"...soha nem érdemes holnapig várni, mert a bal- meg jobbsorsunk a saját kezünkben van. Senki nem állít fel a díványról és senki sem álmodik helyettünk. Álmok nélkül pedig csak droidok vagyunk." (K.B.)

2017. február 26., vasárnap

Jajjjj

Ez megint nem volt jó :(((...
Szekszárdon voltam ezen a versenyen.
Monnyuk nem igazán értem minek kell nekem ilyenre neveznem, de bízom magamban, hogy amikor megtettem, akkor még tudtam.
Rövid, gyors, saras.
Ebből a rövidet, a gyorsat nem szeretem, a sarat meg utálom.
Az eredménye meg is lett...

Ráadásul sztem megint vmi hiányom van, mert 2-3 hét óta csak hálni jár belém a lélek. A fél család bazi beteg, tehát bennem is lappanghat vmi.

A 31 kiliből kis részletekből összerakva 1 kili lehet értékelhető.  A többi robot. Baromira nem ment. Izomzatilag nem volt gond, de mintha egy traktort kellett volna végighúzni a pályán. Érdekes, hogy közben a légzésem szinte nyugalmi volt, nemhogy nem lihegtem, de több helyen azzal szórakoztattam magam, hogy csak az orromon vettem levegőt. Nem tudom itt milyen összefüggés van a teljesítménnyel, de elég érdekes. (Lehet, hogy a szervezetem tudja, hogy nem érdemes lihegni, mert úgy sincs elég haemoglobin ami elszállítsa az oxigént. Kár a strapáért...)

A frissítést jól belőttem. 1dl sűrű izót vittem és a pontokon 1-1 deci vízzel toltam le. Erre a távra pont elég volt. De nem többre...

A tegnapi poszt persze megint bejött.

Üvöltő szpíker, célkapu, medál, babomfasza, de a pontokon nekem kell a vizet kinyitni és tölteni magamnak, mert a pontszemélyzet bratyizgat vkikkel. Szóval egyre többet kell fizetni a nevezésekért, de ezek az összegek a látványra, körítésre, felesleges külsőségekre mennek el. Évről évre a frissítések, jelölések színvonala változatlan, oda nem jut el a pénz...
'Csak hang legyen és fény...'

A legjobb az volt, amikor kb. az 5. kili környékén észrevettem, hogy a kocsiban hagytam a dugókát. Szóval megint gyarapítottam a nem teljesített versenyeim számát.  A célban nem is engedtem, hogy érmet adjanak és meglepődtem, amikor a helyszíni eredményjelzőn fenn volt a nevem. Akkor minek is kell a dugóka? Jól néz ki?

Szóval elkeserítő érzés, hogy ennyi munkával ennyire középkula értékű futásra telt. Eccerűen hervasztó.

De persze engem ezzel nem lehet meghátrálásra kényszeríteni :)))!

Ja, a legjobb!

November óta, napról napra az motivált, hogy majd az Isztrián mi lesz. Hogy így javítok, meg úgy megyek faszán.
Hát nem.
Nem, mert nincs pénz rá. Eccerűen nem fér bele a keretbe, Szarul állunk. Ez van.
De azért vidámság, nem dőlök kardomba.
Jön a tavasz, ficseregnek a madarak.

Lábam ép, szívem szabad :)))!



2017. február 24., péntek

Hang legyen és fény

Egyre inkább taszít a versenyek hangulata.
Egyre inkább taszítóvá válik a versenyeket körítő máz.
Ma végre megtaláltam azt, ami ezt érthetővé teszi:

(Gyorsan felejtek.- Ez már volt december 25-én :))) )

2017. február 2., csütörtök

Jeges

Ilyen sem volt még.
Gyakorlatilag tükör sima jégpáncél borít mindent. Még az anyonsózott, autók által koptatott utakra is alig lehet rámenni.
Mára egy kis tipegés maradt, bemelegítés egy jó nyújtáshoz.
Ennyi.

2017. február 1., szerda

Az igazán fontos...

Mostanában találkoztam ezzel az 'igazán fontos' szöveggel - persze fácsén - egy-egy színjeles félévi bizonyítványról szóló fotó kíséretében.

Én azért sajnálom, hogy ez 'A' fontos valakinek.
Komolyan.
Komolyan 'EZ' 'A' fontos, mértékadó, értékmérő?
Mit mutat és ki állítja ki?
(Most ebbe nem mennék bele, mert messzire mutat, de a lényegen ez sem változtatna.)
Tegyük fel, hogy értékrendünket hűen tükröző, elfogulatlan, gyerekközpontú, ideális iskola, legodaadóbb tanítója állította ki.
Akkor sem.
Akkor is csak adalék ahhoz amit szülőként tapasztalok, érzek, amit apaként látok.
Egészséges? Testileg, lelkileg.
Jókedvű, felszabadult, vidám?
Kerek, egész?
Milyenek a kapcsolatai, vannak-e haverjai?
Számomra ezek számítanak igazán.

Egy bizonyítvány?
Szóra sem érdemes.