...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2010. július 16., péntek

Van ilyen?

Nagyon rég nem tapasztalt, nyugis nagyon lazázós esti futáson voltam tegnap este. Olyan anyaöle bársonyos hangulat volt, talán a négy hölgy résztvevő miatt is. Mikor az ember azt érzi, hogy lebeg a föld felett pár centivel, nincs erőfeszítés, csak madárcsicsergés, illatok, fények, erdő...

Aztán ebbe hasított bele, hogy egyikőnk egy laza mozdulattal - szó szerint!!! - eltörte a combcsontját. Pár méterrel haladtak előttünk. Mire odaértem szerencsétlen sápadtan feküdt a földön és szinte kidöfte a két csonk a combját. Nem 'kicsit' eltört, hanem brutálisan kettéállt a két csontdarab. Iszonyatos látvány volt. Gyorsan hívtuk a mentőt, leszaladtam, felhoztam őket, majd segítettünk, majd 1 km-nyit kicipelni a hordágyat az erdőből. Jött egy másik mentő is amiben volt orvos, infúzió, fájdalom csillapító. Aztán irány a kórház. Persze ez így gyorsnak hat, de vagy 1,5 órát eltartott a dolog...

Annyira banálisan egyszerű kis botlás volt, hogy hihetetlen. Hányszor történik ilyen velünk? Ez pont olyan mint amikor másztam. Minden évben voltak/vannak ott is halálos balesetek, és mindenki - én is - követ/követett el olyan hibát/hibákat, amiből tragédia lehet. Hogy mi kor kerül ránk a sor? Lehet, hogy soha, lehet, hogy holnap. Eszetlenül nem teszek a sorsom ellen, de egy határon túl nincs mit tenni...

Már ma volt mire hazaértem éjjel.

Felkeltem jó korán és futottam 1,5 ó-t. Olyan fingatósat. Elfáradtam, és közben helyreraktam a dolgokat.

És közben néztem a lábam elé...

1 megjegyzés: