Legszívesebben megszülnék egy 'Így írtok Ti'-t.
Komolyan röhejes, hogy nem tudnak elszakadni a folyamatos mentegetőzéstől, a folyamatos mosakodástól és mint valami szégyellni valót, úgy beszélnek teljesítésük levetett kígyóbőrétől.
Miért gáz 9, 10, vagy 11 órát menni?
Miért nem lehet/kell felvállalni, hogy most kevesebbek vagyunk mint voltunk tavaly, vagy tavaly előtt? Miért kell mindig többnek, jobbnak, szebbnek látszani? Miért nem lehet megelégedni azzal akik, amilyenek vagyunk?
Jó, belátom, az evolúció belénk plántálta, hogy ez fontos a túléléshez. De könyörgöm, ez nem a munkánk és megélhetésünk. Kinek színészkedünk? Magunknak, vagy csak a futótársaknak? Magunk is elhisszük ezeket a leírt dolgokat, vagy legalább legbelül tudjuk, hogy ez, most, így, ciki?
Egész évben nem futottam, futót még képről sem láttam, sérült is voltam és meg is híztam, és hosszút aztán tényleg nem, de ha igen, akkor is csak rövidet és hátratett kézzel. Nem toltam neki, csak az erdő miatt mentem, meg nem is mentem volna, csak arra jártam és versenyezni aztán tényleg nem. Verseny? Azmiaz? Én sohasenemsoha. A részidőket néztem ugyan, de az nem számít, nem azért, ne tévesszen meg senkit, csak úgy magától, véletlenül tudtam öt évre visszamenőleg. Csak enni mentem, és távol voltak az asztalok, köztük kocorásztam.
És persze sérült is voltam, mint már említettem volt. Előtte nagyon és közben egy kicsit és utána kiújult.
Persze ez csak az én szegénységi bizonyítványom.
Szégyenlem.
Tényleg.
Nekem ez fontos.
Fontos, hogy legyen egy pont az életemben, ami lehetőleg hazugság-, ámítás- és számításmentes. Ami kendőzetlenül megmutatja, hogy milyen vagyok. Ami megmutatja, hogy mennyit dolgoztam, hogy mennyit vetettem, és hogy mennyit arathatok.
Mert itt nincs pontozás, művészi érték, szubjektív elem.
Az elején elindul a stopper, a végén megáll.
A többi meg maszlag.
De hát sokan sokfélék vagyunk és ezt bármennyire is próbálom tanulni olykor elfelejtem, felhúzom magam és ilyeneket írok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése