...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2014. december 30., kedd

Térdvége

Azért csak sikerült jól odavágnom a térdem a papodi futáskor.
Ma próbáltam egy kis havas örömködést, de leginkább csak bicegés ment.
Végre minden fehér, harapni lehet a friss levegőt...
Pihi.

Remélem nem lesz túl hosszú...

2014. december 28., vasárnap

Egy vad ász

Tegnap mentem egy kört a Papod felé.

Még augusztusban jöttem ide párszor egy kis emelkedő-lejtő tréningre. Jó hely, csak sokat vadásznak a környéken. Többek között ezért sem mozogtam errefelé ősszel.

Tegnap inkább csak bejgli lemozgós turisták voltak, Sasa, meg én... meg valahol a vadászok...

Eddig nem mentem végig a piros sávon Lepsényig Eplényig, mert valahogy csak napnyugta környékén jártam erre és nem akartam kockáztatni. Most sem volt jobb a helyzet, de azért még belefértem a világos időszakba.
Az etapok:
1. Autótól a Papod csúcsáig - 2,92km
Szinte végig emelkedő, csak pár kis hullám van benne és a vége épp határon van a futhatóság terén.
2. Papod - nyereg - 1,94km
Nem is nyereg, csak egy éles balos visszafordító, eddig lejt, talán kicsit jobban is annál mint amit én jól ki tudok használni.
3. Nyereg - gázló - 1,90km
Lejt és a terepviszonyoktól függően tolható.
4. Gázló - vége - 3,20km
Hullámos és van benne egy jó adag sima dózer is, de a vége sétálós kis fel.
5, 6, 7, 8 uez. csak visszafelé...

A 4. részt most jártam be először. Találkoztam favágókkal is. Annyira figyeltem a domboldalból őket, hogy baromi nagyot pereceltem. A fagyott, mély, keréknyomos, rögös úton... Nem is tudom mikor zakóztam ekkorát. Ráadásul a fagyos földön jól oda is vertem magam. Baromira fájt, főleg a térdem. Persze nem ott, ahol normális esetben leveri az ember, hanem valami valószínűtlen helyen sikerült lezúznom magam. Sebaj, mentünk tovább. Rátértünk a dózerra, itt legalább nem kellett a lábam elé figyelnem. Éreztem, hogy már nem lehetünk messze a 82-es főúttól. Kis, genya emelkedő, ösvényre tértünk, ami egy nyiladékba vezetett. Jellemző a hallásomra, hogy az általam felvert avar zaja és némi szél elég volt hozzá, hogy egy terepjáró kb. 10m-nyire meg tudjon közelíteni hátulról úgy, hogy ne halljam meg a hangját...
Lelassított mellettünk a Vergás gép és egy tök normális vadász szólt ki, hogy ne engedjem Sasát elbóklászni. Mondtam, hogy OK. (Nem is szokott 10-15m-nél jobban elhagyni.) Intett és lassan tovább hajtott. Kb. 20m után megállt, kipattant és az addig ölében lévő távcsövessel az erősen lejtő nyiladékba célzott előre.
A nyiladékba, ami jelzett turistaút, aljában a 82-es főúttal!
Anyám mi ez, futóvadlövés?!
Mikor olyan 10m-re voltam tőle azért hanyagul visszaszólt:
Szerencse, hogy nem lőttem meg!
Kit? - kérdeztem. Vagy  egy vadra, vagy esetleg Sasára gondoltam.
Magát. - válaszolta kicsit izgatottan, mint aki épp hálát ad a sorsnak, hogy nem szedett le egy futót a susnyában.
Ezek után nyomtam egy részidőt és gyorsan megfordultam...
És ez nem is rabsic volt, csak az erdész, aki kijött szombat délután egy kicsit böfizni az erdőbe...

Visszafelé egész jó részidőket jöttem a fájós lábam és a feltúrt és megfagyott terep ellenére...

2014. december 15., hétfő

Bozsok 2x

Végre ki tudtam használni az alkalmat és egy kétnapos szombathelyi úszóverseny ürügyén meglátogattam a Kőszegi-hegységet.
Eddig sajnos kimaradt, talán a távolsága okán?!

Még otthon gyorsan kanyarintottam két kört az órámra, biztos ami biztos...
Teljesen ismeretlen volt a terep és papír térképem sincs a környékről, így tényleg az órámra voltam utalva.

Végül nem vesztem el, tehát a próba sikerült.

Ez lett a kör, amit ráadásul kétszer is megtettem, mert a szombat délutáni bejárás után még vasárnap reggel is lefutottam, hogy rögződjön egy életre :)!

Kis lapos bemelegítő után egy épp futható, nem saras szép hupli következik. Utána egy gyors aszfalt, ami szépen elkezd emelkedni. Átvált dózerra, majd a határon egy sziklás gyönyörű széles ösvényre. Így érhető el az Írott-kő csúcsa. Innen kicsit vadregényes lett, mert a múlt heti jégkár maradványai beborították az erdő alját. Kis ugri bugri után aztán puha erdei talajon lehet ereszkedni. A végén még van egy bucka ami egyre meredekebbé és kellemetlenebbé válik, aztán csak lobogás.

Jó kör.

