...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2014. április 29., kedd

Ami nem öl meg...

az remélem, hogy tényleg erősít.

Baromi gyenge múlt hét után tegnap arra gondoltam, hogy revansot kéne venni.
Mert mi is történt?

Nem emlékszem, hogy mikor futottam edzésképp egy óránál kevesebbet, de vasárnap 28 perc után bedobtam a törülközőt.  Kimentem a Tekeres-völgybe és mentem egy teljes kört.
Azazaé nemolyansok?!?!!!
Általában otthonról szoktam indulni, teszek egy karikát, majd szépen hazanyargalok. Ez A Tekeres-völgy kör. 80-90p.
Szombaton még a Csatár-hegyre is felkocogtam, az íze kedvéért, de vasárnap csak körözni kellett volna. Mivel amúgy is arra jártam autóval és a 77-esről könnyen megközelíthető a pálya, gondoltam, hogy 3-4 karika majd jól fog esni. E helyett egy csúfos 28p-es vonaglás lett belőle és gyorsan haza is mentem.

Így jött el a hétfő.
Arra gondoltam, hogy a kijutást kerékpárral oldom meg, letámasztom a bicajt, aztán körözök, majd lazán hazagurulok.
A kitekeréssel nem volt gond, bár ráhangolódásként toltam neki.
Bemelegedtem.
Szépen letámasztottam a gépet, majd körözni kezdtem.
Az első kör volt az antré: 25p. Persze rögtön el is áztam az elején. Csak akkor esett, amikor épp nem az erdőben haladtam. Sebaj, majd megszárad az futás közben...
A megszáradós etapok: 23:42, 23:39, majd egy kicsit megnyomott 23:11 lettek.
Itt kicsit vacilláltam, hogy kell-e a félmarcsi, vagyis az ötödik is, de kellet nekem, mert én megérdemlem.
Az ötödik kör vége előtt valamivel aztán baromira rákezdett az eső. Futás közben nem zavart a dolog, de átázott pólóban annyira nem volt kedvem hazatekerni. Sebaj, megvárom, ha már ilyen szép esőbeállót épített nekem ide a VERGA.
Nem akart múlni az égi áldás, viszont erősödött a dolog.
Én meg fáztam az átizzadt cuccban.
Elkezdtem guggolásokat csinálni. 100-at.
Aztán fekvőtámaszokat, meg tricepsz gyakorlatokat.
Más izmom nincs, így aztán már jól elfáradtam, de megint kezdtem fázni. Az volt a baj, hogy a zuhogó eső mellett fél nyolc felé már sötétedni is kezdett. Lámpám nuku.
Eső ide, vagy oda, nem volt mit tenni, nekiindultam. A futós 1,5 kilit gyorsan letudtam a bringáig. Az egyetlen emelkedőn e közben már ömlött le a sár, ez Boondi-ban mulatságos volt felfelé...
Elindultam hazafelé a kerékpárral, de egyre többet villámlott, nekem meg egy nagy sík platón kellett volna áttekernem. Nem volt annyira kedvem ehhez a mutatványhoz. Inkább tettem egy kunkort, ami ugyan hosszabb volt, de egy völgyben vezetett, amiben kellemesen hömpölygött a híg sár.
Eddig nem tudtam mire kell a kerékpáron az első kerékre a sárhányó.
Tegnap megtudtam.
Próbáltam nyomni neki, hogy ezért ne nagyon fázzak. Ez azt eredményezte, hogy a sár a szememben és számban kötött ki. Mindenem tele volt a híg anyaggal. A füves szakaszok egész kellemesek voltak, ezeken, csak a vizet kaptam a pofámba...
A Séd völgyében mély sár volt, a pocsolyák színültig. Közben meg azért tekertem, mert majd ráfagytam a gépre.
A 8-ason átkelve aztán már gyerekjáték volt. Az egyetlen komolyabb emelkedőn monnyuk azt hittem kigyullad a combom, de végül hazaértem.
Forró zuhany.
Viszkis, forró tea.
Vörösbor.
Tyúkhúsleves forrón.
Minden ami meleg és folyik...

Márakutyabajom.

A combom meg rendesen egyben van...

2014. április 26., szombat

Gastro

Megérkezett az új 'családtag'.
Elég türelmesek voltunk, közel fél évet vártunk rá.
1964-69 között gyártották, tehát kicsit idősebb nálunk, de tökéletes állapotban van.
Remélem ezt majd én is elmondhatom magamról 50 körül.
Ő az:
 És a névjegye:

Általában a falra tudok mászni az 'igazi' dolgoktól.

Az 'igazi' kávé, az 'igazi' lecsó, az 'igazi' kolbász, az 'igazi' pálinka...

Mintha ezekből valahol és valamikor létezett volna egy etalon és az arról vett mértékkel kéne mérni a mait.
Abszolút nem érdekel, hogy épp mennyire török szentséget a sznobok oltárán. Ha úgy adódik és azt kívánom, akkor bizony vizezem a bort. (Mér' ne lehetne nekem épp akkor a római, agy görög borivási szokás az 'igazi'...)

Szóval engem nem érdekel az 'igazi' kávé - sem.

Engem az érdekel, hogy kedvemet leljem benne és élvezzem az ízét, a zamatát. Meg az egész kávékészítési szertartást.
Nekem ez 50%-ban magáról az eseményről szól és az együttlétről. (Ritkán iszom egyedül.)

Ezzel a géppel tényleg szertartássá vált a feketézés.

És ami fontos!
Mindig más!

Meg nem tudom érteni, hogy egy élelmiszertől mért várjuk azt, hogy sztenderd legyen? Ha pl. a boroknál elfogadjuk, sőt hangsúlyozzuk az évjáratokat, akkor egy répasaláta, egy vekni kenyér, vagy egy kávé miért ne lehetne napról napra a rá jellemző módon kicsit más?!
Ha valaki állandóságra vágyik az igyon patronos kávét, egyen a mekiben hamburgert. Én elfogadom, hogy valakinek ez fontos - sokaknak az - de ezek a sokak ne akarjanak olyan dolgokat sztenderdizálni, amit normálisan nem lehet.
Vagyis lehet.
Ki kell menni a piacra és meg kell nézni az egyöntetűen szép, egyforma, piros paradicsomokat...

Olvasom, hogy sok vendéglő nem tud magyar alapanyagot beszerezni, mert nincs állandó minőség. Persze hogy nincs, mert még általában földben nő a zöldség, a nap süti a leveleit...
És nem bír sztenderd lenni az a szemét saláta, hogyazannyátneki...

Venni kell Hollandiából, vagy Spanyolországból, onnan majd kapnak állandó minőséget.
Állandó minőségű alapanyagból meg tudnak folyamatosan kiegyensúlyozott - értsd. sztenderd - kínálatot biztosítani.
Csak nem nekem.

Tegnap lementünk a Malomkertbe egy kis hidratálásra.
A világos valami pazar volt.
A búza nem jött be, de a végén a meggyest majdnem megkönnyeztem...

Hazafelé kis kunkorral sétáltunk.
Szinte hihetetlen csend volt miközben szinte a belvárosban jártunk. Felettünk az egész kivilágított várhegy. Csak a tücskök zenéltek és pár késői madár csiripelt. Mellettünk a Séd csordogált és finom erdei levegőt hozott a szél.

Szeretünkittlakni...

2014. április 20., vasárnap

Sonka. Futás.

Sonkafuttatás.

Még a 2011-es disznóvágásból van egy kb. 25kg-os hátsó sonkánk.
Kétszer költözött. Kétszer már leszakadt a kampóról, meghempergett a murvában, meg ejtettem már fűbe is. Szóval van története...
Nehezen szántam rá magam, hogy megszegjem. Nem egyszerű feladat. Sem a darabolás, sem a szeletelés. Főleg az!
Fél éves érlelés után betapasztottam rizslisztes, sós, borsos, darált hájjal, így nem száradt ki és a penész sem tudott kárt tenni benne.
Első ránézésre persze nem az a kifejezett szépség, azt elismerem.
No, az a kés nem a darabolás, hanem a kaparászás miatt van mellette :)...
Majd egy órányi tisztogatás és az első vágás után, már egész biztató lett a kép.
Az íze.
Fenomenális. Omlós, puha és olyan illata van, hogy valami elképesztő.

Ezt viszont ma le kellett mozogni!
Tegnap még reggel kerültem az eső előtt egy köves, cipőtesztelő 2ó-s kört, majd mára egy bakonyi TT lett a menü.
A család a kisebbiken került, én a nagyobb körön fogyasztottam magam.

Az erdő full medvehagyma virágzásban!
Valami számomra ismeretlen lila virág is épp toppon volt, így néha olyan illatorgia volt, hogy az leírhatatlan. A tegnapi eső szépen lemostt, portalanított mindent. Buja zöld, az egész erdő, az aljnövényzet épp a fák lombfakadása előtti igazi pompájában virít.
Egy csoda volt. A fenyves részeken puha talaj, friss zöld moha és halvány zöld fűszőnyeg...

Mivel én előbb fejeztem be a köröm, így a rajt/cél helyszínnek helyet adó kocsmában félmeztelen napozással és frissen csapra vert, hideg, barna Staroprámen iszogatással töltöttem az időmet.

Nem is írok többet, mert ezt már nem tudom fokozni :)!

2014. április 17., csütörtök

Papa monta

'Papa monta, hogy ha új házba költözünk, lesz kutyánk.'
Ez díszelgett évekig a hűtőn.
Új ház lett, és kutya is.

ÉsmegintegyHOKA is.

Egy Rapa Nui.
A gyenge cipőellátás miatt nem az igény szabja meg mikor és mit veszek, hanem amikor van, és azt ami van.
Mint a Gum áruházban...
Lett volna még egy Bondi is, de féltem, hogy ha esetleg vmi csoda folytán esne az eső, tengersár lesz, és akkor miben futok.
Nos, ebben.
Nem csak engem fogott meg elsőre.
Vékony, erőszakos, 'kemény', gyors.
Sajnos ez nem én vagyok, hanem a cipő ilyen.

Egyelőre csak tegnap futottam benne egy bemutatkozó 1ó-s kört, de vmi fenomenális. Mintha megtanultam volna gyorsan futni, pedig az ellen én be vagyok oltva, tehát az nem lehet. De mégis, az érzet pazar.
Ha esetleg sárral találkoznék asszem nem ijednék meg, bár már az aszfaltos Bondiban is egész jól viselem azt a pár foltot amit ez erdőben fel lehet lelni. Azért ennek a talpa igencsak durva képet mutat.
Amit viszont furcsának találtam, az az, hogy a vékonysága ellenére nehezebb mint a nagy mamusz Bondi.
Az én szerény UK12-es mértemben ez 355g-ot nyom. Gondolom az orrában az acélbetét lehet a bűnös...

Egyelőre még nem esett át az általam szükségesnek ítélt ragasztás-vágás-fűzőcsere procedúrán, de hamarosan sort kerítek rá.
Azt mondják a hozzáértők, hogy hosszúra nem jó. Kinek mi a hosszú ugye?!

A felsőrész anyaga elsőre kicsit keménynek tűnt, de az első használat során ebből semmit nem éreztem.

Ez a fekete-szürke-sárga pont jó összeállítás.
Teccik.
És nem csak nekem!

2014. április 15., kedd

A hegyen túl

A francba az ilyen futással!

Az ember, ha jól elcseszi, akkor lehet hosszasan varnyogni, meg ecsetelni a fájdalmakat, világmegváltani, sírvavigadni, vagy sírvameghalni. Összegezni a butaságokat, tanulságot levonni, fogadkozni...

Próbálom visszaidézni ezt a szombat délelőttöt, de semmi olyan nem történt, ami olyan igazán érdekes lett volna. Nem is érdekes, ez nem jó szó, mert érdekes történt, csak különleges nem. Hacsak az nem különleges, hogy nem akartam elájulni, meghalni, hányni, fosni - na jó, azt egy kicsit - feladni, leülni...

Annyira vagyok képes, hogy rögzítem ennek a majd' hét órás kirakósjátéknak a fejemben szétszóródott puzzle darabjait:

Nem hiszem el. Ez itt már a Kékes, és én pont 2:30-al csekkolok. Jé, kedves ismerős! Épp tegnap beszéltem vele telefonon, most meg itt szurkol. Azt mondja, hogy ez 6:30-on belüli részidő. Az nem lehet, az biztosan nem lehet...

Pont jól öltöztem fel. Kékes után talán kicsit sok a vékony, hosszú felső, de azért az árnyékos oldalakon néha megcsap a hideg szellő, tehát mégis inkább jó.

Folyamatosan a jobb térdem állapotát csekkolom.
Fáj? Nyom? Nem lesz baj? Nem csavarodik? Milyen az ösvény? Lefele óvatosan. Csak tipegve. Jajj ne legyen baj! Sombokor, Ágasvár, rövid, nem ér meg pár percnyi veszteséget. Öregurasan, szinte csak épp lemozogva.

Nagyon jó döntés volt a TT elején indulni.
A harcosok már elindultak, a gyalogosok meg már az elején lemaradnak, szinte légüres térben haladok. Nincs előzgetés, nincs aki rossz tempót diktáljon.

Vöröskőnél kicsit azért kizökkent egy idősebb futó.
Baszki, betolakszik a sor elejére. Mutatom neki, hogy hol a sor vége. Ha siet, legközelebb a trélen induljon! Ez TT, itt a pecsétért sorba kell állni!
Az ezt követő 20 perc az, amit nagyon elcseszek.
Előttem megy ez a tolaktréler. Kicsit lassan, de tudom, hogy ha megelőzöm, akkor majd megmutatja, hogy ő megmutatja. Eddig is vagy háromszor megelőztem, de egy-egy gyalogos kerülésnél, vagy tökömtudjahogy elém került megint. Meg a pontnál persze, ahol már jóval előtte voltam, csakhogy én beálltam a sorba... Épp kicsit lassabb. Lefele és síkon szinte csak ringatózom utána. Hülyevagyok.

Ahogy az ember kezd felnőni a feladathoz, úgy lankásodik az addig szilaj terep. Most épp azt érzem, hogy az elején baromi sok a futható rész. Ezek eddig is itt voltak? Szinte tized százalékra érzem az ismerős emelkedőszögeket. Simán mennek. És ami megy, az tényleg jól és kevés erőfeszítéssel. Mire kezdem beérni a trél mezőny végét már érzékelem a sebességkülönbséget is. Ez megnyugtató kontroll.

A legnehezebb az egészben, hogy el kell hinni.
El kell hinni hogy így is meglesz. El kell hinni, hogy megy ez futva is, el kell hinni, hogy tudok eleget enni, hogy tudok eleget inni. Hogy nem kapok napszúrást és kibírom a cél budijáig. Jó, ezt mondjuk a Nyikom-nyeregtől azért nehéz volt kibírni, de azért sikerült...

Szinte valószínűtlen, hogy nincs holtpontom. Nincs energetikai hullámvölgy. A kulacsomban víz a zsákomban 1l vizezett, citromos kóla. Egy nagy marék datolya és majdnem egy egész csomag Sponser gumicukor bőven elégnek bizonyul.
Kékesen és Galyán megiszom a ZRobi és Olipapa által beadott plusz 0,5l kólámat, de így feleslegesen cipelem végig az egyik zsákban lévő flakont.
A vizem centire kitart. Még Ágasvárom gondolkodom egy utántöltésen, de pont nincs szükség rá Keresztesig.

Párszor előjön vmi görcskezdemény a vádlimban. Nem nagyon szoktam én ilyet érezni, de most egész határozottan körvonalazódik. Ágasvár előtt a bekészített Ca-Mg-K C vitamin kombó, majd a Múzslára felfelé menet két sótabletta a gyógymód. Kicsit elhúzódó terápia, de hat. Vagy csak mentálisan?

Sok az ismerős, de én képtelen vagyok kommunikálni. Van, hogy már nyitom a számat, de aztán győz az egyedüllét igénye.

Ágasvár után sorra veszem az eddigi szenvedéseim helyszíneit. Itt ültem le, itt szédültem meg, itt nem bírtam futni, itt voltam teljesen kész, itt feküdtem le, itt ugrottam balra a rekettyésbe. Huhhh, de jó hogy eljöttem most és átléphetek ezeken az emlékeken.

Valószínűtlen, de megy a futás a Múzslán. És nem csak síkon. Tényleg el-kell-hinni.

Képtelen vagyok előre számolgatni. Nem tudom a részidőket, meg, hogy mikor hol kéne lennem, milyen idővel kellene továbbindulnom és megérkeznem. Csak a Múzslán látom, hogy ez hatossal kezdődik, de nem érzem, hogy mennyire. A lefele is megy, de nagyon féltem a térdem.

A célig minden patront ellövök. Le kell feküdjek egy kicsit. A maradék kólámat iszogatom.

Ennél már voltam szarabbul itt, de gyorsabb még sohasenem!

2014. április 11., péntek

Film

Nem tudom, hogy mennyi ideig él még a link, de én biztos, ami biztos letöltöttem:
In the High Country

2014. április 10., csütörtök

Áprilisi forma

Visszaolvasgattam a korábbi évek áprilisi posztjait, mert nekem folyamatosan az az érzésem, hogy ez a hónap nem szokott sikerülni.
És igazam van.
Megintigazamvan...

Leköltözésünkkor egy sor futó(s) ismerős fogadkozott, hogy jön, szaladunk együtt, aranyélet, örökifjúság. Aztán persze senki sem jött, mert 100 kili az 100 kili.
Az sok.
Most vasárnap aztán megvolt ez első ilyen hazai pálya bemutatós körözés. Persze kilátás az nuku volt, meg az idő sem volt százas, de azért megjárta.
Én is.
Mármint én is éreztem, hogy nem vagyok százas és meg is jártam. Jót futottunk, de valami nem klappolt igazán.
Aztán hétfőn egy kicsit tempósabb kört mentem.
Volna.
Érzésre és pulzusra tempósabb is volt, csak épp a sebességem nem volt az.
Közben a derekam is vacakolt, pedig már régóta békén hagy és nem él vissza az erőfölényével.

Kedden elmentem a guruhoz, aki aszonta, hogy megint eldeformálódtam.
Visszadeformált, de azért elég szarul vagyok. Olyan kisnyugdíjas érzés. Lehajolni nehézkes, a csirkefarhát is nehezen csúszik, szóval szar, na.

Tegnap le voltam tiltva a futásról, ma meg még nem volt időm rá, de lassan nekiveselkedem.

Ez a Mátrabérc egy mumus. Tényleg nem emlékszem, hogy valaha is egyben álltam volna a rajthoz. Azon morfondíroztam, hogy amikor nem lesz nyavalyám, akkor hirtelen megcsinálom magánban, akkor nem lesz időm kidőlni előtte. Pecsapom magam és futok egy jót.

Mindegy, ez ilyen, kár ezen agyalni, ha bírok lépni, megyek.

2014. április 6., vasárnap

Március

Érdekes, hogy évek óta ez a hónap szokott a legjobban sikerülni, csak aztán nincs folytatása...

Idén az utóbbi három hétvégére beiktatott TT-k is igen jótékony hatásúaknak bizonyultak. Végre sikerült 4-5 órákat mozogni.
A most megtett 346 kilinél csak egyszer, 2010-ben futottam többet, akkor is augusztusban, amikor a 100-as CCC is növelte a távot.
Ha még hozzáveszem, hogy ehhez 8500m szint is tartozik, akkor vidám is lehetek.
Összességében ez 33:42 óra, amiben  5-6 órányi bringa is beleértendő.
Viszont a 16 futóalkalom is mutatja, hogy bőven van még tartalék, egy kicsit jobb szervezőnek kell majd lennem a jövőben.

Monnyuk lehet, hogy nemtudományosfantasztikus, és edzésszakmailag kifogásolható elemek vannak benne, DE élveztem és végre megint nem érzem a tavasz közeledtével már párszor megélt - és itt is többször elregélt - teljes K.O.-t.

Áprilisra nem voltak nagy terveim, mert általában az igazi tavasz beköszöntével nagyon zsúfolt hónapom szokott ez lenni. Jobb nem turbózni ezt még fölöslegesen.

Bár nem volt terveben, de egy visszautasíthatatlan ajánlat miatt úgy néz ki, hogy elmegyek a Mátrabércre. A teljes logisztikai kiszolgálást egyszerűen botorság lenne visszautasítani. Ha addig nem jön közbe semmi, akkor megyek.
Megyek, de miben megyek?
Igen, 250 kili után azt kell mondjam, hogy eddig teljesen alaptalanok voltak a félelmeim az új Bondi-val kapcsolatban. Egyelőre én, vagyis a lábam áll nyerésre.
Könnyű, szellős, puha, szép... kell ennél több? Remélem a tartóssága sem lesz rosszabb, mint az elődjéé - 2212km-nél tart...

Blog.
Kicsit azért zavar, hogy egyre rendszertelenebbül ülök a gép elé, de ez azért van, mert úgy általában kevesebbet töltök a billentyűk közelében. EZ is célunk volt a költözéssel és úgy látszik, hogy működik.

Szóval a virágos és habosbabos március után igazán kíváncsian várom az áprilist!