell majd, mert egy CCC-n ezzel nem pötsölhetek!)

Magosfa-NHH 2009(0:31/167max/159avg)  2010(0:35/161max/150avg.)

A turistaházban feltöltöttem a vízkészleteimet, betuszkoltam a 2. gélem és indultam is tovább. A mostani tudásom alapján már mondhatom, hogy itt tavaly levágtunk egy kanyart, most vezető nélkül szépen megcsináltam a kék sáv kurfliját. Innen aztán a vízcseppek miatt a keskeny ösvényre teljesen behajló csalánoson keresztül vezetett az út. Úgy 100m után már zsibbadt a lábam és mivel nem járt előttem senki így ebből megkaptam a legjavát. Mivel nem volt itinerem a tavalyi emlékeimre hagyatkozva mentem. Zömében lefelé és lehetőleg óvatosan. A fakitermelések miatti keréknyomok most esővízzel teltek meg. Gondolkodás nélkül mentem át rajtuk, bár volt egy majd térdig érő dágvány, ahol majdnem bennragadt a cipőm. A kék kereszt letérésénél bizonytalankodtam, egy kicsit túlfutottam a négyzeten, de gyanús volt az emelkedő. A kereszt keskeny, néhol meredeken letörő ösvénye már ismerős volt és tudtam, hogy egy benőtt részen kell majd balra letérni vmi más jelzésre. Közben volt időm gyönyörködni a ködös, párás sejtelmes bükkösben. Megint pár csalános, úgy hónaljig, sűrűsödő bozótos és meg is lett a balos letérés.

NHH-Hegyes-hegyi-rakodó 2009 (0:27/168max/155avg) 2010(0:27/158max/146avg)

Innen kapaszkodás, de érzésre könnyedebben, lazábban, mint egy éve! Kajapia és tempós gyaloglás, ahol lehet belekocogás. A sárga kör letérése egy kicsit ugyan elbizonytalanított, de aztán meggyőztem magam, hogy tovább felfelé. Helyesen. Egy kisebb tisztáson keresnem kellett az utat, mert az elfekvő magas fűben nem volt meg az ösvény. Mivel a túra a soron következő sárga hszög járhatatlansága miatt maradt el kicsit aggódtam a soron következő szakaszon bemutatandó produkcióm miatt. Teljesen feleslegesen. Szinte észre sem lehetett venni, hogy sár van. Egyszerűen nem is értem mit rinyáltak a szervezők. Röhejes!

H-hegyi-rakodó-Kisirtáspuszta 2009 (0:19/167max/155avg) 2010 (0:17/162max/155avg)

Itt most nem kellett a pontot keresgetnem, mint ahogy azt egy éve tettük, rögtön a szalagozott ösvényen nekiiramodtam az utolsó kaptatónak. Ment. Az aszfaltos pár száz méter is, tavaly pedig itt már eléggé kilógott a belem... Fel a Tolmács-hegyig még mászás, de nem halálos gyötrelem. Éjjjen májuselseje, megint bejött a lassabb kezdés, bíííírom! Ez felvidított.

Kisirtáspuszta-Tolmács-hegy 2009 (0:12/167max/161avg) 2010 (0:11/161max/158avg)

Ezen a helyen egy éve azt mondták, hogy már csak 5 kili lefelé. Aha... Az a 60m szint bizony gyilkos tud lenni annak, aki langymeleg lejtőre számít. De most nem ver át senki. Tudtam mi vár rám és meg is futottam már végig. Volt még egy-két irtásos, fabedőlős, kerülgetős, dágványos rész, de nem számított. Nem futottam az életemért, de azért e lehetőségekhez képest mentem. A falu szélén egy piszkos meredek agyag fal, a végén fiatal akácossal, de az már csak akkor tudatosult bennem, amikor az ágakba szerettem volna kapaszkodni. Az utolsó pillanatban gondoltam meg magam :))... Egy kis aszfaltos levezetés. Vége.

Tolmács-hegy-Nagybörzsöny 2009 (0:26/178max/165avg) 2010 (0:26/164max/157avg)

2009 (3:32/178max/160avg) 2010 (3:38/165max/154avg)

Vagyis NEM ÉRDEMES ROHANNI!!!!!!

Ez egyébként elég paradox helyzet: 'Jobb akarok lenni, gyorsabban szeretnék célba érni, tehát lassabban kell menjek.'

Pedig így van. Persze nem 100 m-en, de a táv növekedésével bőven megtérül a dolog.

Összességében nem is igazán tudom, hogy hova tegyem a mai műsort. A számok szépek ugyan, de ez emelkedők nem mennek igazán. Kicsit izzadság szagú és erőlködős az egész. Hiába, kevés a szint a lábamban és a balatoni km-ek sem növelik a szinteket, pedig a jövő héten is lemegyek a családhoz, az fix.

Más. 

A héten próbáltam Spíró György: Feleségverseny c. könyvét elolvasni, de annyira szar, hogy nem ment. Viszont van benne egy sírfelirat, ami gondolatok sorát szülte bennem. Íme:


'lehettem volna, ha akartam volna'

Asszem így is hosszú voltam. No comment...

2010. július 17., szombat

Balatoni nyár

lesz a jövő héten, úgyhogy ma még elmentem a Nagy-Szénásra egy kis szintet gyűjteni. Sikerült is úgyhogy majd elájultam hazafelé.

Pedig 6 előtt elindultam. A 3 órából kicsit több lett és visszafelé jövet már magasan állt a nap és ugye kopár szik sarja, meg a tikkadt szöcskenyájak meg én...

Jó erős hét volt, remélem a balatoni síkozás pihentet, mert jövő hvégére vagy a Tátrába megyek, vagy a Tátralátóra. Nem mindegy monnyuk, de még nem dőlt el.

2010. július 16., péntek

Van ilyen?

Nagyon rég nem tapasztalt, nyugis nagyon lazázós esti futáson voltam tegnap este. Olyan anyaöle bársonyos hangulat volt, talán a négy hölgy résztvevő miatt is. Mikor az ember azt érzi, hogy lebeg a föld felett pár centivel, nincs erőfeszítés, csak madárcsicsergés, illatok, fények, erdő...

Aztán ebbe hasított bele, hogy egyikőnk egy laza mozdulattal - szó szerint!!! - eltörte a combcsontját. Pár méterrel haladtak előttünk. Mire odaértem szerencsétlen sápadtan feküdt a földön és szinte kidöfte a két csonk a combját. Nem 'kicsit' eltört, hanem brutálisan kettéállt a két csontdarab. Iszonyatos látvány volt. Gyorsan hívtuk a mentőt, leszaladtam, felhoztam őket, majd segítettünk, majd 1 km-nyit kicipelni a hordágyat az erdőből. Jött egy másik mentő is amiben volt orvos, infúzió, fájdalom csillapító. Aztán irány a kórház. Persze ez így gyorsnak hat, de vagy 1,5 órát eltartott a dolog...

Annyira banálisan egyszerű kis botlás volt, hogy hihetetlen. Hányszor történik ilyen velünk? Ez pont olyan mint amikor másztam. Minden évben voltak/vannak ott is halálos balesetek, és mindenki - én is - követ/követett el olyan hibát/hibákat, amiből tragédia lehet. Hogy mi kor kerül ránk a sor? Lehet, hogy soha, lehet, hogy holnap. Eszetlenül nem teszek a sorsom ellen, de egy határon túl nincs mit tenni...

Már ma volt mire hazaértem éjjel.

Felkeltem jó korán és futottam 1,5 ó-t. Olyan fingatósat. Elfáradtam, és közben helyreraktam a dolgokat.

És közben néztem a lábam elé...

2010. július 15., csütörtök

Szokásos nyár...

Igen. Igen, igen nehéz...

Egyedül lenni itthon, gyerekzsivaj, állandó motozás, esti mesélés nélkül...

Bizonyos értelemben nagyon jó ez a kis magány. Csak épp a munkáimmal nem haladok úgy, ahogy ekkor szeretném. Napi rutin, macskák, nyulak, kert, ház és háztartás. Sajnos nem jut idő többet dolgozni, pedig mindig megfogadom, hogy behozom a lemaradásaimat.

Reggel hiába kelek 5-kor, nem mondhatnám, hogy túl fickós lennék. Pedig jó lenne korán futni, mert aztán később a 3X fokban már nem az igazi.

A esti futások között tegnap mégis rávettem magam egy reggeli mocorgásra. Elfutottam a Nagy-Szénáshoz, hogy a piroson szívassam magam egy kis emelkedőre gyaloglással. Biztatóan alacsony pulzussal megy. Erre nagyon rá kell még feküdjek, mert a begyűjtött szintekkel is nagyon el vagyok maradva a tavalyihoz képest.

(A CCC-re 2009-ben  2649km-el és 84950m szinttel készültem, azóta viszont csak 1814km és 53955m szint jött össze. Ez 68% és 64%.. khm, khm... Jó, van még 1,5 hónap...)

Ez a meleg amúgy sem a barátom és minden egyes futás alkalmával érzem, hogy nem az igazi. Nem megy könnyen, szellősen, lazán. Mereven, döcögősen, akarósan. Csak pillanatokra jön vissza az az igazán szabad érzés, amiért az egészet érdemes csinálni. Ettől persze aztán nem jön meg a kedvem.

2010. július 13., kedd

Most mi a fene legyen ennek a címe?

Utolsó alkalommal vmikor március végén voltam szervezett eseményen, úgy, hogy az asztal 'kapok' oldalán álltam. Kicsit már hiányzott is. Vajon miért?!

Mivel kicsit hézagosra sikerült a hetem, így vasárnapra kinéztem magamnak egy jó logisztikájú, közeli TT-t.

Jó alacsonyra (155-re) húztam a vekkert és 8:00 óra felé indultam neki. Már reggel dög meleg volt és ez csak fokozódott. Az erdőben elég ritkásan voltak a sporik így élvezhettem a csöndet és magányt.

A terepviszonyok, a hőmérséklet és a pulzuskontroll konstellációja miatt jelentős sétálós szakaszokat kellett beiktatnom, de nem bántam, jó volt ez így. Az útvonal egyes részein még életemben nem jártam, pedig végig a Pilisben haladtunk. Ez monnyuk nem nagy dicsőség :(((... Meg is fogadtam, hogy a rázósabb részekre még visszanézek, mert pl. a vaskapui emelkedőkben nagy perspektívát látok.

Teszteltem a kulacsöv - kézi kulacs kombóban rejlő lehetőségeket és az eredmény nagyon biztató volt. A kézi mindig kéznél volt, ha kifogyott, cseréltem a kulacsot. Forrásoknál, pontoknál gyorsan, egyszerűen tudtam pótolni a folyadékot, a kis zsebbe meg a gélek elfértek. Sót elfelejtettem vinni, de az egyik ponton volt kenyér is, só is, és paradicsom!!!! is.

Út közben találtam négy kismacskát. Pár naposak lehettek és kedves gazdájuk egy bekötött szájú zacsiban próbált megszabadulni tőlük. Kedves. Egy kis ösvény közepén volt a motyó és majdnem átléptem. Aztán észrevettem, hogy élnek azok a valamik és teljesen elszörnyedtem. Felvettem és a közeli faluban próbáltam béranyát felhajtani nekik. Nem sok sikerrel. Végül a vasárnapi misére bekukkantva az árnyas plébánia küszöbére tettem őket, hátha... Mire autóval visszafelé jövet benéztem, már nem voltak ott. ?!?!?!

Ahogy a célban hallottam, pár spori már látta őket előttem. Nem is értem. Ha látta őket hogy a büdös francba hagyhatta ott őket?  '...jajj de kedvesek, utyuliputyuli... no megyek mer' sietek...' - vagy mi?

