...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2016. október 31., hétfő

P85 beszámolók

Legszívesebben megszülnék egy 'Így írtok Ti'-t.
Komolyan röhejes, hogy nem tudnak elszakadni a folyamatos mentegetőzéstől, a folyamatos mosakodástól és mint valami szégyellni valót, úgy beszélnek teljesítésük levetett kígyóbőrétől.
Miért gáz 9, 10, vagy 11 órát menni?
Miért nem lehet/kell felvállalni, hogy most kevesebbek vagyunk mint voltunk tavaly, vagy tavaly előtt? Miért kell mindig többnek, jobbnak, szebbnek látszani? Miért nem lehet megelégedni azzal akik, amilyenek vagyunk?
Jó, belátom, az evolúció belénk plántálta, hogy ez fontos a túléléshez. De könyörgöm, ez nem a munkánk és megélhetésünk. Kinek színészkedünk? Magunknak, vagy csak a futótársaknak? Magunk is elhisszük ezeket a leírt dolgokat, vagy legalább legbelül tudjuk, hogy ez, most, így, ciki?

Egész évben nem futottam, futót még képről sem láttam, sérült is voltam és meg is híztam, és hosszút aztán tényleg nem, de ha igen, akkor is csak rövidet és hátratett kézzel. Nem toltam neki, csak az erdő miatt mentem, meg nem is mentem volna, csak arra jártam és versenyezni aztán tényleg nem. Verseny? Azmiaz? Én sohasenemsoha. A részidőket néztem ugyan, de az nem számít, nem azért, ne tévesszen meg senkit, csak úgy magától, véletlenül tudtam öt évre visszamenőleg. Csak enni mentem, és távol voltak az asztalok, köztük kocorásztam.
És persze sérült is voltam, mint már említettem volt. Előtte nagyon és közben egy kicsit és utána kiújult.

Persze ez csak az én szegénységi bizonyítványom.
Szégyenlem.
Tényleg.

Nekem ez fontos.
Fontos, hogy legyen egy pont az életemben, ami lehetőleg hazugság-, ámítás- és számításmentes. Ami kendőzetlenül megmutatja, hogy milyen vagyok. Ami megmutatja, hogy mennyit dolgoztam, hogy mennyit vetettem, és hogy mennyit arathatok.
Mert itt nincs pontozás, művészi érték, szubjektív elem.
Az elején elindul a stopper, a végén megáll.
A többi meg maszlag.

De hát sokan sokfélék vagyunk és ezt bármennyire is próbálom tanulni olykor elfelejtem, felhúzom magam és ilyeneket írok.