A felmenetben érintett, nyírfással szegélyezett ösvényt egész jól kitakarították, de így is látszik, hogy rendesen aratott a jég. Lefelé jövet még voltak tisztításra váró szakaszok, de alapjába véve nem volt gond.
Egy helyen bizonytalanodtam el, mert nehéz volt összehozni az óra iránymutatását a lehetséges ösvénykínálattal, de aztán jól választottam.

Szépen látszott, hogy a jég az egy korú, elegyetlen erdőrészeken okozott nagy károkat. Nem is értem mit siránkoznak az erdészek? A nagy szél-, vihar- és jégkárok mind mind a helytelen erdőhasználat következményei.
Nem értem, hogy mit nem értenek?
Vagyis értem, hogy látványosan értetlenkednek és megjátsszák az ártatlan, természeti katasztrófákkal sújtott mártírt. Szép szerep. De egyszerűbb lenne normális erdőgazdálkodást folytatni...

Megint rá kellett ébrednem, hogy már soha nem leszek egy gyors lábú gazella. Még egy ideális, lejtős aszfalton sem megy kényelmesen 4:20-nál gyorsabban. Lehet, hogy erőlködve menne, de annak meg értelme nincs. Így meg csak álom marad egy ilyen körön a 6 perces átlag.

No, azért asszem túlélem...

2014. december 11., csütörtök

Megérte rápihenni,

hisz már többet mozogtam kint, mint egész novemberben.
Egy kis hó kellene még, meg egy kis fagy és kénytelen lennék csak futkorászni egész nap :)!

Mivel egyre többet megyek Sasával, a német vizslánkkal, így már nem csak az én edzhetnékem, de az ő átmozgatása is motiváló erőként hat. Az elején még nem értette, hogy mire is megy ki a játék, de mostanra már nagyon várja a közös futásokat.
Keveset mozgó ismerőseimnek szoktam mondani, hogy ha más nem, akkor a kutyasétáltatás legalább rávehetné őket egy kis mozgásra. Ha van kutya azért kell menni, ha nincs, akkor meg úgy kell tenni, mintha lenne...
De nekünk van!

Hét végén a menetrend szerinti Bakonyi Mikulást látogattuk meg Fridivel.
Végre kamatoztattam a lengyel tapasztalatokat. Bár sár volt, de EZ, ilyen távon nagyon nevetségesnek tűnt. Azért abszolváltam egy nagy és egy még nagyobb borulást, de végül egyben maradtam.
Nem mondhatnám, hogy nagyon siettünk, de azért a végére a Zörög-hegyről lefelé, a kopott talpú Hokámmal szépeket piruetteztem. Csak a túlélés volt a cél...
Egyébként összesen itt, a zörög-hegyi csúcs közelében volt némi jégkár, de ez gyakorlatilag említésre sem méltó a pilisi, budai, börzsönyi horrorhoz képest.

A jövő évet illetően is lekezdtem mozgolódni.
A család gyakorlatilag testületileg kérte, hogy mennyünk a Dolomitokba, így nem volt mit tenni, beneveztem a Lavaredo-ra :)!
Az UTMB-sek mostanában küldözgetnek leveleket, de ez a felemelt nevdíj, meg a körítő fesztivál egyre ellenszenvesebbé teszi ezt, az amúgy nagyon szép versenyt. Megfogadtam, hogy most még teszek egy próbát, aztán ha nem sorsolnak ki, akkor egy jó időre el is felejtem ezt a derbit. A sors majd eldönti, hogy mi legyen...

A szokásos téli kevés kilis hónapokat azért megpróbálom feljebb tornázni, de ez persze függ az időjárástól is.
Az már most jól látható, hogy egy csomó esti, fejlámpás futást meg tudok ejteni. Ezeket sem Nemesvámoson, sem Tinnyén nem tudtam volna megcsinálni, így ezek nagy ajándékok ezekben a rövid nappalos időszakokban.

Lassan szépen ki is alakulnak a köreim, csak épp egy nagyobb egybe szint hiányzik. A Csatár-hegy 8 perces emelkedője a legnagyobb, ez azért nem sok, de monnyuk egy holland terephez képest meg kánaán, szóval ez is csak nézőpont kérdése.

2014. december 1., hétfő

Rápihenés

Monnyuk legyen az a magyarázat, hogy rápihentem 2015-re.
Jó, legyen ez.
Novemberben sikerült majdnem 76 kilit összehoznom, de aztán mégsem...

Kardomba nem dőlök, de azért tényleg jól esett volna egy kicsit több futás.

Ezen szörnyű tétlenség ellenére baromira el vagyok maradva a munkáimmal és az itthoni dolgok is eléggé felemás állapotban leledzenek.

Kicsit talán összejött minden.
Van ilyen.

A pozitív a dologban az - mert ugye mindig ezt kell nézni - hogy nem betegedtem meg és teljesen kordában tartottam a derekam, gerincem, csípőm nyavalyáit.

A Mouvescount-on elkezdtem vezetni a tornázós, jógázos akcióimat is, hogy legalább lássam mikor mit nem csinálok meg...
Mer' igen!
Végre a sok felszedett torna- és lazító gyakorlatot immáron egy kis jógával is kiegészítettem. Pontosabban rájöttem, hogy ez egy sor lebutított jóga ászana, amiből kivették a hadrvert. No, most én szépen visszatettem, mert így lett igazán értelmük.
Szeretem is őket és tényleg használnak.

Aztán lassan, végre elromlik annyira az idő, hogy tényleg lesz időm futni.