"...soha nem érdemes holnapig várni, mert a bal- meg jobbsorsunk a saját kezünkben van. Senki nem állít fel a díványról és senki sem álmodik helyettünk. Álmok nélkül pedig csak droidok vagyunk." (K.B.)

2014. április 10., csütörtök

Áprilisi forma

Visszaolvasgattam a korábbi évek áprilisi posztjait, mert nekem folyamatosan az az érzésem, hogy ez a hónap nem szokott sikerülni.
És igazam van.
Megintigazamvan...

Leköltözésünkkor egy sor futó(s) ismerős fogadkozott, hogy jön, szaladunk együtt, aranyélet, örökifjúság. Aztán persze senki sem jött, mert 100 kili az 100 kili.
Az sok.
Most vasárnap aztán megvolt ez első ilyen hazai pálya bemutatós körözés. Persze kilátás az nuku volt, meg az idő sem volt százas, de azért megjárta.
Én is.
Mármint én is éreztem, hogy nem vagyok százas és meg is jártam. Jót futottunk, de valami nem klappolt igazán.
Aztán hétfőn egy kicsit tempósabb kört mentem.
Volna.
Érzésre és pulzusra tempósabb is volt, csak épp a sebességem nem volt az.
Közben a derekam is vacakolt, pedig már régóta békén hagy és nem él vissza az erőfölényével.

Kedden elmentem a guruhoz, aki aszonta, hogy megint eldeformálódtam.
Visszadeformált, de azért elég szarul vagyok. Olyan kisnyugdíjas érzés. Lehajolni nehézkes, a csirkefarhát is nehezen csúszik, szóval szar, na.

Tegnap le voltam tiltva a futásról, ma meg még nem volt időm rá, de lassan nekiveselkedem.

Ez a Mátrabérc egy mumus. Tényleg nem emlékszem, hogy valaha is egyben álltam volna a rajthoz. Azon morfondíroztam, hogy amikor nem lesz nyavalyám, akkor hirtelen megcsinálom magánban, akkor nem lesz időm kidőlni előtte. Pecsapom magam és futok egy jót.

Mindegy, ez ilyen, kár ezen agyalni, ha bírok lépni, megyek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése