"...soha nem érdemes holnapig várni, mert a bal- meg jobbsorsunk a saját kezünkben van. Senki nem állít fel a díványról és senki sem álmodik helyettünk. Álmok nélkül pedig csak droidok vagyunk." (K.B.)

2017. február 26., vasárnap

Jajjjj

Ez megint nem volt jó :(((...
Szekszárdon voltam ezen a versenyen.
Monnyuk nem igazán értem minek kell nekem ilyenre neveznem, de bízom magamban, hogy amikor megtettem, akkor még tudtam.
Rövid, gyors, saras.
Ebből a rövidet, a gyorsat nem szeretem, a sarat meg utálom.
Az eredménye meg is lett...

Ráadásul sztem megint vmi hiányom van, mert 2-3 hét óta csak hálni jár belém a lélek. A fél család bazi beteg, tehát bennem is lappanghat vmi.

A 31 kiliből kis részletekből összerakva 1 kili lehet értékelhető.  A többi robot. Baromira nem ment. Izomzatilag nem volt gond, de mintha egy traktort kellett volna végighúzni a pályán. Érdekes, hogy közben a légzésem szinte nyugalmi volt, nemhogy nem lihegtem, de több helyen azzal szórakoztattam magam, hogy csak az orromon vettem levegőt. Nem tudom itt milyen összefüggés van a teljesítménnyel, de elég érdekes. (Lehet, hogy a szervezetem tudja, hogy nem érdemes lihegni, mert úgy sincs elég haemoglobin ami elszállítsa az oxigént. Kár a strapáért...)

A frissítést jól belőttem. 1dl sűrű izót vittem és a pontokon 1-1 deci vízzel toltam le. Erre a távra pont elég volt. De nem többre...

A tegnapi poszt persze megint bejött.

Üvöltő szpíker, célkapu, medál, babomfasza, de a pontokon nekem kell a vizet kinyitni és tölteni magamnak, mert a pontszemélyzet bratyizgat vkikkel. Szóval egyre többet kell fizetni a nevezésekért, de ezek az összegek a látványra, körítésre, felesleges külsőségekre mennek el. Évről évre a frissítések, jelölések színvonala változatlan, oda nem jut el a pénz...
'Csak hang legyen és fény...'

A legjobb az volt, amikor kb. az 5. kili környékén észrevettem, hogy a kocsiban hagytam a dugókát. Szóval megint gyarapítottam a nem teljesített versenyeim számát.  A célban nem is engedtem, hogy érmet adjanak és meglepődtem, amikor a helyszíni eredményjelzőn fenn volt a nevem. Akkor minek is kell a dugóka? Jól néz ki?

Szóval elkeserítő érzés, hogy ennyi munkával ennyire középkula értékű futásra telt. Eccerűen hervasztó.

De persze engem ezzel nem lehet meghátrálásra kényszeríteni :)))!

Ja, a legjobb!

November óta, napról napra az motivált, hogy majd az Isztrián mi lesz. Hogy így javítok, meg úgy megyek faszán.
Hát nem.
Nem, mert nincs pénz rá. Eccerűen nem fér bele a keretbe, Szarul állunk. Ez van.
De azért vidámság, nem dőlök kardomba.
Jön a tavasz, ficseregnek a madarak.

Lábam ép, szívem szabad :)))!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése