"...soha nem érdemes holnapig várni, mert a bal- meg jobbsorsunk a saját kezünkben van. Senki nem állít fel a díványról és senki sem álmodik helyettünk. Álmok nélkül pedig csak droidok vagyunk." (K.B.)

2019. december 21., szombat

28

Huszonhét volt, de mindig ez járt a fejembe, maradjon már így.
28...

Okok és kifogások :) .
Most a változatosság kedvéért a gyomrommal harcolunk. Harcolok. Fáj, nem fáj, működik, meg nem, hasmenés, szorulás, epegörcs és egyéb finomságok. Ennek függvényében az energiaszintem hol alacsony, hol meg lent van a béka micsodája alatt, ha a sima vegetálós szintet megüti, akkor már boldognak érzem magam.

Tegnap már reggel ki sem mentem a feladatos futásra, kicsit rápihentem. Bepróbálkoztam egy zöldség/gyümölcs nappal, ami ugyan segített, de energiát annyira nem adott, vagy nem éreztem. Kis időhúzás, kávézás, visszafekvés. Mindent elkövettem, de egyszer csak eljött az idő és színt kellett vallani.
3 kili - laza. Há' laza az nem volt, de mozogtam.
2 kili - kicsit megtoljuk. Ezt nehéz volt beállítani, mert azt éreztem, hogy ha még három fokozatot kell toljak rajta, akkor ebből tepsi lesz a végén.
2 kili - megtoljuk. Volt kis lejtő, meg kis emelkedő, egyik rosszabb volt mint a másik.
2 kili - jobban megtoljuk a megtoljukat. Ez csak egyszerű fókuszedzés. Próbáltam belefeküdni, de olyan érzésem volt, hogy tövig gáz mellett csak bazi füstöt sikerült csinálnom, gyorsabb nem lettem.
1 kili - éppnemhalunkmeg. Ez a nagyon akarás, aminek csak a nyögés lesz az eredménye. Elképesztő, hogy ezt a 4:30-as tartományt nem vagyok képes legyorsulni. Vmi beépített tempomat van bennem, ami egyszerűn nem enged tovább. Mintha egy traktorkereket akasztottak volna rám.
2 kili -lazahaza. Ez ment. Végre, siker...

Ez volt az előjáték. Mármint a mai aktus előtt. Valahogy sikerült megütnie az alaphangot, szóval szépen felvezette a mai élményeket.

5:30-kor keltem, magamhoz képest későn, de hétvége, meg előkarácsony, meg pihenjükki, szóval belefért. Tegnap még kinéztem a fincsi kis Bakonybéli szintes körömet, hogy jó lesz az meghalni, legalább a díszlet szép lesz, de miután a konyháig tartó út alatt is remegni kezdett a lábam, erről nagyvonalúan letettem.
Jó, akkor legyen egy kávé, abból baj nem lehet...
Szöszölés közben bepróbálkoztam egy 'halasszukholnapra' típusú túlélési rutinnal. Ezzel lezártnak vettem az ügyet. Gyomrom egész jó volt, de erőm nulla. Ma pihenek, meg eszem vmit - mit??? - aztán holnap naggggyonjólesz.
Kis kávézgatás közben/után viszont sikerült meggyőznöm magam, hogy jó lesz ez nekem ma. Nem megyek a Bakonyba, csak itthonról vmi egész lájtosat, az biztos megy.
Átöltözés, kulacs, gél, sótabi és gizionos kamásli, szóval én készültem...
Langymeleg, rövidgatyós idő, pazar.

Indulás után1580m-nél néztem először az órámra, hogy most akkor vissza kéne fordulni. Senki nincs még a parkban, szépen megfordulok és holnap rápróbálok megint. Gabi meg fogja érteni. Vagy nem. De én meg túlélem a mai napot és az is egy szempont.
Most két traktorkerék volt rajtam és alapjáraton kolbászoltam, érzésre tök üres tankkal.
Jó, menjünk még egy picit, akkor ez megint az az edzés lesz, ami érzésre 70-100 kili közötti szakaszt modellezi.
Fel a Gulyára van benne 30m szint, ez ment. Huuhhh, keményvagyok.
Az állatkerti parkolón átfutva vettem észre, hogy az új faültetésekhez égereket is ültettek. Ezen úgy felbasztam az agyam, hogy 10-et ugrott a pulzusom. Égert! Ki volt az az agyalágyult? Komolyan! Ki kellett volna nyitni vmi fás mesekönyvet és elolvasni. Találomra guglizva legyen ez. Patakvölgy és lápok... Több kérdésem nincs. Mindezt egy nyílt, murvás parkolóba, ahol nyáron 50 fok van. Anyádat, azt!
Aztán a Takácskertben csak nem állok meg az obligát járdára parkoló BMW-sek között. Onnan meg már a vámosi kerékpárúton is vagyok. Emelkedik egy picit, de ez most egy kivégzéssel ér fel. A 8-as alatti alagút lejtője megment, de túloldalt a rámpa megint leüt. Itt 100m-ek ről beszélek kb 5m-es szintekkel... A 77-esen sorra jönnek az autók, csak nem fogok sétálni nyilvánosan, tehát kocogok, de majd belehalok. Az átkeléskor remélem sok autó lesz és hosszasan kell majd várakozzak. Hát nem, egy-egy nyamvadt autót kell csak kivárjak, aztán futhatok tovább. Átkelek és pofán csap a déli szél. Ezmiez? Eddig szélcsend volt!
Magam elé figyelek, kimegyek az aszfaltcsík szélére és csak a felfestésre koncentrálok. Még véletlenül sem emelem fel a fejem, nem nézek messzire, csak pár métert látok, odáig meg csak eljutok valahogy. Megint emelkedik. Halál. A hatodik kili környékén járok iszom, a híg izó segíteni fog. Biztos. Akarom.
A disznótelepnél nyitva a kapu, konstatálom. Ha kijön az egyik kutya én nem fogok tudni elfutni. Megesznek engem ma. De jó, vége(m) lesz! Megúszom. Ennek örömére megállok, sótabi+ivás=baromijólleszek. Nem. El kell indulni, nincs mese és persze megint emelkedik. Megint pofaszél. Nem baj, mindjárt lejt, csak addig kell kibírni. Épp nem sétálok, de annyira lassan vonszolom magam, hogy aludhatnék is közben. A lejtő nem hoz nagy örömet, épp csak túlélek. (Utólag nézve 5:20 környéke, de ez hihetetlen.) A pataknál aztán vége az örömnek, innen megint emelkedik.
Jó, ha Katáéknál kint lesz valaki, akkor nem megyek tovább, beülök hozzájuk, iszom vmit és hazavitetem magam. Ez így öngyilkosság. - szokásos üzletelés magammal. Nem nyert. Nem értem miért nem bírnak előbb felkelni :) ! Kis falu végi felszökés - séta. 20m. Nem bírom kifutni. Kiérek a faluból, lejt, sima kerékpárút, szenvedek. Jó, legyen gél! De meg kell állni! Megállok, megeszem, iszom rá. Lejt. Na, akkor most majd a birkáknál esznek meg a kutyák. Ugye? Ugyenem? Nem. Lassan megvan az első 10, innen kéne 7 kili tempósabb. Lehetetlen. Ennyi gyors kili nincs is a világon. Most jön a 'nagy' emelkedő ez normálisan sima liba, most sétálom és meghalok (15m szint...). Innen óvatos kocogás és megint alkudozás, hogy ne kör legyen, csak egy oda-vissza. Aztán elvetem, mert ha kört megyek akkor közönség nélkül tudok csendben elszenderedni majd az erdei avaron. Mert meg fogok halni. Ez biztos.
Telefont taktikai megfontolásból nem hoztam, így a pusztából haza KELL futnom.
Közben feltöltöm a kulacsom a magammal hozott tartályból. Előbányászom a freebeltből, langymeleg... Megállok, nehogy kilötyögjön ugye... Ettem, ittam, feltöltöttem, nemettekmeg, nemhaltammeg... baszki futni kell... Intek a juhásznak, visszaint, jó, akkor ezek a kutyák sem kergetnek meg.
Lefordulok a susnyásba. Jajjjjjjjdejó, nem aszfalt. Mennyei érzés, még annak ellenére is, hogy félévente én használom csak ezt az ösvényt, így térdig érő kökényes a jutalmam. Nem baj, megérdemlem.
Kicsit ráfordulok a 77-es aszfaltjára aztán jön 2,5 kili, nyíl egyenes. Ez az igazi gyilok. És tolni kéne ugye, mert csak 2 kili telt el a tempósból. Eszembe jut egy Laáros videó, amiben az autóban mantrázik, meg 'Om mani padme hum'-ol, gondolom ez nekem is segíthet. Elsőre kicsit furcsa hallani a saját hangom, de aztán egész belejövök. Próbálom bizonyos időközönként, mindegy csak teljenek a másodpercek és csak a futásra ne kelljen figyelnem... (Utólag nézve 5:20 környéke, de ez hihetetlen.)
Lassan közeledik a kis fenyves, megváltás, innen jobbos és ha szerencsém lesz, akkor merő sár. És igen! Baromi nagy tócsák, faltól-falig. Kerülgetés, túlélés. Emelkedik. Jó, ebbe belefekszem és felfutok, mert ez kell nekem... Mi lett volna a Bakonyban?! De előtte ivás+sótabletta előkotrása=időhúzás. Röhögök magamon. Tudom, hogy tudom, hogy tudom, hogy miről is szól ez... Na, bicegjünk.
Majdnem felfutok a tetejére, de olyan érzésem van, mintha elsavasodtam volna, a lábam már alig mozog és nem is haladok, szakad rólam a víz, mindez gyökkettőnél és egy alig vmirevaló kis emelkedőnél. Bele kell sétáljak. Második gélt is betolom, mert, mert, mert idő, és majd 'fentről' már tényleg tolom majd.
Igen, kicsit hullámzik, de megy. Röhejesen lassan, de megy. Jó, ez komolytalan volt eddig ezért plusz egy kili tempósabbat szavazok meg. Kegyetlen vagyok, na :) ! Meg lejt is ugye... 4:30-ba! mondom 4:30-ba. Itt egy valamire való kavics is 4p-be gurul lefelé, de mindegy...
18. Vége, túléltem, innen már taknyonnyálonis.
Befordulok a Tekeres-völgybe, innen igazán hazai pálya. Nézem az órám, nem lesz meg a 27. Valahol kell majd még egy kicsit hozzátenni. 
Innen zombi mód. Ez jó, ezt 'szeretem'. Nincsenek érzések, nem fáj, nincs légzés, nincs erőlködés, csak vmi teljesen lezombult haladás. Olyan ez kb. mint amikor a megfagyás előtt már nem fázik a delikvens. Teljes apátia. Ezt figyelem magamon. Tényleg érdekes. Ebben a langyos, kissé homályos tudatállapotban haladok. Kezdem érezni az eléhezést, vagy mit. Kissé beszűkül a látótér és ha magam elé nézek, akkor olyan gyors amit látok, hogy már nem tudja az agyam feldolgozni, összemosódik a kép. (Nem futok gyorsan, nem az a gond :) !)
A völgy bejáratánál két nő, kutyával. Persze nem fogják meg, a kutya eltűnik. Egy perc múlva hátulról, visítós ugatással támad, - 'Az anyád picsája' szalad ki a számból, pedig nem szoktam ilyet, de annyira megijesztett, hogy majd beszartam. A gazdi arca is falfehér és mentegetőzik. Kapd be! A kutyatlajdonosok általános intoleranciáján még nyammogok egy ideig, ezzel el is telik egy kis idő. Kicsit visszafordulok, hogy meglegyen az előírt 27 kili, mert ha itt nem, akkor a városban biztos már nem fog menni.
Van itt egy kis kaptató, amin visszafelé szoktam tesztelni az állapotom. Persze séta... Ez nem állapot... A kis erdőben azért még teszek egy kis kitérőt, mert kell az a 27! Csak a 8-ast érjem el, onnan 3 kili hazáig. Persze nincs autó, így nincs megállás.
Innen pár futó is segít, hogy ne akarjak belesétálni, az agónia vége közeledik.
Már nem szenvedek, csak arra gondolok, hogy megvan, megcsináltam, beépül. Biztos jó lesz valamire. 
Gabimonta.
Szörnyű 27 kili volt.

Ide kell másoljam!

Mielőtt elhiszed, hogy a futás a valószerűtlen, inkább ugrásra emlékeztető repülőfázis fél méterrel a föld felett (ahogy az instán látod néha másoknál), gyönyörű, tiszta, márkás ruhákban, mosolyogva, háttérben a tengerrel és a naplementével, szeretném elmondani, hogy tévedsz.

A futás a verejték. A futás a sár. A futás az eső. A jeges szél, amit gyűlölsz. A grimasz az arcodon. A káromkodás. A sötét. A hajnal és az éjszaka. A pólódba, vagy csak úgy kifújt taknyod. A nyálad, amit kiköpsz, vagy ami épp habzik a szád szélén, de nincs erőd vagy épp időd letörölni onnan. Az elszíneződött körmeid a lábujjaidon, amikre fogadásokat kötsz magaddal, hogy maradnak-e veled, vagy sem (a pirosra még tehetsz zsetont, feketére már ne fogadj). Amikor azon agyalsz, odaérsz-e wc-re időben, vagy már elkerülhetetlen, hogy egyszerre engedd el szemérmed és a civilizációs korlátokat. 🤙🏼

Mielőtt elhiszed, hogy a futás a vidám csapatkép a barátaiddal, ahol egységben az erő, shiny happy people holding hands és we are the champions, szeretném elmondani, hogy tévedsz.

Még ha a legjobb közösségi futásokat is találod meg, ha a legjobb csapatot szervezitek is össze, ha a legjobb kísérőd is van, minden igazán kritikus pillanatban egyedül vagy és egyedül, szó szerint magadban, azaz belül kell megoldanod ezeket. Elfogysz, azt hiszed, nem tudsz tovább menni. Elfagytál, ráz a hideg és még valahogy haza is kell jutnod. Félálomban ülsz az ágyad szélén reggel 5-kor és a fejedben zajlik a küzdelem: elindulni, vagy visszafeküdni. Elindultál edzeni, de nem megy, nem esik jól, legszívesebben visszafordulnál. Lement a fontos verseny és csalódott vagy, mert nem úgy sikerült, ahogy szeretted volna, elveszíted kicsit a hited saját magadban. Elérted a nagy célt, kiégtél, nem találsz új motivációt. (Nyugi, mind meg tudod oldani egyedül is. És ettől leszel igazán erős.)  

Mielőtt elhiszed, hogy a futás a tökéletesre sikerült befutókép, ahol a fejed felett az eltervezett eredmény látszik a célkapun, mindenhol úgy áll rajtad a ruha, ahogy szeretnéd és legszebb mosolyoddal épp a kamerába sikerül nézned, szeretném elmondani, hogy tévedsz.

Van, hogy nem sikerül. Elmérted. Álmodoztál, de nem edzettél eleget. Túltoltad és fáradtan vágtál bele. Alul, vagy túlöltözted. Túl hideg, vagy épp túl meleg volt. Elbasztad a frissítést. Fejben nem voltál ott. Ott voltál egy darabig, de szétesett a koncentrációd. Lecsúsztál egy kicsit. Vagy nagyon. Van, hogy nem sikerül - de ez is része a játéknak. Ettől leszel okosabb, tudatosabb, motiváltabb. Ezért lesz legközelebb jobb, ez az út vezet a sikeredhez.

És persze olyan is van, hogy sikerült, de szarul nézel ki a képeken. 😂 A lényeg, hogy tedd oda magad és élvezd. 🤙🏼
 (Gusztos Péter)