P85

Ez jó volt.
Hosszú idő óta, végre egy olyan 50+-os futás amiben nem a gyomrom játszotta a főszerepet. Gyakorlatilag egy nagyon pici - szokásos módon, a Nagy-Szénás körül jelentkező - energetikai megingást kivéve nem volt gondom. Az emésztőrendszeremmel...
Most inkább az a lazaság hiányzott, ami ahhoz kellett volna, hogy tényleg perfekt legyen ez a nap. Már az elejétől kicsit 'ólomlábas' volt a mozgásom és ez később is csak percekre oldódott fel.
Igazán kuriózum, hogy végig rövid ujjú elég volt, ez azért október végén nagyon korrekt az égiektől.
Összefoglalva talán ennyi.
Kicsit megnézegettem a rendelkezésemre álló utolsó három teljesítésem részidejeit és egész meglepő dologra lettem figyelmes.
A három teljesítés:
2011 - 10:11:12
2015 - 9:51:19
2016 - 9:33:45
Testileg, lelkileg nekem vhogy a féltáv a Csévi-nyeregnél van, bár számszakilag ez már picit több, mint a fele (46,7km).
Ha ezt veszem, akkor a két féltáv teljesítési idejei a következőképp alakulnak:
2011 - 4:51 + 5:20
2015 - 4:50 + 5:01
2016 - 4:49 + 4:44
Fontos adat még, hogy 2011-ben még egy picit hosszabb is volt az eleje, hisz akkor még a HÉV megállótól indultunk, a 'klassik' útvonalon.
Ha mondjuk egy Dömösi (29,2km) időt nézek, akkor még megrendítőbb az azonosság:
2011 - 2:49:39
2015 - 2:49:32
2016 - 2:49:47
Ez ugye azt jelenti, hogy 8, azaz nyolc!!! másodpercen belül van.
A korábbiakra nem emlékszem, de idén a dömösi hosszú lejtmenetben nagyon takarékosnak és energiaspórolósnak éreztem a 4:44-5:00-ös ezreket. Sokkal jobban lehetett volna menni, csak vhogy féltem, hogy később visszaüt.
Vagy még a Csévi utáni Kopár-csárdánál (54,8km) mért idők is eléggé egybeesnek.
2011 - 5:42:32
2015 - 5:43:24
2016 - 5:41:52
Itt annyi azért megjegyzendő, hogy 2015 és 2016-ban az Iluska-forráshoz kijöttek Emőék privát frissítésre, tehát ott azért 1-2 percet eltöltöttem, DE idén a hivatalos ponton egyáltalán nem is álltam meg, míg tavaly oda is küldtem motyót, így azzal is szöszöltem - feleslegesen.
Vagyis számomra ez a menet a második felében dől el.
Meg általában is el lehet mondani, hogy ezek a távok általában a második felükben 'érdekesek'. Ez különösen lényeges a Pirosnál, aminek a magassági viszonyai a második félidőben sokkal futó-barátabbak.
Fridivel már évek óta mondogatjuk, hogy a legfontosabb, hogy a Kopárhoz jó állapotban érkezzünk. Ez idén sikerült. Bár már előre féltem, hogy mi lesz majd a Hosszú-árok környékén, meg a Nagy-Szénás lábánál, de nem jött szembe a kalapácsos.
Nagykovácsiba is rendben érkeztem és végre az Ady-ligetig tartó ajándék 6 kilis, jól futható részen sem saját magam összekapargálása volt az elfoglaltságom.
A János-hegy utáni szakaszon is tényleg erőlködés nélkül mentek az 5:00 perc alatti kilik, az más kérdés, hogy igazán erőlködhettem volna, mert itt már tényleg nincs mire tartalékolni. Legalább lesz miből faragni jövőre...
Nem lenne rossz egy nem kibetlizett júliust (204km), vagy inkább augusztust (192km) összehozni, hogy ne nulláról kelljen indulni az őszi szezonra, de ennek ellenszerét még nem igazán látom. (Talán egy jó északi sarkkör körüli nyaralás???)
Szóval összefoglalva idén nem lehet panaszom, de a jövőre nézve azért látom, hogy még van ebben perspektíva. Valahol 9 óra környéke nem elérhetetlen.



2016. október 26., szerda

UB

Nincs mese...
Nincs hova tolni, nincs hova halasztani, szuttyogni előle, meg maszatolni.
Spartathlont akarok futni.
Így: akarok.
Ha akarok, ahhoz meg kell vmi belépő.
Pl.: UB.
Jó legyen UB.
Ma neveztem.
Ennyike.

2016. október 25., kedd

Fridivel

Közös munka melléktermékeként reggel mozogtunk egy kicsit.
Igazi nyugger, megállós, nézelődős kocorászás volt Szentbékkálla környékén. Szedtünk egy csomó almát is aztán azzal futottunk haza.
Piszok enyhe, naptárhazudtoló időben, pazar környezetben.
Ezekért érdemes egyáltalán lenni, élni, futni.

2016. október 23., vasárnap

Vár-völgy

Szép hely Várpalota környékén. Eddig ősszel nem voltam. Érthetetlen, pedig nincs messze és közel is van. Szép, egyenletes és nem egyenletes kaptatók, néhol sziklás, néhol sziklagyepes, vagy épp puha tűleveles, széles, esetleg keskeny ösvények.


Most is kis családi kirándulást ötvöztünk a futással.
Nem ment.
Fáradt vagyok és olyan mint az őszi légy. Ki-ki repül a fényre, de inkább már aludna.
Nem tudom mi lesz egy hét múlva a piroson, de ma ez a húszas is bőven több volt mint elég. Persze, tudom, hogy ez még bőven változhat, de ahogy a heti munkákra nézek ennek nincs nagy valószínűsége.


Tök jó, hogy ma Robival futottam volna, de nem sikerült felhívnia, hogy lemondja. Megint el kell szégyelljem magam, hogy csodálkozom ezen, hisz a láthatatlanná tévő köpenyem már régóta nem tettem le, így hát hogy is... Aki nincs, azzal nem lehet futni, lemondani meg nem lehet kitől, mit.
Kicsit talán szomorú vagyok azért.
Engedelmemmel.



2016. október 19., szerda

Reset

Kicsit resetelni kell a rendszert, mert a folyamatos, kis, sunyi elhajlás mára drámai méreteket öltött.
Csokifalás, kávézás, borozgatás, sörözgetés, knédlizés, galuskázás, tetézve szilvás gombóccal és reggeli rántottázással.
Minek.
Csak egy picivel többet, csak egy leheletnyivel.
Oszt mi lesz belőle.
Hernyótalpas lihegés.
Nem kell.
Szóval néha kicsit visszább kell fogni magamat.
Most.

2016. október 17., hétfő

Pulzus

Ma, hosszú idő után megint felvettem próbából a pántot.
Nagy meglepetést nem okozott, de legalább nem csúszott le és mért is rendesen. Ez is vmi. Ha így marad használom, hátha kiderül vmi.
Egyelőre baromi lassú vagyok és még légszomjam is van mellé. Mint vmi kivénhedt gőzhenger.
Holnap kényszerpihi lesz, mert biztos nem lesz idő futni.
Talán majd szerdára összeáll a rendszer.
Talán.

2016. október 12., szerda

Őszi melók

Őszi?!???
Tél van bakker, tél, nem ősz! Baromi hideg van , meg szél.
A nyár sokáig kitartott, így pár munka igencsak húzódott, most meg hirtelen késésben vagyok. Ehhez mérten robot van keményen.
Ilyenkor érzem, hogy nem mindegy milyen munka mellett edz az ember.
A reggel még elmegy, de kora délutánig azért szép lassan leeresztek. Ha korán nem futok, akkor munka után elég sanszos.
Azért elég eltökélt vagyok, úgyhogy inkább futok reggel, csak 6:30 előtt nem sokat látni még.
No, elég a nyirmogásból.

2016. október 11., kedd

2500

A hétvégi Bakonyi Barangolással átléptem az idei 2500. kilit ami magamhoz mérten bazisok. Tavaly összesen volt 2.788...
Monnyuk azért a produkciómon ez nem látszott.
Az idei tél első szélvédőkaparós reggele volt ez, olyan csípős, de tiszta, fincsi futóidő.
Már az elejétől ólomlábak és kevés, könnyű lélegzetű, suhanós pillanat. (Volt egyáltalán?)
Néha elkapott az érzés, hogy ez megy nekem, de nem tartott sokáig, inkább csak a törekvés maradt.  A törekvés arra vonatkozólag, hogy menjen. Jó ez nekem; jól akarom érezni magam; nem fáj a gyomrom és ehhez hasonló mantrázás...
Quamatel próba, ami bejött, de azért a 6-7. óra környéki billegésen még lenne mit csiszolni.
Összességében szinte a tavalyi P85 teljesítés kopija, csak egy kicsivel rövidebb távon.

No, sebaj, szép lassú nyugger, mert ismét elolvastam ezeket és ráébresztett arra, hogy rohanok. Csak azt nem tudom minek és hova...

2016. október 6., csütörtök

Repül az idő

Vakmajom blogjából:

Miért "repül az idő"? Miért érezzük azt, hogy egyre gyorsabban telik? Egy koncepció szerint az időérzékelésünk nem lineáris, hanem logaritmikus, adott időegységet annak függvényében érzékelünk, hogy az mekkora része az általunk megélt összes időnek. Tehát 4 évesen 1 évet, ami a megélt időnk 25%-a, annyinak érzékelünk, mint 20 évesen 5 évet, vagy 40 évesen 10 évet. Ki ne emlékezne azokra a rettentő hosszú, véget érni nem akaró gyerekkori nyarakra: ezért tűnnek ilyen végtelennek, és ezért tűnnek "mostanában" a nyarak is egyre rövidebbeknek. Vagy emlékeztek arra, hogy mondjuk 6 évesen mennyire nehéz volt barátkozni egy 4 évessel, mert tőle egy világ választotta el az embert? A megélt élet idejének 33%-a. Akkora az életkor és tapasztalatbeli különbség, mint 30 évesen egy 20 éveshez képest. Ebből következően 50 éves kortól eljutni a 75 éves korig, az érzékelésben annyi ideig fog tartani, mint 4 éves kortól eljutni a 6 éves korig, vagy 10 éves kortól eljutni a 15 éves korig.
Az idő és a pénz között sok hasonlóság van, mindkettőt lehet megtakarítani és pazarolni, mindkettőnek csökken az értéke, ha sok van belőle. Egyfajta folyamatos időinflációban vagyunk, ahogy telik, egyre kevesebbet ér egy időegység. Ha a jelenség valós, és nekem eléggé annak tűnik (a mértékén lehet vitatkozni és persze sok minden mástól, pl. időkitöltő aktivitástól is függ, fokozódó aktivitással elvileg lassítható az időinfláció), akkor a gazdasági és tőkepiaci folyamatok érzékelésére, percepciójára is hatással van: többek között idővel könnyebben leszünk képesek nagyobb időegységekben, hosszabb ciklusokban gondolkodni.
Halvány vigasz?

2016. október 2., vasárnap

Talán ősz?

Talán a mai futással záródott is az idei év - kissé hosszúra nyúlt - nyara.
Még a nyári, zserzseli kísérős, éjszakai futás adta az ötletet, meg a lelkiismeretfurdalás, hogy akkor nem tudtam Robival tovább folytatni. De legalább ma sokat gondoltam rá. Ráfér szegényre...

Összességében jó volt, bár még mindig csak keresem magam. Nem tudom elkapni azt az igazán könnyed, föld felett lebegős, sok pozitív energiát adó futásélményt. Kicsit , vagy nagyon munkás, olyan izzadságszagú az egész. Mintha valami edzéstervet akarnék végrehajtani, kedv és elszántság nélkül. Közben pedig kint vagyok és csinálom, tehát vmi biztos hajt...

Reggel egyre sötétebb van. Kimegyek hajnalban a Gulyára, alig látok vmit, csak nyelem a kiliket. Nekem ez nem élvezet. Bocs. Eccerűen én nem ezért futok.

Ma jó volt. Igazán szép és részben ismeretlen terep. A természet még alig hajlott az őszbe, igazán csak a naptár haladta meg a nyarat. A balaton-felvidéki szőlők most is nagyon szépek, a kis völgyecskék folyton le tudnak nyűgözni és ez ma sem volt másképp. Kár hanyagolni ezt a vidéket. Kicsit félek ettől a résztől, mert a jelzések sok helyütt az átlagnál is sokkal rosszabbak. Ma is sokszor kellett keresnem az utat, pedig az országos kéken mentem végig...

A Pirosra nagyon szeretnék menni. Nem érdekel hogy sikerül. Majd úgy fog ahogy, de kellenek ezek a fix pontok az életemben, már csak az emlékek miatt is...