"...soha nem érdemes holnapig várni, mert a bal- meg jobbsorsunk a saját kezünkben van. Senki nem állít fel a díványról és senki sem álmodik helyettünk. Álmok nélkül pedig csak droidok vagyunk." (K.B.)

2014. április 6., vasárnap

Március

Érdekes, hogy évek óta ez a hónap szokott a legjobban sikerülni, csak aztán nincs folytatása...

Idén az utóbbi három hétvégére beiktatott TT-k is igen jótékony hatásúaknak bizonyultak. Végre sikerült 4-5 órákat mozogni.
A most megtett 346 kilinél csak egyszer, 2010-ben futottam többet, akkor is augusztusban, amikor a 100-as CCC is növelte a távot.
Ha még hozzáveszem, hogy ehhez 8500m szint is tartozik, akkor vidám is lehetek.
Összességében ez 33:42 óra, amiben  5-6 órányi bringa is beleértendő.
Viszont a 16 futóalkalom is mutatja, hogy bőven van még tartalék, egy kicsit jobb szervezőnek kell majd lennem a jövőben.

Monnyuk lehet, hogy nemtudományosfantasztikus, és edzésszakmailag kifogásolható elemek vannak benne, DE élveztem és végre megint nem érzem a tavasz közeledtével már párszor megélt - és itt is többször elregélt - teljes K.O.-t.

Áprilisra nem voltak nagy terveim, mert általában az igazi tavasz beköszöntével nagyon zsúfolt hónapom szokott ez lenni. Jobb nem turbózni ezt még fölöslegesen.

Bár nem volt terveben, de egy visszautasíthatatlan ajánlat miatt úgy néz ki, hogy elmegyek a Mátrabércre. A teljes logisztikai kiszolgálást egyszerűen botorság lenne visszautasítani. Ha addig nem jön közbe semmi, akkor megyek.
Megyek, de miben megyek?
Igen, 250 kili után azt kell mondjam, hogy eddig teljesen alaptalanok voltak a félelmeim az új Bondi-val kapcsolatban. Egyelőre én, vagyis a lábam áll nyerésre.
Könnyű, szellős, puha, szép... kell ennél több? Remélem a tartóssága sem lesz rosszabb, mint az elődjéé - 2212km-nél tart...

Blog.
Kicsit azért zavar, hogy egyre rendszertelenebbül ülök a gép elé, de ez azért van, mert úgy általában kevesebbet töltök a billentyűk közelében. EZ is célunk volt a költözéssel és úgy látszik, hogy működik.

Szóval a virágos és habosbabos március után igazán kíváncsian várom az áprilist!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése