...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2011. augusztus 25., csütörtök

Lassan tényleg

eljöhetne az a szeptember.
Nagyon várom már, mert kibírhatatlan ez a rohadt kánikula.
Ma futottam 2ó-t és rendesen megdőltem. Egész nap nem tértem magamhoz. A rosszullét határán lavíroztam. Ennek nem igazán látom értelmét. Bár jó lenne gyűjteni a kiliket, de nem hiszem, hogy ilyen időben ennek túl sok sportértéke lenne.
Pláne mióta ebbe beleolvastam, megnyugodtam....

Kétszer is voltam mostanság a Börzsönyben némi szintet összeszedni. Egész jól sikerült. Főleg a múlt szombati mutatványom lepett meg.
'Ámátőr az erdőben' címmel kellett volna egy posztot megereszteni róla.
Előző nap masszőrnél voltam (1. hiba). Kis szervezési baki miatt csak 11:00-kor indultam neki a hegynek (2. hiba). Mivel csodazsákom épp kölcsönadtam, így egy nagyon rég nem hordott övtáskára esett a választásom (3. hiba). Tettem bele zselét is, új fajtát, bár mostanság nagyon nem élek ilyenekkel (4. hiba). Ujjatlan pólóba mentem (5. hiba) és abba a futógatyómba, amiből még nem vágtam ki a gyári alsógatyát (6. hiba).
Tehát felkészültem rendesen, ezt a vak is láthatja...
Az első métereken kiderült, hogy az övtáska baromira zavarni fog, kényelmetlen és dörzsöl is. Nem gond, hisz csak 4ó környékére gondoltam...
Nagybörzsönyből szépen felkocogtam a NHH-re (némi kurflival persze), majd le Királyházára. Ettem, ittam ahogy csak tudtam, de baromi volt a meleg. Lassan fogytak a készletek. A zselétől majdnem hánytam, így inkább hanyagoltam. Szezámki morzsákkal próbáltam haladni. A Knégyzeten visszafelé már nem voltam jól. Ráadásul veszettül kezdtem kidörzsölődni a hónom alatt és a lábam között is. A Z- -n felmentem a Csóvira, majd egyre rosszabb állapotban vonszoltam magam (természetesen kerülővel) a NHH felé.
Be kell valljam, hogy a végén a turistaház előtt már sétáltam is.
Egy ismerős elkapott némi eszmecserére. A th-ban kólát, vizet és sós kenyeret töltöttem magamba. Ez némiképp helyre hozott. Együtt indultunk lefelé, majd rövid közös kocorászás után egyedül indultam Nagybörzsöny felé.
Terpeszállásban futottam.
Szép volt, mit mondjak...

Nagyon szenvedős és nyögvenyelős lett. Az adatokat megnézve viszont egészen meghökkentem.
5:07 alatt 1800m szint és 42 kili, ez magamhoz képest baromi jó. Mi lett volna, ha megy?

Ennek ellenére elég hullámzó a kedvem saját futásaimat illetően.
Még mindig csak nehézkes, súlyos és izzadság szagú. Nem habkönnyű lebegés, amilyennek lennie kéne és amilyen szabaddá tesz és újra futásra sarkall...

Nagyon várom már azt a 10 napot, amit Olaszországban fogok hamarosan tölteni. Próbálom majd kiélvezni a környezetet, már ha nem fog végig esni...
Nem igazán lennék futóbarátom helyében, mert 330 kili azért nem nagyon dob most fel.
Nagyon a helyében lennék, mert neki mernék vágni és mernék nagyot álmodni.
Lehet ebből jól kijönni?
Lehet egy ilyenből rosszul kijönni?
Akár így, akár úgy, de baromi nagy élmény lesz. Mindkettőnknek.

Épp most zajlik az UTMB.
Kicsit csodálkoztam, hogy előzetesen mennyire hidegen tud hagyni. Aztán persze most nekem is olyan lámpalázam van, mintha én is ott toporognék a rajtvonal mögött.
Remélem a jövő év nem lesz ilyen gyatra és el tudok indulni valamelyik távon.
És persze, hogy milyen jó, hogy nem tudtam/akartam nevezni. Mi lett volna velem egy ilyen futóévet követően...

Szeretnék végre futni egy olyat, amikor nincs orkán erejű szél, 20 foknál hűvösebb van és csak kicsit esik az eső.
Telhetetlen vagyok?



Szörnyű csapongó, összefüggéstelen poszt...

2011. augusztus 13., szombat

SZEPTEMBER

Már majd egy hete megérkezett kedvenc hónapom!

Reggel friss, harmatos levegő, gyönyörű kék ég, sok szélcsend, meleg de nem tolakodó nap, délben meleg de egyébként kellemes futóidő. Ajándék, hogy már ilyenkor megjött.

Ráadásul igazán el sem kezdődött nyaralásom be is fejeződött, így itthon élvezhetem ezt a csodálatos időt!

Most is kint heverészem a tornácon, ölemben a laptop, nézem a zöld kertet, madarak csicseregnek, macskák kerülgetnek...
Reggel 8-ra értem haza. Addig voltam már a péknél, futottam 75 percet, zuhanyoztam...
Közös kávézás, kakaózás.
Most az aprónép egy kis házi tojásért szaladt, mert épp ahhoz szottyant kedvünk.

Szóval nagyon jó elmenni nyaralni, de azért én itthon is nagyon élvezem. Ráadásul néha lehet egy kicsit dolgozni is...

A héten már futottunk egy fingatósabb 2,5 ó-t (meg kevésbé fingatósat, meg bringáztam is). Elég nehéz elhinni, de sikerült a Nagy-Szénás oldalában teljesen új ösvényeket találni. Kicsit átrendeztük depókészleteinket is, így most már ezen a környéken simán elfutkorászhatok pár órát mindenféle cipekedés nélkül is.

Nagyon korszakos hír, hogy elkészült a P85 film több mint fele!!!! Megtaláltam a zenét, és lebutítva a több mint 1000 képet és rengeteg filmet, sikerült kisebb megalkuvásokkal vághatóvá varázsolnom a nyers-anyagot. Ezzel is haladok!

Szóval aprómunka...


Pont most olvastam egy igazán megszívlelendő hasonlatot.

A fáknak is vannak vastagabb és vékonyabb évgyűrűi. Bőségesebb és szűkösebb periódusuk. Sok-sok év távlatából ezekről már csak maguk a gyűrűk adnak híradást, a hozzájuk köthető esetleges negatív hatások rég elmúlnak már. De maga az évgyűrű megmarad és bármilyen is, erősíti a fát.

Minden lefutott kilométerem és minden megmászott méterem az enyém. Lehet, hogy nagy trúváj most nem kerekedik belőlük, de egyszer majd jól jönnek, ebben biztos leszek. Ha másért nem, hát ezért mert a megélésük is annyi élménnyel gazdagított, amit máshonnan nehezen tudtam volna összeszedni.

2011. augusztus 8., hétfő

Fog

Az idei évben többen és többször tanácsolták, hogy góckutatásra kéne mennem, mert az itt-ott búvópatakként felbukkanó sérüléseimnek tán vmi elhanyagolt gyulladás lehet az oka. Teljesen logikusan hangzik, ennek ellenére minden egyes gyógyulás csak elodázta, hogy belevágjak ebbe a dologba.

Számomra egyértelműnek tűnt, hogy a sort a fogászattal kell majd kezdeni. Éveken keresztül kínlódtam a fogaimmal, azok helyeivel... Aztán egy kisebb vagyon beépítése árán végül elmúltak a panaszok és én is inkább csak tologattam a fogorvosi vizitek időpontját.

Hosszú várakozás után végre augusztus elejére kaptam időpontot.

Elrebegtem kis mondókámat a tünetmentes protézisemről és a sportban szerzett sérülésekről. A doktornő jót nevetett és inkább hajlott korommal magyarázta a sérülések gyakoriságát. (Egyébként ő is sportol, versenyszerűen. Tudja mi a dörgés...)

Átnézte a fogaimat és dicsérte a kollegái munkáját, szinte alig hitte el, hogy milyen szépen dolgoztak már 10 éve is itthon.

Aztán az általam gyanúsnak vélt koronát azért megröntgenezte, biztos ami zicher... Dobott is egy hátast. Egy hármas korona gyökértömései gyakorlatilag hiányoznak. Olyan időzített bomba ketyeg évek óta a számban, ami bármikor robbanhat.

Nagyon megnyugodtam...

Szeptemberben el is kezdjük a rendrakást. 11-18-ig Olaszországban leszek, mert enyhén őrült futóbarátomat istápolom ezen a versenyen. Aztán 19-én becsüccsenek a fehér fotelba...

Ez pont jó, mert hosszú szünet után végre 24-én este szerettem volna odatenni magam a BÉF-en. Nem is lesz gond, mert addigra levésnek három koronát, kihúznak egy fogat. Ez jó, mert könnyebb leszek... A kérdésemre miszerint nem gond-e a verseny ilyen körülmények között, azt a választ kaptam, hogy nyugodtan menjek, mert a futástól gyorsabban gyógyul majd. Ha ő mondja, akkor biztos...

Ha nem a BÉF lesz az idei év kiugrása, akkor talán a Piros85...

Bár elég rosszul néz ki a naptárom, amibe október végéig csak kezelések vannak beírva...

2011. augusztus 4., csütörtök

Magas

hegyek között jártam.

Kb. ennyit írtam le pár nap alatt, meg, hogy ülepedőben.
Meg erre az erőtlen és életlen filmre tellett...


Kétszer futottam tök egyedül 3ó-t.

Az elsőnél elemi erővel fújt a szél a gerincen, a kiszemelt csúcs mellett meg elmentem, mert nem láttam a ködtől. Esett az eső. Térdig gázoltam a sárral kevert marhaszarban. A futás vége felé egyszerűen beleálltam egy patakba, levettem a cipőmet, zoknimat és lemosakodtam

Minden nagy ott. A szél, a köd, a hegyek, az eső. Az élmények is nagyok.

A második egyedül futásomkor kifejezetten viharos szél fújt. Kicsit tétováztam is, hogy mennyire közelítem a felelőtlenség határát. Aztán győzött a nem épp józan ész. Már késő délután indultam, így az idő is szorított. Néha esett, néha nem. Az első nagyobb lejtőn lefelé éreztem, hogy a körülmények és az idegen útvonal ellenére olyan anyaöle biztonságban érzem magam itt, a hegyekben, mint nagyon kevés helyen. Minden fa, virág, szikla, kiálló gyökérdarab ismerős. Mintha körülöttem minden csak azért lenne, hogy gyönyörködjem bennük, hogy élvezzem a látványukat, érezzem az illatukat. Ilyen környezetben az idő is máshogy telik. Elvesztettem a kijelölt utat, de egyáltalán nem riadtam meg, tudtam, hogy majd meglesz. És persze meglett. Közben az idő is barátságosabbá vált. Piszkosul jó volt. A hegynek nekiveselkedve olyan feltöltődöttnek, kipihentnek éreztem magam, mintha nem is negyedik napja futkorásznék, magamhoz képest egész sokat.

Szóval jó volt. Meg kell néha tapasztalni más dimenziókat, hogy legyen mihez mérni a sajátjainkat. Milyen is az erős szél, milyen igazán fázni, milyen igazán hegynek fel menni, milyen igazán egyedül, magunkra utalva úton lenni...

Ma futottunk a Pilis körül.
Piliscsévről indultunk.
A pincéktől.
Amikor visszaérkeztünk, épp elállt az eső. Enyhe idő volt. Friss, eső utáni, ázott erdei illat lengett. A szélcsendben csak egy-egy levélről leeső vízcsepp zaja hallatszott. Minden üde zöld volt körülöttünk, ágakon fűszálakon vízcseppek csillogtak.
Esteledett.
Olyan békés, meghitt volt az öreg pincesor, olyan örökkévalónak és mozdíthatatlannak tűnt, mintha mindig is itt lett volna. A Pilis tövében.
Egyszer el kell oda menni. Vinni egy pohár bort, kiülni és hallgatni a neszeket, meg a nagy semmit.
Erről beszélek.
Nem annyira lényeges, hogy ki és mit mond (pedig az).
A helyszín.
A keresetlenség a lényeg.
Egy sör, egy kis tűz, meg egy elégetett kolbász a kedvessel. Kis kavicsos part. Ha elfáradunk, akkor hálózsák és alvás. Ez fantasztikus!