...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2018. március 26., hétfő

NemcsakBécs

Valamikor írtam arról - vagy nem - hogy még egyetemista korunkban (olyan 1993-95 táján) jártunk bécsben és ettünk egy jó kis borjúbécsit. Valahol, nem tudom pontosan hol. A pincér olyan kedves volt, hogy nem hagyta, hogy kifizessük a teljes cehhet, mert szerencsétlen, csóró két magyar fiatal... Nehogy má'...
Aztán 2010-ben megint betértünk, mert szerencsésen megtaláltuk a helyet. Leültünk és rögtön odajött, UGYANAZ  a pincér.
Erre mondom azt, hogy kispolgári, megnyugtató állandóság. Vagy mi.

Szombaton Hódmezővásárhelyre kellett mennünk. Ha mentünk Szegedet nem tudtuk nem útba ejteni. Úgy saccoljuk, hogy 1995-1997 táján voltunk először a Kiskőrösi Halászcsárdában, aztán 2002-ben és most. Alig találtuk meg, vissza is kellett fordulni, mert már elhagytuk a várost, de makacsok voltunk és a végén sikerrel jártunk.
Nem változott a minőség. Szálka nélküli halászlé, finom, sűrű és normális kiszolgálás. Az étlap nem egy regény, de ami van az jó.
Ennyi.
Hogy én ezt pofázom állandóan... nemhiszemel...
Vicceltem a többiekkel, hogy akkor hazafelé fagyizunk egy jót.
Hazafelé Soltvadkerten át jöttünk, mert mi ugye árkonbokron át, mint mindig.
Még épp este nyolc körül értünk a faluba?, városba? - ha város, akkor is inkább falu (bocs).
És igen! És igen!
A cukrászda nyitva volt és voltak is benne, nem is kevesen! Úgy, hogy -2 fokban, sötétben az egész település kihalt volt. A fagyis pult teljesen feltöltve, nem állott kis nyamvadt maradékkal, hanem friss, habosbabos fagyival, a sütis pultok dugig, a bonbonok, házi biszbaszok teljes harckészültségben. Én gyors számolással 10, azaz minimum tíz felszolgálót és pultost számoltam össze, akik nem álldogáltak, hanem dolgoztak - mondom, szombat este, akkor már 8 után!
A fiatal srác, aki kiszolgált, kedves, figyelmes, normális, szóval pont olyan amilyen normális országokban egy ilyen munkavállaló, csak hát ugye ez nálunk már kuriózum.

Na, nekem ez az országimázs :)...

2018. március 4., vasárnap

Mottó +

"Fogadd el a sorsod - mondta - Lelj örömöt abban, ami fájdalmat okoz. Fordulj meg és szaladj teljes szíveddel afelé, amitől menekültél. Csak akkor múlod felül a csapást, ha eggyé válsz vele."
 (Salman Rushdie - A Mór utolsó sóhaja)
No, kérem, hát így :))) ...

Mielőtt túl bizakodó lenne a hangulat, sietve elrontanám.
Megint.
Február:
Rögtön a hó elején benyaltam egy takonykórt, ami - mondhatnám - már menetrend szerinti, így február elején, közepén. Csakhogy eddig azzal érveltem magamnak, magam előtt, hogy jól lemerítettem az aksikat ezért dőltem ki. Nos, idén erről szó sem lehet :))...
Ezért volt talán kicsit hosszabb és mélyebb a dolog?!?
Aztán mire felvettem volna a fonalat, addigra tél is lett. Ez magában nem lenne gond, de az addigi egész javuló tendenciát mutató vánszorgásom ismét fájdalmas fordulatot vett... A csúszkálás és havas taposás nagyon nem ízlett a bal oldalamnak.
Pedig tényleg volt pár alkalom, amikor már majdnem elbíztam magam! Szinte szabadkoznom kell magam előtt, hogy jól esett, semmi extra nem történt.
Mouvescount-ban követni próbálom az eseményeket, így azt találtam ki, hogy következetesen rögzítem a futás Fílinget. Ötös skála áll rendelkezésemre, ezeket így osztottam be:
1. KO.
2. Komolyabb megingás, vagy fájdalom.
3. Kis fájdalom, kis megingás, de alapvetőleg vállalható.
4. Nem fáj semmi, nincs eléhezés, frankón megy, energiaszint, erő OK.
5. Perfekt.
Februárban volt három db 4-es futásom!!! No, azért ez már valami! Neeem?
Kis pénz, kis foci...
A hihetetlen szenvedős január után már a pulzusom is kezd helyreállni, ami azért ennyire szerény futásmennyiség után egész biztatónak tűnik.
Próbálom magam nyugtatni, hogy a tavalyi évkezdet 406+245=651km-e után, az idei 217+160=377km ugyan csekély, viszont így nem lőttem el a puskaport rögtön az idény elején. Csak aztán bejöjjön a számításom és végre április-májusra tényleg kamatosan visszaszerezzem ezeket az elvesztegetett időket/kiliket...
Nem mondom, hogy nem vagyok elkenődve és nem legyint meg a kétségbeesés szele, de annyira makacs vagyok, hogy minél mélyebbre ásom magam, annál nagyobb akarással próbálok kievickélni a gödörből.
Az első két hónapban viszont 36ó-nyi jóga+nyújtás sikeredett, amibe bele sem számolom a futások utáni min. 30p-es nyújtásokat! Szóval azért nem mondhatom, hogy csak ülök és várom az égi mannát. Ennek hatását azért érzem is, mert bár a bal oldalam változó intenzitással/módon/hellyel fájdogál, de a lépéseimen érzem a javulást. Ha megy, akkor tényleg jó. Csek ezekből kellene több.
Remélem ha lefut az olvadás és kissé a tavaszba hajlunk tán én is feltámadok.
Tán...
Tám. Tám-tá-rám...