Ez lelkileg megütött egy kissé. És ez után jött a java szint...

Szóval jó volt, szép volt, bár egy pontot sikerült kihagyni. Utólag visszaolvasva az itinert, akkor sem találtam volna meg a kérdéses ellenőrzőpontot, ha menet közben folyamatosan a betűket böngészem, tehát nem igazán tudtam felhúzni magam ezen. Monnyuk így egy kitűzővel kevesebb, de talán túlélem.

Egy kicsit még munkálkodni kéne ezen a 155-ös frekin, hogy egy kicsit több férjen bele, mert ez harmat gyenge CCC-re. Erre a hétre viszont elég harakiri edzésadag jön, tegnap meg is kóstoltam...

Meglátyuk mi lesz.

2010. július 9., péntek

Nyomás

Eddig is éreztem, hogy nem megy nekem ez a Nyomás, de most bebizonyosodott.

Szerdán mentem egy kört, részben új utakon. Hosszú emelkedővel és bazi hosszú lejtővel. Óvatosan 150-es frekire vigyázva, gombászósan. 1:30 lett pontosan.

Ma megmutattam egy futótársamnak a kört. Pár résztáv is volt mára, így beletettünk 1-2 betétet, úgy öregesen, 155-160 között. A végére egy kis sprint is jutott max környékén, csak az íze kedvéért. Közben nem tétlenkedtünk, nyomtuk 150 alatt, de nem szundítva. 1:30 lett pontosan.

Há hé? Hogy is van ez?

Nem tudom, de ezek tények. Szóval megingathatatlan vagyok csoszogásomban. És nem érdekel senki, én csoszogok tovább...

2010. július 7., szerda

(S)írás

Tervezem persze, hogy írok. Ha már van helye...
Aztán folyamatosan van más. Mire oda  jutok, hogy mostaztánmár, addigra inkább aludni térek.

Egyébként a szokásos nyári program: megyünk is nyaralni, meg nem is; dolgozom is, meg nem is; házfelújítok/karbantartok, meg nem is; együtt a család, meg nem is...

Közben azért futok.
Talán ez jelenti az egyetlen biztos pontot. Vannak egész jó napok. Múlt héten pl. futottam délben, dög melegben és jó volt, ment és élveztem. Én, aki irtózik a kánikulától... Vagy a mai nap. Este futottam, eddig fel nem derített ösvényeken, csodálatos helyeken a Budai-hg-ben. Jó volt, ment is, olyan volt mintha hasítottam volna, de aztán az adatok mást mutattak... Szóval élvezem a dolgot, de ez egyelőre mackósajtban a brummogás effektus.

Viszont jókat filozofálgatok erről a futósdiról és el is határozom, hogy leírom, de aztán persze nincs erőm hozzá. A minap lesi egyik emiljére írtam az alábbi választ. Ide kopizom, hogy meglegyen, mert ezen elég sokszor jár az agyam, szeretem a dolgok ilyetén megközelítését:

...Szóval nagy lépések ezek. Sztem túl nagyok.  (Mármint egy év futás után elindulni az Ultrabalatonon.) Kellenek a kihívások későbbre is, és ez nem egy sietős műfaj. Szó szerint és képletesen értve. A dolognak ezt a lényegét megélni a legnehezebb. Ahogy egy-egy versenyen belül sem futjuk el az elejét, úgy egy-egy évnek sem, egy-egy szezonnak sem, egy-egy 'futókarriernek sem', sőt talán az életnek sem túl jó 'elfutni az elejét'. Hm?
Azért nehéz betartani, mert az elején gyorsan a sor végére kerülsz. Ehhez pedig lelki erő kell. De egyszer csak tisztul a kép, és Te egyre feljebb kerülsz...

Szóval ilyen nagyonokosakról gondolkodom. Ez kell nekem, mert én mindent saját bejáratú ideológiai oldalról szeretek benyelni. Ez van.