Igen. Igen, igen nehéz...
Egyedül lenni itthon, gyerekzsivaj, állandó motozás, esti mesélés nélkül...
Bizonyos értelemben nagyon jó ez a kis magány. Csak épp a munkáimmal nem haladok úgy, ahogy ekkor szeretném. Napi rutin, macskák, nyulak, kert, ház és háztartás. Sajnos nem jut idő többet dolgozni, pedig mindig megfogadom, hogy behozom a lemaradásaimat.
Reggel hiába kelek 5-kor, nem mondhatnám, hogy túl fickós lennék. Pedig jó lenne korán futni, mert aztán később a 3X fokban már nem az igazi.
A esti futások között tegnap mégis rávettem magam egy reggeli mocorgásra. Elfutottam a Nagy-Szénáshoz, hogy a piroson szívassam magam egy kis emelkedőre gyaloglással. Biztatóan alacsony pulzussal megy. Erre nagyon rá kell még feküdjek, mert a begyűjtött szintekkel is nagyon el vagyok maradva a tavalyihoz képest.
(A CCC-re 2009-ben 2649km-el és 84950m szinttel készültem, azóta viszont csak 1814km és 53955m szint jött össze. Ez 68% és 64%.. khm, khm... Jó, van még 1,5 hónap...)
Ez a meleg amúgy sem a barátom és minden egyes futás alkalmával érzem, hogy nem az igazi. Nem megy könnyen, szellősen, lazán. Mereven, döcögősen, akarósan. Csak pillanatokra jön vissza az az igazán szabad érzés, amiért az egészet érdemes csinálni. Ettől persze aztán nem jön meg a kedvem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése