...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2014. április 15., kedd

A hegyen túl

A francba az ilyen futással!

Az ember, ha jól elcseszi, akkor lehet hosszasan varnyogni, meg ecsetelni a fájdalmakat, világmegváltani, sírvavigadni, vagy sírvameghalni. Összegezni a butaságokat, tanulságot levonni, fogadkozni...

Próbálom visszaidézni ezt a szombat délelőttöt, de semmi olyan nem történt, ami olyan igazán érdekes lett volna. Nem is érdekes, ez nem jó szó, mert érdekes történt, csak különleges nem. Hacsak az nem különleges, hogy nem akartam elájulni, meghalni, hányni, fosni - na jó, azt egy kicsit - feladni, leülni...

Annyira vagyok képes, hogy rögzítem ennek a majd' hét órás kirakósjátéknak a fejemben szétszóródott puzzle darabjait:

Nem hiszem el. Ez itt már a Kékes, és én pont 2:30-al csekkolok. Jé, kedves ismerős! Épp tegnap beszéltem vele telefonon, most meg itt szurkol. Azt mondja, hogy ez 6:30-on belüli részidő. Az nem lehet, az biztosan nem lehet...

Pont jól öltöztem fel. Kékes után talán kicsit sok a vékony, hosszú felső, de azért az árnyékos oldalakon néha megcsap a hideg szellő, tehát mégis inkább jó.

Folyamatosan a jobb térdem állapotát csekkolom.
Fáj? Nyom? Nem lesz baj? Nem csavarodik? Milyen az ösvény? Lefele óvatosan. Csak tipegve. Jajj ne legyen baj! Sombokor, Ágasvár, rövid, nem ér meg pár percnyi veszteséget. Öregurasan, szinte csak épp lemozogva.

Nagyon jó döntés volt a TT elején indulni.
A harcosok már elindultak, a gyalogosok meg már az elején lemaradnak, szinte légüres térben haladok. Nincs előzgetés, nincs aki rossz tempót diktáljon.

Vöröskőnél kicsit azért kizökkent egy idősebb futó.
Baszki, betolakszik a sor elejére. Mutatom neki, hogy hol a sor vége. Ha siet, legközelebb a trélen induljon! Ez TT, itt a pecsétért sorba kell állni!
Az ezt követő 20 perc az, amit nagyon elcseszek.
Előttem megy ez a tolaktréler. Kicsit lassan, de tudom, hogy ha megelőzöm, akkor majd megmutatja, hogy ő megmutatja. Eddig is vagy háromszor megelőztem, de egy-egy gyalogos kerülésnél, vagy tökömtudjahogy elém került megint. Meg a pontnál persze, ahol már jóval előtte voltam, csakhogy én beálltam a sorba... Épp kicsit lassabb. Lefele és síkon szinte csak ringatózom utána. Hülyevagyok.

Ahogy az ember kezd felnőni a feladathoz, úgy lankásodik az addig szilaj terep. Most épp azt érzem, hogy az elején baromi sok a futható rész. Ezek eddig is itt voltak? Szinte tized százalékra érzem az ismerős emelkedőszögeket. Simán mennek. És ami megy, az tényleg jól és kevés erőfeszítéssel. Mire kezdem beérni a trél mezőny végét már érzékelem a sebességkülönbséget is. Ez megnyugtató kontroll.

A legnehezebb az egészben, hogy el kell hinni.
El kell hinni hogy így is meglesz. El kell hinni, hogy megy ez futva is, el kell hinni, hogy tudok eleget enni, hogy tudok eleget inni. Hogy nem kapok napszúrást és kibírom a cél budijáig. Jó, ezt mondjuk a Nyikom-nyeregtől azért nehéz volt kibírni, de azért sikerült...

Szinte valószínűtlen, hogy nincs holtpontom. Nincs energetikai hullámvölgy. A kulacsomban víz a zsákomban 1l vizezett, citromos kóla. Egy nagy marék datolya és majdnem egy egész csomag Sponser gumicukor bőven elégnek bizonyul.
Kékesen és Galyán megiszom a ZRobi és Olipapa által beadott plusz 0,5l kólámat, de így feleslegesen cipelem végig az egyik zsákban lévő flakont.
A vizem centire kitart. Még Ágasvárom gondolkodom egy utántöltésen, de pont nincs szükség rá Keresztesig.

Párszor előjön vmi görcskezdemény a vádlimban. Nem nagyon szoktam én ilyet érezni, de most egész határozottan körvonalazódik. Ágasvár előtt a bekészített Ca-Mg-K C vitamin kombó, majd a Múzslára felfelé menet két sótabletta a gyógymód. Kicsit elhúzódó terápia, de hat. Vagy csak mentálisan?

Sok az ismerős, de én képtelen vagyok kommunikálni. Van, hogy már nyitom a számat, de aztán győz az egyedüllét igénye.

Ágasvár után sorra veszem az eddigi szenvedéseim helyszíneit. Itt ültem le, itt szédültem meg, itt nem bírtam futni, itt voltam teljesen kész, itt feküdtem le, itt ugrottam balra a rekettyésbe. Huhhh, de jó hogy eljöttem most és átléphetek ezeken az emlékeken.

Valószínűtlen, de megy a futás a Múzslán. És nem csak síkon. Tényleg el-kell-hinni.

Képtelen vagyok előre számolgatni. Nem tudom a részidőket, meg, hogy mikor hol kéne lennem, milyen idővel kellene továbbindulnom és megérkeznem. Csak a Múzslán látom, hogy ez hatossal kezdődik, de nem érzem, hogy mennyire. A lefele is megy, de nagyon féltem a térdem.

A célig minden patront ellövök. Le kell feküdjek egy kicsit. A maradék kólámat iszogatom.

Ennél már voltam szarabbul itt, de gyorsabb még sohasenem!

6 megjegyzés:

  1. na baszki, es nem irod ide az idod? gratulalok, ha megmondod az idod!

    VálaszTörlés
  2. Csak akkor? :)))
    Ezek voltak fülecske.

    VálaszTörlés
  3. megneztem, es bosszubol beirom, hogy 6:48, csak hogy gratulalhassak! :)
    Gratulalok, szep menet volt!

    VálaszTörlés
  4. eztnemhiszemel, Zserzseli irásában is csak a két nem Cicero van megemlitve

    VálaszTörlés