"...soha nem érdemes holnapig várni, mert a bal- meg jobbsorsunk a saját kezünkben van. Senki nem állít fel a díványról és senki sem álmodik helyettünk. Álmok nélkül pedig csak droidok vagyunk." (K.B.)

2015. június 16., kedd

B., nem vagy te százas

Mi a terv?
Még világosban visszaérni. - válaszolom.
Látom rajta, hogy azt gondolja 'cöcöcö, kicsi csíra...'

Pontban nyolckor startoltatom magam.
Már az első méteren egyedül vagyok. Nincs tömeg ami magával rántana, nincs nagy tülekedés.
Pár csipát dörzsölgető sátras között kocogok el, majd rögtön patakátkeléssel melegítek. Egész pontosan pár percnyi futó mozgás után a Zörög-heggyel melegítek, de nem futva.
8perces kiliknél jobbat átlagban - ez a cél. Ezzel a 40+ - nagycsaládos - vidéki - 185-190 cm magas - kamáslis - HOKA-s kategóriában fix a dobogó.
Már ha lenne.
Már ha verseny lenne...

De nem verseny ez csak a bő két évnyi bakonyi barangolás emlékeinek lajstromba szedése, felidézése és összegzése. Az egész útvonalból talán 5 kili ismeretlen.

Szóval Zörög-hegy. Igen, rögtön itt a sárga-zöld kereszteződés, amit tavaly agyonszalagozva is benéztem. Most is benézem, de most azért, mert be KELL nézzem. Egyenesen tovább. Húúú, tél óta belehúzott a vegetáció. Az keresztezett irtáson zöld minden, úgy derék magasságig. Hullámzik enyhén és pont jól futható. Csesznek felé még két bringást is befogok, nekik a terep azért nem kedvez, az elmúlt idők esői szép barázdákat húztak az agyagos ösvényre.
Nem szuszogni, nem izzadni, csak épp egy picit a talajhoz érni. Csak lebegni egy picit a puha csernozjom felett...
Csesznekre beérve rögtön az ismerős kék kúthoz térdepelek. Vizezés, ivás.
A Kőmosó-szurdoknál az első pont, gyors pecsét, majd irány a szűk völgyecske. Meglepő, de ez épp ismeretlen kis szakasz. Eddig valahogy mindig elfutottam felette. Most pótlom a mulasztást, bár az átlagom nem javítja. Épp annyi víz van a szurdok alján, hogy szép legyen. Még könnyen átjárható, de nem csont száraz. 10 perc, de meseszép.
Kis szántóföld menti csoszogás után a Töbör-hegy oldalában rácsatlakozom a Bakonyi Mikikről jól ismert szakaszra az Ördögárok-felé. Itt szoktuk Fridivel egymást ráncigálni a csúszós ösvényeken a tömegben. Most se tömeg, se csúszós pálya, viszont olyan buja a növényzet, hogy néha elbizonytalanodom, hogy jó helyen járok-e. Itt is optimális a vízmennyiség, az átkeléseket épp megúszom száraz lábbal. A láncos szakaszokon most nem kell várnom senkire, de így sem tudok rendesen haladni. A 7:30-as átlag nem akar mozdulni, pedig minden adódó pár méter futok. Eszemiszom, aliglélegzem, nemizzadok, ahogy meg vagyon írva az ultratankönyvekben.
Aztán az egyik mászásnál hallom, hogy csippan az órám. No, biztos most állt le - gondolom, de nem, most indul el. Bravó, akkor állt egy ideje, ezért volt olyan stabil az az átlag...
A zöld elágazásnál olyan szépek a pontőr lányok, hogy először nem is hittem, hogy ott pont van. De, bizony. Ott a pont...
A zöld szokásához híven sunyin emelkedik és kissé saras, de minden erőlködés nélkül megy.
Kis ereszkedés Géza-háza elágazáshoz, ahol télen a Mikulás személyesen szokott pontőrködni, de most csak egy sodrós balos lesz belőle. A legelőn, felfelé menet tankolás, mert a 82-es úthoz még hajnalban kitettem egy depót, addig célszerű lenne mindent magamba gyűrni.
Felérek és a gyorsan megtalált motyóból még egy banánt és egy hideg nektársört is leküldök. Kezembe veszem a ropis zacsit és lassú ropogtatások közepette kelek át az úton. Kitett rész, de még nincs igazán meleg. Az erdőbe érve aztán lejt is egy kissé, így csak a dágvány kerülgetése szab határt az élvezetnek. Ízlelgetem a hangtalan suhanást Károlyházáig, majd a sárgán a Cuha völgyéig.
A pont a porva-cseszneki vasútállomás büféjében van, de erről nem nagyon tud az ott dolgozó legény. Sebaj, kapok egy pecsétet, meg vizet. Ennél egyelőre nem is kell több.
Innen a jelzetlen dózeren megyek tovább. Jól futható és még árnyékban is van. Vmi kanyarnál kell majd letérni, remélem nem vétem el. Nem, mert ezt nem is lehet.
Hopp, innen aztán full szánsájn a szántóföldek között. Kicsit bizonytalan vagyok fejben, hogy akkor hogy is fogok én Porváról Borzavárra jutni, de kiderül, hogy sehogy, mert épp az utóbbi határában köt ki az út az aszfaltra. Innen ismerős a fíling, mert legutóbb a családdal pont akkor sikerült itt bicajozni, amikor az olvadt aszfalton meglátszottak a keréknyomaink... Most sincs hideg... Egész konkrétan ember fia nincs az utcákon, mert miért is lenne ebben a hőségben. A kék kutat várom, de lassan rájövök, hogy előbb lesz a szépalmapusztai lehajtó mint a kút. Rövid meleg, vagy hosszú hideg? Inkább rövid...
Innen hullámzó aszfalt és full nap. Végig szépen futva megy és még csak nem is kell erőlködni. Bekapcsolom a mentális légkondit és egész jól működik. Remélem nem fogyaszt sokat. A karámoktól aztán végre lejtő. Kicsit köves ugyan, de lejt. A balos nem vétem el, nem is véthetem, mert februárban a retinámba égettem, amikor majdnem derékig érő hóban jöttem erre, csak épp szemből. Most csak a a fű ér derékig. Az sem rossz. A télen dágványos olvadékos rész most sem szebb, de legalább látom hova lépek.
Megváltás az aszfalt, majd pár perc a kisszépalmai pont. Itt is lányok és itt is szépek...
Víz, sós kenyérszelet, majd megfontolt Kőris-hegy támadás a kéken. Csak nagyon keveset kocogok bele. Alig több mint tizenöt perc és már újra pecsételek a kilátónál. Innen a kedvenc pirosomon ereszkedhetek lefelé. Ebbe az irányba talán ha egyszer haladtam, általában felfelé szoktam jönni. Voltam itt már hóban, tavaszi medvehagymában, nyári hőségben és őszi színorgiában is. Rengetegszer. Imádom ezt a részt, gyönyörű a bükkös. És árnyas és szellős. Próbálom nem elfutni, talán sikerrel. 30 perc flow ez a rész.
A parkolóban megkérdek egy srácot, hogy tud-e valamit a pontról, de nem tud. Aztán gyanús lesz az asztalnál ülő két ember és jól gyanítom, ők a pont. A srác meg épp nem tudta, hogy milyen TT-n is van. Spongyát rá. Ellátás nincs.
Van viszont patak és kék kereszt, ami a patak mellett halad. Még az ösvényt is látni, tehát full komfort. Tavaly derékig ért ilyenkor a csalán, most épp csak térdig. Micsoda lazaság! Lassan azért kifogyok mindenemből, így nagyon kezdem várni, hogy Bakonybélben találjak vmi boltot, vagy kocsmát. De mindnek előtt kedvenc kék kutamat látogatom meg a buszfordulónál. Teljes zuhany. Hűtés, ivás, dagonyázás.  A bolt nyitva, így egy hideg kólával és egy fagyival leszek gazdagabb. Csak később jut eszembe, hogy ropit is vehette volna. Azért elégedetten markolom mindkét jéghideg szerzeményem és el is kél a segítség, mert egy óra körül jár az idő és pokoli meleg van. A vizes ruha még rádob egy lapáttal a hűtésre, így egész jól megúszom ezt a szakaszt. Mire a kegyhelynél lévő ponthoz érek újabb két fürdésen és a teljes fagyi betermelésén túl vagyok. Itt a víz mellett még egy teljes zacsi ropit is kapok, amit kézcsókkal honorálok a pontőr hölgy legnagyobb meglepetésére. Innen irány a Hajag. Hajjaj...
Tavaly a piros négyzet brutális harccal végződött, idén kihagynám ezt a műsorszámot.
Már az eleje sokkal szarabb, mint legutóbb. Saras és egy egész gulya túrta össze, alig bírok ugrándozni, ezen a terepen. Aztán már csak magas a fű. Idén még a patak is folyik, bár érdekes a színe... Egy sapkavizezésre azért még jó.
No, lassan valami okos balost kellene vegyek, mert különben bekebelez a csalán és a szeder. A Szekrényes-kő előtt érzésre elkanyarodok és meg is lelek pár 'T' jelzést. Huhh ez szerencse! De persze nem örülhetek sokáig, mert kiderül, hogy teljesen járhatatlanná válik a nem létező ösvény. Az irányt érzem, tudom, hogy felettem fut vhol a sárga sáv és a dózer, de jó lenne minél rövidebbre venni ezt a részt. Egyre vadabb a biotóp és egy hevenyészett fakitermelés maradványaiba is belefutok. Futok?!  Cöcöcö... Nénykézláb mászom. Végre valami járható részre lelek, de ez nem épp jó irányba visz. Kicsit talán visszafelé, de legalább felfelé. OK. meglátjuk. Pár perc után elérem a dózert, csak épp fogalmam sincs merre vagyok. Felfelé az biztos, de hogy milyen messze még a teteje?
Hát messze... És persze full nap. Itt azért sok a séta. Nem kéne, de ha futok, akkor tuti fejre állok ebben a hőségben. És megint kanyar és megint, és megint... a világon nincs ennyi kanyar...

(folyt köv.)

2015. június 12., péntek

Bocsi

A hülyeség emlékművéhez nem 30-40 hanem 132m3, igen, igen százharminckét köbméter fát használtak fel.
És büszkék rá!
Nem is mertem azzal számolni, hogy teljesen tömör az egész, de megint a valóság felülírt minden abnormális képzeletet is...

Tényleg, ez a legjobb szöveg amit mostanában olvastam:
Magyarország államformája: Hírcsárda.

2015. június 11., csütörtök

Balcsi

Egész elemi erővel csapott belém, hogy milyen egy lüke voltam eddig.
Itt lakunk a Balaton közelében és ennek ellenére tavaly egyszer voltam úszni.
Ez így nem jó.

A héten már háromszor voltam az Örvényesi szabad strandon.
Dél környékén elugrok, úszom egyet, lepihenek, megebédelek.
1ó az egész és megy a nap tovább.
Hogy ezt mér' nem csináltam eddig? Fel nem foghatom...

Bakonyi Nemszáz beszámolót meg írom, de egyre jobban unom magam, lehet, h nem készül el soha. Ez sem...

2015. június 3., szerda

Bakony + 100

Az uccsó három héten abszolvált három darab futás ellenére nem tudok nem elmenni a Bakonyi Nemszázra.

Hét végén még lepakoltam két depót is és néztem két kellemes kerülő útvonalat (mert itt szabad). Ezzel meg is volt a felkészülés.
Annyira szép az erdő, annyira üde, hogy nem tudok nem elmenni. Bakker...   kicsit gyalogolok, kicsit kocorászom, kicsit nézelődöm... kint a Bakonyban. Ismerős helyeken, szinte otthon.
Aztán este vár az évente megrendezésre kerülő utcabál. Kis, talán 150m hosszú utcánkban ilyenkor kitelepülnek a lakók és mindenki hoz vmit a közösbe.
Eszemiszom, dínomdánom...

Milllyen nap!